Fővárosi Közgyűlés Fidesz-MDF-MKDSZ

címke rss

Összevonják a Szent István és a Szent László kórházat

Itthon2007.02.22, 13:03

Most már biztos, hogy összevonják a budapesti Szent István és Szent László Kórházat. A Fővárosi Közgyűlés képviselőinek túlnyomó többsége ugyanis elfogadta a javaslatot, amelynek célja a spórolás és az ellátás hatékonyabbá tétele.

Nem büntették meg a fővárosi tűzoltóparancsnokot

Itthon2007.01.24, 16:19

Jogsértés hiányában nem marasztalta el a Fővárosi Közgyűlés városrendészeti bizottsága Bende Péter fővárosi tűzoltóparancsnokot a a három tűzoltó halálát okozó műegyetemi tűzért. Egyben megszüntették a vele szemben indított fegyelmi eljárást is.

A Nyugatihoz költöztetné a kormányt a főváros

Itthon2006.11.30, 16:42

A Fővárosi Közgyűlés kormánypárti többsége a Nyugati pályaudvart javasolja a leendő kormányzati negyed színhelyéül. A jobboldal gazdaságossági szempontokat hiányol, és szerinte nem biztos, hogy sietni kellene a tervekkel. A kormány várhatóan pénteken dönt a helyszínről.

Megszületett a fővárosi koalíciós szerződés

Itthon2006.11.24, 17:55

Lényegében megállapodtak a szocialisták és a szabad demokraták a budapesti koalícióról, már csak az MSZP-nek kell eldöntenie, kit akar az egyik bizottság élére. A Fővárosi Közgyűlés várhatóan csütörtökön választ tisztségviselőket és bizottságokat. Két szocialista és egy szabad demokrata főpolgármester-helyettes, öt MSZP-s és két SZDSZ-es tanácsnok lesz.

Herényi: Indokolt a gyülekezési rendelet szigorítása

Itthon2006.10.28, 16:28

Az MDF frakcióvezetője indokoltnak tartja a Fővárosi Közgyűlés azon rendeletmódosítását, amely a korábbiaknál szigorúbb feltételekhez köti a köztéri rendezvények megtartását Budapesten. Felelőtle politikai támadásnak nevezte a Fidesz azon törekvését, hogy az október 23-i események miatt elmozdítsa helyéről a budapesti rendőrkapitányt.

A nemzeti hurkasütő is szúrta Demszkyék szemét

Itthon2006.10.27, 17:00

Akár két hangfal és egy dobogó elhelyezését is engedélyeznie kell a Fővárosi Közgyűlés szakbizottságának a közterület-használatról szóló rendelet módosítása után. Az ellenzék tiltakozik, szerintük a kormánypártok így tiltanák be a nekik nem tetsző politikai eseményeket. Az SZDSZ frakcióvezetője állítja, csak rendet szeretnének a köztereken, hurkasütő pedig nem szükséges egy tüntetéshez.

Ismét terítéken a fővárosi közterület-használati szabályok

Itthon2006.10.25, 21:29

Helyszíni előterjesztéssel ismét napirendre kívánja vetetni a Fővárosi Közgyűlés első munkaülésén, csütörtökön Demszky Gábor főpolgármester azt a közterület-használatot szigorító rendeletmódosítást, amit két hete az alakuló ülésen az ellenzék felháborodása miatt visszavont - tudta meg a távirati iroda szerdán városházi forrásokból.

Demszky akar dönteni a politikai rendezvényekről

Itthon2006.10.13, 17:43

Heves vitát váltott ki a Fővárosi Közgyűlés pénteki alakuló ülésén, hogy Demszky Gábor és a főjegyző kezdeményezte: a jövőben a főpolgármester engedélyezhesse a politikai rendezvények közterület-foglalását. Az ellenzék tiltakozása miatt végül nem terjesztették az indítványozók a közgyűlés elé a javaslatot.

