Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa

címke rss

Újabb volt NBH-vezetőt tartóztattak le

Gyarmati Györgyöt pénteken hallgatták ki a Budapesti Katonai Ügyészségen. A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt megbízott főosztályvezetőjét Galambos Lajossal, az NBH volt főigazgatójával együtt vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel gyanúsították meg. Harminc napra helyezték előzetes letartóztatásba.

Lefokozta a bíróság Szima Juditot, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének főtitkárát

Itthon2010.04.29, 14:34

Lefokozta és pénzbüntetésre ítélte Szima Juditot, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének főtitkárát a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa folytatólagosan elkövetett bujtogatás miatt. Az ügyész súlyosbításért, Szima az eljárás megszüntetéséért fellebbezett.

A bíróság szerint nem volt ügynök Kárpáti György

Itthon2009.02.06, 18:14

A Fővárosi Bíróság nem jogerős ítéletében helyreigazításra kötelezte a Hírszerzőt. A bíróság szerint a lap valótlanul azt a látszatot keltette, hogy Kárpáti György vízilabdázó együttműködött az előző rendszer állambiztonsági szolgálataival.

Parkolásiper-dömpingtől félnek a bíróságok

Itthon2009.01.21, 16:08

A parkolási társaságok döntésén múlik, újraindítják-e az egy évnél régebbi parkolási tartozások behajtására indított pereket, miután az Alkotmánybíróság (Ab) kedden megsemmisítette az ilyen behajtásokat tiltó törvényt. A Magyar Parkolási Szövetség elnöke szerint az Ab döntése több tízezer ügyet érint, a Fővárosi Bíróság attól tart: elárasztják majd a kérelmek a bíróságokat.

Iratok felolvasásával telt a Gárda-per tárgyalása

Itthon2008.12.15, 17:24

Kordonokkal zárta le a rendőrség a Fővárosi Bíróság környékét, mivel hétfőn folyatódott a Magyar Gárda feloszlatására irányuló per. A negyedik tárgyalási nap rendbontás nélkül zajlott. Az ügyet hétfőtől új bíró tárgyalja, így az iratok ismertetésével indult a tárgyalás. Az új bíró kizárt a perből mindenkit, aki megpróbált akár az ügyészség, akár a gárda oldalán résztvenni az eljárásban.

Harminc napot adott a tévéelnök-választásra a bíróság

Itthon2008.12.01, 15:44

Felszólította a Fővárosi Bíróság az MTV-t felügyelő kuratóriumot, hogy harminc napon belül válasszon elnököt a tévé élére. Amennyiben ezt nem teszi meg, akár tízmilliós bírságot is kiróhat az MTV-re a bíróság, vagy megszűntnek nyilváníthatja a céget. A kuratóriumi elnök közölte: fellebbeznek az ügyben.

Az apró részleteket méricskélték E. Zsanett tárgyalásán

Itthon2008.11.19, 22:05

Tanúként hallgatták meg szerdán a Fővárosi Bíróságon E. Zsanettet, aki azt állítja, hogy két rendőr megerőszakolta tavaly májusban. Egy szakértő szerint E. Zsanett előadása nem élményszerű és ellentmondásos.

Néma maradt a Zsanett-ügy elsőrendű vádlottja

Itthon2008.11.17, 12:09

Megkezdődött E. Zsanett rendőrök elleni pótmagánvádas pere hétfőn a Fővárosi Bíróságon. A lány továbbra is azt állítja, hogy az őt igazoltató rendőrök megerőszakolták, ezért bíróság elé vitte az ügyet. A hétfői tárgyaláson az elsőrendű vádlott egyetlen kérdésre sem válaszolt.

Szabadon mászkálhat Tasnádi a fővárosban

Itthon2008.11.07, 14:01

A Fővárosi Bíróság feloldotta Tasnádi Péter házi őrizetét, mivel Tasnádi annyit jár bíróságra és orvoshoz, hogy az indoklás szerint így nem tud érvényesülni a házi őrizet. A vállalkozót 20 millió forint elsikkasztásával, valamint azzal vádolják, hogy meg akarta öletni a feleségét.

Felmentették a bíróságot bíráló Munkáspárt vezetőit

Itthon2008.11.05, 13:15

A jogerős ítélet szerint nem rágalmazott, csak véleményt nyilvánított a Munkáspárt elnöksége, amikor "poltikai ítéletnek" minősítette a Fővárosi Bíróság egyik, 2005-ben született döntését. A vád szerint ez a kijelentés túlment a szabad véleménynyilvánításon, de az ítélőtábla ezt másként látta.

Felmentették a gumilövedék miatt vádolt rendőrt

Itthon2008.10.30, 15:07

Felmentett a bíróság egy rendőrt, akit azzal vádoltak, hogy a 2006. október 23-i zavargások során közvetlen közelről rálőtt valakire gumilövedékkel. A bíróság szerint egyértelmű, hogy a rendőr fegyveréből származnak a súlyos sérülést okozó lövedékek, de nem bizonyított, hogy a rendőr lőtt. Az ítélet nem jogerős.

Magyar Nemzet: Bíróság előtt az MDF tisztújításának ügye

Itthon2008.10.28, 13:35

Keresetlevelet nyújtottak be a Fővárosi Bírósághoz az MDF tisztújításának ügyében. A benyújtók szerint a párt szeptember 27-ei tisztújításán sorozatos szabálytalanságok történtek. A pert ketten kezdeményezték, egyikük neve az MDF csepeli honlapján bukkan fel.

