Francois Fillon

címke rss
Fillon-ügy: öt év börtönre ítélték a volt francia miniszterelnököt

Fillon-ügy: öt év börtönre ítélték a volt francia miniszterelnököt

Öt év börtönre ítélték hétfõn a családtagjai fiktív foglalkoztatása miatt Francois Fillon volt kormányfõt, ebbõl kettõt le kell töltenie, a maradék büntetés végrehajtását felfüggesztette a bíróság. Mind Fillon és a felesége, mind ügyvédeik közölték, hogy fellebbeznek az ítélet ellen. Éppen tegnap írtunk arról, hogy 2017-ben, az ügy kirobbanása idején az akkori szocialista köztársasági elnök, Francois Hollande befolyása alatt álló igazságszolgáltatás elfogultan viselkedett.

Így harcolt a baloldal irányította francia igazságszolgáltatás az esélyes jobbközép elnökjelölt ellen

Nagyvilág2020.06.28, 17:27

Újra, mondhatni, reflektorfénybe került az úgynevezett „Fillon-ügy" Franciaországban. Ennek apropóját most éppen az adta, hogy a jobbközép 2017-es elnökjelöltje, Fillon elleni büntetõeljárást 2017-ben megindító vizsgálóbíró elismerte, hogy nyomást gyakoroltak rá. Mégpedig Francois Hollande szocialista köztársasági elnök ügyészsége részérõl. Ugyanezt írta egyébként két éve Hervé Lehman, egykori vizsgálóbíró és ügyvéd nagy sikerû könyvében is, aminek a címe: „Le Procès Fillon" („A Fillon-per"). Hervé Lehman ismét megszólalt a Le Figaróban. 

A fiatalizmus gyõzelme

Nagyvilág2017.05.07, 23:52

Luc Ferry, a nagy francia filozófus, aki Jacques Chirac második elnöksége idején oktatási miniszter is volt, a Le Figaróban fogalmazott így: Macron (akkor még csak várható) gyõzelme szerinte a fiatalizmus gyõzelme. Szándékosan használt egy franciául alig létezõ kifejezést, amit magyarra sem lehet jobban lefordítani. De mi az a fiatalizmus?

Plagizált beszéddel kampányolt Marine Le Pen

Nagyvilág2017.05.02, 12:08

Az öt nap múlva esedékes francia elnökválasztás egyik jelöltje, Marine Le Pen plagizált május 1-jén elmondott kampánybeszédében: a nemzeti identitásról szóló részeket szó szerint átvette az elsõ fordulóban alulmaradt Francois Fillon konzervatív jelölt két héttel ezelõtt elmondott beszédébõl.

Mindenkit megdöbbentett a francia kommunista elnökjelölt döntése

Nagyvilág2017.04.24, 18:32

19,6%-ot ért el a kommunista jelölt Franciaországban, az elnökválasztás elsõ fordulójában. Nem jutott be a döntõ, második fordulóba, de ilyen jó eredményt radikális baloldali jelölt utoljára a hatvanas években ért el Franciaországban. Mélanchon mégsem volt jókedvû, sõt beszélni is alig akart, azt hajtogatta, hogy várjuk meg a hivatalos végeredményt.

Nem kell, hogy szeressetek, elég, ha rám szavaztok

Nagyvilág2017.04.13, 07:56

Jövõ vasárnap elnökválasztás lesz Franciaországban. Ami biztos, az V. köztársaság fennállása, azaz, 1958 óta sohasem volt olyan népszerûtlen elnök, mint a most távozó, szocialista Francois Hollande. De még megközelítõleg sem. Elnökségének volt olyan periódusa, hogy a megkérdezettek 4 százaléka mondta, hogy elégedett vele. Ami, ugye, elég abszurd módon kicsi szám. Tehát ennyi a biztos: véget ért Hollande korszaka, bukott elnökként távozik, nem is indult újra.

Vádat emeltek Francois Fillon ellen

Nagyvilág2017.03.14, 16:45

Közpénzzel való visszaélés miatt emeltek vádat Francois Fillon ellen másfél hónappal a francia elnökválasztás elõtt.

Itt a francia elnökjelölt legújabb botránya

Nagyvilág2017.03.07, 18:16

A Le canard enchainé francia szatirikus, politikai hetilap holnapi száma újabb leleplezést közöl majd Francois Fillon jobbközép elnökjelöltrõl.

