fővárosi politika

címke rss

Lopóautó járja mostantól Budapestet

Archívum2012.11.30, 22:58

Az öttonnás gép minden tilosban parkoló kocsit elvisz, a rossz helyen lerobbantakat pedig arrébb rakja. Egy szabálytalanul várakozó jármű elszállítása összesen akár több százezer forintjába is kerülhet az autósnak.

Budapest-pótlékot kapnak a fővárosi rendőrök

Archívum2012.11.30, 14:48

A főpolgármester így akarja elismerni a kemény szolgálatot.

Húsz éves rumlit takarítana el a BVK a tanácsadókkal

Archívum2012.06.04, 18:51

A Rác fürdő miatt, jogi tanácsadásra, marketingre és egyéb feladatok ellátására köt külsős szakértői szerződéseket a fővárost üzemeltető Budapesti Városüzemeltetési Központ. Ez 160 millióval több, mint amennyit tavaly költött hasonló feladatokra a cég. A BVK szerint a tanácsadók azért kellenek, mert húsz év kőkorszaki berendezkedését kell rendbe tenni, ráadásul jelentős hatékonyságjavulást értek el a fővárosi cégeknél.

Tarlós egyik helyettese váltja Rogánt a fővárosi közgyűlésben

Archívum2012.05.29, 15:27

A nemrég kinevezett új főpolgármester-helyettes, Hutiray Gyula fogja váltani Rogán Antalt a fővárosi közgyűlésben. Rogán azért távozik, mert ő lett a Fidesz parlamenti frakcióvezetője.

A főváros vállal garanciát a BKV-ért

Archívum2012.03.26, 15:47

A kormány csak Budapestnek ad állami garanciát, ezért a fővárosi képviselők úgy döntöttek, hogy a főváros vállal garanciát a közlekedési cég 63 milliárdos adósságállományára, és így megmenthetik a BKV-t a leállástól.

A BKV-ról, a Szigetről és a vízművekről dönt a Fővárosi Közgyűlés

Archívum2012.03.26, 11:15

Zárt ülésen tárgyalja a Fővárosi Közgyűlés a Fővárosi Vízművek kisebbségi részvénycsomagjának visszavásárlását és a BKV-kölcsönt is. A budapesti képviselők döntenek a Sziget közterület-használati kérelméről, amely alapján a fővárosi önkormányzat ötvenmillió forinthoz juthat a fesztivál megrendezéséből.

Tarlós nem engedi színpadra a gonoszt

Archívum2012.02.26, 14:11

A főpolgármester "kissé eltúlzottnak" tartja az Új Színház vezetőváltása körüli felháborodást, és a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungnak azt mondta, azért választotta Dörner György pályázatát, mert abban szerepel, hogy a művész a magyar irodalom klasszikusait kívánja színpadra állítani hagyományos rendezésben. Tarlós István azt mondta, nem engedi, hogy az Új Színház az antiszemitizmus vagy a szélsőségesség más formáinak színpada legyen.

Kihagyná Rogánt az alkudozásból a főpolgármester

Archívum2012.02.20, 07:52

Nem tudni, milyen lesz az egyre feszültebbé váló viszony Tarlós István budapesti főpolgármester és Rogán Antal, az V. kerület első embere között, miután utóbbi kimaradt a kormánynak szánt, a BKV finanszírozásával foglalkozó újabb fővárosi javaslatcsomag kidolgozásából. A budapesti vezetés hétfőn juttatja el intézkedési tervét a kabinetnek, amely azonban már korábban nyilvánvalóvá tette, hogy az állam egyedül nem fogja megmenteni a BKV-t. Ugyanez volt a vitában Rogán Antal álláspontja is, ő is a fővárost bírná spórolásra. A két politikus néhány napja négyszemközt próbálta rendezni konfliktusát.

Tarlós: A főváros a padlást is kisöpri a BKV megmentéséért

Archívum2012.02.13, 14:49

A főpolgármester hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a kormány feltételeit "vért izzadva" teljesíti a főváros még úgy is, hogy emiatt az összes többi közszolgáltatás sérül. Tarlós Lázár Jánosnak és Rogán Antalnak is: az V. kerületi polgármesternek azt, hogy ne Abu-Dzabiból üzengessen a BKV helyzetéről. A főpolgármester kijelentette, hogy nem mondana le, ha csődbe menne a BKV, és megerősítette, hogy a közlekedési társaság gazdasági vezetőjét bízta meg a cég vezetésével.

Rogán: A kormány nem engedi meg, hogy fizetésképtelen legyen a BKV

Archívum2012.02.11, 12:58

A normatív támogatás folyósításának feltétele, hogy 2012-ben a főváros vállaljon nagyobb részt a BKV működéséből - mondta az V. kerületi polgármester egy interjúban. Rogán Antal arról is beszélt, hogy a kormány várhatóan májusig megállapodást köt az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal.

Elküldték Orbánnak a BKV-t mentő csomagot

Archívum2012.01.14, 13:30

A javaslatcsomagban szerepel a közlekedési adó és a parlament által zárolt 32 milliárd forintos normatív támogatás feloldása is. Tarlós István főpolgármester várhatóan a jövő héten csütörtökön találkozik Orbán Viktorral, hogy a BKV helyzetéről egyeztessenek. 

A Fidesszel is szembe menne Tarlós a BKV miatt

Archívum2011.12.22, 10:08

Ha a nemzetgazdasági miniszter a gazdaságszabályozásért felelős államtitkárral javasolt találkozót előkészítő tárgyalásnak szánja, akkor azon Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója fog részt venni - mondta Tarlós István főpolgármester a köztévé Ma reggel című műsorában. A főpolgármester azt mondta, hogy az a dolga, hogy a fővárosért harcoljon, és ha ezért bizonyos ügyek mentén "ütköznie" kell politikusokkal, akkor megteszi, "alkalmasint fideszessel is".