Nyilvánosak lehetnek a kormányülések összefoglalói

Itthon2008.10.08, 17:50

Főszabályként a nyilvánosságnak kell érvényesülnie a kormányülések dokumentálásában is - mondta ki a Fővárosi Bíróság, amely első fokon úgy döntött, a MeH-nek ki kell adnia a TASZ számára a kormányülésekről készült összefoglalókat és azok mellékleteit is. A kormány ugyanakkor jogosan zárja el az ülések hangfelvételeit.

Gyógykezelésre ítélték a bírákra támadó elmebeteget

Itthon2008.09.24, 17:02

Mindössze kényszergyógykezelésre ítélte a Fővárosi Bíróság azt a férfit, aki januárban egy tárgyaláson fémvázas székkel támadt a bírákra, és még saját védőügyvédjét is megütötte. A kirendelt szakértő szerint a vádlott kóros elmeállapota miatt követte el a támadást, ezért nem büntethető.

Felfüggesztették Kaiser Ede életfogytiglanját

Itthon2008.09.24, 13:35

Felfüggesztette Kaiser Ede életfogytiglani fegyházbüntetését szerdán a Fővárosi Bíróság. A móri bűncselekmény elkövetésével ugyanis már nem Kaisert vádolja a Fővárosi Főügyészség. A bíróság egyúttal elrendelte Kaiser Ede előzetes letartóztatását.

Megvan a Gárda-per új bírája

Itthon2008.09.02, 12:35

Pataki Árpád, a Fővárosi Bíróság sajtó- és személyiségi jogi perekben eljáró bírája veszi át a Magyar Gárdával kapcsolatos per tárgyalását. Azért kellett új bírót kijelölni, mert telefonon megfenyegették az üggyel foglalkozó bírónőt, aki ezért elfogultságot jelentett be.

Megfenyegették a Gárda-per bíráját

Itthon2008.08.27, 17:16

Névtelen telefonálók fenyegették meg a Magyar Gárda perében ítélkező bírót, ezért új bírót kell kijelölni a Fővárosi Bíróságon, a szeptember elsejére kitűzött tárgyalás pedig elmarad. A Magyar Gárda szerdai közleményében elítélte az igazságszolgáltatás függetlensége elleni cselekményeket. A per a 2007-ben a Jobbik elnöke által létrehozott Magyar Gárda feloszlatásáról dönt.

Fellebbez a XII. kerület a turul védelmében

Itthon2008.07.16, 07:22

A XII. kerületi turulszobor lebontásáról szóló közigazgatási hivatali határozat felfüggesztését és felülbírálását kéri a Fővárosi Bíróságtól a helyi önkormányzat - írja a szerdai Magyar Nemzet. A határozat értelmében napokon belül le kell bontani a három éve engedély nélkül épült szobrot.

Kulcsár-ügy: két újabb vádlott felmentését kérték

Itthon2008.07.11, 18:53

Pénteken folytatódtak a védőbeszédek a Fővárosi Bíróságon az öt éve kirobbant brókerbotrány ügyében. Az ügyvédek két újabb vádlott felmentését kérték. Védője szerint a két off-shore cégben érdekelt Schönthal Henrik szándékosan nem segédkezett az ügy főszereplőjének, Kulcsár Attilának, a K&H Bank volt brókerének. A társtettesként sikkasztással vádolt Dunai György, a Betonút Zrt. tulajdonosának felmentését is indítványozták.

Hordhat vörös csillagot a Munkáspárt alelnöke

Itthon2008.07.08, 12:13

Politikai véleménynyilvánításnak tekinthető a vörös csillag nyilvános viselete - közölte a strasbourgi emberi jogi bíróság, amely ezzel igazat adott Vajnai Attilának. A Magyarországi Munkáspárt 2006 alelnöke azért fordult ehhez a fórumhoz, mert a Fővárosi Bíróság jogerősen elmarasztalta a csillag viseléséért.

Kulcsár lába elé tették a pénzt - állítja ügyvédje

Itthon2008.07.07, 16:46

Odatették Kulcsár Attila lába elé a pénzt, hogy belebotoljon - állította védőbeszédében a volt bróker ügyvédje a Fővárosi Bíróságon. A Kulcsár-ügy a védőbeszédeknél tart, ezt megelőzően az ügyész két napon keresztül ismertette a vádiratot. Ebben börtönbüntetést és sokszáz milliós vagyonelkobzást kért a vádlottakra hétfő délelőtt.

Új belépők bonyolítják a Gárda-pert

Itthon2008.06.30, 17:41

Fokozott rendőri jelenlétettel folytatódott a Fővárosi Bíróságon a Magyar Gárda megszüntetéséről döntő per, amelybe újabb hat szervezet és magánszemély kívánt beavatkozni, szinte követhetetlenné téve az eljárást. Az ügyészség szerint a Magyar Gárda Egyesület hiába érvel amellett, hogy semmi köze az egyenruhás gárdistákhoz, bankszámlakivonataik ennek az ellenkezőjét bizonyítják.

Fantomok miatt mentettek fel négy rendőrt a bántalmazás alól

Itthon2008.06.30, 14:43

Felmentő ítélet született négy rendőr ügyében, akik a vád szerint bántalmaztak két férfit a 2006 őszi zavargások idején. Bár a bíróság úgy találta, hogy bántalmazás történt, azt nem tudták bizonyosan megmondani, ezek a rendőrök követték-e el. Egy másik esetben viszont az ítélet szerint jogosan botozták meg a férfit.

