Forrás

címke rss

Uniós szigorítás tehet be a virágzó magyar filmszakmának

Gazdaság2008.02.07, 14:52

Szigorítaná az unió a magyar filmek állami támogatási rendszerét. Az érintettek aggódnak emiatt, féltik az elmúlt években felfutott magyarországi filmgyártást. A támogatási rendszernek is köszönhetően ugyanis az elmúlt években többszörösére emelkedett a magyar filmek száma, és az itt leforgatott produkcióké is, amivel a filmesek mellett a támogató cégek és az állam is jól járt.

Két világ között őrlődik az iszlám gazdaság

Gazdaság2007.12.15, 00:18

Az extrém gazdagság és a nyomor egyaránt a Közel-Kelet arcai, az arab országoknak azonban többnyire égető gazdasági és társadalmi reformkényszerrel kell szembenézniük. Az olaj ugyanis - bár hordónkénti ára sorra dönti a történelmi rekordokat - nem hozhat megoldást minden problémára, sokkal inkább a globális piacgazdaságba való csatlakozás - szakértők szerint azonban ezzel éppen ellentétes folyamat zajlik a térségben. A kapitalista rendszer megbukott, és az iszlám rendelkezik a gyógyszerrel - legalábbis az iszlám közgazdaságtan szerint, amit azonban sokszor az arab államok sem tartanak be.

Hét százalék felett a novemberi infláció

Gazdaság2007.12.11, 11:50

A fogyasztói árak novemberben 0,6 százalékkal nőttek októberhez képest, és 7,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. A piaci elemzők novemberre ennyit vártak.

Képes beszámoló a Nobel-díjak átadásáról

Tudomány2007.12.11, 12:52

Stockholmban XVI. Károly Gusztáv svéd király december 10-én ünnepélyesen átadta a 2007. évi Nobel-díjakat. A tíz kitüntetett közül ketten idős koruk és egészségi állapotuk miatt nem tudtak elutazni a stockholmi ceremóniára.

Harc a karácsonyi fényekért

Gazdaság2007.12.05, 16:05

A karácsonyi ünnepkör közeledtével a belvárosban immár hagyományosan kigyulladtak az utcán a díszfények. Budapest Főváros Önkormányzata idén kicsit több mint 108 millió forintot szánt az ünnepi világításra. Egy villanyszerelő elmondása szerint megoldaná a feléből is, ha lenne embere, egy másik szerint viszont reális az összeg. A Főpolgármesteri Hivatal - miután megszabadult pályázati kötelezettségétől - saját cégét bízta meg a kivitelezéssel.

A MÁV hétmilliárd forintot kasszíroz a kormányzati negyed telkéért

Gazdaság2007.12.03, 12:07

A MÁV több mint hétmilliárd forintért adta el a leendő kormányzati negyed területétnek egy részét a kincstárnak. A tervek szerint helyén marad a Nyugati pályaudvar, csak kevesebb vágányon közlekednek majd a vonatok és az Eiffel-csarnokon túl lehet majd fel-, illetve leszállni. Az új kormányzati negyedben a épületegyüttes megvalósításához szükséges mélyépítési munkák januárban kezdődnek. Az épület átadásának tervezett 2009. május 31-i időpontja azonban pár hónappal csúszik a fővárosi szabályozási keretterv megvitatásának elhúzódása miatt.

Áron alul veszik a bontók a roncsokat

Archívum2007.11.26, 18:18

A hazai autóbontóknak akár fele is illegálisan működhet, mivel a környezetvédelmi fejlesztéseken igyekeznek spórolni, állítja a környezetvédelmi tárca szakértője. A szakmai szervezetek szigorúbb ellenőrzést akarnak, hogy ne lehessen használt légzsákot hirdetni a neten; de az autógyáraknak is lenne mit tenniük, nélkülük ugyanis továbbra is csupán töredékét kaphatjuk totálkáros autónk valódi értékének.

Számolja ki kötelezőjét az [origo]-n!

Gazdaság2007.11.22, 11:48

Már elérhetőek az interneten azok a kalkulátorok, amelyekkel egyszerűen ki lehet számolni, hogy kinek, hol éri meg a legjobban jövőre a kötelező biztosítás. A szakértők szerint érdemes számolni, mert átlagosan évi 20 000 forintot lehet ezzel megtakarítani, de extrém esetben  a díjkülönbség több százezer forint is lehet egy évre.