Budapesti tévét indíthat a főváros

Archívum2011.11.30, 15:19

A budapestiek fővárosi közügyekről való hiteles tájékoztatását is a feladatai közé sorolta a Fővárosi Önkormányzat, és ezért feléleszti az 1989-ben alapított Városi Televíziózással Budapest Fejlődéséért Alapítványt. Mivel az MTV-ben megszűnt a regionális műsor, jelenleg nincs olyan médium, amely a kifejezetten a budapestieket informálná, a főpolgármester szerint ez indokolja a változtatást.

Átkeresztelte az Illatos úti sintértelepet a főváros

Archívum2011.11.30, 15:17

A Fővárosi Közterület-felügyeletet és az Illatos úti ebrendészeti telepet is átnevezte a főváros, a közgyűlés szerdai ülésén döntött ezekről. Utóbbit azért, mert túl sok "negatív képzet" kötődik az Illatos úthoz. A város korábban átnevezte többek között a Moszkva teret, a Lágymányosi hidat és a Rossevelt teret is, de az átkereszteléseknek véget vetne egy, az LMP által benyújtott javaslat.

"Kanasztázni indultam, de ketrecharc lett a vége" - interjú Bojár Ivánnal

Archívum2011.11.15, 12:52

Egy év alatt összesen tíz percet beszélt Tarlós Istvánnal, az ötleteire szerinte nem voltak kíváncsiak - mondta az [origo]-nak Bojár Iván András, akit még Demszky Gábor vett fel városarculati tanácsadónak, és Tarlós is alkalmazta, de két hete elbocsátotta. Bojár szerint a városfejlesztés szemlélete a hatvanas éveket idézi Budapesten, a magyar főváros vészesen lemaradt, és a jelenlegi városvezetés egyetlen kreatív műhelye Vitézy Dávid környezete.

Példaképével is találkozott az Amerikában turnézó Tarlós

Archívum2011.11.07, 13:27

Kanadában tölti a hetet Tarlós István főpolgármester, aki hivatalos útján érkezett az Egyesült Államokból Torontóba. A múlt héten New Yorkban töltött négy napot Michael Bloomberg polgármester meghívására, de találkozott példaképével, a korábbi polgármesterrel, Rudy Giulianival is.

A londoni buszokhoz hasonlóan reklámozna járművein a BKV

Archívum2011.10.28, 18:50

Az összes reklámfelületét meghirdette a BKV, a pályázati felhívás legfontosabb elvárásai között szerepel, hogy a londoni buszokon szereplő plakátokhoz hasonló, cserélhető felületek legyenek a fővárosi buszokon, trolikon, villamosokon.

Tarlós felmondott a városarculati tanácsadójának

Archívum2011.10.28, 20:24

Bojár Iván Andrással december 31-ei hatállyal bontott szerződést a budapesti városháza. Bojár  Iván András 2006-ban az SZDSZ képviselőjeként jutott a Fővárosi Közgyűlésbe, egy évvel később az ő vezetésével kezdte meg működését a főváros Városarculati Tanácsnoki Irodája.

Napi: Év elején nyithat a Rác fürdő, megállapodtak a CET-ről

Archívum2011.10.17, 08:02

Belátható időn belül megnyithat a főváros két épülete, a Rác fürdő és a CET multifunkciós központ is - értesült a Napi Gazdaság. A lap úgy tudja, hogy a nyolcmilliárd forintból megépült Rác fürdő hitelezői hajlandók a kölcsönök átütemezésére, a Közraktár utcai CET megnyitásáról pedig elvi megállapodás született.

Magyar Nemzet: Januárban meneszthetik a kórházigazgatókat

Archívum2011.10.07, 08:32

Megszűnne a munkaviszonyuk az államhoz kerülő kórházak és szakrendelők főigazgatóinak, valamint gazdasági vezetőinek - írja a birtokába került jogszabálytervezetre hivatkozva a Magyar Nemzet. A lap szerint nem minden poszton biztos a személycsere, valószínűleg lesznek olyan intézményvezetők, akikre a későbbiekben is számítanak.

Népszabadság: Megtiltotta az önkormányzati intézmények eladását a kormány

Archívum2011.09.29, 08:22

A Népszabadság értesülései szerint elkészült a kórházak átalakításának többlépcsős terve, amely szerint az állam átveszi az intézmények tartozását. A lap szerint 35-45 milliárd forintba fog kerülni az egészségügyi, az oktatási és a szociális intézményrendszer átalakítása.

Az épületben üzemelő étterem vezetője viheti tovább a PeCsát

Archívum2011.09.28, 17:36

Az épületben működő éttermet üzemeltető Cortina Service Kft. lesz a Petőfi Csarnok új bérlője - döntött a főváros. A cégnek havi 1,6 millió forint plusz áfa bérleti díj ellenében kell biztosítania az ingatlan közművelődési funkcióit. Minderre csak akkor lesz lehetősége, ha a tulajdonos Zuglói Önkormányzat és a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány a bérleti szerződés megkötése előtt lemond előbérleti jogairól.

Nyílt levélben kér együttműködést a kerületektől a főpolgármester

Archívum2011.09.23, 09:37

Miután a fejlesztési minisztérium pénzhiányra hivatkozva nem támogatja a 118 milliárd forintos fővárosi járműtendert, Tarlós István nyílt levélben kérte a fővárosi önkormányzatokat, hogy közösen lépjenek fel a fejlesztésekért. Tarlós szerint vannak olyan átcsoportosítható uniós források, melyek számukra is elérhetőek lennének.

Fellegi minisztériuma nem ad pénzt a fővárosnak a trolikra

Archívum2011.09.23, 07:36

A Magyar Nemzet információi szerint a fejlesztési miniszter nem tud pénzt adni a főváros villamos- és trolibusz-beszerzési tenderére, mert a projekt önmagában többe kerül, mint a városi és elővárosi közlekedésre fordítható keret.

Népszavazáson döntené el az LMP, hogyan válasszák a főpolgármestert

Archívum2011.09.23, 12:55

A főpolgármester közvetlen vagy közvetett választásáról tartana helyi népszavazást Budapesten az LMP. A párt fővárosi frakciója szerint illik megkérdezni a budapestieket erről. A Tarlóssal többször konfliktusba kerülő kerületi polgármesterek szövetsége, a BÖSZ javasolta, hogy a jövőben a polgármesterek maguk közül válasszák meg a főpolgármestert.