Felsorakozott Fillon mögött a jobbközép Köztársaságiak vezetõsége

Nagyvilág2017.03.06, 22:02

A jobbközép Köztársaságiak vezetõsége egyhangúlag és határozottan támogatja az államfõjelöltjét, Francois Fillont - közölte a legnagyobb francia ellenzéki párt vezetõsége hétfõ esti rendkívüli ülését követõen, alig hat héttel a francia elnökválasztás elsõ fordulója elõtt.

Francois Fillon felesége tagadja a vádakat, de ez sem sokat segít

Nagyvilág2017.03.05, 16:59

Tagadja a vádakat és teljes támogatásáról biztosította a férjét Penelope Fillon, az ötven nap múlva esedékes francia elnökválasztás konzervatív jelöltjének felesége a Le Journal du Dimanche címû vasárnap megjelenõ hetilapnak adott exkluzív interjúban. Fillon ma délután nagygyûlést szervezett magának a Trocadéróra, de néhány kilométerrel arrébb, a Republique-on korrupcióellenes, spontán tüntetés kezdõdött. Nehéz elképzelni, hogy a jobbközép Fillon elnökjelölt maradhat. Este 8-kor a France 2 híradójában mondhat le. Azért gondolnak erre sokan, mert a holnap reggeli rádióinterjúját viszont lemondta az Europe 1-nél. Továbbra is a radikállis ...

Teljes összeomlás, a korrupciós botrány után Fillon már képtelen tartani magát

Nagyvilág2017.03.03, 20:06

Francois Fillon november végén lett a jobbközép elnökjelöltje Franciaországban. Nagy fölénnyel verte meg az elõválasztáson Alain Juppét. Mindketten korábbi miniszterelnökök, Fillon öt évig Sarkozyé volt, a 70 éves Juppé pedig még a kilencvenes években – õ volt 1995-tõl Chirac elnökségének legelsõ miniszterelnöke.

Nem lép vissza Francois Fillon

Nagyvilág2017.03.01, 12:43

Nem száll ki az elnökjelölti versenybõl a konzervatív jelölt, Francois Fillon. Ezt maga a konzervatív politikus jelentette be.

Eljárás indult Fillon családtagjainak fiktív állásai ügyében

Nagyvilág2017.02.24, 22:24

Megindította az eljárást az ügyészség Francois Fillon családtagjainak állítólagos fiktív parlamenti állásai ügyében. A francia elnökválasztás konzervatív jelöltje egy hete jelezte, hogy akkor sem lép vissza, ha eljárás indul ellene. A botrány azonban megtépázta Fillon népszerûségét, aki már a harmadik helyre csúszott vissza a felmérések szerint.

Egy felmérés szerint Fillon visszaelõzte Macront

Nagyvilág2017.02.22, 13:25

Francois Fillon francia konzervatív elnökjelölt lehagyta Emmanuel Macron centrista jelöltet és feljött a második helyre, két hónappal a választás elsõ fordulója elõtt - derült ki egy friss felmérésbõl.

Fillon akkor sem lép vissza az elnökjelöltségtõl, ha eljárás indul ellene

Nagyvilág2017.02.17, 21:22

A tavaszi francia elnökválasztás konzervatív jelöltje, Francois Fillon nem lép vissza a jelöltségtõl, még akkor sem, ha a családja állítólagos fiktív állásait vizsgáló ügyészség eljárást indít ellene.

Marine Le Pen biztosan továbbjut, a többi bizonytalan

Nagyvilág2017.02.16, 13:42

A tavaszi francia elnökválasztás konzervatív jelöltje, Francois Fillon felesége fiktív parlamenti állásai miatti kirobbant botrány jelentõsen megváltoztatta a jelöltek közti erõviszonyokat, és még soha annyian nem voltak bizonytalanok két hónappal az elsõ forduló elõtt, mint jelenleg - derül ki az Ipsos felmérésébõl.

Az ügyészség napokon belül eljárást indíthat Francois Fillon ellen

Nagyvilág2017.02.12, 15:36

A pénzügyi visszaéléseket vizsgáló párizsi ügyészség napokon belül eljárást indít a tavaszi francia elnökválasztás konzervatív jelöltje, Francois Fillon ellen feleségének és gyerekeinek állítólagos fiktív parlamenti állásai miatt – írja a Le Journal du Dimanche.

