Fotex

címke rss

Csak ikszelt a Fotex Cegléden

Sport2002.09.26, 09:33

A nőikézilabda-NB I szerdai játéknapján a Pécs az Esztergomot, a Debrecen a Túrkevét, a Győr pedig a Vácot verte hazai pályán, míg a Kőbánya a Vasas, az FTC pedig a Hódmezővásárhely otthonában diadalmaskodott. A férfi bajnokságban óriási meglepetésre a Fotex - időntúli hétméteressel - csak döntetlent ért el Cegléden.

Saracevic mégsem vonul vissza

Sport2002.09.17, 11:42

Korábbi bejelentésével ellentétben mégsem vonul vissza minden idők egyik legeredményesebb horvát kézilabdázója, Zlatko Saracevic. A 41 éves sportember a tavalyi szezonban még a Fotex-Veszprém együttesét erősítette, idén pedig a horvát Zamet Crotek Rijeka együttesénél tölt be játékos-menedzser pozíciót.

Győzelemmel rajtolt a Fotex

Sport2002.09.13, 21:10

A címvédő Fotex-Veszprém, valamint a Dunaferr és a Cegléd is győzelemmel kezdte a férfikézilabda-NB I 2002/03-as idényét.

Szkopjéban vehet revánsot a Herz-FTC

Sport2002.08.30, 13:36

A Fotex férficsapata mellett a Herz-FTC női kézilabdázói is részt vehetnek a klubcsapatok Európa-bajnokságán. A férfiak Dessauban és Magdeburgban, a hölgyek Szkopjéban lépnek pályára négyes torna keretében.

Kupagyőztesek között a Fotex

Sport2002.08.17, 20:54

Nem hivatalos információk szerint idén Németországban, Dessauban és Magdeburgban rendezik meg a tavalyi szezon európai kupagyőzteseinek kézilabda Európa-bajnokságát. A férfiak megmérettetésén a három nyertes (Magdeburg, Kiel, Ciudad Real) mellett a Fotex-Veszprém indulhat.

Részvénytársasággá alakulna a Fradi

Gazdaság2002.08.05, 14:16

Az FTC Labdarúgó és Sport Kft. keddi taggyűlésén a résztvevők kifejezték azon szándékukat, hogy a Kft. az idei évben részvénytársasággá alakuljon, illetve, hogy később a sikeres átalakuklást követően bevezessék a tőzsdére. A közgyűlés rögzítette, hogy Fotex Rt. átutalta a Ferencvárosi Torna Club számlájára a klub vételárából visszamaradt második részletet, 600 millió forintot.

300 milliós ajánlat a Fradi tévés meccseiért

Sport2002.07.10, 18:26

A Fotex Rt. öt esztendőn át évi háromszázmillió forintot ajánl az FTC Labdarúgó és Sport Kft.-nek a labdarúgócsapat hazai bajnoki mérkőzéseinek közvetítési jogaiért.

Várszegi kiszáll a Frankfurtból

Sport2002.05.31, 21:51

Várszegi Gábor 24 nap után lemondott a német labdarúgó Bundesliga II-ben szereplő Eintracht Frankfurt klubelnöki tisztségéről, és visszaadta a Fotex Rt. által birtokolt részvényeket.

Elegánsan búcsúzott a Fotex

Sport2002.05.21, 22:35

A bajnok és kupagyőztes Fotex-Veszprém fölényes győzelemmel fejezte be szereplését a férfikézilabda-NB I-ben.

EHF-kupa: Nem sikerült a dániai bravúr a győrieknek

Sport2002.05.20, 22:16

Háromból semmi - összegezhetnénk tömören a magyar kézilabda kupacsapatok idei teljesítményét. A Fotex férfi és a Herz-FTC női együttese után a Győri Graboplast ETO hölgyei sem tudták megvalósítani a nagy álmot, miután katasztrofális, 8-0-s kezdés után 36-23-ra kikaptak a dán Ikast otthonában, így nem szerezhették meg a hőn óhajtott serleget.

A Fotexé a Magyar Kupa

Sport2002.05.19, 18:07

Duplázott a Veszprém férfi kézilabdacsapata, miután a bajnoki cím megvédése után vasárnap a Magyar Kupa szolnoki döntőjében legyőzte a Szegedet.

