Fővárosi Ítélőtábla

címke rss

Összevissza beszélt Karácsony Gergely, miután még a baloldali jogászok szerint is a kormánynak van igaza

Itthon2023.11.24, 21:23

A kormánynak van igaza, jogszerűen inkasszózták Budapest számlájáról a pénzt - mondta több baloldali jogász, köztük a folyamatosan a baloldali választási győzelemért kampányoló politikus-ügyvéd Magyar György. Karácsony Gergely főpolgármester az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, amikor erre rákérdeztek, teljesen összezavarodott és összevissza beszélt. Mindenki fizet adót, de Karácsony nem akar.

Egy nagykőrösi férfi kalapáccsal és késsel vallatta az élettársát

Itthon2023.06.21, 11:27

A nagykőrösi férfi bezárta az élettársát a házba, majd egy kalapáccsal ütve és késsel vagdosva vallatta, hogy kivel csalta meg.

Orosz bűnözők kiraboltak egy milliós luxusórákat áruló Andrássy úti üzletet

Itthon2023.02.23, 13:47

2014. novemberén három orosz férfi rohamozott meg egy Andrássy úton található, luxusórákat forgalmazó üzletet. Leütötték a biztonsági őrt, megbilincselték az eladókat, ezután kalapáccsal szétverték a vitrineket, és ami a kezük ügyébe került, magával vitték. Az okozott kár értéke közel 110 millió forint volt. Ezután negyedik társukkal együtt elhajottak. Az elkövetők közül ketten jelenleg Csehországban töltik börtönbüntetésüket, ahol hasonló bűncselekményt követtek el. Ez esetben nemcsak hogy fegyházba kerülhetnek, de hosszú évekre kitilthatják őket Magyarországról is.

Súlyosabb ítéletet kaphat VV Fanni gyilkosa

Itthon2023.01.31, 10:12

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a napokban a Fővárosi Ítélőtáblához benyújtotta az ügyész súlyosításra irányuló fellebbezését fenntartó indítványát VV Fanni ügyében az Origónak küldött közleményük szerint.

Nyugdíjasokat rabolt ki egy háromtagú kamaszbanda Budapesten

Itthon2023.01.27, 14:02

Fiatalkorúak börtönre, illetve javítóintézeti nevelés várhat két kamaszra, akik 2019-ben idős asszonyokat löktek fel Budapesten, majd ellopták a táskájukat, és elszaladtak vele. Az egyik áldozatuk később a kórházban meg is halt. Mivel harmadik társuk a rablások idején még 12 éves sem volt, kora miatt nem büntethető.

Jogerősen is életfogytiglant kapott a soroksári futónő gyilkosa

Itthon2022.06.22, 12:33

Kihirdették a jogerős ítéletet a Fővárosi Ítélőtáblán a soroksári futónő gyilkosságának ügyében. Alapvetően fenntartották az első fokon eljáró bíróság életfogytiglanról szóló ítéletét azzal a módosítással, hogy a férfi legkorábban negyven év múlva szabadulhat feltételesen - írta meg a Mandiner.

Jogerősen elítélték a budaörsi tescós rablókat

Itthon2021.03.26, 17:03

Jogerősen elítélte a Fővárosi Ítélőtábla S. Péter és bandáját, amiért kiraboltak egy pénzszállító autót a budaörsi Tescónál. Az egyik bandatag büntetését enyhítették, a társai elleni ítéletet helybenhagyták.

Nem tárgyalják újra a Prisztás-gyilkosságot

Itthon2021.02.16, 14:33

Döntött a Fővárosi Ítélőtábla a Prisztás-gyilkosság perújításáról, amelyet az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság miatt elítélt Jozef Rohác vallomása indított el. A másodfokon eljáró bíró nem tartotta elfogadhatónak azt az elsőbírói bizonyítékértékelést, mely szerint a vallomás a gyilkos személyét illetően elfogadható, míg a részesek tekintetében nem. A döntés szerint nem tárgyalják újra az ügyet, mindhárom elítélt börtönben marad.

Életfogytiglant kapott, de 74 évesen szabadulhat a dabasi rablógyilkos

Itthon2020.12.28, 15:24

Jogerősen is életfogytiglani börtönbüntetést kapott az a férfi, aki három éve megtámadta egy idős ismerősét, aztán kirabolta. A Fővárosi Ítélőtábla december 10-én hozta meg a másodfokú ítéletet, amely megegyezett az első fokon eljáró bíróság döntésével. Eszerint élete végéig rács mögött marad, de 74 éves korában felülvizsgálhatják a 44 éves férfi ítéletét.  

Kiderülhet, ki ölte meg a 21 éves fiatalt a Hajógyári-szigeten

Itthon2020.07.17, 16:35

Perújítást rendelt el a Fővárosi Ítélőtábla a Hajógyári-szigeti emberölés ügyében az áldozat édesanyjának indítványára. Jelentkezett egy új tanú, aki értékes információkkal szolgált a gyilkosokkal kapcsolatban. 

