France Football

címke rss
Fizetett a PSG, hogy Messi kapja az Aranylabdát

Fizetett a PSG, hogy Messi kapja az Aranylabdát

Az egyik vezető francia lap, a Le Monde információi szerint a France Football főszerkesztője különféle juttatásokat kapott a Paris Saint-Germaintől, hogy a klub korábbi játékosa, Lionel Messi kapja a 2021-es Aranylabdát.

Messi miatt megalázták Lewandowskit, Ribéryt a franciák lopták meg Ronaldo miatt

Sport2023.11.27, 05:56

2023. október 30-án Lionel Messi nyolcadszor is megkapta a France Football Aranylabda-díját, ezzel a 36 éves argentin klasszis minden idők második legidősebb győztese lett. Messi a szavazatok alapján 105 ponttal gyűjtött többet, mint a legnagyobb esélyesnek tartott Erling Haaland, aki idei szezonban triplázott a Manchester Cityvel, mellette pedig szinte minden lehetséges gólrekordot megdöntött. A végeredményt tekintve az argentin klasszis győzelme fölényesnek mondható, ennek ellenére a párizsi díjátadó után elárasztották az internetet az ilyenkor szokásos kommentek, miszerint, már megint ellopták valakitől az Aranylabdát. Cikkünkbenn ...

2024-ben teljesen megújul az Aranylabda

Sport2023.11.03, 12:30

Az UEFA hivatalos közleményben jelezte, hogy megállapodott a Groupe Amaury társasággal, így 2024-ben már közösen szervezik majd a gálát.

Messi és az argentinok gusztustalan kapusa is jelölt az Aranylabdára

Sport2023.09.06, 21:33

A France Football című szaklap nyilvánosságra hozta annak a harminc futballistának a nevét, akik közül valaki elnyeri az Aranylabdát.

Történelmi változások az Aranylabda-szavazáson

Sport2022.03.11, 15:08

A France Football több történelmi változtatást is bejelentett Aranylabda-díj rendszerében. Ezek közül a leglényegesebb a naptári évről a sportévre való áttérés. Ez történelmi változás a labdarúgás legrangosabb egyéni díjazásában, amelyet 1956-os alapítása óta a naptári év végén adtak át.

Van olyan lista, ahol Lewandowski megelőzte Messit a legjobb focisták rangsorában

Sport2021.12.03, 13:33

Robert Lewandowski lett Lionel Messi előtt 2021 legjobb játékosa a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél, az IFFHS-nél.

Cristiano Ronaldo szerint hazudott a France Football újságírója

Sport2021.11.30, 09:36

Az Aranylabda-díj alapítója és a gála lebonyolítója, a francia France Football egyik újságírója, Pascal Ferré a minap a New York Timesnak adott interjúban arról beszélt, hogy tudomása szerint Cristiano Ronaldónak egyetlen célja van, hogy több Aranylabdával vonulhasson vissza, mint a nagy riválisa, az argentin Lionel Messi.

France Football: Nego, a hős

Sport2020.11.13, 12:02

Az Aranylabdát is odaítélő szaklap, a France Football főleg a magyar válogatottal foglalkozik a csütörtöki Európa-bajnoki pótselejtezőket követően. A franciák érdeklődése érhető, hiszen egy csoportban szerepel majd az Eb-n a két csapat, ráadásul az egyenlítő gólt a francia születésű Loic Nego szerezte.

Szoboszlai Dominikkel készített interjút a France Football

Sport2020.07.30, 14:39

Szoboszlai Dominikkel az aranylabdát is odaítélő France Football hetilap internetes kiadása készített interjút. A 19 éves játékosról azt írják, hogy „született tehetség, elegancia, taktikai intelligencia és kemény munka" jellemzi. A Red Bull Salzburg mezében 12 góllal és 18 gólpasszal zárta az idényt, nem véletlenül figyeltek fel rá európai topcsapatok.

