Forma-1 Spanyol Nagydíj

címke rss

Bottas reagált a kirúgásáról szóló pletykákra, odaszúrt a Red Bullnak

Gphírek2021.05.06, 16:53

Valtteri Bottas lesöpörte a brit sajtóban megjelent pletykákat azzal kapcsolatban, hogy a Mercedes esetleg elküldené őt a szezon közben. Még nem tett le az idei világbajnoki címről.

Verstappen a Mercedes egyik kedvenc pályáján egyenlíthet Hamilton ellen

Gphírek2021.05.06, 10:49

A nemrég visszatérő, illetve bemutatkozó helyszínek után Barcelonában, a csapatok által jól ismert pályán folytatódik a Forma-1-es világbajnokság. Az elmúlt évek alapján a Mercedes várhatja bizakodva a hétvégét, amit akár az eső is befolyásolhat. Az átigazoló pilóták közelebb lehetnek csapattársaikhoz, mint eddig.

Öt éve nyert Verstappen az F1-ben úgy, ahogy többé már senki sem fog

Gphírek2021.05.05, 14:15

Még mindig fiatal, de Max Verstappen már a 2016-os Spanyol Nagydíj óta F1-es nagydíjgyőztesnek mondhatja magát. Generációs tehetség, az első komoly sikerét még sokan fel fogják idézni. Öt éve, május 5-én jelentették be az előléptetését.

Verstappen és a Red Bull maratoni küzdelemre számít a Mercedes ellen

Gphírek2021.05.02, 20:49

Nem estek kétségbe a Red Bullnál attól, hogy a Portugál Nagydíjon vereséget szenvedtek a Mercedestől: Max Verstappen és Christian Horner is arra számít, hogy elhúzódik a világbajnoki küzdelem.

Az F1 Európába, a nézők pedig a lelátókra térnek vissza hamarosan

Gphírek2021.03.31, 09:45

Sajtóértesülés szerint az idei Forma-1-es szezon harmadik versenye, a Portugál Nagydíj lehet az első olyan európai futam, amelyet nézők előtt rendeznek meg.

Átalakították a francia és a spanyol pályát a 2021-es szezon előtt

Gphírek2021.02.12, 08:38

Két nagydíjhelyszínt is módosítottak a 2021-es Forma-1-es szezon előtt, a francia és a spanyol szervezők is remélik, hogy ettől izgalmasabb futamokat rendeznek majd a Paul Ricardon és Barcelonában. Különösen az előbbi esetében jelentős a változás.

Egy lépéssel közelebb az F1 a rekordhosszúságú szezonhoz

Gphírek2020.12.30, 16:31

Rendeződhet a 2021-es Forma-1-es szezonra szerződéssel még nem rendelkező Spanyol Nagydíj helyzete, amely zsinórban 31. alkalommal fogadhatja a királykategória mezőnyét.

Súlyos sérülést okoztak a rázókövek, de az FIA szerint minden rendben van

Gphírek2020.08.18, 15:39

A Forma-2 barcelonai főversenyén Sean Gelael csigolyatörést szenvedett, miután balszerencsés módon ment át egy hurkán. Az FIA versenyigazgatója szerint azonban semmi probléma nincs a rázókövekkel.

Hamiltont különleges érzés fogta el, de nem olyan, mint Sennát

Gphírek2020.08.18, 09:43

Lewis Hamilton elárulta, a Spanyol Nagydíjon aratott magabiztos győzelméhez az is hozzájárult, hogy olyan állapotba került, amelyben tökéletesen tudott vezetni. A hatszoros világbajnok nem tudja, hogy ez mitől történt, egyúttal leszögezte, nem ugyanaz az érzés kerítette hatalmába, mint anno Ayrton Sennát Monacóban.

Bottas a fekete overál miatt küszködött a Spanyol Nagydíjon

Gphírek2020.08.18, 09:31

Valtteri Bottas elárulta, 3 kilogrammot fogyott a Spanyol Nagydíj alatt. A finn pilóta úgy véli, ez részben azért történt, mert az autóhoz hasonlóan az idén a versenyzői overált is fekete színű lett. Toto Wolff korábban kijelentette, mindez az autó teljesítményére nincs hatással.

Albon nem hitt a fülének, amikor megtudta, Vettel hogyan került elé

Gphírek2020.08.17, 12:02

Körhátránnyal zárta a Spanyol Nagydíjat a Red Bull színeiben versenyző Alexander Albon, miközben Max Verstappen megelőzte az egyik Mercedest és a 2. helyezett lett. A thai pilóta elismerte, nem tudja, hogyan javíthatna a teljesítményén.

