Francois Fillon

címke rss
Fillon-ügy: öt év börtönre ítélték a volt francia miniszterelnököt

Fillon-ügy: öt év börtönre ítélték a volt francia miniszterelnököt

Öt év börtönre ítélték hétfőn a családtagjai fiktív foglalkoztatása miatt Francois Fillon volt kormányfőt, ebből kettőt le kell töltenie, a maradék büntetés végrehajtását felfüggesztette a bíróság. Mind Fillon és a felesége, mind ügyvédeik közölték, hogy fellebbeznek az ítélet ellen. Éppen tegnap írtunk arról, hogy 2017-ben, az ügy kirobbanása idején az akkori szocialista köztársasági elnök, Francois Hollande befolyása alatt álló igazságszolgáltatás elfogultan viselkedett.

Így harcolt a baloldal irányította francia igazságszolgáltatás az esélyes jobbközép elnökjelölt ellen

Nagyvilág2020.06.28, 17:27

Újra, mondhatni, reflektorfénybe került az úgynevezett „Fillon-ügy" Franciaországban. Ennek apropóját most éppen az adta, hogy a jobbközép 2017-es elnökjelöltje, Fillon elleni büntetőeljárást 2017-ben megindító vizsgálóbíró elismerte, hogy nyomást gyakoroltak rá. Mégpedig Francois Hollande szocialista köztársasági elnök ügyészsége részéről. Ugyanezt írta egyébként két éve Hervé Lehman, egykori vizsgálóbíró és ügyvéd nagy sikerű könyvében is, aminek a címe: „Le Procès Fillon" („A Fillon-per"). Hervé Lehman ismét megszólalt a Le Figaróban. 

A fiatalizmus győzelme

Nagyvilág2017.05.07, 23:52

Luc Ferry, a nagy francia filozófus, aki Jacques Chirac második elnöksége idején oktatási miniszter is volt, a Le Figaróban fogalmazott így: Macron (akkor még csak várható) győzelme szerinte a fiatalizmus győzelme. Szándékosan használt egy franciául alig létező kifejezést, amit magyarra sem lehet jobban lefordítani. De mi az a fiatalizmus?

Plagizált beszéddel kampányolt Marine Le Pen

Nagyvilág2017.05.02, 12:08

Az öt nap múlva esedékes francia elnökválasztás egyik jelöltje, Marine Le Pen plagizált május 1-jén elmondott kampánybeszédében: a nemzeti identitásról szóló részeket szó szerint átvette az első fordulóban alulmaradt Francois Fillon konzervatív jelölt két héttel ezelőtt elmondott beszédéből.

Mindenkit megdöbbentett a francia kommunista elnökjelölt döntése

Nagyvilág2017.04.24, 18:32

19,6%-ot ért el a kommunista jelölt Franciaországban, az elnökválasztás első fordulójában. Nem jutott be a döntő, második fordulóba, de ilyen jó eredményt radikális baloldali jelölt utoljára a hatvanas években ért el Franciaországban. Mélanchon mégsem volt jókedvű, sőt beszélni is alig akart, azt hajtogatta, hogy várjuk meg a hivatalos végeredményt.

Nem kell, hogy szeressetek, elég, ha rám szavaztok

Nagyvilág2017.04.13, 07:56

Jövő vasárnap elnökválasztás lesz Franciaországban. Ami biztos, az V. köztársaság fennállása, azaz, 1958 óta sohasem volt olyan népszerűtlen elnök, mint a most távozó, szocialista Francois Hollande. De még megközelítőleg sem. Elnökségének volt olyan periódusa, hogy a megkérdezettek 4 százaléka mondta, hogy elégedett vele. Ami, ugye, elég abszurd módon kicsi szám. Tehát ennyi a biztos: véget ért Hollande korszaka, bukott elnökként távozik, nem is indult újra.