Idén nem adják át az Aranylabdát

Sport2020.07.20, 15:24

A koronavírus-járványra való rendkívüli tekintettel a díjalapító France Football bejelentette, hogy idén nem adják át a világ legjobb labdarúgóját megillető Aranylabdát. 

Íme a 30 focista, akik közül kikerül 2019 aranylabdása

Sport2019.10.21, 22:46

A France Football show-műsor keretében hozta nyilvánosságra, kik azok a játékosok, akik közül majd kikerült 2019 aranylabdása. A férfiak harmincas listája mellett természetesen a női lista is napvilágot látott, de az is kiderült, mely játékosok esélyesek a legjobb U21-es játékos, vagy éppen a legjobb kapus díjra. 

Idéntől a legjobb kapust külön díjazza a France Football

Sport2019.09.19, 14:06

Jasin-díj néven új, az adott év legjobb kapusának járó elismerést alapít a labdarúgó Aranylabdát odaítélő France Football szaklap.

A csókolózó Messi és Ronaldo került az Aranylabdát osztó újság címlapjára

Sport2019.04.16, 17:12

Rendhagyó címlappal jelent meg hétfőn a legfontosabb francia futball szaklap, a France Football. 

A franciák szerint egy holland volt minden idők legnagyobb futballedzője

Sport2019.03.19, 09:13

A France Football francia szaklap munkatársai összeállították saját listájukat a labdarúgás történetének valaha volt ötven legnagyobb edzőjéről. 

Messi és Ronaldo is szavazhat a fiatalok Aranylabdájáról

Sport2018.09.24, 14:34

A női labdarúgók legjobbját is megválasztják, illetve díjazzák a 21 éven aluliak közül kiemelkedő játékost is a 63. Aranylabda odaítélésekor, december 3-án.

A France Football szerint Neuer jobb, mint Buffon

Sport2017.12.05, 17:28

Manuel Neuer a világ legjobb labdarúgókapusa a France Football szaklap kedden nyilvánosságra hozott szavazása szerint.

A France Football közzétette az Aranylabda-jelöltek listáját

Sport2017.10.09, 20:28

A France Football szaklap hétfőn nyilvánosságra hozta annak a harminc labdarúgónak a nevét, akik közül kikerül 2017 aranylabdása.

Cristiano Ronaldo kapta a 2016-os Aranylabdát

Sport2016.12.13, 15:23

A meglepetés varázsáról ugyan nem beszélhetünk, az viszont tény, hogy a portugál sztár nem érdemtelenül kapta meg negyedik alkalommal a sportág legrangosabb egyéni díját.

Klasszisokat fosztott meg a FIFA az Aranylabdától

Archívum2016.09.21, 18:00

Hat év után visszaáll a régi kerékvágásba a futball legrangosabb egyéni elismerésének, az Aranylabdának a kiosztása. Idén már újra csak az alapító France Football szaklap által felkért újságírók voksolnak. Ha az elmúlt hat évben is így lett volna, akkor ma Messinek és Ronaldónak is eggyel kevesebb Aranylabdája lenne.

Kedden mutatják be az új Aranylabda jelöltjeit

Sport2016.09.16, 16:16

És a régi-új voksolás szabályait is. A France Football megeresőítette, hogy véget ért az együttműködésük a FIFA-val, és visszatérnek a díj eredeti formájához.

Három magyart fényez a legnagyobb futballmagazin

Sport2016.06.29, 12:21

Az Aranylabdát is kitaláló, neves France Football magazin elhalmozza dicséretekkel a magyar válogatottat, és a nyolcaddöntőben kiesett csapatok hat legjobb lehetséges igazolása közé három magyar játékost is beválasztott. 

Futballvakok állítják össze a szűkített Aranylabda-listát

Sport2015.10.20, 16:45

A FIFA és a France Football szűkített, 23 fős Aranylabda-listájáról hiányzik néhány olyan játékos, akinek biztosan ott lenne a helye, míg szerepel rajta néhány, akik nem biztos, hogy jogosan vannak a legjobb 23 között. 