Négy évet kapott egy volt főrendőr korrupció miatt

Itthon2020.03.16, 16:59

Jogerősen négy év fogházra ítélte Ármos Sándor volt rendőr dandártábornokot, megyei főkapitányt sokmilliós korrupciós ügyben a Fővárosi Ítélőtábla. Erről írta a Magyar Nemzet internetes oldala hétfőn.

Pénzbüntetésre ítélték Kökény Attilát

Itthon2020.01.24, 09:08

Kökény Attilát vesztegetés miatt pénzbüntetésre ítélte a bíróság, mert le akart fizettetni egy pénzügyőrt a reptéren.

Elutasították a perújítást a diósdi kettősgyilkosság ügyében

Itthon2018.06.01, 12:44

Elutasította a perújítást csütörtökön a Budapest Környéki Törvényszék a diósdi kettősgyilkosság és más cselekmények ügyében. A vádlott és ügyvédje is fellebbezett a döntés ellen. 

Ítélőtábla: mikor lehet érvénytelen a tartozáselismerő nyilatkozat?

Jog2018.04.05, 19:11

A Fővárosi Ítélőtábla döntése szerint a kölcsön folyósítása előtt az adós nem tehet tartozáselismerő nyilatkozatot – értesült az Origó a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértőitől egy figyelemre méltó ügy kapcsán.

Ezt mondta a lúgos orvos áldozata az ítélethirdetés után

Itthon2018.02.22, 21:16

Nem lepte meg az ítélet, és már nagyon fáradtnak érzi magát. Szakember segíti, hogy fel tudja dolgozni a borzalmas támadást. Az ügynek viszont még nincs vége, hiszen a mai ítélet sem jogerős.

Azbesztper: a Fővárosi Ítélőtábla elutasította a keresetet

Itthon2017.11.17, 10:57

Jogerősen elutasította a felperes környezetveszélyeztető tevékenység és egészségkárosodás miatt a magyar állam ellen benyújtott kártérítési keresetét a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla az úgynevezett azbesztperben.

Patkánnyal etették és megerőszakolták a gyerekeket

Itthon2017.11.09, 07:50

Jogerősen tizenhárom év fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla a szülőket a szigetszentmiklósi gyermekbántalmazási ügy megismételt eljárásában szerdán.

Korán örült Juhász, mégis dolgozott a bűnöző Portiknak

Itthon2017.05.16, 16:28

Idő előtt örült Juhász Péter, amikor azzal hencegett, hogy tucatnyi pert nyert meg a Tv2-vel szemben. Egy múlt heti ítélet ugyanis jogerősen kimondta, hogy a csatorna jogosan állította, hogy az Együtt elnöke Portik Tamásnak dolgozik, az ő embere és hogy rendszeresen összejátszott az elítélt bűnözővel.

Megerőszakolta a nevelt lányát egy férfi

Itthon2017.03.16, 16:11

Megerőszakolta a nevelt lányát egy székesfehérvári férfi. Azt mondta, "nem az élvezetért" tette, hanem mert a felesége megcsalta. Első fokon két év börtönbüntetésre ítélték 5 év próbaidőre felfüggesztve, amit a Fővárosi Ítélőtábla most helybenhagyott.

Másfél év letöltendőt kapott a bordatörő rendőr

Itthon2016.11.13, 10:59

Kukoricacímert loptak a hatvani tolvajok, elfogásuk után viszont úgy megverték őket a rendőrök, hogy egyikük bordatörést szenvedett. A bántalmazó járőr most letöltendő börtönbüntetést kapott.

Kocsis-Ungár per: Felmentették Ungár Klárát

Itthon2016.06.17, 11:58

Nem sértette meg Kocsis Máté jó hírnevét Ungár Klára, amikor homoszexuálisnak nevezte – így döntött másodfokon jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla. Józsefváros polgármestere kétmillió forintot kért volna a sérelemért. A Facebook-bejegyzése alapján nem hagyja ennyiben a dolgot.

Élete végéig rács mögött marad a csepeli hajléktalangyilkos

Itthon2016.05.04, 15:13

Tényleges életfogytiglanra súlyosbította az öt halálos áldozatot követelő csepeli hajléktalangyilkosságok elsőrendű vádlottjának, egy Dragan nevű szerb férfinak a büntetését szerdán jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla. A bíró is kivégzésnek nevezte az egyik gyilkosságot. Dragan az ítélet szerint 40 év után csak elnöki kegyelemmel szabadulhat.

Jogerős: ki kell adni az MNB-alapítvány adatait

Itthon2016.02.15, 07:49

Kiderülhet, pontosan mire költenek el milliárdokat a Magyar Nemzeti Bank által létrehozott alapítványok. Az egyik, a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány esetében a minap hozott jogerős ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla arról, hogy a gazdálkodási adatok nyilvánosak, azokat ki kell adni. 

Újraindul a kémper: visszadobta az ítélőtábla

Itthon2015.06.05, 20:57

Három és fél évvel a vádemelés után az elejétől újrakezdi a bíróság a 2041-ig titkosított kémügy büntetőperének tárgyalását, miután a Fővárosi Ítélőtábla eljárási hibák miatt megsemmisítette az elsőfokú, elmarasztaló ítéletet és új elsőfokú eljárást rendelt el.

