Fővárosi Közgyűlés

címke rss

Idén 24 milliárd forintot költene az utakra és hidakra a főváros

Itthon2011.02.22, 07:27

Költségvetési tervezete szerint mintegy 24 milliárd forintot fordítanának út-, illetve hídfelújításra az idén Budapesten. A pénzből megújulhat többek között a Fóti út, a Szentmihályi út és a Kamaraerdei út egy-egy szakasza, valamint a Kacsóh Pongrác úti és az Ajtósi Dürer sori aluljárók.

Más kerületeknek is hullanak morzsák Rogán nagy zsákmányából

Gazdaság2011.02.03, 08:26

A Tarlós István főpolgármester és Rogán Antal közötti vitát kirobbantó törvénymódosítás az V. kerület mellett a többi, turisztikai szempontból fontos kerületnek is százmilliós többletet jelenthet. A főváros mindeközben milliárdos összegről, a hotelekkel kevésbé ellátott kerületek pedig pár millió forintról kénytelenek lemondani.

Meg sem kottyan a több tízmilliós hitel néhány fővárosi képviselőnek

Itthon2011.02.03, 12:32

Valaki 84 millióval tartozik Horváth Csaba fővárosi MSZP-s képviselőnek, Tarlós István főpolgármester fizetése csak a középmezőnybe elég a fővárosi polgármesterek mellett - derül ki a fővárosi képviselők a vagyonnyilatkozataiból. A nyilatkozatok szerint a bankok jó befektetésnek tekintik a politikusoknak adott kölcsönt: Rogán Antal V. kerületi fideszes polgármester 60 milliós, az MSZP-s Tüttő Kata 157 milliós hitelt vett fel.

Milliárdokat érő ingatlanok dobra verését szavazta meg a főváros

Itthon2011.02.02, 11:57

Egy fővárosi iskola, egy szálloda és vidéki kastélyok is találhatók azok között az ingatlanok között, amelyeknek az eladását hétfőn hagyta jóvá a fővárosi közgyűlés. A javaslatot jegyző Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes az [origo]-nak azt mondta: nem akarják feltétlenül eladni a dokumentumban szereplő 122 ingatlan mindegyikét, előbb számba veszik, mire hasznosíthatók azok. A főpolgármester-helyettes szerint a javaslat némileg félreérthető.

Tarlós leállíttatta a kórházigazgatók kirúgását

Itthon2011.02.01, 19:38

Tarlós István leállíttatta a főpolgármester-helyettes kórházigazgatókkal folytatott tárgyalásait - közölte a Főpolgármesteri Hivatal. A Fővárosi Közgyűlés eredetileg hétfőn szavazott volna a kórházak szerkezeti átalakításáról, de a téma lekerült a napirendről.

Levették a Fővárosi Közgyűlés napirendjéről a kórházak kényes ügyét

Itthon2011.01.31, 10:27

Új helyen, egy kápolnából kialakított díszteremben ülésezik hétfőtől a Fővárosi Közgyűlés. A közgyűlés hétfőn mégsem dönt az eladósodott fővárosi kórházak átalakításról. Elfogadták a kerületek és a főváros közötti forrásmegosztásról szóló javaslatot, és szerepel a napirenden Budapest új internetes portáljának fejlesztése is.

Új főpolgármester-helyettest választott a Fővárosi Közgyűlés

Itthon2011.01.12, 18:26

A Fővárosi Közgyűlés Szentes Tamást választotta meg az egészségügyért felelős főpolgármester-helyettesnek. A rendkívüli ülésen elfogadták a fővárosi költségvetés koncepcióját is.

A főváros az idén 72,7 milliárdot költene a 4-es metróra

Itthon2011.01.11, 07:18

A 4-es metróra az idén 72,7 milliárdot költene a főváros a költségvetési koncepció szerint. A tervezetet szerdán tárgyalja a közgyűlés.

Válsággal számol a fővárosi költségvetési koncepció

Itthon2011.01.07, 13:59

Elkészült a fővárosi költségvetés koncepciója, a közgyűlés jövő szerdán tárgyal az előterjesztésről.

Szentes Tamást javasolja főpolgármester-helyettesnek Tarlós István

Itthon2011.01.07, 10:33

Budapest főpolgármestere azt javasolja a közgyűlésnek, hogy Szentes Tamás fideszes képviselőt válassza meg az egészségügyi és szociális ügyekért felelős főpolgármester-helyettesnek. A posztot korábban Pesti Imre töltötte be, aki kormánymegbízotti tisztsége miatt mondott le. A közgyűlés várhatóan jövő szerdán dönt.

Fenntarthatatlansága miatt olvad a PeCsa a Trafóba

Kultúra2010.12.17, 19:30

A Fővárosi Közgyűlés szerdán hozott elvi döntést arról, hogy a PeCsa olvadjon bele a Trafó Kortárs Művészetek Házába. Budapest "önként vállalt feladatként" nem tudja tovább finanszírozni a Petőfi Csarnok működését - közölte az [origo]-val a Főpolgármesteri Hivatal. Csomós Miklós, a főpolgármester kultúráért felelős helyettese nem zárja ki, hogy a PeCsa működtetésére pályázatot írnak ki. Az épületéhez még öt évig nem kell hozzányúlni.

Megválasztották Budapest új főjegyzőjét

Itthon2010.12.15, 09:37

Sárádi Kálmánnét választotta Budapest új főjegyzőjévé a Fővárosi Közgyűlés szerdán. A volt III. kerületi jegyző kinevezését Tarlós István főpolgármester javasolta a testületnek.

Tilos lesz rágyújtani a budapesti megállókban

Itthon2010.12.15, 20:21

Jövőre tilos lesz rágyújtani a fővárosi megállókban és nem lehet majd alkoholt inni az aluljárókban - döntött a Fővárosi Közgyűlés. Január 1-jétől drágább lesz többek között az ivóvíz, a szemétszállítás, a temetkezés is.