Felfüggesztett börtön az MTV egyik ostromlójának

Itthon2008.06.11, 17:14

Felfüggeszett börtönre ítéltek egy férfit, amiért köveket dobált a rendőrök felé az MTV székház 2006-os ostroma idején. Ügyét a Fővárosi Bíróságon tárgyalták, függetlenül az MTV-ostrom ügyében 39 vádlott ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróságon folyó pertől.

Bejegyezték az Ideális Bírósági Igazgatásért Közhasznú Egyesületet

Itthon2008.06.05, 00:58

Bejegyezte a Fővárosi Bíróság az Ideális Bírósági Igazgatásért Közhasznú Egyesületet (Ibike) - írta a csütörtöki Népszabadság.

Emberölés lett a kisgazda Székely Zoltán vesztegetéséből

Itthon2008.06.03, 01:26

Elírta a Fővárosi Bíróság bírája, a móri ügyben is eljáró Varga Zoltán a vesztegetésért elítélt Székely Zoltán egykori kisgazda képviselő kegyelmi kérvényét: a fölterjesztésben Székely úgy szerepel, mintha emberölés bűntettében marasztalták volna el - írta a keddi Népszabadság.

Júniusra halasztották a Magyar Gárda perét

Itthon2008.05.19, 18:08

Június végén folytatódik a Fővárosi Bíróságon a Magyar Gárda feloszlatásáról döntő per, amelybe az al- és felperes mellett immár nyolc különböző szervezet, illetve magányszemély kíván beavatkozni. Az ügyészség szerint a gárda törvénytelenül működik, mivel tevékenysége sérti mások jogait. A Magyar Gárda képviselője szerint ez nem igaz, ráadásul az ügyészség által feloszlatni kívánt egyesület nem is azonos a masírozó gárdistákkal. A korábbi rendbontás miatt a rendőrség lezárta a Markó utcát, a tárgyalóterembe pedig csak előzetes regisztrációval lehetett bejutni.

Mégis lesz bírósági tárgyalás a Zsanett-ügyben

Itthon2008.04.30, 15:51

Mégis bíróság elé állnak a Zsanett-ügyben érintett rendőrök: az [origo] információi szerint a Fővárosi Bíróság befogadta a pótmagánvádat, amit a lány ügyvédje nyújtott be. Az ügyészség decemberben bűncselekmény hiányában szüntette meg a nyomozást, és nem emelt vádat. Az öt rendőr azóta újra dolgozik.

Kártérítést fizet egy elfogott tüntetőnek a rendőrség

Itthon2008.04.22, 15:59

Hatszázötvenezer forintos kártérítés megfizetésére kötelezte a Fővárosi Bíróság első fokon kedden a rendőrséget, mert 2006. október 23-án jogtalanul fogtak el és tartottak három napig őrizetben egy tüntetőt. A bíróság szerint ugyanakkor a fiatalember is hibás volt valamennyire, mert meg sem próbált eleget tenni a helyszín elhagyására vonatkozó felszólításnak.

Fellebbez a Gripen-adatok titkosságáért a GKM

Itthon2008.04.22, 15:08

Nem adta ki a Gripen-repülők ellentételezésével kapcsolatos adatokat a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, hiába kötelezte erre első fokon a Fővárosi Bíróság. A tárca fellebbezett, és próbálja elérni, hogy ne kelljen nyilvánosságra hoznia, mely cégek milyen beruházásokat hajtottak végre a brit-svéd repülőgépek megvásárlása fejében. Az [origo] újságírója azért indított pert a Társaság a Szabadságjogokért segítségével, hogy kiderüljön, hová került a vadászrepülők fejében vállalt 191 milliárd forint értékű svéd befektetés.

Újra kezdődött a per az egyházi vezetők múltjáról

Itthon2008.03.31, 12:51

Újra kezdődött az egyházi vezetők ügynökmúltját firtató polgári per a Fővárosi Bíróságon, amelyet az [origo] korábbi újságírója indított el. Hétfőn a Fővárosi Bíróság leginkább azzal foglalkozott, hogy idejében indított-e pert az újságíró.

Ismét a román cég nélkül tárgyalták a ciánpert

Itthon2008.03.31, 13:25

A tiszai ciánszennyezés miatti kártérítés összegét tárgyalta hétfőn a Fővárosi Bíróság. A pusztításért felelős román cég képviselője ezúttal sem jelent meg a bíróságon. Az ügyben a magyar állam 28,5 milliárd forintos kártérítést követel az alperes cégtől

Adminisztrációs hibával magyarázkodik az SZDSZ

Itthon2008.03.29, 18:55

Huszonhattal több szavazatot adtak le az SZDSZ elnökválasztó tavalyi voksolásán, mint ahány szavazólapot a szabályok szerint felvehettek volna - derül ki az [origo] által megtekintett hivatalos iratokból. A Fővárosi Bíróságon leadott, a párt küldöttgyűléséről készített jegyzőkönyvből az derül ki, hogy a szavazás előtt 723 küldött vett szavazólapot, az urnákban mégis 749 szavazatot találtak. Az SZDSZ szerint adminisztrációs hiba történt: egy másik szavazás dokumentumait adták le a bíróságon. 