Savval öntötték le Molnár Gyula autóját

Itthon2006.10.13, 14:28

Megrongálták a szocialista Molnár Gyula szolgálati autóját. A XI. kerület polgármestere éppen a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén vett részt, a sofőr pedig rövid időre magára hagyta az autót, amit ismeretlenek maró anyaggal öntöttek le.

Nincs meg a többség a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén

Itthon2006.10.10, 22:25

Nem lesz meg az MSZP-SZDSZ minősített többsége a Fővárosi Közgyűlés pénteki alakuló ülésén. Az alakuló ülésen a képviselők és a főpolgármester eskütétele mellett szerepel a főpolgármester fizetése és a Kossuth tér október 23-i közterület-használatáról szóló újabb kormányzati kérelem.

Egész Budapesten lehet majd mobilon fizetni a parkolásért

Itthon2006.06.29, 18:08

Megszavazta a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén a parkolási rendelet módosítását. E szerint féléves türelmi idő után Budapesten mindenütt lehet mobiltelefonról fizetni a parkolási díjat. Emellett a Citadella környékén éjjel-nappal fizetni kell a parkolásért. Az Operaház környékén viszont sétálóutca lesz, így ott nem lehet majd parkolni.

Rábólintottak a hajógyári luxustervekre

Itthon2006.04.27, 17:00

Elfogadta csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés azt a tervet, amely lehetővé teszi, hogy az óbudai Hajógyári-szigeten 340 milliárd forint értékben szálloda, konferenciaközpont és kaszinó épüljön. A beruházó cég a forgalmat alagúton keresztül vezetné a szigetre. A fővárosi Fidesz közlekedési káosztól tart, a zöldek pedig a fákat féltik.

Megválasztották a budapesti választási szervek tagjait

Itthon2006.02.14, 19:59

A kormánypártiak és a velük együtt szavazó MDF-esek voksaival kedd esti zárt ülésén megválasztotta a Budapesten működő választási szerveket a Fővárosi Közgyűlés.

Hamarosan indul a 200-as busz a repülőtérre

Itthon2006.02.06, 19:03

Sűrűbben, meghosszabbított éjszakai üzemidővel, új, 200-as járatszámmal és új Volvo csuklós buszokkal járnak majd rövidesen a reptéri buszok - erről hétfőn döntött a Fővárosi Közgyűlés szakbizottsága.

Nem plakátolhat a Fidelitas a Flórián téren

Itthon2006.02.01, 16:55

Nem helyezhet el plakátokat a budapesti Flórián téren a Fidelitas, a Fidesz ifjúsági szervezete, miután a Fővárosi Közgyűlés kormánypárti többsége nem adott rá engedélyt.

Kevesebbet beszélhetnének a fővárosi képviselők

Itthon2006.01.16, 14:14

Szabályzatmódosítást készített a fővárosi jegyző, amelynek célja, hogy csökkenjen a viták hossza a Fővárosi Közgyűlésben. A tervek szerint kevesebbet lehetne beszélni napirend után, és a kisebbségi álláspontot csak a bizottságban lehetne ismertetni.

Óriási turult állítanak 30 millióért a XII. kerületben

Itthon2005.10.05, 16:32

Ungár Klára és Kecskés Márton SZDSZ-es politikusok szerint a XII. kerület törvénytelenül épít turulmadaras emlékművet a Böszörményi és az Istenhegyi út sarkán. Szerintük Mitnyan György polgármester (Fidesz) annak ellenére kezdte el építtetni a hat méteres szobrot, hogy a Fővárosi Közgyűlés tavasszal elutasította a terveit. A két politikus attól is tart, hogy a helyszín a neonácik kedvelt találkozóhelye lesz. A polgármester külföldön van.

Szepesi György Budapest díszpolgára lesz

Itthon2005.09.23, 13:39

Az idén néggyel több díszpolgára lehet Budapestnek, ha a jelölések alapján pénteken sorrendet állított eseti bizottság véleményét osztja majd a jövő héten a Fővárosi Közgyűlés is.