Az óbudai jegyző lehet Budapest új főjegyzője

Itthon2010.12.08, 15:48

A III. kerület jelenlegi jegyzőjét javasolja Budapest főjegyzőjének a főpolgármester. A Fővárosi Közgyűlés jövő csütörtökön dönt az új főjegyző személyéről, akit határozatlan időre neveznek majd ki.

Megszavazta a főváros a festett bicikliutat a Margit hídra

Itthon2010.11.24, 16:29

Együtt használhatják a Margit híd déli járdáját a kerékpárosok és a gyalogosok. Erről szerdán döntött a Fővárosi Közgyűlés: a járdán elválasztás nélküli gyalog- és kerékpárutat építenek, de kerékpárosok a déli oldalon az úttestet is használhatják majd. A képviselők ezen kívül megszavazták, hogy az eredetileg tervezettnél alaposabban újítsák fel a hídfőknél lévő aluljárókat és parkokat, illetve hogy tárgyalást kezdeményezzenek a kivitelezővel a híd átadásának csúszásáról.

Bővítik az esti díszkivilágítást Budapesten

Itthon2010.11.24, 13:13

Az újpesti Károlyi szobor, a Kazinczy utcai ortodox zsinagóga is díszkivilágítást kap sok más épület és műalkotás mellett a fővárosi közgyűlés szerdai döntése értelmében. A javaslat indoklása szerint a díszkivilágítás költség ugyan, de egyben turisztikai vonzerőt is jelent.

Festett bicikliúttal hajt az uniós milliárdokra a főváros

Itthon2010.11.23, 18:31

A Margit híd felújításához megítélt uniós támogatások megszerzése érdekében több problémát is meg kell oldania a fővárosnak, ha nem akarja elveszíteni a pénzt. A Fővárosi Közgyűlés elé került javaslat szerint ezért hamarosan meg kell egyezni a késve elkészülő hídfelújítás elszámolásáról, és a déli oldali bicikliutat is meg kell építeni valahogy - annak ellenére, hogy több szakember balesetveszélyesnek tartja.

Nem emelkednek a távhődíjak a fővárosban

Gazdaság2010.11.17, 14:08

Az augusztusban életbe léptetett ármoratórium miatt nem változik december 1-től a távhő ára Budapesten. A moratórium fenntartása az év végéig mintegy 5-8 ezer forint megtakarítást jelent.

Traktorostábla miatt jelentenek fel egy fővárosi fideszest

Itthon2010.11.12, 12:01

Feljelentette a Horváth Csabának ajándékozott trakotorral behajtani tilos tábla miatt a városvédelmi tanácsnokot egy fővárosi MSZP-s képviselő, mert szerint nem legálisan jutott a táblához.

Korábbi szocialista alpolgármesterére bízott két fővárosi céget Tarlós

Itthon2010.10.27, 17:09

Egy volt szocialista politikust nevezett ki Tarlós István a Fővárosi Közterület-felügyelet és az újonnan megalapított fővárosi biztonsági cég élére. Pető György a rendszerváltás előtt kémelhárítóként dolgozott a III/II-es csoportnál, most a BRFK-tól igazol át a fővárosi cégekhez.

Tarlós metródrámája és az LMP-s zuhanyzók - tudósítás a közgyűlésről

Itthon2010.10.28, 08:33

Már első rendes ülésén nekiállt az új fővárosi közgyűlés, hogy Tarlós István főpolgármester ígérete szerint lecserélje a fővárosi közszolgáltató cégek szinte összes vezetőjét. Kocsis István BKV-vezérigazgató az egyetlen, aki a helyén marad. Két új mamutcéget, a Budapesti Városüzemeltetési Központot és a Budapesti Közlekedési Központot is létrehozták az új közgyűlés első igazi ülésén, amelyen Tarlós a metró drámájáról beszélt, egy LMP-s képviselő pedig a városházai zuhanyzókat hiányolta. Tudósítás a közgyűlésről.

Egy nap alatt átalakította a főváros működését Tarlós

Itthon2010.10.27, 17:49

Teljesen átalakította a főváros üzemeltetést első rendes ülésén a főváros közgyűlése, és Tarlós István főpolgármester ígéretéhez híven a BKV-vezér Kocsis Istvánon kívül leváltották az összes fővárosi cég vezetőjét is.

Kirúgásokkal kezdi első igazi közgyűlését Tarlós

Itthon2010.10.27, 09:41

Az új összetételű, Fidesz-KDNP többségű fővárosi közgyűlés szerda délelőtt tartja meg első rendes ülését. Várhatóan megalakítják a fővárosi cégeket felügyelő két nagyvállalatot, a Budapesti Közlekedési Központ Zrt.-t (BKK) és a Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt.-t (BVK). Tarlós István főpolgármester ígérete szerint szerdán leváltják a BKV kivételével a fővárosi közszolgáltató cégek vezetőit.

Feltúrja a Hagyó-örökséget Tarlós

Itthon2010.10.25, 17:42

Két mamutcég fogja össze a jövőben a budapesti önkormányzati vállalkozások működését, ha a fővárosi közgyűlés szerdán elfogadja Tarlós István javaslatait, aki már egy sor cégvezető kirúgását is bejelentette. Milyen lesz az új céges berendezkedés, és miért kell menniük az eddigi vállalatvezetőknek?

Vitézy vezetheti az új fővárosi közlekedési vállalatot

Itthon2010.10.21, 16:16

Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szóvivője lehet az újonnan létrejövő, a BKV-t is magába foglaló Budapesti Közlekedés Központ vezetője. Az értesülést a fővárosi önkormányzat megerősítette, de Vitézy kinevezéséről véglegesen a jövő heti közgyűlés dönt majd.

Orbán: Budapest nem lesz már a botrány fővárosa

Itthon2010.10.15, 15:06

Orbán Viktor kormányfő a fővárosi közgyűlés alakuló ülésén azt mondta, Budapest eddig a botrány fővárosa volt, de ez mostantól másképp lesz. Tarlós István főpolgármester beszédében a város adósságállománya miatt aggódott, és azt mondta, elköltözteti a közgyűlést, mert az eddig használt terem egy templomra emlékezteti, és így "nem lehet normálisan dolgozni".