Nem látott rendbontást a bíróság a gárda perén

Itthon2008.03.14, 08:28

A helyszínen lévő tudósítók beszámolóival és felvételeivel szemben a Fővárosi Bíróság azt állítja, a Magyar Gárda tagjai nem akadályozták meg a hallgatóság, köztük az újságírók bejutását a tárgyalóterembe. A bíróság előre tudta, hogy sokan lesznek kíváncsiak a perre, de csak egy 40 fős termet biztosított. Jogászok szerint súlyosan sérült az eljárás nyilvánosságának elve.

Felmentették a rágalmazás vétsége alól a Munkáspárt elnökségét

Itthon2008.03.11, 15:48

Nem találta bűnösnek másodfokon a bíróság a Munkáspárt héttagú elnökségét, amiért "politikainak" minősített a vezetés egy bírósági ítéletet. A pártot a Fővárosi Bíróság elnöke jelentette fel.

A Fővárosi Bíróság lebontatná a Turul-szobrot

Itthon2008.03.04, 14:09

Le kell bontani a XII. kerületi Turul-szobrot a Fővárosi Bíróság keddi jogerős ítélete szerint. A Turul ügye mégsem lefutott egyelőre, a Fővárosi Közgyűlés még teremthet új jogi helyzetet.

Bántalmazással vádolt rendőröket mentettek fel

Itthon2008.02.29, 14:46

Az elsőfokú bíróság felmentett három rendőrt, akiket azzal gyanúsítottak, hogy bántalmaztak valakit 2006 őszén, a budapesti zavargások alatt. Az egyetlen terhelő bizonyíték ellenük annak a vallomása volt, akit állítólag megvertek. Az ügyészség fellebbezett az ítélet ellen.

Tíz évet kapott a Hollán Ernő utcai lövöldöző

Itthon2008.02.28, 15:03

A Fővárosi Bíróság első fokon tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki három éve a budapesti Hollán Ernő utca egyik presszója előtt rálőtt két emberre. A sértettek ellen, akik a vádlott hitelezői voltak, zsarolás vádjával jelenleg is büntetőeljárás van folyamatban.

Rendőri brutalitás miatt húszmillióra perelték az államot

Itthon2008.02.27, 16:54

Szerdán kezdődött a Fővárosi Bíróságon az a per, amelyet két testvér indított a magyar állam ellen a 2006 őszi fővárosi zavargások utáni rendőri intézkedések miatt. A két fiatalember állítja: a rendőrök súlyosan bántalmazták őket, ezért 20 millió forintos kártérítést követelnek.

Előre hozták a Magyar Gárda perét

Itthon2008.02.22, 15:13

Előbbre hozták egy hónappal és soron kívül tárgyalják a Magyar Gárda ügyét a Fővárosi Bíróságon. A bíróság elnöke és az igazságügyi miniszter is a soronkívüliséget támogatta. A Gárda az ügyészség szerint törvénytelenül működik - az erről szóló első tárgyalást március 12-én tartják.

Nem hozzák előbbre a Magyar Gárda perét

Itthon2008.02.21, 19:03

Április közepén tartják a Magyar Gárda feloszlatásáról szóló per tárgyalását, annak ellenére, hogy Draskovics Tibor igazságügyi miniszter szerdán próbálta megsürgetni az eljárást. Mivel a Fővárosi Bíróság már kitűzte az időpontot, ezt nem lehet előrehozni Lomnici Zoltán szerint.

Első fokon elítéltek két bántalmazó rendőrt

Itthon2008.02.18, 14:14

A Fővárosi Bíróság bántalmazás és könnyű testi sértés miatt egy év felfüggesztett börtönre ítélt két rendőrt. A két korábbi törzsőrmester még 2006 őszén egy kapualjban bántalmazott egy férfit. Az ítélet nem jogerős.

Pert nyert Gripen-ügyben az [origo] újságírója a GKM ellen

Itthon2008.02.14, 18:24

Ki kell adnia a Gripen-beszerzés ellentételezésével kapcsolatos adatokat a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak a Fővárosi Bíróság ítélete szerint. A per azért indult, mert az [origo] tudni akarta, hová került a közel 200 milliárdnyi befektetés, de a repülőgépgyártó, illetve a gazdasági tárca üzleti titokra hivatkozva megtagadta az információk kiadását. Az ítélet nem jogerős.

Álszavazókat keres az SZDSZ

Itthon2008.02.14, 18:28

Belső vizsgálat deríti majd ki, valóban manipulálták-e az SZDSZ tavalyi elnökválasztását, és így Kóka János álszavazatokkal lett-e pártvezető - jelentette be Fodor Gábor, aki továbbra is kiállt a jelenlegi elnök mellett, akárcsak Eörsi Mátyás, aki szerint az sem érintené Kóka pozícióját, ha kiderülne, hogy csalás történt. Továbbra sincs egyértelmű válasz arra a kérdésre, a Fővárosi Bíróságon kívül máshol is megvannak-e a küldöttgyűlés jegyzőkönyvei, amelyekre az információt közlő Magyar Nemzet bizonyítékként hivatkozik.

Szabadlábon a vesztegetéssel gyanúsított férfi

Itthon2008.01.26, 18:00

Elutasította a terézvárosi vagyonkezelő vesztegetéssel gyanúsított vezetőjének és egy másik személynek az előzetes letartóztatására irányuló ügyészségi indítványt a Pesti Központi Kerületi Bíróság szombaton - közölte a Fővárosi Bíróság sajtótitkársága. A férfit szerdán rendőrök vitték el az igazgatótanácsi ülésről.

