Forma-1 tesztelés

címke rss

Bemutatkozik az F1-ben Hamilton lehetséges utódja

Gphírek2022.11.02, 14:33

A Mercedes bejelentette, hogy a csapat juniorja, Frederik Vesti vezetheti az autót Abu-Dzabiban a fiatal pilóták tesztjén. Ha az események úgy alakulnak, akkor a dán versenyző akár még Lewis Hamilton utódja is lehet a csapatnál.

A Hungaroringen dőlhet el az egyik F1-es ülés sorsa

Gphírek2022.09.14, 18:14

Sajtóértesülések szerint az Alpine a Hungaroringen rendez tesztet a jövő évi ülés néhány jelöltjének. Az enstone-i istálló állítólag a visszavonulását már bejelentő Sebastian Vettelt is szívesen látná a soraiban, de a négyszeres világbajnok nem lesz ott az eseményen.

Fontos szabályváltozásokat jelentett be a Forma-1

Gphírek2022.07.08, 15:13

Az Osztrák Nagydíj pénteki napján tartott ülést az F1-es bizottság, ahol elfogadtak néhány szabályváltozást. Többek között megemelték a költségvetési plafont, valamint elhalasztották a pattogással kapcsolatos intézkedések bevezetését.

Négy csapatnak is a vártnál hosszabb lesz a hétvégéje

Gphírek2022.04.22, 10:19

Jövő hét közepére időzítette a Pirelli a 2023-as abroncsok első tesztelését, így a vasárnapi futamot követően néhány napot még Imolában fog tölteni a Ferrari, az Alpine, az AlphaTauri és az Alfa Romeo. Kiderült az is, hogy a Magyar Nagydíjat követően is lesz gumitesztelés, akkor a Mercedes is tovább marad majd a Hungaroringen.

Lehet esélye a Ferrarinak; tényleg csak altat a Mercedes? - ez derült ki az utolsó F1-es tesztből

Gphírek2022.03.18, 07:23

Már csak néhány nap, és kiderül, hogy ki lesz a leggyorsabb az idei Forma-1-es szezon első versenyén, egyelőre azonban csak jósolni lehet az utolsó tesztelés alapján. Az élen a Red Bull valóban nagyon jónak tűnik, miközben a Mercedes tényleg szenved, a középmezőnyben pedig az Aston Martin és a Haas is meglepetést okozhat.

Ferrari: Nem mi vagyunk az esélyesek, de közel kell maradnunk

Gphírek2022.03.13, 18:34

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke szerint továbbra is a Red Bull és a Mercedes rendelkezik a két legerősebb autóval, ugyanakkor elégedett azzal, amit a teszteken nyújtottak. Charles Leclerc szerint ez volt az egyik legsimább felkészülése.

A leggyorsabb volt a teszteken, de Verstappen ennél is többre számít

Gphírek2022.03.13, 13:48

Max Verstappen elégedetten zárta a bahreini tesztelést, de leszögezte, hogy még egyik csapat sem mutatta meg valós tudását. A Red Bull vezető versenymérnöke hangsúlyozta, hogy a köridőkből nem lehet kiindulni.

Hamilton szerint a Mercedesnek nincs esélye a győzelemre

Gphírek2022.03.13, 08:54

Lewis Hamilton és George Russell is súlyos kétségeket fogalmazott meg a Mercedes tempójával kapcsolatban. A bahreini tesztek alapján mindkét pilóta úgy véli, hogy jelenleg a Ferrari és a Red Bull is jobb teljesítményre képes náluk.

Tovább híztak az idei autók, de nem minden csapat elégedett

Gphírek2022.03.12, 19:39

Tovább növelték a már így is minden korábbinál nehezebb F1-es autók súlyát, de vannak, akik szerint ez sem elég. Az FIA formaautós bizottságának elnöke elmondta, miért érezték igazságosnak az újabb növelést, az Alfa Romeo csapatfőnöke pedig azt, hogy ennél többe miért nem mennének bele.

A visszatérő Magnussen rosszabbra számított az idei F1-es autóktól

Gphírek2022.03.12, 11:37

Kevin Magnussen élvezte a visszatérését követő első tesztnapját, de a pénteki elsőségnek nem tulajdonított nagy jelentőséget. A dán pilóta elárulta, bár kétségtelenül különbözik az előző generációs versenygépektől, pozitívan csalódott az idei autókban.

