Fővárosi Közgyűlés Fidesz-MDF-MKDSZ

címke rss

Közműcégekben tollasodnak a fővárosi képviselők

Itthon2005.04.27, 07:57

Hamarosan fölemeli a Fővárosi Közgyűlés az önkormányzati tulajdonú közműcégek vezetőinek javadalmazását. A fővárosi képviselők közel kétharmada tag valamely közműcég igazgatótanácsában, vagy felügyelőbizottságában - írja a Népszabadság.

Iskolaösszevonásokról döntött a főváros

Itthon2005.04.27, 22:53

Négy középiskola összevonásáról, illetve megszüntetéséről döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán. A Bay Zoltán, az Ihász Dániel, a Móricz Zsigmond és a Podmaniczki Frigyes Szakközépiskola jogutóddal szűnik meg, a diákok kimenő rendszerben két év múlva távoznak az intézményekből.

6500 forint lenne egy egységes bérlet

Itthon2005.04.19, 13:06

A tervek szerint szeptembertől 6500 forint körüli összegbe kerülő, egységes bérlettel lehet utazni Budapest és 186 főváros környéki település közlekedési eszközein. Az erről szóló javaslatot jövő héten kezdi tárgyalni a kormány és a Fővárosi Közgyűlés. A BKV, a MÁV és a Volán járatait összehangoló Budapesti Közlekedési Szövetség a tervek szerint 2010 után épül ki teljesen.

Jövő héten választják meg Demszky hatodik helyettesét

Itthon2005.02.07, 19:38

A Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésén várhatóan megválasztják Demszky Gábor hatodik helyettesét, az SZDSZ-es Ikvai Szabó Imrét. A közgyűlésen valószínűleg visszavonják azt a rendeletet, amelynek értelmében a telefonfülkén elhelyezett reklámok ingyenessé váltak.

Díszpolgárokat avattak a főváros napja alkalmából

Itthon2004.11.18, 02:47

Pest, Buda és Óbuda 131 évvel ezelőtti városegyesítésének fővárosi ünnepnapján, a Fővárosi Közgyűlés szerdai ünnepi ülésén adta át Demszky Gábor főpolgármester az idei önkormányzati kitüntetéseket.

A Sztálin-szobor helyére Nagy Imre kerülhet

Itthon2004.10.29, 14:13

Hozzájárulását adta a Fővárosi Közgyűlés ahhoz, hogy a Felvonulási téren, az egykori Sztálin-szobor helyén állítsák fel az 1956-os emlékművet és a Nagy Imréről készült szobrot. A kivitelezésre nemzetközi pályázatot fognak kiírni.

Kiadták a 4-es metró engedélyokiratát

Itthon2004.09.30, 23:19

A Fővárosi Közgyűlés elfogadta a 4-es metró beruházási engedélyokiratát csütörtökön késő este, munkájának 14. órájában. Ezzel lehetővé válik, hogy még az idén több tendert, elsőként az alagút fúrására szólót kiírják. A kormánnyal kötött 2002-es szerződésben jelzett 195 milliárd forinthoz képest folyó áron 292 milliárd forintot irányoztak elő a tervek szerint 2009-ben megvalósuló első szakasz, a Keleti és a Kelenföldi pályaudvar közötti vonal megépítésére.

Maradhat EP-képviselő a főpolgármester

Itthon2004.09.30, 13:51

A Fővárosi Közgyűlés ismét kinyilvánította, hogy nincs összeférhetetlenség Demszky Gábor főpolgármesteri és európai parlamenti képviselői tiszte közt. A közgyűlés SZDSZ-MSZP többsége ezt már augusztus végén megszavazta, azonban eljárásjogi visszásságok miatt meg kellett ismételni a szavazást. Az ellenzék szerint az önkormányzati törvény kizárja, hogy a polgármester más munkaviszonyt létesítsen, ezért Demszky Gábort nem tekintik legitim főpolgármesternek.

