Fővárosi Közgyűlés Fidesz-MDF-MKDSZ

címke rss

Százezer forintra büntethetik a szmogriadó megszegőit

100 ezer forintos büntetést kaphat a jövőben az az autós, aki megszegi a főpolgármester által kihirdetett szmogriadó rendelkezéseit. A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki döntése alapján ugyanakkor kisebb a valószínűsége, hogy ilyen korlátozás újra életbe lép, hiszen az módosított szabályok szerint az autóközlekedés korlátozása magas légszennyezés esetén már nem kötelező, csak lehetséges.

Az olimpia mellett döntött a Fővárosi Közgyűlés

Itthon2008.12.18, 16:05

2020-ban olimpiát és paraolimpiát rendezne Budapest - döntött egyhangúlag a Fővárosi Közgyűlés. A frakciók közös dokumentumot írnak alá az olimpia megrendezésének szándékáról, és kérik a parlamentet, hogy hozzon létre egy olimpiai törvényt. Ez nem jelent kötelezettséget az országnak, csak biztosítja a felkészülés lehetőségét, és azt, hogy 2011-ben elkezdődjön a pályázat előkészítése.

Eszenyi Enikő lesz a Vígszínház vezetője

Itthon2008.12.11, 16:08

Eszenyi Enikő lesz februártól a Vígszínház új vezetője - erről döntött egyhangú szavazással csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés kulturális bizottsága. A bizottság döntött Operettszínház és a Thália Színház új vezetőinek a kinevezéséről is.

Egységes budapesti bérletet vezetne be a főváros

Itthon2008.11.17, 14:53

Januártól egységes bérletet vezetnének be Budapesten, ami a BKV, a MÁV és a Volánbusz összes járatára érvényes lenne. A Főpolgármesteri kabinet hétfőn támogatta Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes javaslatát, a végső döntést a Fővárosi Közgyűlés hozza meg. Az egységes bérlet majdnem 8 százalékkal lesz drágább a jelenlegi BKV-bérletnél.

60 milliárd alatt nem adná Demszky a gázműveket

Itthon2008.11.14, 14:14

Csütörtök este döntött a Fővárosi Közgyűlés a Fővárosi Gázművek eladásáról. Demszky Gábor főpolgármester szerint - aki nem árulta el a pontos eladási árat - a minimálisan befolyó 60 milliárd forintot uniós pénzekből indult fejlesztések befejezésére fordítanák.

Ombudsmani nyomásra törölték a dupla mikuláscsomagot

Itthon2008.08.17, 16:04

Már egy hónapja nem tehetnek két vagy több mikuláscsomagot a díjfizetés nékül parkoló autókra a fővárosban. A problémára az ombudmsna hívta fel a figyelmet, a Fővárosi Közgyűlés július közepén pontosította a vonatkozó rendeletet.

Végigdumálták a fővárosi képviselők a bringások beszédét

Itthon2008.06.26, 17:22

A városi kerékpáros kultúra támogatását kérte a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén a felszólaló Kürti Gábor, a Critical Mass biciklis felvonulás egyik szervezője a budapesti képviselőktől. Kürti azt kérte, hogy támogassák az egyre tömegesebbé váló kerékpározást. Miközben beszélt, folyamatos volt a zaj, sok képviselő fittyet hányt a bringások képviselőjére.

Megszavazták a Schöpf-Merei kórház megszüntetését

Itthon2008.06.26, 21:32

Kivonult az ellenzék a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki üléséről röviddel az előtt, hogy a testület megtárgyalta volna az utolsó néhány napirendi pontot.

Beszüntetnék a kerékbilincselést a kórházaknál

Itthon2008.06.19, 13:36

Nem kerülhet kerékbilincs a kórházak közelében parkoló autókra, ha a Fővárosi Közgyűlés megszavazza június végén a KDNP javaslatát. Az előterjesztést benyújtó képviselők szerint méltánytalan, hogy a kórházba siető sofőrök kerékbilincset kaphatnak, s emiatt esetleg csak késve tudják továbbszállítani a beteget. A közgyűlés egyszer már leszavazta a javaslatot.

