főügyész

címke rss

Mentálisan beteg, idős asszonytól vette el a házát egy férfi

Itthon2022.11.09, 10:48

Egy két éve gondnokság alá helyezett asszony eladta a gödi házát 7 millió forintért. A szerződés megírásakor az asszony a mentális zavara miatt nem volt tisztában azzal, hogy mit tesz. Az ilyen körülmények között kötött szerződéseket a jog érvénytelennek tekinti.

V4NA: Soros György európai szövetségesei kiálltak a maffiaügyésznő mellett

Nagyvilág2019.11.03, 10:49

Miután kirobbantak a korrupciós vádak Laura Condruta Kövesi, a román Országos Korrupcióellenes Ügynökség (DNA) korábbi főügyésze ellen, balliberális európai politikusok nem elítélték, hanem támogatásukról biztosították. Frans Timmermans, illetve Guy Verhofstadt is védelmébe vette a DNA korábbi vezetőjét - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség Kövesiről szóló legújabb összeállításában. (Legutóbb csütörtökön írtunk hosszabban a korrupcióval vádolt román ügyésznőről.)

Fenyő-Gyárfás-ügy: visszautasítja a gyanút a volt főügyész

Itthon2018.04.26, 12:25

Ihász Sándor szerdán hivatalosan benyújtotta a Központi Nyomozó Főügyészségre (KNYF) a bűnpártolás miatt vele közölt gyanúsítás tételes cáfolatát - közölte az ügyvédje.

Vádat emelt Harvey Weinstein ellen New York főügyésze

Archívum2018.02.12, 18:43

Vádat elemelt Harvey Weinstein és a producer The Weinstein Co. filmvállalata ellen New York állam főügyésze. A vasárnap benyújtott keresetben szexuális zaklatással vádolják a filmmogult, cégét pedig azzal, hogy nem védte meg alkalmazottait a szexuális visszaélésektől, megalázástól és diszkriminációtól.

Meghalt a katalán kormány ellen vádat emelő spanyol főügyész

Nagyvilág2017.11.18, 23:41

Hatvanhat éves korában szombaton meghalt José Manuel Maza spanyol főügyész Argentínában - tudatta Mariano Rajoy spanyol kormányfő. A főügyész vezette a nyomozást a szakadár katalán kormány és tagjai ellen, illetve ő kezdeményezte a büntetőeljárást ellenük.

Elfogták a Párizsban tervezett terrortámadás gyanúsítottjait

Nagyvilág2017.10.07, 12:54

A korábban őrizetbe vett hat gyanúsított közül három férfi, köztük két radikális iszlamista ellen indított a francia terrorelhárítási vizsgálóbíró eljárást szombaton a múlt hétvégén Párizsban tervezett robbantásos merénylet miatt - közölték francia igazságügyi források.

A leváltott főügyész korrupcióval vádolja a venezuelai kormányt

Nagyvilág2017.08.19, 07:42

Az augusztus elején leváltott venezuelai főügyész azzal vádolja a kormányzatot, hogy csak azért távolították el állásából, hogy egy óriási korrupciós ügyet fedezhessenek. 

Lejárató hangfelvételeket szivárogtattak ki Romániában

Nagyvilág2017.06.19, 12:22

Lejárató hangfelvételeket tett közzé a román korrupcióellenes főügyészről, Laura Codrut Kövesiről a Roman Tv hírtelevízió. A tv egyébként közel áll a jelenleg kormányon lévő Szociáldemokrata Párthoz.

Halálbüntetést kaphatnak a főügyész elleni merényletért

Nagyvilág2017.06.17, 14:18

Az egyik egyiptomi bíróság halálbüntetést szabna ki annak a 31 embernek az ügyében, akik részt vettek Hisám Barakat fűügyész két évvel ezelőtti meggyilkolásában.

Tovább nyomoznak a norvég pénzek ügyében

Itthon2015.08.27, 11:17

Újabb négy hónapig folytathatja a nyomozást a Nemzeti Adó és Vámhivatal a Norvég Civil Támogatási Alap pénzeinek ügyében. A kormány eközben Brüsszelben egyezkedik a program folytatásáról.

