Fővárosi Bíróság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kékfény
- Budapest
- Hunvald György
- igazságszolgáltatás
- bírósági tárgyalás
- legfrissebb
- legrégebbi
Debreczeninek kedvező ítélet született a cédulagyűjtésről
Bizonyíték hiányában a Fővárosi Bíróság is elutasította a könyvesboltban ajánlószelvényt gyűjtő Debreczeni József MDF-es jelölt ellen emelt kifogást. Az V. kerületben induló Debreczeni ugyan többször is elismerte, hogy boltban gyűjtött kopogatócédulát, a bíróság nem hallgatta meg, és ezért nem is marasztalta el. A jelölt a neki kedvező döntés ellenére valószínűleg kihozza gyűjtőládáját a kifogásolt üzletből.
Felmentették a rendőröket a Zsanett-perben
A bíróság minden vádpontban felmentette azokat a rendőröket, akiket egy fiatal nő, E. Zsanett azzal vádolt, hogy 2007 májusában megerőszakolták. A bíróság azzal indokolta a döntést, hogy a vád egyes részei nem történhettek úgy, ahogy azt a nő állította, más elemei pedig nem bizonyíthatók. A bíróság első fokon hozott döntést, E. Zsanett fellebbez.
Két budapesti MDF-es jelölt indulását már engedélyezte a bíróság
A Fővárosi Bíróság úgy döntött, hogy az MDF-es Slosár Gábor és Pusztai Erzsébet indulhat egyéni jelöltként az áprilisi választásokon. A bíróság szerint indulhatna Csapody Miklós is, de ő időközben visszalépett a jelöltségtől. A bíróság pénteken döntött MDF-es jelöltek elleni beadványokról.
Magyar szabadalom oltalmi köre tágabb lehet a külföldinél
A párhuzamos külföldi szabadalom puszta léte nem elegendő ahhoz, hogy megakadályozza a magyar szabadalom adta jogosítványokra alapított ideiglenes intézkedés elrendelését - döntött a Fővárosi Bíróság egy gyógyszertermék forgalmazásával összefüggő eljárásban.
Lezárult a sajtvita: védjegy lett a Pannónia
Évekig tartó eljárást lezárva, a Fővárosi Bíróság megváltoztatta a Magyar Szabadalmi Hivatal határozatát és elrendelte a "Pannónia" szó védjegyként történő bejegyzését.
A bíróság szerint csak kiakarták használni a Vichy hírnevét
A Fővárosi Bíróság jogerős ítélete szerint a Vicky megjelölés az összetéveszthetőségig hasonló a Vichy védjegyhez, ezért elutasította a Vicky, időben később történt védjegybejelentésének lajstromozását.
TASZ: Pazarlást rejtett a sávolyi tanulmány kitakart része
Nyilvánosságra hozták a sávolyi motorversenypálya megvalósíthatósági tanulmányának korábban önkényesen kitakart részeit. Eszerint a magyar állam öt éven belül megvette volna a Balatonringet, azonban a pénzt is hozó üzemeltetési jogok a beruházónál maradtak volna. A tanulmány kitakart részeiért egy újságíróval együtt pert indító Társaság a Szabadságjogokért szerint példátlan lehetőség lett volna a beruházás a közpénzek pazarlására.
Meghosszabbították a BKV egykori jogi igazgatójának előzetes letartóztatását
Úgy döntött a Fővárosi Bíróság, hogy meghosszabbítja a BKV egykori jogi igazgatójának előzetes letartóztatását. Sz. György mellett döntés született arról is, hogy R.-V. Krisztina, a Budapest Airport volt jogi igazgatója házi őrizetbe kerülhet.
- címkék:
- Budapest
- BKV-ügy
- BKV
- Fővárosi Bíróság
- Címkefelhő »
Félmilliós büntetést fizethet a vakvezető kutyát kitiltó áruházlánc
Félmillió forintra büntette a Fővárosi Bíróság a Csemege-Match áruházláncot, mert alkalmazottai vakvezető kutyája miatt kiküldtek egy vak embert az élelmiszerlánc egyik boltjából. A vak férfi beperelte a boltot.
Senkire nem tett terhelő vallomást Mesterházy az ügyvédje szerint
Azért hagyhatta el a Markó utcai börtönt a múlt pénteken a BKV-ügyben meggyanúsított Mesterházy Ernő, Demszky Gábor főpolgármester korábbi tanácsadója, mert az ügyvédje meggyőzte a bíróságot arról, hogy nem áll már fenn tovább a tanúk befolyásolásának veszélye. Az ügyvéd nem árult el részleteket arról, hogyan érvelt a bíróság előtt. Az esetleges vádalkuról szóló felvetést az ügyvéd tagadta.