Forma-1 Szaúd-Arábiai Nagydíj

címke rss
Hamilton hosszú ideje mentális problémákkal küzd

Hamilton hosszú ideje mentális problémákkal küzd

Lewis Hamilton arról számolt be, hogy hosszú ideje mentális problémákkal küzd a világban zajló események miatt. A Mercedes mérnökigazgatója elárulta, hogy a hétszeres világbajnok miért szenvedett a dzsiddai időmérőn.

Verstappen a szabályosság határát súrolva próbált előnyt szerezni?

Gphírek2022.03.31, 11:09

A korábban az F1-ben versenyző, jelenleg szakértőként dolgozó Jolyon Palmer érdekes jelenségre hívta fel a figyelmet. Max Verstappen a legutóbbi három futam biztonsági autós újraindításainál rendre próbálta akadályozni az előtte haladót az ideális kigyorsításban. A brit expilóta szerint a címvédő nem szabálytalan, de nem tartja kizártnak, hogy idővel szigorítanak az előírásokon.

Hamiltonnak is köszönhette szaúd-arábiai győzelmét Verstappen

Gphírek2022.03.30, 15:17

Még ha közvetett módon is, de Lewis Hamilton is segítette a Red Bullt a Szaúd-arábiai Nagydíj megnyerésében. Emellett az is a bikások kezére játszott, hogy nem jött be a Ferrari előzetes számítása.

Óriási vita volt az F1-es pilóták között a szaúdi futam megtartásáról a terrortámadás után

Gphírek2022.03.30, 10:36

Mind a 20 Forma-1-es pilóta beállt a sorba, és a versenyzés mellett döntött a Szaúd-arábiai Nagydíj helyszínének közelében történt rakétatámadás után, de a reakcióik arról árulkodtak, hogy sokuk személyes véleménye eltér a közös állásponttól.

Átszámolva több százmillió forintjába kerülhet a Haasnak Schumacher balesete

Gphírek2022.03.30, 08:16

Jelentős anyagi kárral járt a Haas F1-es csapatának Mick Schumacher horrorisztikus szaúd-arábiai balesete, de a csapatnak egyelőre nem kell máshonnan pénzt elvonnia, így követhetik az előre meghatározott fejlesztési ütemtervet.

Ocont és főnökét sem zavarta a két Alpine értelmetlen párharca

Gphírek2022.03.28, 20:25

Első és második ránézésre is csak magával szúrt ki az Alpine, amikor engedte csatázni Fernando Alonsót és Esteban Ocont a Szaúd-arábiai Nagydíjon, ám sem az istálló csapatfőnöke, sem a francia pilóta nem gondolta úgy, hogy gond lett volna ezzel.

Az FIA ismét nem állt a helyzet magaslatán, a Ferrari változásokat sürget

Gphírek2022.03.29, 10:42

Carlos Sainz és Mattia Binotto, a Ferrari pilótája, illetve csapatfőnöke sem elégedett azzal, ahogyan az FIA a Szaúd-arábiai Nagydíj biztonsági autós fázisa alatt történteket kezelte. A spanyol pilóta harmadikként jött ki a bokszutcából, de Sergio Pérez mégis megelőzte, majd csak az újraindítás után kellett visszaadnia a pozíciót, amivel a Red Bull és a Ferrari pilótája is rosszul járt.

Gasly a fájdalomtól üvöltve versenyzett Dzsiddában

Gphírek2022.03.28, 09:48

Pierre Gasly élete legfájdalmasabb köreit teljesítette a Szaúd-arábiai Nagydíjon, majd az autóból is alig tudott kiszállni a leintés után. A francia versenyző úgy érezte, haldoklik vezetés közben.

Elképesztő felvételeket adtak ki Schumacher szaúdi balesetéről

Gphírek2022.03.28, 09:28

A baleset után közvetlenül még nem mutatott fedélzeti kamerás felvételeket tett közzé az F1 Mick Schumacher szombati horrorbukásáról, amelyeken látszik, hogy a Haas pilótája mennyire észnél volt a becsapódás előtt. Schumacher vasárnap elárulta, nem lett volna egészségügyi akadálya annak, hogy elinduljon a Szaúd-arábiai Nagydíjon, és csak a tartalék alkatrészek hiánya miatt volt kénytelen a bokszból nézni a vesrenyt.

A peches Péreznek fáj, hogy elbukta a győzelmet, de elfogadja a történteket

Gphírek2022.03.27, 22:26

Sergio Pérez csalódottan nyilatkozott, miután Nicholas Latifi balesete miatt nem volt esélye a győzelemre a Szaúd-arábiai Nagydíjon, de tudja, hogy az ilyemi benne van a pakliban. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke mindkét pilótáját méltatta, és úgy véli, óriási harcra van kilátás a Ferrarival.

Kemények voltak, trükköztek, de a tisztelet megmaradt Leclerc és Verstappen között

Gphírek2022.03.27, 21:25

Charles Leclerc csalódottan, de sportszerűen értékelt a Szaúd-arábiai Nagydíjon Max Verstappennel vívott hatalmas csatája után, a címvédő pedig elismerte, hogy nem volt könnyű dolga átrágnia magát a Ferrarin. A harmadik helyen záró Sainz úgy véli, előrelépett az első futamhoz képest.