Alig maradt támogatója Francois Fillonnak

Nagyvilág2017.02.10, 11:51

A francia lakosság 70 százaléka, azon belül a jobboldali szavazók 36 százaléka szerint a tavaszi francia elnökválasztás konzervatív jelöltjének, Francois Fillonnak vissza kellene lépnie a jelöltségtõl feleségének állítólagos parlamenti fiktív állásai miatt - derül ki az Odoxa közvélemény-kutató intézet felmérésbõl, amelyet a France Info hírrádió ismertetett pénteken.

Teljes összeomlás elõtt Francois Fillon

Nagyvilág2017.02.02, 21:04

Saját párttársainak is egyre inkább elege van Francois Fillonból. A néhány hete még biztos elnökesélyesnek tûnõ, jobbközép politikus nyilvánvalóan vissza fog lépni. Így nem lehet végigcsinálni egy kampányt, és áprilisig még rengeteg idõ van.

A franciák többsége Francois Fillon visszalépését szeretné

Nagyvilág2017.02.02, 10:21

A franciák több mint kétharmada azt szeretné, ha visszalépne az elnökjelöltségtõl a tavaszi francia elnökválasztás eddig nagy esélyesének számító Francois Fillon volt kormányfõ, konzervatív elnökjelölt a családtagjai állítólagos fiktív parlamenti állásai miatt kirobbant botrány miatt – derül ki a Harris Interactive közvélemény-kutatóintézet felmérésébõl, amelyet csütörtökön ismertetett az RMC rádió és az Atlantico portál.

Egyre nagyobb a botrány Francois Fillon és a felesége körül

Nagyvilág2017.01.31, 17:27

Sokakat meglepõ, valóban leleplezõ cikket közölt a Le Parisien a francia jobbközép elnökjelöltjérõl, a magát mindig feddhetetlennek mutató Francois Fillonról. Néhány napja írta meg a Leláncolt Kacsa címû, szatírikus politikai lap, hogy fiktív állása volt Fillon feleségének, egyrészt egy újság szerkesztõségétõl kapott pénzt, másrészt – és ez a súlyosabb – parlamenti asszisztens volt évekig, 500 ezer eurót keresett, de feltehetõen soha semmit nem dolgozott. Emiatt a korrupcióellenes rendõrség kihallgatta a házaspárt.

Kihallgatta a rendõrség a francia elnökjelöltet és a feleségét

Nagyvilág2017.01.30, 20:19

Kihallgatta hétfõn a francia rendõrség korrupcióellenes részlege Francois Fillon volt francia miniszterelnököt, konzervatív elnökjelöltet és feleségét, mert a Leláncolt Kacsa címû újság szerint fiktív állásokkal félmillió eurót keresett az elmúlt években. A rendõrségi kihallgatásról az egyik francia hírtelevízió, BFM TV számolt be. 

Visszaesett Francois Fillon népszerûségi mutatója

Itthon2017.01.27, 15:27

Visszaesett a tavaszi francia elnökválasztás eddig nagy esélyesének tartott Francois Fillon volt kormányfõ, konzervatív elnökjelölt népszerûségi mutatójafelesége állítólagos fiktív parlamenti állása ügyében indított ügyészi vizsgálat óta - derül ki az Odoxa közvélemény-kutatóintézet által készült felmérésbõl, amelyet a France Info francia hírrádió rendelt meg.

Fillon szerint is fölöslegesek az orosz szankciók

Gazdaság2017.01.24, 17:55

Európa nem képviseli elég jól a gazdasági érdekeit, mondta Francois Fillon francia konzervatív elnökjelölt Berlinben, miután találkozott Angela Merkel német kancellárral. Fillon szerint az Oroszország ellen bevezetett büntetõintézkedéseknek "egyáltalán nincs értelme".

Választási roncsderbit tart a baloldal

Nagyvilág2017.01.21, 20:38

Elõválasztáson döntenek a francia szocialisták arról, hogy ki lesz a párt köztársasági elnökjelöltje az áprilisi voksoláson. Nincsenek könnyû helyzetben a szocialisták, mivel az elmúlt öt év kudarcos kormányzása miatt a várható elnökjelöltjüknek nincsen sok esélye arra, hogy a májusi, második fordulóba jusson. Ráadásul a baloldalon a szocialistáknak több riválisuk is lesz.