Leclerc szándékos megtévesztéssel vádolja az ellenfeleket, Hamilton tagad

Gphírek2022.03.12, 09:18

Bár a Ferrari biztatónak tűnik, Charles Leclerc úgy véli, egyelőre a Red Bull és a Mercedes sem mutatta meg, hogy mire képes valójában . Lewis Hamilton azonban tagadja, hogy csupán megjátszanák a gondjaikat, és szerinte a maranellóiak és a bikások is előttük vannak.

Verstappen a végén robbantott, nagy előnnyel zárta az élen a teszteket

Gphírek2022.03.12, 19:25

Max Verstappen végzett az élen a bahreini tesztelés harmadik napján. A holland pilóta 695 ezreddel előzte meg Charles Leclerc-t, ám eggyel lágyabb gumikon teljesítette leggyorsabb körét, mint a Ferrari versenyzője. Egyelőre úgy tűnik, hogy a Mercedes hátrányban van hozzájuk képest, ami vélhetően nagymértékben a delfinezésnek köszönhető.

Nevetséges érveket hoztak fel a Haas riválisai a csapat vasárnapi tesztje ellen

Gphírek2022.03.11, 19:34

Ismét bizonyították az F1-es csapatok, hogy bármikor készek kitolni egymással, ha a kezükbe adják ennek a lehetőségét. Most a Haas extra tesztóráit igyekeztek úgy tálalni, mintha igazságos megoldás született volna.

A Mercedes és a Red Bull nem tudott mit kezdeni a Ferrarival a bahreini teszten

Gphírek2022.03.11, 17:14

Carlos Sainz volt a leggyorsabb a bahreini Forma-1-es teszt második napján Max Verstappen és Lance Stroll előtt. A napot számos piros zászlós megszakítás és egy kigyulladó Williams is tarkította.

Kigyulladó autó és Ocon-elsőség délelőtt - az F1-es teszt második napja élőben

Gphírek2022.03.11, 13:02

A délelőtti etap után Esteban Ocon és az Alpine állt az élre a bahreini F1-es tesztelés második napján. A csapatok többsége versenyszimuláción volt, ám többeket technikai hiba hátráltatott. A körözést többször meg kellett szakítani, a leglátványosabb jelenet Nicholas Latifi Williamsének kigyulladása volt.

Kárpótlást kap a Haas a teszten

Gphírek2022.03.10, 17:26

Hosszabb edzésidőt kapnak a bahreini tesztnapok végén, mert egy tőlük független tényező miatt négy órát elvesztettek a felkészülésből csütörtök délelőtt.

A Mercedes még titkolta új fegyvere erejét az első tesztnapon

Gphírek2022.03.10, 19:06

Több csapat szimulált lágy gumikkal időmérős körülményeket a bahreini teszt nyitónapján, de a látványos újítással érkező Mercedes és a Red Bull egyelőre nem mutatta meg, mire képes. A Ferrari ismét gyors volt, Pérez egy kínos hibával zárta le a napot.

Két napot késett a Haas Bahreinből, versenyt kell futnia az idővel

Gphírek2022.03.09, 10:05

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a Haas komoly problémákba ütközött, amikor felszerelését el akarta juttatni a csütörtökön kezdődő bahreini tesztelés helyszínére, az azt szállító repülőgép ugyanis technikai problémák miatt nem tudott felszállni. Azóta ugyan megérkeztek az amerikai istálló konténerei a szahíri pályára, de lehet, hogy már későn.

Döbbenetes újítással készül a Mercedes a bahreini tesztre

Gphírek2022.03.09, 09:09

Már csak a Mercedes miatt is megéri majd figyelemmel követni a csütörtökön kezdődő bahreini Forma-1-es tesztet, sajtóhírek szerint ugyanis Lewis Hamilton és George Russell egy, a Barcelonában látottól teljesen eltérő kinézetű autóval fog pályára gurulni, ami nemcsak szokatlan külsejével, hanem gyorsaságával is felhívhatja magára a figyelmet.

A Haast még az ág is húzza, veszélybe került az első bahreini tesztnapjuk

Gphírek2022.03.07, 19:22

Versenyt kell futnia az idővel a Haas F1-es istállójának, hogy már az utolsó szezon előtti teszt első napján pályára gördülhessen.

Hogyan zavarták meg a delfinek az új F1-es autókat?

Gphírek2022.03.10, 13:35

Az első tesztnapokon elkezdett körvonalazódni a válasz néhány kérdésre az új F1-es szabályok hatásaival kapcsolatban, és előjött egy régi-új probléma is, amit a delfinek mozgásával jellemeznek.