Verstappen visszavágott, hatalmas csatában győzte le Leclerc-t Szaúd-Arábiában

Gphírek2022.03.27, 22:27

Max Verstappen hatalmas csatában nyerte meg a Szaúd-arábiai Nagydíjat, miután a hajrában előzte meg Charles Leclerc-t. Sergio Péreznek és Lewis Hamiltonnak sem volt szerencséje a sok kiesőt hozó versenyen.

Schumacher balesete és egy büntetés miatt változik a szaúdi futam rajtrácsa

Gphírek2022.03.27, 18:09

Mick Schumacher a kvalifikáción elszenvedett balesetének következtében kihagyja a Szaúd-arábiai Nagydíjat, így a mögötte végzők eggyel előrébb kerülnek a rajtrácson. Rajtuk kívül Daniel Ricciardo is profitál ebből, hiszen így csak két pozícióval hátrébbról kell indulnia az időmérőn elért 12. helyénél. Az ausztrál versenyzőt azért büntették meg, mert a Q2-ben feltartotta Esteban Ocont a 9-es kanyarnál, miután mérnöke nem szólt neki az Alpine közeledéséről.

Nem sokon múlt, hogy ne Schumacheré legyen az egyetlen nagy baleset

Gphírek2022.03.27, 16:37

Esteban Ocon kis híján ugyanott szenvedett balesetet a Szaúd-arábiai Nagydíj időmérőjének végén, mint korábban Mick Schumacher. A francia pilóta ennek kapcsán elismerte, hogy rengeteget kell kockáztatniuk, mások viszont felvetették, hogy ez már túl sok.

Borzasztó szereplése ellenére Hamilton rekordot fog dönteni a szaúdi futamon

Gphírek2022.03.27, 16:07

Hacsak nem történik valami rendkívüli, és Lewis Hamilton el tud rajtolni a Szaúd-arábiai Nagydíjon, a hétszeres világbajnok újabb rekordot fog átadni a múltnak.

Módosítanák a McLaren pilótái a Schumacher bukását okozó kerékvetőt

Gphírek2022.03.27, 13:59

Lando Norris úgy véli, az idei autók kialakítása miatt veszélyessé váltak a Mick Schumacher balesetét okozó rázókőhöz hasonló kerékvetők, ezért módosításokat sürget a dzsiddai futamra. Daniel Ricciardo továbbra se szeretné, hogy könnyű dolguk legyen, de a mostani helyzetet túlzásnak érzi.

Wolff bekeményített, elfogadhatatlannak nevezte a Mercedes teljesítményét

Gphírek2022.03.27, 12:36

Ébresztőt fújt a Mercedes csapatfőnöke az istálló Szaúd-arábiai Nagydíj időmérőjén mutatott tragikusan gyenge szereplése után. Toto Wolff szerint „elfogadhatatlan" a jelenlegi teljesítményük, és „itt az ideje felébredni."

Pérez extrém kockázatot vállalt élete első pole-körében - videó

Gphírek2022.03.27, 12:27

Sergio Pérez saját elmondása szerint főként bevállalósságának köszönheti, hogy megszerezte a pole pozíciót a Szaúd-arábiai Nagydíjra. A mexikói pilóta a versennyel kapcsolatban is bizakodó, mondván némi teljesítményt beáldoztak az egykörös tempóból a futam miatt, és így is sikerült az első helyen végezniük.

Leclerc elárulta, hogy hibája megbosszulhatja-e magát a futamon

Gphírek2022.03.27, 10:00

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke, valamint Carlos Sainz is izgalmas futamra számít Dzsiddában. Charles Leclerc úgy véli, nem fogja megszenvedni pénteki hibáját, aminek következtében reprezentatív körülmények között nem tudott versenyszimulációt teljesíteni.

Schumachert már éjszaka kiengedték a kórházból, de a Haas nem akart kockáztatni

Gphírek2022.03.27, 10:32

Elsősorban az autójának és nem Mick Schumachernek az állapota miatt dönthetett úgy a Haas, hogy nem indítja a Szaúd-arábiai Nagydíjon a szombati időmérő edzésen hatalmas balesetet szenvedő német pilótát, és inkább a két hét múlva következő Ausztrál Nagydíjra készíti fel a rommá tört kocsit.

Verstappennel még soha nem történt olyasmi, mint a szaúd-arábiai időmérőn

Gphírek2022.03.26, 21:48

A csupán a negyedik rajtkockát megszerző Max Verstappen nem igazán értette, hogy mi történt a gumijaival a Szaúd-arábiai Nagydíj időmérő edzésének utolsó szakaszában. A világbajnoki címvédő mással próbálkozott, mint a többiek, de úgy vélte, működni fog a taktikája.

