főügyész

címke rss

Del Ponte vádat emel egy UCK-tag ellen

Nagyvilág2002.10.22, 19:01

Carla del Ponte, a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) főügyésze pristinai látogatásán bejelentette, hogy még az idén nyilvánosan vádat emelnek a néhai Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) egyik volt tagja ellen, és a jövő év folyamán elkészül két másik egykori gerillaharcos vádirata.

Del Ponte bepanaszolja Belgrádot

Nagyvilág2002.10.21, 19:11

Carla del Ponte, a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) főügyésze nagyon elégedetlen Belgrád együttműködési készségével, ezért panaszt emel Jugoszlávia ellen az ENSZ Biztonsági Tanácsánál.

Del Ponte jobb együttműködést sürget az EU-ban

Nagyvilág2002.10.14, 19:41

A hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze szerint ismert Ratko Mladicnak, a boszniai szerbek egykori katonai parancsnokának a tartózkodási helye, a letartóztatásához pedig már csak a politikai akarat hiányzik.

Vezérek a vádlottak padján

Archívum2002.10.01, 13:50

A New York-i főügyész polgári pert indított öt távközlési cégvezető ellen. A vezetőket azzal vádolják, hogy ők és pénzügyi partnereik a kisbefektetőket megkárosítva tettek szert dollármilliókra. Az államügyész szerint a háttérben a Salomon Smith Barney állt.

Milosevic békeharcosnak képzeli magát

Nagyvilág2002.09.26, 19:39

A hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze szerint Milosevic volt a vezetője annak a bűnszövetkezetnek, amely az 1990-es évek elején alakult Jugoszláviában egy etnikailag tiszta szerb állam létrehozására. A volt jugoszláv elnök  légből kapottnak nevezte a vádakat, sőt azt mondta: ő és Szerbia elismerést érdemel azért, mert mindig is a békéért szálltak síkra.

A pilótákat okolják az ukrán légi balesetért

Nagyvilág2002.07.30, 14:03

Ukrajna főügyésze hanyagsággal vádolta annak a vadászgépnek a két pilótáját, amelyik szombaton egy légiparádé nézői közé esett, ezzel kioltva 83 ember életét. A főügyész szerint a pilóták szabálytalan repülési útvonalon haladtak, és ezzel bűncselekményt követtek el.

Az izraeli főügyész a kitoloncolások ellen

Nagyvilág2002.07.19, 21:53

Eljákim Rubinstein izraeli főügyész pénteken a palesztin merénylők hozzátartozóinak a Jordán folyó nyugati partvidékéről a Gázai övezetbe való kitoloncolása ellen foglalt állást.

Del Ponte UCK-fegyveresek ellen vizsgálódik

Nagyvilág2002.04.20, 01:04

A hágai Nemzetközi Törvényszék a feloszlatott Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) három fegyverese ellen folytat vizsgálatot - közölte pénteken Pristinában Carla del Ponte, a bíróság főügyésze, miután tárgyalt Michael Steinerrel, a koszovói ENSZ-igazgatás (UNMIK) vezetőjével.

Politizált a főügyész, ezért váltották le

Itthon2001.12.27, 13:11

Minden ügyésznek tartózkodnia kell a politikai tartalmú kijelentésektől. Hegedűs András mégis aláírt egy politikai véleményeket is tartalmazó nyilatkozatot, a Legfőbb Ügyészség ezért visszavonta főügyészi kinevezését.

Elég bizonyíték van Milosevics ellen

Nagyvilág2001.12.27, 11:14

A hágai nemzetközi háborús bíróság főügyésze, Carla del Ponte közölte: meg van győződve arról, hogy elegendőek a bizonyítékok arra, hogy Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnököt népirtásért elítéljék.