Satuban a húsipar

Archívum2007.11.20, 10:33

A húspiac szereplői még nyolc hónapig nem számítanak jelentős áremelésre, mert a fogyasztókkal már nem lehetne magasabb árat elfogadtatni a jelenlegi helyzetben. A piac lassan stabilizálódik: a gabonaárak emelkedése a sertéshús árának zuhanásához hasonlóan megállt, de a helyzet javulására már nem tudnak sokat várni a termelők.

Érdi vízmű: vissza a kollektív tulajdonba

Gazdaság2007.11.16, 11:28

Visszacsinálná az érdi vízmű privatizációját a helyi önkormányzat, mivel meglátásuk szerint az új szakmai befektető megjelenése az önkormányzat és a lakosság számára is káros. A kisebbségi francia tulajdonú szakmai befektető ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy egy gyakorlatilag szocialista elveken működő vállalkozást fejlesztettek fel, és tették nyereségessé az elmúlt években. A volt polgármester szerint, ha annyira rossz lenne a szerződés, lenne pénz arra, hogy visszavegye az önkormányzat a részesedését.

Hazavághatja a termőföldet az energiafű

Archívum2007.11.06, 13:22

Az energianövényekért hatalmas lobbi küzd Európában, az energiafüggőség okozta pánik felgyorsította az engedélyeztetést, uniós forrásokat nyitott meg, amikre bomba üzleteket lehet alapítani, biztos haszonnal. Amennyiben megvalósulnak az egyelőre csak a tervezőasztalon létező elképzelések, az ország termőterületének mintegy negyedét uralhatja az energiafű, s ez különösen annak fényében aggasztó, hogy rendkívül agresszív, a földet kiszipolyozó növényről van szó.

Félpályás útzárral védik a tokaji aszút

Gazdaság2007.10.27, 15:42

A szerencsi hőerőmű építése ellen tiltakoznak félpályás útlezárással a zempléni civil szervezetek, környezetvédők és borászok, a világörökség részét képező borvidék kapujánál, Szerencsen, a 37-es úton. A beruházó állítja: az erőmű szép és hasznos, a helyiek szerint viszont nem oda való.

Indul a kötelező-háború

Gazdaság2007.10.26, 17:45

Komoly árverseny várható a kötelező biztosításoknál idén, is főleg, hogy új szereplővel bővül a piac. Érdemes lesz tehát átböngészni az ajánlatokat, hiszen a váltással tavaly átlagosan évi 20 ezer forintot lehetett spórolni, s feltehetően idén tovább csökkennek az átlagos díjak. Ezzel a lehetőséggel azonban még mindig kevesen éltek.

Állami ösztönzés a focisták adókerülésére

Gazdaság2007.10.26, 20:53

Egy állami intézmény ajánlásával dolgozták ki azt a bérezési modellt, amelynek segítségével a magyar labdarúgók vállalkozási szerződéseket kénytelenek kötni, és eközben teljesen kiszolgáltatottá válnak klubjukkal szemben - amint azt a fehérváriak példája is mutatja. A sportközgazdász szerint amíg ennyire kevés a pénz a magyar futballban, nincs mit tenni, mások az ekhósítás mellett érvelnek.

A 80 millió éves óriás utolsó jócselekedete

Tudomány2007.10.18, 08:07

Az egyik legnagyobb ismert dinoszaurusz csontvázának segítségével hihetetlen pontossággal rekonstruálták a patagóniai késő-kréta szárazföldi ökoszisztémát.

Folytatódik a termékdíj körüli téblábolás

Gazdaság2007.10.12, 11:40

Januártól változik a termékdíj ellenőrzése, és a szabályozás rendszerét is elkezdi átalakítani a környezetvédelmi tárca, de az új szabály csak 2010-ben lép életbe. A rugalmasabb rendszertől a zöldtárca azt várja, hogy nő a visszaváltható csomagolás aránya, és csökken a hulladék mennyisége is.

Tízezrek spórolhatók netes cascováltással

Archívum2007.10.05, 11:12

Jelentős kedvezményekre számíthatnak mostantól az interneten cascót kötő autósok. A csak online elérhető ajánlatok akár több tízezer forinttal olcsóbbak az eddigi konstrukcióknál, sőt a netes ügyintézésnek egyéb előnyei is vannak.