A Haas megerősítette, Schumacher kihagyja a szaúdi futamot

Gphírek2022.03.27, 08:16

Günther Steiner elárulta, a Szaúd-arábiai Nagydíj időmérőjén komoly balesetet szenvedő Mick Schumacher a körülményekhez képest jól van. A Haas csapatfőnöke ugyanakkor nem biztos benne, hogy pilótája részt vehet-e a futamon, és elsődlegesen nem a versenyző állapota teszi ezt kérdésessé.

Péreznek ezer próbálkozásból sem menne még egy ilyen kör; Leclerc a balesettől tartott

Gphírek2022.03.26, 20:59

Élete körével nyerte meg a dzsiddai időmérőt Sergio Pérez, aki úgy érzi, akárhányszor próbálná újra, nem tudná megismételni az élete első pole pozícióját hozó időt. A második helyezett Charles Leclerc az utolsó körig igyekezett óvatosabban vezetni, míg a harmadik helyezett Carlos Sainz annak örül, hogy használt gumin is harmadik tudott lenni.

Pérez élete első pole-ját szerezte a Schumacher horrorbukását hozó szaúdi időmérőn

Gphírek2022.03.27, 09:58

Meglepetésre Sergio Pérez elsőségét hozta a Szaúd-arábiai Nagydíj időmérő edzése, amely azonban nem erről, hanem Mick Schumacher elképesztően nagy balesetéről marad emlékezetes. A Haas versenyzőjét kórházba kellett vinni, de nem sérült meg komolyabban. Az élete első pole-ját szerző mexikói mögött a két Ferrari végzett, miközben Max Verstappen csak negyedik lett, Lewis Hamilton pedig már a Q1-ben búcsúzott.

Nem aratott osztatlan sikert a pilóták körében, hogy folytatják a hétvégét

Gphírek2022.03.26, 16:49

A Ferrari és a McLaren csapatfőnöke is úgy véli, jó döntés született a Szaúd-arábiai Nagydíj folytatását illetően, miután pénteken terrortámadás történt a pálya közelében. Előbbi ugyanakkor elejtett egy félmondatot, amelyből arra lehet következtetni, hogy nem mindegyik versenyző ért ezzel egyet.

Továbbra is Leclerc az élen, a Mercedesek a középmezőnyben zártak a szaúdi időmérő előtt

Gphírek2022.03.26, 16:12

Charles Leclerc 33 ezreddel előzte meg Max Verstappent a Szaúd-arábiai Nagydíj harmadik szabadedzésén, mögöttük pedig csapattársaik végeztek. A Mercedesek csupán a mezőny második felében zárták a gyakorlást.

Először szólaltak meg a versenyzők a szaúdi futam bojkottja kapcsán

Gphírek2022.03.26, 11:49

Miután a mezőny mind a 20 tagja hajnali fél 3-ig tartó megbeszélésen vett részt a szaúdi F1-es futam helyszínének közelében történt rakétatámadás miatt, a grand prix-versenyzőket tömörítő szakszervezet (GPDA) közleményt adott ki azt követően, hogy az F1 és az FIA hivatalosan megerősítette: nem fújják le a versenyhétvégét és minden a tervek szerint megy tovább.

A rakétatámadás ellenére nem fújja le a szaúdi futamot az F1

Gphírek2022.03.26, 10:35

A Forma-1 és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) közleményben erősítette meg, hogy a versenyzők aggodalma és hajnalig tartó egyeztetése ellenére minden a tervek szerint folytatódik a Szaúd-arábiai Nagydíjon, azaz a pénteki rakétatámadás ellenére nem fújják le a versenyhétvégét.

Az F1-es pilóták bojkottja fenyegetheti a szaúdi futamot a rakétatámadás miatt

Gphírek2022.03.26, 10:22

Hajnalig tartó, több órás tanácskozás zajlott a Szaúd-arábiai Nagydíj pénteki második szabadedzését követően, miután a pilóták közül nem mindenkit győzött meg az F1 azon kijelentése, hogy nincs veszélyben a biztonságuk a pályától mindössze 8 kilóméterre történt rakétatámadás után. A jelek szerint a versenyzők végül a folytatás mellett döntöttek, de a helyzet közel sem ideális.

Jól kezdett a Ferrari, mégsem esélyesebb a Red Bullnál Dzsiddában

Gphírek2022.03.26, 06:33

A pénteki szabadedzések alapján úgy tűnik, ismét szoros lehet a harc a Ferrari és a Red Bull között a Szaúd-arábiai Nagydíjon. A Mercedes ugyan közeledett a két élcsapatra, de egyelőre nincsenek lőtávolon belül.

A Mercedes javított és rontott is a pattogáson

Gphírek2022.03.25, 21:49

A kísérletezés során mindkettőt tapasztalták Szaúd-Arábiában az első edzésnapon. A problémák megmaradtak, Hamilton rámutatott, hogy miben kellene leginkább fejlődniük.

Leclerc önbizalmát nem veszi el a baleset

Gphírek2022.03.25, 21:24

A Ferrari mindkét pilótája hibázott és időt vesztett a felkészülés versenyszimulációs részéből, de a tabella élén végző Leclerc azt mondja, nem ingott meg az önbizalma.