"Nonszensz" beruházásokról, elszórt pénzről szól Tarlós Fehér Könyve

Archívum2011.07.06, 21:56

Többek között gyanús madeirai és ciprusi továbbképzésekről, elszúrt Alstom-szerződésről, az útra szórt só miatt elfolyt százmilliókról, milliárdos adósságokban úszó BKV-ról szól a Tarlós István főpolgármester irányításával összeállított Fehér Könyv. Az ötvenoldalas problémalista arról szól, hogy a jelenlegi városvezetés szerint milyen örökséget hagyott itt a Demszky-korszak - bár az előző főpolgármester nevét egyszer sem említi a szöveg.

Hosszú számolgatásból hitték, hogy nem okoz dugót a Budaörsi úti buszsáv

Archívum2011.06.07, 16:18

A fővárosi önkormányzat úgy számolt, hogy a Budaörsi úti buszsáv miatt nem lesz dugó a környéken - derül ki abból a szerződésből, amely a múlt héten a hatalmas dugók miatti tiltakozások után lezárt buszsáv kialakításáról szól. Tarlós István főpolgármester szerint a buszsáv kialakítása előtt nem készültek hatástanulmányok, de az [origo] információi szerint felmérték, mekkora forgalomnövekedést okozhat a buszsáv, és ennek tudatában engedélyezte az építkezést az előző fővárosi vezetés.

Hárommilliárdból szabadul meg a 60-as évek hangulatától a volt Moszkva tér

Archívum2011.06.07, 15:57

Három pályázó közül a Főmterv Zrt. nyerte meg a Széll Kálmán térré változott Moszkva tér átépítésére kiírt ötletpályázatot - közölte a városfejlesztési ügyekért felelős főpolgármester-helyettes. A teret hárommilliárd forintra becsült, állami finanszírozású projektben építik át, és elsősorban a közlekedési kapcsolatokat rendezik.

Az Alstom kész tárgyalni Tarlóssal a metrókocsik ügyéről

Archívum2011.06.07, 14:43

Közleménye szerint örül az Alstom francia metrókocsigyártó, hogy Budapest főpolgármestere megbeszélést kezdeményezett a cég vezetőivel a metrószerelvények ügyében. Tarlós István hétfőn kijelentette, hogy ha az Alstom első számú vezetője elfogadja a budapesti városvezetés meghívását, akkor "nyitva marad a kapu", ellenkező esetben nem marad más hátra, mint az új tender kiírása. A versailles-i bíróság várhatóan a héten dönt arról, hogy jogos vagy jogtalan volt-e a BKV kísérlete a metrószerződés hárommilliárdos bankgaranciájának lehívására.

2014-ig elköltöztetné a Vidámparkot a főváros

Archívum2011.05.19, 20:10

A főváros tervei szerint 2014-ig a jelenlegi helyén üzemel a Vidámpark, de azt tervezi, hogy elköltözteti az intézményt. Lehetséges helyszínként a XI. kerület is felmerült.

Tarlós: Valószínűleg új metrókocsitendert kell kiírni

Archívum2011.05.06, 13:48

Tarlós István a jövő héten egyeztet Orbán Viktor miniszterelnökkel az új metrókocsitender kiírásáról. A főpolgármester azt mondta, hogy nagyon valószínű, hogy új tendert írnak ki a 2-es és a 4-es metró szerelvényeire, mert a főváros elvesztheti a 4-es metró uniós támogatását.

MN: Júniusra halasztották a metrókocsiper tárgyalását

Archívum2011.05.05, 09:27

Június elején várható döntés az ősz óta húzódó metrókocsiperben a Magyar Nemzet szerint. Az új budapesti metrókocsikat gyártó cég nem kapta meg a szerelvényekre a működési engedélyt, a BKV erre hivatkozva felbontotta a szerződést, a cég szerint azonban erre nem volt jogalapja.

Tarlós csapatában folytatja a Pintér által leváltott főkapitány

Archívum2011.04.29, 12:17

Szakmai tanácsadóként dolgozik a fővárosi önkormányzatnak Tóth Gábor, korábbi rendőrfőkapitány, akit Pintér Sándor belügyminiszter váltott le - tudta meg a hvg.hu.

Tarlós: Nincs realitása a dugódíj bevezetésének Budapesten

Archívum2011.04.21, 13:09

Tarlós István egy konferencián kérdésre válaszolva azt mondta, hogy nincs realitása a dugódíj bevezetésének és a belváros autómentesítésének. A főpolgármester arról is beszélt, hogy Budapestnek önálló adókivetési jogra van szüksége.

Húsvét után dől el, hogy bezár-e a margitszigeti kisállatkert

Archívum2011.04.18, 21:24

A fővárosi állatkert csökkenő költségvetési támogatása miatt bezárhat a margitszigeti kisállatkert. A fővárosi önkormányzat szerint Tarlós István főpolgármestert váratlanul érte a döntés, ezért tárgyalni kezd az állatkert igazgatójával.

A kormányra várva megy a türelemjáték a fővárosi kórházakról

Archívum2011.04.07, 19:35

Annak ellenére, hogy Tarlós István főpolgámester többször nyilvánvalóvá tette, hogy a fővárosi kórházak összevonása helyett inkább állami kézbe adná az intézményeket, szerdán a közgyűlés napirendi tervében mégis felbukkant az összevonásról szóló koncepció. Végül mégsem tárgyaltak róla, amit önkormányzati források azzal magyaráznak, hogy a főpolgármester még a látszatát is el akarja kerülni annak, hogy konfliktusba került a kormánnyal.

"Nekem nem baj" - videó az átnevezett Roosevelt térről

Archívum2011.04.07, 18:05

A fővárosi közgyűlés szerdai ülésén Széchenyi térre változtatta az eddig Rooseveltként ismert, a Lánchíd pesti lábánál elterülő közterületet. A téren érdeklődtünk arról, mit szólnak a pestiek a névváltoztatáshoz.

