frakcióülés

címke rss

Garamvölgyi László volt ORFK-szóvivővel akarják erősíteni a kormányzati kommunikációt

Itthon2011.09.08, 09:16

A kormány rendőrségi-közbiztonsági kommunikátoraként térhet vissza hamarosan Garamvölgyi László, az ORFK egykori szóvivője. Külön felelőse lesz a munkaügyi témáknak is, a kormányszóvivő pedig Giró-Szász András lesz - jelentette be Orbán Viktor a Fidesz és a KDNP hajdúszoboszlói kihelyzett frakcióülésén.

Népszabadság: Stílust vált ősztől az MSZP-frakció

Itthon2011.09.05, 07:51

Provokatívabb lesz ősztől az MSZP képviselőcsoportja, a kétharmados törvények pedig önálló felelősöket kapnak - értesült a Népszabadság.

Gyurcsány: Ha el akarnám hagyni az MSZP-t, már megtettem volna

Itthon2011.05.11, 22:41

A teljes MSZP-frakció, köztük Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök is megerősítette azt, hogy továbbra is a szocialista pártban szeretne politizálni. Az MSZP-frakció ma kilenc órán át tartó, kemény hangvételű ülésen vitatta meg Gyurcsány pártszavazási kezdeményezését, illetve egy új párt alakításával kapcsolatos törekvéseit. A frakció döntött arról, hogy lesz pártszavazás, Gyurcsány pedig kijelentette, hogy ha el akarná hagyni az MSZP-t, már megtette volna.

Borítja az alkotmányozást, de más nagy döntésekkel vár a kormány

Itthon2011.02.11, 17:26

Teljesen új menetrend szerint folytatódik az új alkotmány megalkotása, viszont az egészségügy és az oktatás átalakításáról még nincs döntés. Ez derült ki a kormánypártok háromnapos frakcióülése után, amelyen állítólag költségvetési kérdésekről nem volt szó. A háromnapos zárt ajtók mögött zajló tanácskozáson több belső konfliktus is felszínre került, ezeket Orbán Viktor igyezett elsimítani.

Háromnapos Fidesz-KDNP-frakcióülés kezdődik Siófokon

Itthon2011.02.09, 08:15

Egyebek mellett az alkotmányozás áll a szerdán kezdődő háromnapos Fidesz-KDNP-frakcióülés középpontjában. A tanácskozáson Orbán Viktor miniszterelnök részletes tájékoztatást ad a strukturális átalakítási tervekről. A helyszínen ülésezni fog a Fidesz elnöksége és a kormány is.

Februárban közös frakcióülésen értékel a Fidesz és a KDNP

Itthon2011.01.13, 07:27

Az új alkotmány előkészítése, a magyar EU-elnökség feladatai mellett az eddigi kormányzati munkát is értékeli a Fidesz és a KDNP közös frakcióülésén február elején Siófokon. A kormánypártok legutóbb tavaly szeptemberben tartottak kihelyezett frakcióülést.

Új intézkedésekkel ígéri a devizahitelesek megsegítését a Fidesz

Itthon2010.09.09, 16:21

Megtiltaná a lakáshitel-szerződések egyoldalú módosítását, az önkényes kamatemelést, és lehetővé tenné a futamidő-hosszabbítását az a nyolc pontból álló intézkedéscsomag, amelyet Kósa Lajos és Rogán Antal mutatott be a Fidesz-frakció csütörtöki tapolcai kihelyezett ülését követő sajtótájékoztatón. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője közölte azt is, jelentős változásokat tervez a frakciófegyelem megszilárdítása érdekében, ezért "csattogtatni fogja a frakcióvezetői ostorát".

A Fideszénél előbb alakul meg a KDNP új frakciója

Itthon2010.04.30, 13:39

A KDNP hétfőn, a Fidesz szerdán tartja új frakciójának alakuló ülését. Mindkét csoport ekkor szavaz frakcióvezetőjéről, aki a KDNP-nél várhatóan Harrach Péter, a Fidesznél Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester lesz.

Orbán: Csányi lehetett a megfigyelési ügy célpontja

Itthon2008.10.06, 20:38

Az MTI-nek nyilatkozó fideszes politikusok szerint Orbán Viktor a párt hétfői frakcióülésén azt mondta: Csányi Sándor, az OTP vezérigazgatója lehetett a megfigyelési ügy célpontja. Orbán arról is beszélt, hogy az adatgyűjtési ügy mögött oroszok állhatnak.

Újra kizárta Almássyt az MDF-frakció

Itthon2008.09.29, 12:24

Megerősítette az MDF frakciója, hogy kizárja soraiból Almássy Kornélt, a párt korábbi alelnökét. A döntést azért kellett megismételni, mert Almássy nem vett részt a pénteki frakcióülésen. A politikus közölte: hétfőtől a függetlenek között ül az Országgyűlésben.