Újabb támadás történt a szaúdi pálya mellett, az F1 válaszokat vár

Gphírek2022.03.25, 19:30

A Szaúd-arábiai Nagydíj első szabadedzésének végén fekete füst jelent meg az égbolton. Azóta a jemeni terrorista csoport magára vállalta a támadást, miközben az F1 válaszokat vár.

Leclerc maradt az élen, de falnak ment a második szaúdi edzésen

Gphírek2022.03.25, 19:18

Charles Leclerc zárta az élen a Szaúd-arábiai Nagydíj második szabadedzését, ám Max Verstappen ismét keményebb gumikon teljesítette leggyorsabb körét, A Ferrari pilótája ráadásul túl szűken vett egy kanyart, így idő előtt véget ért neki a gyakorlás.

Leclerc és Verstappen az újabb F1-es hétvégét is szoros csatával kezdte

Gphírek2022.03.27, 11:04

A Szaúd-arábiai Nagydíj nyitó tréningjén a címvédő sokáig gyorsabb Leclercnél, de a ferraris az utolsó percben fordított. Hamilton megint panaszkodott a pattogásra, Norris eltrafált egy fékpont-jelző táblát, ami miatt közel tíz percre meg kellett szakítani az edzést.

Hiába a változtatások, a Ferrari pilótái még mindig tartanak a veszélytől

Gphírek2022.03.25, 13:59

Carlos Sainz és Charles Leclerc sem érzi úgy, hogy a módosításokkal minden veszély elhárult volna a dzsiddai pályát illetően. Az F1 ugyanakkor egy videós rendszerrel igyekszik segíteni a pilótáknak.

Kilő a Ferrari, vagy Verstappen visszavág a leggyorsabb utcai pályán?

Gphírek2022.03.24, 06:35

Mindössze egy héttel a szezonnyitó után máris jön a Szaúd-arábiai Nagydíj egy rendkívül gyors, ám a korábbi változatnál talán kevésbé veszélyes pályán. Alighanem Dzsiddában is a Ferrari és a Red Bull küzd majd meg a győzelemért, ám a pontos erőviszonyokat nehéz megjósolni.

Wolff láncfűrésszel oldaná meg a Mercedest sújtó problémákat

Gphírek2022.03.23, 18:29

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke érdekes ötlettel állt elő az istállót hátráltató egyik probléma megoldására, majd komolyra fordítva a szót elmondta, jelenleg nem fejleszteni, hanem megérteni akarják az idei autójukat. Lewis Hamilton úgy véli, ha nem találnak megoldást a Szaúd-arábiai Nagydíjra, ott is nagyon nehéz helyzetben lehetnek.

Még gyorsabb, de közben biztonságosabb lett az F1 leggyorsabb utcai pályája

Gphírek2022.03.14, 20:15

Több változtatást is végrehajtottak a Forma-1 valaha volt leggyorsabb utcai pályáján az idei futamra, miközben módosítani csak egyetlen kanyaron kellett. 

Csökkentik a kockázatokat a balesetveszélyes szaúdi pályán

Gphírek2022.01.28, 11:25

A szaúdi verseny idén az utolsó előtti helyett a második állomás lesz a szezonban. A pálya szervezői bejelentették, miként reagálnak arra, hogy a vonalvezetés bizonyos részei veszélyt jelentettek az első futamon.

Ross Brawn megvédte az F1 sokat bírált versenyigazgatóját

Gphírek2021.12.07, 17:41

Védelmébe vette Michael Masit Ross Brawn, a Forma-1 sportért felelős igazgatója, miután számos kritika érte az ausztrál szakembert a Szaúd-arábiai Nagydíj után. Brawn szerint Masi jó munkát végzett és nem hozott ellentmondásos döntéseket.

Igazságtalan a Hamiltonnal is majdnem kiszúró szabály Norris szerint

Gphírek2021.12.07, 10:38

Lando Norris bírálta az évek óta érvényben levő szabályt, amely szerint piros zászlós megszakításnál engedélyezett a kerékcsere. A McLaren versenyzője rengeteget veszített ezzel a Szaúd-arábiai Nagydíjon, de Lewis Hamiltonnak is elmehetett volna rajta a győzelme.

Hamilton tényleg őrültnek gondolta Verstappent, aki viszont nem foglalkozik ezzel

Gphírek2021.12.07, 08:34

Lewis Hamilton és Max Verstappen is reagált a Szaúd-arábiai Nagydíj után arra, hogy előbbi őrültnek nevezte utóbbit a verseny közben. A holland pilóta érdekesnek találta, hogy most büntetést kapott azért, amiért Brazíliában nem, miközben nem igazán akart a sportfelügyelőkkel foglalkozni, mert szerinte nem érdemlik meg, hogy róluk beszéljen.

Véget ért az F2-es rajtbalesetben megsérült Fittipaldi szezonja

Gphírek2021.12.06, 19:19

A vasárnapi Szaúd-arábiai Nagydíj Forma-2-es betétfutamán megsérülő Enzo Fittipaldi szerint egy angyal vigyázott rá, amikor hátulról belerohant vetélytársa autójába. A 20 esztendős pilótának véget ért a szezonja, de úgy véli, erősebben tér majd vissza.

