France Football

címke rss

A legjobb futballisták és az Aranylabda

Sport2005.02.07, 13:43

A France Football által létrehozott Aranylabda-szavazás immár majd ötven éve az egyik legrangosabb egyéni díjnak számít a világ labdarúgásában. Az első négy évtizedben a szaksajtó európai képviselői bárkire adhatták voksukat, 1995 óta azonban a francia újság egy ötvenes listával limitálja a jelölteket, vagyis a legutóbbi tíz alkalommal közülük került ki a végső győztes. Az elmúlt évtized végeredményeinek vizsgálata tehát valamivel jobb képet ad az európai futballról - a tendenciák bizony legalábbis érdekesek.

Ketten az ötvenből - Ronaldinho, Sevcsenko

Sport2004.12.13, 12:25

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Ketten az ötvenből - Henry, Deco

Sport2004.12.13, 08:06

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Ketten az ötvenből - Kaká, Zagorakisz

Archívum2004.12.11, 12:52

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Ketten az ötvenből - Hariszteasz, Rooney

Sport2004.12.09, 08:25

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Ketten az ötvenből - Maniche, Baros

Archívum2004.12.09, 08:26

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Ketten az ötvenből - Morientes, Nesta

Sport2004.12.08, 08:29

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Ketten az ötvenből - Lampard, Giuly

Sport2004.12.06, 08:09

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Ketten az ötvenből - Pirlo, Vieira

Archívum2004.12.06, 08:10

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Ketten az ötvenből - Nedved, Van Nistelrooy

Sport2004.12.05, 12:48

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Ketten az ötvenből - Ayala, Figo

Sport2004.12.03, 08:32

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Ketten az ötvenből - Nikopolidisz, Maldini

Archívum2004.12.02, 09:14

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Ketten az ötvenből - C. Ronaldo, Baraja

Sport2004.12.01, 07:49

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Ketten az ötvenből - Dellasz, Mista

Archívum2004.12.01, 07:50

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Ketten az ötvenből - Buffon, Ronaldo

Archívum2004.11.29, 07:35

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Ketten az ötvenből - Szeitaridisz, Micoud

Sport2004.11.29, 07:34

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Ketten az ötvenből - Aílton, Drogba

Archívum2004.11.27, 12:26

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Ketten az ötvenből - Vicente, Seedorf

Sport2004.11.27, 12:26

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Érdemtelen Aranylabda-jelöltek

Sport2004.11.25, 07:59

A France Football által alapított Aranylabda talán a legnagyobb presztízsű egyéni díjnak számít a világ labdarúgásában. A trófeát a legjobb Európában futballozó játékos kaphatja meg, aki a kontinens sportújságíróinak szavazatai alapján választanak meg. A francia szaklap a döntést megkönnyítendő minden esztendőben nyilvánosságra hozza azon 50 labdarúgó nevét, akikre szavazni lehet - és ahogyan lenni szokott, már ez a lista is okot ad a vitára.

Ketten az ötvenből - Totti, Carvalho

Sport2004.11.25, 14:06

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Ketten az ötvenből - Barthez, Ibrahimovic

Archívum2004.11.24, 07:39

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Ketten az ötvenből - Juninho, Beckham

Sport2004.11.24, 07:38

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Ketten az ötvenből - Zidane, H. Larsson

Archívum2004.11.22, 07:12

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Ketten az ötvenből - Kapszisz, Émerson

Sport2004.11.22, 07:12

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnekt art a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Ketten az ötvenből - Rosicky, Reyes

Archívum2004.11.20, 11:56

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnekt art a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Ketten az ötvenből - Cech, Scoles

Archívum2004.11.19, 10:56

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Megnevezték az Aranylabda 50 idei jelöltjét

Archívum2004.11.09, 09:48

A világhírű France Football című szaklap nyilvánosságra hozta 50-es Aranylabda-listáját, amelyből kiválasztják az év legjobb Európában játszó labdarúgóját.

Idén Beckham focizta össze a legtöbb pénzt

Sport2004.05.04, 08:26

A France Football számításai szerint David Beckham, az angol válogatott csapatkapitánya 22,4 millió euróval a legjobban kereső játékos a 2003-2004-es szezonban.