Meglepő érveléssel állt elő Kiss Árpád védője

Itthon2015.04.22, 12:38

A romagyilkosságok perében határozott idejű börtönbüntetést kért Kiss Árpád elsőrendű vádlottra ügyvédje, ha a Fővárosi Ítélőtábla nem helyezi hatályon kívül az elsőfokú ítéletet.

Újra bíróság előtt a romagyilkosságok elkövetői

Itthon2015.04.15, 18:02

A Fővárosi Ítélőtábla budapesti épülete előtt folyamatos rendőri jelenlét, bent szigorú biztonsági ellenőrzések közepette kezdődött szerdán a romagyilkosságok vádlottjainak másodfokú büntetőpere. A korábbi, elsőfokú perben három vádlott tényleges életfogytiglant kapott, a negyedik pedig 13 év fegyházat.

Folytatódik a romagyilkosságok pere

Itthon2015.04.15, 11:46

Megkezdődött a másodfokú büntetőper a romák sérelmére évekkel ezelőtt elkövetett gyilkosságsorozat ügyében a Fővárosi Ítélőtáblán.

Megtarthatja a lakását Alekosz - Egyelőre biztosan

Life.hu2015.03.19, 16:36

Csütörtökön zajlott az Alekosz vs. RTL Klub-per. Ám az ügynek nincs vége, sőt, inkább újrakezdődik. 

Veszített a K&H Bank az állammal szemben

Gazdaság2015.03.06, 10:26

Az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatva, egészében elutasította a K&H Bank keresetét a Fővárosi Ítélőtábla.

Százmilliós kártérítést kapott a maffiózót lelövő panziós

Itthon2014.12.04, 16:22

Százmilliós kártérítés megfizetésére kötelezte az államot a Fővárosi Ítélőtábla, annak a sashalmi panziósnak jár a pénz, akit több mint hat évre börtönbe csuktak, mert meglőtt két maffiózót (az egyiket meg is ölte). Szántai Attilát ráadásul a bandatagok közé zárták, és majdnem kilenc évet töltött börtönben. Ráment az egészsége is.

Lehet azt mondani a Jobbikra, hogy neonáci

Itthon2014.01.28, 13:23

A bíróság először a Jobbiknak adott igazat, majd a pártot neonácinak nevező történésznek. Igaz, szerintük Karsai is mulasztott az ügy során.

Laborc Sándor már nem dandártábornok

Itthon2013.05.30, 11:54

Az immár nyugdíjas honvédtól megvonhatják járandóságának azt a részét, amelyre a tábornoki cím viselése miatt eddig jogosult volt.

Másodfokon a Hunvald-ügy

Itthon2013.03.02, 09:36

Legkésőbb májusban megkezdődhet a Hunvald-per másodfokú tárgyalása a Fővárosi Ítélőtáblán. Az ügyészség benyújtotta a fellebbezést a Fővárosi Ítélőtáblára.

A Malnak kártérítést kell fizetnie

Itthon2013.02.26, 19:47

Két és fél évvel az iszapkatasztrófa után született meg az első jogerős döntés, mely szerint a Malnak kártérítési felelőssége van.

Kirúgtak és lefokoztak két kényszervallató rendőrt

Itthon2012.12.04, 10:44

Egy férfit és egy nőt is megvertek azok a rendőrök, akiket kényszervallatás miatt ítélt el jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla. A két rendőr felfüggesztett börtönt kapott, lefokozták és elbocsátották őket.

Felmentették a választási csalás vádja alól Kolompár Orbánt

Itthon2012.12.03, 19:50

Jogerősen felmentette a vád alól az Országos Cigány Önkormányzat egykori elnökét a Fővárosi Ítélőtábla.

Nem kell nyertessé nyilvánítani a Klubrádiót

Itthon2012.11.16, 13:16

A Fővárosi Ítélőtábla új eljárásra kötelezte a médiahatóságot, vagyis a 95,3 MHz-es budapesti rádiós frekvenciapályázat nyertesévé nem a második legtöbb pontot szerző pályázót kell nyilvánítani.

Pénteken éjfélkor elhallgat a Neo FM

Itthon2012.11.09, 11:36

Pénteken éjfélkor elhallgat a Neo FM, a hírt a rádió tulajdonosa jelentette be a rádió reggeli műsorában.

Nem sok van már hátra a Neo FM-nek

Itthon2012.11.07, 18:52

Nincs helye a Neo FM-nek a médiaszolgáltatási piacon a Fővárosi Ítélőtábla szerdán hozott végzése szerint. A bíróság a rádió és a médiahatóság vitájában az utóbbi javára döntött, és úgy ítélte meg, hogy jogosan mondták fel a közel egymilliárd forintos adósságot felhalmozó csatorna szerződését.

Állóháborúvá fajul a CET körüli konfliktus

Itthon2012.07.11, 15:55

A kivitelező WHB konzorcium szerint jogszerűen tartózkodnak a Duna-parti CET-ben, mivel a terület építési területnek minősül. Az ítélőtábla szerdán kézbesített jogerős határozatában döntött úgy, hogy a kivitelező és beruházó cégnek július végéig el kell hagynia a volt Közraktárak helyén felépült komplexumot.