Együtt épülhetnek a négyes metró szakaszai

Itthon2005.07.01, 15:46

Egyszerre épül meg a 4-es metró két szakasza, így 2010-re elkészülhet a Kelenföldi és a Keleti pályaudvar közötti vonal mellett a Keletitől a Bosnyák térig tartó szakasz is - erről döntött a Fővárosi Közgyűlés. A Keleti-Bosnyák tér szakasz három módszerrel épülhet meg: a felszínről épített alagutas megoldás hosszabb ideig tart, a mélyfúrásos módszer viszont drágább.

A Fővárosi Közgyűlés döntött a közlekedési szövetség létrehozásáról

Itthon2005.04.28, 21:05

Szeptemberben létrejöhet a Budapesti Közlekedési Szövetség, mivel a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön egyetértett azzal a szerződéssel, amit a kormányzattal és Pest megyével írnak alá ez ügyben. A Fidesz-MKDSZ-frakció és Atkári János főpolgármester-helyettes (SZDSZ) tartózkodott a voksolásnál.

Közműcégekben tollasodnak a fővárosi képviselők

Itthon2005.04.27, 07:57

Hamarosan fölemeli a Fővárosi Közgyűlés az önkormányzati tulajdonú közműcégek vezetőinek javadalmazását. A fővárosi képviselők közel kétharmada tag valamely közműcég igazgatótanácsában, vagy felügyelőbizottságában - írja a Népszabadság.

Iskolaösszevonásokról döntött a főváros

Itthon2005.04.27, 22:53

Négy középiskola összevonásáról, illetve megszüntetéséről döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán. A Bay Zoltán, az Ihász Dániel, a Móricz Zsigmond és a Podmaniczki Frigyes Szakközépiskola jogutóddal szűnik meg, a diákok kimenő rendszerben két év múlva távoznak az intézményekből.

6500 forint lenne egy egységes bérlet

Itthon2005.04.19, 13:06

A tervek szerint szeptembertől 6500 forint körüli összegbe kerülő, egységes bérlettel lehet utazni Budapest és 186 főváros környéki település közlekedési eszközein. Az erről szóló javaslatot jövő héten kezdi tárgyalni a kormány és a Fővárosi Közgyűlés. A BKV, a MÁV és a Volán járatait összehangoló Budapesti Közlekedési Szövetség a tervek szerint 2010 után épül ki teljesen.

Jövő héten választják meg Demszky hatodik helyettesét

Itthon2005.02.07, 19:38

A Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésén várhatóan megválasztják Demszky Gábor hatodik helyettesét, az SZDSZ-es Ikvai Szabó Imrét. A közgyűlésen valószínűleg visszavonják azt a rendeletet, amelynek értelmében a telefonfülkén elhelyezett reklámok ingyenessé váltak.

Díszpolgárokat avattak a főváros napja alkalmából

Itthon2004.11.18, 02:47

Pest, Buda és Óbuda 131 évvel ezelőtti városegyesítésének fővárosi ünnepnapján, a Fővárosi Közgyűlés szerdai ünnepi ülésén adta át Demszky Gábor főpolgármester az idei önkormányzati kitüntetéseket.

A Sztálin-szobor helyére Nagy Imre kerülhet

Itthon2004.10.29, 14:13

Hozzájárulását adta a Fővárosi Közgyűlés ahhoz, hogy a Felvonulási téren, az egykori Sztálin-szobor helyén állítsák fel az 1956-os emlékművet és a Nagy Imréről készült szobrot. A kivitelezésre nemzetközi pályázatot fognak kiírni.