Magyarországnak erre nagyon oda kell figyelnie

Nagyvilág2017.01.16, 16:09

A német, a francia és a holland parlamenti választást övezi a legnagyobb nemzetközi figyelem 2017-ben, de Magyarországnak érdemes lesz odafigyelnie a szerb elnökválasztásra és a cseh parlamenti választásra is.

Francia sajtó: Francois Fillonnak még most jön csak a neheze

Nagyvilág2016.11.28, 12:21

A francia napilapok címlapjukon számoltak be hétfõn Francois Fillon volt miniszterelnök nagyarányú, több mint kétharmados gyõzelmérõl a jobboldal államfõjelölt-választásán, szerkesztõségi írásaikban ugyanakkor arra hívták fel a figyelmet, hogy a konzervatív politikus számára a neheze még hátravan az elnökválasztási gyõzelemhez.

Francois Fillon nagy gyõzelme, õ lesz a francia jobboldal elnökjelöltje

Nagyvilág2016.11.27, 23:43

A szavazatok több mint 90 százalékos feldolgozottsága szerint a volt miniszterelnökre az elõválasztás vasárnapi második fordulójában részt vett francia állampolgárok 66,6 százaléka adta a voksát és választották elnökjelöltnek, míg ellenfele, Alain Juppé 33,3 százalékot ért el.

Ma eldõlhet, ki lesz az új francia elnök

Nagyvilág2016.11.27, 14:32

Két volt miniszterelnök, Francois Fillon és Alain Juppé versenyez azért, hogy Franciaország következõ jobbközép elnökjelöltje - és a jövõre tartandó elnökválasztás favoritja - lehessen. A szavazás második fordulóját ma tartják, mivel az elsõben, november 20-án egyik jelöltnek sem sikerült megszereznie a gyõzelemhez szükséges szavazatokat. A közvélemény-kutatások szerint a meglepetésember, Fillon lehet a befutó.

Francois Fillon komoly változást ígér Franciaországnak

Nagyvilág2016.11.21, 06:52

Jelentõs megszorításokat, a közszférában félmilliós leépítést, de ezzel együtt a bevándorlás "minimálisra csökkentését" és a "nemzeti szuverenitás" helyreállítását ígérte a jobboldal elõválasztásának elsõ fordulójában gyõzedelmeskedõ - Nicolas Sarkozy volt államfõt is maga mögé utasító - Francois Fillon.

Történelmi választás elõtt a francia jobboldal

Nagyvilág2016.11.20, 17:31

Történetében elõször tart elõválasztást a francia jobbközép vezetõ pártja vasárnap, hogy ki legyen a Köztársaságiak elnökjelöltje a 2017-es voksoláson. Az elõzetes felmérések alapján a 71 éves Alain Juppé volt miniszterelnök nyerheti az elsõ fordulót, de a korábbi elnök, Nicolas Sarkozy is erõs, és nem lehet kizárni Francois Fillon továbbjutását sem a második, döntõ fordulóba.

Megtörhet a francia szélsõjobb menetelése

Nagyvilág2015.12.12, 06:59

A baloldali visszalépések miatt könnyen lehet, hogy vereséget szenved Marine Le Pen és Marion Maréchal-Le Pen a franciaországi regionális választások második fordulójában. A Nicolas Sarkozy vezette mérsékelt jobboldal nem kötött semmilyen alkut a szocialistákkal, ami csak növelte a párton belüli feszültségeket. A visszalépés a baloldalon sem ment zökkenõmentesen.

Copé lesz Sarkozy utódja

Nagyvilág2012.11.20, 13:04

Mindössze 98 szavazattal szerzett több szavazatot Jean-Francois Copé Francois Filonnál a legnagyobb francia ellenzéki párt, az UMP elnökválasztásán.

Franciaország egyre közelebb a futamrendezéshez

Gphírek2012.04.02, 11:34

Francois Fillon francia miniszterelnök pénteken bejelentette, országa egyre közelebb van ahhoz, hogy 2008 után újra Forma-1-es futamot rendezzen.

