fosztogatás

címke rss

Gyújtogatnak és fosztogatnak egyre több brit városban

Nagyvilág2011.08.09, 14:59

Gyújtogatások voltak több más brit városban is, Londonban pedig már harmadik napja tartanak a zavargások, amelyek az után kezdődtek, hogy a rendőrség tisztázatlan körülmények között lelőtt egy férfit. A történtek miatt megszakította szabadságát David Cameron miniszterelnök és több más vezető brit politikus is. A magyar Külügyminisztérium nem tud bajba jutott magyarokról, eltűnt hozzátartozóról sem érkezett bejelentés. A nagy-britanniai utazási tanácsokat nem módosították egyelőre, azt javasolják a turistáknak, hogy a helyiekre vonatkozó rendőrségi felhívásokat tartsák be.

Több napja tartó zavargások Nagy-Britanniában - képes összefoglaló

Nagyvilág2011.08.10, 12:58

A brit fővárosban augusztus 6-án kezdtődtek rendbontások azt követően, hogy az észak-londoni Tottenham negyedben augusztus 4-én rendőrök tűzharcban agyonlőttek egy 29 éves, négygyermekes családapát, Mark Duggant. A zavargások mostanra átterjedtek London több kerületére, valamint Birminghamre, Liverpoolra, Nottinghamre és Bristolra is. A randalírozók és a rohamrendőrök összecsapásában egy 26 éves férfi az életét veszítette, legkevesebb 111 rendőr megsebesült, 563 embert letartóztattak. Az elmúlt napokban történtek miatt megszakította szabadságát és hazatért Londonba David Cameron kormányfő, aki bejelentette, hogy augusztus 11-én renddkívüli ...

"Te jó ég, ez London?" - Sokk és magyarázatkeresés a zavargások közben

Nagyvilág2011.08.10, 10:14

Sokkolták a Londonban élőket az elmúlt napok zavargásai és fosztogatásai, van, aki menekülőcsomagot állított össze magának, van, aki ki sem mozdulna otthonról - mondták el az [origo]-nak ott élő magyarok. Egyikük szerint a zavargások azért terjednek, mert a különböző térségekben élő bandák meg akarják mutatni, hogy ők is vannak olyan kemények, mint a tottenhamiek, ahol az egész kezdődött.

London több kerületére is átterjedtek a második napja tartó zavargások

Nagyvilág2011.08.08, 15:55

Tottenham után London más városrészeire, a többi között Enfieldre és Brixtonra is átterjedtek a zavargások vasárnap este. A második napja tartó támadásokat már felkészültebben várta a rendőrség, amely gumibotokkal és kutyákkal próbálta meg feloszlatni a tömeget.

Már az egyre durvuló londoni zavargás terjedésétől tartanak a britek

Nagyvilág2011.08.09, 00:45

A brit miniszterelnök és a belügyminiszter is megszakította a szabadságát, miután eldurvultak a több napja tartó zavargások Londonban. Már vannak olyan aggodalmak is, hogy a tiltakozási hullám - amely az után kezdődött, hogy a rendőrség lelőtt egy férfit tisztázatlan körülmények között - átterjed más városokra is. Hétfőn a tiltakozók egy áruházat is felgyújtottak Londonban. Az [origo]-nak egy szemtanú beszélt az eseményekről.  

Zavargások törtek ki Londonban egy családapa lelövése miatt

Nagyvilág2011.08.07, 11:51

Autókat és egy emeletes buszt is felgyújtottak, a környékbeli üzletekből pedig fosztogattak azok a tüntetők, akik egy 29 éves családapa lelövése miatt gyűltek össze a tottenhami rendőrség épülete előtt szombat éjjel. Kilenc embert kórházba vittek.

Pizsamában és fürdőköpenyben fosztogattak Londonban

Nagyvilág2011.08.08, 12:01

Szabad rablás folyt, amely ellen a rendőrség órákon át nem tett semmit szombat este Londonban, a zavargásokat a helyszínen figyelő olvasónk szerint. A tüntetők papucsban, fürdőköpenyben és pizsamában is fosztogattak boltokat, autókat és lakásokat a Tottenham nevű városrészében. A tisztázatlan körülmények között lelőtt férfi olyan lakótelepről származik, amelynek a lakói már 26 éve is összecsaptak a rendőrökkel, akkor halálos áldozata is volt a zavargásoknak.

Eljárhat az amerikai bíróság a holokauszt-túlélők MÁV ellen indított perében

Itthon2011.07.19, 11:23

Amerikai bíróság lefolytathatja azt a pert, melyet holokauszt-túlélők kezdeményeztek a MÁV ellen tavaly februárban, erről a chicagói bíróság döntött hétfőn. Közel száz ember mintegy 46 milliárd forintnyi összeget követel a MÁV-tól fosztogatás és népirtásban való közreműködés miatt.

Fosztogató felkelők sértik meg az emberi jogokat Líbiában egy jogvédő szerint

Nagyvilág2011.07.13, 09:07

A Human Rights Watch jogvédő szervezet legfrissebb jelentésében túlkapásokkal vádolja a líbiai felkelőket. Szemtanúk beszámolói szerint a lázadók gyújtogatnak és fosztogatnak Líbia-szerte, ezért a jogvédő szervezet felszólította a lázadók vezetőit a túlkapások elfojtására.

Magyar Hírlap: Tizenhét éve fosztogatják az Iparművészeti Múzeumot

Archívum2011.03.08, 10:47

Legalább ötven millió forint kárt okoztak a budapesti Iparművészeti Múzeum gyűjteményét érintő, évek óta zajló fosztogatások - írja a Magyar Hírlap. A fosztogatás nyomaira egy leltározás során bukkantak, a rendőrség nyomoz az ügyben.