Binotto szerint a Ferrari úrrá lett a csapatokat sújtó furcsa problémán

Gphírek2022.02.26, 20:26

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke úgy véli, a barcelonai tesztek második felében az autójuk már jóval kevesebb „delfinező” mozgást végzett. A maranellóiak elégedettek az előző három nappal, de a riválisoktól is sokat várnak.

Helyreállt a világ rendje, Mercedes-fölénnyel ért véget a barcelonai teszt

Gphírek2022.02.25, 22:45

Miután az első két napon nem villogott, szerdán a Mercedes volt a leggyorsabb a barcelonai előszezoni teszten, Lewis Hamilton ráadásul abszolút legjobb idővel végzett az élen, miután megjavította csapattársa, a Lando Norris szerdai etalonját szintén túlszárnyaló George Russell körét. A záró nap nagy vesztesének a Haas és az Alpine bizonyult, de az Alfa Romeo és az Aston Martin is bosszús lehet.

A Ferrari az élre tört a tesztelés második napján, Hamilton utolsó lett

Gphírek2022.02.24, 18:46

Miután az első napon Lando Norris a McLarennel végül gyorsabbnak bizonyult nála, Charles Leclerc a Forma-1 barcelonai előszezoni tesztjének második napján már nem talált legyőzőre, és a leggyorsabb idővel fejezte be a körözést. A nap nagy vesztesének a Red Bull tekinthető, miután órákat veszített műszaki problémák miatt, és a legkevesebb körrel zárt az összes csapat közül. A Mercedes és Lewis Hamilton sem villogott.

A McLaren és a Ferrari kezdte a legjobban az új korszak első tesztelését

Gphírek2022.02.23, 19:07

A leggyorsabb körét a többieknél minimum eggyel lágyabb abroncsokon megfutó Lando Norris zárta az élen a barcelonai tesztelés első napját, megelőzve a Ferrarikat és a Mercedeseket. A Red Bull extrém autóval állt elő, míg az Alfa Romeónál és a Haasnál nem lehetnek elégedettek.

Különleges körülmények várhatnak a csapatokra az egyik tesztnapon

Gphírek2022.02.22, 20:33

A Pirelli kérésére a pénteki tesztnap délutánján fellocsolhatják a pályát, hogy a gyártó és a csapatok megismerjék az új esőgumikat. De csak akkor lesz így, ha addig nem ered el az eső Barcelonában.

Újabb mérföldkő, először gurult pályára 2022-es F1-es autó - videó

Gphírek2022.02.12, 08:31

Egy nappal a bemutató után az Aston Martin mindenki másnál előbb pályára vitte idei autóját, az AMR22-est. A brit istálló technikai főigazgatója elárulta, mindenképpen korán be akarták járatni az autót, hogy az esetleges problémákra legyen elég idejük reagálni.

A riválisok tehettek keresztbe a változtatásra kényszerülő Ferrarinak

Gphírek2022.01.30, 13:43

Egy olasz újságíró gyanúja szerint a Red Bull és az Aston Martin érte el, hogy a Ferrari ne használhassa a tavalyi autóját a héten rendezett tesztjén. A két rivális vélhetően azt akarta elkerülni, hogy a maranellóiak releváns adatokat gyűjtsenek a motorról.

Pénz állhat az új F1-es autók debütálását övező titkolózás mögött

Gphírek2022.01.29, 16:09

Roberto Chinchero olasz újságíró szerint pusztán azért fokozta le a Forma-1 az új szabályok szerint épült 2022-es autók bemutatkozását, mert a Bahreini Nagydíj szervezői maguknak akarták a felhajtást, amit az új kocsik debütálása jelent.

Furcsa döntés a Forma-1-től: zárt kapuk mögött mutatják be az idei autókat

Gphírek2022.01.26, 15:49

A Forma-1 megerősítette, hogy február 23-tól 25-ig, illetve március 10-től 12-ig tesztelnek a csapatok a 2022-es szezon előtt és ismerkednek meg a vadonat új idei autójukkal, valamint az is kiderült, hogy hivatalosan csak egy teszt lesz, az új kocsik debütálása pedig úgymond fű alatt fog megtörténni.

Elindultak az idei első F1-es tesztek, a Ferrarinak változtatnia kellett a tervén

Gphírek2022.01.25, 19:53

A mezőny két olasz csapata, a Ferrari és az Alpha Tauri tesztelt elsőként ebben az évben. A maranellóiak azonban a félreértések elkerülése végett módosítottak eredeti elképzelésükön.