Vádat emeltek Francois Fillon ellen

Nagyvilág2017.03.14, 16:45

Közpénzzel való visszaélés miatt emeltek vádat Francois Fillon ellen másfél hónappal a francia elnökválasztás előtt.

Itt a francia elnökjelölt legújabb botránya

Nagyvilág2017.03.07, 18:16

A Le canard enchainé francia szatirikus, politikai hetilap holnapi száma újabb leleplezést közöl majd Francois Fillon jobbközép elnökjelöltről.

Felsorakozott Fillon mögött a jobbközép Köztársaságiak vezetősége

Nagyvilág2017.03.06, 22:02

A jobbközép Köztársaságiak vezetősége egyhangúlag és határozottan támogatja az államfőjelöltjét, Francois Fillont - közölte a legnagyobb francia ellenzéki párt vezetősége hétfő esti rendkívüli ülését követően, alig hat héttel a francia elnökválasztás első fordulója előtt.

Francois Fillon felesége tagadja a vádakat, de ez sem sokat segít

Nagyvilág2017.03.05, 16:59

Tagadja a vádakat és teljes támogatásáról biztosította a férjét Penelope Fillon, az ötven nap múlva esedékes francia elnökválasztás konzervatív jelöltjének felesége a Le Journal du Dimanche című vasárnap megjelenő hetilapnak adott exkluzív interjúban. Fillon ma délután nagygyűlést szervezett magának a Trocadéróra, de néhány kilométerrel arrébb, a Republique-on korrupcióellenes, spontán tüntetés kezdődött. Nehéz elképzelni, hogy a jobbközép Fillon elnökjelölt maradhat. Este 8-kor a France 2 híradójában mondhat le. Azért gondolnak erre sokan, mert a holnap reggeli rádióinterjúját viszont lemondta az Europe 1-nél. Továbbra is a radikállis ...

Teljes összeomlás, a korrupciós botrány után Fillon már képtelen tartani magát

Nagyvilág2017.03.03, 20:06

Francois Fillon november végén lett a jobbközép elnökjelöltje Franciaországban. Nagy fölénnyel verte meg az előválasztáson Alain Juppét. Mindketten korábbi miniszterelnökök, Fillon öt évig Sarkozyé volt, a 70 éves Juppé pedig még a kilencvenes években – ő volt 1995-től Chirac elnökségének legelső miniszterelnöke.

Nem lép vissza Francois Fillon

Nagyvilág2017.03.01, 12:43

Nem száll ki az elnökjelölti versenyből a konzervatív jelölt, Francois Fillon. Ezt maga a konzervatív politikus jelentette be.

Eljárás indult Fillon családtagjainak fiktív állásai ügyében

Nagyvilág2017.02.24, 22:24

Megindította az eljárást az ügyészség Francois Fillon családtagjainak állítólagos fiktív parlamenti állásai ügyében. A francia elnökválasztás konzervatív jelöltje egy hete jelezte, hogy akkor sem lép vissza, ha eljárás indul ellene. A botrány azonban megtépázta Fillon népszerűségét, aki már a harmadik helyre csúszott vissza a felmérések szerint.

Egy felmérés szerint Fillon visszaelőzte Macront

Nagyvilág2017.02.22, 13:25

Francois Fillon francia konzervatív elnökjelölt lehagyta Emmanuel Macron centrista jelöltet és feljött a második helyre, két hónappal a választás első fordulója előtt - derült ki egy friss felmérésből.

Fillon akkor sem lép vissza az elnökjelöltségtől, ha eljárás indul ellene

Nagyvilág2017.02.17, 21:22

A tavaszi francia elnökválasztás konzervatív jelöltje, Francois Fillon nem lép vissza a jelöltségtől, még akkor sem, ha a családja állítólagos fiktív állásait vizsgáló ügyészség eljárást indít ellene.