Spanyol gigászok adják az Aranylabda-lista felét

Sport2015.10.20, 08:10

Teljesen mindegy, milyen szezont tud maga mögött a Barcelona és a Real Madrid, az Aranylabda-lista úgyis tele van a játékosaikkal. Idén a 23 fősre szűkített listára 11 játékost delegál a két klub, de 2010 óta ebben nincs semmi meglepő. Itt az edzők listája is. 

Messi egyetlen év alatt harmincegy millió eurót kaszált

Sport2011.03.22, 13:13

Lionel Messi keresi a legtöbbet a világ labdarúgói közül. Spanyol klubja, az FC Barcelona 2010-ben 11 millió eurót fizetett neki, s az argentin csatár további húsz milliót kapott szponzoraitól.

Ismét Ribéry a legjobb francia futballista

Archívum2008.12.07, 13:51

Megismételve tavalyi sikerét újra Franck Ribéry lett Franciaország legjobb labdarúgója a France Football című szaklap választásán.

Matthews fiai lehetnének

Archívum2008.12.05, 09:56

Az idei Aranylabda-szavazás első három helyezettjének kiléte nem okozott túl nagy meglepetést, a dobogósok életkorát megvizsgálva azonban egy érdekes jelenségre lehetünk figyelmesek. Akárcsak egy évvel korábban, az első három helyen végzett focista közül egyik sem múlt 25 esztendős, és ezzel minden idők egyik legfiatalabb átlagéletkorú triója került az élre.

Cristiano Ronaldo nyerte az Aranylabdát

Sport2008.12.02, 10:21

Cristiano Ronaldo, a Manchester United portugál játékosa nyerte a France Football magazin által alapított Aranylabdát, a futballvilág egyik legnagyobb presztízsű elismerését. Eusebio és Luis Figo után őa harmadik portugál játékos, aki elnyerte a díjat.

Hét spanyol az Aranylabda-jelöltek között

Sport2008.10.19, 18:26

Thierry Henry, Ronaldinho és Fabio Cannavaro a három legnagyobb hiányzó az Aranylabdára esélyes futballsztárok 30-as listáján. Henry 1999 óta először maradt ki a France Football által közzétett névsorból, amelyen az idén Európa-bajnok spanyolokat heten képviselik, az egyetlen brazil pedig a tavalyi győztes Kaká. Az Európa legjobbjának járó díjat december 2-án adják át.

Dél-amerikai álomcsapat - brazil focista nélkül

Sport2008.01.08, 13:53

A France Football Aranylabda-szavazásának kiírásának módosításával a trófea győztesét már nem csupán a legjobb európai futballistának lehet nevezni, hiszen a díjat immár nem az öreg kontinensen szereplő játékosok is megkaphatják. Dél-Amerikában viszont továbbra is a megszokott kiírás van érvényben, vagyis az uruguayi El País voksolásán csak a szubkontinensen szereplő labdarúgókat veszik figyelembe - így aztán a 2007-es győztes sem örvend túl nagy ismertségnek Európában.

Negyven éve nyerte el az Aranylabdát Albert Flórián

Archívum2007.12.11, 15:18

Barátai, tisztelői és egykori csapattársai köszöntötték Albert Flóriánt, az egyetlen magyar aranylabdást, aki 1967-ben végzett a France Football által évente megrendezett szavazás élén. Az összejövetelen a Császár becenévre hallgató csatárklasszis osztotta meg emlékeit az [origo] stábjával, de Mészöly Kálmán és Koós János is elmondta, mi jut eszébe Albert Flórián neve hallatán.

Kaká csak a bosnyák Aranylabda-szavazót nem győzte meg

Archívum2007.12.04, 08:22

Nem okozott különösebb meglepetést a bejelentés, hogy idén az Aranylabdát a brazil Kaká nyerte, hiszen jó ideje sejteni lehetett, hogy az AC Milan klasszisa fog az élen végezni. Mégis érdemes kicsit alaposan megvizsgálni a voksolás végeredményét, már csak azért is, mert az idén először nem csak Európából lehetett szavazni: a France Football világméretűvé tette az Aranylabda-voksolást.

