Forma-1 Német Nagydíj

címke rss
Vettel semmit nem bánt meg, sorsdöntõ hibájában is lát pozitívumot

Vettel semmit nem bánt meg, sorsdöntõ hibájában is lát pozitívumot

Sebastian Vettel elárulta, a dicstelen utolsó évek ellenére semmit nem bánt meg a Ferrarinál töltött idõszakából. Ha mégis mondania kellene valamit, akkor az az emlékezetes hockenheimi kiesése lenne 2018-ból, de úgy véli, annak is megvan a jó oldala.

A Nürburgring és Imola 2020 után is az F1-es naptárban maradna

Gphírek2020.07.25, 17:10

Mirco Markfort, a Nürburgring ügyvezetõ igazgatója bízik benne, hogy visszatérhetnek az évekig jól mûködõ rendszerhez, és a következõ években Hockenheimmel felváltva rendezhetik meg a Német Nagydíjat. Elképzelhetõ, hogy az imolai versenyen már szurkolók is jelen lehetnek.

Tíz éve történt a Ferrari egyik legkegyetlenebb csapatutasítása

Gphírek2020.07.25, 08:49

Pontosan tíz évvel ezelõtt történt a Ferrari egyik hírhedt csapatutasítása, amikor Felipe Massát burkoltan arra kérték, hogy engedje át a gyõzelmet Fernando Alonsónak. Lényegében ez az eset idézte elõ, hogy az FIA közel tíz év után újra engedélyezett ilyen eljárást.

Újabb versenyeket jelentett be az F1, 13 futamosra bõvült a szezon

Gphírek2020.07.24, 17:42

Legendás helyszínekkel és egy várhatóan a pilóták körében is népszerû pályával bõvült az idei Forma-1-es versenynaptár, amelynek elsõ 13 futama egyaránt Európában lesz.

Két visszatérõ és egy új pályával bõvülhet az F1 európai naptára

Gphírek2020.07.23, 00:16

Három F1-es nagydíj bejelentésére készül a Liberty Media, a helyszínek között két visszatérõ és egy új pálya is akad. Németországba is elutazhat a mezõny, de nem a Hockenheimringre.

Nincs akadálya a bahreini "oválpályás" Forma-1-es futamnak

Gphírek2020.06.15, 13:17

Michael Masi, az F1 versenyigazgatója megerõsítette, hogy amennyiben a sportág és a Bahreini Nagydíj szervezõi úgy döntenek, semmi akadálya nincs, hogy futamot rendezzenek a rövid és tempós, oválpályára hasonlító bahreini vonalvezetésen.

További nagydíjakat rendezhetnek Európában, Hockenheim is visszatérhet

Gphírek2020.06.04, 13:59

Sajtóértesülések szerint lehetséges, hogy a szokásokkal ellentétben idén nem Monza lesz az utolsó (tradicionális) európai helyszín, hanem közvetlenül az Olasz Nagydíj után még két versenyt rendeznek az öreg kontinensen. Emiatt lehetséges, hogy Német Nagydíjat végül mégis sikerül megtartani.

Hockenheim ugorhat be Silverstone helyére a kötelezõ karantén miatt

Gphírek2020.05.21, 10:34

Sajtóértesülések szerint a szezon elsõ nyolc versenye Európában lesz, és a mezõny szeptemberben fogja elhagyni az öreg kontinenst. A Brit Nagydíj azonban komoly veszélyben van, negatív kimenetel esetén pedig állítólag a Hockenheimring fogja pótolni.

F1: Új helyszínek kerülhetnek a 2020-as versenynaptárba

Gphírek2020.05.08, 08:40

Lehetséges, hogy olyan pályákon is F1-es nagydíjakat rendezhetnek 2020-ban, amelyek eredetileg nem szerepeltek a versenynaptárban. Chase Carey elnök-vezérigazgató szerint van némi esély a szezon teljes törlésére, de arra számít, hogy karácsonyig lefutják az idei versenyeket.

A koronavírus visszahozhatja a Német Nagydíjat a Forma-1-be

Gphírek2020.04.29, 15:31

Nem elképzelhetetlen, hogy mégis lesz Forma-1-es Német Nagydíj az idén, miután a versenynaptárból kikerülõ hockenheimi pálya egyeztetéseket folytat arról, hogy beugróként szerepeljen a koronavírus-járvány miatt megcsonkított szezonban.