"Agresszív bolsevik módszer" miatt csapott össze az MSZP-sekkel Tarlós

Archívum2011.04.06, 15:46

Vitát robbantottak ki a fővárosi szocialista képviselők a közgyűlés szerdai ülésén, amikor EU-s és fővárosi zászlót helyeztek el a teremben. Tarlós István főpolgármester keményen bírálta az MSZP akcióját, és bejelentette, hogy eltávolíttatja a zászlókat a teremből.

Mindentudó elektronikus jegyrendszert terveztet a főváros

Archívum2011.04.06, 15:01

A fővárosi közgylés döntése alapján idén év végéig kell elkészítenie a Budapesti Közlekedési Központnak a tömegközlekedésben ma használt papír jegyeket és bérleteket leváltó elektronikus rendszert. György István főpolgármester-helyettes reményei szerint az új rendszer még ebben a ciklusban működni kezd, és nem csak buszjegyként lesz használható.

Tízmilliárdot von el a kormány a 4-es metró építésétől

Archívum2011.03.25, 22:46

A kormány tízmilliárd forintot von el  4-es metróvonal építésétől. Az összegből a fővárosi közlekedésnek juttatnak rendkívüli támogatást.

Az építési engedélyek egyszerűsítését ígéri Tarlós

Archívum2011.03.24, 19:13

Tarlós István főpolgármester egy csütörtöki konferencián azt mondta: a főváros kezdeményezni fogja a beruházásokkal kapcsolatos engedélyezési eljárások radikális egyszerűsítését. A főpolgármester új városfejlesztési stratégiát is ígért.

Tarlósékkal dacolva beindult a parkolócégek burjánzása

Archívum2011.03.21, 12:44

Hiába szeretne a főváros egységes parkolási rendszert, a Budapesten működő parkolócégek száma néhány hónapon belül a jelenlegi hétről kilencre vagy ennél is többre nőhet az [origo] információi szerint. A kerületek ugyanis inkább megtartják maguknak a sok bevétellel járó parkolásszervezés jogát: bár a Centrum Parkoló Kft. szerződése négy kerületben is hamarosan lejár, eddig csak az I. kerület mutatkozik valamelyest hajlandónak arra, hogy a fővárosra bízza a feladatot, a többiek egyelőre nem akarnak közösködni. Kerületenként évi akár több százmillió forint beszedéséről és kezeléséről van szó.

Lecserélte Tarlós a Közterület-fenntartó Zrt. vezérigazgatóját

Archívum2011.03.16, 18:35

Leváltotta a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. vezérigazgatóját Tarlós István főpolgármester: Tölgyesi Balázs helyett áprilistól az önkormányzat egyik nemrég kinevezett osztályvezetője, Klug Lajos tölti be a posztot.

Nem tetszik Tarlósnak a legtöbb szavazatot kapott Elvis tér

Archívum2011.03.16, 17:19

Hiába szavaztak legtöbben arra, hogy a fővárosi Margit híd budai hídfőjénél legyen az Elvis Presley tér, a főváros vezetése mégis egy másik helyszínt, a Ferenc körút és az Üllői út kereszteződését nevezné el Elvis Presley térnek. Március 15-éig lehetett szavazni az interneten a leendő tér helyszínéről.

Áprilisban dőlhet el a József Attila Színház és a PeCsa sorsa

Archívum2011.03.11, 11:05

Április elejéig pályázatot ír ki a József Attila Színház vezetésére a Fővárosi Önkormányzat, a Petőfi Csarnokra vonatkozó pályázatot pedig április második felében teszik közzé - közölte a kultúráért felelős főpolgármester-helyettes. A PeCsát mégsem vonják össze a Trafóval.

A főváros szerint a beruházó cég miatt késik CET megnyitása

Archívum2011.03.08, 18:08

A budapesti Közraktár mellé épített CET komplexum átadásának késedelméért a beruházó Porto Investment Hungary Kft. okolható - állítja a Fővárosi Önkormányzat. A főváros szerint nem igaz, hogy hátráltatnák a létesítmény megnyitását, szerinte a Porto nem gondoskodott az ideiglenes közművek csatlakoztatásáról. A Porto Investment önmaga ellen kér felülvizsgálatot.

Indul a Moszkva tér újratervezése - az [origo] olvasóinak válaszolt a főpolgármester

Archívum2011.03.04, 11:08

Mikor fejeződik be 4-es metró építése, és mi lesz a Moszkva térrel? Ilyen kérdéseket is kapott olvasóink videóiban Tarlós István főpolgármester, aki ugyancsak egy videóban válaszolt. A városvezető szerint jó megoldás volt a hajléktalanok kitiltása az aluljárókból, és az is kiderült, hogy nem tartja "ördögtől való gondolatnak" a dugódíj esetleges bevezetését.

Sportsérülés miatt mankókkal jár az MSZP-s Horváth Csaba

Archívum2011.02.24, 16:07

Sportolás közben elszakadt a szocialista Horváth Csaba Achilles-ína. Az MSZP fővárosi frakcióvezetője ezért csütörtökön mankókkal érkezett a Fővárosi Közgyűlés ülésére.

Tarlós pénzügyese szerint csődhelyzetben van a főváros

Archívum2011.02.24, 17:48

Mindenekelőtt a fővárosi intézmények működését kell fenntartani, az ehhez szükséges forrásokat kell előteremteni Bagdy Gábor szerint. A pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes szerint Budapest csődhelyzetben van.

Tarlós főtanácsadója szerint Budapest helyzetének romlása várható

Archívum2011.02.23, 11:50

Az összes közszolgáltatás a legalacsonyabb szinten működik, a város helyzetének romlása várható, de minden számlát kifizetnek, így elkerülhető a csőd - nyilatkozta a főpolgármesteri főtanácsadó a Magyar Nemzetnek. Tarlós István főpolgármester pedig a Magyar Hírlapnak azt mondta, hogy mindenütt szigorítani kell, hogy egyensúlyban maradjon a város. Budapest büdzséjéről csütörtökön szavaz a közgyűlés.