Kihozta a lelkesedést a fővárosi MSZP-sekből Orbán

Itthon2010.10.19, 15:05

Tarlós István Horváth Csabával koccintott, a Jobbik fiktív BKV-bérletekkel vonta magára a figyelmet. A fővárosi közgyűlés pénteki alakuló ülésén minden párt képviselői együttműködést ígértek, de így is óvatosan fricskázták egymást.

Tarlós megnevezte négy helyettesét

Itthon2010.10.13, 13:06

Négy főpolgármester-helyettest nevezett meg Tarlós István szerdán. Azt mondta, a bizottságok felének ellenzéki elnöke lesz, az ellenőrzésben pedig az ellenzéké lesz a vezető szerep. Tarlós szerint állami segítég nélkül kezelhetetlen Budapest adósságállománya, emiatt az Állami Számvevőszéket kérik fel a város finanszírozhatóságának megvizsgálására.

Demszky szerdán adja át hivatalát Tarlósnak

Itthon2010.10.06, 08:01

Szerdán lesz az átadás-átvétel a Főpolgármesteri Hivatalban. Demszky Gábor hivatalosan átadja a főpolgármesteri munkakört Tarlós Istvánnak, a Fidesz vasárnap megválasztott főpolgármesterének.

Két fős lesz a Fidesz többsége a fővárosi közgyűlésben

Itthon2010.10.04, 01:08

Átalakul a fővárosi közgyűlés, miután az SZDSZ és az MDF eltűnt, a Fidesz-KDNP megerősödött, és új szereplők jelentek meg. A Fidesz-KDNP megszerezte a többséget is. A szavazatok 99 százalékának feldolgozása alapján 17 képviselője lesz a kormánypártoknak, így a főpolgármesterrel együtt kétfős többségük lehet. Az MSZP-nek 10, a Jobbiknak és az LMP 3-3 képviselői helye lesz.

Meggyőzte a budapestieket a Fidesz

Itthon2010.10.04, 00:56

A Fidesz-KDNP jelentősen erősödött Budapesten az áprilisi országgyűlési választások óta - derült ki a budapesti listás eredményekből. Javított helyzetén az MSZP is, míg a jelentős erősödésre számító LMP nagyot, a Jobbik kisebbet bukott. A Jobbik népszerűbb volt, mint a főpolgármester-jelöltje.

Öt párt szerezhet helyet a fővárosi közgyűlésben

Archívum2010.09.07, 22:13

Négy párt listája szerepel majd azokon a szavazólapokon, melyeken a budapestiek a Fővárosi Közgyűlés összetételére szavazhatnak október 3-án, az önkormányzati választáson.

Keddig jelenthetik be fővárosi listáikat a pártok

Archívum2010.09.07, 06:57

Kedd délután 16 órakor lejár a fővárosi listák bejelentésére rendelkezésre álló határidő. A fővárosi listákra leadott szavazatok alapján választják meg a fővárosi közgyűlés 33 tagját az októberi önkormányzati választásokon.

Lehurrogta több képviselő a kartoncsekkel akciózó Horváth Csabát

Itthon2010.08.26, 13:56

A BKV támogatásával, állítása szerint késlekedő Orbán-kormány főváros-ellenességéről szóló kiáltványt próbálta a fővárosi közgyűlés utolsó ülésének napirendjére vetetni váratlan akcióval Horváth Csaba MSZP-s főpolgármester-jelölt. Horváthot páran kinevették.

Elmeszelt metrókocsikról is tárgyal az utolsó Fővárosi Közgyűlés

Itthon2010.08.26, 08:14

Utoljára ül össze ebben a ciklusban a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön. A kétnaposra tervezett, ám várhatóan csak egynapos ülésen több mint 100 napirendre felvett kérdésről lesz szó, döntés születhet az engedélyezési eljáráson megbukott Alstrom metrókocsikról, a Vidám Park jövőjéről és a műjégpálya rekonstrukciójáról.

Nincs megoldásuk a metróproblémára a fővárosi képviselőknek

Itthon2010.08.25, 08:47

Nehéz helyzetbe sodorta magát a 2-es és 4-es metró kocsijait gyártó céggel hadakozó főváros. A fővárosi képviselők még nyáron fenyegették meg szerződésbontással a céget, amely a mai napig nem tudta megszerezni az új kocsik összes engedélyét. A BKV szerint veszélyes a szerződés felbontása, a városvezetés a következő várhatóan fideszes többségű testületre hagyná a problémát, az MSZP frakcióvezetője titkolózik. Egy napja maradt a fővárosnak a metróprobléma rendezésére.

Lehűtötte a tervezgető Rogánt a Fidesz vezetése

Itthon2010.08.25, 14:14

Budapest második legfontosabb embere szeretett volna lenni Rogán Antal, de a Fidesz vezetése nem támogatta az ötletet - az [origo]-nak nyilatkozó fővárosi fideszes források szerint ez az oka, hogy még mindig nem lehet tudni, Rogán indul-e újra a belvárosi polgármesteri posztért. Rogán nehéz helyzetben van, Tarlós István főpolgármester-jelölttel fennálló viszonyára is árnyékot vetett a probléma, ráadásul nagyon szorítja az idő.

Fellebbez az elmeszelt metrókocsikat gyártó francia cég

Itthon2010.08.10, 10:47

Fellebbez az Alstom a Nemzeti Közlekedési Hatóság azon döntése ellen, amelyben a hatóság június végén visszautasította a 2-es metróvonalra gyártott szerelvények típusengedélyének kiadását. A hatóságnak 22 napja van, hogy másodfokon döntsön a kifogásokról. Az elsőfokú döntésnél azt kifogásolták, hogy a kocsik fékrendszere és biztonsági szintje nem felel meg a magyar előírásoknak.