Hamilton álmodni sem merte, hogy megdönti Schumacher dobogós rekordját

Gphírek2020.08.17, 12:03

A Spanyol Nagydíj megnyerésével Lewis Hamilton pályafutása 156. dobogós helyezését ünnepelte, ezzel felülmúlta az eddigi rekordert, Michael Schumachert. A brit pilóta hálás a lehetőségért.

Binotto: Vettelből a csalódottság beszél, mert távozik a Ferraritól

Gphírek2020.08.16, 22:31

A Ferrari csapatfőnöke szerint továbbra is jó a munkakapcsolat a szezon végén távozó Sebastian Vettel és a Scuderia között. Mattia Binotto tagadta, hogy a négyszeres világbajnokot idő előtt lecserélnék.

Verstappen elmagyarázta, miért fakadt ki a rádióban

Gphírek2020.08.16, 20:20

Max Verstappen nem mindenben értett egyet csapatával a Spanyol Nagydíjon alkalmazott stratégiát illetően, ezt pedig a rádióban versenymérnöke tudtára is adta. Christian Horner csapatfőnök szerint nem láthatta a teljes képet.

Pérez nem érti a Hamilton feltartásáért kapott büntetést

Gphírek2020.08.16, 19:50

Sergio Pérez nem érzi igazságosnak a Spanyol Nagydíjon kapott 5 másodperces büntetését, amivel elvesztette a 4. helyet. A mexikói pilóta szerint egyrészt veszélyes lett volna, ha a pálya szűk részén engedi el Lewis Hamiltont, másrészt a brit pilóta összességében úgy többet veszített volna.

Hamilton: Szorosabb a vb-csata Verstappennel, mint amilyennek tűnik

Gphírek2020.08.16, 18:55

Lewis Hamilton biztonságosabbnak érezte a közepes gumikat, ezért mondott ellent csapatának a második kiállásánál. Toto Wolff szerint a hatszoros világbajnok egyszerűen más dimenzióban versenyzett a Spanyol Nagydíjon, miközben Valtteri Bottas futamát a lágy abroncsok pecsételték meg.

Vettel ismét kritizálta a Ferrarit, Leclerc a biztonsági öv miatt esett ki

Gphírek2020.08.16, 19:02

A Spanyol Nagydíjat a hetedik helyen záró Sebastian Vettel ezúttal sem volt megelégedve azzal, ahogyan a csapata kezelte a stratégiáját, noha most nem hordta le annyira őket, mint legutóbb. A Ferrari eközben Charles Leclerc eseténél sem állt a helyzet magaslatán: nem tudták újra bekötni a monacói pilóta biztonsági övét, aki inkább feladta a versenyt.

Verstappen kevés volt a Mercedes ellen, Hamilton nyert Spanyolországban

Gphírek2020.08.16, 17:58

A pole pozícióból rajtoló Lewis Hamilton nyerte a Spanyol Nagydíjat, miután több mint 20 másodperccel utasította maga mögé Max Verstappent, akinek ezúttal csak az egyik Mercedest sikerült elkapnia.

Hiába a jobb rajthely, a Mercedes főnöke Verstappent tartja az esélyesnek

Gphírek2020.08.16, 12:08

A Mercedes pilótái az első két helyről várhatják a rajtot a Spanyol Nagydíjon, Toto Wolff, a címvédő istálló csapatfőnöke azonban mégis a harmadik helyről induló Max Verstappent tartja a futam esélyesének.

Hamilton együttérez a szenvedő Vettellel

Gphírek2020.08.16, 10:13

Lewis Hamilton nem leli örömét Sebastian Vettel küszködésében, hanem inkább együttérez a Ferrari négyszeres világbajnokával, aki Daniel Ricciardo szerint nem fogja bedobni a törölközőt.

A koronavírusból visszatérő Pérez a dobogót vette célba vasárnapra

Gphírek2020.08.15, 19:01

Sergio Pérez kihasználná, hogy barcelonai pályán nehéz előzni, és Max Verstappent feltartva állna dobogóra a Spanyol Nagydíjon. Csapattársa, Lance Stroll elégedett az 5. hellyel, de kiemelte, Alexander Albon veszélyt jelenthet rájuk.

Hamilton Verstappen, Bottas Hamilton elleni csatára készül a versenyen

Gphírek2020.08.17, 21:26

A Spanyol Nagydíjat az első helyről váró Lewis Hamilton kemény csatára számít a harmadik helyről induló Max Verstappennel Barcelonában, miközben Valtteri Bottas már a rajtnál átugraná csapattársát.

Verstappen a Red Bull erősségét kihasználva kapná el megint a Mercedest

Gphírek2020.08.15, 18:06

A nagy lemaradás ellenére Max Verstappen elégedetten nyilatkozott a Spanyol Nagydíj időmérője után, és bízik benne, hogy a futamon közelebb tud kerülni a Mercedesekhez. Alexander Albon az Osztrák Nagydíj óta a legjobb kvalifikációján van túl, de elmondása szerint többet szeretett volna elérni.