A Fotex elhódítaná a kupát a Dunaferrtől

Sport2002.05.15, 19:44

A nemrégiben újjávarázsolt szolnoki Tiszaligeti Sportcsarnokban a kosárlabda-kupadöntőt követően újabb rangos eseményre, a férfikézilabda-Magyar Kupa fináléjára kerül sor szombaton és vasárnap.

Bajnok a Fotex

Sport2002.05.15, 21:25

A Fotex-Veszprém nyerte a férfikézilabda-bajnokságot, miután 29-23-ra győzött Orosházán, és ezzel behozhatatlan előnyre tett szert. A BL-finalista együttes fennállása tizenegyedik aranyérmét ünnepelhette. A második helyen a Szeged, a harmadikon a Dunaferr végzett.

Magyar sportigazgatója lehet a Frankfurtnak

Sport2002.05.07, 10:45

Együtt tekintette meg az Eintracht Frankfurt utolsó bajnoki találkozóját Détári Lajos, a Kispest labdarúgócsapatának edzője és Várszegi Gábor, a Fotex első embere, a német klub új tulajdonosa. A német lapok szerint nem merült fel Détári szerződtetése, sőt Várszegi kijelentette, péntekig megoldják az edzőkérdést, s német trénert keresnek a posztra. A sportigazgató viszont magyar lehet.

Éles József tizenkét gólt dobott a Szegednek

Sport2002.05.03, 09:27

Bajnoki döntőnek beillő találkozón fogadta a veszprémi férfikézilabda-csapat a Pick Szeged gárdáját. A várt nagy küzdelem elmaradt, a BL-döntős minden tekintetben felülmúlta vetélytársát, és magabiztosan nyert.

Várszegi: nincs napirenden az FTC eladása

Sport2002.05.03, 18:07

Várszegi Gábor pénteken délután a Fotex székházában tartott sajtótájékoztatóján leszögezte: nincs semmilyen összefüggés az Eintracht Frankfurttal kapcsolatos üzleti tranzakció és a Ferencváros jövőbeni eladása között. A Fotex Rt. elnöke ezt azután jelentette ki, hogy csütörtökön kiderült: új befektetőként tulajdonképpen a német klub megmentője lesz.

Várszegi a Frankfurtba fektetett

Sport2002.05.02, 20:42

Várszegi Gábor, a Fotex Rt. elnöke a jövőben - befektetőként - részt vesz a német másodosztályban szereplő Eintracht Frankfurt labdarúgóklub irányításában. Erről csütörtökön egyezett meg a magyar üzletember az egyesület vezetőivel.

Magdeburgi bravúrra készül a Fotex

Sport2002.04.27, 12:54

Délután eldől, ki nyeri a férfi kézilabdázók Bajnokok Ligáját. Magdeburgban a Fotex-Veszprém együttese vendégszerepel, s Zdravko Zovko tanítványai kétgólos előnnyel várhatják az összecsapást. Ezt a hátrányt a németek olyannyira ledolgozhatónak tartják, hogy már a bajnoki fiesztát is megszervezték a város régi piacterén.

BL-második a Fotex

Sport2002.04.27, 17:20

A második helyen végzett a Fotex-Veszprém férfikézilabda-csapata a Bajnokok Ligája idei kiírásában, miután a veszprémiek a hazai pályán elért kétgólos sikert követően idegenben öt góllal kaptak ki a német bajnok Magdeburgtól.

Várszegi harmincöt százalékot akar a Frankfurtból

Sport2002.04.27, 13:10

Már nem tizenöt, hanem majdnem harmincöt százalékos tulajdonrészről tárgyal a Fotex Rt. és a német Eintracht Frankfurt labdarúgócsapata. A klub hivatalos honlapján megjelent információ szerint a Várszegi Gábor vezette befektetőcsoport kész átvenni az eddigi stratégiai partner teljes áruba bocsátott pakettjét.

Várszegi beszállna az Eintracht Frankfurtba

Sport2002.04.24, 17:32

Az MTK és a Ferencváros után a német Eintracht Franfurtban is tulajdonrészt venne magának Várszegi Gábor, a Fotex Rt. elnök-vezérigazgatója. A németországi információ szerint az üzletember 1,8 milliárd forintért a klub részvényeinek tizenöt százalékát kapná.