Maradhat EP-képviselő a főpolgármester

Itthon2004.09.30, 13:51

A Fővárosi Közgyűlés ismét kinyilvánította, hogy nincs összeférhetetlenség Demszky Gábor főpolgármesteri és európai parlamenti képviselői tiszte közt. A közgyűlés SZDSZ-MSZP többsége ezt már augusztus végén megszavazta, azonban eljárásjogi visszásságok miatt meg kellett ismételni a szavazást. Az ellenzék szerint az önkormányzati törvény kizárja, hogy a polgármester más munkaviszonyt létesítsen, ezért Demszky Gábort nem tekintik legitim főpolgármesternek.

Kiadták a 4-es metró engedélyokiratát

Itthon2004.09.30, 23:19

A Fővárosi Közgyűlés elfogadta a 4-es metró beruházási engedélyokiratát csütörtökön késő este, munkájának 14. órájában. Ezzel lehetővé válik, hogy még az idén több tendert, elsőként az alagút fúrására szólót kiírják. A kormánnyal kötött 2002-es szerződésben jelzett 195 milliárd forinthoz képest folyó áron 292 milliárd forintot irányoztak elő a tervek szerint 2009-ben megvalósuló első szakasz, a Keleti és a Kelenföldi pályaudvar közötti vonal megépítésére.

Létrehozták Demszky összeférhetetlenségét vizsgáló bizottságot

Itthon2004.09.23, 20:07

Létrehozták a főpolgármester összeférhetetlenségét vizsgáló eseti bizottságot. A Fővárosi Közgyűlés ellenzéki elnökkel és két koalíciós képviselővel állította fel a testületet. A bizottság célja, hogy eldöntsék összeférhetetlen-e Demszky európai parlamenti képviselői helye a főpolgármesterséggel. A fővárosi SZDSZ-MSZP többség egyszer már megszavazta, hogy nincs összeférhetetlenség, azonban eljárásjogilag hibás volt a szavazás - ezért kellett felállítani a bizottságot.

Nem a kritika miatt mentették fel a főorvost

Itthon2004.09.03, 13:24

Megfogalmazta rendkívüli ülésén a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottsága azokat az indokokat, amelyek alapján azonnali hatállyal visszavonták az István kórház főigazgatója, Molnár Lajos vezetői megbízatását. Az indoklás szerint a közbeszerzések miatt már többször megbüntették a kórházat, és a főigazgató olyan személyi döntést hozott, amit a munkaügyi bíróság megváltoztatott. Molnár korábban a Financial Times című lapban nyíltan bírálta a kamara és az egészségügy működését.    

Fővárosi és munkaügyek érdeklik a Fidesz új képviselőit

Itthon2004.08.12, 14:09

A Fidesz csepeli elnökét, Németh Szilárdot és a Fővárosi Közgyűlés frakcióvezető-helyettesét, Wintermantel Zsoltot delegálta a Fidesz a Parlamentbe. A párt budapesti listájáról mandátumot szerzett két országgyűlési képviselő, Őry Csaba és Glattfelder Béla helye üresedett meg, miután EP-képviselők lettek.

Kivizsgálhatja Demszky terepjáróbérlését a Városháza

Itthon2004.08.11, 14:02

A Fővárosi Közgyűlés tulajdonosi bizottsága kedden nem vette napirendre azt a fideszes határozati javaslatot, amely szerint a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. vezetőjének számot kellene adnia terepjárói vásárlásáról, bérbeadásáról. A következő ülés napirendjén azonban már szerepel az ügy. A Fidesz arra is kíváncsi, a terepjáróbérlésen kívül milyen szolgálatatásokat nyújt még a fővárosi tuljadonú cég a főpolgármesternek.

Jogerős a 4-es metró vasúthatósági engedélye

Itthon2004.07.02, 13:56

Jogerős a 4-es metró vasúthatósági engedélye -  nyilatkozta a városüzemeltetési főpolgármester-helyettes, aki szerint így tartható a 2008-as átadási határidő. A politikus szerint a Fővárosi Közgyűlésnek mielőbb rendkívüli ülést kell tartania, hogy elfogadhassák a beruházás engedélyokiratát, amelynek birtokában kiírhatók az építési tenderek.