Megölték az egyiptomi főügyészt

Nagyvilág2015.06.29, 19:06

Belehalt a hétfői kairói robbantásos merényletben szerzett sebesüléseibe Hisám Barakat egyiptomi főügyész 

Civil kórházban kezelik majd Timosenkót

Nagyvilág2012.04.02, 14:42

Az ukrán főügyész egyelőre egy helyi kórházba szállíttatta át a volt kormányfőt, de felvetődött már a külföldi kezelés lehetősége is.

Gyorsíttatná a bírósági munkát a fővárosi főügyész

Itthon2012.03.03, 11:51

Ihász Sándor a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjújában az mondta, hogy több modell is létezik a büntetőügyek elhúzódásának elkerülésére. Az egyik ilyen például, ha a vádelőkészítéskor a nyomozóhatóságnak csak az adatok összegyűjtésére kell koncentrálnia.

Tiltakozik a vizsgálat lezárása ellen Malina Hedvig ügyvédje

Nagyvilág2009.01.31, 14:50

A szlovákiai főügyésznek küldött levélben sérelmezi Malina Hevig ügyvédje a védence által elszenvedett eljárási visszásságokat. Az ügyvéd szerint a főügész a hazugságvizsgálat ügyében szándékosan csúsztatott.

Del Ponte: Szorul a hurok Mladic körül

Nagyvilág2007.10.18, 19:34

A legsúlyosabb háborús bűntényekkel vádolt Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnokot az év végéig letartóztatják - állítja Carla Del Ponte, a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) főügyésze, aki szerint az őrizetbe vételre talán már az elkövetkező hetekben sor kerülhet.

Meghosszabbították del Ponte mandátumát

Nagyvilág2007.09.14, 19:36

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa az év végéig meghosszabbította pénteken Carla del Ponténak, a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) főügyészének lejárt mandátumát. A 15 fős testületben a döntést tizennégyen támogatták, Oroszország képviselője tartózkodott.

A szlovák főügyész nyomoz tovább a Malina-ügyben

Nagyvilág2007.09.13, 18:45

Hibázott a rendőrség és az ügyészség Malina Hedvig ügyében - állította csütörtökön Szlovákia legfőbb ügyésze. Az ügyész nem mondott konkrétumot arról, hogy kik követtek el hibákat a szlovákiai magyar lány ügyében, da a legfőbb ügyészség nyomoz tovább az ügyben.

Del Ponte óvatosságra intette a BT-t Koszovó ügyében

Nagyvilág2007.06.19, 00:40

Carla del Ponte, a délszláv háborús bűnösök ügyében eljáró Nemzetközi Törvényszék (NT) főügyésze hétfőn arra intette az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjait, hogy kellő óvatossággal járjanak el Koszovó státuszának a kérdésében, mert egy elsietett döntés veszélyeztethetné a hágai testület által körözött szökevények elfogásának az esélyét.

Carla del Ponte többet vár Szerbiától

Nagyvilág2007.06.06, 19:21

Kedvező jelentést terjeszt a Nemzetközi Törvényszékkel (NT) folytatott szerb együttműködésről az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) elé a hágai testület főügyésze, aki azonban további hágai vádlottak elfogására utalva addig is újabb "pozitív lépéseket" vár Belgrádtól.

Belgrádban tárgyal Carla del Ponte

Nagyvilág2007.06.04, 20:03

Belgrádban megvan a kellő politikai akarat ahhoz, hogy mielőbb és teljes körűen lezárja az együttműködést a hágai Nemzetközi Törvényszékkel (NT) - erről igyekezett meggyőzni Vojislav Kostunica szerb kormányfő hétfőn az NT főügyészét, aki Szerbia európai integrációs törekvései szempontjából döntő jelentőségű látogatást kezdett Belgrádban.