A zsebükbe nyúlnak a magyarok a szexért

Gazdaság2007.10.03, 01:23

A magyar prostitúció és a pornóipar évente egymilliárd dollárt termel az országban az APEH szerint. Nem csoda hát, ha az állam valamilyen formában részesülni akar ebből. A büdzsé azonban már így is profitál a "felnőtt tartalmak" piacából, hiszen az ilyen profilú shopok, magazinok, filmek és tévék igen keresettek - annak ellenére, hogy szinte minden más tartalomnál drágábban lehet hozzájuk jutni.

Belehúzott a feldolgozóipar az ősz elején

Gazdaság2007.10.01, 15:21

A feldolgozóipar gyorsuló ütemű növekedését jelzi a szeptemberi Beszerzési Menedzser Index. A BMI szezonálisan kiigazított szeptemberi értéke 54,2 pont lett, az előző havi 50,6 pont után, bár az index már a július-augusztusi időtartamban is enyhe növekedést mutatott.

Tesco Színes: "csudiszupitól" a gagyiig

Gazdaság2007.09.29, 17:11

A "csudiszupitól" a "gázig"; a gumicukor és a sós-sajtos-szezámos süti vitte a pálmát. Szerkesztőségünkben közkóstolásra bocsátottuk a Tesco minőségi változással hirdetett termékeivel véletlenszerűen megtöltött tesztkosarat. A csomagolás igényes, a termékek valóban olcsóak, a vélemények viszont eltérőek.

Lehet, hogy olcsóbb lesz ásványvízzel főzni

Gazdaság2007.09.27, 18:34

Nagyon úgy tűnik, nem lehet elkerülni a vízdíjak számottevő emelkedését a közeli  jövőben. Lapunk információi szerint több regionális vízműfenntartó is arra készül, hogy eladja a tulajdonában lévő vízműcégeket, ami komoly drágulást vonhat maga után. Nagy valószínűséggel ugyancsak áremelést gerjeszt a várhatóan 2009 elején hatályba lépő víziközmű-törvény - egyebek mellett - az amortizáció beépítésével.

Van kiskapu a matricacsalóknak

Gazdaság2007.09.24, 08:09

Ellephetnék a bliccelők a díjas autópályákat. Az Állami Autópálya Kezelő kamerás ellenőrző rendszere ugyanis lyukas: nem tesz különbséget a motorkerékpárok, személyautók, kamionok között - írja a Népszabadság.

A büdzsé étvágyától függ az autópálya-kezelő ára

Gazdaság2007.09.21, 22:55

Továbbra is szerepel a tervek között az Állami Autópálya-kezelő (ÁAK) Zrt. - akár tőzsdei, akár pénzügyi vagy szakmai befektető általi - privatizációja, azt azonban még távolról sem lehet kalkulálni, mekkora bevételre lehet számítani az ügylet révén. Ez attól függ ugyanis, hogy a költségvetés kisebb, de azonnali bevétellel is megelégszik, avagy hosszabb időszak alatt ad túl a cégen, akkor azonban nagyobbat szeretne szakítani.

Túlélő és jóléti iskolák

Gazdaság2007.09.19, 09:44

Az iskolák többsége a túlélésért küzd, tanárokat bocsát el a megemelt kötelező óraszám miatt, a kevés kivételnek viszont pályázatokra sincs szüksége a fennmaradáshoz. A szülők pedig fizetnek, ha tudnak. Általános iskola Budapest VII. kerületében, egyházi szakiskola Zsámbékon, osztrák-magyar iskola Budán.

Sztrádaépítésre fogja a kátyúkat a GKM

Gazdaság2007.09.18, 14:09

Évente több száz élet megmentés tűzi ki célul a gazdasági tárca közlekedésfejlesztési stratégiája, amely szerint a szabálykerülés népbetegség. Egyes útszakaszok csak a KRESZ-ben előírt sebességhatárok csökkentése mellett lennének alkalmasak a használatra, biztonságossá tételükre azonban nincsenek meg a források - ismeri el a dokumentum. Az autópályaépítési láz miatt pedig egyéb, kevésbé látványos, de alapvető fontosságú közlekedésfejlesztési programokra nem jut pénz - olvasható a gazdasági minisztérium tervezetében.