Vettelnek nincs magyarázata újabb időmérős kiesésére

Gphírek2020.08.15, 17:38

A Ferrari négyszeres világbajnoka újabb gyenge szereplésen van túl, magyarázata azonban nincs arra, hogy miért nem jutott be a Spanyol Nagydíj időmérő edzésének harmadik szakaszába.

Nagy csatában Hamiltoné a pole pozíció a Spanyol Nagydíjra

Gphírek2020.08.15, 18:45

Lewis Hamilton szerezte meg a pole pozíciót a Spanyol Nagydíjra, miután 59 ezredmásodperccel megelőzte a másik Mercedesben ülő Valtteri Bottast. A harmadik helyen Max Verstappen végzett, Sebastian Vettel be sem jutott a Q3-ba.

Hamilton az élen a balesettel véget érő harmadik szabadedzésen

Gphírek2020.08.15, 13:36

Lewis Hamilton végzett az élen a Spanyol Nagydíj harmadik szabadedzésén, másfél tizeddel megelőzve Valtteri Bottast. Max Verstappen lemaradása már több mint fél másodperc a 3. helyen, Charles Leclerc pedig ismét sokkal jobban teljesít, mint Sebastian Vettel. A gyakorlás végén Esteban Ocon összetörte a Renault-t.

Valójában még nőhet is a Mercedes fölénye az új motorszabály miatt

Gphírek2020.08.15, 11:14

Többek között Christian Horner, a Red Bull Racing csapatfőnöke is arra számít, hogy a következő versenytől bevezetni tervezett új motorszabály csökkenti a Mercedes fölényét, a címvédő istállónál azonban pont ennek ellenkezőjét tartják elképzelhetőnek.

A McLaren főnöke ismét odaszúrt őt kritizáló kollégájának

Gphírek2020.08.15, 10:18

Úgy érzi, van igazság abban, amit a Racing Point ingerült csapatfőnöke egy héttel ezelőtt mondott róla, de Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója ennek ellenére nem bírta ki, hogy ne szóljon vissza honfitársának.

Verstappennek a meleg adhat esélyt, hogy újra megtréfálja a Mercedest

Gphírek2020.08.15, 09:25

A Spanyol Nagydíj első napja után nem nagyon férhet kétség ahhoz, hogy normál körülmények között a Mercedes rajtol az első két helyről. A versenytempót tekintve viszont már nem ennyire egyszerű a helyzet, hiszen a Red Bullnál nem a levegőbe beszéltek, amikor kijelentették, hogy Max Verstappen versenytempója kifejezetten biztatónak tűnik.

Leclerc és Vettel is bízik a Ferrari versenytempójában

Gphírek2020.08.14, 20:02

Egy körön egyelőre csak Charles Leclerc elégedett a Ferrari szereplésével, de az új karosszériát használó Sebastian Vettel is úgy vélte, viszonylag jó lehet az olasz autó időmérős teljesítménye.

A Mercedesnél a múlt hétvégi gumigondok megismétlődésétől félnek

Gphírek2020.08.14, 18:50

A barcelonai forróság és az érdes pálya ismét próbatételt jelenthet a Mercedesnek, de Lewis Hamilton és Valtteri Bottas úgy véli, a pénteki eredmények alapján egyelőre jól állnak.

Red Bull: Egy körön a Mercedes a nyerő, de a hosszú etapok ígeretesek

Gphírek2020.08.15, 08:34

Max Verstappen összességében elégedett volt a Spanyol Nagydíj pénteki napjával, de kijelentette, az időmérőn kicsi a valószínűsége, hogy megverje a Mercedeseket. Alexander Albonnak délután nehézségei akadtak a beállítások terén.

Hamilton és Bottas nagy előnnyel vezet, de aggódhatnak a gumik miatt

Gphírek2020.08.14, 16:31

Egyelőre nincs ellenszere a mezőnynek a Mercedes egykörös tempójára Barcelonában. Max Verstappen ismét az üldözők legjobbja, a Ferrari egyelőre rejtőzködik a Haas mögött.

Nagy előnnyel kezdett a Mercedes az első spanyol edzésen

Gphírek2020.08.14, 12:47

Valtteri Bottas végzett az élen a Spanyol Nagydíj első szabadedzésén. A finn pilóta hajszálnyival előzte meg Lewis Hamiltont, de a mezőny többi részével szemben már tetemes a Mercedes előnye. A Ferrarik biztatóan kezdték a hétvégét.

A Belga Nagydíjtól az FIA kihúzná a Mercedes egyik méregfogát?