Puccsszerű lépés tarkítja az ukrán zűrzavart

Nagyvilág2007.05.25, 17:08

Nemzetbiztonsági okokra hivatkozva saját parancsnoksága alá vonta Ukrajna 40 ezer fős belügyi erőit Viktor Juscsenko ukrán elnök, tovább mélyítve ezzel a politikai válságot. A belügyminisztérium szóvivője szerint azonban Juscsenko, aki a hadsereg főparancsnoka is, nem parancsolhat a belügyi csapatoknak. Juscsenko lépésére egy nappal az után került sor, hogy a rohamrendőrség elfoglalta a kirúgott főügyész, Szvjatoszlav Piszkun irodáját.

Politikai bosszúval vádolják Bush bizalmasát

Nagyvilág2007.04.20, 18:24

Lemondásra kényszerítené az amerikai szenátus demokrata többsége Alberto Gonzales igazságügyi minisztert. Azzal vádolják George Bush amerikai elnök közeli szövetségesét, hogy politikai okokból váltott le nyolc szövetségi főügyészt, és ezzel megakadályozta a republikánusok elleni vizsgálódásokat. Gonzales tagadja a vádakat, és nem akar lemondani.

Letiltotta a BBC filmjét a brit főügyész

Nagyvilág2007.03.03, 13:19

Bírósági végzéssel tiltatta le a brit főügyész a BBC tévé új feltáró riportfilmjét. Az alkotás a kormányzó Munkáspártnak nyújtott, állítólag nemesi kiváltságokkal jutalmazott titkos magánhitelek ügyéről közölt volna értesüléseket.

Kacav vádemelés esetén lemond

Nagyvilág2007.01.24, 20:52

Tagadta a nemi erőszakkal és korrupcióval vádolt Móse Kacav izraeli államfő szerdán, hogy a neki tulajdonított bűncselekmények bármelyikét is elkövette volna, de kijelentette, hogy lemond, ha a főügyész vádat emel ellene; eközben Ehud Olmert kormányfő lemondásra szólította fel.

Kinevezték a legfőbb ügyész helyetteseit

Itthon2006.12.15, 13:41

Sólyom László kinevezte a legfőbb ügyész három helyettesét: a büntetőjogi-, valamint a magán és közigazgatási jogi helyettest, valamint a katonai főügyészt.

Felfüggeszthetik hivatalából az izraeli államfőt

Nagyvilág2006.10.29, 11:05

Az izraeli államfő hivatalából való felfüggesztését javasolta vasárnap a főügyész, arra az időre, amíg nyomozás folyik ellene. Móse Kacav izraeli államfőt nemi erőszakkal, szexuális zaklatással gyanúsítja a rendőrség.

Megválasztották a legfőbb ügyészt

Itthon2006.10.10, 08:56

Kovács Tamás katonai főügyészt választotta legfőbb ügyésszé az Országgyűlés. A köztársasági elnök előző jelöltjét a kormánypártok nem tudták elfogadni, Kovácsot azonban nagy többséggel támogatták.

Nem javult a hágai főügyész véleménye Szerbiáról

Nagyvilág2006.10.03, 20:05

Carla del Ponte, a hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze kedden, kétnapos belgrádi látogatása végén is azt vallotta, hogy Szerbia nem teszi meg azt a délszláv háborúk háborús bűnöseinek elfogása érdekében, ami szerinte elvárható tőle.

Pilótahiba okozta a hejcei légi szerencsétlenséget

Itthon2006.09.22, 23:31

Nem kapcsolta be a magasságmérő műszert a januárban Magyarországon szerencsétlenül járt szlovák katonai szállító repülőgép pilótája - jelentette be pénteken este az egyik szlovák kereskedelmi televíziónak nyilatkozva Mikulás Gardecky, Szlovákia katonai főügyésze.

Katonai főügyész Sólyom új jelöltje

Itthon2006.09.18, 15:28

Kovács Tamás katonai főügyészt jelöli a Legfőbb Ügyészség élére Sólyom László államfő, akinek korábbi jelöltje elbukott a kormánypártok ellenállásán.

Hétfőn újra főügyészt jelöl Sólyom

Itthon2006.09.15, 14:40

Hétfőn nevezi meg új legfőbbügyész-jelöltjét Sólyom László köztársasági elnök. Az előző jelöltet, Horányi Miklós szegedi főügyészt júliusban leszavazták a kormánypártok, így Polt Péter májusi távozása óta a legfőbb ügyészi poszt betöltetlen.