A Fotex tíz góllal verte az Orosházát

Sport2002.04.24, 10:03

A Magdeburg elleni BL-döntő visszavágójára készülő Fotex-Veszprém a férfikézilabda-bajnokság keddi mérkőzésén tíz góllal nyert az Orosháza ellen.

Vb-bronzérmesekkel érkeznek a jugoszláv kézisek

Sport2002.04.24, 00:15

Május 24-én, majd egy nappal később ismét megmérkőzik egymással a magyar és a jugoszláv férfi kézilabda-válogatott. A szegedi összecsapások felkészülés lesznek az Ukrajna elleni világbajnoki selejtezőre, amelynek győztese részt vehet a 2003. január 20. és február 2. közötti portugáliai vb-n.

Kétgólos előnyt szerzett a Fotex a BL-döntőben

Sport2002.04.21, 17:51

Kétgólos előnyt szerzett hazai pályán a Fotex-Veszprém férfikézilabda-csapata a német Magdeburg ellen a Bajnokok Ligája döntőjének első mérkőzésén. A Veszprém helyenként látványosan játszott, de amikor a Magdeburg védekezése jól működött, akkor nem igazán tudott veszélyt jelenteni a vendégek kapujára.

Bajnokok Ligája-fináléra készül a Fotex

Sport2002.04.20, 15:01

Egy nap alatt három komoly nemzetközi kupameccs vár a magyar kézilabdacsapatokra. A Fotex-Veszprém férfi együttese hazai pályán Bajnokok Ligája-döntőt játszik a német Magdeburggal, míg a Herz-FTC Podgoricán, a Győri Graboplast ETO pedig Győrött próbálja meg kivívni a döntőbe kerülést.

MK-elődöntős a Dunaferr és a Fotex

Sport2002.04.11, 01:43

A férfikézilabda-Magyar Kupában a Dunaferr és a Fotex is bejutott az elődöntőbe: előbbi a Győrt, utóbbi pedig a Pestszentlőricet múlta felül. A nőiröplabda-Extraligában BSE-Nyíregyháza fináléra kerül sor.

Hazai pályán kezd a Fotex

Sport2002.04.02, 12:10

Hazai pályán kezd a Veszprém a német Magdeburg ellen a férfikézilabda-Bajnokok Ligája fináléjában. Az első mérkőzést április 20-án vagy 21-én, a visszavágót egy héttel később rendezik. A női BL elődöntőjében az FTC április 14-én fogadja a Podgoricát, az EHF-kupában a Győr ugyanaznap játszik Oslóban.

Pamplonában küzd a BL-döntőért a Fotex

Sport2002.03.30, 16:51

Magyar férfikézilabda-csapat még soha nem játszott Bajnokok Ligája-döntőt, s hogy ez a történelmi tett megvalósuljon, vasárnap a Fotex-Veszprém tehet a legtöbbet. Az együttes ugyanis nyolcgólos előnnyel utazik Spanyolországba, a címvédő Portland San Antonióhoz, amely természetesen - ahogy a spanyol sajtó is fogalmaz - a csodára készül.

Bartók a Fotex továbbjutására szavaz

Sport2002.03.29, 06:27

A Fotex KC férfikézilabda-csapata nyolcgólos előnnyel kezdi vasárnap a spanyolországi Pamplonában a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóját. Bár az ellenfél a címvédő, a veszprémiek jogos és dagadó önbizalommal kelnek útra. Óvatos duhajként mégis efféléket kell nyilatkozniuk: a továbbjutás nyitott, úgy kell játszanunk, mintha 0-0 lenne az eredmény.

Történelmi siker előtt a Fotex-Veszprém

Sport2002.03.28, 13:29

Vasárnap este hat órakor Pamplonában lép pályára a Fotex-Veszprém férfikézilabda-csapata, a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján. Az első találkozót a bakonyi városban a magyar bajnok nyerte 27-19-re, ezzel óriási lépést tett a BL-döntő felé.

Sterbik össze van kötve a védőkkel

Sport2002.03.26, 07:08

Nyolcgólos előnyt szerzett a Fotex a férfikézilabda-Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén. A veszprémi csapat a sorozat címvédőjét, a spanyol Portland San Antoniót leckéztette meg, s ebben a többek között hat büntetőt hárító Sterbik Árpádnak is nagy szerepe volt. A jugoszláviai születésű, magyar anyanyelvű kapust éppen a magyar-jugoszláv határon értük utol, miközben hazafelé tartott.