Felfüggesztettet kapott a túlkapással vádolt rendőr

Itthon2008.01.14, 17:25

Két, rendőri jogsértéssel kapcsolatos perben is ítéletet hozott hétfőn a Fővárosi Bíróság. Az egyik perben a bántalmazással vádolt rendőrt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, a másik eljárásban viszont felmentettek három rendőrt. Egyik ítélet sem jogerős.

Ibike néven alakult meg az új bírósági egyesület

Itthon2007.12.28, 08:50

Tibike helyett végül Ibike névre keresztelték azt a most létrehozott bírósági egyesületet, amelynek tervét Cserni János, a Fővárosi Bíróság bírája vetette fel nemrég. A korábban többek által támadott egyesület az ideális bírósági igazgatásért szeretne tevékenykedni.

Feloszlatná a Magyar Gárdát az ügyészség

Itthon2007.12.17, 13:19

Feloszlattatná a Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesületet a Fővárosi Főügyészség. A szervezet a Fővárosi Bíróságon kezdeményezte az egyesület megszüntetését az egyesületi törvény megsértése miatt.

Megkezdődött a Gyurcsány elleni per

Itthon2007.11.30, 18:01

Iratismertetéssel kezdődött meg a Fővárosi Bíróságon az a polgári per, amelyet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Veres János pénzügyminiszter ellen indított 199 magánszemély. A feljelentők egyebek mellett fejenként százezer forintot követelnek azért, mert a 2006-os országgyűlési választások előtt a kormányfő szerintük nem engedte nyilvánosságra hozni a költségvetési adatokat és ezzel sérült a szabad választáshoz való joguk.

Januárban szabadulhat Tánczos Gábor

Itthon2007.11.28, 17:14

A körmendi gyerekgyilkosság miatt elítélt Tánczos Gábor feltételes szabadlábra helyezéséről döntött kedden a Fővárosi Bíróság. A férfi azonban nem biztos, hogy januárban kijöhet a börtönből, a döntést ugyanis megfellebbezte az ügyészség. Tánczos börtönbüntetése az ítélet szerint 2011-ig tartana.

Újra kell tárgyalni paksi üzemzavar ügyét

Itthon2007.11.27, 15:10

A Fővárosi Ítélőtábla kedden másodszor is hatályon kívül helyezte a Fővárosi Bíróság ítéletét, amely egy 2004-ben indult ügyben született, amelyben több környezetvédő szervezet kérte a Paksi Atomerőmű 2003-as balesetét követő újraindítással kapcsolatos közérdekű adatok kiadását.

Vesztegetésért kapott két évet első fokon a volt alpolgármester

Itthon2007.10.29, 19:37

Több mint egy hónap késéssel, de nyilvánosságra hozta a Fővárosi Bíróság, hogy milyen ítélet született Kaszab Csaba, Kőbánya volt szocialista alpolgármestere ügyében: a ma is aktív politikust nem jogerősen két év börtönt, négy év közügyektől eltiltást és több mint négymillió forint pénzbüntetést kapott.

Nem perelhet a kamara a kórház-átalakítás miatt

Itthon2007.09.18, 15:26

Jogerősen elutasította a Fővárosi Bíróság kedden a Magyar Orvosi Kamarának (MOK) a kórház-átalakítással kapcsolatos szakminiszteri határozatok elleni keresetét. A bíróság szerint a kamarának nem volt jogalapja pereskedni.

Végrehajtás indult az MSZP szóvivője ellen

Itthon2007.09.14, 08:04

Nyakó István, az MSZP szóvivője még mindig nem fizette ki azt a kártérítést, melyet tavaly februárban szabtak ki rá egy fideszes politikus rágalmazása miatt - írta a Magyar Nemzet. A Fővárosi Bíróság végrehajtást rendelt el a szocialista képviselő ellen.

Lecsukják az APEH-főnök ellen szervezkedőket

Itthon2007.09.13, 16:45

Első fokon több év börtönre ítélte a Fővárosi Bíróság azt a két férfit, akik azt tervezték, hogy elrabolják a baranyai APEH-vezető fiát. A vádlottak előlegben ki is fizettek félmillió forintot egy férfinak, akiről azt gondolták, alkalmas lehet az emberrablásra. Később derült ki, hogy a férfi valójában beépített rendőr.

Felmentette a bíróság a Demokrata főszerkesztőjét

Itthon2007.09.13, 12:39

Felmentette Bencsik Andrást, a Magyar Demokrata főszerkesztőjét a Torgyán József volt kisgazdaelnök által kezdeményezett rágalmazási perben a Fővárosi Bíróság csütörtökön.

Kötelességszegéssel vádolják az erőszakkal gyanúsított rendőröket

Itthon2007.09.12, 21:41

Szolgálatban elkövetett kötelességszegés miatt vádat emelt a Budapesti Katonai Ügyészség az az öt rendőr ellen, akiket a Múzeum körúti erőszak miatt erőszakos közösüléssel és vesztegetéssel gyanúsítanak. A vádiratot szerdán nyújtották be a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsához.

Felfüggesztett börtönt kapott az ujjtörő rendőr

Itthon2007.09.12, 19:40

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte az első, a tavaly őszi zavargások kapcsán elítélt rendőrt a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa szerdán.

Beperelték Gyurcsányt az őszödi beszéd miatt

Itthon2007.09.08, 14:22

Kártérítési pert indított Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ellen 199 ember az őszödi beszéd miatt. A polgári per első tárgyalását november 20-ra tűzte ki a Fővárosi Bíróság.