A Red Bull piaci alkudozásnak érezte, Masi szerint nem volt baj a helycserével

Gphírek2021.12.06, 15:26

Megszólalt Michael Masi, az F1 versenyigazgatója a Szaúd-arábiai Nagydíj második piros zászlós megszakítása során történt szürreális jelenet kapcsán, amelynek végén Max Verstappen két pozíciót veszített, hogy maga elé engedje Lewis Hamiltont.

Ocont majdnem megríkatta az őt kérdező riporter, miután 5 méteren múlt a dobogója

Gphírek2021.12.06, 12:14

Esteban Ocon nagyon szomorú volt a Szaúd-arábiai Nagydíj után, amiért az utolsó métereken bukta el élete harmadik F1-es dobogóját. Az őt kérdező riportert meg is kérte, hogy ne feszegesse a témát, mert sírni fog.

A Red Bull csapatfőnöke szerint Hamiltont kétszer is megbüntethették volna

Gphírek2021.12.06, 12:03

Nem érti a Red Bull csapatfőnöke, hogy Lewis Hamilton miként úszhatta meg, hogy szerinte kétszer is leszorította a pályáról Max Verstappent a Szaúd-arábiai Nagydíjon, miközben a holland pilótát megbüntették, mert a bukótéren átvágva tartotta meg az első helyet. Christian Horner szerint Hamilton pont ugyanúgy keménykedik, mint az ő versenyzője.

Leclerc nem tudott elmenekülni, Pérez szerint ott sem kellett volna lennie

Gphírek2021.12.06, 09:07

A Szaúd-arábiai Nagydíj 15. körében összeütköző Sergio Pérez és Charles Leclerc egyaránt a másikban bízott, amikor egymással csatáztak a piros zászlós újraindítás után. A monacói pilóta elmondta, miért nem tudott fékezni, hogy elengedje a Red Bullt.

A Red Bull és Hamilton is kettős mérce miatt vádolja az FIA-t

Gphírek2021.12.05, 23:57

A Red Bull vezérkara és Lewis Hamilton az FIA-ra mutogat, mert azt gyanítják, hogy a másiknak kedvező ítéleteket hoznak különböző versenyszituációk megítélésekor. A Szaúd-arábiai Nagydíj újabb konfliktusforrásokat adott Hamilton és Max Verstappen csatájában.

Hamilton őrült taktikát gyanított Verstappen féktesztje mögött

Gphírek2021.12.06, 08:29

Lewis Hamiltonnak megfordult a fejében, hogy Max Verstappen valami őrültségre készül és azért fékteszteli őt a futam közben. A Szaúd-arábiai Nagydíjat megnyerő hétszeres világbajnok szerint ellenfele átlépte a határt.

Verstappen nem finomkodott, számára ez már nem Forma-1

Gphírek2021.12.06, 07:55

Max Verstappen nem finomkodott a Szaúd-arábiai Nagydíj leintése után, és már az autóban közölte, „hihetetlen”, ami a futamon történt, és emiatt ő már nem tud Forma-1-ként tekinteni a sportágra.

Döntöttek a felügyelők Verstappen és Hamilton szaúdi ütközése ügyében

Gphírek2021.12.06, 08:23

A sportfelügyelők megvizsgálták, hogy féktesztelte-e Max Verstappen ellenfelét, Lewis Hamiltont a Szaúd-arábiai Nagydíj során. Elmarasztalták a Red Bull versenyzőjét, de ez az eredményt nem befolyásolja. 

Az év nagydíja után Hamilton és Verstappen fej fej mellett megy a szezonzáróra

Gphírek2021.12.05, 20:59

Két piros zászló, három rajt, két totálkárosra tört Haas és végig feszült Hamilton-Verstappen csata jellemezte az F1 történetének első Szaúd-arábiai Nagydíját. A vb-címre hajtó pilóták pontegyenlőséggel mehetnek Abu-Dzabiba.

Súlyos baleset miatt leállították a szaúdi F2-es futamot

Gphírek2021.12.06, 00:26

Rajtbaleset történt az első Szaúd-arábiai Nagydíj előtt az F2-es főfutamon, Théo Pourchaire és Enzo Fittipaldi ütközése miatt azonnal leállították a versenyt.

Pérez aggódik, szerinte túl veszélyes lett a szaúdi F1-es pálya

Gphírek2021.12.05, 16:06

Sergio Pérez reméli, hogy megússzák nagy baleset nélkül az első Szaúd-arábiai Nagydíjat. A mexikói pilóta úgy érzi, szükségtelenül nagy kockázat rejlik az ultragyors utcai pályában, a verseny után ezért le kell ülniük beszélni az F1-gyel arról, hogy ez-e a jó irány.

Mazepin nem akarta, hogy megbüntessék Hamiltont a feltartásért

Gphírek2021.12.05, 14:40

Nyikita Mazepin, a Haas újonca nem örült volna neki, ha egy olyan eset befolyásolja a világbajnoki címért zajló csatát, amelynek ő is a részese, ezért nem bánja, hogy Lewis Hamilton nem kapott büntetést, amiért a Szaúd-arábiai Nagydíj harmadik szabadedzésén feltartotta őt. Az orosz pilóta Hamiltont és a Mercedest sem hibáztatta, sőt, igazán nagyra értékelte, hogy előbbi bocsánatot kért tőle.