Gphírek2020.08.14, 09:30

Az FIA azt tervezi, hogy a Belga Nagydíjtól megtiltja a csapatoknak, hogy az időmérőn és a futamon változtassanak a motorüzemmódon. Lewis Hamilton kijelentette, nem meglepő, hogy a Mercedest lassítani akarják, de szerinte az intézkedés nem lesz hatással szereplésükre.

Pérez: Hazugság, hogy nem az anyukám miatt utaztam haza

Gphírek2020.08.13, 20:36

Sergio Pérez kikérte magának azokat a pletykákat, amelyek szerint szponzorokkal tárgyalni és rajongókkal szelfizni utazott haza Mexikóba, amikor elkapta a koronavírust.

Vettel nem tervezi, hogy idő előtt távozik a Ferraritól

Gphírek2020.08.13, 19:36

Sebastian Vettel állítása szerint nincs feszültség közte és a csapat között, az pedig szóba sem került, hogy szezon közben elhagyja a Ferrarit. 

Már nem koronavírusos a Racing Point pilótája, újra versenyezhet

Gphírek2020.08.13, 11:11

Felgyógyult a koronavírusból az elmúlt két nagydíjat kihagyó Sergio Pérez, így a hétvégi Spanyol Nagydíjon visszatérhet az F1-es mezőnybe. Mindez azt jelenti, hogy Nico Hülkenbergnek eddig tartott a beugrás a Racing Pointnál.

Meleg helyzet? Ez újabb meglepő F1-es futamot hozhat

Gphírek2020.08.13, 14:40

A történelem a Mercedes mellett szól a Spanyol Nagydíjon, de azt mostanában nem rendezték nyáron, ennyire meleg időben, ami a csapattal legutóbb kibabrált. Sok gyors kanyar, kevesebb szieszta vár az abroncsokra, viszont megint a tartósabb keverékek jutnak szerephez.

Az F1 még nem tett le Vietnám debütálásáról, Malajzia is visszatérhet

Gphírek2020.07.28, 21:21

Ross Brawn bízik benne, hogy Ázsiában is lesz F1-es futam az idei évben. A közel-keleti versenyek megrendezése szinte biztos, de Vietnám is bemutatkozhat, az utóbbi napokban pedig Malajzia visszatérése is felmerült.

Korlátozások léptek életbe, de nincs veszélyben a Spanyol Nagydíj

Gphírek2020.07.23, 00:17

A Spanyol Nagydíjat rendező barcelonai pálya képviselője szerint minden a tervek szerint halad az előkészületek terén, a verseny megrendezése a koronavírus miatt szigorított korlátozások ellenére sincs veszélyben.

Russell nyert az F1 esport-versenyén, Bereznay legyőzte Leclerc-éket

Gphírek2020.05.10, 23:38

George Russell nyerte a Virtuális Spanyol Nagydíjat, miután nagy csatában legyőzte Charles Leclerc-t. A brit pllóta az utolsó pillanatban szerezte meg a győzelmet, miután riválisa is megkapta azt az időbüntetést, amivel ő már rendelkezett. Szombaton Bereznay Dániel olyan mezőnyben nyert futamot, amelynek többek között Leclerc is tagja volt.

Schumacher mindenkiből bohócot csinált egy rakás ócskavassal

Gphírek2020.05.10, 18:43

Újabb klasszikus futam kerül képernyőre az M4 Sporton, ezúttal az esőáztatta 1996-os Spanyol Nagydíjat nézhetik meg a nosztalgiázni vágyók. Körüljártuk a verseny elő- és utóéletét.

Az F1 imádja Barcelonát, ami a világbajnokság mintaversenye is lett

Gphírek2020.05.09, 08:01

A 2020-as versenynaptárból majdnem kiszorult a Spanyol Nagydíj, ami Barcelona miatt az F1-es paddock egyik kedvence lett, és a fenntarthatóság terén is utat mutat a sportág számára. Kár, hogy a versenyek általában unalmasak.

Barcelona megtartaná, Portimao megszerezné az F1-es nagydíjat

Gphírek2020.04.28, 15:39

Csata alakulhat ki az Ibériai-félszigeten, miután Barcelona kész megtartani az idei F1-es Spanyol Nagydíjat, miközben a portimaói pálya igazgatója is bejelentkezett a rendezésre.

Barcelona még nem mondott le a Spanyol Nagydíj pótlásáról

Gphírek2020.04.23, 11:46

A Liberty Media készen áll arra, hogy újratárgyalják a szerződést azon események promótereivel, amelyeket nézők nélkül tartanak meg. Mindezt a barcelonai pálya vezérigazgatója árulta el, aki hozzátette, a maguk részéről majdnem minden megoldásra nyitottak a futam megrendezésével kapcsolatban.