Fosztogatják az üres házakat Devecserben és Kolontáron

Itthon2011.01.09, 18:15

Az utóbbi időben több lopás is történt az iszapkatasztrófa sújtotta Devecserben és Kolontáron. A tolvajok az üresen álló házakat fosztják ki. A katasztrófavédelem a rablások megelőzése miatt hétfőtől ismét ellenőrzi majd a településekre érkezőket, illetve több utcába csak engedéllyel lehet majd bejutni.

Elfogták a felcsúti polgármesteri hivatal fosztogatóit

Itthon2010.07.19, 16:42

A rendőrség elfogta annak a négytagú pusztaszabolcsi bandának a tagjait, akik öt Fejér megyei polgármesteri hivatal melléképületébe törtek be. A banda főleg fűkaszákat, benzint és gázolajat vitt el a melléképületekből, de egy iskolába és egy élelmiszerboltba is betörtek.

Nyolc hónap börtön óvoda, iskola és kórház fosztogatásáért

Itthon2010.04.15, 20:43

Nyolc hónap börtönt kapott az az óvodát, iskolát és kórházat fosztogató tolvaj, akit Berettyóújfaluban fogtak el.

N� a bankautomt�k kifoszt�s�b�l erd� k�r

Gazdaság2008.05.03, 18:06

Az ATM p�nzkiad� automat�k biztons�g�val foglalkoz� eur�pai szervezet (EAST) adatai szerint tavaly 43 sz�zal�kkal n�ttek az ATM-ekkel elk�vetett elektronikus sz�mlafosztogat�sokb�l ered� k�rok Eur�p�ban, annak ellen�re, hogy az elk�vetett esetek sz�ma cs�kkent.

Gyurcsány szerint vissza kell fogni a költekezést

Itthon2006.06.19, 18:23

Többet költött az állam az elmúlt négy évben, mint amennyi pénze volt, ezért most lassítani kell a tempót - mondta Gyurcsány Ferenc a palramentben rendezett Reform vagy megszorítás címmel rendezett vitanapon, ahol a kormány napokban bejelentett intézkedéseiről volt szó. A Fidesz frakcióvezetője, Navracsics Tibor szerint nem is megszorításról, hanem fosztogatásról van szó.

Katonák fékezik a Salamon-szigeteki zavargásokat

Nagyvilág2006.04.19, 06:57

Ausztrália katonákat küld a Salamon-szigetekre, ahol zavargások törtek ki. Az ottani választások eredménye kapcsán fosztogatások kezdődtek, épületeket gyújtottak fel. Legkevesebb tizenhét ausztrál rendőr és két új-zélandi békefenntartó is megsebesült.

Káosz és halálos csetepaték Moszulban

Irak2003.04.17, 14:59

Mindennapossá váltak a fosztogatások, fegyveres összetűzések  Moszulban, amióta az amerikai csapatok hat nappal ezelőtt harc nélkül bevonultak a városba. Nem tudják ugyanis fenntartani a rendet a településen. Ráadásul többször halálos áldozatokat követelő összetűzésekbe keveredtek az amerikaiak a helyi fegyveres csoportokkal.

Kiürítik az iraki bankokat az amerikai katonák

Irak2003.04.17, 07:03

Kiürítik a bankokat Irakban az amerikai katonák. Az amerikaiak így próbálják megakadáyozni a fosztogatásokat.

Szórványos harcok Bagdadban

Irak2003.04.11, 10:49

Péntek reggel egyórás csata folyt a szövetségesek és a még ellenálló irakaiak között Bagdadban. Folytatódtak a szerdán kezdődött fosztogatások is az iraki fővárosban. Közben az amerikaiak átvették a jordán határon lévő fő határátkelő ellenőrzését. Csütörtök este két amerikai tengerészgyalogos és számos iraki életét vesztette egy rakéta megsemmisítésekor.

Britek lelőttek öt bankrablót Bászrában

Irak2003.04.11, 16:56

Brit katonák a dél-iraki Bászrában lelőttek öt bankrablót, akik tüzeltek rájuk. Irak második legnagyobb városa az elmúlt héten fosztogatások színterévé vált. Az amerikai katonai vezetés megtiltotta, hogy emberéletet oltsanak ki a fosztogatások megakadályozására, de egyben utasítást adtak, hogy vessenek véget a zűrzavarnak.

Iraki polgármestert neveznek ki Bászrában

Irak2003.04.09, 18:02

A brit hadsereg - a bászrai bevonulása óta folyó fosztogatás megállítására - egy helyi törzsi vezetőt kért fel a második legnagyobb iraki város "polgármesteri" feladatainak ellátására. A brit egységek nem tudják fenntartani a rendet a több mint egymilliós városban, ahol napok óta folyamatosan zavargások vannak.

Izraeli-palesztin tárgyalás a Születés templomáról

Nagyvilág2002.04.23, 16:18

Egyelőre eredménytelenül tárgyalt a betlehemi Születés temploma körüli válságról az izraeli és palesztin küldöttség. A palesztinok javasolták, hogy a fegyvereseket a Gázai övezetbe szállítsák. Izraelben hadbíróság elé kerülhet a fosztogatás miatt letartóztatott katona.

Lemondott az argentín elnök

Nagyvilág2001.12.21, 00:19

Az argentin elnök csütörtökön lemondott, miután kormánya összeomlott a gazdasági szigorpolitikája által kiváltott, számos halálos áldozattal járó zavargások és fosztogatások hatására.

Előző
  • 1
  • 2
Következő