Kaká, a furcsa becenevű aranylabdás

Sport2007.12.03, 10:12

A France Football magazin által alapított Aranylabdát 2007-ben Kaká, az AC Milan brazil futballistája nyerte meg. A Bajnokok Ligája-győztes támadó 444 pontot kapott a futballvilág talán legnagyobb presztízsű szavazásán, sikeréhez szinte kétség sem férhetett, a második helyezett Manchester United-szélső Cristiano Ronaldót ugyanis nagy fölénnyel utasította maga mögé - a portugál középpályás 277 pontot szorgoskodott össze. A harmadik helyen - nem sokkal lemaradva - a főleg ősszel remeklő Lionel Messi végzett 255 egységgel. Írásunkban bemutatjuk a 25 esztendős Kakát, aki negyedik brazilként érdemelte ki a legjobbnak járó aranytrófeát.

Kakáé az Aranylabda

Sport2007.12.02, 14:39

Kaká, az AC Milan brazil játékosa nyerte a France Football magazin által alapított Aranylabdát, a futballvilág egyik legnagyobb presztízsű elismerését.

Iraki jelölt az Aranylabdára

Archívum2007.10.22, 15:22

A FIFA World Player után a világ labdarúgásának másik fontos egyéni trófeája, az Aranylabda szervezői is kihirdették a díjra jelölt futballisták listáját. A France Footballnál ez 50 nevet jelent, és a korábbi évekkel ellentétben immár nem csak az Európában szereplő játékosok kerülhettek fel a listára, amelyen ennek megfelelően akad egy-két váratlan szereplő is - még ha összességében nem is nagyon lehet panaszkodni a névsorra.

Kihirdették az Aranylabda-jelöltek listáját

Sport2007.10.21, 15:19

A France Football francia szaklap nyilvánosságra hozta annak az 50 labdarúgónak a nevét, akik idén elnyerhetik az Aranylabdát.

Messi veheti el az idei Aranylabdát Kakától

Sport2007.09.27, 20:23

Az év vége felé egyre többet lehet hallani az Aranylabda-választásról, és a France Football által kiosztott trófea sorsa az idén különösen érdekes, hiszen 2007-ben nem rendeztek világ- vagy Európa-bajnokságot. Ez alapján a Bajnokok Ligája lehet a fő értékmérő, és sokak szerint Kaká lehet a legnagyobb esélyes, de azért mások is pályáznak az Aranylabdára.

Futballcsapat a világ tetején

Archívum2007.07.11, 10:00

A közelmúltban a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség intézkedést hozott, hogy 2500 méteres tengerszint feletti magasságban már nem lehet nemzetközi tétmérkőzést rendezni. A döntést óriási felháborodás fogadta az Andok országaiban, különösen az ecuadoriak és a bolíviaiak érezték hátrányosnak a javaslatot. A FIFA orvosi bizottságának javaslatára történt módosítás több, mint meglepő, hiszen a Dél-amerikai Labdarúgó-szövetség (CONMEBOL) korábban semmilyen módon nem korlátozta tagországait ezen a téren. Mi több, az előző, Peruban rendezett Copa Américán például a 3400 méteren fekvő Cuzcóban is rendeztek egy mérkőzést. Néhány nappal később a FFIFA ...

Djokovic vetkőzött, Nadal a La Bambára csápolt

Archívum2007.06.15, 09:40

Hogy Roger Federer vagy éppen Rafael Nadal mire képes a teniszpályán, azt hetente láthatjuk a tornákon, de keveset tudunk napjaik azon részéről, amikor nem a sárga labdát üldözik ütővel a kezükben. A France 3 francia tévécsatorna a legutóbbi Grand Slam-tornán az Egy nap a Roland Garroson című magazinműsorában ezt a hiányt kívánta pótolni, amikor arra vette rá a sztárokat, hogy egy-egy szám erejéig kapják kezükbe a mikrofont, és ének-, valamint tánctudásokkal szórakoztassák a nézőket.