A mezőny legrosszabb csapata lett az első az idei utolsó F1-es tesztnapon

Gphírek2021.12.15, 17:41

Első ránézésre meglepő, jobban belegondolva azonban valójában papírforma eredmény született a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj utáni kétnapos tesztelés zárónapján. A tabella élén a Ferrari juniorja, Robert Svarcman végzett a Haasszal, miközben a többi csapat már kizárólag 2022-re készült.

A Mercedes óriási előnnyel zárta az élen az első abu-dzabi tesztnapot

Gphírek2021.12.14, 17:07

A Mercedest hajtó Nyck de Vries volt a leggyorsabb a fiatal pilóták tesztjén. Ezzel párhuzamosan a mezőny jelenlegi pilótái a Pirelli jövő évi gumijait tesztelték, közülük Daniel Ricciardo ideje bizonyult a legjobbnak. George Russell és Valtteri Bottas már új csapatuk színeiben szerepeltek.

Jövőre több F1-es tesztnap lesz, a rajongók viszont rossz hírt kaptak

Gphírek2021.11.02, 06:46

Az idei három nap után jövőre duplázódik az F1-es tesztnapok száma, viszont a barcelonai nyitányt még az előfizetéses F1 TV-n sem közvetítik.

Fontos mérföldkőhöz érkezett a 2022-es autók fejlesztése

Gphírek2021.10.19, 13:46

A Pirelli hétfőn bepótolta a szeptemberben elmaradt gumitesztjét az Alpine-nal. Az olasz gumigyártó ezzel teljesítette az előzetesen tervezett programot, és elkezdheti véglegesíteni a 2022-es abroncsokat.

Sokat sejtető teszten vesz részt a Mercedes a Hungaroringen

Gphírek2021.08.03, 18:47

George Russell vezeti a Mercedest a Pirelli gumitesztjén, amelyen a következő szezonra szánt vékonyabb peremű gumikat térképezik fel. Két másik csapat is köröz a pályán.

A tiszteletkörök után Grosjean F1-es búcsútesztjét is halasztani kell

Gphírek2021.06.16, 22:17

Az utazási korlátozások miatt nem tudna részt venni a neki szánt búcsúvezetésen Romain Grosjean, de a Mercedes fogadkozik, hogy még a nyáron pótolják az egyszer átszervezett eseményt.

Bottas és Russell imolai balesete miatt spórol a Mercedes?

Gphírek2021.05.22, 11:01

Felhagyott a 2021-es fejlesztésekkel és a 2022-es gumik tesztjét is lemondta a Mercedes, Toto Wolff elismerte, hogy szűkösnek találják a költségplafont. A Ferrari csapatfőnöke szerint a címvédő imolai balesete is szerepet játszik.

Mercedes-másolatból az F1 legújabb autója lett az Aston Martin?

Gphírek2021.03.17, 15:25

Érdekes műszaki megoldásokkal rukkoltak elő a csapatok a bahreini F1-es tesztelésre, ezek jól mutatják, hogy a csapatoknak milyen kompromisszumok közepette kellett boldogulniuk az idei autók fejlesztése terén. Kiemelünk néhányat. 

Red Bull: Felzárkóztunk a Mercedeshez, ilyen jó tesztelésünk még nem volt

Gphírek2021.03.16, 17:57

Ígéretesen alakult a tesztelés a Red Bull számára, de Helmut Marko szerint még mindig a Mercedes az esélyes a Forma-1-ben, viszont a saját autójukat kiszámíthatóbbnak tartja a címvédőénél.

Ralf Schumacher sajnálja őt, de Vettel nem kesereg a balul sikerült teszt után

Gphírek2021.03.16, 16:48

Viszontagságosan alakult az előszezoni tesztelés Sebastian Vettel számára, honfitársa, a korábbi futamgyőztes Ralf Schumacher sajnálja is az Aston Martin pilótáját, de Vettel előre tekint.

Hamilton nem aggódik, Wolff viszont nyugtalan az F1-es tesztek után

Gphírek2021.03.16, 12:51

A Mercedes a vártnál nehézkesebben szerepelt a Forma-1 előszezoni tesztelésén, Lewis Hamilton erős Red Bullra számít, főnöke nem bánja, hogy kihagyták a bejáratást.

Előző
Következő