Marine Le Pen biztosan továbbjut, a többi bizonytalan

Nagyvilág2017.02.16, 13:42

A tavaszi francia elnökválasztás konzervatív jelöltje, Francois Fillon felesége fiktív parlamenti állásai miatti kirobbant botrány jelentősen megváltoztatta a jelöltek közti erőviszonyokat, és még soha annyian nem voltak bizonytalanok két hónappal az első forduló előtt, mint jelenleg - derül ki az Ipsos felméréséből.

Az ügyészség napokon belül eljárást indíthat Francois Fillon ellen

Nagyvilág2017.02.12, 15:36

A pénzügyi visszaéléseket vizsgáló párizsi ügyészség napokon belül eljárást indít a tavaszi francia elnökválasztás konzervatív jelöltje, Francois Fillon ellen feleségének és gyerekeinek állítólagos fiktív parlamenti állásai miatt – írja a Le Journal du Dimanche.

Alig maradt támogatója Francois Fillonnak

Nagyvilág2017.02.10, 11:51

A francia lakosság 70 százaléka, azon belül a jobboldali szavazók 36 százaléka szerint a tavaszi francia elnökválasztás konzervatív jelöltjének, Francois Fillonnak vissza kellene lépnie a jelöltségtől feleségének állítólagos parlamenti fiktív állásai miatt - derül ki az Odoxa közvélemény-kutató intézet felmérésből, amelyet a France Info hírrádió ismertetett pénteken.

Teljes összeomlás előtt Francois Fillon

Nagyvilág2017.02.02, 21:04

Saját párttársainak is egyre inkább elege van Francois Fillonból. A néhány hete még biztos elnökesélyesnek tűnő, jobbközép politikus nyilvánvalóan vissza fog lépni. Így nem lehet végigcsinálni egy kampányt, és áprilisig még rengeteg idő van.

A franciák többsége Francois Fillon visszalépését szeretné

Nagyvilág2017.02.02, 10:21

A franciák több mint kétharmada azt szeretné, ha visszalépne az elnökjelöltségtől a tavaszi francia elnökválasztás eddig nagy esélyesének számító Francois Fillon volt kormányfő, konzervatív elnökjelölt a családtagjai állítólagos fiktív parlamenti állásai miatt kirobbant botrány miatt – derül ki a Harris Interactive közvélemény-kutatóintézet felméréséből, amelyet csütörtökön ismertetett az RMC rádió és az Atlantico portál.

Egyre nagyobb a botrány Francois Fillon és a felesége körül

Nagyvilág2017.01.31, 17:27

Sokakat meglepő, valóban leleplező cikket közölt a Le Parisien a francia jobbközép elnökjelöltjéről, a magát mindig feddhetetlennek mutató Francois Fillonról. Néhány napja írta meg a Leláncolt Kacsa című, szatírikus politikai lap, hogy fiktív állása volt Fillon feleségének, egyrészt egy újság szerkesztőségétől kapott pénzt, másrészt – és ez a súlyosabb – parlamenti asszisztens volt évekig, 500 ezer eurót keresett, de feltehetően soha semmit nem dolgozott. Emiatt a korrupcióellenes rendőrség kihallgatta a házaspárt.

Kihallgatta a rendőrség a francia elnökjelöltet és a feleségét

Nagyvilág2017.01.30, 20:19

Kihallgatta hétfőn a francia rendőrség korrupcióellenes részlege Francois Fillon volt francia miniszterelnököt, konzervatív elnökjelöltet és feleségét, mert a Leláncolt Kacsa című újság szerint fiktív állásokkal félmillió eurót keresett az elmúlt években. A rendőrségi kihallgatásról az egyik francia hírtelevízió, BFM TV számolt be. 

Visszaesett Francois Fillon népszerűségi mutatója

Itthon2017.01.27, 15:27

Visszaesett a tavaszi francia elnökválasztás eddig nagy esélyesének tartott Francois Fillon volt kormányfő, konzervatív elnökjelölt népszerűségi mutatójafelesége állítólagos fiktív parlamenti állása ügyében indított ügyészi vizsgálat óta - derül ki az Odoxa közvélemény-kutatóintézet által készült felmérésből, amelyet a France Info francia hírrádió rendelt meg.