Cannavaro: Az álmoknak fontos szerepük van

Sport2007.04.24, 11:25

Az olasz válogatott középhátvédje, Fabio Cannavaro 2006-ban felért a csúcsra: a németországi világbajnokságon a squadra azzurra csapatkapitányaként magasba emelhette a győztesnek járó trófeát, majd az év végén a legfontosabb egyéni díjakat (France Football Aranylabda, FIFA World Player) is begyűjtötte. A Real Madrid színeiben eleinte ugyan elmaradt a várakozástól, de immár a királyi gárdánál is kezdi megközelíteni egykori önmagát.

FIFA: Cannavaro lett az év játékosa

Sport2006.12.20, 08:53

Fabio Cannavarót választották az év játékosává a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szavazásán, melynek eredményhirdetésére a zürichi Operaházban rendezett gálán került sor. A világbajnok olasz válogatott védője idén már elnyerte a France Football magazin Aranylabdáját, valamint a World Soccer magazin voksolásán is a legjobbnak bizonyult.

Mi már sejtjük, kié lesz az Aranylabda

Sport2006.11.13, 16:05

2006-ban focivébét rendeztek, amelyet a hibátlan védekezéséről híres olasz válogatott nyert meg, így nincs könnyű dolga a France Footballnak, amikor - munkatársainak és tudósítóinak a szavazatai alapján - dönt az idei év legjobb Európában futballozó játékosáról. Kapus utoljára 1963-ban (Lev Jasin), védő pedig 1996-ban (Matthias Sammer) tudott diadalmaskodni, azóta csak Paolo Maldini és Roberto Carlos került "közel a tűzhöz". Megnéztük, az utóbbi tíz év dobogósai miképp teljesítettek a világversenyeken, az európai kupákban, illetőleg saját bajnokságukban, hátha ez segít annak kiderítésében, hogy idén vajon kié lesz az Aranylabda.

Olaszország újabb Aranylabdában bízik

Sport2006.10.17, 16:44

A France Football magazin által nyilvánosságra hozott 50-es jelöltlistát böngészve megállapíthatjuk, néhány játékos esélyesebb a díjra a többinél, mert ezen a szavazáson a képességek mellett fontos szerepet játszik az adott évi teljesítmény is. Idén világbajnokságot rendeztek, és ilyenkor a vb-n nyújtott produkció különösen sokat nyom a latba - gondoljunk Ronaldo 2002-es, illetve Zidane 1998-as Aranylabdájára - ezért elmondható, hogy az olaszok ezúttal joggal reménykedhetnek abban, hogy Roberto Baggio 1993-as győzelme után Olaszország újra aranylabdás játékossal büszkélkedhet majd a november végén esedékes voksolás után.

Az Aranylabda-szavazás 50 jelöltje

Sport2006.10.16, 21:06

Nyilvánosságra hozták a France Football magazin 2006-os Aranylabda-szavazásának 50-es jelöltlistáját, melyen a legtöbben - tizenegyen - Franciaországból szerepelnek.

Pirlo és Cannavaro az Aranylabda esélyese

Sport2006.10.08, 11:53

Ahogy közeledik az év vége, úgy kerülünk egyre közelebb ahhoz, hogy kiderüljön: ki kapja meg idén az év európai játékosának járó díjat, az Aranylabdát. A France Football által kiosztott trófeára általában az adott esztendő legrangosabb eseményén győztes csapat tagjai a legesélyesebbek, kérdés, a 2006-os világbajnok olasz együttesből ki lehet a kiválasztott.