Verstappen megúszhatja a büntetést, és a harmadik helyről is elkaphatja Hamiltont

Gphírek2021.12.05, 11:50

A hírek szerint a Red Bull nem fogja kicserélni Max Verstappen váltóját a Szaúd-arábiai Nagydíj előtt, így a holland pilóta megtarthatja a harmadik rajthelyet. Verstappen úgy véli, innen is nyerhet.

Erősebb tempót várt Hamiltonéktól a Mercedes főnöke

Gphírek2021.12.05, 10:35

Toto Wolff szerint lehet, hogy a Red Bull előtérbe helyezte az időmérőt az autója beállításaival a Szaúd-arábiai Nagydíjon, ugyanakkor erősebb teljesítményt várt saját pilótáitól, mint amit mutattak.

Verstappen köre Alonsót is lenyűgözte, a Red Bull leállíthatta volna

Gphírek2021.12.05, 08:20

Egy kanyar hiányzott ahhoz, hogy Max Verstappen emlékezetes körrel megszerezze a pole pozíciót a Szaúd-arábiai Nagydíjra, a teljesítménye még Fernando Alonso figyelmét is felkeltette.

Leclerc azt hitte, a szabadedzés után az időmérőn is összetöri a Ferrarit

Gphírek2021.12.04, 21:38

Charles Leclerc örül, hogy pénteki balesete után remek időmérőt futott, de elárulta, a kvalifikáción is volt egy necces pillanata. Carlos Sainz úgy véli, egy apró hibának lettek súlyos következményei.

Zűrzavar a Red Bullnál, megóvják Hamilton felmentését?

Gphírek2021.12.04, 20:55

Helmut Marko kijelentette, a Red Bull fellebbezett a döntés ellen, miszerint Lewis Hamilton nem kapott büntetést, miután a harmadik szabadedzésen nem lassított le dupla sárga zászlónál. A bikások azonban később megerősítették, hogy a hír nem igaz.

Verstappen értetlenül áll az időmérő végén történt balesete előtt

Gphírek2021.12.04, 20:03

Max Verstappen nem nagyon érti, hogy mi okozta a Szaúd-arábiai Nagydíj végén bekövetkezett balesetét. A holland pilóta csalódott a 3. hely miatt, de szerinte így is megmutatták, hogy az autó gyors.

Hamilton: Aggódtam egy pillanatig

Gphírek2021.12.04, 20:25

Hamilton elismerte, a szombati napon nem úgy boldogult az autóval, ahogy várta. A gumik felmelegítésével meggyűlt a baja a Mercedesnek.

Verstappen belehibázott hatalmas körébe, Hamiltoné a pole Dzsiddában

Gphírek2021.12.04, 19:11

Lewis Hamilton szerezte meg a pole pozíciót a Szaúd-arábiai Nagydíjon. Max Verstappen megverhette volna, ám az utolsó kanyart elrontotta és falhoz vágta a Red Bullt, aminek következtében csak a 3. hely lett az övé.

Verstappen vezet, de a csapatok a sötétben tapogatóznak az időmérő előtt

Gphírek2021.12.04, 16:03

Nagy csata várható az időmérőn Max Verstappen és Lewis Hamilton között, miután fordult a kocka a harmadik szabadedzésen, és a Red Bull volt gyorsabb, de ez semmire sem jelent nekik garanciát.

Ricciardo labirintushoz, Sainz Makaóhoz hasonlította a szaúdi pályát

Gphírek2021.12.04, 10:16

A pilóták többsége élvezte a száguldást a most debütáló dzsiddai utcai pályán a Szaúd-arábiai Nagydíj pénteki napján. Fernando Alonso szerint a Forma-2-es futamok alapján kiderül, hogy valójában mennyire lesz könnyű az előzés.

Megint a csodamotor dönti el Hamilton és Verstappen csatáját Dzsiddában?

Gphírek2021.12.04, 06:55

Bár a Szaúd-arábiai Nagydíj mindkét szabadedzésén Lewis Hamilton végzett az élen, mind az egykörös tempót, mind a versenyszimulációt tekintve jó néhány tényező akadályozza, hogy tiszta képet kapjunk az erőviszonyokról. Összességében viszont talán a hétszeres világbajnok tűnik valamivel esélyesebbnek, főleg annak tudatában, hogy az időmérőre megkapja a legfrissebb motorját.

Megússza a büntetést a nagyot bukó Leclerc

Gphírek2021.12.03, 22:48

Nem kell büntetéssel járó cserét végrehajtani Charles Leclerc rommá tört Ferrariján, a monacói pilóta így nem hozta magát nagy hátrányba a Szaúd-arábiai Nagydíj hétvégéjének hátralevő részére.