Túl nagy falat a fővárosnak a metrókocsikkal késő francia cég

Itthon2010.08.25, 15:12

Bár korábban keményen megfenyegette a fővárosi közgyűlés a 2-es és a 4-es metró új kocsijait gyártó francia céget, úgy tűnik, hogy a korábban beígért szerződésbontás túl nagy falat Budapestnek. A városüzemeltetési bizottság elnöke, Lakos Imre szerint pedig 10 éve nem kellett olyan nehéz döntést meghoznia a fővárosnak, mint most, Demszky Gábor főpolgármester pedig jelezte, más lehetőségeket is megvizsgálna. Budapest több tízmilliárd forintja kerülhet veszélybe, ha a közgyűlés beváltja korábbi fenyegetését az új metrókocsik engedélyeztetését elbukó cégen.

A Városmajor körbekerítése ellen tiltakozott az LMP

Itthon2010.08.01, 20:24

Fölöslegesnek és drágának tartja az LMP a XII. kerületi Városmajor Park körbekerítését, melyre 300 millió forintot szán a főváros. A párt helyi képviselőjelöltje bejelentette, aláírásgyűjtésbe kezdenek annak kiderítésére, a helyiek hogyan vélekednek a kerítésről, és ha az eredmény azt mutatja majd, hogy ők sem támogatják, helyi népszavazást fog kezdeményezni az ügyről az LMP.

Megszavazta a Fővárosi Közgyűlés a szmogriadó-rendelet módosítását

Itthon2010.07.08, 12:33

Egyhangúlag fogadta el a Fővárosi Közgyűlés a budapesti szmogriadó-rendelet módosítását, amely a járművek környezetvédelmi tulajdonságaihoz köti, melyik autók járhatnak szmogriadó idején is a fővárosi utakon. A módosítás tervét korábban azért bírálta egy környezetvédő civil szervezet, mert szerintük az új rendszer jóval kevesebb autót korlátozna, mint az eddig alkalmazott, páros-páratlan rendszámokon alapuló szisztéma.

A legtöbb autóst békén hagyná az új szmogrendelet

Itthon2010.07.07, 19:18

Újra megpróbálkozik a budapesti szmogriadóterv eddigi, páros-páratlan rendszámokon alapuló rendszerének leváltásával a főpolgármester-helyettes a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén. Vita van arról, mennyire válhatna be az új logikájú korlátozás, amely csak a legszennyezzőbb autókat érintené, ezekből ugyanis jóval kevesebb van, mint páros vagy páratlan rendszámúból.

Két fogdában ülő MSZP-s találkozik a fővárosi közgyűlésen

Itthon2010.07.07, 14:21

A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén a napirendi pontok között szerepel Wieszt János MSZP-s képviselő interpellációja, pedig Wieszt három hete előzetes letartóztatásban van. Az interpelláció szövegéhez csatoltak egy válaszlevelet is, amelyen Hagyó Miklós aláírása szerepel. Hagyó szintén előzetes letartóztatásban van.

Lemondatná a budapesti mandátumról Wieszt Jánost az MSZP

Itthon2010.06.17, 14:07

Az MSZP azt kéri a vesztegetéssel vádolt, és előzetesbe helyzett Wieszt Jánostól, hogy mondjon le a fővárosi közgyűlési mandátumáról.

Harmincezerre büntethetik, aki a fővárosi aluljárókban cigizik

Itthon2010.06.03, 16:58

Megszavazta csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés a dohányzás megtiltását a fővárosi gyalogos aluljárókban. A tilalom megszegőit 30 ezer forintos pénzbírsággal sújthatják. Döntés született arról is, hogy a későbbiekben kidolgozzák a betiltást lehetővé tevő jogszabály-módosítást a busz-és villamosmegállókra vonatkozóan is.

Megszavazta a Fővárosi Közgyűlés az 1-es villamos vonalának meghosszabbítását

Itthon2010.06.03, 17:01

A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén megszavazta az 1-es villamos vonalának meghosszabbítását a XI. kerületi Fehérvári útig. Új szerelvényekre azonban nem lesz pénz, és a 3-as villamos meghosszabbítása is elmarad. A beruházás megvalósítását a BKV-ra bíznák, és uniós támogatást is igénybe vennének a Budára átvezetett vonal kiépítéséhez.

Nem a szocialista frakcióval szavaz a fővárosi közgyűlésben Wieszt János

Itthon2010.06.03, 10:19

Több napirendi pontot nem tudtak elfogadni a fővárosi közgyűlésen, mert a korrupcióval vádolt, és most a függeltenek között ülő Wieszt János, volt szocialista képviselő többször nem volt frakciójával együtt szavazott. A Fidesz frakció bejelentette, hogy pénteken nem vesznek részt az önkormányzati ülésen.

Csak a várban és a Citadellánál lesz olcsóbb a parkolás Budapesten

Itthon2010.06.03, 12:37

Csak a legdrágább övezetekben, a budai várban és a Citadellánál kell majd kevesebbet fizetni a parkolásért a fővárosban, a többi övezetben változatlanul hagyja a díjakat a fővárosi közgyűlés csütörtökön elfogadott új parkolási rendelete. A díjakat a parlamentben kedden megszavazott törvénymódosítás miatt kell mérsékelni.

Világháborús mártírok neveit kapja több budapesti rakpart

Itthon2010.06.03, 16:07

Világháborús mártírokról nevezte el a dunai alsó rakpartokat csütörtöki döntésével a Fővárosi Közgyűlés. Az erről szóló javaslatot egyhangúlag szavazták meg a jelen lévő képviselők.

A szennyezőbb autókat tiltanák ki szmogriadónál Budapesten

Itthon2010.06.01, 13:42

A rendszám számjegyei helyett az autók környezetvédelmi tulajdonságai alapján dőlhet el a jövőben, hogy szmogriadó esetén melyik járműveket tiltják ki a budapesti utakról, ha a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki-pénteki ülésén elfogadja az erről szóló javaslatot. Az előterjesztő szerint így igazságosabb lenne a rendszer, mert azokat a sofőröket korlátozná, akiknek korszerűtlen járművei nagyobb mértékben járultak hozzá a szennyezettséghez.  