Tarlós szerint még idén összeomolhat a BKV

Archívum2011.02.18, 11:16

A főpolgármester szerint a kormány segítsége nélkül még idén összeomolhat a BKV, aminek következtében néhány napon belül leállhat az egész ország működése is. A közlekedési cég 30 milliárdos hiánnyal és 77 milliárdos adóssággal küzd. A helyzeten Vitézy Dávid BKK-vezérigazgató szerint a dugódíj bevezetése segíthetne.

Dagad a durcáskodó marakodás a Duna-parti óriásbálna körül

Archívum2011.02.10, 14:39

Eggyel bővült az egymásra mutogatás és késlekedés által kísért fővárosi óriásberuházások száma, miután egyre mérgesedik a konfliktus a Duna-parton elterülő bálna formájú új épület körül. A szerkezet már kész, az átadás mégis bizonytalan - most éppen azon megy a vita, hogyan lesz víz és gáz a kulturális központnak tervezett létesítményben. Az önkormányzatnál nem értik, miért nincs még mindig kész a CET, a beruházó viszont a főváros jóindulatát és jóhiszeműségét hiányolja.

Tarlós fontolgatja, hogy 2014-ben kiszáll a politikából

Archívum2011.02.09, 17:54

Az elérhető eredményektől és a munkát nehezítő falaktól teszi függővé Tarlós István, hogy 2014-ben újra elindul-e a főpolgármesteri posztért. Tarlós erről a Figyelőnek adott interjúban beszélt. A főpolgármester azt mondta, 2014 előtt várhatóan nem alakul át a mostani kerületi rendszer a fővárosban. A kórházigazgatók Tarlós által lefújt kirúgása miatt vele szembe került helyetteséről pedig kijelentette, "galamblelkű ember, aki láthatóan mindentől fél".

Kórházigazgatók előtt kért elnézést Tarlóstól a helyettese

Archívum2011.02.08, 18:04

Az [origo] információi szerint bocsánatot kért Szentes Tamás egészségügyért felelős főpolgármester-helyettes azon a találkozón, amelyen az általa korábban meneszteni akart kórházigazgatók és Tarlós István főpolgármester is részt vett. Az egyik résztvevő szerint Szentes nemcsak a történtek miatt sajnálkozott, hanem elnézést kért Tarlóstól is.

A kormányig vezet a fővárosi kórházigazgatók elleni akció

Archívum2011.02.07, 14:08

Nem fővárosi, hanem a kormányzaton belüli konfliktust jelez a budapesti kórházigazgatóknak adott múlt heti ultimátum. Tarlós István főpolgármester helyettese Tarlós távollétében váltotta le a múlt héten a fővárosi kórházigazgatókat, az akciót azonban a külföldön tartózkodó főpolgármester lefújta. Az [origo]-nak nyilatkozó fideszes források szerint a zavart az okozta, hogy a kormány egyre nyilvánvalóbbá teszi, hogy a kórházak állami kézbe vételén gondolkodik.

A főpolgármester kedden találkozik a kórházigazgatókkal

Archívum2011.02.07, 15:32

A Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatójának közleménye szerint Tarlós István főpolgármester kedden találkozik a fővárosi kórházak vezetőivel.

Ismét berendelték a kórházigazgatókat a városházára

Archívum2011.02.04, 08:41

A jövő héten találkozik a tizenkét fővárosi kórház vezetőjével Tarlós István főpolgármester - írja a Népszabadság és a Népszava. A találkozó tényét a főpolgármesteri hivatal is megerősítette. Tarlós péntek reggel közölte, hogy a találkozón szeretné közölni az igazgatókkal: nincsenek kirúgva.

Milliárdokat érő ingatlanok dobra verését szavazta meg a főváros

Archívum2011.02.02, 11:57

Egy fővárosi iskola, egy szálloda és vidéki kastélyok is találhatók azok között az ingatlanok között, amelyeknek az eladását hétfőn hagyta jóvá a fővárosi közgyűlés. A javaslatot jegyző Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes az [origo]-nak azt mondta: nem akarják feltétlenül eladni a dokumentumban szereplő 122 ingatlan mindegyikét, előbb számba veszik, mire hasznosíthatók azok. A főpolgármester-helyettes szerint a javaslat némileg félreérthető.

Magánakció volt a kórházi kirúgáshullám Tarlós helyettesétől

Archívum2011.02.02, 15:09

Zsarolásként jellemezte az [origo]-nak több fővárosi kórházvezető azt, hogy Tarlós István főpolgármester új helyettese kedden sorra közölte velük, kirúgja őket állásukból. Fővárosi fideszes források szerint Szentes Tamás főpolgármester-helyettes főnöke tudta nélkül döntött a kirúgásokról, amelyeket Tarlós végül külföldről állított le.

Tarlós nem rúgja ki a helyettesét a kórházigazgatók felmentése miatt

Archívum2011.02.02, 18:52

A budapesti kórházigazgatókat kedden egyeztetés nélkül kirúgó Szentes Tamás csak egy eszköz volt olyanok kezében, akik kéretlenül beleavatkoznak az önkormányzat munkájába - jelentette ki Tarlós István főpolgármester. Bár nyíltan nem mondta ki, Tarlós megfogalmazásaiból az derült ki, hogy korábbi helyettesét, Pesti Imrét sejti a háttérben.

Erejét próbálgatja a Tarlóssal összeütköző Rogán

Archívum2011.01.31, 14:50

Jó kapcsolatot ápol a kormánnyal, precizitása és munkabírása miatt szívesen dobja be a kormány kényes témákban is Rogán Antal V. kerületi polgármestert. Az [origo]-nak nyilatkozó fideszes források szerint Rogán az elmúlt hónapokban látványosan megerősödött, ezért vállalhatott több konfliktust is Tarlós István főpolgármesterrel szemben. A látványos akciókból Rogán ismertséget kovácsolhat, de ha nem vigyáz, akkor fideszes források szerint elkopik.