A franciáknál Henry az év játékosa

Sport2003.12.31, 13:09

Thierry Henryt, az Arsenal klasszisát választotta az év legjobb francia labdarúgójának a France Football szaklap.

Pavel Nedved nyerte az Aranylabdát

Sport2003.12.22, 21:12

Pavel Nedved nyerte France Football 2003-as Aranylabdáját. A Juventus középpályása Josef Masopust után a második cseh labdarúgó a sportág történetében, aki az újságírók szavazatai alapján kiérdemelte a legjobb Európában szereplő játékosnak járó díjat. Nedved az Arsenal támadóját, a francia Thierry Henryt és a Milan védőjét, az olasz Paolo Maldinit előzte meg a voksoláson.

Ketten az ötvenből - Campbell, Trabelszi

Sport2003.12.16, 14:58

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a jelölteket, a sort az Ajax tunéziai védőjével, Hatem Trabelszivel, illetve az Arsenal bekkjével, Sol Campbellel folytatva.

Ketten az ötvenből - Ronaldinho, Pires

Sport2003.12.16, 14:59

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal Ronaldinhót és Robert Pirest.

Ketten az ötvenből - Totti, Vieri

Sport2003.12.16, 15:02

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal két olasz szupersztárt, Francesco Tottit és Christian Vierit.

Ketten az ötvenből - Maldini, Nedved

Sport2003.12.16, 15:05

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, a sort a két legnagyobb favorittal, Paolo Maldinival és Pavel Nedveddel zárva.

Ketten az ötvenből - Figo, Élber

Sport2003.12.16, 14:58

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, a sort Giovane Élberrel és Luis Figóval folytatva.

Ketten az ötvenből - Toldo, Ballack

Sport2003.12.16, 15:01

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a jelölteket, ezúttal Francesco Toldót és Michael Ballackot.

Ketten az ötvenből - Mutu, Kovacevic

Sport2003.12.16, 14:57

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, a sort két kelet-európai labdarúgóval, a román Mutuval és a szerb Kovaceviccsel folytatva.

Ketten az ötvenből - Ibrahimovic, Makelele

Sport2003.12.16, 15:00

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, a sort Zlatan Ibrahimoviccsal és Claude Makelelével folytatva.

Ketten az ötvenből - Makaay, Nesta

Sport2003.12.16, 15:17

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a jelölteket, ezúttal a holland Roy Makaayt és az olasz Alessandro Nestát.

Ketten az ötvenből - Kahn, Thuram

Sport2003.12.16, 14:59

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a jelölteket.

Ketten az ötvenből - Raúl, Dida

Sport2003.12.16, 15:02

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal az örök esélyes Raúlt, illetve a Milan kapusát, Didát.

Ketten az ötvenből - Henry, Sevcsenko

Sport2003.12.16, 15:05

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal Thierry Henryt és Andrij Sevcsenkót.

Ketten az ötvenből - Chivu, Zambrotta

Sport2003.12.16, 14:57

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal két védőt, Christian Chivut és Gianluca Zambrottát.

Ketten az ötvenből - Koller, Giuly

Sport2003.12.16, 15:01

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a jelölteket, ezúttal Jan Kollert és Ludovic Giulyt.

Ketten az ötvenből - Beckham, Ronaldo

Sport2003.12.16, 15:04

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal két madridi sztárt, David Beckhamet és Ronaldót.

Ketten az ötvenből - Larsson, Nihat

Sport2003.12.16, 14:56

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal a török Nihat Kahvecit és a svéd Henrik Larssont.

Ketten az ötvenből - Scholes, Aimar

Sport2003.12.16, 14:59

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal az angol Paul Scholest és az argentin Pablo Aimart.

Ketten az ötvenből - F. Inzaghi, Trezeguet

Sport2003.12.16, 15:03

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal két, Olaszországban játszó támadót, Filippo Inzaghit és David Trezeguet-t.