Július végéig kell elhagynia a beruházónak a CET-et

Itthon2012.07.11, 10:25

Tizenöt napja maradt a CET beruházó és kivitelező cégeinek, hogy elhagyják a Duna-parti volt Közraktárak helyén felépült komplexumot. A Fővárosi Ítélőtábla szerdán kézbesített jogerős ítélete szerint a főváros a 15 napos kiköltözési határidő után birtokba veheti az épületet, az önkormányzat közleményében azt írja: továbbra is megállapodásra törekszik a szolgáltatóval.

Új eljárást rendeltek el Farkas Péter ügyében

Itthon2012.07.05, 12:33

Perdöntő bizonyítékra bukkantak, ezért a Fővárosi Ítélőtábla perújítást rendelt el Farkas Péter drogügyében - írja a Népszabadság. Az újabb bizonyítékok megkérdőjelezték, hogy kimondható-e kétséget kizáróan a sportoló bűnössége.

Kúriai döntés a MERCI védjegyek-ügyében: jogszerű, indokolt használat

Archívum2012.04.12, 14:32

A Kúria a MERCI védjegyek ügyével kapcsolatban hozott felülvizsgálati határozata szerint a védjegyek egyidejű jelenléte nem okozott piaci zavarokat, a használat jogszerű volt, alapos okkal történt, hírnevet nem sértett. Kimondta azt is: minden védjegy, így az úgynevezett jó hírű védjegy is szorosan kapcsolódik az áruhoz, szolgáltatáshoz, amelynek megjelölésére szolgál - értesült az [origo].

Pro és kontra az otthon szülésről

Itthon2012.02.10, 18:30

A köztársasági elnökhöz fordul kegyelemért Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász, miután pénteken másodfokon szigorította a Fővárosi Ítélőtábla a rá első fokon kiszabott büntetést, és két év fogházbüntetés mellett a korábbi öt helyett tíz évre eltiltották szakmájától. A szülész feltételes szabadságra sem bocsátható. A rendőrség vádemelést javasol azokban az ügyekben, amelyek miatt házi őrizetben van a szülész-nőgyógyász.

Joav Blum fellebbezett a Sukoró-ügyben

Itthon2012.01.21, 09:39

A Magyar Nemzet értesülése szerint az izraeli-magyar állampolgárságú alperes az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését, illetve a döntés megváltoztatását kéri a Fővárosi Ítélőtáblától.

Életfogytiglani büntetést kapott a salgótarjáni bozótvágós gyilkos

Itthon2012.01.04, 16:31

Életfogytiglani fegyházbüntetést kapott a volt barátnőjét és annak új barátját bozótkéssel meggyilkoló férfi. A bíróságon zokogva kért bocsánatot az áldozatok családjától, és azt mondta, maga sem érti a történteket.

Jogerősen hat év börtönbüntetésre ítélték a volt ügyészségi szóvivőt

Itthon2011.11.23, 15:35

Varga Gergely volt kerületi ügyészt, korábbi ügyészségi szóvivőt a többi között hivatali visszaéléssel és vesztegetéssel vádolták. A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen hat év börtönbüntetésre ítélte.

Elévülés miatt megszüntettek egy eljárást Jozef Rohác ellen

Itthon2011.11.17, 12:16

A Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön hatályon kívül helyezte a Fővárosi Bíróság azon ítéletét, amelyben robbanóanyaggal való visszaélés miatt két év börtönbüntetésre ítélte Jozef Rohácot.

Szabadlábra helyezték a vád szerint iskolai vérengzésre készülő S. Ábelt

Itthon2011.11.14, 23:12

Huszonkét emberrel akart végezni a vád szerint az a volt jogászhallgató, aki egy bevásárlóközpontban vagy egy egyetemen tervezett lövöldözést. A fiú ellen tavaly októberben emelt vádat az ügyészség, a Fővárosi Ítélőtábla azonban hétfőn megszüntette előzetes letartóztatását.

Jogerősen felmentették az UD Zrt. vezetőjét

Itthon2011.11.11, 20:27

A Fővárosi Ítélőtábla pénteki döntésével a három éve kezdődött UD Zrt.-ügy utolsó büntetőeljárása is lezárult, és egyikben sem mondták ki a cégvezetők bűnösségét.

Hír Tv: Börtönbe vonul a 2006-os zavargások miatt elsőként elítélt rendőr

Itthon2011.09.29, 21:25

Másodfokon 1 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte Vágó Lászlót a Fővárosi Ítélőtábla. Vágónak azért kellett bíróság elé állnia, mert 2006. október 23-án mint helyszíni rendőrparancsnok az Astoriánál egy tömegoszlatásnál eltörte az egyik járókelő ujját - értesült a Hír Tv.

Felmentették a vesztegetés vádja alól az esélyegyenlőségi hivatal volt vezetőjét

Itthon2011.09.15, 16:51

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla felmentette Borovszky Tímeát, az egykori Oktatási és Kulturális Minisztérium esélyegyenlőségi főigazgatóságának korábbi főosztályvezetőjét a vesztegetés vádja alól. Az ítélet nem jogerős, a per a Legfelsőbb Bíróságon fejeződik be.