A főpolgármester aláírta a BKV paraméterkönyvét

Itthon2008.05.29, 21:00

Demszky Gábor csütörtök este a Fővárosi Közgyűlés ülése alatt, a sajtó jelenlétében aláírta a BKV ez évi paraméterkönyvét. A BKV összmenetrendjét két ütemben, augusztus 21-től és szeptember 6-tól vezetik be.

Rábólintott a szakbizottság a paraméterkönyvre

Itthon2008.05.28, 18:08

Megszavazta a többség a főváros városüzemeltetési szakbizottságában a BKV paraméterkönyvét szerdán. A változtatásokat két ütemben, augusztusban, illetve szeptemberben vezetik majd be.

Engedély nélkül telepítik az új postaládákat

Itthon2008.05.20, 20:37

Elfogadhatatlannak és arcátlannak nevezte Ughy Attila, a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottságának elnöke azt, hogy a Magyar Posta a fővárosi önkormányzat döntését figyelmen kívül hagyva telepíti az új postaládákat Budapesten.

Átnyomja az új egészségügyi modellt a fővárosi koalíció

Itthon2008.04.23, 18:10

A szocialisták és az SZDSZ is megszavazza a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén a fővárosi egészségügyi rendszer átalakítására vonatkozó javaslatot - ebben maradt a két kormánypárti frakció a szerdai koalíciós egyeztetésen. A javaslat szerinti modell bevezetése 400 millióba kerülne, és egy 10 fős programiroda dolgozna rajta.

A főváros nem fogadja el a BKV paraméterkönyvét

Itthon2008.04.15, 21:29

Jelenlegi formájában elfogadásra alkalmatlan a BKV paraméterkönyve, főmenetrendjének tervezete - nyilatkozta Lakos Imre, a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottságának elnöke.

Jogellenesen szednek útdíjat Budapesten

Itthon2008.04.11, 10:52

Az Alkotmánybíróság egyik rendelete szerint az önkormányzatok nem szedhetnek úthasználati díjat, ezért jogellenes a Fővárosi Közgyűlésnek az a határozata, amely útdíjat kér a teherfuvarozóktól - írja a Népszabadság.

Sas Józsefen kaptak hajba a fővárosi képviselők

Itthon2008.03.28, 10:38

Személyeskedésig fajuló vita alakult ki a Mikroszkóp Színpad vezetőjéről, Sas Józsefről csütörtökön a Fővárosi Közgyűlésben. A bíróság által adócsalás miatt nem jogerősen elítélt Sast a Fidesz szerette volna eltávolíttatni a színház éléről a támogatás megvonásával. A kormánypártok és az MDF azonban végül leszavazta az indítványt.

Az egészségügy és a színház még mindig vitatéma a fővárosban

Itthon2008.03.26, 22:51

Több kérdésben is MSZP-SZDSZ-vita várható a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén, amelyen a ormánypártok amúgy egyfős többsége sem lesz meg, mivel többen hiányzanak majd közülük - tudta meg a távirati iroda nevük elhallgatását kérő kormánypárti politikusoktól.

Elfogadták a főváros költségvetését

Itthon2008.03.10, 21:29

A kormánypárti képviselőknek a döntéshez minimálisan szükséges számú szavazatával a Fővárosi Közgyűlés hétfőn este elfogadta a Fővárosi Önkormányzat ez évre szóló, több mint 512 milliárd forintos költségvetését, amely 11 milliárd forintos hiányt tartalmaz.

A Fővárosi Bíróság lebontatná a Turul-szobrot

Itthon2008.03.04, 14:09

Le kell bontani a XII. kerületi Turul-szobrot a Fővárosi Bíróság keddi jogerős ítélete szerint. A Turul ügye mégsem lefutott egyelőre, a Fővárosi Közgyűlés még teremthet új jogi helyzetet.

Nem fogadták el a főváros idei költségvetését

Itthon2008.02.28, 21:01

Nem fogadta el csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés az önkormányzat ez évi költségvetését, mivel a téma tárgyalása előtt a szabad demokraták is eltávoztak a teremből.

MSZP-SZDSZ vita a BKV buszügye miatt

Itthon2008.02.19, 20:05

A fővárosi MSZP-frakció szerint az SZDSZ-frakció megsértette a koalíciós megállapodást azzal, hogy a Fővárosi Közgyűlés múlt pénteki rendkívüli ülésén nem a koalíciós partnerével, az MSZP-vel szavazott - közölték kedden szocialista politikusok. Dancs Gábor SZDSZ frakcióvezető-helyettes tudatta: szó sincs arról, hogy az SZDSZ megsértette volna a koalíciós szerződést.