Argentína is F1-es nagydíjat szeretne, Hockenheimnek ez túl drága

Gphírek2020.01.23, 12:39

Hiába nyílik meg a lehetõség, hogy 2021-tõl akár évente 25 nagydíjat is rendezzenek a Forma-1-ben, Németország az anyagiak miatt aligha tér vissza, Argentína új sportminisztere viszont érdeklõdik.

Megtarthatja az idei egyetlen pontját a Williams

Gphírek2019.09.24, 18:19

Az FIA az Alfa Romeo fellebbezése ellenére sem változtat a Német Nagydíj végeredményén, így továbbra is minden csapat elmondhatja magáról, hogy szerzett pontot az idei világbajnokságban.

Vettel: Ha én lennék Mr. Forma-1, kíváncsi szurkolókat akarnék

Gphírek2019.08.22, 08:27

A Ferrari pilótája kijelentette, szerinte a hagyományokkal rendelkezõ nagydíjhelyszínek az izgalmaknak és a szórakoztatásnak is jót tesznek a Forma-1-ben.

Mercedes: Többször nem tudjuk megmenteni a Német Nagydíjat

Gphírek2019.08.12, 17:18

A Mercedes a jövõben nem fogja szponzorálni egyik futamot sem, ahogy tette azt az idei Német Nagydíjjal, mert nem akar beleszólni a Liberty Media és a Forma-1 üzleti ügyeibe.

Vettel a jól fizetõ versenyek helyett hagyományos pályákra menne

Gphírek2019.07.31, 15:36

Ugyan még nem vált hivatalossá a 2020-as Forma-1-es versenynaptár, de minden jel arra mutat, hogy egy idõre el kell búcsúznunk az idén az utóbbi évek legizgalmasabb futamát produkáló Német Nagydíjtól. Vettel szerint ezzel a lépéssel rossz irányba halad a sorozat, és a csapatfõnökök is sajnálják Hockenheim kiesését.

A versenyigazgató tagadta, hogy elnézõek lettek volna a Ferrarival

Gphírek2019.07.31, 14:59

Michael Masi, az FIA versenyigazgatója elárulta, hogy veszélyes bokszutcai kiengedés miatt miért csak pénzbüntetést kapott a Ferrari Hockenheimben ahelyett, hogy 5 másodperccel sújtották volna a felügyelõk Charles Leclerc-t.

Szenzációs futam: Vettel a legõsibb módszerrel jött fel a dobogóra az utolsó helyrõl

Gphírek2019.07.30, 10:47

A Német Nagydíjon gyászszertartás lett a Mercedesnél a tervezett ünneplés helyett, de vigasztalhatja õket, hogy többnyire nem hoztak rosszabb döntéseket a Red Bullnál, egyszerûen csak balszerencséjük volt a biztonsági autókkal és a versenyzõk hibáival. A Ferrari egy darabig nagyon jól mozgott stratégiai fronton, ám Sebastian Vettel megérzései nagyon kellettek a jó eredményhez.

Mercedes: Nem a felhajtás okozta a hockenheimi Armageddont

Gphírek2019.07.30, 09:59

Az ígéretes kezdés után szinte teljesen lenullázta a németországi versenyét a Mercedes, pedig jubileumot ünnepeltek hazai pályán, az igazgatótanács szeme láttára.

Kvjat: Marko azt mondta, esõben haszontalan vagyok

Gphírek2019.07.29, 19:09

Három olyan pilóta állhatott a dobogóra a Német Nagydíjon, akiket Helmut Marko fedezett fel a Red Bullnál. Mindhárman viccelõdnek az osztrák veterán szigorán, de sokat köszönhetnek neki.

A botlás ellenére Verstappen és Vettel további Mercedes-sikereket vár

Gphírek2019.07.29, 12:28

A Német Nagydíjon egyik Mercedes sem tudott pontszerzõ helyeken célba érni, ennek ellenére az elsõ két helyezett Max Verstappen és Sebastian Vettel nem hiszi, hogy ez tartós visszaesés lesz.