Jogerősen két év börtönbüntetést kapott a volt kőbányai alpolgármester

Itthon2011.09.15, 16:56

Enyhítette az első fokon hozott ítéletet Kaszab Csaba ügyében a Fővárosi Ítélőtábla. A volt kőbányai szocialista alpolgármester jogerősen két év börtöntbüntetést kapott társtettesként elkövetett csalás miatt.

Ismét új eljárás indul a Szlávy-gyilkosság felderítésére

Itthon2011.06.28, 14:12

Hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla kedden a korábbi felmentő ítéletet, és újrakezdik az 1997 júliusában megölt Balaton-parti vállalkozó, Szlávy Bulcsú meggyilkolásával vádolt férfi büntetőperét. A tárgyaláson W. László az utolsó szó jogán annyit mondott, hogy a terhére rótt bűncselekményt nem ő követte el.

Újra használhatja a rádió szót a Rádió Tele 5 Taxi

Gazdaság2011.06.21, 19:14

Úgy határozott a Fővárosi Ítélőtábla kedden, hogy ismét használhatja a Rádió Tele 5 Taxi Holding Kft. a "rádió" szót. A Fővárosi Bíróság egy korábbi határozata szerint ezt a szót még a társaság autóin is le kellett takarni.

Ismét előzetes letartóztatásba került Hunvald és Gál

Itthon2011.06.17, 15:15

A Fővárosi Ítélőtábla szerint a vádbeli cselekmények olyan súlyúak, hogy csak az előzetes letartóztatással biztosítható a vádlottak jelenléte a tárgyalásokon.

Nem évült el a Hunvald-per vádlottjainak közokirat-hamisítási ügye

Itthon2011.06.15, 13:46

Megváltoztatta a Fővárosi Ítélőtábla azt a korábbi bírósági döntést, amely szerint elévült a közokirat-hamisítás a Hunvald-ügy 13 vádlottjának esetében. A tesület szerdai döntése nyomán velük szemben is folytatódik az elsőfokú büntetőper.

Tasnádi állítja, megtorlásként maximum megvertek valakit

Itthon2011.06.14, 16:36

Tasnádi Péter elismerte, előfordult, hogy megtorolt sértéseket, de nem öletett meg senkit.

Többmilliós kártérítést kell fizetnie a fővárosnak az M5-ös zaja miatt

Itthon2011.02.28, 10:07

Kártérítést kapnak a Nagykőrösi út mellett élők, akik 2007 óta pereskednek az M5-ös zaja miatt. Ügyvédjük szerint további perek indulhatnak az ingatlanok értékcsökkenése miatt is.

Házi őrizetbe került Budaházy társa

Itthon2011.02.04, 06:59

Már csak Budaházy György és Sz. Endre van előzetes letartóztatásban a terrorizmus és egyéb bűncselekmények miatt indult büntetőeljárással összefüggésben, miután a bíróság házi őrizetbe helyezte a másodrendű vádlottat - tudta meg a Magyar Nemzet.

Tizennégy év fegyházat kapott a túszejtő zuglói bankrabló

Itthon2011.01.27, 15:07

Jogerősen tizennégy év fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla azt a férfit, aki két éve túszt ejtett egy zuglói bankrablásnál, és meneküléséhez rendőrautót követelt a rendőrségtől. A negyvenéves férfi akcióját a bíróság terrorcselekménynek minősítette.

Toroczkai felel a tévéostromos károkért a bíróság szerint

Itthon2011.01.27, 14:50

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntése szerint Toroczkai László felel a 2006-os MTV-ostrom idején a rendőrségi eszközökben okozott károkért.

Életfogytiglant kapott jogerősen az apa a Prikkel-ügyben

Itthon2011.01.20, 12:11

Jogerősen elítélték a Prikkel házaspár gyilkosait. Idősebb Németh József tettesként életfogytiglant, a fia bűnsegédként 18 év fegyházbüntetést kapott.

Tizenöt évet kapott a móri ügyben felmentett Hajdú László

Itthon2011.01.20, 12:28

Végül 15 év szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla Hajdú Lászlót, akit eredetileg a móri gyilkossággal vádoltak. Az eljárás közben nevet változtató férfit a móri ügyben felmentették, de a más bűncselekmények miatt korábban megállapított 15 évet jogerőre emelve helybenhagyta a bíróság.

Tízmilliós kárelőleg jár egy vörösiszap-károsultnak

Itthon2011.01.20, 10:34

Tízmillió forint kárelőleget kaphat az a devecseri férfi, aki elvesztette ingatlanát és ingóságait az őszi vörösiszap-katasztrófában. A felelősség kérdéséről a bíróság csak később határoz, de mivel a férfi nincstelen lett, indokoltnak látta a kárelőleg kifizetését. A Fővárosi Bíróság már októberben végzést hozott erről, de azt a Mal mostanáig nem hajtotta végre.