Őszre csúszhat a bálna átadása

Archívum2011.01.28, 20:36

A fővárosi önkormányzat nem akart részt venni a Duna-parton az egykori Köraktárak épületeiből készülő CET fejlesztőinek sajtótájékoztatóján, ehelyett a két fél - akinek a bálna alakú épület felépítése közös projektje - külön tájékoztatón bírálta egymást. A fővárosnak nem tetszik, hogy az építkezés csúszik, a fejlesztő viszont nem érti, miért bírálja az önkormányzat a szerződéseit és az épület minőségét. Akár szeptemberig csúszhat az átadás, pedig a komplexumnak tavaly augusztus vége óta üzemelnie kellene.

Furcsa dolgozatokat, gyanús szerződéseket ástak elő a Demszky-Hagyó korszakból

Archívum2011.01.26, 13:10

Hagyó Miklós munkatársainak megbízásait és több más szerződést is gyanúsnak talált az az állami számvevőszéki ellenőrzés, amely a fővárosi önkormányzat előző vezetésének utolsó időszakát vizsgálta. Az [origo] áttanulmányozta a teljes jelentést, amely többek között azt állítja, hogy Demszky Gábor korábbi főpolgármester irodájától szemináriumi dolgozatokból ollózott tanulmányért is lehetett pénzt kapni. 11 szerződésről és 32 millió forint jogtalan kifizetéséről van szó.

Mindenkinek fájni fog a budapesti megszorítás

Archívum2011.01.11, 19:02

Jelentős, szinte minden területet érintő megszorításokra készül a Fővárosi Önkormányzat - derül ki a főváros honlapján megtekinthető 2011-es költségvetési koncepcióból. Kevesebb pénz juthat sportra, kultúrára, városműködtetésre, de a tavalyinál kevesebb pénzt szánnak közvilágításra is. Az önkormányzat önmagán is több milliárdot szeretne megspórolni, de a város rossz pénzügyi helyzete miatt veszélybe kerülnek olyan nagyberuházások is, mint az Andrássy út közlekedésének fejlesztése vagy a bicikliutak építése.

Bizonytalan időre eltolják a 4-es metró második szakaszának építését

Archívum2010.12.30, 13:06

Semmilyen összeg nem szerepel a főváros jövő évi költségvetési koncepciójában a 4-es metró második, a Keleti pályaudvartól a Bosnyák térig futó szakaszára - írja a Népszava. A városháza kommunikációs igazgatója szerint ez nem jelenti a projekt lefújását, csak halasztják az építkezést, amíg az első szakasz el nem készül, illetve ameddig sikerül biztosítani a finanszírozását.

"Hogyne lennének belső konfliktusok egy ekkora pártban" - interjú Tarlós Istvánnal

Archívum2010.12.20, 08:54

Orbán Viktor segítségét érzi, több fideszes politikusról azonban rossz véleménnyel van Tarlós István főpolgármester, aki aggódik amiatt, hogy a mögötte álló pártból egyesek forrásokat akarnak elvonni Budapesttől. Ennek ellenére nem bánja, hogy kiszállt a parlamenti munkából, és szerinte nem lehet egy lapon említeni az ő fiatalkori verekedéseit azzal, amit a mai veszélyes tizenévesek csinálnak. Interjú a főpolgármesterrel.

Tarlós szerint megegyeznek az Alstommal a metrókocsikról

Archívum2010.12.20, 08:28

A főpolgármester szerint nagyobb kockázata lenne a pereskedésnek, mint a megyegyezésnek, ezért biztosan meg fognak egyezni az Alstommal a metrókocsikról. Tarlós István biztos benne, hogy létrejön a megegyezés a francia gyártóval, és nem veszítenek majd az üzleten.

"Tarlós, aludj velünk kint!" - tüntetés a hajléktalanokért

Archívum2010.12.16, 14:42

A hajléktalanok kitiltása ellen tüntettek A Város Mindenkié mozgalom felhívására a budapesti Blaha Lujza téri aluljáróban, ahol a főváros döntése értelmében hamarosan nem tartózkodhatnak az otthontalan emberek. A síppal-dobbal tiltakozók attól tartanak, hogy az aluljárókból elzavart emberek halálra fagynak majd az utcán. Tarlós István főpolgármesternek azt üzenték, aludjon egyszer kint a hidegben. Videóriport.

Egy V. kerületi ház lebontása ellen tiltakozik az LMP

Archívum2010.12.14, 20:22

A Lehet Más a Politika szerint egy vállalkozó éppen az ünnepek előtti utolsó munkanapon kaphat ontási engedélyt egy belvárosi házra, hogy plázát építsen a helyére. A párt szerint azért ekkor, mert a két ünnep között úgyse tiltakozna ellene senki.

Megérkezett a BKV milliárdos kormánytámogatása

Archívum2010.12.03, 11:39

Megkapta a BKV azt a 7,5 milliárd forintot, amelyről három héttel ezelőtt döntött a kabinet. Tarlós István főpolgármester szerdán érthetetlennek nevezte a kését, amely miatt bírálta a Nemzetgazdasági Minisztériumot.

Tarlós István lemond parlamenti mandátumáról

Archívum2010.11.29, 09:10

Nem fér bele Tarlós István főpolgármester idejébe a parlamenti munka, ezért december 3-tól lemond a Fidesz-KDNP fővárosi listáján szerzett országgyűlési mandátumáról.

Bővítik az esti díszkivilágítást Budapesten

Archívum2010.11.24, 13:13

Az újpesti Károlyi szobor, a Kazinczy utcai ortodox zsinagóga is díszkivilágítást kap sok más épület és műalkotás mellett a fővárosi közgyűlés szerdai döntése értelmében. A javaslat indoklása szerint a díszkivilágítás költség ugyan, de egyben turisztikai vonzerőt is jelent.

Mindenki mindenkit meglepett a BKV-s vizsgálattal

Archívum2010.11.12, 14:10

Tarlós István főpolgármester szerint a BKV egyes engedélyeit felfüggesztő döntés különös, egy BKV-s forrás szerint pedig az a furcsa, hogy Tarlós emiatt pénteken felvetette Kocsis István BKV-vezérigazgató távozásának lehetőségét. Az [origo] információi szerint a Kocsis és Tarlós közötti súrlódást egy félreértett közlemény okozta, a vita nem Kocsis eltávolítását készíti elő. A BKV azt vizsgálja, teljesítettek-e minden előírást az elmúlt években.