Példátlan eset miatt vizsgálták Hamiltont a sportfelügyelõk

Gphírek2019.07.29, 08:40

Egy kihágás miatt megbüntették, egy másik kapcsán viszont felmentették Lewis Hamiltont a Német Nagydíj sportfelügyelõi, mivel kiderült, egy eddig példátlan eset miatt tévedett egy rendszerük.

Verstappen szerint azzal nyert, hogy diktálhatta a tempót

Gphírek2019.07.28, 20:52

Egy apró megingástól eltekintve tökéletes vezetéssel az utóbbi három verseny során második futamgyõzelmét érte el Max Verstappen, aki a leggyorsabb is volt, ha szabaddá vált elõtte a pálya.  

Hamiltonnak egy öröme van: vége a pocsék napnak

Gphírek2019.07.28, 21:53

Az erõs kezdés után rémálomba fordult a Német Nagydíj a Mercedes számára, pontot sem szereztek. Hamilton úgy érzi, nagyon rég nem volt ennyire szörnyû napjuk, Valtteri Bottas sajnálja, hogy nem volt türelmesebb.

Leclerc: Vállalhatatlan az aszfalt a pálya végén

Gphírek2019.07.28, 19:11

A Ferrari pilótája vállalta, hogy hibázott a Német Nagydíjon, és ezért történt a kiesését okozó kicsúszás, de bírálta a pálya állapotát is. Sebastian Vettel autója slick gumikon kelt életre.

Elképesztõ káosz és szürreális végeredmény a Német Nagydíjon

Gphírek2019.07.28, 21:55

A szinte követhetetlenül fordulatos Német Nagydíj az évtized egyik legjobb versenyét hozta sok balesettel és szeszélyes idõjárással. Különbözõ pontjain három-négy esélyes is volt a gyõzelemre, végül Verstappen nyert az utolsó helyrõl hatalmasat nyargaló Vettel elõtt, miközben a Mercedes pont nélkül maradt.

Megbüntették a McLaren újoncát, de így is Vettel indul utolsóként

Gphírek2019.07.28, 12:54

Lando Norris McLarenjében akkumulátort kellett cserélni a Német Nagydíj elõtt, de a büntetése ellenére az idõmérõn mûszaki hibát szenvedõ Vettelé lesz az utolsó rajtkocka.

Vettel drukkol neki, Wolff biztos abban, hogy Schumacher bejut az F1-be

Gphírek2019.07.28, 12:11

A korábbi hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia, Mick bemutatót tartott édesapja korábbi Ferrari F2004-esével. Ennek apropóján Sebastian Vettel, Toto Wolff és Franz Tost is méltatta õt.

Verstappen elõször a motorral, majd a gumikkal küzdött az idõmérõn

Gphírek2019.07.27, 19:33

Kiválóan zárt a Red Bull a Német Nagydíj idõmérõ edzésén. Max Verstappen második és Pierre Gasly negyedik helye azt jelenti, hogy a Honda 2006 óta a legjobb idõmérõs eredményét érte el., A Q2-es gumiválasztás miatt azonban stratégiai hátrányban lesznek a Mercedesekkel szemben.

Felmerült, hogy Hamilton nem indul az idõmérõn

Gphírek2019.07.27, 18:27

A világbajnoki címvédõ nem érezte jól magát a szombati edzések elõtt, ezért felmerült, hogy helyettesre lesz szüksége, és a Ferrarik kiesése megkönnyítette a dolgát.

A Ferrari pilótái nagyszerûnek tartották az autót, ami lerobbant alattuk

Gphírek2019.07.28, 09:13

Sebastian Vettel és Charles Leclerc is nagyon csalódott volt a Német Nagydíj idõmérõje után, ami mindkettejüknek igen kegyetlen módon ért véget, a négyszeres világbajnok és csapattársa alatt is megállt a Ferrari.

Ferrari KO után Hamiltoné a pole a Német Nagydíjra

Gphírek2019.07.27, 19:07

Az idõmérõ favoritjának számított, de lenullázta az esélyeit a Ferrari két különbözõ mûszaki hibával. Lewis Hamiltonnak így váratlanul Max Verstappen lett az elsõszámú kihívója.

Binotto: Vettel próbálja ellensúlyozni az autó gyengeségeit

Gphírek2019.07.27, 14:32

Mattia Binotto, a Ferrari év elején kinevezett csapatfõnöke továbbra is állítja, hogy Sebastian Vettel teljesítményével nincsen nagy gond. Kiemelte, hogy versenyzõje részben az autó hiányosságai miatt követ el hibákat.