Megkezdődött a Prikkel-ügy másodfokú tárgyalása

Itthon2011.01.13, 17:24

A Fővárosi Ítélőtáblán megkezdődött a mezőszilasi Prikkel házaspár megölésével vádolt két férfi büntetőperének másodfokú tárgyalása. Döntés a jövő héten várható.

Milliós kártérítést kap egy férfi a rendőrök bosszúja miatt

Itthon2011.01.12, 13:45

A Fővárosi Ítélőtábla egymillió forint és kamatai megfizetésére kötelezte a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, mert négy beosztottja hamisan vádolt meg egy férfit kábítószer birtoklásával 1999 nyarán - közölte a TASZ.

Megkezdődött a zálogházirablás-sorozat másodfokú pere

Itthon2011.01.06, 12:50

A Fővárosi Ítélőtáblán megkezdődött a zálogházirablás-sorozat másofokú pere, az ügyben egy hét múlva hirdethet határozatot a bíróság. Az ügyészség szerint a három vádlott tucatnyi rablással több százmillió forintot zsákmányolt, főként zálogházakat fosztottak ki az ország nagyvárosaiban.

Hatályon kívül helyezték a Baumag-ügy ítéletét

Itthon2011.01.04, 21:07

Hatályon kívül helyezte a Baumag-ügy ítéletét a másodfokú bíróság - értesült a Magyar Televízió híradója. A Fővárosi Ítélőtábla szerint eljárási szabálytalanságok történtek. A Baumag szövetkezet a banki kamatnál jóval magsabb hozamot ígérve gyűjtötte a pénzt 1995-től. A szövetkezet 13 ezer kisbefektetőnek maradt adósa összen negyven milliárd forinttal. 

Népszabadság: A zöldhatóságnak kellett volna ellenőriznie az iszaptározót

Itthon2010.12.24, 10:21

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős végzése szerint az ajkai iszaptározók ellenőrzését építésügyi hatóságként a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségnek kellett volna elvégeznie - írja a Népszabadság. Az ellenőrzés ügyében a hatóság és a helyi jegyző között hatásköri jogvita merült fel.

17 év fegyházat kapott a házgyújtogató elhagyott férj

Itthon2010.12.14, 19:59

Aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember ellen elkövetett emberölés kísérlete miatt másodfokon tizenhét év fegyházbüntetésre ítélt a Fővárosi Ítélőtábla kedden egy férfit, aki 2007-ben felgyújtott egy házat, amelyben feleségének új partnere és annak anyja aludt.

Jogerősen is életfogytiglanra ítélték a móri per vádlottját

Itthon2010.12.09, 15:33

Jogerősen is életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte csütörtökön a Fővárosi Ítélőtábla a nyolc halálos áldozatot követelő 2002-es móri bankrablás elkövetésével vádolt Weiszdorn Róbertet. A vádlott az utolsó szó jogán elmondott beszédében bocsánatot kért az áldozatok hozzátartozóitól és tagadta a gyilkosságok elkövetését. A férfi első fokon is életfogytiglanra ítélték, de míg a korábbi határozat szerint legkorábban 30 év múlva szabadulhatott volna, a mostani ítélet alapján legalább negyven évet kell börtönben töltenie.

Nevet változtatott egy korábbi móri vádlott

Itthon2010.11.30, 14:25

Megváltoztatta a nevét Hajdú László, akit korábban a móri gyilkossággal vádoltak meg. A férfi Kovácsra változtatta vezetéknevét - derült ki perének keddi másodfokú tárgyalásán, ahol több fegyveres rablásért rá kirótt, 17 éves börtönbüntetésről szóló ítéletet vizsgálják felül.

A Mol jogerősen pert nyert a Szurgut ellen

Gazdaság2010.12.10, 11:01

A Mol jogerősen megnyerte a Szurgutnyeftegaz által tavaly indított pert. A magyar vállalat részvényeinek ötödét kezében tartó orosz olajvállalat azért fordult a bírósághoz, mert nem jegyezték be a részvénykönyvben a tulajdonrészét.

Felfüggesztett börtönt kapott Budaházy internetes cikkeiért

Itthon2010.10.13, 19:21

Egy év felfüggesztett börtönre ítélte Budaházy Györgyöt a Fővárosi Ítélőtábla szerdán. A határozathirdetést rendzavarás miatt 30-40 percre fel kellett függeszteni, Budaházy híveit rendőrök vezették ki a tárgyalóteremből. A tábla indoklása szerint Budaházy átlépte a szólásszabadság határait vádbeli internetes írásaival.

Felfüggesztett börtönt kért az ügyész Budaházyra

Itthon2010.10.01, 15:32

Az állam elleni bűncselekménnyel vádolt Budaházy György perében az ügyész másodfokon felfüggesztett szabadságvesztést kért Budaházyra. A vádlott polgárjogi harcosokkal példálózott, és azt mondta, most még jobban szeretné az ország közjogi berendezkedésének megváltoztatását.

A tárgyaláson vitatkozott a bírósággal a Budaházyt védő jobbikos képviselő

Itthon2010.06.02, 15:04

A Központi Nyomozó Főügyészséghez fordult Gaudi-Nagy Tamás, az államellenes bűnökkel vádolt Budaházy György védője, mert szerinte egy korábbi tárgyaláson valótlanságokat írtak a jegyzőkönyvbe. Gaudi szerint a tárgyalást nem kellene folytatni, a Fővárosi Ítélőtáblán mégis megkezdődött szerdán az iratismertetés.

