frakcióvezető-helyettes

címke rss

Fidesz: Czeglédy Csaba piszkos ügyekben állt a baloldal rendelkezésére

A Fidesz szerint a baloldal azért állt egy gyerekeket, diákokat átverő, adócsaló ügyvéd mögé, mert az egyik bizalmi emberük és már sok piszkos ügyben állt a rendelkezésükre.

Elzavarták a lázadó kanizsai MSZP-seket

Itthon2005.09.20, 15:32

Egy ismeretlen fiatal ügyvédet akartak indítani az MSZP egyik ismert figurája - Göndör István frakcióvezető-helyettes - helyett Nagykanizsán. A helyi szervezet azonban elbukott, az elnökséggel szembeszegülőket leváltották, az új vezető testület pedig már rábólint Göndörre.

Az MSZP kitart a 48 százalékos adókulcs mellett

Gazdaság2004.07.16, 12:45

A szocialisták kitartanak a negyedik adókulcs és az árfolyamnyereség-adó bevezetése mellett, az SZDSZ 30 százalékos átlagos adókulcsát pedig nem fogják támogatni - közölte pénteken Katona Béla frakcióvezető-helyettes.

Kövér László válogatást ad ki az MSZP

Itthon2004.04.26, 22:24

Kövér László Fidesz-választmányi elnök elmúlt tizennégy évben elhangzott kijelentéseiből ad ki ingyenes füzetet Best of Kövér címmel az MSZP - jelentette be Juhász Gábor frakcióvezető-helyettes hétfőn.

Elhunyt Isépy Tamás országgyűlési képviselő

Itthon2004.04.03, 13:03

Életének 80. évében elhunyt Isépy Tamás, a Fidesz  Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője és frakcióvezető-helyettese. A politikust hosszan tartó súlyos betegség után pénteken érte a halál. Isépy Tamást az Országgyűlés és a Fidesz saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.

Összeveszett az europaterv.hu-n a MeH Rogánnal

Itthon2004.01.30, 15:42

A Miniszterelnöki Hivatal állítása szerint egy cég, amely egy éve birtokolja az europaterv.hu domaint, félmillió forintot kért érte, amit végül inkább Rogán Antalnak, a Fidesz frakcióvezető-helyettesének adtak el. Rogán szerint azonban egy éve az övé a domain, amin egy honlapot fog hamarosan működtetni. Ezen az Európa-tervről mondja majd el véleményét.

Mutyizással vádolja a Fidesz az informatikai tárcát

Itthon2003.12.18, 13:38

Az informatikai tárcát, illetve annak vezetőjét bírálta csütörtöki sajtótájékoztatóján Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese. Szerinte a minisztérium munkája elégtelen, "mutyizásból" azonban jeles a tárca.

Brókerbotrány: Rogán most Csillag Istvánt kérdezi

Itthon2003.07.12, 21:51

Rogán Antal szombaton Csillag István gazdasági miniszternek tett fel kérdéseket a brókerbotrány kapcsán. Szerinte a miniszternek válaszolnia kell arra, hogy kinek a javaslatára nevezett ki az Autópálya Kezelő igazgatótanácsába egy olyan szocialista politikust, aki a K&H Banknál is dolgozott. Az ellenzék szerint már három szál mutat egyértelműen az MSZP irányába. Gy. Németh Erzsébet MSZP-s frakcióvezető-helyettes szerint egyetlen szocialista politikus sem érintett a K & H brókercége körüli botrányban.

Kizárás helyett kikérdezésre számíthat Hende

Itthon2003.06.20, 15:52

Amennyiben Hende Csaba MDF-es képviselő ellátogat a jövő heti frakcióhétvégére, akkor magyarázatot adhat arra, hogy hol kíván politizálni a közeljövőben - mondta az MDF frakcióvezető-helyettese. Bár vannak olyan hangok a frakcióban, amely szerint ki kellene zárni a képviselőt, eddig senki sem vállalta ennek kezdeményezését.

Pokorni a kormányt bírálta a munkanélküliség miatt

Itthon2003.05.01, 16:22

Pokorni Zoltán, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint az európai uniós csatlakozástól Magyarország nem ajándékot, különböző alapokból szétosztott pénzt, hanem a verseny, a munka lehetőségét, a jobb életszínvonal elérését várja.

Jövő hét elején számolnak el augusztus 20-ával

Itthon2002.09.26, 14:33

Az augusztus 20-i ünnepségek szervezésével megbízott Multimédia Concerts tulajdonképpen egy off-shore cég, amit a kormány pénzmosásra használt - állítja Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese. A kormányszóvivő visszautasította a vádakat, és közölte: a jövő hét elején elkészül az ünnepség költségeinek elszámolása, amit tételesen közzétesznek.

Felcsúti támogatás: jogszerű, de erkölcstelen

Itthon2002.07.02, 12:02

Felcsút és környékének ítélt feltűnően magas összegű céltámogatás miatt interpellált az SZDSZ frakcióvezető-helyettese, Gusztos Péter a belügyminiszternél. Az előző kormány ugyanis egy 3,2 milliárdos és egy 310 millió forintos támogatást ítélt oda az év elején Orbán Viktor akkori miniszterelnök szülőfalujának és a környező öt községnek.

Lehazugozták Medgyessyt a kémelhárítás miatt

Itthon2002.07.02, 16:38

A Fidesz továbbra is Medgyessy Péter ügynökmúltját firtatja. Varga Mihály, a Fidesz frakcióvezető-helyettese napirend előtti felszólalásában ismét megkérdőjelezte a miniszterelnök szavahihetőségét kémelhárító tevékenységéről szóló állításaival kapcsolatban. Kiss Elemér miniszter a vádakkal kapcsolatban azt mondta: parlamenti vizsgálóbizottság foglalkozik majd ezekkel a kérdésekkel, és meg fogják kapni a válaszokat.

Előző
  • 1
Következő