Nyolcgólos Fotex-siker a BL-elődöntőben

Sport2002.03.24, 20:35

Bravúros, nyolcgólos győzelmet aratott a Fotex KC Veszprém férfikézilabda-csapata a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén a címvédő spanyol Portland San Antonio ellen.

Hétvégi kézilabda-remények

Sport2002.03.22, 19:14

Nagyüzem lesz a hét végén a nemzetközi kézilabdakupákban. A rangosabb összecsapásokat ugyan a férfiaknál játsszák, hiszen a Fotex a Bajnokok Ligája-, a Dunaferr pedig a KEK-elődöntőjében érdekelt, a hölgyeknél viszont eldől a továbbjutás mind a Herz-FTC BL-, mind a Győri Graboplast ETO EHF-kupa-negyeddöntőjében.

Jól sikerült a Fotex BL-főpróbája

Sport2002.03.20, 20:23

A férfikézilabda-NB I szerdai mérkőzésein a Fotex a Pécset, a Dunaferr az Orosházát győzte le hazai pályán.

Legyőzte a Dunaferr a Fotexet

Sport2002.03.17, 17:55

A Veszprém nem százszázalékosan nyerte az alapszakaszt a férfikézilabda-NB I-ben: a vasárnapi rangadón a Dunaferr legyőzte a vendég címvédőt.

A Fotex nyerte az alapszakaszt

Sport2002.03.10, 13:04

A Fotex-Veszprém győzött a férfikézilabda-NB I 20. fordulójának rangadóján a Pick-Szeged ellen, és ezzel a hátralévő két forduló eredményeitől függetlenül megnyerte az alapszakaszt. A Pécs Orosháza felett aratott győzelme azt jelenti, hogy Szentéék a felsőházban küzdhetnek a továbbiakban. 

Szegedi rangadó előtt a Fotex

Sport2002.03.07, 20:34

Négy fordulóval a bajnokság alapszakaszának vége előtt komolya rangadó vár a Fotex-Veszprém férfikézilabda-csapatára. A Bajnokok Ligájában már az elődöntőben járó együttes ugyanis pénteken Szegedre látogat, és bár négy pont az előnye, nem lehet biztos abban, hogy megnyeri az alapszakaszt, hiszen még Dunaújvárosba is megy az együttes.

A címvédőt kapta a Fotex a BL-elődöntőben

Sport2002.03.05, 13:42

A férfikézilabda Bajnokok Ligájában a Fotex-Veszprém a címvédő spanyol Portland San Antonióval, a KEK-ben a Dunaferr a német Flensburg-Handewitt csapatával találkozik az elődöntőben.

Csak idő kérdése, mikor száll ki a Fotex a Fradiból

Sport2002.03.04, 18:11

Noha Szeiler József, a Ferencváros Labdarúgó és Sport Kft. ügyvezető igazgatója múlt héten a Várszegi Gáborral való egyeztetése után a maradás mellett döntött, információink szerint csak idő kérdése, mikor köszön le posztjáról. Hasonlóan biztosnak tűnik a Fotex kivonulása a Ferencváros életéből, noha lehet, hogy erre csak nyáron kerül sor.

BL-elődöntőben a Fotex-Veszprém

Sport2002.03.03, 18:24

Kettős győzelemmel, hihetetlenül magabiztos, BL-döntőre érett játékkal jutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe a Fotex-Veszprém férfikézilabda-csapata. A magyar bajnok a tavalyi spanyol aranyérmes Ademar Leónt 30-18-ra verte úgy, hogy már egy héttel ezelőtt is nyert öt góllal a kasztíliai városban.

Az elődöntő kapujában a Fotex és a Dunaferr

Sport2002.03.02, 17:43

Nagy siker előtt áll a magyar férfikézilabda. A Fotex hazai pályán ötgólos előnnyel fogadja a spanyol Leónt a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, míg a KEK-negyeddöntő visszavágóján a Dunaferr tízgólos győzelemmel utazik Portóba.

BL-elődöntőbe készül a Fotex

Sport2002.02.22, 06:55

Két hónapos szünet után a hét végén folytatódik a férfikézilabda-BL. A negyeddöntőben a Fotexre a spanyol bajnok Ademar Leon és nyolcezer szurkolója vár.