Luxusnak számít a rakott krumpli a menzákon

Gazdaság2007.09.16, 14:26

Az iskoláknak és az óvódáknak is szállító, közétkeztetéssel foglalkozó cégek 10-15 százalékos drágulást terveznek januártól. Az elmúlt hónapok élelmiszerár-emelkedéseit idén az intézményekkel megkötött éves szerződés miatt már nem tudják a cégek érvényesíteni. Ehelyett az adagokon csökkentettek, vagy olcsóbb menüt kapnak a gyerekek, ami azt is jelenti, hogy kiszorulnak az étrendből a húsok és a gyümölcsök.

Tiszta Földről álmodnak a nagy szennyezők

Archívum2007.09.08, 15:05

Szigorú biztonsági intézkedések közepette Sydney-ben megkezdődött az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) kétnapos csúcstalálkozója. A résztvevők konkrét kötelezettségeket nem tartalmazó, az üvegházhatás csökkentéséhez szükséges hosszú távú célkitűzéseket megfogalmazó nyilatkozatot fogadtak el.

Százmillióért számozzák át a BKV-buszokat

Archívum2007.09.07, 11:27

Amennyiben a fővárosi közgyűlés is elfogadja, hogy új számozás kell a BKV-buszoknak és forrást is ad, úgy változik a gyors-, a városrészről elnevezett, vagy az azonos térségbe közlekedő járatok jelzése. Mindez 100 millió forintba kerül. A közlekedési társaság ezzel párhuzamosan bekeményít a bliccelőkkel szemben.

India az élre tör - világnépesség 2050-ben

Tudomány2007.09.06, 12:32

Nem telik el 50 év, és India lekörözi Kínát, Nagy-Britannia Franciaországot, Japán viszont kikerül a Föld első tíz legnépesebb állama közül. Lesznek olyan országok is, amelyek népessége a mostani 40 százalékával lesz kevesebb - olvasható a legfrissebb amerikai népességkutató tanulmányban.

ÁSZ: rossz döntések az ÁPV Zrt.-nél

Gazdaság2007.09.06, 11:50

Az Állami Számvevőszék friss jelentésében azt javasolja a pénzügyminiszternek, hogy nézzen az ÁPV Zrt. körmére. A társaság tavalyi gazdálkodását vizsgálva ugyanis közbeszerzési szabálytalanságokat, indokolatlan kifizetéseket és veszteséget eredményező döntéseket tárt fel.

Csökkent a beruházások volumene

Archívum2007.08.31, 11:45

Ez év második negyedévében 0,4 százalékkal maradt el a beruházások volumene a tavalyi év hasonló időszakában mérttől. Az élső félévi külkereskedelmi hiány ugyanakkor alacsonyabb a vártnál, és az egy évvel korábbinál is.

A biomasszára épít a zöldenergia-stratégia

Gazdaság2008.07.06, 18:39

Megújulóenergia-stratégiát bocsátott társadalmi véleményezésre a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a honlapján. A mintegy 80 oldalas anyag elsősorban a biomasszára koncentrál, míg az Akadémia szerint Magyarországon a szél- és napenergia elméleti potenciálja többszöröse a biomasszáénak. A dokumentum a földgáz árának jelenlegi támogatását túlzottnak tartja.

Jelentős inflációs kockázatok vannak

Gazdaság2007.08.14, 14:13

Nem változtak a fogyasztói árak egy hónap alatt, egyéves viszonylatban viszont 8,4 százalékkal emelkedtek júliusban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal kedden. Az idén, az első hét hónapban, átlagosan 8,5 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában, főleg az élemiszerek árrobbanásának betudhatóan.

"Az APEH-elnöknek is van anyja"

Gazdaság2007.08.28, 12:16

A kereskedők több, mint hatvan százaléka nem adott számlát, az [origo] blokk ellenőrző körútján. Van, aki elvi okokra hivatkozott, van aki csak így próbál spórolni, persze saját zsebre. Úgy tűnik, hogy az ellenőröknek az állami cégek is adnak majd munkát, ha ősszel életbe lép az erre vonatkozó törvény. A legmegdöbbentőbb, hogy a BKV jegypénztáránál is csak kérésre adnak számlát.