Betiltaná a dohányzást a fővárosi aluljárókban egy MSZP-s képviselő

Itthon2010.06.01, 11:57

Tilos lesz a dohányzás a budapesti gyalogos aluljárókban, ha a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki-pénteki ülésén elfogadja az erről szóló MSZP-s javaslatot. A rendelettervezet szerint 30 ezer forintos bírságra számíthatna az, aki mégis rágyújt például a Deák Ferenc téri vagy az astoriai aluljáróban.

Nem tetszik a Gödör színvonala a fővárosnak, átvennék a hasznosítást

Itthon2010.04.29, 14:41

Tárgyalásokat kezdeményez Demszky Gábor főpolgármester arról, hogy az Erzsébet téri Gödör hasznosítását a főváros átvegye az államtól - döntött csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés. A Gödör szerepére, hasznosítására ötletpályázatot írnak majd ki.

A külvárosba űzné a pultozó zöldségárusokat a főpolgármester-helyettes

Itthon2010.04.29, 15:08

A főváros külső kerületeibe szorítaná ki a nyílt pulton áruló zöldségeseket Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésére benyújtott előterjesztésével. Ikvai-Szabó szerint a városképet alapvetően befolyásolja a zöldség- és gyümölcspultok megjelenése.

Májusra halasztották a félárú BKV-jegyekről szóló döntést

Itthon2010.03.31, 11:14

Új tanulmányt kér a félárú BKV-jegy bevezetésének várható pénzügyi hatásairól a Fővárosi Közgyűlés, mivel a most rendelkezésre álló tanulmányt hiányosnak és elavultnak találták. A közgyűlés szerdán arról is döntött, hogy májusban, az új tanulmány elkészültével egyidőben már döntést is hoz a diákoknak és a nyugdíjasoknak szóló kedvezményes jegyfajta bevezetéséről.

A Fidesz nélkül dolgozik tovább a BKV-bizottság

Itthon2010.03.31, 13:22

Meghosszabbította Fővárosi Közgyűlés a BKV-bizottság lejárt mandátumát még 60 nappal, a testület munkájában azonban a Fidesz és a KDNP nem fog részt venni. A BKV-bizottság fideszes elnöke szerint ők befejezték a munkát, ezután vizsgálódjon tovább a rendőrség és a parlament.

Új céghez kerül áprilistól 2500 pesti parkolóhely

Itthon2010.02.15, 10:40

Megszünteti a fővárosi közgyűlés a Budapesti Önkormányzati Parkolási Társulással kötött megállapodást. Ezzel 2500 parkolóhely kerül új cég kezelésébe április elsejével.

Demszky tovább nyűvi 26 éves autóját - fővárosi képviselői vagyonbevallások

Itthon2010.02.03, 09:50

Demszky Gábor főpolgármester nem cserélte még le 26 éves autóját, de több mint egymillió forintot törlesztett adósságaiból 2009-ben annak ellenére, hogy a fizetése csökkent. Tarlós István, a fővárosi Fidesz frakcióvezetője tavaly hozzájutott egy óbudai családi ház feléhez, és öntudatosan kiírta vagyonnyilatkozatában, hogy köztartozása "természetesen" nincs. Nem sikerült javítania anyagi helyzetén annak a nincstelen fővárosi fideszesnek, akinek bevallása szerint egyáltalán semmilyen tulajdona sincs.

Felrúgta a kormánnyal kötött BKV-megállapodást a fővárosi közgyűlés

Itthon2010.01.28, 17:16

Újra kell tárgyalni a főváros és kormány által decemberben kötött megállapodást a BKV támogatásáról, mert a Fővárosi Közgyűlés fideszes javaslatra úgy döntött, hogy a közgyűlés mégsem támogatja a tarifaemelést és a járatritkítást. Az MSZP azt állítja, a javaslatot megszavazó SZDSZ-es csak elaludt. A kormány 23 milliárd forinttal segítette a BKV-t, de cserébe hatékonyabb gazdálkodást kért a cégtől.

Elhalasztották a döntést a félárú diák-, és nyugdíjas jegyekről

Itthon2010.01.28, 22:04

Elhalasztotta a döntést a félárú diák- és nyugdíjas BKV-jegyek bevezetéséről a fővárosi közgyűlés. A képviselők költségszámítási adatokat kértek, miután hosszasan vitáztak. Ugyanakkor nem fogadták el azt a fideszes indítványt, hogy ne nőjenek a BKV-tarifák február 1-jével négy százalékkal.

Fölöslegesen dobott ki milliókat a főváros drogellenes tagdíjra

Itthon2010.01.26, 12:01

Néhány hírlevélért fizetett ki éveken át milliós összegű tagsági díjat Budapest az "Európai városok a drog ellen" nevű városközi együttműködésnek. A főváros egészségügyi ügyosztálya most a tagság felmondását javasolja a közgyűlésnek.

Megbénította a fővárosi közgyűlést a sértődött MSZP

Itthon2009.12.17, 11:07

Bojkottálta a fővárosi közgyűlés csütörtök reggeli ülését az MSZP frakciója, amely néhány ellenzéki távomaradásása miatt határozatképtelenné vált. A szocialisták már szerdán kivonultak, mert az SZDSZ nem támogatta, hogy 600 milliót adjanak egy fővárosi egészségügyi zrt. létrehozására. Demszky Gábor főpolgármester szerint a szocialisták felelőtlenek.

Az MSZP után a Fidesz bojkottálja a fővárosi közgyűlést

Itthon2009.12.17, 16:56

Bár az MSZP visszatért a fővárosi közgyűlésbe, a Fidesz kivonult onnan. A szocialisták azon sértődtek meg, hogy Demszky Gábor főpolgármester és az SZDSZ szerdán nem támogatta egy előterjesztésüket. Mire megegyeztek, a Fidesz háborodott fel és közölte: nem vesznek részt a "kutyakomédiában".