Létrehozták Demszky összeférhetetlenségét vizsgáló bizottságot

Itthon2004.09.23, 20:07

Létrehozták a főpolgármester összeférhetetlenségét vizsgáló eseti bizottságot. A Fővárosi Közgyűlés ellenzéki elnökkel és két koalíciós képviselővel állította fel a testületet. A bizottság célja, hogy eldöntsék összeférhetetlen-e Demszky európai parlamenti képviselői helye a főpolgármesterséggel. A fővárosi SZDSZ-MSZP többség egyszer már megszavazta, hogy nincs összeférhetetlenség, azonban eljárásjogilag hibás volt a szavazás - ezért kellett felállítani a bizottságot.

Nem a kritika miatt mentették fel a főorvost

Itthon2004.09.03, 13:24

Megfogalmazta rendkívüli ülésén a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottsága azokat az indokokat, amelyek alapján azonnali hatállyal visszavonták az István kórház főigazgatója, Molnár Lajos vezetői megbízatását. Az indoklás szerint a közbeszerzések miatt már többször megbüntették a kórházat, és a főigazgató olyan személyi döntést hozott, amit a munkaügyi bíróság megváltoztatott. Molnár korábban a Financial Times című lapban nyíltan bírálta a kamara és az egészségügy működését.    

Fővárosi és munkaügyek érdeklik a Fidesz új képviselőit

Itthon2004.08.12, 14:09

A Fidesz csepeli elnökét, Németh Szilárdot és a Fővárosi Közgyűlés frakcióvezető-helyettesét, Wintermantel Zsoltot delegálta a Fidesz a Parlamentbe. A párt budapesti listájáról mandátumot szerzett két országgyűlési képviselő, Őry Csaba és Glattfelder Béla helye üresedett meg, miután EP-képviselők lettek.

Kivizsgálhatja Demszky terepjáróbérlését a Városháza

Itthon2004.08.11, 14:02

A Fővárosi Közgyűlés tulajdonosi bizottsága kedden nem vette napirendre azt a fideszes határozati javaslatot, amely szerint a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. vezetőjének számot kellene adnia terepjárói vásárlásáról, bérbeadásáról. A következő ülés napirendjén azonban már szerepel az ügy. A Fidesz arra is kíváncsi, a terepjáróbérlésen kívül milyen szolgálatatásokat nyújt még a fővárosi tuljadonú cég a főpolgármesternek.

Jogerős a 4-es metró vasúthatósági engedélye

Itthon2004.07.02, 13:56

Jogerős a 4-es metró vasúthatósági engedélye -  nyilatkozta a városüzemeltetési főpolgármester-helyettes, aki szerint így tartható a 2008-as átadási határidő. A politikus szerint a Fővárosi Közgyűlésnek mielőbb rendkívüli ülést kell tartania, hogy elfogadhassák a beruházás engedélyokiratát, amelynek birtokában kiírhatók az építési tenderek.

Leváltották az orvosokat bíráló kórházigazgatót

Itthon2004.06.17, 14:28

A Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottsága fideszes-szocialista szavazatokkal leváltotta a Szent István Kórház SZDSZ-hez kötődő főigazgatóját. Molnár Lajos korábban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy korruptnak nevezte a vezető orvosok egy részét és reformellenesnek a Magyar Orvosi Kamarát.

Emelték a fővárosi közműcégek igazgatóinak fizetését

Itthon2004.05.28, 07:37

Átlagosan hét százalékkal emelte csütörtökön a budapesti közműcégek vezérkarainak fizetését a Fővárosi Közgyűlés. A nagyobb fővárosi cégek első emberei az emelés után közel 600 ezer forint havi fizetést kapnak, és legalább egyéves keresetüket is megkaphatják prémiumként - írja a Népszabadság. 