Fajgyűlölet miatt robbantottak a moszkvai piacon

Nagyvilág2006.08.22, 19:16

A moszkvai főügyész szerint etnikai gyűlölet áll annak a hétfői moszkvai piacrobbantásnak a hátterében, amelyben 10 ember meghalt. A feltételezett elkövetők ellen vádat emelnek.

Több főügyészjelöltet szeretne az MDF

Itthon2006.08.08, 11:27

Az MDF azt javasolja Sólyom Lászlónak, hogy több legfőbbügyész-jelöltet is nevezzen meg. Az ellenzéki párt szerint így gyorsabban lehetne megválasztani az új főügyészt.

Hullanak a fejek Romániában az eltűnt arab miatt

Nagyvilág2006.07.21, 20:07

Benyújtotta lemondását Ilie Botos román főügyész és a három legfontosabb román titkosszolgálat irányítója. A vezetők lemondása összefüggésben lehet annak az Omar Hajszamnak az eltűnésével, akit a hatóságok az Irakban dolgozó román újságírók egy évvel ezelőtti elrablásával vádolnak.

Boszniai lapértesülés szerint Mladic kész feladni magát

Nagyvilág2006.04.06, 22:08

Egy boszniai hetilap értesülése szerint a háborús bűnökkel vádolt Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnok a szerb miniszterelnök közvetítésével létrejött telefonbeszélgetésen közölte a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) főügyészével, hogy hamarosan megadja magát.

Sólyom szegedi ügyészt akar Polt utódjának

Itthon2006.04.04, 14:52

Horányi Miklóst, a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség főügyészét, a Legfőbb Ügyészség egykori szóvivőjét javasolja legfőbb ügyésznek Sólyom László köztársasági elnök.  Polt Péter jelenlegi főügyész mandátuma május 16-án jár le.

Három héten belül jelöl új főügyészt Sólyom

Itthon2006.03.21, 12:38

A választások első fordulójáig bejelenti Sólyom László államfő, hogy kit jelöl a legfőbb ügyészi posztra - közölte az államfő sajtófőnöke. Minderre azért van szükség, mert Polt Péter jelenlegi legfőbb ügyész megbízatása május 16-án lejár.

Megint perlik a GTA-t a szexjelenetek miatt

Techbázis2006.01.27, 16:39

Los Angeles város főügyésze szerint a GTA: San Andreas készítői vétettek a versenyszabályok ellen azzal, hogy eltitkolták: a videojátékban pornográf jelenetek vannak.

Kinevezték ki a Szaddám-per új főbíráját

Nagyvilág2006.01.16, 18:45

Helyettes vezetőt neveztek ki a Szaddám Huszein bukott diktátor ügyében ítélkező iraki különleges törvényszék élére, miután nem tudták rávenni a testület eddigi elnökét a múlt héten benyújtott lemondásának visszavonására - közölte az iraki főügyész.

Del Ponte kedvezőtlen jelentés tesz Belgrádról

Nagyvilág2005.12.08, 19:31

Carla del Ponte szerint Szerbia nem működik együtt a hágai Nemzetközi Törvényszékkel, ezért a főügyész arra figyelmeztette csütörtökön Belgrádot, hogy reá nézve kedvezőtlen lesz az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé terjesztendő jelentése, hacsak egy héten belül nem történik előrehaladás ilyen téren.

Horvátország előtt megnyílt az út az EU-ba

Nagyvilág2005.10.03, 18:56

Ivo Sanader horvát miniszterelnök üdvözölte a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) főügyészének hétfői jelentését, amely megállapítja, hogy Horvátország immár teljes mértékben együttműködik az ENSZ-törvényszékkel, és ez megnyithatja az utat a horvát európai uniós csatlakozási tárgyalások előtt.

Pokolgép robbant a palesztin főügyész gázai házánál

Nagyvilág2005.08.01, 22:59

Pokolgép robbant hétfő este Gáza városában a palesztin főügyész házánál: a detonáció megrongálta az épületet, de senkit sem sebesített meg.