Szeiler: Újpesten a Fradi-pályára szánt pénz

Sport2002.02.15, 17:30

A kialakult helyzetben a Stadion Invest Rt. az eredeti tervek szerint, de gyorsított ütemben folytatja az Üllői úti stadion teljes felújításának előkészítését - tudatta az MTI. Csonka Gábor azt mondja, a Fotex több hónapos fölösleges késedelmet okozott. Szeiler József, az FTC Labdarúgó és Sport Kft. ügyvezető igazgatója megdöbbenve reagált az állami stadionrekonstrukciós program végrehajtásáért felelős rt. vezérigazgatójának nyilatkozatára.

A Fotex nem vesz részt a stadionrekonstrukciós programban

Sport2002.02.14, 21:24

Az eredeti tervek szerint, 1,2-1,4 milliárd forintért, állami beruházás keretében kerül sor még ebben az esztendőben az FTC Üllői úti stadionjának korszerűsítésére. Erről Csonka Gábor, a StadionInvest Rt. vezérigazgatója tájékoztatta az MTI-t. A hírre reagálva Várszegi Gábor, a Ferencváros Labdarúgó és Sport Kft. többségi tulajdonosának, a Fotex Rt.-nek elnök-vezérigazgatója közleményt adott ki.

Furulyás nem érti Muszbeket

Sport2002.01.07, 21:16

Azóta sincs béke, hogy december 30-án az FTC Labdarúgó és Sport Kft. rendkívüli taggyűlésén megállapodtak abban, hogy a Fotex Rt. a szavazati jogok 80 százalékát átruházza az FTC-re. Ezzel a Fotex közvetlen beavatkozásának lehetősége megszűnt, és elsődlegesen a Ferencváros gyakorolja a tulajdonosi jogokat. A Fotex már csak pénzügyi befektetőként marad a klubban, és jelezte, ha a kft. "piacképes állapotba kerül", üzletrészét részben vagy egészben eladja. A tranzakciót sokan próbálják értelmezni, nehezen sikerül. Mi Furulyás János klubelnökkel próbáltuk ezt megtenni.

Már papíron is csak üzlet a Fradi

Sport2002.01.02, 10:01

Az FTC Labdarúgó és Sport Kft. rendkívüli taggyűlést tartott 2001. december 30-án, amelyen a társaság tagjai megállapodtak abban, hogy a Kft.-ben nyolcvan százalék erejéig tulajdonos Fotex Rt. a jövőben közvetlenül nem avatkozhat be a cég életébe, ugyanis szavazati jogát átruházta a Ferencvárosi Torna Clubra. E hivatalos mondat hétköznapibb megfogalmazás szerint azt jelenti, hogy a Fotex - értsd: Várszegi Gábor - nem szólhat bele a Fradi futballcsapatának működésébe, tulajdonosként csupán a pénzt adja a klub felvirágoztatásához.

A Fotex lemondott a Fradi irányításáról

Sport2001.12.31, 13:14

Az FTC Labdarúgó és Sport kft. vasárnapi rendkívüli taggyűlésén a társaság tagjai megállapodtak abban, hogy a Fotex Rt. a szavazati jogok 80 százalékát átruházza az egyesületre.

Csoportgyőztes a Fotex

Sport2001.12.08, 18:06

Csoportgyőztesként jutott a nyolc közé a Veszprém csapata a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, miután legyőzte a macedón Vardar Szkopje együttesét.

Pazar környezet, gazdag felszereltség az MTK fociakadémiájában

Sport2001.11.29, 21:13

Szerdán Agárdon pazar környezetben, egy monarchia korabeli stílusban épült kastélyban nyitották meg hivatalosan is a Sándor Károly Labdarúgó Akadémiát az MTK FC Hungária vezetői. Az épület és a park a Fotex Rt. konferencia- és előadóközpontjaként funkcionál, így nem véletlen, hogy jelen volt az eseményen Várszegi Gábor tulajdonos is.

A Magdeburg elleni sikerével továbbléphet a Fotex

Sport2001.11.25, 18:42

Nagy csatában, remek játékkal 24-20-ra győzött a Fotex-Veszprém kézilabdacsapata a német SC Magdeburg elleni Bajnokok Ligája-összecsapáson, és ezzel óriási lépést tett a továbbjutás felé vezető úton.