Horribilis árak és nyerészkedők a Forma-1-en

Gazdaság2007.08.04, 16:33

Minden eladó Mogyoródon a Hungaroring mellett. Van olyan család, amelyik melléképületben lakik csütörtök óta, mert nem csak a házat, de minden talpalatnyi földet kiadott a németeknek. Egy korsó sör 800-1200 forint, a sültkolbász egy szelet kenyérrel és egy kupaknyi mustárral 1200 forint, míg a jeges limonádé, ami persze sose látott citromot és forró vízzel vetekszik a 30 fokban, 600 forintba kerül. A szemfüles külföldiek gurulós hűtőtáskával felszerelkezve érkeztek és a pálya szélén, a közeli bokrokban vertek sátrat, így parkolót sem kell fizetniük.

Mogyoródnak jó biznisz a Forma-1

Gazdaság2008.02.20, 15:01

A becslések szerint több millió forintra tesz szert minden évben Mogyoród a Hungaroring miatt befolyt adóbevételekből, hogy pontosan mennyit hoz a település konyhájára a verseny, nem tudni. Egy biztos, hogy az elmúlt húsz évben jelentősen megnőtt a település idegenforgalma, és több milliárd forintos beruházások indulnak hamarosan az autósport hazai fellegvára miatt. A közeljövőben teniszpályák és egy hotel építkezése kezdődik meg. A bevételekből pedig utakat újítanak meg, és a domboldalban húzódó pincerendszert fejlesztik.

Tízhónapos késéssel kész Nyíregyházáig az M3-as

Gazdaság2007.07.31, 11:53

A kisajátítások és egyéb technikai problémák miatt tíz hónapot késett az M3-as autópálya Görbeháza-Nyíregyháza közötti 39 kilométeres szakasza. Az autók szeptember 6-án vehetik birtokba az új kétszer két sávos utat, amely csaknem 80 milliárd forintba került. A Nyíregyháza-Vásárosnamény közötti szakaszon is folynak már az előkészületi munkák. Amennyiben tartják a menetrendet, akkor 2010 tavaszán megkezdődhet a kivitelezés.

Pénzbőség fűti az egyesülési lázat

Gazdaság2007.07.23, 11:59

Szerte a világban egyre több vállalat egyesül napjainkban, az ügyletek száma már elérte azt a szintet, ahol a kilencvenes évek végén a technológiai ipar szárnyalása idején állt. Most azonban nem korlátozódik egy ágazatra; a nyersanyag- és energiaipartól kezdve a pénzintézeteken át a szállodaiparig, telekommunikációig és közlekedésig mindenhol jelentkezik. Az ellenséges felvásárlási ajánlatok száma egy év alatt megnégyszereződött.

Nyaralásról is visszarendelhető a munkavállaló

Archívum2007.07.10, 06:51

A nyári szabadságolási szezonban a munkáltatónak és a munkavállalónak is tudnia kell, hogy mikor és mennyi szabadság jár és hogyan kell azt kiadni. Az idén ez azért is fontos, mert április 1-jével változtak a szabadság kiadásának szabályai.

Tíz év alatt talpra álltak az ázsiai kistigrisek

Gazdaság2007.07.07, 09:25

Tíz évvel ezelőtt, 1997. július másodikán a thaiföldi központi bank lebegtetni kezdte nemzeti pénze, a baht árfolyamát, miután az árfolyamot spekulatív támadások érték. A lépés pénzügyi és gazdasági összeomlást idézett elő, amely gyorsan átterjedt a régió más gazdaságaira is. Így kezdődött az 1997-1998-as ázsiai pénzügyi krízis. Hatásai és a kormányok rá adott válaszai meghatározták a térség gazdaságait az elmúlt évtizedben.

A bizalmatlanságnak ára van

Gazdaság2007.07.05, 14:17

A magyar online kiskereskedelmi piac forgalma 45 milliárd forint lehet idén, ami tízszer több a 2002-es adatnál. A netes forgalom azonban így sem éri el a teljes kiskeresekedelmi forgalom 1 százalékát. A növekedést hátráltató tényezők között a magyarok bizalmatlanságát lehet kiemelni.