Csak a Fidesz környékéről nem válogattak cégvezetőket Tarlósék

Archívum2010.11.02, 13:04

Fideszhez kötődő emberek nincsenek, akad viszont korábbi szocialista kémelhárító, MDF-es politikus és tapasztalt menedzser is a fővárosi önkormányzati cégek új vezetői között. A Hagyó-örökséggel szakítani kívánó Tarlós István főpolgármester által kezdeményezett új vállalati rendszerben előléptettek olyan vezetőket is, akik már az előző ciklusban is a cégeknél dolgoztak. Egyikükről a meggyanúsított főnöke vallotta azt, hogy Hagyó Miklós embere volt.

A metrókocsikról tárgyal az Alstommal Tarlós

Archívum2010.10.28, 15:27

Tárgyalásokat kezdett a főváros vezetése az Alstommal az új metrókocsikról, de az egyeztetések eredményéről egyelőre nem árultak el részleteket. Tarlós István főpolgármester tragikusnak nevezte a metróberuházás helyzetét, és azt mondta: meg kell próbálni menteni a menthetőt.

Tarlós: Leváltjuk a közszolgáltató cégek vezetőit

Archívum2010.10.24, 21:38

Egy kivételével minden fővárosi közszolgáltató cég vezetőit le fogjuk váltani - jelentette be Tarlós István főpolgármester a Hír TV műsorában. Szerinte tarthatatlan, hogy a jelentősebb cégeknél mindenütt vizsgálat folyik.

Milliárdokkal segíti ki a BKV-t a kormány

Archívum2010.10.22, 16:03

Összesen 12,5 milliárd forinttal segíti ki a kormány a BKV-t, illetve költségvetési felügyelőt küld a 4-es metró beruházáshoz. Orbán Viktor és Tarlós István megbeszélései folytatódnak, valószínű, hogy több céggé választják szét a BKV-t.

Új főjegyzőt keres Budapest fideszes vezetése

Archívum2010.10.20, 14:40

Lemondott posztjáról Tiba Zsolt, Budapest főjegyzője, a fővárosi közgyűlés a jövő héten ír ki pályázatot a főpolgármesteri hivatal vezetőjének posztjára. Tiba korábban azt mondta, Tarlós István főpolgármester kérésére távozik.

Orbán: Budapest nem lesz már a botrány fővárosa

Archívum2010.10.15, 15:06

Orbán Viktor kormányfő a fővárosi közgyűlés alakuló ülésén azt mondta, Budapest eddig a botrány fővárosa volt, de ez mostantól másképp lesz. Tarlós István főpolgármester beszédében a város adósságállománya miatt aggódott, és azt mondta, elköltözteti a közgyűlést, mert az eddig használt terem egy templomra emlékezteti, és így "nem lehet normálisan dolgozni".

Tarlósnak is húsz évet kívánt Demszky

Archívum2010.10.06, 11:41

"A kommunikáció fennmarad, nem tekintjük ellenségnek egymást" - mondta Tarlós István főpolgármester elődjéről, Demszky Gáborról azon a sajtótájékoztatón, amelyen az átadás-átvétel közben többször kölcsönösen megdícsérték egymást. Tarlós szerint nem lehet véletlen, hogy Demszkyt ötször is megválasztották, a leköszönő főpolgármester pedig neki is húsz éves városvezetést kívánt. Videó a főpolgármester-cseréről.

Demszky szerdán adja át hivatalát Tarlósnak

Archívum2010.10.06, 08:01

Szerdán lesz az átadás-átvétel a Főpolgármesteri Hivatalban. Demszky Gábor hivatalosan átadja a főpolgármesteri munkakört Tarlós Istvánnak, a Fidesz vasárnap megválasztott főpolgármesterének.

A BKV-val és a metrókocsikkal kell kezdenie Tarlósnak

Archívum2010.10.04, 19:45

A vasárnap főpolgármesteri címet elnyerő Tarlós István azt ígérte, néhány gyors döntéssel kezdik a munkát, és az eredményeket fél-egy év után már érezni is fogják a budapestiek. Konkrétumokat azonban alig mondott, és a szerdai átadás-átvételig már nem is fog, ezért az [origo] összeszedte a leggyorsabb megoldásra váró budapesti ügyeket.

Gyanúsítottként hallgatták ki a XI. kerület távozó polgármesterét

Archívum2010.10.04, 14:11

Hétfőn gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség Molnár Gyulát, a XI. kerület távozó MSZP-s polgármesterét. A politikus nem tett vallomást, hanem panaszt tett.

Húsz év után kiszabadul a városháza foglya

Archívum2010.10.02, 23:22

Botrányoktól megtépázott várost hagy maga mögött Demszky Gábor, aki húsz év után távozik Budapest éléről. Távozását több konfliktus és személyes válság érlelte meg. Többször próbált kitörni a főpolgármesteri szerepből, de mindig kudarcot vallott, közben pedig lassan szinte teljesen kicsúszott a gyeplő a kezei közül. Nem tudta megvalósítani utolsó álmát, a 4-es metró befejezését sem, a Budapestet vezető MSZP-SZDSZ koalíciót megrengető botrányokat pedig állítólag már ő maga is megdöbbenve figyelte. Így maradt el Demszky Gábor happy endje.

Kormánybiztos lett Demszky egykori helyettese

Archívum2009.11.24, 16:17

Budapesti ügyekért felelős kormánybiztosként fog dolgozni a szocialista Horváth Csaba, aki az SZDSZ-szel történt koalíciós szakításig humánpolitikai főpolgármester-helyettes volt a fővárosban. A kormányszóvivői iroda szerint Horváth államtitkári besorolásba kerül, de fizetését nem veszi fel.