A francia szurkolók Coupet-t favorizálják

Sport2006.02.20, 12:49

A France Football magazin felmérést végzett a francia futballszurkolók körében, hogy szerintük ki legyen a válogatott első számú kapusa a nyári világbajnokságon. Az eredmény kissé meglepő, hiszen a megkérdezettek 69 százaléka az Olympique Lyon kapusával, Grégory Coupet-val képzelné el a francia kezdő tizenegyet, míg a Marseille kapusára, Fabien Bathezre csak 28 százalék szavazott.

Képtelen orvosolni stadiongondját a Lille

Archívum2006.01.12, 06:54

A France Football hagyományos év végi szavazásán a Lille OSC két kategóriában is az élen végzett: a klubot választották meg a legjobb utánpótlással büszkélkedő francia egyesületnek 2005-ben, és a gárda mestere, Claude Puel lett a legjobb edző. Hogy a Lille éppen ezt a két kategóriát nyerte meg, az jól jelzi, hogy milyen magas színvonalú szakmai munka folyik az egyesületnél, amely azonban egy problémát sehogyan sem tud megoldani: a klubnak még mindig nincsen európai színvonalú saját stadionja.

Ronaldinhóé a jubileumi Aranylabda

Sport2005.12.04, 16:59

A 2005-ös esztendőben nem fért kétség ahhoz, hogy a legjobb Európában futballozó játékos Ronaldinho, a spanyol bajnok FC Barcelona és a Konföderációs-kupa-győztes brazil válogatott játékmestere. A 25 esztendős labdaművész tavaly is közel volt a végső sikerhez, ám akkor "csak" a FIFA választotta meg a legjobb játékosnak, míg idén már a France Football tudósítói is mellette törtek pálcát, így - 225 pontjával - ő kapta meg a "jubileumi", azaz 50. alkalommal kiosztott Aranylabdát. A második helyen a Chelsea középpályása, Frank Lampard (148), a harmadikon pedig a Liverpoolban futballozó Steven Gerrard (142) végzett.

Aranylabda-jelöltek F-től Z-ig

Archívum2005.11.26, 12:58

A France Football külföldi tudósítói az idén is szavaztak az Európában játszó legjobb labdarúgóra, az Aranylabdát pedig a szokásosnál korábban, már november végén átadja a lap főszerkesztője a legtöbb pontot kapott játékosnak. A jelöltek ötvenfős listáját már hetekkel korábban nyilvánosság hozták, és az is kiszivárgott, hogy a trófea valószínűleg Ronaldinhóé lesz - ugyanakkor érdemes végigtekinteni a kandidálókon, és idei teljesítményükön.

Már ismert az Aranylabda-jelöltek névsora

Archívum2005.10.24, 14:13

A France Football nyilvánosságra hozta 50 jelöltjét, aki idén elnyerheti a legjobb Európában játszó labdarúgónak járó Aranylabdát. Az elittársaságba szinte már hagyományosan a brazilok adják a legtöbb futballistát, ezúttal szám szerint tízet.

Beckham és Mourinho keres a legjobban

Sport2005.05.03, 17:51

A labdarúgóvilág legelismertebb szaklapjai közé tartozó France Football kimutatása szerint a játékosok között David Beckham, míg az edzők között Jose Mourinho keres a legjobban, legalábbis az összbevételt tekintve.

A legjobb futballisták és az Aranylabda

Sport2005.02.07, 13:43

A France Football által létrehozott Aranylabda-szavazás immár majd ötven éve az egyik legrangosabb egyéni díjnak számít a világ labdarúgásában. Az első négy évtizedben a szaksajtó európai képviselői bárkire adhatták voksukat, 1995 óta azonban a francia újság egy ötvenes listával limitálja a jelölteket, vagyis a legutóbbi tíz alkalommal közülük került ki a végső győztes. Az elmúlt évtized végeredményeinek vizsgálata tehát valamivel jobb képet ad az európai futballról - a tendenciák bizony legalábbis érdekesek.