Figyelmeztették a Gyurcsányt védelmező büntetőbírót

Itthon2007.09.07, 07:11

Lezárult a Cserni János ellen indított fegyelmi és etikai eljárás. Ebben a Fővárosi Bíróság büntetőbíráját a legenyhébb fokozatú elmarasztalásban - figyelmeztetésben - részesítették - írta a Magyar Nemzet.

Hazaengedték az előzetesből Tasnádit

Itthon2007.07.16, 15:21

Megszüntette hétfőn a Fővárosi Bíróság Tasnádi Péter előzetes letartóztatását, a vállalkozó házi őrizetbe került. Tasnádiról elmeszakkértői vizsgálatra hivatkozva július elején állapította meg a bíróság, hogy agysorvadásban szenved.

Demszky pert nyert a Magyar Nemzet főszerkesztőjével szemben

Itthon2007.06.15, 19:24

A Fővárosi Bíróság nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt jogerősen elmarasztalta a Magyar Nemzet című napilap főszerkesztőjét Demszky Gábor horvátországi nyaralójával kapcsolatosan a lapban többször is megjelent valótlan tartalmú írások miatt.

Titkos szabályok mögé rejtőzik a rendőrség

Itthon2007.06.14, 13:09

Ki kell adnia a rendőrségnek két olyan titkos belső utasítást, amelyekkel az őszi zavargások idején saját szakszerűségét igazolta - derül ki a Fővárosi Bíróság csütörtöki ítéletéből. A TASZ jogvédő civil szervezet 30 ilyen utasítás megismerése érdekében indított pert. A bíróság ezek közül kettő kiadását rendelte el, a TASZ tovább küzd.

Csűrés-csavarással indult Toroczkai pere

Itthon2007.06.11, 17:02

Megkezdődött a Fővárosi Bíróságon a BRFK Toroczkai László ellen indított kártérítési pere. A rendőrség mintegy tízmillió forintot követel az MTV-székház ostrománál keletkezett rendőrségi károk miatt a tavaly őszi kormányellenes tüntetések egyik vezéralakjától. Az első tárgyaláson azonban leginkább arról szólt a vita: van-e egyáltalán jogalapja egy ilyen követelésnek?

Felfüggesztett börtönt kapott a bankból lopó rendőr

Itthon2007.05.15, 14:57

Megtérítette az OTP Banknak okozott kárt a Széna téri bankfiókból 460 ezer forintot ellopó volt rendőr. Ez kedden, a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsán történt meg. A rendőr a Széna téri túszejtés utáni helyszínelésben vett részt, ekkor lopott el 460 ezer forintot - emiatt elbocsátották a rendőrségtől. A férfi első fokon felfüggesztett börtönt kapott.

Hiába perelte a rejtőzködő kormányszervet a TASZ

Itthon2007.05.03, 17:46

A Fővárosi Bíróság csütörtökön elutasította a Társaság a Szabadságjogokért keresetét, hogy hozzák nyilvánosságra a közigazgatási reformról szóló határozatok eredménytelenségének okait. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal korábban megtagadta a 2002 és 2004 közötti kormányhatározatok teljesítését áttekintő jelentésének kiadását, mivel szerinte az döntéselőkészítő munkaanyag: az ügyben a bíróság a hivatal érvelésével értett egyet.

Nem hagyja magát a megvert fotós ügyvédje

Itthon2007.04.25, 09:36

Pótmagánvádat nyújt be a Fővárosi Bírósághoz a Magyar Nemzet rendőrök által megvert fotóriporterének ügyvédje, Futó Barnabás.

Perek tucatjai indulnak a kórházreform ellen

Itthon2007.04.11, 16:00

Több megyei és települési önkormányzat is a bíróságon támadja meg a kórházi ágyszámokról szóló miniszteri döntést. A Fővárosi Bíróságra eddig húsz beadvány érkezett, amelyekben a döntés megsemmisítését kérik. A Népszabadság úgy tudja, a Fidesz központilag szervezi az akciót, és még formanyomtatványt is készítettek.

Újabb vádemelés a Kulcsár-ügyben

Itthon2007.03.13, 21:19

Különösen nagy értékre, folytatólagosan elkövetett sikkasztás miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség Kiemelt és Gazdasági Ügyek Osztálya D. György ellen; az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság az újabb vádiratot egyesítse a Fővárosi Bíróságon jelenleg is zajló, Kulcsár Attila és társai ellen indult perrel - jelentette be az ügyészség szóvivője.

A Tulipán presszónál tüntethetnek Satuék

Itthon2007.03.09, 17:13

A Kossuth téri tüntetések idején ismertté vált Lanczner "Satu" Ferdinánd és társai mégis demonstrálhatnak a Kossuth térnél - a rendőrség elutasítását ugyanis felülbírálta a Fővárosi Bíróság. A kiinduló hely a közeli Tulipán presszó lesz, ahol viszont tilos alkoholos italokat fogyasztania a tüntetőknek.

Kovács László ex-barátnője vallott Kulcsárról

Itthon2007.02.16, 13:25

Kovács László uniós biztos egykori élettársa tett vallomást a milliárdos sikkasztással vádolt Kulcsár Attila büntetőperében pénteken. Az üzletasszony a Fővárosi Bíróságon azt mondta, hogy 2002-ben befektetéseiért milliókat kapott Kulcsártól, illetve hogy az álbróker utólag íratott alá vele egy részvényvásárlási tranzakciót.