Nem nőnek a BKV tarifái jövőre

Gazdaság2009.11.26, 14:22

Nem lesz drágább jövőre a budapesti tömegközlekedés, a vízdíj pedig csak minimális mértékben emelkedik - így határozott csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés. Mindkét döntés szembe megy a városvezetőség szándékával. A többi közműdíjról egyelőre nem szavaznak a képviselők.

Csütörtökön dönt a főváros a közműdíjakról

Archívum2009.11.25, 17:57

A beterjesztett javaslatok szerint jobb esetben is 17 százalékkal drágulna jövőre a csatornadíj Budapesten. A városvezetés szerint még így sem nőne a rezsi a fővárosban, mert a csatornadíj emelését ellensúlyozza a távfűtés költségének csökkenése.

Négyszázalékos BKV-jegyáremelést terveznek

Itthon2009.11.19, 17:12

BKV-tarifaemelésről dönthetnek a fővárosi képviselők a következő, november 26-i közgyűlésen. Két főpolgármester-helyettes előterjesztése szerint négy százalékkal kellene emelni a jegyárakat.

Utasfigyeléshez kéri Bajnai segítségét a főváros

Itthon2009.10.28, 10:41

Törvénymódosítást kérne a kormányfőtől a főváros azért, hogy a BKV bekamerázhassa a járműveit. Erre a jelenlegi törvény szerint nincs lehetőség, a BKV azonban szeretné megvédeni a támadásoktól az ellenőreit. Több tucat ellenőrt támadtak meg tavaly nyár óta, a bántalmazottak kétharmada nő.

Tarlósék faképnél hagyták Demszkyt

Itthon2009.10.19, 16:21

Nem várták ki a Demszky Gábor főpolgármester által összehívott ötpárti egyeztetés végét az ellenzéki frakciók vezetői. Tarlós István, a Fidesz frakcióvezetője közölte, hogy pártja többé el sem megy ilyen egyeztetésre. Az MDF-frakció vezetője azt mondta: azért hagyta ott a tárgyalást, mert Demszky nem állt elő arról szóló konkrét programmal, hogy miként működtetné a fővárost az SZDSZ-MSZP koalíció felbomlása után. Az SZDSZ frakcióvezetője szerint viszont javaslatot hozott magával a főpolgármester. Az Országgyűlés hétfőn nem dönt arról a fideszes törvényjavaslatról, amely lehetővé tenné a fővárosi közgyűlés feloszlatását, új választás kiírását.

Maradnak még a BKV-vezetők, elnapolták a döntést

Itthon2009.10.12, 23:19

Elnapolta hétfő este a Fővárosi Közgyűlés a BKV-vezetők visszahívásáról szóló javaslatot, ezért egyelőre maradnak helyükön az igazgatótanács és a felügyelőbizottság tagjai. A zárt ülésen állítólag még a koalíciós pártok sem tudtak megegyezni az új jelöltek személyéről.

Százmilliókért vesz brüsszeli házat Budapest

Itthon2009.08.27, 08:03

Bruttó 460 millió forintot szán a főváros egy brüsszeli ingatlan megvásárlására. A közgyűlés csütörtökön tárgyalja azt az előterjesztést, amely szerint Budapestnek bővítenie kell jelenlegi képviseletét az Európai Unió központjában, ehhez pedig megfelelő ingatlanra van szükség.

Visszatérnek a Hagyó előtti idők a Városházára

Itthon2009.08.27, 15:46

A jövőben ismét a Fővárosi Közgyűlés dönt majd az önkormányzati cégek - sőt, az iskolák és a kórházak - vezetőinek kinevezéséről és felmentéséről is - határozott csütörtöki ülésén a közgyűlése. Ezzel a döntéssel visszatértek a 2006 előtt, illetve Hagyó Miklós főpolgármester-helyettessé választás előtti gyakorlathoz.

Ősszel törvényt akar a 2020-as olimpiáról a főváros

Itthon2009.08.27, 19:22

A fővárosi önkormányzat azt kezdeményezi a kormánynál, hogy a 2020-as olimpia megrendezéséről szóló törvényjavaslatot ősszel terjessze a parlament elé - erről döntött csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés.

Demszky bukásáig húzná a turulügyet Pokorni

Itthon2009.06.15, 17:13

Nem mond le a turulszoborról a XII. kerület, Pokorni Zoltán polgármester szerint már csak 16 hónapig kell "megakadályozni a szoborrombolást", azután új összetételű fővárosi közgyűlés dönthet a szoborról. A világháborús emlékműről legutóbb szerdán született bírósági ítélet, amely az építési engedély nélkül felállított szobor lebontását írja elő. Pokorni arra számít, hogy egy új közgyűlés rövidre zárja a jogvitákat, a Városháza szerint azonban erre nincs lehetőség, a turul ügye már nem az ő ügyük.

Bihary Gábor: Nem elátkozott székbe ültem

Itthon2009.06.04, 17:32

Nosztalgiával tért vissza a fővárosi közgyűlésbe Bihary Gábor szocialista politikus, aki a Hunvald György helyét minimális időre elfoglaló Kivágó Iván Györgynét váltja a testületben. Gyengécske próbálkozásnak és butaságnak tartja a beiktatása elleni obstrukciós kísérletet, és nem jár össze sörözni Tarlós Istvánnal.

Soroksári időseknek adja tiszteletdíját Kivágóné

Itthon2009.05.19, 18:40

A soroksári Újtelepi Idősek Klubjának ajánlotta fel 44 ezer forintos képviselői tiszteletdíját Kivágó Iván Györgyné, aki mindössze 12 napig volt fővárosi képviselő. Kivágóné Hunvald György erzsébetvárosi polgármester megüresedett helyére érkezett a Fővárosi Közgyűlésbe, megszavazta Budapest költségvetését, majd lemondott mandátumáról.