Lépni készül a főváros a türelmi zónák ügyében

Itthon2004.05.11, 07:40

A főváros hamarosan újra napirendre veszi a prostitúció ügyét, mivel az Alkotmánybíróság legutóbbi állásfoglalása szerint a kérdés a Fővárosi Közgyűlés hatáskörébe tartozik - írja a Népszabadság. Eddig, hiába az ezt előíró törvény, nem jelöltek ki türelmi zónákat. A lap szerint egy piros lámpás negyed kialakításának a kérdéseivel is foglalkoznak majd.

Sztálin már nem Budapest díszpolgára

Itthon2004.04.29, 23:01

Egyhangú szavazással fogadta el a Fővárosi Közgyűlés, hogy J. V. Sztálin nem tekinthető többé Budapest díszpolgárának; a képviselő-testület hozzájárult, hogy emlékművet állítsanak a II. kerületben Mansfeld Péternek, akit az 1956-os forradalomban vállalt szerepe miatt, 18. évének betöltése után kivégeztek - döntött csütörtök este a közgyűlés.

Mégis lesz víz a városligeti tóban

Itthon2004.04.28, 15:17

Mégis lehet majd csónakázni a városligeti tóban, a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottsága ugyanis elutasította azt az elképzelést, hogy idén ne töltsék fel vízzel a télen korcsolyázásra használt betonmedencét. A közgyűlés sportbizottsága szerint erre azért lett volna szükség, mert fel kellene újítani a jégpálya csővezetékét

Egyelőre nem lehet ünnepi koncert a Hősök terén

Itthon2004.04.07, 17:35

Elutasította szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottsága a Miniszterelnöki Hivatalnak (MeH) azon kérelmét, hogy az EU-csatlakozási ünnepségek egyik rendezvényét a Hősök terén tartsák. Egy fővárosi rendelet szerint ugyanis maximum húsz négyzetméteres építmény helyezhető el a téren. A MeH viszont hétszáz négyzetméteres színpad elhelyezésére kért engedélyt. A döntés ellenére a közgyűlés az ünnepség idejére felfüggesztheti az érvényes fővárosi rendeletet, így még nem dőlt el, hogy lesz-e a Hősök terén ünnepi koncert.

Felavatták Teleki Pál szobrát Balatonbogláron

Itthon2004.04.03, 18:41

Ünnepélyesen felavatták Teleki Pál szobrát Balatonbogláron, a római katolikus templom kertjében a néhai miniszterelnök halálának 63. évfordulóján szombaton. A szobrot a Teleki Pál Emlékbizottság eredetileg a budai Várban tervezte felállítani, de a Fővárosi Közgyűlés ehhez nem járult hozzá.

Megkapta az engedélyt a budai plázs

Itthon2004.03.04, 13:15

Engedélyezte a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottsága, hogy a budai Duna-parton a tavalyi pesti plázshoz hasonló rendezvényt tartsanak. A Petőfi és Lágymányosi híd közötti szakaszon kulturális- és sportprogramokkal várnák a városban nyaralókat - ennél többet egyelőre nem tudni a várható programokról.

Zöld utat kapott a Rác fürdő átalakítása

Itthon2004.02.26, 17:20

A Fővárosi Közgyűlés csütörtökön nagy többséggel megszavazta a Rác fürdő és környékének átalakításáról szóló tervet. A beruházás több mint 4 milliárd forintba kerül, és két évig tart majd.

Közgyűlésen kell dönteni a Teleki-szoborról

Itthon2004.02.25, 17:39

A Fővárosi Közgyűlésnek kell döntenie a Teleki-szobor felállításáról, miután a fővárosi kulturális bizottság elutasította a főpolgármester javaslatát, és nem vonta vissza a szoborállítási engedélyt. A visszavonást egyedül a szocialisták támogatták, az SZDSZ az ellenzékkel együtt ellene szavazott.