Nyertek a zöldek az atomperben

Itthon2007.02.13, 16:09

Megismerheti az Energia Klub környezetvédő civil szervezet a paksi atomerőműben elvégzett kármentesítés dokumentációjának egy részét - derül ki a Fővárosi Bíróság keddi nem jogerős ítéletéből. A zöldek azért perelték be az Országos Atomenergia Hivatalt, mert az megtagadta, hogy a civilek beletekinthessenek az üzemzavar elhárításának folyamatába.

Fizetnie kell a marihuánás önfeljelentőnek

Itthon2007.02.07, 14:02

Megerősítette az elsőfokú ítéletet a Fővárosi Bíróság Juhász Péter ügyében, aki akkor vált ismertté, amikor önmagát jelentette fel marihuánafogyasztásért, és példáját többen követték. A bíróság szerint Juhász akciójával komoly veszélyt jelentett a társadalmi együttélésre.

Újra tárgyalják Farkas Péter drogügyét

Itthon2007.01.29, 13:49

Új eljárást rendelt el Farkas Péter birkózó olimpiai bajnok kábítószerügyében a Fővárosi Bíróság hétfőn, mert a korábbi - felmentő - ítéletet megalapozatlannak találta. A sportolót ellen az volt a vád, hogy társaival több ezer tő marihuánát termesztett egy családi házban.

Hallgat a palacsintás mérgezés vádlottja

Itthon2007.01.29, 16:13

Visszavonta korábbi beismerő vallomását a Fővárosi Bíróságon az a férfi, akit azzal vádolnak, hogy nevelt gyerekeit palacsintába kevert nyugtatóval akarta megmérgezni. A húsz éve pszichiátriai kezelések alatt álló volt ápolót a tanúvallomások szerint az zavarhatta, hogy túl sokan élnek egy lakásban, és idegesítette, hogy sokat hangoskodik a vele lakó tízéves ikerpár. A gyerekek túlélték a mérgezést.

Kártérítést kaphatnak a lecsukott tüntetők

Itthon2007.01.08, 17:52

Milliós kártérítést kaphat az a négy tüntető, akiknek az ügyében a Fővárosi Bíróság kimondta: jogszerűtlenül tartották őket börtönben néhány napig az október 23-i tüntetés után. Az ítélet szerint nem lehet megbüntetni senkit pusztán azért, mert nem engedelmeskedik a rendőröknek és nem távozik a tüntetés helyszínéről.

Kismama dolgozó nyert a minisztérium ellen

Itthon2006.12.14, 12:15

Eltiltotta a további jogsértéstől az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) azt a meg nem nevezett minisztériumot, amely a gyed alatt szüntette meg vezetői státusát egyik dolgozójának. A felmentett főosztályvezetőt nem kell visszahelyezni állásába, ám a megrótt minisztérium mégis a Fővárosi Bíróság elé vitte az ügyet.

Amnesztiát követeltek a tüntetők a Markó utcában

Itthon2006.12.05, 23:34

Amnesztiát követeltek a tüntetők a Fővárosi Bíróság Markó utcai épülete előtt kedden este. A megmozdulást jelentős rendőri erők biztosították.

Fizethet a kizárt képviselőknek az MDF

Itthon2006.12.05, 13:11

A Fővárosi Bíróság döntése értelmében 2-2 millió forint kártérítést kell fizetnie az MDF-nek több, a pártból kizárt képviselőnek, többek között Balsai Istvánnak, valamint Horváth Balázs örököseinek.

Két éve akarnak beszélni az új móri tanúk

Itthon2006.11.24, 18:00

Évek óta próbálja elmondani a hatóságoknak információit az a két tanú, akiket a Fővárosi Bíróság szerdán hallgatott meg először a móri vérengzés büntetőperében. Vallomást csak akkor tennének, ha a hatóságok előbb garantálnák védelmüket, az ügyészség azonban alkukötés előtt konkrétumokat szeretne. A tanúk viszont az életüket féltik - véli jogi képviselőjük, aki szerint a két férfi inkább vállalja a hamis tanúzást, mint a rendőri védettség nélküli vallomástételt.

Új személyiséget kérnek vallomásukért a móri tanúk

Itthon2006.11.23, 18:12

A Fővárosi Bíróságot váratlanul érte, hogy a szerdai tárgyaláson két tanú orosz biztosítási csalással hozta összefüggésbe a 2002-es móri vérengzést, az ügyészség szerint azonban nem hangzott el új információ a meghallgatáson. A tanúk azt állították, tudják, kik a nyolcszoros gyilkosság elkövetői, de csak akkor beszélnek, ha a rendőrség garantálja a védelmüket. Ez azt jelenti, hogy biztonságuk érdekében ők és családjuk is új személyiséget kaphatnának.

Két tanú megnevezné az igazi móri tetteseket

Itthon2006.11.22, 19:19

Tanúvallomásokkal folytatódott szerdán Hajdú László társtettesként, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés és más bűncselekmények miatt indult büntetőpere a Fővárosi Bíróságon; két tanú azt vallotta, hogy tudják, kik az igazi tettesek, de a neveket csak akkor árulják el, ha a biztonságukat garantálják.

Nem titkolhatja a rendőrség az utcai kamerákat

Itthon2006.11.07, 16:44

Ki kell adnia a rendőrségnek a közterületi térfigyelő kamerák pontos listáját, az azokról készült tanulmányokat, valamint a BRFK és a helyi önkormányzatok közt létrejött szerződéseket, miután kedden a Fővárosi Bíróság jogerősen helyt adott a TASZ keresetének.