Leváltották az orvosokat bíráló kórházigazgatót

Itthon2004.06.17, 14:28

A Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottsága fideszes-szocialista szavazatokkal leváltotta a Szent István Kórház SZDSZ-hez kötődő főigazgatóját. Molnár Lajos korábban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy korruptnak nevezte a vezető orvosok egy részét és reformellenesnek a Magyar Orvosi Kamarát.

Emelték a fővárosi közműcégek igazgatóinak fizetését

Itthon2004.05.28, 07:37

Átlagosan hét százalékkal emelte csütörtökön a budapesti közműcégek vezérkarainak fizetését a Fővárosi Közgyűlés. A nagyobb fővárosi cégek első emberei az emelés után közel 600 ezer forint havi fizetést kapnak, és legalább egyéves keresetüket is megkaphatják prémiumként - írja a Népszabadság. 

Lépni készül a főváros a türelmi zónák ügyében

Itthon2004.05.11, 07:40

A főváros hamarosan újra napirendre veszi a prostitúció ügyét, mivel az Alkotmánybíróság legutóbbi állásfoglalása szerint a kérdés a Fővárosi Közgyűlés hatáskörébe tartozik - írja a Népszabadság. Eddig, hiába az ezt előíró törvény, nem jelöltek ki türelmi zónákat. A lap szerint egy piros lámpás negyed kialakításának a kérdéseivel is foglalkoznak majd.

Sztálin már nem Budapest díszpolgára

Itthon2004.04.29, 23:01

Egyhangú szavazással fogadta el a Fővárosi Közgyűlés, hogy J. V. Sztálin nem tekinthető többé Budapest díszpolgárának; a képviselő-testület hozzájárult, hogy emlékművet állítsanak a II. kerületben Mansfeld Péternek, akit az 1956-os forradalomban vállalt szerepe miatt, 18. évének betöltése után kivégeztek - döntött csütörtök este a közgyűlés.

Mégis lesz víz a városligeti tóban

Itthon2004.04.28, 15:17

Mégis lehet majd csónakázni a városligeti tóban, a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottsága ugyanis elutasította azt az elképzelést, hogy idén ne töltsék fel vízzel a télen korcsolyázásra használt betonmedencét. A közgyűlés sportbizottsága szerint erre azért lett volna szükség, mert fel kellene újítani a jégpálya csővezetékét

Egyelőre nem lehet ünnepi koncert a Hősök terén

Itthon2004.04.07, 17:35

Elutasította szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottsága a Miniszterelnöki Hivatalnak (MeH) azon kérelmét, hogy az EU-csatlakozási ünnepségek egyik rendezvényét a Hősök terén tartsák. Egy fővárosi rendelet szerint ugyanis maximum húsz négyzetméteres építmény helyezhető el a téren. A MeH viszont hétszáz négyzetméteres színpad elhelyezésére kért engedélyt. A döntés ellenére a közgyűlés az ünnepség idejére felfüggesztheti az érvényes fővárosi rendeletet, így még nem dőlt el, hogy lesz-e a Hősök terén ünnepi koncert.

Felavatták Teleki Pál szobrát Balatonbogláron

Itthon2004.04.03, 18:41

Ünnepélyesen felavatták Teleki Pál szobrát Balatonbogláron, a római katolikus templom kertjében a néhai miniszterelnök halálának 63. évfordulóján szombaton. A szobrot a Teleki Pál Emlékbizottság eredetileg a budai Várban tervezte felállítani, de a Fővárosi Közgyűlés ehhez nem járult hozzá.

Megkapta az engedélyt a budai plázs

Itthon2004.03.04, 13:15

Engedélyezte a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottsága, hogy a budai Duna-parton a tavalyi pesti plázshoz hasonló rendezvényt tartsanak. A Petőfi és Lágymányosi híd közötti szakaszon kulturális- és sportprogramokkal várnák a városban nyaralókat - ennél többet egyelőre nem tudni a várható programokról.