Ketten az ötvenből - Henry, Deco

Sport2004.12.13, 08:06

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Ketten az ötvenből - Ronaldinho, Sevcsenko

Sport2004.12.13, 12:25

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Ketten az ötvenből - Kaká, Zagorakisz

Archívum2004.12.11, 12:52

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Ketten az ötvenből - Hariszteasz, Rooney

Sport2004.12.09, 08:25

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Ketten az ötvenből - Maniche, Baros

Archívum2004.12.09, 08:26

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Ketten az ötvenből - Morientes, Nesta

Sport2004.12.08, 08:29

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Ketten az ötvenből - Pirlo, Vieira

Archívum2004.12.06, 08:10

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Ketten az ötvenből - Lampard, Giuly

Sport2004.12.06, 08:09

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Ketten az ötvenből - Nedved, Van Nistelrooy

Sport2004.12.05, 12:48

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Ketten az ötvenből - Ayala, Figo

Sport2004.12.03, 08:32

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Ketten az ötvenből - Nikopolidisz, Maldini

Archívum2004.12.02, 09:14

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Ketten az ötvenből - C. Ronaldo, Baraja

Sport2004.12.01, 07:49

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Ketten az ötvenből - Dellasz, Mista

Archívum2004.12.01, 07:50

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Ketten az ötvenből - Szeitaridisz, Micoud

Sport2004.11.29, 07:34

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Ketten az ötvenből - Buffon, Ronaldo

Archívum2004.11.29, 07:35

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Ketten az ötvenből - Aílton, Drogba

Archívum2004.11.27, 12:26

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Ketten az ötvenből - Vicente, Seedorf

Sport2004.11.27, 12:26

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Ketten az ötvenből - Totti, Carvalho

Sport2004.11.25, 14:06

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Érdemtelen Aranylabda-jelöltek

Sport2004.11.25, 07:59

A France Football által alapított Aranylabda talán a legnagyobb presztízsű egyéni díjnak számít a világ labdarúgásában. A trófeát a legjobb Európában futballozó játékos kaphatja meg, aki a kontinens sportújságíróinak szavazatai alapján választanak meg. A francia szaklap a döntést megkönnyítendő minden esztendőben nyilvánosságra hozza azon 50 labdarúgó nevét, akikre szavazni lehet - és ahogyan lenni szokott, már ez a lista is okot ad a vitára.

Ketten az ötvenből - Barthez, Ibrahimovic

Archívum2004.11.24, 07:39

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Ketten az ötvenből - Juninho, Beckham

Sport2004.11.24, 07:38

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Ketten az ötvenből - Zidane, H. Larsson

Archívum2004.11.22, 07:12

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Ketten az ötvenből - Kapszisz, Émerson

Sport2004.11.22, 07:12

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnekt art a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Ketten az ötvenből - Rosicky, Reyes

Archívum2004.11.20, 11:56

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnekt art a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Ketten az ötvenből - Cech, Scoles

Archívum2004.11.19, 10:56

A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Megnevezték az Aranylabda 50 idei jelöltjét

Archívum2004.11.09, 09:48

A világhírű France Football című szaklap nyilvánosságra hozta 50-es Aranylabda-listáját, amelyből kiválasztják az év legjobb Európában játszó labdarúgóját.

Idén Beckham focizta össze a legtöbb pénzt

Sport2004.05.04, 08:26

A France Football számításai szerint David Beckham, az angol válogatott csapatkapitánya 22,4 millió euróval a legjobban kereső játékos a 2003-2004-es szezonban.

A franciáknál Henry az év játékosa

Sport2003.12.31, 13:09

Thierry Henryt, az Arsenal klasszisát választotta az év legjobb francia labdarúgójának a France Football szaklap.