Ketten az ötvenből - Vieira, Salgado

Sport2003.12.16, 14:58

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal Patrick Vieirát és Míchel Salgadót.

Ketten az ötvenből - Owen, Del Piero

Sport2003.12.16, 15:02

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a jelölteket, ezúttal Michael Owent és Alessandro Del Pierót.

Ketten az ötvenből - Zidane, Van Nistelrooy

Sport2003.12.16, 15:04

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal Zinédine Zidane-t és Ruud van Nistelrooyt.

Ketten az ötvenből - Wiltord, Kluivert

Sport2003.12.16, 14:57

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal két olyan focistát, akik nem annyira idei teljesítményük, mint jó hírnevük alapján kerültek fel az ötvenes listára.

Ketten az ötvenből - Casillas, Deco

Sport2003.12.16, 15:00

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a jelölteket, ezúttal két ibériai futballistát, a spanyol Iker Casillast és a portugál Decót.

Ketten az ötvenből - Roberto Carlos, Buffon

Sport2003.12.16, 15:04

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, két titkos favorittal, Roberto Carlosszal és Gianluigi Buffonnal folytatva a sort.

Megnevezték az Aranylabda ötven jelöltjét

Sport2003.12.14, 14:11

A France Football nyilvánosságra hozta 50-es Aranylabda-listáját, amelyből kiválasztják az év legjobb, Európában játszó labdarúgóját. A címvédő, idén is termékeny Ronaldónál is esélyesebb Nedved vagy Maldini - ismerje meg velünk a jelölteket!

A Gazzetta szerint Nedvedé az Aranylabda

Sport2003.12.12, 20:17

Minden decemberben intenzíven zajlik a kiszivárogtatás az Aranylabda nyertesének személyét illetően, miért pont a 2003-as esztendő lenne a kivétel? A La Gazzetta dello Sport értesülése szerint a France Football patinás díját idén a cseh Pavel Nedved, a Juventus középpályása nyerte, a francia Thierry Henry (Arsenal) és az olasz Paolo Maldini (Milan) előtt.

Olvasóink Nedvednek adnák az Aranylabdát

Sport2003.11.19, 12:29

Szűk egy hónap múlva megtudjuk, kit választottak az év labdarúgójának, kié lesz az Aranylabda. A tekintélyes France Football listája, szakírók döntése alapján. Nem kevésbé fontos az [origo] olvasóinak véleménye - nos, szerintük, szerintünk a Juventus cseh középpályása, Pavel Nedved érdemelné meg leginkább. A Milan olasz veteránja, Paolo Maldini és a Real Madrid braziljai, a címvédő Ronaldo és Roberto Carlos előtt.

A Real elnöke leszólta Makelelét

Sport2003.09.10, 12:06

"Makelele nem tudott fejelni, és csak elvétve passzolt három méternél messzebbre" - ezekkel a szavakkal bírálta Florentino Pérez, a Real Madrid klubelnöke a csapattól nemrégiben viharos körülmények között távozott francia válogatott középpályás játékát a France Footballnak adott nyilatkozatában.

Beckham a legjobban kereső focista

Sport2003.05.06, 15:08

A France Football című labdarúgószaklap felmérése szerint jelenleg a vasárnap óta bajnok Manchester Unitedet erősítő David Beckham számít a legjobban kereső labdarúgónak a világon.

Már ma este meglesz az idei aranylabdás

Sport2002.12.16, 16:17

Az eredeti tervekkel ellentétben nem kedden, hanem már hétfőn, várhatóan 18 órakor nyilvánosságra hozzák, hogy idén ki nyerte a France Football című szaklap hagyományos Aranylabda-szavazását. Sajtóhírek szerint két realos brazil közül kerül ki a győztes, azaz Roberto Carlos vagy Ronaldo lesz a befutó.

Ketten az ötvenből - Ronaldo és Ballack

Sport2002.12.15, 13:08

Hivatalosan december 17-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal a brazil Ronaldót és a német Ballackot.

Ketten az ötvenből - Roberto Carlos és Kahn

Sport2002.12.15, 13:09

Hivatalosan december 17-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal a brazil Roberto Carlost és a német Oliver Kahnt.