Kiengedtek szinte mindenkit az előzetesből

Itthon2006.10.31, 17:53

A szeptemberi zavargások ügyében hozott másodfokú ítéletek igazolták a jogvédők aggodalmait az előzetes letartóztatások elsietett, sokszor indokolatlan elrendelésével kapcsolatban. A fellebbezések után másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság az esetek 77 százalékában megváltoztatta az elsőfokú határozatot. Az [origo]-nak nyilatkozott egy fiatalember, akit úgy vittek be, majd tartottak egy hétig előzetesben, hogy állítása szerint semmi köze nem volt a zavargásokhoz.

Újabb elzárások az október 23-i zavargások miatt

Itthon2006.10.26, 18:27

Öt embert 4-4 nap, egyet pedig 3 nap elzárással sújtott a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtökön az október 23-i zavargások miatt - közölte a Fővárosi Bíróság.

Pénzbüntetést és elzárást mondtak ki hét Kossuth téri rendzavaróra

Itthon2006.10.24, 20:05

A bíróság kedden összesen hét ember szabálysértési ügyét tárgyalta, a rendzavarás miatt indult eljárásokban zömében pénzbüntetést és elzárást szabott ki azokra a személyekre, akik a hatóság felszólítása ellenére nem voltak hajlandók elhagyni a Kossuth teret - közölte a Fővárosi Bíróság (FB) sajtótitkársága kedden.

Pert nyert a cunami miatt visszarendelt nagykövet

Itthon2006.10.17, 11:38

Pert nyert a Külügyminisztériummal szemben az a nagykövet, akit azt követően rendeltek vissza Bankokból, hogy a 2005-ös több ezer áldozatot követelő természeti katasztrófa utáni nem tartózkodott az állomáshelyén - derüli ki a Fővárosi Bíróság ítéletéből.

A Markó utcába vonultak a Kossuth téri tüntetők

Itthon2006.10.16, 19:11

Több száz árpádsávos és nemzetiszínű zászlókat lobogtató demonstráló vonult át a fővárosi Kossuth térről a Fővárosi Bíróság Markó utcai épületéhez, hogy az általuk "politikai"-nak nevezett foglyok szabadon bocsátását követelje.

Újabb fővárosi rendbontót ítéltek börtönre

Itthon2006.10.04, 18:46

Újabb fővárosi rendbontót ítéltek börtönbüntetésre; a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa szerdai ítéletében kimondta, hogy a szerződéses katona bűnös, bűnsegédként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettében.

Börtönre ítélték az MTV-t ostromló rendőrt

Itthon2006.10.02, 18:13

Nem jogerős ítéletében 3 év 6 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa azt a rendőrt, aki civilben részt vett az MTV-székház elleni ostromban. Az ítélet ellen a védelem fellebbezett, a 29 éves férfi pedig bocsánatot kért kollégáitól.

Tanúvallomásokkal folytatódik Hajdú büntetőpere

Itthon2006.09.05, 19:42

Kaiser Ede és Kiglics Attila tanúvallomásaival folytatódik Hajdú László a móri bankrablás ügyében indult büntetőpere a Fővárosi Bíróságon szerdán - erősítette meg Kamarás Géza, Hajdú László ügyvédje. Hajdú Lászlót társtettesként, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettével vádolja az ügyészség.

Börtönbüntetést kért az ügyész Szabadi Bélára

Itthon2006.08.29, 18:58

Letöltendő börtönbüntetést kért az ügyész perbeszédében Szabadi Bélára, Torgyán József egykori politikai államtitkárára az ellene és társai ellen folyó, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt indított büntetőperben kedden a Fővárosi Bíróságon.

Kihagyta az ombudsman a szcientológusos pert

Itthon2006.08.24, 14:50

Októberre halasztották a Fővárosi Bíróságon azt a csütörtökön megkezdődött pert, amelyet a Magyar Szcientológiai Egyház indított Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos ellen. Az ombusman azért nem jelnet meg a bíróságon, mert Horvátországban nyaral. Az egyház egy rendőrségi szakvélemény miatt perel

Bíróságon keresi igazát a metrótender vesztese

Itthon2006.08.17, 15:36

A Fővárosi Bíróságon támadja meg a négyes metró szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat eredményét a második helyezett. Az orosz cég szerint a végeredmény azért nem érvényes, mert a győztes konzorcium magyar tagja ellen a pályázat ideje alatt csődeljárást indítottak, ez pedig kizáró ok.

Másodszor is felmentették Molnár Csabát

Itthon2006.07.12, 15:05

Újra felmentették Molnár Csabát, a K&H-ügy egykori főnyomozóját. A megismételt elsőfokú büntetőperben a Nógrád Megyei Bíróság találta ártatlannak az egykori rendőrt. Az ügyészség által vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel és államtitoksértéssel vádolt volt alezredest tavaly januárban is felmentette már a Fővárosi Bíróság, de az ítélet nem emelkedett jogerőre, helyette új eljárásról határoztak.

A móri vérengzéssel vádolják Hajdút

Itthon2006.06.21, 11:34

Újrakezdődött a móri ügyben megvádolt Hajdú László büntetőpere a Fővárosi Bíróságon. A mostani eljárásban Hajdút már azzal vádolják, hogy ő lőtte le a bankban tartózkodó nyolc embert. Korábban csak azt rótták a terhére, hogy fegyvert szerzett a bankrabláshoz. Az ügyben hozott elsőfokú ítéletet tavaly helyezte hatályon kívül a Fővárosi Ítélőtábla.

Előző
Következő