Mellészavazásért büntet a fővárosi MSZP

Itthon2008.01.28, 21:47

Többségi szavazással hétfőn este, 17 év után először, pénzbüntetést rótt ki a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciója több mint féltucatnyi képviselőre a kötelezően elrendelt, illetve az ajánlott szavazási módoktól eltérő decemberi voksolások miatt. A büntetéseket a képviselői alapdíj 3-10 százalékában állapították meg.

A hajnali buszok bánhatják a BKV spórolását

Itthon2007.12.12, 17:46

Radikális járatritkításba kezdhet a BKV, miután gyakorlatilag szabad kezet kapott a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottságától. Az ellenzék és a BKV-t bíráló civilek szerint a cél mindössze az, hogy kivonjanak nyolcmilliárd forintot a rendszerből, míg a kormánypártiak szerint csak a koncepciót fogadták el, az új menetrend megszületéséig még sokszor tárgyalnak majd.

A János Kórház főigazgatója irányítja a budai kórházakat

Itthon2007.12.03, 20:09

Várhatóan a János Kórház jelenlegi főigazgatója, Kázmér Tibor irányítja majd a január 1-től jogilag is összevontan működő budai kórházakat, a János Kórházat, a Margit Kórházat és a Budai Gyermekkórházat - nyilatkozta Szolnoki Andrea (SZDSZ), a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke.

Az MDF leállíttatná a 4-es metró építését

Itthon2007.11.25, 14:51

A pénzügyi feltételek tisztázatlansága miatt a 4-es metró építésének azonnali leállítását kezdeményezi a Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésén az MDF-frakció. Az MDF azt várja a főváros vezetésétől, hogy teljesen objektív, korrekt tájékoztatást adjon a közgyűlésnek a 4-es metró helyzetéről.

Megszüntetne több tucat járatot a BKV

Itthon2007.11.15, 08:44

Megszűnik több tucat buszjárat jövőre a BKV tervei szerint. A "korszerűsítési elvek" című elképzelésre már csak a Fővárosi Közgyűlésnek kell áldását adnia. Ahol villamos és busz isjár, a buszt kivonják majd a forgalomból, ez a BKV egyik új elve - írja a Népszabadság. A tömegközlekedéssel foglalkozó civil szervezet, a VEKE tiltakozik a járatmegszüntetések ellen.

Haladékot kapott a XII. kerületi turul

Itthon2007.10.25, 19:35

Elviekben egyetértett a Fővárosi Közgyűlés többsége csütörtökön este azzal, hogy a jövőben a XII. kerületben külön emlékmű szolgáljon a kerületben a második világháború polgári és katonai áldozatok emlékére. Erről Pokorni Zoltán (Fidesz) előterjesztésére, az ellenzék és a szabad demokraták többségének szavazataival döntött a közgyűlés. A szocialisták elutasították az indítványt.

Elhunyt Deák András országgyűlési képviselő

Itthon2007.10.20, 22:15

Meghalt Deák András, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselője. A politikus alapítója volt a Nagycsaládosok Országos Egyesületének. Korábban a Fővárosi Közgyűlés közbeszerzési bizottságának elnökeként is tevékenykedett. 

Egyhangúan döntött a főváros a Zuschlag-pénzekről

Itthon2007.10.05, 15:22

A Fővárosi Közgyűlésben egyhangúan határoztak 2002-ben és 2003-ban a Zuschlag Jánoshoz köthető pályázatokról. Az elnyert, de a gyanú szerint fel nem használt pénzek a közbiztonság javítását szolgálták volna.

Demszkyt kérdezik az útfelújítási támogatásról

Itthon2007.09.17, 19:50

Szocialista indítványra Demszky Gábor főpolgármestertől kér tájékoztatást a Fővárosi Közgyűlés pénzügyi ellenőrző bizottsága az államtól tavaly kapott útfelújítási támogatás felhasználásáról - erről hétfő délután a kormánypártok szavazatával döntött a testület.