Ketten az ötvenből - Zidane és Rivaldo

Sport2002.12.13, 10:06

Hivatalosan december 17-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal a francia Zidane-t és a brazil Rivaldót.

Ketten az ötvenből - Henry és Del Piero

Sport2002.12.12, 09:59

Hivatalosan december 17-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal a francia Henryt és az olasz Del Pierót.

Ketten az ötvenből

Sport2002.12.11, 11:03

Hivatalosan december tizenhetedikén hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal a spanyol Raúlt és az angol David Beckhamet.

Ketten az ötvenből

Sport2002.12.10, 08:20

Hivatalosan december tizenhetedikén hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal a holland Patrick Kluivertet és a címvédő angol Michael Owent.

Ketten az ötvenből

Sport2002.12.09, 08:03

Hivatalosan december tizenhetedikén hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal a holland Ruud van Nistelrooyt és az olasz Francesco Tottit.

Ketten az ötvenből

Sport2002.12.08, 12:31

Hivatalosan december tizenhetedikén hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal az olasz Christian Vierit és az argentin Javier Saviolát.

Ketten az ötvenből

Sport2002.12.07, 12:34

Hivatalosan december tizenhetedikén hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal a brazil Ronaldinhót és a francia Sylvian Wiltordot.

A Marca szerint Ronaldóé az Aranylabda

Sport2002.12.07, 16:42

A legnagyobb példányszámú spanyol sportnapilap munkatársa úgy értesült Párizsból, hogy Ronaldo kapja az Aranylabdát, a France Football év végi szavazásán a legjobb, Európában szereplő labdarúgónak járó trófeát.

Ketten az ötvenből

Sport2002.12.06, 09:33

Hivatalosan december tizenhetedikén hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal az angol Rio Ferdinandot és a spanyol Rubén Baraját.

Ketten az ötvenből

Sport2002.12.05, 08:12

Hivatalosan december tizenhetedikén hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal a francia David Trézéguet-t és a spanyol Luis Enriquét.

Ketten az ötvenből

Sport2002.12.04, 09:12

Hivatalosan december tizenhetedikén hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal a walesi Ryan Giggset és az olasz Filippo Inzaghit.

Ketten az ötvenből

Sport2002.12.03, 08:08

Hivatalosan december tizenhetedikén hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal a holland Roy Makaayt és a német Bernd Schneidert.

Ketten az ötvenből

Sport2002.12.02, 07:19

Hivatalosan december tizenhetedikén hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal a brazil Lúciót és a portugál Luis Figót.

Ketten az ötvenből

Sport2002.12.01, 13:17

Hivatalosan december tizenhetedikén hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal a brazil Cafút és a német Miroslav Klosét.

Ketten az ötvenből

Sport2002.11.30, 13:19

Hivatalosan december tizenhetedikén hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal a török Yildiray Bastürköt és a francia Patrick Vieirát.

Ketten az ötvenből

Sport2002.11.29, 09:40

Hivatalosan december tizenhetedikén hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal a holland Pierre van Hooijdonkot és a szenegáli El Hadji Dioufot.

Ketten az ötvenből

Sport2002.11.28, 08:26

Hivatalosan december tizenhetedikén hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal az olasz Paolo Maldinit és a francia Claude Makelelét.

Ketten az ötvenből

Sport2002.11.27, 08:27

Hivatalosan december tizenhetedikén hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal a belga Marc Wilmots-t és a francia Djibril Cissét,

Ketten az ötvenből

Sport2002.11.26, 08:18

Hivatalosan december tizenhetedikén hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal a cseh Tomás Rosickyt és a brazil Sonny Andersont.

Ketten az ötvenből

Sport2002.11.25, 08:58

Hivatalosan december tizenhetedikén hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal a japán Inamoto Junicsit és a spanyol Iker Casillast. 

Ketten az ötvenből

Sport2002.11.24, 12:30

Hivatalosan december tizenhetedikén hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal a brazil Edmílsont és a spanyol Juan Carlos Valerónt.