A Ferrari vezet, a Mercedes csak szenved az idõmérõ elõtt

Gphírek2019.07.27, 13:51

Nem várt fejleményeket láthattunk a Német Nagydíj harmadik, egyben utolsó szabadedzésén, amelyet Charles Leclerc zárt az élen Max Verstappen és Sebastian Vettel elõtt. A kánikulának nyoma sincs, megérkezett a hûvösebb idõ Hockenheimbe, a Mercedesek azonban nemhogy javultak volna, még jobban lemaradtak. 

Grosjean: Nem vagyunk hülyék, el akarjuk kerülni az újabb ütközést

Gphírek2019.07.27, 11:09

A Haas versenyzõi vélhetõen minden korábbinál jobban fognak ügyelni arra a Német Nagydíjon, hogy még véletlenül se érjenek össze, a csapatfõnökük ugyanis még most is bosszús a silverstone-i tettük miatt. A koccanással a hírek szerint az állását is veszélybe sodró Romain Grosjean azért megvédte saját, és csapattársa becsületét.

A Ferrari hiába gyors, nem örülhet

Gphírek2019.07.26, 21:43

Németországban nem csak egy körön, hanem a versenyszimuláción is a Ferrari vitte a prímet, de bánatukra ennek nincs sok jelentõsége a folytatásra nézve. Hûlni fog az idõ, az esõ valószínûsége csökkent.

Vettel: Lehetünk még gyorsabbak, tudjuk is, hogyan

Gphírek2019.07.26, 20:20

Megosztoztak a Ferrari pilótái a Német Nagydíj elsõ két szabadedzésének elsõségein, de Charles Leclerc és Sebastian Vettel arra számít, hogy a folytatásban nehezebb dolguk lesz.

Mercedes: A forróságban a Ferrari elõttünk jár Hockenheimben

Gphírek2019.07.26, 19:16

A Mercedes vezetõ versenymérnöke szerint a Ferrari egyelõre jobban áll náluk, de arra számítanak, hogy a csökkenõ hõmérséklet megváltoztatja a mai összképet.

Új karosszériát építenek Gaslynak a bosszantó baleset után

Gphírek2019.07.27, 00:00

Silverstone-ban úgy tûnt, végre felívelõ pályára áll a Red Bull francia pilótája, de a Hockenheimringen csúnyán összetörte az autóját, és csapatfõnökét is felbosszantotta.

A Ferrarik az élen maradtak, az egyik Red Bull csúnyán összetört

Gphírek2019.07.26, 16:59

Charles Leclerc az élen tartotta a Ferrarit a Német Nagydíj második szabadedzésén csapattársa, Sebastian Vettel elõtt. A két Mercedes nem tudott eleget hozni a pálya végén.

Átmenetileg a naptárban maradhat a Spanyol Nagydíj?

Gphírek2019.07.26, 14:17

Friss sajtóértesülés szerint jövõre mégis megrendezhetik a Spanyol Nagydíjat, viszont a Német Nagydíjról múltidõben beszélnek az érintettek.

Hülkenberg arra számít, hogy a Renault pilótája marad

Gphírek2019.07.26, 11:55

A német pilóta jövõjét nemrég nyitva hagyta a csapatfõnöke, de a korábbi Le Mans-gyõztes versenyzõ szerint valószínûleg a Renault tagja marad.

Vettel vezérletével a Ferrari kezdett az élen Hockenheimben

Gphírek2019.07.26, 13:08

Jól indult a Német Nagydíj versenyhétvégéje a Ferrarinak, a hazai közönség elõtt vezetõ Sebastian Vettel zárta az élen az elsõ szabadedzést Charles Leclerc elõtt, mögöttük Lewis Hamilton és Max Verstappen végzett. Az egész tréningen a tûzzel játszó Valtteri Bottas meglátogatta a kavicságyat is.

A félõs Leclerc szemléletet váltott, ezért kezdte el legyõzni Vettelt

Gphírek2019.07.26, 10:09

Érdekes részleteket osztott meg Charles Leclerc a Német Nagydíj csütörtöki sajtónapján arról, hogy minek is köszönhetõ, hogy pár versenye magához ragadta a kezdeményezést csapaton belül.