Hunvald utódjával elfogadták Budapest büdzséjét

Itthon2009.05.14, 17:01

Két hónapos átmeneti időszak után csütörtöktől van 2009-es költségvetése Budapestnek. A fővárosi közgyűlés SZDSZ-es és MSZP-s politikusai megszavazták a büdzsét. A szavazásról a Fidesz és a KDNP képviselői nem szavaztak.

Visszatért a Demszky szemét bántó Lada

Itthon2009.05.12, 14:45

Valótlanul állította a Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén Demszky Gábor főpolgármester, hogy a főváros hajléktalan ellátó intézményének anyagi támogatással és segítségével rendeződött annak a két hajléktalan nőnek a helyzete, akik egy Váci út mellett parkoló Ladában húzták meg magukat. Demszky a Ladát el akarta szállíttatni, mert mint utólag megjegyezte, "senki nem akarja bádogvárossá változtatni Budapestet". A Lada most visszatért.

A főváros kulturális bizottsága kiállt a Vasfüggöny-szobor mellett

Itthon2009.05.12, 11:35

Mégis felépülhet a vasfüggöny 1989-es lebontására emlékeztető műalkotás - döntött a Fővárosi Közgyűlés kulturális bizottsága. Ehhez már csak az kell, hogy a városképvédelmi bizottság csütörtökön megváltoztassa múlt heti elutasító döntését. 

Jövő csütörtökön teszi le az esküt Hunvald utóda

Itthon2009.05.05, 15:31

Jövő csütörtökön, a fővárosi közgyűlés rendkívüli ülésén teheti le képviselői esküjét Kivágó Iván Györgyné. A politikus Hunvald Györgyöt, a VII. kerület előzetes letartóztatásban lévő MSZP-s polgármesterét váltja a fővárosi közgyűlésben.

Nem oszlatta fel magát a fővárosi közgyűlés

Itthon2009.04.30, 13:15

Szavaztegyenlőség miatt nem oszlatta fel magát csütörtöki ülésén a fővárosi közgyűlés. A feloszlatást a Fidesz és az MDF kezdeményezte, amit azzal indokoltak, hogy még mindig nem sikerült elfogadni a főváros idei költségvetését.

Demszkyt zavarják a Ladában lakó nők

Itthon2009.04.25, 12:03

Megvonná az engedélyt Demszky Gábor főpolgármester két autóban lakó hajléktalan nőtől arra, hogy tovább parkolhasson lerobbant kocsijuk a Váci úti szervizúton. Anya és lánya szeptemberig kértek haladékot, hogy összegyűjtsék a régi Lada műszaki vizsgájához szükséges pénzt, de Demszky addig sem engedné, hogy elfoglaljanak a parkolóban négy négyzetméter közterületet. A közgyűlés csütörtökön dönt a főpolgármester javaslatáról.

Gyorsított eljárásban pótolják Hunvaldot

Itthon2009.04.25, 15:11

Megtalálták Hunvald György utódját a szocialisták: a mandátumáról lemondott politikus helyét Kivágó Iván Györgyné veszi át a Fővárosi Közgyűlésben.

Nem aktuális a fővárosi színházak magánosítása

Archívum2009.04.23, 19:01

Elnapolta a Fővárosi Közgyűlés kulturális bizottsága csütörtökön délután a fővárosi színházak magánosításával és az egységes központi számítógépes jegyeladási rendszer bevezetésével összefüggő tanulmány tárgyalását. Horváth Csaba főpolgármester-helyettes szerint a megváltozott gazdasági környezetben nem aktuális a színházak magánosítása.

Megint meghiúsult az egyeztetés Budapest költségvetéséről

Itthon2009.04.14, 23:55

Ismét meghiúsult az egyeztetés a fővárosi költségvetésről. Az ellenzék és az MSZP-SZDSZ koalíció egymást okolja a fiaskóért. Budapestnek még mindig nincs költségvetése a kialakult patthelyzet miatt.

Visszahívták a fővárosi bizottságokból Hunvald Györgyöt

Itthon2009.03.26, 12:14

Még a napirendet is csak az MDF segítségével tudta megszavazni a fővárosi közgyűlésben az MSZP-SZDSZ koalíció csütörtökön. Az ellenzéki párt szavazataival hívták vissza a bizottságokból az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György VII. kerületi polgármestert.

Kivonult a Fidesz a fővárosi közgyűlés üléséről

Itthon2009.02.26, 15:58

Levette a napirendről Budapest 2009-es költségvetésének tervezetét a városvezetés, ezért a Fidesz-KDNP kivonult a közgyűlésről. Az MSZP-SZDSZ kisebbségben van a közgyűlésben, mióta Hunvald György VII. kerületi polgármester előzetes letartóztatásba került. Aaz MDF azonban többször kisegítette a koalíciót, amely kénytelen volt belemenni, hogy új eljárást írjanak ki a BKV egyik beszerzésére.

Meggyengültek Demszkyék Hunvald letartóztatásával

Itthon2009.02.17, 11:38

Meggyengült a pozíciója a fővárosi közgyűlésben a várost koalícióban irányító MSZP-nek és az SZDSZ-nek, miután eddigi egyfős töbségük is elolvadt a hetedik kerületi ingatlanügyeket követően előzetesben levő Hunvald György szocialista politikus hiányzása miatt. Több képviselő aggódik, mások szerint viszont egy hiányzótól nem válhat működésképtelenné Budapest. Hétfőn az MDF támogatására számított a koalíció, a szavazást mégis a Fidesz mentette meg.

Hunvald nélkül is átment a pénzelosztó rendelet

Itthon2009.02.16, 11:58

Ellenzéki támogatással elfogadta a fővárosi kerületeknek szánt pénzek elosztásáról szóló rendeletet a Fővárosi Közgyűlés. A Fidesz-KDNP-s támogatásra azért volt szükség, mert Hunvald György előzetes letartóztatása után a városvezetés elvesztette a többségét. A most elfogadott rendeletet a külső kerületek továbbra is igazságtalannak tartják, de a törvényi keretek megváltoztatására csak az Országgyűlésben van lehetőség.