Kinőtte budapesti központját a Citibank

Gazdaság2007.07.03, 16:12

A Citibank 2005 októberében Budapesten hozta létre globális szolgáltatóközpontját, azonban a tevékenységet hamarosan az Arena Corner irodaházba költöztetik át. Az új 3000 négyzetméteres központ a munkatársak létszámának folyamatos bővítése miatt vált szükségessé - mondta el Bukovszki Attila, a Citibank International Plc. magyarországi fióktelepének vezetője.

Idén megdőlhet a 300 forintos benzincsúcs

Gazdaság2007.06.13, 09:50

A megnyugtató januári 50 dollár után jelenleg megint 70 dollár közelében van az olaj hordónkénti ára, az elmúlt időben több elemző emelte az idénre vonatkozó olajárbecslését. A növekvő fogyasztás mellett az exportálókat tömörítő OPEC nem hajlandó növelni kitermelését: felkészülhetünk a 300 forintnál drágább benzinre.

A térségben a magyar munkaerő a legdrágább

Gazdaság2007.06.11, 13:02

Jönnek vagy mennek-e inkább a befektetők Magyarországról? A válasz: is-is, hiszen az olcsó munkaerőre építő cégeknek már valóban drágák vagyunk, de ennek ellenére is több nagy cég költöztette ide szolgáltató-, fejlesztőközpontját az utóbbi időben. A költségek mellett a hosszú távra tervező vállalatoknak hasonlóan fontos szempont a képzettség vagy éppen a kutatás-fejlesztés támogatásának mértéke.

Nem mindig védi a kismamát a munkajog

Archívum2007.05.31, 08:13

Bár a munkajogban is tilos a hátrányos megkülönböztetés, és a törvény számos védelmet biztosít a női munkavállalóknak, még mindig sok nő panaszkodik, hogy nehezen tud elhelyezkedni vagy visszatérni munkahelyére, ha gyermeke van. Mit biztosít a munkajog, betartják-e a munkáltatók és hol vannak hátrányban a nők?

Anyagilag is megéri a füstmentes környezet

Archívum2007.05.30, 12:29

Az EU 25 tagállamában évente 79 000 ember hal meg passzív dohányzás következtében; Magyarországon 2004-ben 2300 ember halt meg azért, mert mások dohányfüstjét belélegezte, közülük majdnem 1100-an sohasem dohányoztak. Ugyanebben az évben a magyar társadalomnak és költségvetésnek 17 milliárd forint vesztesége származott a passzív dohányzás miatt.

Hódítani indult Kína

Gazdaság2007.05.29, 17:02

Kínát ez idáig olyan országként tartották számon, amelyikbe a nyugati társaságok előszeretettel szervezik ki állásaikat és termelésüket. Mára azonban a kínai cégek már tengerentúli piacokra igyekeznek saját erőből.

Már nem divat a tuja

Archívum2007.05.27, 10:54

A kertészkedésben lassan változik a divat, de a kertészek egyre nyíltabban ostorozzák a tájidegen tujákat. Megfontolt döntésekkel sokat lehet spórolni, egyre többen fordulnak a természetes és olcsó megoldások felé. Érdemes elgondolkodni a honos növényeken, és az öntözést kevésbé igénylő fűmagon is. Azt sem árt megnézni, hogy mi található a kertben, a változtatás ugyanis sok pénzt emészthet fel.

Enciklopédia az életért

Tudomány2007.05.23, 10:56

Alapítványok, neves kutatóintézetek és az élővilág sorsa iránt elkötelezett laikusok fognak össze azért, hogy tíz éven belül elkészüljön a ma ismert körülbelül 1,8 millió élő faj webes enciklopédiája. Az Encyclopedy of Life (EOL, az Élet Enciklopédiája) című program kezdeményezője, E. O. Wilson és harvardi kutatócsoportja a Humán Genom Projekthez hasonló horderejűnek ítéli a valóban nagyszabású tervet.

Késhet az M0-s keleti szakasza

Gazdaság2007.05.02, 09:30

Hiába kedvez a jó idő az M0-s keleti szektorát építőknek, az elhúzódó kisajátítási perek miatt csak szakaszokban tudnak építkezni. Így kétséges, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) tudja tartani a novemberi határidőt. Jó hír viszont, hogy a lehetséges csúszás ellenére a brüsszeli források már biztosítottak, így meglesz a tavaly még kétségesnek látszó 80 milliárd forintos európai uniós támogatás.