Ketten az ötvenből

Sport2002.11.23, 13:23

Hivatalosan december tizenhetedikén hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal a dán Jon Dahl Tomassont, és az argentin Pablo Aimart.

Ketten az ötvenből

Sport2002.11.22, 09:05

Hivatalosan december tizenhetedikén hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal a koreai Szeol Ki Hjeont, és a portugál Pedro Pauletát.

Aranylabda: ketten az ötvenből

Sport2002.11.21, 08:06

Hivatalosan december tizenhetedikén hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, elsőként a török Hasan Sast és a szenegáli Pape Bouba Diopot.

Ötvenen jelöltek az Aranylabdára

Sport2002.11.19, 11:33

Nyilvánosságra hozták a France Football szaklap Aranylabda-szavazásának ötven jelöltjét.  A legtöbb labdarúgóval (8) Brazília képviselteti magát, Franciaországból hét, míg Olaszországból és Spanyolországból öt-öt játékos került a listára. Tavaly az angol Michael Owen lett a legjobb, idén december 17-én hirdetik ki a győztest.

Kahné a világbajnokság Aranylabdája

Sport2002.07.02, 13:53

Bár a France Football tavaly év végi szavazásán Owen és Raúl mögé szorult, most mégis jutott egy aranylabda Oliver Kahnnak, a német válogatott és a Bayern München 33 éves kapusának. A távol-keleti világbajnokságra akkreditált újságírók szavazatai alapján ugyanis ő bizonyult a vasárnap befejeződött vb legjobb játékosának, megelőzve a torna gólkirályát, az aranyérmes brazil válogatott sztárját, Ronaldót és a házigazda koreai csapat kapitányát, Hong Mjung Bót.

Schumi ötször többet keres Zidane-nál

Sport2002.05.02, 14:27

A France Football összeállítása szerint Zinedine Zidane, a Real Madrid világbajnok francia középpályása a világ legjobban kereső labdarúgója. A 30 éves sztár évi 13,6 millió eurót (3,4 milliárd forintot) futballozik össze, amiből 6,4 millió a bér, 400 000 a prémium és 8,65 millió a különböző reklámszerződésekből befolyó összeg.

Meglepetések a 2001-es év UEFA-csapatában

Sport2002.01.04, 08:53

Az év végén szinte minden, magára kicsit is adó sajtóorgánum megválasztja az év játékosát illetve az év csapatát. A legnevezetesebb természetesen a France Football szavazása, az Aranylabda, amelyen az európai szakírók szavazhatnak, ezt ugye Michael Owen nyerte, a FIFA World Player-szavazáson, amelyen a szövetségi kapitányok voksolhatnak, viszont Luis Figo nyert. Az UEFA is megrendezte a maga szavazását, és az európai szövetség a szurkolókra bízta a döntést: az UEFA honlapján minden egyes poszton öt jelölt közül lehetett megválasztani az év legjobbját. Érdekesség: az így kialakult tizenegybe sem Owen, sem pedig Figo nem került be.

Owennek Aranylabda, Raúlnak bronzszobor

Sport2001.12.27, 17:05

A világ legjobb futballistája hatodik Európában, földrészünk legjobbja nincs a világrangsor első hét helyezettje között. Kicsit vicces, nem? Pláne, ha hozzátesszük, hogy napjaink talán legkiválóbb labdarúgóját hiába keressük az élcsoportban. Hogy ne beszéljünk rébuszokban: a FIFA szavazásán az év labdarúgójának megválasztott Luis Figo hatodik lett a France Football Aranylabdájáért folyó versenyben, Michael Owen, az idei aranylabdás nyolcadik lett a FIFA-nál. Zinedine Zidane - sokak szerint nincs nála jobb futballista manapság, főleg, ha a pénzt elfogadjuk értékmérőnek - pedig még csak szóba sem került, sem itt, sem ott.

A Kicker szerint Kahn az év legjobbja

Sport2001.12.25, 19:11

A Kicker német labdarúgó szaklap hagyományos voksolásán Oliver Kahnt, a Bayern München kapusát választotta az év emberének. A kapus idén német bajnoki címet, Bajnokok Ligáját és Klub Világ Kupát is nyert csapatával, a France Football egy héttel ezelőtti Aranylabda-szavazásán azonban csak harmadik helyezést ért el. 