Szerdán eldől, ki veszi át Hagyótól a BKV felügyeletét

Archívum2009.09.02, 07:24

Szerdára hívták össze a fővárosban a koalíciós egyeztető tanácsot, hogy kijelöljék, Hagyó Miklós MSZP-s főpolgármester-helyettestől ki vegye át a BKV szakmai felügyeletét. Horváth Csaba, a főváros másik szocialista főpolgármester-helyettese közölte: ha felkérik, akkor elvállalja a feladatot.

Már szimatolnak az ellenőrök a közgyűlési büfé után

Archívum2009.06.19, 14:39

Kivonultak az ellenőrök csütörtökön a fővárosi közgyűlések idején működő étkezdéhez, miután az [origo] beszámolt az engedély nélkül működő büféről. Az étkezdét üzemeltető cégnek több helyen is be kellett volna jelenteni, hogy rendszeresen ellátja a képviselők étkeztetését. Így azonban egy hatóság sem tudott arról, hogy az alkalmi étkezde működik az önkormányzat helyiségeiben, így nem is ellenőrizhették. A cég vezetője állítja, nem tudott a bejelentési kötelezettségről, de minden engedélyük rendben van.

Pénzügyi tanácsadóra vadászik a főváros

Archívum2009.06.10, 15:52

171 millió forintértét keres három évre pénzügyi tanácsadó céget a fővárosi önkormányzat - olvasható a Közbeszerzési Értesítőben.

Több pénzt vár a kormánytól a BKV-ra Demszky

Archívum2009.05.29, 13:22

Nagyobb összeggel kell beszállnia a kormánynak a tömegközlekedésbe - közölte Demszky Gábor főpolgármester, miután megbeszélést folytatott Bajnai Gordon kormányfővel. Demszky szerint a kormány támogatná, hogy az MFB is besegítsen ezer autóbusz jövőre tervezett lecserélésében, és felvetődött, hogy a kormány részesedést vásároljon a BKV-ban.

Jogerősen is képviselő lett Kivágóné utódja

Archívum2009.05.29, 16:09

A Legfelsőbb Bíróság is elutasította azt a kifogást, amely a Kivágó Iván Györgyné fővárosi képviselői utódjaként kiválasztott Bihary Gábor jelölését támadta meg. Az egyik állampolgár azért emelt kifogást, mert a Fővárosi Választási Bizottságnak az EP-választásra delegált tagjai is szavaztak róla.

Mégsem lesz műdugó a nyáron Budapesten

Archívum2009.05.25, 16:14

Lemondott a kísérleti műdugóról a főváros, ezért nem lesznek forgalom-korlátozások a fővárosban nyáron - döntött a főpolgármesteri kabinet. A civil szervezetek ötletét felkaroló, elsőként az [origo] által ismertetett terv - amelynek célja az autósok tömegközlekedésre vagy biciklire szorítása lett volna - nagy tiltakozást váltott ki, a városvezetést is megosztotta.

Milliárdokat veszít a büdzsé nélkül működő Budapest

Archívum2009.04.17, 13:43

Még mindig nincs, és várhatóan áprilisban sem lesz elfogadott büdzséje a fővárosnak, mivel pénteken a szocialisták, az SZDSZ és az MDF megint az átmeneti költségvetés meghosszabbítása mellett döntött. Március 15-ig kellett volna elfogadni a budapesti költségvetést, amely nélkül havi 5 milliárd forinttól esik el a város.

Visszahívták a fővárosi bizottságokból Hunvald Györgyöt

Archívum2009.03.26, 12:14

Még a napirendet is csak az MDF segítségével tudta megszavazni a fővárosi közgyűlésben az MSZP-SZDSZ koalíció csütörtökön. Az ellenzéki párt szavazataival hívták vissza a bizottságokból az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György VII. kerületi polgármestert.

Nyugdíjas rendőr vezeti a Fővárosi Közterület-felügyeletet

Archívum2009.03.18, 15:21

Harmadik nekifutásra sikerült megválasztani a Fővárosi Közterület-felügyelet új igazgatóját. Szabó Mihály nyugállományú rendőr ezredes korábban a BRFK-n volt gazdaságvédelmi osztályvezető, majd az igazságügyi tárcánál dolgozott. Az előző igazgató, Barna Sándor tavaly februárban hunyt el.

Nincs költségvetése 2009-re Budapestnek

Archívum2009.03.17, 03:17

Rendes költségvetés helyett csak egy átmeneti, április végéig szóló finanszírozási tervet tudott elfogadni a Fővárosi Közgyűlés, miután Hunvald György szocialista képviselő letartóztatása után elolvadt a Budapestet irányító MSZP-SZDSZ-koalíció többsége. Demszky Gábor főpolgármester állítja, hogy a fővárosi intézmények működése továbbra is zavartalan lesz, a költségvetés hiánya a fejlesztések esetében okozhat gondot.

Kivonult a Fidesz a fővárosi közgyűlés üléséről

Archívum2009.02.26, 15:58

Levette a napirendről Budapest 2009-es költségvetésének tervezetét a városvezetés, ezért a Fidesz-KDNP kivonult a közgyűlésről. Az MSZP-SZDSZ kisebbségben van a közgyűlésben, mióta Hunvald György VII. kerületi polgármester előzetes letartóztatásba került. Aaz MDF azonban többször kisegítette a koalíciót, amely kénytelen volt belemenni, hogy új eljárást írjanak ki a BKV egyik beszerzésére.

Meggyengültek Demszkyék Hunvald letartóztatásával

Archívum2009.02.17, 11:38

Meggyengült a pozíciója a fővárosi közgyűlésben a várost koalícióban irányító MSZP-nek és az SZDSZ-nek, miután eddigi egyfős töbségük is elolvadt a hetedik kerületi ingatlanügyeket követően előzetesben levő Hunvald György szocialista politikus hiányzása miatt. Több képviselő aggódik, mások szerint viszont egy hiányzótól nem válhat működésképtelenné Budapest. Hétfőn az MDF támogatására számított a koalíció, a szavazást mégis a Fidesz mentette meg.

Előző
  • 1
  • 2
Következő