Mindenképp akarja a Teleki-szobrot az emlékbizottság

Itthon2004.02.19, 13:50

A Teleki Pál Emlékbizottság mindenképpen felállítja a néhai miniszterelnök szobrát, ha nem köz-, akkor magánterületen - mondta Bakos István, a testület egyik tagja. A szobor elhelyezésére több elképzelés van, de még nem "köteleztük el" magunkat, mert továbbra is várjuk a Fővárosi Közgyűlés kedvező határozatát az eredeti helyszínre benyújtott igényről - tette hozzá. A szobor felállítása ellen számos közéleti személyiség és kormánypárti politikus tiltakozott, a néhai kormányfő zsidótörvényei miatt.

Újra tárgyaltak a Teleki-szoborról és az Időkerékről

Itthon2004.02.17, 22:08

Újra tárgyal szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottsága Teleki Pál szobrának felállításáról és a Felvonulási térre szánt Időkerékről. A korábbitól eltérő szoborfeliratot hagyott jóvá a kulturális bizottság és a városképvédelmi bizottság.

Nem járultak hozzá az Időkerékhez

Itthon2004.02.05, 07:12

A Fővárosi Közgyűlés bizottsága nem járult hozzá a 60 tonnás homokóra felállításához a Felvonulási téren. Az Időkerék ötlete 1982-ben született, azóta már többször mondtak rá nemet a fővárosi bizottságokban. A homokórát a tervező az uniós csatlakozás napján állítaná fel.

Hamarosan elindulhat a második sikló építése

Itthon2004.01.13, 11:15

Amennyiben január végi ülésén a Fővárosi Közgyűlés is igent mond az erről szóló megállapodásra, hamarosan megkezdődhet a második budapesti sikló építése a Tabán és a Gellért-hegy között - írja a Népszabadság.

Módosítják a fővárosi taxirendeletet

Itthon2004.01.12, 19:03

A hó végi soros ülésén dönthet a Fővárosi Közgyűlés arról a rendeletmódosításról, amely a taxisok számára kötelezővé tenné a droszthasználatot, amiért fizetniük kellene - közölte Bőhm András, az SZDSZ és Gy. Németh Erzsébet, az MSZP frakcióvezetője.

Rendzavarás a Fővárosi Közgyűlésben

Itthon2003.12.18, 13:48

"Nem fizetjük Demszky mocskát" feliratú lepedővel vonult be egy kisebb csoport a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésére. A saját bevallásuk szerint polgári körös demonstrálóktól egy biztonsági őr vette el a transzparenst. Az ellenzék és városvezetés között éles vita bontakozott ki a rendbontó akció kezeléséről.

Fegyelmi indul a Szent István Kórház főigazgatója ellen

Itthon2003.12.03, 21:49

Fegyelmi eljárást indított a Szent István Kórház főigazgatója ellen a Fővárosi Közgyűlés Egészségügyi Bizottsága - jelentette be a Főpolgármesteri Hivatal Sajtóirodája szerdán. Az eljárás okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

Latinovitsról neveznék el a Lágymányosi hidat

Itthon2003.11.20, 22:43

A XI. kerületi önkormányzat képviselő-testülete javasolja a Fővárosi Közgyűlésnek, hogy Latinovits Zoltán színészről nevezzék el a Lágymányosi hidat.

Döntésközelben a jövő évi BKV-tarifák és a közműdíjemelések

Itthon2003.11.14, 18:35

Három változatú, kétlépcsős, összességében 18-25 százalékos BKV-tarifaemelésre, a korábbi éveknél jóval nagyobb, 35 százalékos csatornadíj-emelésre, valamint a cég által szorgalmazottnál kisebb, 6,5 százalékos vízdíj-növelésre vonatkozó javaslat kerül még várhatóan november végén a Fővárosi Közgyűlés elé - nyilatkozta Atkári János főpolgármester-helyettes.

Külsősök bilincselik az autókat az első kerületben

Itthon2003.10.14, 16:38

A hetedik kerületi közterület-felügyelet munkatársai helyeznek el kerékbilincseket az első kerületben szabálytalanul parkoló autókon. Az eljárás jogszerűségét többen kétségbe vonják, és azt állítják, hogy a rendszer az autósoknak is nehézséget okoz, a Fővárosi Közgyűlés városrendészeti bizottságának elnöke szerint azonban a kerület jogszerűen bízott meg külsős közterület-fenntartókat. A kerékbilincs leszedéséért a felrakásától számított 24 órán belül 15 ezer forintot, a harmadik nap után már 25 ezer forintot kell fizetni.