Katonai emlékmű lesz a turulszobor

Itthon2007.09.13, 21:23

A kerületi képviselő-testület döntése értelmében katonai emlékmű lesz a XII. kerületi turulszobor, míg a II. világháború polgári áldozatainak egy külön emlékművet állítana a kerületi önkormányzat. Mindezt annak ellenére szavazták meg a képviselők, hogy az építési engedély nélkül felépített szobor nem kapott fennmaradási engedélyt a Fővárosi Közgyűléstől.

Hajba kaptak a Magyar Gárdáról tárgyaló képviselők

Itthon2007.08.30, 19:08

Indulatos szóváltásokat követően csütörtökön délután szünetet rendeltek el a Fővárosi Közgyűlésben, majd a Fidesz bejelentette, hogy nem vesz részt a testület további munkájában. Időközben a főpolgármester új nyilatkozattervezetet terjesztett elő a Magyar Gárda elítéléséről.

A Fővárosi Közgyűlés a budapesti olimpia mellett

Itthon2007.06.28, 19:27

A 2020-as olimpiai pályázat benyújtására irányuló első komolyabb lépésnek nevezte, egyúttal pozitív, egyöntetű és határozott véleménynyilvánításként értékelte Demszky Gábor főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki határozatait.

Nem kapott fennmaradási engedélyt a XII. kerületi turul

Itthon2007.05.31, 22:19

Csaknem 34 milliárd forintnyi részvénypakettjét és üzleti részesedését minősítette át csütörtökön eladhatóvá a Fővárosi Közgyűlés a kormánypártok szavazataival. A közgyűlés a kormánypártiak szavazataival elutasította a XII. kerületi polgármester azon kérelmét, hogy a városrészben jogszerűtlenül emelt turulszobornak fennmaradási engedélyt adjanak.

Elhalasztották Persányi kinevezését

Itthon2007.05.24, 16:19

Persányi Miklós volt környezetvédelmi minisztert csak egy hét múlva nevezhetik ki a a Fővárosi Állat- és Növénykert ideiglenes főigazgatójának. A kinevezést azért halasztották el, mert a Fővárosi Közgyűlés kulturális bizottságában vita alakult ki az ülés összehívásának jogszerűségéről.

Beteghalál miatt vizsgálódna a Fidesz Budapesten

Itthon2007.05.18, 16:02

A Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte pénteken Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer fideszes polgármestere egy Margit kórházban kezelt beteg halála miatt. A politikus a fővárosi egészségügyben kialakult "működési zavarok" miatt hívná össze a budapesti képviselőket.

Cirkusz lett a Fővárosi Közgyűlés üléséből

Itthon2007.04.26, 14:12

Előbb kivonult az ellenzék nagy része, majd összeveszett az egyébként koalíciós partner MSZP és az SZDSZ - így foglalható össze a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésének délelőttje. A Fidesz és a KDNP azért vonult ki, mert a kormánypártok addig szavaztak egy témáról, amíg nekik tetsző döntés nem született. A koalíciós konfliktus oka pedig állítólag egy személyi ügy.

Sokkal többet fizethetnek a bliccelő utasok

Itthon2007.04.16, 11:43

Sokkal nagyobb büntetést kell fizetniük a BKV járatain bliccelőknek, mint eddig, ha a Fővárosi Közgyűlés elfogadja az erről szóló előterjesztést. A jelenlegi 2500 helyett 5000 lenne a helyszíni pótdíj. Mélyebben kellene zsebbe nyúlniuk azoknak is, akik otthon hagyják bérletüket.

Elfogadták a főváros 2007. évi költségvetését

Itthon2007.03.01, 21:32

Elfogadta a fővárosi önkormányzat idei költségvetését a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön este.

Idén átszervezik a fővárosi szakiskolákat

Itthon2007.03.01, 18:57

A korábbi döntéssel szemben már az idén árszervezik a fővárosi szakiskolák többségét - derül ki a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki döntéséből. A közgyűlés többórás vita során külön-külön szavazott mind a 19 érintett intézmény sorsáról.

Összevonják a Szent István és a Szent László kórházat

Itthon2007.02.22, 13:03

Most már biztos, hogy összevonják a budapesti Szent István és Szent László Kórházat. A Fővárosi Közgyűlés képviselőinek túlnyomó többsége ugyanis elfogadta a javaslatot, amelynek célja a spórolás és az ellátás hatékonyabbá tétele.