Fillon szerint is fölöslegesek az orosz szankciók

Gazdaság2017.01.24, 17:55

Európa nem képviseli elég jól a gazdasági érdekeit, mondta Francois Fillon francia konzervatív elnökjelölt Berlinben, miután találkozott Angela Merkel német kancellárral. Fillon szerint az Oroszország ellen bevezetett büntetőintézkedéseknek "egyáltalán nincs értelme".

Választási roncsderbit tart a baloldal

Nagyvilág2017.01.21, 20:38

Előválasztáson döntenek a francia szocialisták arról, hogy ki lesz a párt köztársasági elnökjelöltje az áprilisi voksoláson. Nincsenek könnyű helyzetben a szocialisták, mivel az elmúlt öt év kudarcos kormányzása miatt a várható elnökjelöltjüknek nincsen sok esélye arra, hogy a májusi, második fordulóba jusson. Ráadásul a baloldalon a szocialistáknak több riválisuk is lesz.

Magyarországnak erre nagyon oda kell figyelnie

Nagyvilág2017.01.16, 16:09

A német, a francia és a holland parlamenti választást övezi a legnagyobb nemzetközi figyelem 2017-ben, de Magyarországnak érdemes lesz odafigyelnie a szerb elnökválasztásra és a cseh parlamenti választásra is.

Francia sajtó: Francois Fillonnak még most jön csak a neheze

Nagyvilág2016.11.28, 12:21

A francia napilapok címlapjukon számoltak be hétfőn Francois Fillon volt miniszterelnök nagyarányú, több mint kétharmados győzelméről a jobboldal államfőjelölt-választásán, szerkesztőségi írásaikban ugyanakkor arra hívták fel a figyelmet, hogy a konzervatív politikus számára a neheze még hátravan az elnökválasztási győzelemhez.

Francois Fillon nagy győzelme, ő lesz a francia jobboldal elnökjelöltje

Nagyvilág2016.11.27, 23:43

A szavazatok több mint 90 százalékos feldolgozottsága szerint a volt miniszterelnökre az előválasztás vasárnapi második fordulójában részt vett francia állampolgárok 66,6 százaléka adta a voksát és választották elnökjelöltnek, míg ellenfele, Alain Juppé 33,3 százalékot ért el.

Ma eldőlhet, ki lesz az új francia elnök

Nagyvilág2016.11.27, 14:32

Két volt miniszterelnök, Francois Fillon és Alain Juppé versenyez azért, hogy Franciaország következő jobbközép elnökjelöltje - és a jövőre tartandó elnökválasztás favoritja - lehessen. A szavazás második fordulóját ma tartják, mivel az elsőben, november 20-án egyik jelöltnek sem sikerült megszereznie a győzelemhez szükséges szavazatokat. A közvélemény-kutatások szerint a meglepetésember, Fillon lehet a befutó.

Francois Fillon komoly változást ígér Franciaországnak

Nagyvilág2016.11.21, 06:52

Jelentős megszorításokat, a közszférában félmilliós leépítést, de ezzel együtt a bevándorlás "minimálisra csökkentését" és a "nemzeti szuverenitás" helyreállítását ígérte a jobboldal előválasztásának első fordulójában győzedelmeskedő - Nicolas Sarkozy volt államfőt is maga mögé utasító - Francois Fillon.

Történelmi választás előtt a francia jobboldal

Nagyvilág2016.11.20, 17:31

Történetében először tart előválasztást a francia jobbközép vezető pártja vasárnap, hogy ki legyen a Köztársaságiak elnökjelöltje a 2017-es voksoláson. Az előzetes felmérések alapján a 71 éves Alain Juppé volt miniszterelnök nyerheti az első fordulót, de a korábbi elnök, Nicolas Sarkozy is erős, és nem lehet kizárni Francois Fillon továbbjutását sem a második, döntő fordulóba.