Zöld utat kapott a Rác fürdő átalakítása

Itthon2004.02.26, 17:20

A Fővárosi Közgyűlés csütörtökön nagy többséggel megszavazta a Rác fürdő és környékének átalakításáról szóló tervet. A beruházás több mint 4 milliárd forintba kerül, és két évig tart majd.

Közgyűlésen kell dönteni a Teleki-szoborról

Itthon2004.02.25, 17:39

A Fővárosi Közgyűlésnek kell döntenie a Teleki-szobor felállításáról, miután a fővárosi kulturális bizottság elutasította a főpolgármester javaslatát, és nem vonta vissza a szoborállítási engedélyt. A visszavonást egyedül a szocialisták támogatták, az SZDSZ az ellenzékkel együtt ellene szavazott.

Mindenképp akarja a Teleki-szobrot az emlékbizottság

Itthon2004.02.19, 13:50

A Teleki Pál Emlékbizottság mindenképpen felállítja a néhai miniszterelnök szobrát, ha nem köz-, akkor magánterületen - mondta Bakos István, a testület egyik tagja. A szobor elhelyezésére több elképzelés van, de még nem "köteleztük el" magunkat, mert továbbra is várjuk a Fővárosi Közgyűlés kedvező határozatát az eredeti helyszínre benyújtott igényről - tette hozzá. A szobor felállítása ellen számos közéleti személyiség és kormánypárti politikus tiltakozott, a néhai kormányfő zsidótörvényei miatt.

Újra tárgyaltak a Teleki-szoborról és az Időkerékről

Itthon2004.02.17, 22:08

Újra tárgyal szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottsága Teleki Pál szobrának felállításáról és a Felvonulási térre szánt Időkerékről. A korábbitól eltérő szoborfeliratot hagyott jóvá a kulturális bizottság és a városképvédelmi bizottság.

Nem járultak hozzá az Időkerékhez

Itthon2004.02.05, 07:12

A Fővárosi Közgyűlés bizottsága nem járult hozzá a 60 tonnás homokóra felállításához a Felvonulási téren. Az Időkerék ötlete 1982-ben született, azóta már többször mondtak rá nemet a fővárosi bizottságokban. A homokórát a tervező az uniós csatlakozás napján állítaná fel.

Hamarosan elindulhat a második sikló építése

Itthon2004.01.13, 11:15

Amennyiben január végi ülésén a Fővárosi Közgyűlés is igent mond az erről szóló megállapodásra, hamarosan megkezdődhet a második budapesti sikló építése a Tabán és a Gellért-hegy között - írja a Népszabadság.

Módosítják a fővárosi taxirendeletet

Itthon2004.01.12, 19:03

A hó végi soros ülésén dönthet a Fővárosi Közgyűlés arról a rendeletmódosításról, amely a taxisok számára kötelezővé tenné a droszthasználatot, amiért fizetniük kellene - közölte Bőhm András, az SZDSZ és Gy. Németh Erzsébet, az MSZP frakcióvezetője.

Rendzavarás a Fővárosi Közgyűlésben

Itthon2003.12.18, 13:48

"Nem fizetjük Demszky mocskát" feliratú lepedővel vonult be egy kisebb csoport a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésére. A saját bevallásuk szerint polgári körös demonstrálóktól egy biztonsági őr vette el a transzparenst. Az ellenzék és városvezetés között éles vita bontakozott ki a rendbontó akció kezeléséről.

Fegyelmi indul a Szent István Kórház főigazgatója ellen

Itthon2003.12.03, 21:49

Fegyelmi eljárást indított a Szent István Kórház főigazgatója ellen a Fővárosi Közgyűlés Egészségügyi Bizottsága - jelentette be a Főpolgármesteri Hivatal Sajtóirodája szerdán. Az eljárás okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

Előző
Következő