Marad a Terror Háza pengefala

Itthon2003.10.08, 18:58

A VI. kerület jogi hibája miatt nem bontható el a Terror Háza Múzeum homlokzatához engedély nélkül hozzáépített pengefal - közölte Budapest főépítésze és a városháza szakügyosztályának vezetője a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottságának szerdai ülésén.

Öt díszpolgára lehet idén Budapestnek

Itthon2003.09.11, 19:50

Az eddigieknél több, összesen 5 díszpolgára lehet idén Budapestnek - az erről szóló javaslatot csütörtök délután az MSZP, az SZDSZ és a Fidesz-MKDSZ frakció képviselőinek szavazatával fogadta el a Fővárosi Közgyűlés eseti bizottsága.

A tiltakozások ellenére mégis bezárják a csepeli kórházat

Itthon2003.06.27, 09:37

Alig nyolcvan ember tüntetett csütörtökön a csepeli kórház bezárása ellen. A főváros szerint a kórház veszteséges, korszerűtlen és nincs kihasználva. A munkatársak szerint azonban a tények ezt cáfolják. A tiltakozók szerint a főváros azért akarja összevonni az intézményt a dél-pesti kórházzal, hogy pénzt takarítson meg. Az összevonás után 170 ember maradhat munka, közel 150 ezer pedig gyors egészségügyi ellátás nélkül - állítják. Bár a főváros munkahelyet ígér az elbocsátásra ítélt dolgozóknak, a tüntetők szerint semmi sem biztos, senki nem tud semmi konkrétumot mondani. Még bizakodunk, de a sorsunk már valószínűleg eldőlt - mondjákk. ...

Megszületett a döntés a csepeli kórházról

Itthon2003.06.26, 22:42

A csepeli és a délpesti kórház összevonásáról döntött a Fővárosi Közgyűlés név szerinti szavazással, az MSZP-SZDSZ-képviselők támogatásával, az ellenzék elutasítása mellett.

Közel 150 ezerrel nő Demszky fizetése

Itthon2003.06.26, 11:48

A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki döntése értelmében Demszky Gábor főpolgármester fizetését 143 ezer forinttal megemelték. Jelentősen nő Demszky helyetteseinek is a fizetése.

Emelik a fővárosi vezetők és a képviselők fizetését

Itthon2003.06.24, 22:47

A főpolgármester és helyettesei fizetésemelést és költségtérítést, a képviselők több tiszteletdíjat, a frakciók és a bizottságok pedig megemelt működési keretet kapnak, ha az erről szóló javaslatot elfogadja csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés - szivárogtatták ki fővárosi képviselők.

Fővárosi támogatás a Rádió C-nek

Itthon2003.05.07, 19:59

A Fővárosi Közgyűlés kisebbségi bizottsága azt javasolja, hogy az önkormányzat összességében 10 millió forinttal támogassa a Rádió C működését. A bizottság szerdai ülésén elfogadott indítványról a Fővárosi Közgyűlés május végi soros ülésén születhet döntés.

Nem tiltják ki a mobilokat a közgyűlésről

Itthon2003.04.24, 17:24

Az MSZP tartózkodása miatt nem fogadták el a fővárosi főjegyző javaslatát a mobiltelefonok kitiltásáról. Tiba Zsolt azt szerette volna elérni, hogy ne lehessen mobilozni a Fővárosi Közgyűlés üléstermében.

Elutasították a vizsgálatot az új villamosok ügyében

Itthon2003.04.23, 15:21

Leszavazta a BKV felügyelőbizottsága a Fővárosi Közgyűlés egyik fideszes alelnökének javaslatát az új nagykörúti villamosok beszerzésének ügyében. Az ellenzéki politikus azt szerette volna kideríteni, hogy miért a drágább Siemens-ajánlat győzött a tenderen. A járművek szállításáról szerdán aláírták a szerződést.