A Mercedes ünneplésébe belecsaphat a villám

Gphírek2019.07.26, 09:24

A csillagos márka évfordulót ünnepel, de ebbe belerondíthat az idõjárás, ám most úgy tûnik, nem a hõséggel, hanem zivatarral. A Ferrarinak és a Red Bullnak reményt adhat, hogy rövid a kör, és az elõzõ versenyhez képest más kanyartípusok dominálnak.

A Mercedesnél javítottak a hûtésen, de így is rettegnek a melegtõl

Gphírek2019.07.25, 19:38

Az Osztrák Nagydíjon nyilvánvalóvá vált, hogy a Mercedes nagy hátányban van a többi csapathoz képest, ha jócskán 30 fok fölé kúszik a hõmérõ higanyszála, és bár a Német Nagydíjra módosítottak az autóik hûtésén, Lewis Hamilton nem vár csodákat a változtatástól, inkább a lehûlésben bízik.

Vettel: Nem mi vagyunk a favoritok, de lehet esélyünk Hockenheimben

Gphírek2019.07.25, 16:48

Tavaly saját elmondása szerint is jobb helyzetbõl várta hazai versenyét Sebastian Vettel, ugyanakkor az idei Német Nagydíj elõtt sem pesszimista, úgy érzi, felvehetik a versenyt a Mercedesszel, noha egyértelmûen a címvédõ istálló az esélyes.

Verstappen legyõzné a Ferrarit, de a jövõ évi siker fontosabb neki

Gphírek2019.07.25, 16:47

A Red Bull holland pilótája szerint javul az autó teljesítménye, de még mindig nem elég jó ahhoz, hogy folyamatosan a Mercedes ellen versenyezhessenek.

Mick Schumacher alig várja, hogy apja legendás Ferrariját vezethesse

Gphírek2019.07.25, 08:10

A Német Nagydíj alkalmából a Forma-2-ben versenyzõ Mick Schumacher édesapja legendás Ferrari F2004-esét vezetheti. Bár személyes emlékei nincsenek, nagyon várja, hogy kipróbálhassa az autót.

Vettel: Nem törleszteni megyek Hockenheimbe

Gphírek2019.07.24, 09:05

Kiköszörülné a tavalyi csorbát Sebastian Vettel a Német Nagydíj helyszínén, de kijelentette, nem nyomasztja, hogy 2018-ban az élrõl feladta a versenyt vezetõi hiba miatt.

A Mercedes különleges, fehér festéssel készül a Német Nagydíjra

Gphírek2019.07.23, 16:34

A Grand Prix-versenyzés hõskorában használt fehér festéshez nyúl vissza legalább részben a Mercedes a Német Nagydíjon, miután egyszerre két jubileumot is ünnepel. A csapat részleteket már közölt arról, hogy milyen lesz az W10-esek új fényezése.

Folytatódik a példa nélküli állandóság az F1-es mezõnyben

Gphírek2019.07.20, 16:27

A pletykákat tagadva a Haas megerõsítette, hogy a Német Nagydíjon sem változik a pilótafelállásuk, ezzel továbbra is várni kell arra, hogy a szezon közben változzon az F1-es mezõny összetétele.

Mick Schumacher apja legsikeresebb autóját vezetheti a Német Nagydíjon

Gphírek2019.07.08, 14:19

Mick Schumacher a 2017-es Belga Nagydíj után másodszor vezetheti édesapja egyik korábbi Forma-1-es gépét, egyenesen azt, amelyikkel Michael Schumacher utolsó világbajnoki címét nyerte.

Schumacher fia miatt tartaná fenn Hockenheim a Német Nagydíjat

Gphírek2019.05.18, 17:30

A hockenheimi pálya igazgatója kijelentette, szükség van a Német Nagydíjra, ha Mick Schumacher F1-es szerzõdést kap, de a továbbiakban nem tudnak veszteségeket vállalni.

A Mexikói Nagydíjnak befellegzett, Hockenheimben még bizakodnak

Gphírek2019.05.15, 17:36

Két pálya új lesz jövõre a versenynaptárban, három ideinek viszont igencsak kétséges a sorsa. A Német Nagydíjnak szponzor kell, Mexikóban pedig úgy néz ki, nincs pénz a szerzõdéshosszabbításra.