Vieira az év francia labdarúgója

Sport2001.12.20, 18:49

A France Football szavazása alapján az Arsenalt erősítő Patrick Vieira lett az év labdarúgója Franciaországban.

Owené az Aranylabda

Sport2001.12.17, 20:37

A France Football hagyományos választásán Michael Owen (Liverpool) kapta meg az Aranylabdát. Az angol játékos 176 szavazattal végzett az élen a spanyol Raúl Gonzalez (Real Madrid, 140) és a német Oliver Kahn (Bayern München, 114) előtt.

Olvasóink is Owennek adták az Aranylabdát

Sport2001.12.17, 20:40

Kié legyen az Aranylabda? Erre a kérdésre vártuk az [origo] olvasóinak válaszát december 11. és 16. között. Az érdeklődés a szokásosnál is nagyobb volt, hiszen a France Football szavzásának eredményhirdetéséig 6334-en voksoltak. A többség pedig eltalálta a hivatalos végeredményt, hiszen a France Football és az [origo] szavazói szerint is a liverpooli Michael Owen volt az idei év legjobbja.

Nincs egyértelmű esélyese az Aranylabdának

Sport2001.12.12, 13:48

Az elmúlt évekkel ellentétben idén még csak megközelítőleg sem lehet előre sejteni, hogy ki nyeri a legjobb, Európában szereplő labdarúgónak járó díjat, az Aranylabdát. A France Football által alapított trófea jelöltjeinek ötvenes listáján ugyanis legalább négy olyan focista van, aki ebben az esztendőben mutatott teljesítménye alapján megérdemelné ezt a kitüntetést, és most nincsen olyan favorit, mint az elmúlt években volt. Ezúttal valóban a France Football karácsonyi számának címlapjáról fog kiderülni az aranylabdás személye.

Kahn: Tehetségénél nagyobb a győzni akarása

Sport2001.12.12, 13:57

Az Aranylabda-szavazáson általában a támadó szellemű játékosok viszik a prímet, az idei esztendőig mindössze egyetlen hátvédnek, Matthias Sammernek, és egy kapusnak, Lev Jasinnak sikerült elhódítania a France Football trófeáját. Idén azonban az Aranylabda egyik legnagyobb esélyese egy hálóőr. Oliver Kahn a 2001-ben nyújtott teljesítménye alapján valóban megérdemelné a díjat. Még akkor is, ha könnyen lehet, hogy végül mégsem ő, hanem egy csatár kapja meg.

A nap játékosa: Davor Suker (1860 München)

Sport2001.11.16, 07:40

Aligha van nagyobb dicsőség egy támadó számára, mint hogy a világbajnokságon gólkirályi címet szerezzen, de a legutóbbi három vébé legjobb góllövőjének karrierje a nagy siker után egyaránt megbicsaklott. A legutóbbi mondiál gólkirálya, Davor Suker például a France' 98 óta már három csapatban is megfordult, és most a német 1860 Münchenbe igazolt, hogy új lendületet adjon pályafutásának.

Gellei Kahnnak adná az Aranylabdát

Sport2001.11.13, 17:32

Gellei Imre, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint Oliver Kahnt, a Bajnokok Ligája-győztes Bayern München kapusát illeti idén a legjobb teljesítményt nyújtó játékosnak járó elismerés. Többnapos titkolózás után kedden nyilvánosságra hozták a France Football Aranylabda-szavazásának ötven jelöltjét.

Súlytalan az olimpiai labdarúgótorna nélkülünk

Melbourne 19561956.09.05, 10:57

A France Football című francia sportlap "Olimpiai labdarúgótorna Magyarország nélkül" című cikkében azt írja, az elmúlt hét legfontosabb híre az volt, hogy Magyarország válogatott csapata nem vesz részt a melbourne-i olimpiai labdarúgótornán.

Előző
  • 1
  • 2
Következő