Red Bull: Utolérhető a Mercedes

Gphírek2021.12.03, 21:48

Nem tartja ledolgozhatatlannak Max Verstappen Mercedesekkel szembeni hátrányát Christian Horner a Szaúd-arábiai Nagydíj első edzésnapja után. A Red Bull csapatfőnöke elmondta, miben bízhatnak.

Hamilton egy körön a Red Bullt tartja gyorsabbnak, de holnap megkapja az új motort

Gphírek2021.12.03, 21:17

A Szaúd-arábiai Nagydíj mindkét pénteki szabadedzését az első helyen záró Lewis Hamilton szerint egy körön nem olyan gyorsak, mint a Red Bull. Ezt a Mercedes egyik vezető mérnöke is megerősítette, majd elismerte, hogy holnaptól beteszik a Brazíliában szolgálatba állított friss motort a hétszeres világbajnok autójába, amitől mérhető előrelépést várnak.

Leclerc rommá törte a Ferrarit, Hamilton maradt Verstappen előtt Dzsiddában

Gphírek2021.12.03, 20:38

Lewis Hamilton a Szaúd-arábiai Nagydíj második szabadedzését is az élen zárta, ezúttal viszont csapattársa végzett mögötte, Max Verstappen pedig még a Red Bull testvércsapatánál vezető Pierre Gasly-t sem tudta megelőzni. Charles Leclerc a tréning hajrájában kicsúszott és ripityára törte az autóját.

Bottas a nemrég elhunyt Sir Frank Williamsről: Nélküle most nem ülnék itt

Gphírek2021.12.03, 16:51

Valtteri Bottas, a Williams egykori pilótája szerint a múlt héten elhunyt Sir Frank Williams nélkül ma nem lenne a Forma-1-ben. Rajta kívül az istálló jelenlegi versenyzői, George Russell és Nicholas Latifi is megemlékeztek a néhai csapatfőnökről, hangsúlyozva, hogy mennyire kedves ember volt.

Verstappen reagált a Red Bull esetleges motorcseréjére

Gphírek2021.12.03, 16:50

Max Verstappen szerint ők nem nyernének annyit egy motorcserével, mint amennyit a Mercedes nyert azzal, hogy új erőforrást adott Lewis Hamiltonnak Brazíliában, ezért úgy véli, nem is fognak már cserélni ebben a szezonban.

Hamilton minimális előnnyel kezdett az élen Szaúd-Arábiában

Gphírek2021.12.03, 15:36

Lewis Hamilton zárta az élen a Szaúd-arábiai Nagydíj első szabadedzését. Max Verstappen biztatóan kezdett, de elképzelhető, hogy a padlólemeze megsérült, és végül az utolsó pillanatban tudott feljönni a 2. pozícióba.

A sportbírókon múlhat, megússza-e a katasztrófát az F1-es mezőny Dzsiddában

Gphírek2021.12.03, 13:52

A falak közelsége és a hatalmas tempó miatt nem kis veszélyt rejt magában az első Szaúd-arábiai Nagydíj helyszíne, Carlos Sainz és Pierre Gasly szerint pedig egyedül a sportbírók gyorsaságán fog múlni, hogy történik-e óriási baleset.

Hamilton többre tartaná Verstappen legyőzését, mint eddig bárkiét

Gphírek2021.12.03, 08:32

A Max Verstappent két futammal a vége előtt 8 pontos hátrányból üldöző Lewis Hamilton egyetértett azzal, hogy az idei világbajnoki cím megnyerése többet jelentene a számára, mint bármelyik korábbi sikere, mivel régóta nem látott, kiélezett csatában szerezné meg. Ő és riválisa is úgy véli, az F1-nek csak jót tesz kettejük párharca.

Hamilton magabiztos, de Verstappen nem tart a rutinjától

Gphírek2021.12.02, 18:52

Újabb lépést tesz az idei F1-es szezon afelé, hogy kiderüljön az idei világbajnok kiléte, de a végső diadalért küzdő felek egyelőre nyugodtan kezelik az esélyesség terhét.

Verstappennek meccslabdája van, de az első szaúdi száguldás Hamiltonnak kedvezhet

Gphírek2021.12.02, 11:36

A Szaúd-arábiai Nagydíjjal ismét új helyszín mutatkozik be a Forma-1-ben, és Max Verstappen akár a világbajnokságot is megnyerheti Dzsiddában. Azonban sokkal valószínűbb, hogy a holland pilóta szinte egálban lesz Lewis Hamiltonnal a szezonzáró előtt.

Verstappent újra megbüntethetik, Szaúd-Arábiában is hátrányból indulhat

Gphírek2021.12.01, 13:12

Jöhet az újabb fordulat a Forma-1-es világbajnoki címért zajló csatában, olasz sajtóértesülések szerint a Honda ugyanis kicserélné Max Verstappen motorját az utolsó előtti futamon, ami automatikus hátrasorolást jelentene a pontverseny éllovasának.

Hamilton folyamatos félelemben él a vb-címért zajló csata alatt

Gphírek2021.11.30, 14:10

Az idei Forma-1-es világbajnoki címért zajló csata végét jelenthetné, ha Lewis Hamilton vagy Max Verstappen elkapná a koronavírust, és emiatt ki kellene hagynia legalább egy versenyt. A hétszeres világbajnok folyamatos félelemben él emiatt, és még a lélegzetét is visszatartja, ha mások közelében van.