A francia miniszterelnök rábólintott az F1-re

Gphírek2012.01.25, 16:46

Francois Fillon zöld utat adott a 2013-as Francia Nagydíjnak, így megkezdõdhetnek a tárgyalások Bernie Ecclestone-nal.

Egyre valószínûbb, hogy visszatér Francia Nagydíj

Gphírek2012.01.10, 15:28

A Forma-1 visszatérését támogató francia kormány szerint jó úton haladnak a tárgyalások, egyre nagyobb az esélye, hogy 2013-ban ismét futamot rendezhetnek.

Közel a visszatéréshez a Francia Nagydíj

Gphírek2011.12.21, 17:35

A Francia Nagydíj feltámasztásával megbízott képviselõ szerint akár már januárban dönthetnek a futam sorsáról. A versenyt Paul Ricard-ban rendeznék, évenkénti váltásban a Belga Nagydíjjal.

Titkos Twitter-fiókjával bukott le a francia miniszterelnök

Techbázis2011.12.13, 12:48

Lebukott François Fillon francia miniszterelnök titkos Twitter-fiókjával, amelyet arra használt, hogy képviselõk mikroblogjait tudja titokban követni.

Megszorításoktól remél megtakarítást Franciaország

Gazdaság2011.08.24, 20:03

Tizenegy milliárd eurós megszorítással tudja csak tartani a 2012-es hiánycélt Franciaország. A francia kormány csökkentette az idei és a jövõ évre vonatkozó növekedési várakozásait is. A francia miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a bejelentett intézkedések ellenére sem hasonlítható az ország helyzete Görögországéhoz vagy Olaszországéhoz.

Nem reális az eurókötvény a francia miniszterelnök szerint

Gazdaság2011.08.19, 22:16

Francois Fillon szerint nem lehet úgy uniósítani az adósságot, hogy közben a költségvetési kiadásokról a döntés megmarad az egyes országok kezében. A francia miniszterelnök országa elsõrendû adósbesorolását félti az eurókötvénytõl.

Pár éven belül visszatérhet az F1 Franciaországba

Gphírek2011.06.22, 15:41

A francia miniszterelnök szeretné, ha az ország néhány éven belül ismét vendégül láthatná a Forma-1-et. A cél érdekében már munkacsoport is alakult, a Paul Ricard versenypálya a legesélyesebb helyszín.

Lemondott kormányfõjét bízta meg újra Sarkozy

Nagyvilág2010.11.14, 11:18

Újra a kormányfõi posztról szombaton lemondott Francois Fillont bízta meg kormányalakítással Nicolas Sarkozy francia elnök.

Csak pár minisztert dobtak ki az egy nap alatt átgyúrt francia kormányból

Nagyvilág2010.11.14, 23:28

Vasárnap estére új kormánynévsort tett le az asztalra Francois Fillon francia miniszterelnök, aki szombaton teljes kabinetjével lemondott, de vasárnap reggelre visszakapta kormányfõi tisztségét. A hétvégi kormányátalakítással Fillon megnyerte a kormányfõi székért vívott csatáját, a kabinetbõl pedig sikerült kitennie a romák kitoloncolása miatt kritikus hangú külügyminisztert.

Félmilliárd dolláros bankbírság az USA-ban

Gazdaság2010.07.26, 11:59

Zöld utat adott az amerikai felsõház a pénzügyi szektor reforjámnak; több mint félmilliárd dolláros büntetést kell fizetnie az egyik amerikai nagybanknak; az eurót védte Tokióban a francia pénzügyminiszter; elmaradt a várttól a Google nyeresége, esett a részvénye; jótékonysági szervezetekre hagyná vagyona nagy részét a Microsoft társaalapítója. Gazdasági lapszemle.

Ezer beruházást támogat a francia kormány

Gazdaság2009.02.02, 15:28

Francois Fillon francia miniszterelnök hétfõn nyilvánosságra hozta annak az ezer beruházásnak a listáját, amelyet kormánya a korábban már bejelentett 26 milliárd eurós gazdaságélénkítõ programból támogat a munkahelyek megõrzése érdekében.