Megvonták az állami támogatást a Mexikói Nagydíjtól

Gphírek2019.02.02, 11:51

Az idei verseny még biztonságban van, de a népszerû futam jövõje ködbe burkolódzik. Európában is lázadnak a promóterek.

Megmenekül a Német Nagydíj, az olaszok tárgyalni akarnak

Gphírek2018.08.29, 13:57

Nem csökken az európai futamok száma a következõ szezon során sem, mivel lapértesülések szerint jövõre is megrendezik a Német Nagydíjat.

Hockenheim megmenekülhet, Monza újra bajba kerülhet

Gphírek2018.08.22, 18:18

Várhatóan még a héten megjelenik a Forma-1 2019-es versenynaptárjának elsõ változata, amelynek legnagyobb kérdése, hogy szerepel-e benne a Német Nagydíj.

Mercedes: A Magyar Nagydíj nem passzol az autónkhoz

Gphírek2018.07.25, 09:51

Toto Wolff ráadásul a Ferrari fejlesztéseitõl is tart annak ellenére, hogy mindkét pontversenyben az élrõl várhatják a hungaroringi hétvégét.

Hamilton megúszta: úgy tûnik, rá más szabályok vonatkoznak

Gphírek2018.07.25, 16:55

A Ferrari akaratlanul kis híján mérsékelte Sebastian Vettelnél a tabellán elszenvedett kárt Németországban, de Hamilton végül nem kapott büntetést az egyértelmû szabályszegésért. Ehhez elég sok jóindulat és defektes logika kellett a sportfelügyelõk részérõl.

Verstappen: Vettel balesete bárkivel elõfordulhatott volna

Gphírek2018.07.24, 16:55

A holland fiatal sokszor bírálta már a négyszeres világbajnokot, most viszont a védelmébe vette a Ferrari versenyzõjét. Räikkönen szerint nem biztos, hogy az olaszok autója gyorsabb a Mercedesnél.

Csak három ország kormánya nem fizet az F1-es nagydíjért

Gphírek2018.07.24, 08:50

A teltház sem oldotta meg a Német Nagydíj jövõjét, ami továbbra is a magas jogdíj miatt burkolózik ködbe. Az F1-ben döntöttek a jövõ évi Miami Nagydíj sorsáról.

Hamilton gyûlöletet érzett, mialatt kifütyülték

Gphírek2018.07.23, 13:56

A Német Nagydíjat megnyerõ Lewis Hamiltont rosszul érintette, hogy a versenyhétvége alatt sokan gyûlölködõ magatartást tanúsítottak az irányába. A négyszeres világbajnok Nelson Mandela gondolatait felidézve, Instagramján válaszolt.

Korábbi riválisa szerint Vettel hajlamos csõdöt mondani

Gphírek2018.07.23, 10:55

Mark Webber még a Német Nagydíj elõtt adott nyilatkozatában szinte megjósolta Sebastian Vettel hockenheimi kiesését, mondván egykori ellenfele és csapattársa mindig is képes volt nagyot hibázni olyankor, amikor nem a tervek szerint alakultak a dolgok.

Hamilton: Nem veszik el a gyõzelmemet

Gphírek2018.07.22, 22:08

Noha a pályán az élen végzett, egészen este fél nyolcig izgulhatott a Német Nagydíjon aratott gyõzelméért Lewis Hamilton, aki egy órányi megbeszélés után, megrovással hagyta el a sportfelügyelõk szobáját.

Ricciardo az elhibázott taktikával is mókás versenyt remélt

Gphírek2018.07.22, 18:48

Utólag nem tartotta jó ötletnek, hogy a közepes keverékû gumikkal indult, de az újabb kiesése nélkül szerinte így is sikeres lehetett volna. Max Verstappen is rossz lapot húzott, de megúszta.

Vettel: Nem fogok rosszul aludni a baleset miatt

Gphírek2018.07.22, 19:20

A Ferrari versenyzõje elismerte, hogy a saját hibájából esett ki az élrõl a Német Nagydíjon. Az önbizalma ettõl nem ingott meg és a Ferrarit is nagyon jónak tartja.