A Red Bull a bakui tempóból merít erőt a dzsiddai hétvége előtt

Gphírek2021.11.30, 11:09

Nem a Red Bull tűnik esélyesnek az első Szaúd-arábiai Nagydíjon, de Christian Horner csapatfőnök reméli, hogy a bakui tapasztalatok alapján Dzsiddában is sikeresek lehetnek.

A Red Bull már kevésbé tart Hamilton brazíliai csodamotorjától

Gphírek2021.11.25, 12:27

Helmut Marko elismerte, Brazíliában és Katarban nem az elvárásaiknak megfelelően szerepeltek, ezért a nekik egyáltalán nem kedvező Szaúd-Arábiában kell fordítaniuk a helyzetükön.

Lehetséges, hogy nem lesz kész a szaúdi F1-es pálya az első versenyre, mégis meg akarják rendezni

Gphírek2021.11.17, 10:14

Az utolsó pillanatban fog elkészülni az első Szaúd-arábiai Nagydíjnak otthont adó dzsiddai pálya, legalábbis az F1 vezetése ebben bízik, miközben az elnök-vezérigazgató elismerte: lehet, hogy nem mindent fognak tudni befejezni december 5-ig.

Rengeteg még a teendő a pályával, de az F1 versenyigazgatója szerint lesz futam Szaúd-Arábiában

Gphírek2021.11.10, 18:54

Michael Masi, az F1 versenyigazgatója továbbra sem aggódik amiatt, hogy kész lesz-e időben az idei Szaúd-arábiai Nagydíj helyszíne, azt ugyanakkor elismeri, hogy rengeteg még a teendő a pályán.

Videón az egy hónap múlva debütáló szaúdi pálya félkész helyszíne

Gphírek2021.11.03, 18:19

Egy hónap múlva rendezik az első Szaúd-arábiai Nagydíj pénteki szabadedzéseit, de még mindig rengeteg a teendő a szemre félkész pályán, amely ha elkészül, a leggyorsabb utcai helyszín lesz az F1 történetében.

Sehol nem tart még a szaúdi F1-es pálya építése, pedig decemberben futam lenne

Gphírek2021.10.29, 20:41

Legfeljebb nyomokban hasonlít Forma-1-es versenypályára a decemberi Szaúd-arábiai Nagydíj helyszíne Dzsiddában, az építők szerint azonban az öt hét múlva rendezendő futamra készen lesz.

A szezon leglátványosabb bokszépületét tervezik a szaúdi pályára

Gphírek2021.06.08, 22:50

Fél év múlva rendezik az F1 történetének első Szaúd-arábiai Nagydíját, a nyomvonal után bemutatták a főépület látványtervét is.

Bemutatták az első Szaúd-arábiai Nagydíj nyomvonalát

Gphírek2021.03.18, 11:13

A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media bemutatta az első Szaúd-arábiai Nagydíj helyszíne, a dzsiddai utcai pálya nyomvonalát. A tervezésben Ross Brawn is közreműködött.

Az F1 a rakétatámadás után sem fél versenyt rendezni Szaúd-Arábiában

Gphírek2021.03.06, 16:40

Napokkal a Formula E Szaúd-Arábiában rendezett futama közelében történt rakétatámadás után a Forma-1 és az FIA reagált, és elmondta, mit jelent mindez a száguldó cirkusz decemberi látogatására nézve.

Az F1 egyelőre nem reagált a rakétatámadásra; tíz évre tervez Szaúd-Arábiában

Gphírek2021.03.01, 14:51

Miután rakétatámadást intéztek a Formula E szaúd-arábiai fordulója alatt Rijád városa ellen, jogosan vetődik fel a kérdés, hogy a jemeni határhoz közelebb fekvő, a Forma-1 mezőnyét decemberben fogadó Dzsiddában is előfordulhat-e hasonló, mialatt a száguldó cirkusz ott vendégeskedik.

Rakétatámadás érte Szaúd-Arábiát, a Formula E-futam is célpont lehetett

Gphírek2021.02.28, 17:40

A Szaúd-Arábiából érkező beszámolók szerint szombaton az arab katonai koalíció egy ballisztikus rakétát és több drónt is megsemmisített. Állítólag a Formula E-futam is a célpontok között szerepelt. A Forma-1 a tervek szerint decemberben látogat el a közel-keleti országba.

Elképesztően gyors, városi Forma-1-es pálya épül Szaúd-Arábiában

Gphírek2020.11.29, 08:59

Néhány hete tudjuk, hogy 2021 novemberében Szaúd-arábiai Nagydíjat is rendeznek az F1-ben, arról viszont hallgatnak az illetékesek, hogy milyen lesz az éjszakai futamnak otthon adó városi pálya. A napokban megkérdeztük erről a pályafelelős Hermann Tilkét is, aki részleteket még nem, de néhány érdekes adalékot elárult a készülő új alkotásról.

Előző
  • 1
  • 2
Következő