Freddie

címke rss

Freddie: Nem majom vagyok, inkább egy türelmes oroszlán

Tévé2018.02.07, 15:17

Freddie, vagyis Fehérvári Gábor Alfréd idén visszatér A Dal színpadára. 2018-ban már nem versenyzőként, hanem műsorvezetői szerepben várja a nézőket Rátonyi Krisztával a Duna Televízió képernyőjén. A felkérést nagy megtiszteltetésnek tartja, de saját bevallása szerint ez nem azt jelenti, hogy holnaptól akár egy kvízműsor házigazdájának is beállna. Ha felhúzzák, akkor főzéssel nyugtatja le magát, de a csicsás tálalással ki lehet kergetni a világból.

Sztárban sztár: az első nevet elárulta a TV2

Tévé2018.09.17, 21:07

Mint ahogy a hamarosan induló Csak show és más semmi, úgy a Sztárban sztár új évadjának névsorát is lassan csepegteti a TV2 - az első szereplőt most árulták el.

A Sztárban Sztár zsűritagjai kiakadtak Freddie produkcióján: ez a véleménye a csatornának

Archívum2018.11.06, 09:35

A Sztárban Sztár zsűritagjai túlzásnak tartották, hogy Freddie produkciója alatt eltűnt gyermekek fotóit vetítette a csatorna a közönségnek. Megszólalt a TV2 és a Csellengők című műsor egykori alapító-producere is. 

Ezt a táncoslányt szereti Fehérvári Gábor Alfréd – már három éve együtt vannak

Life.hu2018.11.12, 09:12

Táncoslányt szeret Fehérvári Gábor Alfréd, a Sztárban Sztár jóképű énekese. Még 2016-ban röppent fel a hír, hogy Freddie és Samai Dóra együtt vannak, ám azóta semmit sem lehetett hallani az énekes magánéletéről. Freddi nagyon zárkózott, holott imádják a nők.

Exkluzív interjú a Sztárban Sztár győztesével, Freddie-vel: videó

Archívum2018.12.17, 12:26

Véget ért a TV2 vasárnapi házibulija, vagyis a Sztárban Sztár, a győztes pedig Fehérvári Gábor Alfréd, vagyis Freddie lett. Az énekes a Life.hu riporterének, Domszky Lászlónak árulta el, bízott-e a sikerben, és azt is elmondta, mi a legnagyobb ajándék, amit a műsortól kapott, de a zsűri értékelését is véleményezte. 

Freddie rengeteget szenvedett Robbie Williamsszel

Tévé2018.12.17, 15:15

A Sztárban sztár legújabb nyertese, Freddie hajnali háromig bulizott, de reggel már a Mokka kamerái elé állt, mesélt a műsorban szerzett tapasztalatairól.

Sztárban Sztár: Freddie-nek nem esett jól a zsűri reakciója

Life.hu2018.12.18, 09:50

A Sztárban Sztár győztesének nem lehet teljes az öröme, hiszen a zsűri nem rejtette véka alá a véleményét, vagyis azt, hogy nem őt szerették volna az első helyen látni. 

Különleges dallal rukkolt elő a Sztárban sztár győztese

Tévé2018.12.20, 08:06

Elkészült a Kölcsönlakás című film első slágere, az Every day is a sunday, amit a TV2 Sztárban Sztár show műsor idei évadának nyertese, Freddie énekel.

Gerincsérvvel küzd Freddie

Life.hu2019.03.20, 15:30

Freddie aggasztó dologról tett bejelentést a Facebook-oldalán: egészségi problémák miatt le kell mondania a koncertjeit.

Fájdalommal küzd, de így is kiutazik az Eurovízióra Freddie

Tévé2019.05.02, 12:59

Fájdalmai ellenére is kiutazik az Eurovíziós Dalfesztiválra Fehérvári Gábor Alfréd. A gerincsérvvel küzdő énekes kommentátorként tudósít az eseményről.