Lezárult a fővárosi költségvetési vita

Itthon2003.03.04, 19:16

A Fővárosi Közgyűlés kedd délutáni rendkívüli ülésén alig másfél óra alatt lezárták a fővárosi önkormányzat ez évi költségvetésének vitáját, s az újabb módosító indítványok feldolgozása után, este döntenek a büdzsé sorsáról.

Nem a Fővárosi Közgyűlés dönt a pengefalról

Itthon2003.03.03, 22:16

Nem vette napirendjére a Fővárosi Közgyűlés hétfőn este kezdődött rendkívüli ülésén azt a három ellenzéki frakció által egyaránt szorgalmazott javaslatot, hogy a közgyűlés tárgyaljon a Terror Háza Múzeum pengefalának fennmaradásáról.

Demszky nem akarja a pengefalat

Itthon2003.02.20, 12:10

Demszky Gábor felfüggesztette a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottságának szerdai döntését, amellyel a testület három évre fennmaradási engedélyt adott a Terror Háza homlokzatához épített pengefalnak. A főpolgármester csütörtökön azt mondta: jogi és városképvédelmi szempontból egyaránt elfogadhatatlannak tartja a bizottság döntését, ezért a testületet a téma újbóli tárgyalására kérte.

A fővárosi frakciók örülnek Medgyessy bejelentésének

Itthon2003.02.11, 14:55

A Fővárosi Közgyűlés frakciói üdvözlik Medgyessy Péter keddi bejelentését, miszerint még a tavaszi ülésszakon benyújtják a 4-es metró megépítéséről szóló törvényjavaslatot, és az év második felében megindul a munka. Az ellenzéki politikusok örömük mellett fenntartásaiknak is hangot adva felhívták a figyelmet arra: az 1996-os világkiállításra már elkészült volna a metró, ha az érvényes döntéseken nem változtatott volna a főváros vezetése azért, hogy az Európai Beruházási Bankkal (EIB) finanszíroztathassa a projektet.

Csepel ragaszkodik a Weiss Manfréd Kórházhoz

Itthon2003.02.07, 16:04

Budapest XXI. kerülete nem mond le a Weiss Manfréd Kórházról, mert a főváros tulajdonában lévő és a Fővárosi Közgyűlés irányításával működő intézmény fontos szerepet tölt be Csepel és a környező települések egészségügyi ellátásában - közölte Tóth Mihály polgármester. A Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottsága a közeljövőben dönt a kórház sorsáról.

Nincs veszélyben a csepeli kórház

Itthon2003.02.06, 21:54

A közvéleményben elterjedt hírekkel ellentétben a fővárosi önkormányzat nem tervezi a csepeli kórház bezárását, de szakmai elemzések készülnek az intézmény átalakítására - nyilatkozta Ikvai-Szabó Imre, a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke.  

Fidesz-MSZP döntés az Erzsébet térről

Itthon2002.12.19, 18:14

A Fidesz képviselőinek támogatásával a Fővárosi Közgyűlés megszavazta az Erzsébet téri létesítmény értékesítésére vonatkozó szocialista javaslatot. A pályázatot december végén írják és az eredményhirdetés jövő áprilisban lesz. A közgyűlés megszavazta azt a módosító javaslatot is, amely szerint a teret az államnak adnák át jelképes összegért, egy forintért.

2004-ben próbajáraton az új körúti villamosok

Itthon2002.12.19, 12:21

A főváros várhatóan februárig kiválasztja azt a céget, amely 2006-ig leszállít 40 darab alacsonypadlós, modern villamost. A prototípust 2004 februárjában lehet kipróbálni a körúton. Emellett elfogadta a Fővárosi Közgyűlés a szociális intézmények díjemeléséről szóló tervezetet is.