Del Ponte javulást lát Horvátország együttműködésében

Nagyvilág2005.06.03, 01:00

Carla del Ponte, a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) főügyésze csütörtökön Zágrábban közölte: jelenteni fogja az ENSZ Biztonsági Tanácsának, hogy Horvátország elkötelezte magát a háborús bűnökkel vádolt Ante Gotovina tábornok kézre kerítésére, de hangsúlyozta, hogy egyelőre korai arról beszélni, hogy Zágráb teljes egészében együttműködne a Nemzetközi Törvényszékkel.

Del Ponte továbbra is Gotovina tábornokot követeli

Nagyvilág2005.04.26, 19:37

A hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze kedden ismét szemére vetette Zágrábnak, hogy változatlanul ki akar vonni egy háborús bűnöst a felelősségre vonás alól. Carla del Ponte kedden találkozott az Európai Unió márciusban létrehozott szakértői csoportjával, amelynek feladata megvizsgálni Zágráb együttműködését a hágai törvényszékkel.

Ukrajna rakétákat adott el Iránnak és Kínának

Nagyvilág2005.03.18, 21:51

Az ukrán főügyész beismerte, hogy Ukrajna manőverező robotrepülőgépeket exportált Iránba és Kínába, közölte ugyanakkor, hogy nukleáris robbanófejeket nem adott át a két országnak. Az ukrán főügyészség később pontosította vezetője nyilatkozatát, mondván, hogy nem állami exportról van szó, hanem illegális fegyverkereskedelemről.

A melegeket gyalázó lelkész mellé állt a svéd főügyész

Nagyvilág2005.03.10, 01:35

A svéd főügyész a legfelsőbb bíróságnál annak a lelkésznek a felmentését, akit elsőként fogtak perbe Svédországban - sőt talán az egész világon - melegek elleni gyűlöletkeltő kijelentések miatt.

A szeptember 5-i vacsorán mérgezték meg Juscsenkót

Nagyvilág2005.02.09, 21:34

Szándékosan, s valószínűleg néhány kormányzati illetékes közreműködésével mérgezték meg Viktor Juscsenko ukrán elnököt még hatalomra jutását megelőzően tavaly szeptemberben - közölte Szvjatoszlav Piszkun ukrán főügyész. Az ügynek egyelőre nincs gyanúsítottja, de a vacsorán részt vett az ukrán titkosszolgálat helyettes vezetője is.

Nem emelnek vádat Saron ellen

Nagyvilág2004.06.15, 17:42

Nem emelnek vádat az izraeli miniszterelnök, Ariel Saron ellen - jelentette be a főügyész. Saron ellen egy vesztegetési ügy kapcsán nyomoztak. A döntéssel megnőtt az esélye, hogy Saron keresztül tudja vinni a gázai kivonulással kapcsolatos tervét.

Az izraeli főügyész vádat emelne Saron ellen

Nagyvilág2004.03.27, 23:48

Az izraeli főügyész vádemelési javaslatra készül Ariel Saron kormányfő ellen - jelentette szombaton este a Channel 2 tv-állomás.

Az ENSZ szerint Belgrádban rejtőzködik Karadzic

Nagyvilág2004.02.11, 17:02

Az ENSZ főügyésze szerint Belgrádban él Radovan Karadzic, a Boszniai Szerb Köztársaság háborús bűnökkel vádolt egykori elnöke. A főügyész szerint egyelőre semmiféle együttműködés nincsen Szerbiával Karadzic kiadására, de reményét fejezte ki, hogy hasonlóan a boszniai szerb vezetéshez, a nemzetközi közösség Belgrádra is nyomást gyakorol majd.

Svilanovic Del Pontét bírálja

Nagyvilág2003.12.24, 14:48

A szerbia-montenegrói külügyminiszter szerint Carla del Ponte, a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) főügyésze nyilatkozataival beavatkozik az ország belügyeibe.

Mesic Del Pontét bírálja a Gotovina-ügyben

Nagyvilág2003.11.14, 19:12

Már megoldódhatott volna a horvát hadsereg szökésben lévő egykori tábornoka, Ante Gotovina ügye, ha a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) és a testület főügyésze, Carla del Ponte rugalmasabb magatartást tanúsított volna - jelentette ki pénteken egy interjúban Stjepan Mesic horvát elnök.

