France Football

címke rss

Kaká csak a bosnyák Aranylabda-szavazót nem győzte meg

Archívum2007.12.04, 08:22

Nem okozott különösebb meglepetést a bejelentés, hogy idén az Aranylabdát a brazil Kaká nyerte, hiszen jó ideje sejteni lehetett, hogy az AC Milan klasszisa fog az élen végezni. Mégis érdemes kicsit alaposan megvizsgálni a voksolás végeredményét, már csak azért is, mert az idén először nem csak Európából lehetett szavazni: a France Football világméretűvé tette az Aranylabda-voksolást.

Kaká, a furcsa becenevű aranylabdás

Sport2007.12.03, 10:12

A France Football magazin által alapított Aranylabdát 2007-ben Kaká, az AC Milan brazil futballistája nyerte meg. A Bajnokok Ligája-győztes támadó 444 pontot kapott a futballvilág talán legnagyobb presztízsű szavazásán, sikeréhez szinte kétség sem férhetett, a második helyezett Manchester United-szélső Cristiano Ronaldót ugyanis nagy fölénnyel utasította maga mögé - a portugál középpályás 277 pontot szorgoskodott össze. A harmadik helyen - nem sokkal lemaradva - a főleg ősszel remeklő Lionel Messi végzett 255 egységgel. Írásunkban bemutatjuk a 25 esztendős Kakát, aki negyedik brazilként érdemelte ki a legjobbnak járó aranytrófeát.

Kakáé az Aranylabda

Sport2007.12.02, 14:39

Kaká, az AC Milan brazil játékosa nyerte a France Football magazin által alapított Aranylabdát, a futballvilág egyik legnagyobb presztízsű elismerését.

Iraki jelölt az Aranylabdára

Archívum2007.10.22, 15:22

A FIFA World Player után a világ labdarúgásának másik fontos egyéni trófeája, az Aranylabda szervezői is kihirdették a díjra jelölt futballisták listáját. A France Footballnál ez 50 nevet jelent, és a korábbi évekkel ellentétben immár nem csak az Európában szereplő játékosok kerülhettek fel a listára, amelyen ennek megfelelően akad egy-két váratlan szereplő is - még ha összességében nem is nagyon lehet panaszkodni a névsorra.

Kihirdették az Aranylabda-jelöltek listáját

Sport2007.10.21, 15:19

A France Football francia szaklap nyilvánosságra hozta annak az 50 labdarúgónak a nevét, akik idén elnyerhetik az Aranylabdát.

Messi veheti el az idei Aranylabdát Kakától

Sport2007.09.27, 20:23

Az év vége felé egyre többet lehet hallani az Aranylabda-választásról, és a France Football által kiosztott trófea sorsa az idén különösen érdekes, hiszen 2007-ben nem rendeztek világ- vagy Európa-bajnokságot. Ez alapján a Bajnokok Ligája lehet a fő értékmérő, és sokak szerint Kaká lehet a legnagyobb esélyes, de azért mások is pályáznak az Aranylabdára.

Futballcsapat a világ tetején

Archívum2007.07.11, 10:00

A közelmúltban a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség intézkedést hozott, hogy 2500 méteres tengerszint feletti magasságban már nem lehet nemzetközi tétmérkőzést rendezni. A döntést óriási felháborodás fogadta az Andok országaiban, különösen az ecuadoriak és a bolíviaiak érezték hátrányosnak a javaslatot. A FIFA orvosi bizottságának javaslatára történt módosítás több, mint meglepő, hiszen a Dél-amerikai Labdarúgó-szövetség (CONMEBOL) korábban semmilyen módon nem korlátozta tagországait ezen a téren. Mi több, az előző, Peruban rendezett Copa Américán például a 3400 méteren fekvő Cuzcóban is rendeztek egy mérkőzést. Néhány nappal később a FFIFA ...

Djokovic vetkőzött, Nadal a La Bambára csápolt

Archívum2007.06.15, 09:40

Hogy Roger Federer vagy éppen Rafael Nadal mire képes a teniszpályán, azt hetente láthatjuk a tornákon, de keveset tudunk napjaik azon részéről, amikor nem a sárga labdát üldözik ütővel a kezükben. A France 3 francia tévécsatorna a legutóbbi Grand Slam-tornán az Egy nap a Roland Garroson című magazinműsorában ezt a hiányt kívánta pótolni, amikor arra vette rá a sztárokat, hogy egy-egy szám erejéig kapják kezükbe a mikrofont, és ének-, valamint tánctudásokkal szórakoztassák a nézőket.

Cannavaro: Az álmoknak fontos szerepük van

Sport2007.04.24, 11:25

Az olasz válogatott középhátvédje, Fabio Cannavaro 2006-ban felért a csúcsra: a németországi világbajnokságon a squadra azzurra csapatkapitányaként magasba emelhette a győztesnek járó trófeát, majd az év végén a legfontosabb egyéni díjakat (France Football Aranylabda, FIFA World Player) is begyűjtötte. A Real Madrid színeiben eleinte ugyan elmaradt a várakozástól, de immár a királyi gárdánál is kezdi megközelíteni egykori önmagát.

FIFA: Cannavaro lett az év játékosa

Sport2006.12.20, 08:53

Fabio Cannavarót választották az év játékosává a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szavazásán, melynek eredményhirdetésére a zürichi Operaházban rendezett gálán került sor. A világbajnok olasz válogatott védője idén már elnyerte a France Football magazin Aranylabdáját, valamint a World Soccer magazin voksolásán is a legjobbnak bizonyult.