Százezer forintra büntethetik a szmogriadó megszegőit

Itthon2009.01.29, 22:13

100 ezer forintos büntetést kaphat a jövőben az az autós, aki megszegi a főpolgármester által kihirdetett szmogriadó rendelkezéseit. A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki döntése alapján ugyanakkor kisebb a valószínűsége, hogy ilyen korlátozás újra életbe lép, hiszen az módosított szabályok szerint az autóközlekedés korlátozása magas légszennyezés esetén már nem kötelező, csak lehetséges.

Napos udvarral harcolnának a csúfuló belváros ellen

Itthon2008.10.14, 22:26

Szigorítaná a belvárosi házak védelmét a fővárosi önkormányzat. Az 1945 előtti épületek bontását például megnehezítenék, magas házakat csak széles utca és nagy udvar mellett lehetne felhúzni. A kerületek körében a főépítész szerint pánikot okozott a szigorúbb szabályozás, de nem kell félniük, mert ha akarják, még évekig az enyhébb szabályok szerint dönthetnek saját házaik bontásáról.

Katonai emlékmű lesz a turulszobor

Itthon2007.09.13, 21:23

A kerületi képviselő-testület döntése értelmében katonai emlékmű lesz a XII. kerületi turulszobor, míg a II. világháború polgári áldozatainak egy külön emlékművet állítana a kerületi önkormányzat. Mindezt annak ellenére szavazták meg a képviselők, hogy az építési engedély nélkül felépített szobor nem kapott fennmaradási engedélyt a Fővárosi Közgyűléstől.

Gürcölő családokat törhet derékba a hiányos jogszabály

Itthon2007.06.05, 10:17

A döntéshozók is sajnálkoznak, mégis megszüntetnek két gyermekvédelmi intézményt a fővárosban, ami miatt várhatóan több gyerek állami gondozásba kerül. Mindkét bezárásra váró otthon hetes óvoda, ahol hétfő reggeltől péntek estig vigyáznak a gyerekekre, míg a szülők dolgoznak. Máshogy nem tudják megoldani a gyerekek felügyeletét. A bezárást azzal indokolják, hogy a gyermekvédelmi törvényben nem szerepel ez az intézménytípus, igaz, több mint 30 éve léteznek ilyen otthonok.

A koalíció egységét bizonygatták Demszkyék

Itthon2007.05.09, 18:10

Nincs ellentét a fővárost irányító MSZP- és SZDSZ-frakció között - bizonygatták a két párt vezetői szerdán, miután véget ért koalíciós tanácskozásuk. A két párt közötti egyeztetésre azért volt szükség, mert az április végi fővárosi közgyűlés munkája gyakorlatilag kudarcba fulladt a szocialisták és a liberálisok viszálya miatt.

Sokkal többet fizethetnek a bliccelő utasok

Itthon2007.04.16, 11:43

Sokkal nagyobb büntetést kell fizetniük a BKV járatain bliccelőknek, mint eddig, ha a Fővárosi Közgyűlés elfogadja az erről szóló előterjesztést. A jelenlegi 2500 helyett 5000 lenne a helyszíni pótdíj. Mélyebben kellene zsebbe nyúlniuk azoknak is, akik otthon hagyják bérletüket.

Idén átszervezik a fővárosi szakiskolákat

Itthon2007.03.01, 18:57

A korábbi döntéssel szemben már az idén árszervezik a fővárosi szakiskolák többségét - derül ki a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki döntéséből. A közgyűlés többórás vita során külön-külön szavazott mind a 19 érintett intézmény sorsáról.

Újra nekifut Demszky az iskolabezárásnak

Itthon2007.02.20, 17:26

A fővárosi szakiskolák átalakításának múlt heti megtorpedózása után a közgyűlés MSZP-SZDSZ-es többsége jövő héten ismét napirendre tűzi a javaslatot - derült ki Demszky Gábor főpolgármester keddi sajtótájékoztatóján. Azzal indokolják ezt, hogy a halasztás túl nagy bizonytalanságot eredményezne.

Lemondott egy fővárosi Fidesz-képviselő

Itthon2006.08.29, 11:54

Lemondott a fővárosi képviselői mandátumáról Tirts Tamás fideszes politikus. A képviselő azért adta vissza mandátumát, mert a képviselői poszt összeférhetetlen a rádiót felügyelő kuratóriumi tagságával.

Megválasztották a budapesti választási szervek tagjait

Itthon2006.02.14, 19:59

A kormánypártiak és a velük együtt szavazó MDF-esek voksaival kedd esti zárt ülésén megválasztotta a Budapesten működő választási szerveket a Fővárosi Közgyűlés.

Kevesebbet beszélhetnének a fővárosi képviselők

Itthon2006.01.16, 14:14

Szabályzatmódosítást készített a fővárosi jegyző, amelynek célja, hogy csökkenjen a viták hossza a Fővárosi Közgyűlésben. A tervek szerint kevesebbet lehetne beszélni napirend után, és a kisebbségi álláspontot csak a bizottságban lehetne ismertetni.

Együtt épülhetnek a négyes metró szakaszai

Itthon2005.07.01, 15:46

Egyszerre épül meg a 4-es metró két szakasza, így 2010-re elkészülhet a Kelenföldi és a Keleti pályaudvar közötti vonal mellett a Keletitől a Bosnyák térig tartó szakasz is - erről döntött a Fővárosi Közgyűlés. A Keleti-Bosnyák tér szakasz három módszerrel épülhet meg: a felszínről épített alagutas megoldás hosszabb ideig tart, a mélyfúrásos módszer viszont drágább.

Közműcégekben tollasodnak a fővárosi képviselők

Itthon2005.04.27, 07:57

Hamarosan fölemeli a Fővárosi Közgyűlés az önkormányzati tulajdonú közműcégek vezetőinek javadalmazását. A fővárosi képviselők közel kétharmada tag valamely közműcég igazgatótanácsában, vagy felügyelőbizottságában - írja a Népszabadság.