Pavel Nedved nyerte az Aranylabdát

Sport2003.12.22, 21:12

Pavel Nedved nyerte France Football 2003-as Aranylabdáját. A Juventus középpályása Josef Masopust után a második cseh labdarúgó a sportág történetében, aki az újságírók szavazatai alapján kiérdemelte a legjobb Európában szereplő játékosnak járó díjat. Nedved az Arsenal támadóját, a francia Thierry Henryt és a Milan védőjét, az olasz Paolo Maldinit előzte meg a voksoláson.

Ketten az ötvenből - Vieira, Salgado

Sport2003.12.16, 14:58

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal Patrick Vieirát és Míchel Salgadót.

Ketten az ötvenből - Owen, Del Piero

Sport2003.12.16, 15:02

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a jelölteket, ezúttal Michael Owent és Alessandro Del Pierót.

Ketten az ötvenből - Zidane, Van Nistelrooy

Sport2003.12.16, 15:04

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal Zinédine Zidane-t és Ruud van Nistelrooyt.

Ketten az ötvenből - Wiltord, Kluivert

Sport2003.12.16, 14:57

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal két olyan focistát, akik nem annyira idei teljesítményük, mint jó hírnevük alapján kerültek fel az ötvenes listára.

Ketten az ötvenből - Casillas, Deco

Sport2003.12.16, 15:00

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a jelölteket, ezúttal két ibériai futballistát, a spanyol Iker Casillast és a portugál Decót.

Ketten az ötvenből - Roberto Carlos, Buffon

Sport2003.12.16, 15:04

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, két titkos favorittal, Roberto Carlosszal és Gianluigi Buffonnal folytatva a sort.

Ketten az ötvenből - Campbell, Trabelszi

Sport2003.12.16, 14:58

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a jelölteket, a sort az Ajax tunéziai védőjével, Hatem Trabelszivel, illetve az Arsenal bekkjével, Sol Campbellel folytatva.

Ketten az ötvenből - Ronaldinho, Pires

Sport2003.12.16, 14:59

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal Ronaldinhót és Robert Pirest.

Ketten az ötvenből - Totti, Vieri

Sport2003.12.16, 15:02

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal két olasz szupersztárt, Francesco Tottit és Christian Vierit.

Ketten az ötvenből - Maldini, Nedved

Sport2003.12.16, 15:05

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, a sort a két legnagyobb favorittal, Paolo Maldinival és Pavel Nedveddel zárva.

Ketten az ötvenből - Figo, Élber

Sport2003.12.16, 14:58

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, a sort Giovane Élberrel és Luis Figóval folytatva.

Ketten az ötvenből - Toldo, Ballack

Sport2003.12.16, 15:01

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a jelölteket, ezúttal Francesco Toldót és Michael Ballackot.

Ketten az ötvenből - Mutu, Kovacevic

Sport2003.12.16, 14:57

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, a sort két kelet-európai labdarúgóval, a román Mutuval és a szerb Kovaceviccsel folytatva.

Ketten az ötvenből - Ibrahimovic, Makelele

Sport2003.12.16, 15:00

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, a sort Zlatan Ibrahimoviccsal és Claude Makelelével folytatva.

Ketten az ötvenből - Makaay, Nesta

Sport2003.12.16, 15:17

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a jelölteket, ezúttal a holland Roy Makaayt és az olasz Alessandro Nestát.

Ketten az ötvenből - Kahn, Thuram

Sport2003.12.16, 14:59

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a jelölteket.

Ketten az ötvenből - Raúl, Dida

Sport2003.12.16, 15:02

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal az örök esélyes Raúlt, illetve a Milan kapusát, Didát.

Ketten az ötvenből - Henry, Sevcsenko

Sport2003.12.16, 15:05

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal Thierry Henryt és Andrij Sevcsenkót.

Ketten az ötvenből - Chivu, Zambrotta

Sport2003.12.16, 14:57

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal két védőt, Christian Chivut és Gianluca Zambrottát.

Ketten az ötvenből - Koller, Giuly

Sport2003.12.16, 15:01

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a jelölteket, ezúttal Jan Kollert és Ludovic Giulyt.

Előző
  • 1
  • 2
Következő