Carla del Ponte Boszniába látogat

Nagyvilág2003.10.22, 18:43

Szerbia-Montenegró és a boszniai Szerb Köztársaság állampolgárainak nagy része nem adná fel Ratko Mladicot, a boszniai szerb hadsereg volt főparancsnokát a hágai Nemzetközi Törvényszéknek - vált ismertté Belgrádban szerdán, egy nappal azelőtt, hogy Carla del Ponte, a hágai testület főügyésze boszniai látogatásra utazik.

Eltemették Alija Izetbegovicot

Nagyvilág2003.10.22, 20:34

Több mint százezer ember kísérte utolsó útjára szerdán Szarajevóban Alija Izetbegovic volt boszniai elnököt. Carla del Ponte, a hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze szóvivője útján bejelentette: a testület a volt államfő halála nyomán megszüntette az ellene folyó nyomozást.

Olaszország: még kérdéses Berlusconi mentelmi joga

Nagyvilág2003.06.25, 19:14

Alkotmányellenesnek minősítette szerdán a milánói főügyész azt a törvényt, amely hivatali idejében büntetőjogi mentességet biztosít az ország öt legfőbb közjogi méltóságának, köztük a miniszterelnöknek.

Javuló kapcsolatok Belgrád és Hága között

Nagyvilág2003.05.19, 20:26

Új korszak köszöntött be Belgrád és a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) kapcsolatában - jelentette ki hétfőn belgrádi látogatás után Carla del Ponte, az NT főügyésze, aki nem zárkózott el attól, hogy az ügyészség átadja egyes hágai vádlottak ügyét a szerbiai igazságszolgáltatásnak.

A brit főügyész szerint van jogalap a háborúhoz

Nagyvilág2003.03.17, 15:28

Lord Goldsmith brit főügyész szerint az ENSZ BT eddigi határozatai is jogalapot biztosítanak az Irak elleni háború megindítására, nem kell még egy határozat ehhez. Korábban független jogászok azt közölték, ha nincs a háborút lehetővé tévő BT-határozat, akár még a hágai törvényszék elé is kerülhetnek az Irak elleni akcióban részt vevő katonák. Goldsmith szerint három korábbi határozat, a 678-as, a 687-es és az 1441-es együttesen biztosítja a jogalapot a katonai fellépéshez.

Del Ponte vádat emel egy UCK-tag ellen

Nagyvilág2002.10.22, 19:01

Carla del Ponte, a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) főügyésze pristinai látogatásán bejelentette, hogy még az idén nyilvánosan vádat emelnek a néhai Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) egyik volt tagja ellen, és a jövő év folyamán elkészül két másik egykori gerillaharcos vádirata.

Del Ponte bepanaszolja Belgrádot

Nagyvilág2002.10.21, 19:11

Carla del Ponte, a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) főügyésze nagyon elégedetlen Belgrád együttműködési készségével, ezért panaszt emel Jugoszlávia ellen az ENSZ Biztonsági Tanácsánál.

Del Ponte jobb együttműködést sürget az EU-ban

Nagyvilág2002.10.14, 19:41

A hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze szerint ismert Ratko Mladicnak, a boszniai szerbek egykori katonai parancsnokának a tartózkodási helye, a letartóztatásához pedig már csak a politikai akarat hiányzik.

Vezérek a vádlottak padján

Archívum2002.10.01, 13:50

A New York-i főügyész polgári pert indított öt távközlési cégvezető ellen. A vezetőket azzal vádolják, hogy ők és pénzügyi partnereik a kisbefektetőket megkárosítva tettek szert dollármilliókra. Az államügyész szerint a háttérben a Salomon Smith Barney állt.

Milosevic békeharcosnak képzeli magát

Nagyvilág2002.09.26, 19:39

A hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze szerint Milosevic volt a vezetője annak a bűnszövetkezetnek, amely az 1990-es évek elején alakult Jugoszláviában egy etnikailag tiszta szerb állam létrehozására. A volt jugoszláv elnök  légből kapottnak nevezte a vádakat, sőt azt mondta: ő és Szerbia elismerést érdemel azért, mert mindig is a békéért szálltak síkra.