Megtörhet a francia szélsőjobb menetelése

Nagyvilág2015.12.12, 06:59

A baloldali visszalépések miatt könnyen lehet, hogy vereséget szenved Marine Le Pen és Marion Maréchal-Le Pen a franciaországi regionális választások második fordulójában. A Nicolas Sarkozy vezette mérsékelt jobboldal nem kötött semmilyen alkut a szocialistákkal, ami csak növelte a párton belüli feszültségeket. A visszalépés a baloldalon sem ment zökkenőmentesen.

Copé lesz Sarkozy utódja

Nagyvilág2012.11.20, 13:04

Mindössze 98 szavazattal szerzett több szavazatot Jean-Francois Copé Francois Filonnál a legnagyobb francia ellenzéki párt, az UMP elnökválasztásán.

Franciaország egyre közelebb a futamrendezéshez

Gphírek2012.04.02, 11:34

Francois Fillon francia miniszterelnök pénteken bejelentette, országa egyre közelebb van ahhoz, hogy 2008 után újra Forma-1-es futamot rendezzen.

A francia miniszterelnök rábólintott az F1-re

Gphírek2012.01.25, 16:46

Francois Fillon zöld utat adott a 2013-as Francia Nagydíjnak, így megkezdődhetnek a tárgyalások Bernie Ecclestone-nal.

Egyre valószínűbb, hogy visszatér Francia Nagydíj

Gphírek2012.01.10, 15:28

A Forma-1 visszatérését támogató francia kormány szerint jó úton haladnak a tárgyalások, egyre nagyobb az esélye, hogy 2013-ban ismét futamot rendezhetnek.

Közel a visszatéréshez a Francia Nagydíj

Gphírek2011.12.21, 17:35

A Francia Nagydíj feltámasztásával megbízott képviselő szerint akár már januárban dönthetnek a futam sorsáról. A versenyt Paul Ricard-ban rendeznék, évenkénti váltásban a Belga Nagydíjjal.

Titkos Twitter-fiókjával bukott le a francia miniszterelnök

Techbázis2011.12.13, 12:48

Lebukott François Fillon francia miniszterelnök titkos Twitter-fiókjával, amelyet arra használt, hogy képviselők mikroblogjait tudja titokban követni.

Megszorításoktól remél megtakarítást Franciaország

Gazdaság2011.08.24, 20:03

Tizenegy milliárd eurós megszorítással tudja csak tartani a 2012-es hiánycélt Franciaország. A francia kormány csökkentette az idei és a jövő évre vonatkozó növekedési várakozásait is. A francia miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a bejelentett intézkedések ellenére sem hasonlítható az ország helyzete Görögországéhoz vagy Olaszországéhoz.

Nem reális az eurókötvény a francia miniszterelnök szerint

Gazdaság2011.08.19, 22:16

Francois Fillon szerint nem lehet úgy uniósítani az adósságot, hogy közben a költségvetési kiadásokról a döntés megmarad az egyes országok kezében. A francia miniszterelnök országa elsőrendű adósbesorolását félti az eurókötvénytől.

Pár éven belül visszatérhet az F1 Franciaországba

Gphírek2011.06.22, 15:41

A francia miniszterelnök szeretné, ha az ország néhány éven belül ismét vendégül láthatná a Forma-1-et. A cél érdekében már munkacsoport is alakult, a Paul Ricard versenypálya a legesélyesebb helyszín.

Csak pár minisztert dobtak ki az egy nap alatt átgyúrt francia kormányból

Nagyvilág2010.11.14, 23:28

Vasárnap estére új kormánynévsort tett le az asztalra Francois Fillon francia miniszterelnök, aki szombaton teljes kabinetjével lemondott, de vasárnap reggelre visszakapta kormányfői tisztségét. A hétvégi kormányátalakítással Fillon megnyerte a kormányfői székért vívott csatáját, a kabinetből pedig sikerült kitennie a romák kitoloncolása miatt kritikus hangú külügyminisztert.

