Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa

címke rss

Jogtalanul kapott támogatást a Gyermekrák Alapítvány

Itthon2001.12.05, 16:36

Pert vesztett a Gyermekrák Alapítvány az Egészségügyi Minisztériummal szemben. A bíróság döntése szerint az alapítványnak nem volt joga megtartani a számlájára tévedésből átutalt 135 millió forintos támogatást, ezért a Fővárosi Bíróság az összeg visszafizetésére és a perköltségek megtérítésére kötelezte. Az alapítvány fellebbez az ítélet ellen.

Kedden kezdődik a ciánper a Fővárosi Bíróságon

Itthon2001.12.02, 09:46

Kedden kezdődik a Magyar Állam kontra Aurul polgári per, melyben a tavaly januári tiszai ciánszennyezés miatt több mint 28,5 milliárd forintot és kamatait követeli kártérítésként Magyarország a romániai cégtől.

Elhalasztották a döntést Siklósi Mária perében

Itthon2001.11.28, 12:15

A Fővárosi Bíróság elhalasztotta a döntést, és február 20-ára újabb, Siklós Mária személyes meghallgatásával zajló zárt tárgyalást hívott össze szerdán abban a közigazgatási perben, amelyet az építész indított a Magyar Építész Kamarával szemben. Siklós Mária a Magyar Építész Kamara (MÉK) tavaly decemberben született határozatának hatályon kívül helyezését kéri a bíróságtól. Ez a határozat etikai vétségre hivatkozva kizárta az építész kamara soraiból Siklós Máriát, a Nemzeti Színház tervezőjét.

Elhalasztották a pert az Agrárinnovációs Kht. ügyében

Itthon2001.11.28, 12:41

Jövő év március 29-én folytatódik a Fővárosi Bíróságon a Fővárosi Főügyészségnek az Agrárinnovációs Kht., az FTC és az Agrármarketing Centrum Kht. ellen indított polgári pere, miután a szerdai tárgyalást elnapolták.

Értéktelenek az 1914-es fővárosi kötvények

Itthon2001.11.27, 17:46

Nem kell fizetnie sem a fővárosi önkormányzatnak, sem az államnak 1914-ben, a székesfőváros által kibocsátott kötvényekre - derült ki a Fővárosi Bíróság ma kihírdetett jogerős ítéletében. A bíróság az elévülés miatt már meg sem vizsgálta a kérdést, hogy a főváros jogutód-e.

Megkezdődhet a cián-per decemberben

Itthon2001.11.26, 15:03

A romániai Aurul cég átvette a ciánszennyezés kapcsán indított kártérítési perre szóló idézést, így december 4-én a Fővárosi Bíróságon megkezdődhet a tárgyalás.

Székely meglógott otthonról - visszavitték a börtönbe

Itthon2001.11.22, 17:26

Rendőrök vitték vissza a börtönbe Székely Zoltán vesztegetéssel vádolt független, korábban kisgazda országgyűlési képviselőt. A Fővárosi Bíróság (FB) csütörtökön ugyanis megszüntette házi őrizetét, és elrendelte újbóli előzetes letartóztatását. Székelyt azért vitték vissza, mert többször megszegte a házi őrizet szabályait. Így például többször előfordult, hogy Székelyt nem találták otthon az ellenőrzésre kivonuló rendőrök.

Vádemelés a Cion bölcsei és a Mein Kampf miatt

Itthon2001.11.22, 18:48

Vádat emelt a Cion bölcseinek jegyzőkönyve és a Mein Kampf terjesztése miatt a Fővárosi Főügyészség. Az ügyészség az előbbi "műnél" közvetlenül a Fővárosi Bírósághoz nyújtotta be a vádiratot közösség elleni izgatás miatt, hogy egy esetleges fellebbezésnél a Legfelsőbb Bíróság döntése iránymutató legyen ennek az esetnek a megítéléséhez.

Börtönbüntetésre ítélték a sikkasztó ügyvédnőt

Itthon2001.11.19, 17:24

Két év nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre és három év közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá véglegesen eltiltotta az ügyvédi hivatás gyakorlásától a 80 milliós sikkasztással vádolt egykori ügyvédnőt a hétfőn kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletben. A vádlott enyhítésért fellebbezett, így a büntető per másodfokon folytatódik majd a Fővárosi Bíróságon.

Sztecura terhelő vallomást tett Clodóra

Itthon2001.11.16, 16:33

Leonyid Sztecura tanúkénti meghallgatásával folytatódott a Fővárosi Bíróságon a Clodo-per. Sztecura, a vád koronatanúja több ponton is ellentmondó, zavaros vallomásában alátámasztotta a vádiratban szereplő állítások nagy részét és azt állította, hogy a német állampolgárságú Dietmar Clodo bombát adott el neki, ráadásul még egy esetleges bombamerénylet végrehajtására is ajánlkozott. Sztecura emellett egy titkos, írásbeli vallomást is tesz, amellyel szerinte további emberek buknak le.