A pilótákat okolják az ukrán légi balesetért

Nagyvilág2002.07.30, 14:03

Ukrajna főügyésze hanyagsággal vádolta annak a vadászgépnek a két pilótáját, amelyik szombaton egy légiparádé nézői közé esett, ezzel kioltva 83 ember életét. A főügyész szerint a pilóták szabálytalan repülési útvonalon haladtak, és ezzel bűncselekményt követtek el.

Az izraeli főügyész a kitoloncolások ellen

Nagyvilág2002.07.19, 21:53

Eljákim Rubinstein izraeli főügyész pénteken a palesztin merénylők hozzátartozóinak a Jordán folyó nyugati partvidékéről a Gázai övezetbe való kitoloncolása ellen foglalt állást.

Del Ponte UCK-fegyveresek ellen vizsgálódik

Nagyvilág2002.04.20, 01:04

A hágai Nemzetközi Törvényszék a feloszlatott Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) három fegyverese ellen folytat vizsgálatot - közölte pénteken Pristinában Carla del Ponte, a bíróság főügyésze, miután tárgyalt Michael Steinerrel, a koszovói ENSZ-igazgatás (UNMIK) vezetőjével.

Politizált a főügyész, ezért váltották le

Itthon2001.12.27, 13:11

Minden ügyésznek tartózkodnia kell a politikai tartalmú kijelentésektől. Hegedűs András mégis aláírt egy politikai véleményeket is tartalmazó nyilatkozatot, a Legfőbb Ügyészség ezért visszavonta főügyészi kinevezését.

Elég bizonyíték van Milosevics ellen

Nagyvilág2001.12.27, 11:14

A hágai nemzetközi háborús bíróság főügyésze, Carla del Ponte közölte: meg van győződve arról, hogy elegendőek a bizonyítékok arra, hogy Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnököt népirtásért elítéljék.

Del Ponte szerint Mladic hivatalos védelmet élvez

Nagyvilág2001.11.27, 22:35

A hágai nemzetközi büntetőtörvényszék főügyésze azzal vádolja Jugoszláviát, hogy büntetlenséget biztosít a háborús bűnökkel gyanúsított Ratko Mladic tábornoknak, a boszniai szerbek egykori főparancsnokának.

Del Ponte Macedóniában is vizsgálódik

Nagyvilág2001.11.20, 20:16

A hat hónapos macedóniai albán lázadás alatt elkövetett esetleges háborús bűnökről szóló információk áttekintésére és pontosítására néhány órás látogatásra kedden Szkopjéba érkezett Carla del Ponte, a hágai ENSZ-törvényszék főügyésze.

A hágai törvényszéknek is vannak bizonyítékai bin Laden ellen

Nagyvilág2001.10.10, 17:58

Carla del Ponte, a hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze szerdán bejelentette, hogy az Egyesült Államok számára információkat adott át Oszama bin Laden al-Kaida nevű terrorszervezetével kapcsolatban, mivel boszniai vizsgálataik során új adatokra leltek. Del Ponte annyit elárult, hogy adataik szerint boszniai, illetve Boszniában tartózkodó emberek bizonyítható kapcsolatban álltak-állnak bin Laden szervezetével.

Szégyenlősnek és szelídnek írta le apja az egyik gépeltérítőt

Nagyvilág2001.09.15, 19:47

Bochumban is a nyomára bukkantak az egyik arab férfinak azon három személy közül, akik éveken át Hamburgban laktak, és a jelek szerint részt vettek a szeptember 11-i terrorista akciókban - közölte szombaton Karlsruhéban a német szövetségi főügyész.

Több arab ellen rendeltek el nyomozást Németországban

Nagyvilág2001.09.13, 17:18

A német főügyész csütörtökön nyomozást rendelt el több arab származású személy ellen terrorista célokat követő bűnszervezetben való tagság gyanújával.

Előző
  • 1
Következő