Lemondott kormányfőjét bízta meg újra Sarkozy

Nagyvilág2010.11.14, 11:18

Újra a kormányfői posztról szombaton lemondott Francois Fillont bízta meg kormányalakítással Nicolas Sarkozy francia elnök.

Félmilliárd dolláros bankbírság az USA-ban

Gazdaság2010.07.26, 11:59

Zöld utat adott az amerikai felsőház a pénzügyi szektor reforjámnak; több mint félmilliárd dolláros büntetést kell fizetnie az egyik amerikai nagybanknak; az eurót védte Tokióban a francia pénzügyminiszter; elmaradt a várttól a Google nyeresége, esett a részvénye; jótékonysági szervezetekre hagyná vagyona nagy részét a Microsoft társaalapítója. Gazdasági lapszemle.

Ezer beruházást támogat a francia kormány

Gazdaság2009.02.02, 15:28

Francois Fillon francia miniszterelnök hétfőn nyilvánosságra hozta annak az ezer beruházásnak a listáját, amelyet kormánya a korábban már bejelentett 26 milliárd eurós gazdaságélénkítő programból támogat a munkahelyek megőrzése érdekében.

Kivonult az ellenzék a francia nemzetgyűlésből

Nagyvilág2009.01.21, 22:09

Nyugalomra, mértékletességre és józanságra kérte Francois Fillon francia kormányfő az azonnali kérdések órájáról kivonult szocialista ellenzéket. Az ellenzék két napja bekiabálásokkal, a Marseillaise éneklésével és kivonulással fejezi ki ellenvéleményét a parlamenti munka reformjáról szóló törvényjavaslattal kapcsolatban.

A franciák is mentik autógyáraikat

Gazdaság2009.01.20, 13:45

A francia kormány 5-6 milliárd eurós támogatást ajánl az autógyártóknak - jelentette be kedden Francois Fillon kormányfő a járműipar válságáról adandó válaszok egyeztetésére az ágazat képviselőivel megkezdett tárgyalások megnyitóján Párizsban. Carlos Ghosn, a Renault elnöke jelezte: a szektor túlélése forog kockán, az eddig Európában meghozott intézkedések elégtelenek a válság átvészeléséhez, s a krízis neheze még hátravan.

Putyin és Fillon együttműködne

Nagyvilág2008.09.20, 08:28

Az orosz és a francia miniszterelnök szükségesnek tartja, hogy Európa és Oroszország "szoros viszonyt" tartson fenn a béke és a biztonság garantálásának érdekében. "Minél többet tárgyal egymással Európa és Oroszország, minél biztosabb viszonyuk, minél szorosabbak gazdasági kapcsolataik, annál könnyebb a stabilitást és a békét kiépíteni" - mondta Francois Fillon francia miniszterelnök orosz házigazdájának a Szocsiban pénteken este tartott díszvacsora kezdetén.

Párizs erősítést küld Afganisztánba

Nagyvilág2008.04.01, 17:19

Több száz fős afganisztáni csapaterősítést jelentett be a francia parlamentben Francois Fillon miniszterelnök. A NATO vezette nemzetközi erők régóta létszámgondokkal küzdenek, ami komoly feszültségeket keltett a tagállamok közt. A katonai szervezet vezetői a hétvégén Bukarestben tanácskoznak.

Megszorításokkal menekülnének a francia államcsődből

Nagyvilág2007.09.26, 19:32

Államcsődön, kreatív költségvetési könyvelésen, reformokon és megszorításon kapott össze - a manapság Magyarországon szívesen idézett - Nicolas Sarkozy francia elnök miniszterelnökével, Francois Fillonnal. Míg Sarkozy igyekszik azt mutatni, hogy ura a helyzetnek és tervezett reformjaival felpörgeti Franciaországot, a kormányfő és, pénzügyminisztere állítólag megszorításokat tervez az államcsőd elkerülésére.

Előző
  • 1
  • 2
Következő