Kivonult az ellenzék a francia nemzetgyûlésbõl

Nagyvilág2009.01.21, 22:09

Nyugalomra, mértékletességre és józanságra kérte Francois Fillon francia kormányfõ az azonnali kérdések órájáról kivonult szocialista ellenzéket. Az ellenzék két napja bekiabálásokkal, a Marseillaise éneklésével és kivonulással fejezi ki ellenvéleményét a parlamenti munka reformjáról szóló törvényjavaslattal kapcsolatban.

A franciák is mentik autógyáraikat

Gazdaság2009.01.20, 13:45

A francia kormány 5-6 milliárd eurós támogatást ajánl az autógyártóknak - jelentette be kedden Francois Fillon kormányfõ a jármûipar válságáról adandó válaszok egyeztetésére az ágazat képviselõivel megkezdett tárgyalások megnyitóján Párizsban. Carlos Ghosn, a Renault elnöke jelezte: a szektor túlélése forog kockán, az eddig Európában meghozott intézkedések elégtelenek a válság átvészeléséhez, s a krízis neheze még hátravan.

Putyin és Fillon együttmûködne

Nagyvilág2008.09.20, 08:28

Az orosz és a francia miniszterelnök szükségesnek tartja, hogy Európa és Oroszország "szoros viszonyt" tartson fenn a béke és a biztonság garantálásának érdekében. "Minél többet tárgyal egymással Európa és Oroszország, minél biztosabb viszonyuk, minél szorosabbak gazdasági kapcsolataik, annál könnyebb a stabilitást és a békét kiépíteni" - mondta Francois Fillon francia miniszterelnök orosz házigazdájának a Szocsiban pénteken este tartott díszvacsora kezdetén.

Párizs erõsítést küld Afganisztánba

Nagyvilág2008.04.01, 17:19

Több száz fõs afganisztáni csapaterõsítést jelentett be a francia parlamentben Francois Fillon miniszterelnök. A NATO vezette nemzetközi erõk régóta létszámgondokkal küzdenek, ami komoly feszültségeket keltett a tagállamok közt. A katonai szervezet vezetõi a hétvégén Bukarestben tanácskoznak.

Megszorításokkal menekülnének a francia államcsõdbõl

Nagyvilág2007.09.26, 19:32

Államcsõdön, kreatív költségvetési könyvelésen, reformokon és megszorításon kapott össze - a manapság Magyarországon szívesen idézett - Nicolas Sarkozy francia elnök miniszterelnökével, Francois Fillonnal. Míg Sarkozy igyekszik azt mutatni, hogy ura a helyzetnek és tervezett reformjaival felpörgeti Franciaországot, a kormányfõ és, pénzügyminisztere állítólag megszorításokat tervez az államcsõd elkerülésére.

Egy Irán-ellenes háborútól óv a francia kormányfõ

Nagyvilág2007.09.17, 19:11

Mindent meg kell tenni azért, hogy elkerülhetõ legyen egy Irán elleni háború - jelentette ki hétfõn a francia kormányfõ. Francois Fillon így reagált külügyminisztere elõzõ napi nyilatkozatára, amelyben Bernard Kouchner úgy ítélte meg: az iráni nukleáris válság arra kényszerít, hogy "felkészüljenek a legrosszabbra", vagyis a háborúra is.

Párizs bekeményít az illegális bevándorlókkal szemben

Nagyvilág2007.06.04, 19:34

"Európa nem Eldorádó" az illegális bevándorlók számára - jelentette ki hétfõn Francois Fillon francia miniszterelnök, aki közölte, hogy még az idén 25 ezer embert akarnak kiutasítani Franciaországból.

Új miniszterelnököt nevezett ki Sarkozy

Nagyvilág2007.05.17, 12:35

Az óvatosnak, diszkrétnek és hatékonynak tartott Francois Fillon-t nevezte ki miniszterelnöknek Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök, akit szerdán iktattak be hivatalába. Sarkozy szoros szövetségesének kinevezése a várakozásoknak megfelelõen történt. 

Szocialista külügyminisztere lehet Sarkozynek

Nagyvilág2007.05.12, 16:21

Egy veterán diplomatát, a már Francois Mitterrand néhai köztársasági elnök csapataában is dolgozó Hubert Védrine-t jelölheti külügyminsizternek Nicolas Sarkozy megválasztott francia elnök. Sajtóértesülések szerint az új kormányt Francois Fillon volt szociális miniszter vezeti majd.

Elõzõ
  • 1
Következõ