Hamilton szenzációs futamot nyert Vettel balesete után

Gphírek2018.07.22, 19:23

Sokáig úgy tûnt, Sebastian Vettel a célig masírozik és megszerzi elsõ gyõzelmét Hockenheimben, ám az esõ közbeszólt és mindent felborított. A 14. helyrõl rajtoló Lewis Hamilton remekül vezetett, Vettel pont nélkül zárt.

A Német Nagydíj valódi rajtrácsa

Gphírek2018.07.22, 14:02

A Német Nagydíjba Lewis Hamilton és Daniel Ricciardo felzárkózása csempészhet izgalmakat. A négyszeres világbajnok a Q1-ben elszenvedett hidraulikai hibája miatt nem vett részt az idõmérõ második szakaszában, így csupán a 14. helyet szerezte meg, az ausztrál pedig az erõforrás-elemek elõre tervezett cseréjét nyögi az utolsó elõtti pozícióban. Ricciardón kívül Pierre Gasly is cserélt, õ minden elembõl újat kapott és a mezõny végérõl indul.

A Ferrarinál sajnálják, hogy nem vívtak meg Hamiltonnal

Gphírek2018.07.21, 19:40

Futballnyelven szólva nagy arányúgyõzelmet aratott legfõbb riválisa fölött Sebastian Vettel a Német Nagydíj idõmérõjén, miután Lewis Hamilton csak a 14. helyen végzett. Ennek ellenére sem Vettel, sem a csapatfõnök Maurizio Arrivabene nem ilyen elsõségrõl álmodott.

Alonso védelmébe vette a küszködõ Vandoorne-t

Gphírek2018.07.21, 18:59

A belga pilóta állítja, nem felejtett el F1-es autót vezetni és a kétszeres világbajnok szerint is egyértelmû, hogy Vandoorne autójával mûszaki probléma van.

Hamilton: Nem a kicsúszás miatt romlott el az autó

Gphírek2018.07.21, 20:16

A Silverstone-ban elszenvedett vereség után újabb csapás érte a világbajnoki címvédõ Lewis Hamiltont, akinek ezúttal az idõmérõn romlott el az autója, a rajtrács hátsó részére számûzve a Mercedes pilótáját. Hamilton szerint nehéz dolga lesz a felzárkózással.

Hamilton autója lerobbant, Vettel pole-lal büntetett az idõmérõn

Gphírek2018.07.21, 22:59

Lewis Hamilton csak a középmezõnyben kezdheti a Mercedes hazai versenyét, miközben riválisa, Sebastian Vettel szenzációs körrel, új pályacsúccsal megszerezte a pole pozíciót.

Hamilton rosszul volt, a Ferrari-tehetség zárt az élen az esõben

Gphírek2018.07.21, 13:49

A szakadó esõ miatt meglehetõsen kurtára sikerült a Német Nagydíj 3. szabadedzése, amelyen Hamilton rosszulléte szolgáltatta a fõ beszédtémát. A pályán az utolsó percekre élénkült meg a forgalom, az élmezõnybõl azonban csak a két Ferrari teljesített mért kört.

Hamiltont meg sem lepi az altató Ferrari - Esélylatolgatás

Gphírek2018.07.21, 10:54

A pénteki köridõkbõl egyre nehezebb következtetni a várható erõviszonyokra, az viszont valószínû, hogy a Ferrari nem csak a 3. helyezett az erõsorrendben. Sõt, a folyamatosan érkezõ újításaikkal egyre nyomatékosabban jelzik, hogy nem adják alább a világbajnoki küzdelemben.

Hamilton már a rajtra gyúrt pénteken

Gphírek2018.07.20, 20:20

A nagy rivális Ferrarinál gyorsabb volt, a Red Bullt azonban nem tudta legyûrni a Mercedes a hazai futamának pénteki edzésnapján. Lewis Hamilton és Valtteri Bottas is szoros csatát vár, amelyet a szokottnál nagyobb taktikai repertoár dönthet el.

Olajszivárgás miatt bukta Verstappen a versenyszimulációt

Gphírek2018.07.20, 19:23

Meglepõen jól indult a Red Bull németországi hétvégéje, a tabellán elfoglalt elsõ hely ellenére azonban van gond a csapatnál, Daniel Ricciardo büntetésekkel néz szembe, Max Verstappent olajszivárgás hátráltatta. 