Véget érhet vagy elölről kezdődhet a Kulcsár-ügy

Itthon2010.05.27, 07:25

Másodfokon ítélet születik csütörtökön a Fővárosi Ítélőtáblán Kulcsár Attila és társainak ügyében. A vádat képviselő ügyész és az egykori bróker ügyvédje is azt kéri, hogy a bíró utalja vissza első fokra az ügyet, azaz kezdjék elölről a hét éve húzódó eljárást, ugyanis az eddig született ítélet teljesen megalapozatlan volt. Más vádlottak viszont az ügy befejezését kérik.

Vállvetve kér újrakezdést Kulcsár vádlója és védője - a Kulcsár-ítélet hibái

Itthon2010.05.15, 13:12

Ritka egyetértés alakult ki a vád és az elsőrendű vádlott, Kulcsár Attila között a hét éve húzódó K&H-ügyben: mindkét oldal nagyjából azonos érvek alapján kéri, hogy az első fokú eljárást ismételjék meg, azaz kezdjék elölről az egész ügy tárgyalását. Akadt ügyvéd, aki rendszerhibának minősítette, más elhibázottnak nevezte első fokú ítéletet, amelyből még az sem derül ki igazán, hogy Kulcsár Attila és társai tulajdonképpen mit követtek el, és kinek okoztak kárt a tetteikkel. Összeszedtük a legfontosabbnak tartott hibákat.

Tizenöt év után ért véget jogerősen az Ok-Tat-ügy

Itthon2010.05.05, 11:46

Még 1995-ben kezdődött az a csalás, amelynek ügyében szerdán hidetett jogerős ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla. Az Ok-Tat-ügyben a Horn-kormány idején az okatási minisztérium alkalmazottai játszottak össze egy céggel, hogy az elnyerjen egy 300 milliós pályázatot. A bíróság négy embert ítélt letöltendő fogházra, de indoklásában kijelentette: nincs szakmai indoka annak, hogy ilyen sokáig húzódott az ügy.

Védője szerint nem sikkasztott és nem csalt Kulcsár

Itthon2010.04.27, 18:55

Kulcsár Attila védője kapott szót a K&H-ügy újabb másodfokú tárgyalásán, ahol a vád és a védelem is lényegében a hét éve tartó eljárás elölről kezdését kéri. Védője szerint Kulcsár nem sikkasztott, de még a csalás vádja sem áll meg vele szemben. Az egykori bróker vallomását pedig sokadszor bírálták, Forró Tamás egykori újságíró - akit első fokon elítéltek - "kivételes természeti jelenségnek" minősítette, Bitvai Miklós, egy másik vádlott pedig Kulcsár személyes bosszúját emlegette.

Választott bíróság: amikor az ügyvéd nem ügyvéd

Archívum2010.04.10, 04:06

Az üzleti élet szereplői számára számos előnnyel járhat a gyors és titkos választott bírósági eljárás - mutatott rá a Magyar Ügyvédi Kamara elnök-helyettese pénteken, a Complex "Ügyvédreggelik" elnevezésű rendezvény-sorozatán "Választott bíróság a gyakorlatban" című előadásában.

Jóváhagyták a Baumag 18 milliárdos ítéletét

Gazdaság2010.04.09, 13:21

Másodfokon jogerősen is jóváhagyták a Baumag-ügyben hozott elsőfokú ítéletet, amely szerint a Baumagnak és az érdekeltségébe tartozó cégeknek több mint 18 milliárd forintot kell fizetniük.

Nincs már házi őrizetben a brókerbotrány másodrendű vádlottja

Itthon2009.11.30, 18:59

Lakhelyelhagyási tilalomra enyhítette a Fővárosi Ítélőtábla a Kulcsár-ügy másodrendű vádlottjára, Kerék Csabára korábban kirótt házi őrizetet. Kerék első fokon öt év börtönt és pénzbüntetést kapott sikkasztás és pénzmosás miatt, de az ítélet nem jogerős.

Jogerősen jár a kártérítés az MDF kizárt képviselőinek

Itthon2009.11.13, 13:01

A Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön jogerős ítéletet hirdetett az MDF-ből 2004-ben kizárt öt képviselő ügyében. A bíróság elutasította az MDF fellebbezését, és teljes körű kártérítést ítélt meg az öt embernek.

Eredmény nélkül ért véget a per az egyházi vezetők múltjáról

Itthon2009.09.01, 16:10

A kereset elutasításával végződött jogerősen a Fővárosi Ítélőtáblán az az egyházi vezetők ügynökmúltját firtató per, amelyet az [origo] korábbi újságírója indított. A bíróság eljárási hibára hivatkozva utasította el a keresetet.

