Forma-1 Szingapúri Nagydíj
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Forma-1-es hír
- Lewis Hamilton
- Mercedes GP
- Sebastian Vettel
- Forma-1 percről percre
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Egyelőre nincs veszélyben a hétvégi Szingapúri Nagydíj
Sűrű szmog miatt több kültéri rendezvényt is lemondtak Szingapúrban, de a hatóságok szerint nem tervezik az éjszakai nagydíj törlését.
Hamilton a hétvégén pont utolérheti Sennát
A sportág legnagyobb alakjai közé léphet , ha megnyeri a Szingapúri Nagydíjat. A rajtok száma és a futamgyőzelmek szempontjából utolérheti gyerekkori példaképét, de győzelmi rátáját mégsem állíthatja be.
Sűrű szmog veszélyezteti a Szingapúri Nagydíjat
Az Indonéziában kitört erdőtüzek miatt Szingapúrban is az egészségügyi határérték fölé emelkedett a légszennyezettség, a szervezők a hatóságokkal együttműködve figyelik a helyzetet.
Csak Szingapúrra áll össze teljesen az új Force India
Már Silverstone-ban bemutatták idei autójuk B változatát, de úgy vélik, csak Szingapúrra készülnek el az összes fejlesztéssel, amit az új modellre szántak. Már a 2016-os autóhoz készített alkatrészek is bemutatkozhatnak az idén.
Több előzést várnak a módosított szingapúri pályán
Mivel a városközpontot felújítják, a pálya egyes kanyarjait is meg kell változtatni, de a szervezők szerint a módosítások jobb versenyeket eredményezhetnek.
A Mercedesnél nem hiszik, hogy csökkent az előnyük
Elismerik, hogy Szingapúrban a többiek közelebb kerültek hozzájuk, de ezt főként a pálya jellegzetességeinek tulajdonítják.
Rejtélyes szennyeződés okozta Rosberg szingapúri hibáját
A Mercedes utólagos vizsgálata kiderítette, hogy „idegen anyag”, konkrétan a verseny előtt a szervizeléshez használt folyadék szennyezte be az autója kormányoszlopát, ettől alakult ki rövidzárlat a kábelkötegben.
Szól a rádió, de a Forma-1-ben minek? - Szingapúri Görbe Tükör
Az rendben van, hogy a pilótának ne a bokszból mondják meg, hol kell fékeznie, de ha jobban belegondolunk, az autóval kapcsolatos rádióüzenetek betiltása paradox módon még távolabb lökné a sportot a mitikus „tiszta” versenyzés ideájától. Ez nem feltétlenül baj, a hangos fanfárral üdvözölt módosítás hatásait azonban érdemes lenne alaposabban mérlegelni.
Legerősebb versenyén érte el leggyengébb eredményét a Williams
A Szingapúri Nagydíjon elvégzett munkájukkal a leginkább elégedett a csapat két vezető technikai szakembere, Pat Symonds és Rob Smedley. Bár az éjszakai versenyen az eredményeik nem tükrözték teljesítményüket, Smedley szerint a helyes irányba tart a grove-i csapat.
A McLaren gyanúsnak találta a Red Bull rádióüzeneteit
Könnyítésekkel, de Szingapúrban életbe lépett a rádiós kommunikációt korlátozó új szabályozás, ami ellen formálisan egyik csapat sem vétett, bár a McLaren szerint a Red Bull üzenetei „furcsák” voltak az éjszakai futamon. A Red Bull előzőleg egyeztetett az FIA-val.