Räikkönen szerint megismétlõdhet az osztrák gumithriller

Gphírek2018.07.20, 19:27

A Ferrarik nem tartoztak a leggyorsabbak közé a Német Nagydíj pénteki edzésnapján, noha hátrányuk nem volt nagy. Sebastian Vettel szerint azonban minden rendben az autóval, van még benne tartalék, míg Kimi Räikkönen gumigyilkos futamot jósol.

Vettel: Németország nem akar az F1-re költeni

Gphírek2018.07.20, 15:44

Sebastian Vettel és Nico Hülkenberg is csalódott lenne, ha a Német Nagydíj nem lenne a versenynaptárban jövõre. A négyszeres világbajnok fél órányira született a pályától, Hülkenberg itt versenyzett elõször együléses autóval.

Verstappen pályacsúccsal az élen a Mercedesek elõtt

Gphírek2018.07.20, 17:02

A Red Bull a második szabadedzést is az élen zárta Németországban, ezúttal Max Verstappen révén. A holland pilótát a sebességváltó hibája, a Mercedeseket a kicsúszások, a Ferrarit és a Renault-t a hólyagosodó gumik aggaszthatják.

Szétbüntetik Ricciardót a Német Nagydíjon

Gphírek2018.07.20, 12:31

A Red Bull pilótája most fizet meg a szezon eleji motorhibák miatt. Betáraznak új alkatrészekbõl, de így a Német Nagydíjon csak a mezõny végérõl indulhat.

Ricciardo az élen, Verstappen majdnem szerelõt gázolt

Gphírek2018.07.20, 14:41

A futamra jókora rajtbüntetéssel készülõ Daniel Ricciardo mindössze 4 ezreddel volt gyorsabb Lewis Hamiltonnál a Német Nagydíj elsõ szabadedzésén, menet közben ráadásul egy sörösdobozon is áthajtott, csapattársa pedig saját szerelõjének ment neki.

Vettel továbbra is Räikkönen megtartásáért lobbizik

Gphírek2018.07.19, 16:20

A német pilóta magabiztosan áll újabb csaták elébe Lewis Hamiltonnal és Max Verstappennel. A csapattársa kérdésében is állást foglalt a Német Nagydíj elõtt.

Vettel és a Mercedes hazájában Räikkönen az átokkal küzd tovább

Gphírek2018.07.19, 17:35

A Német Nagydíjon újra közelebb lehet a Red Bull a Ferrarihoz és a Mercedeshez, Daniel Ricciardóra azonban várhatóan rajtbüntetés vár. A három DRS zóna szinte már nem is érdemel kiemelt figyelmet, az viszont igen, hogy a Pirelli elõveszi egy korábbi trükkjét a stratégiák megkavarására.

Jövõre ismét elmaradhat a Német Nagydíj

Gphírek2018.06.27, 11:39

Várhatóan napokon belül megjelenik a 2019-es F1-es versenynaptár elsõ változata, amiben nagy meglepetés nem várható, kérdõjelek azonban igen.

Nem a zandvoorti pályán múlik, hogy újra legyen Holland GP

Gphírek2018.05.22, 11:33

A Holland Nagydíj egykori helyszínén, több mint 100 ezres tömeg elõtt parádéztak Zandvoortban a Red Bull versenyzõi és David Coulthard. Míg a hollandok nagydíjról álmodoznak, a németek saját futamukért aggódhatnak.

Megvan az ezredik F1-es futam helyszíne

Gphírek2018.05.15, 11:02

A hagyománytisztelet helyett a jövõbe tekintenek az F1 szervezõi a világbajnokság történetének ezredik futamán. Az idõjárás szeszélyeitõl tartottak.

Visszatérhet a Nürburgring az F1-es versenynaptárba

Gphírek2018.01.05, 14:04

Tárgyalni kezdett a pálya és az F1 menedzsmentje, de az anyagi feltételek még mindig akadályt képeznek a felek között. Dánia is érdeklõdik.

A németeket megtartaná, Vietnámot megszerezné az F1

Gphírek2017.10.09, 16:43

Malajzia kiesése után megváltozhat az F1 ázsiai menetrendje, és az F1 menedzsmentje a nagy hagyományokkal bíró Német Nagydíjjal is kezdene valamit.

Elõzõ
Következõ