Nem büntették meg a fővárosi tűzoltóparancsnokot

Itthon2007.01.24, 16:19

Jogsértés hiányában nem marasztalta el a Fővárosi Közgyűlés városrendészeti bizottsága Bende Péter fővárosi tűzoltóparancsnokot a a három tűzoltó halálát okozó műegyetemi tűzért. Egyben megszüntették a vele szemben indított fegyelmi eljárást is.

A Nyugatihoz költöztetné a kormányt a főváros

Itthon2006.11.30, 16:42

A Fővárosi Közgyűlés kormánypárti többsége a Nyugati pályaudvart javasolja a leendő kormányzati negyed színhelyéül. A jobboldal gazdaságossági szempontokat hiányol, és szerinte nem biztos, hogy sietni kellene a tervekkel. A kormány várhatóan pénteken dönt a helyszínről.

Megszületett a fővárosi koalíciós szerződés

Itthon2006.11.24, 17:55

Lényegében megállapodtak a szocialisták és a szabad demokraták a budapesti koalícióról, már csak az MSZP-nek kell eldöntenie, kit akar az egyik bizottság élére. A Fővárosi Közgyűlés várhatóan csütörtökön választ tisztségviselőket és bizottságokat. Két szocialista és egy szabad demokrata főpolgármester-helyettes, öt MSZP-s és két SZDSZ-es tanácsnok lesz.

Herényi: Indokolt a gyülekezési rendelet szigorítása

Itthon2006.10.28, 16:28

Az MDF frakcióvezetője indokoltnak tartja a Fővárosi Közgyűlés azon rendeletmódosítását, amely a korábbiaknál szigorúbb feltételekhez köti a köztéri rendezvények megtartását Budapesten. Felelőtle politikai támadásnak nevezte a Fidesz azon törekvését, hogy az október 23-i események miatt elmozdítsa helyéről a budapesti rendőrkapitányt.

A nemzeti hurkasütő is szúrta Demszkyék szemét

Itthon2006.10.27, 17:00

Akár két hangfal és egy dobogó elhelyezését is engedélyeznie kell a Fővárosi Közgyűlés szakbizottságának a közterület-használatról szóló rendelet módosítása után. Az ellenzék tiltakozik, szerintük a kormánypártok így tiltanák be a nekik nem tetsző politikai eseményeket. Az SZDSZ frakcióvezetője állítja, csak rendet szeretnének a köztereken, hurkasütő pedig nem szükséges egy tüntetéshez.

Ismét terítéken a fővárosi közterület-használati szabályok

Itthon2006.10.25, 21:29

Helyszíni előterjesztéssel ismét napirendre kívánja vetetni a Fővárosi Közgyűlés első munkaülésén, csütörtökön Demszky Gábor főpolgármester azt a közterület-használatot szigorító rendeletmódosítást, amit két hete az alakuló ülésen az ellenzék felháborodása miatt visszavont - tudta meg a távirati iroda szerdán városházi forrásokból.

Savval öntötték le Molnár Gyula autóját

Itthon2006.10.13, 14:28

Megrongálták a szocialista Molnár Gyula szolgálati autóját. A XI. kerület polgármestere éppen a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén vett részt, a sofőr pedig rövid időre magára hagyta az autót, amit ismeretlenek maró anyaggal öntöttek le.

Demszky akar dönteni a politikai rendezvényekről

Itthon2006.10.13, 17:43

Heves vitát váltott ki a Fővárosi Közgyűlés pénteki alakuló ülésén, hogy Demszky Gábor és a főjegyző kezdeményezte: a jövőben a főpolgármester engedélyezhesse a politikai rendezvények közterület-foglalását. Az ellenzék tiltakozása miatt végül nem terjesztették az indítványozók a közgyűlés elé a javaslatot.

Nincs meg a többség a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén

Itthon2006.10.10, 22:25

Nem lesz meg az MSZP-SZDSZ minősített többsége a Fővárosi Közgyűlés pénteki alakuló ülésén. Az alakuló ülésen a képviselők és a főpolgármester eskütétele mellett szerepel a főpolgármester fizetése és a Kossuth tér október 23-i közterület-használatáról szóló újabb kormányzati kérelem.

Előző
Következő