Ismét a bíróság előtt áll Princz Gábor

Itthon2009.02.03, 11:48

Megkezdődött a 12 éve húzódó Postabank-per harmadfokú tárgyalása a Legfelsőbb Bíróságon. A vád felfüggesztett börtönt kér Princz Gáborra, a védői felmentést szeretnének. A Fővárosi Ítélőtábla korábban 17 milliárdos vagyonvesztést állapított meg.

Nyilvánosak lesznek a kormányülések összefoglalói

Itthon2009.01.20, 19:22

Jogerősen is nyilvánosnak és közérdekűnek nyilvánította a Fővárosi Ítélőtábla a kormányülésekről készített összefoglaló dokumentumokat, amelyekért közel egy éve indított polgári pert a Társaság a Szabadságjogokért. Mostantól - az államtitkok kitakarása mellett - bárki beleolvashat, hogy miről vitatkoztak zárt ajtók mögött a kormány tagjai. Az ugyanakkor továbbra sem ellenőrizhető, hogy mit takarnak ki a Miniszterelnöki Hivatalban a közreadott dokumentumokból.

Jogerősen nyert kartellpereket a GVH

Gazdaság2008.11.11, 14:56

A Fővárosi Ítélőtábla szeptemberben és októberben jogerősen is megerősített több, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által kartellezés, fogyasztók megtévesztése, illetve erőfölénnyel való visszaélés miatt kiszabott büntetést - közölte a GVH az MTI-vel kedden.

Elölről kell kezdeni Budaházy perét

Itthon2008.11.06, 17:37

Hiányos volt az elsőfokú bíróság döntése, ezért új eljárást rendelt el az államellenes bűncselekménnyel vádolt Budaházy György ügyében a Fővárosi Ítélőtábla. A radikális tüntetésekről ismert férfi a vád szerint az alkotmányos rendet akarta megdönteni, amikor 2006 őszén Budapest blokádjára szólított fel. Ő a szabad véleménynyilvánítás jogára hivatkozik.

Felmentették az államtitoksértéssel vádolt újságírót

Itthon2008.10.01, 14:19

Nem követett el államtitoksértést a HVG újságírója a székesfehérvári maffiaügy néven elhíresült esetről szóló cikkével 2003-ban - mondta ki jogerősen szerdán a Fővárosi Ítélőtábla. A cikk szerzőjét azért mentették fel, mert az írás megjelenésekor a benne szereplő adatok nem voltak államtitkok.

Felmentették az ujjtöréssel vádolt rendőrt

Itthon2008.09.23, 15:58

Felmentette a bíróság kedden azt a rendőrt, akit egy megbilincselt tüntető ujjának eltörésével vádoltak. A Fővárosi Ítélőtábla azért döntött így, mert nem lehetett bebizonyítani, hogy a megvádolt rendőr vagy más bántalmazta a tüntetőt 2006 őszén. Az ítélet jogerős.

Nyilvános lesz, kik fokozták le az FTC-t

Itthon2008.09.16, 15:22

Nem titkolhatja el az MLSZ, hogy kik voltak annak a testületnek a tagjai, amely 2006-ban a másodosztályba fokozta le az FTC futballcsapatát. A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében úgy döntött, a labdarúgó szövetség közfeladatokat ellátó szerv, így adatai nyilvánosak. Az MLSZ-t az FTC Pártolói Egyesülete perelte be, amely még nem döntötte el, hogy tegyen-e további lépéseket.

Újrakezdik a rendőrségen megvert perui férfi ügyét

Itthon2008.06.24, 12:35

Keddi ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla új eljárást rendelet el abban az ügyben, amelyben egy rendőrt azzal gyanúsítanak, hogy kőbányai rendőrkapitányságon bántalmazott egy perui férfit. Az ítélőtábla szerint az elsőfokú bíróság eljárási hibákat vétett, amikor felmentette a rendőrt.

Jogsértéssel vádolt rendőröket mentettek fel

Itthon2008.05.15, 15:29

Két rendőrt felmentett, egyet pedig próbára bocsátott csütörtöki jogerős ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla. A rendőröket ellen a 2006 őszi budapesti zavargások miatt indult eljárás. Az két ügyben hozott ítéletek szerint a jogsértéseket elkövető rendőrök ismeretlenek maradtak.

80,7 milliót megkap sikerdíjából Tocsik Márta

Itthon2008.05.09, 10:53

A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen is lezárta a Tocsik Márta közel 12 éve húzódó, bruttó 804 millió forintos sikerdíja kapcsán kirobbant pert - írja a Népszabadság. Az ítélet szerint Tocsiknak nettó 562,5 millió forintot és annak 1996-tól számított kamatait kell visszafizetnie az ÁPV Rt.-nek.

Az államfő Baka Andrást jelölte főbírónak

Itthon2008.05.01, 10:25

Baka Andrást, a strasbourgi emberi jogi bíróság volt magyar bíráját  jelölte szerdán a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökének Sólyom László köztársasági elnök. A külföldön nagy tekintélynek örvendő szakember korábban azért nem jöhetett szóba az LB elnökeként, mert a magyar jogszabályok szerint nem minősült bírónak, ám az Országos Igazságszolgáltatási Tanács április elején felvette a Fővárosi Ítélőtábla bírái közé.

Előző
  • 1
  • 2
Következő