Forma-1 Magyar Nagydíj

címke rss
Ön is megveheti a Magyar Nagydíj legdrámaibb módon szerzett F1-es trófeáját

Ön is megveheti a Magyar Nagydíj legdrámaibb módon szerzett F1-es trófeáját

Damon Hill címvédőként egyetlen alkalommal állt dobogóra az 1997-es Forma–1-es szezonban, ám a Magyar Nagydíjon elért második helyének egyáltalán nem tudott örülni. Nem olyan meglepő tehát, hogy a brit világbajnok úgy döntött, nem tartja meg az általa megszerzett trófeát.

Teljesen megújul a Hungaroring

Gphírek2023.10.25, 12:45

Megszületett a kormányhatározat a mogyoródi Forma-1-es pálya fejlesztésének második üteméről és lezajlott a közbeszerzési eljárás, amelynek nyertes ajánlattevője a Market Építő Zrt. és a Bayer Construct Zrt. konzorciuma lett - jelentette be szerdán Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. A sportvezető a szerdai, pályabejárással egybekötött sajtóbeszélgetésen elmondta: ezzel párhuzamosan zajlik a stratégiai fejlesztési program első üteme, amelynek keretében a közművek javítására, cseréjére kerül sor.

Miért voltak a futam helyett egy váza és egy nagy visszatérő a Magyar Nagydíj legjobbjai?

Gphírek2023.07.24, 13:43

A Forma–1-es Magyar Nagydíj vasárnapi futama a Hungaroringen megszokottakhoz képest kevesebb izgalmat hozott, ennek ellenére bőven akadt érdekesség a hétvége során. A Red Bull a szezon során eddig nem látott kezdeti nehézségek után vasárnap ismét fölénybe került, a Mercedes és a McLaren remekelt, a Ferrari viszont ismét hibát hibára halmozott. De a szakmai történések mellett többek között a helyszínen szerzett élményekről, Daniel Ricciardo visszatéréséről és az ominózus Herendi trófea-eltörésről is lehetett beszélni a mogyoródi versenyhétvége után.

Darabjaira tört az ülése a csapattársán átrepült pilótának a Magyar Nagydíjon - videó

Gphírek2023.07.24, 08:59

Nem az Alpine kedve szerint alakult a 38. Magyar Nagydíj, ugyanis miután az időmérőn egyik pilótája sem tudott a legjobb tízben zárni, a futamon már a második körre kiesett Pierre Gasly és Esteban Ocon is egy nem akármilyen balesetnek köszönhetően.

Totális káosz a Magyar Nagydíjon, újabb hírek Szoboszlai Dominik állapotáról

Sport2023.07.24, 07:07

A hét utolsó napja sem telt érdekességek nélkül a sport világában, a szokásoknak megfelelően július 23-áról is egy helyen gyűjtöttük össze a legfontosabb híreket. A Magyar Nagydíjon kívül Szoboszlai Dominik állapota, Kylian Mbappé megzsarolása, egy Gianluigi Donnarumma nyilatkozata is szolgáltatott beszédtémát.

Így reagált Verstappen és Norris a herendi trófea eltörésére - videó

Gphírek2023.07.23, 18:26

A 38. Magyar Nagydíj utáni pódiumceremónián Lando Norris véletlenül eltörte Max Verstappen díját, amelyre különböző módokon reagáltak az érintettek.

Kínosan magyarázkodott Hamilton a nagy bukása után

Gphírek2023.07.23, 18:00

Hiába indulhatott az élről Lewis Hamilton a 38. Forma–1-es Magyar Nagydíjon, a kettes kanyarban már csak a negyedik helyen haladt, és lényegében ezután nem volt esélye arra, hogy a dobogóra álljon a Hungaroringen.

Verstappen a csapatnak hálálkodott

Gphírek2023.07.23, 17:34

A 38. Forma–1-es Magyar Nagydíjat a kétszeres világbajnok Max Verstappen nyerte Lando Norris és Sergio Pérez előtt. A pilóták értékelték a leintés után rögtön a futamot: Verstappen a régóta áhítozott jó rajtot, Norris a McLaren fejlődését, Pérez pedig Oscar Piastri megelőzését emelte ki kulcsként.

Max Verstappen elképesztő fölénnyel döntött rekordot a Hungaroringen

Gphírek2023.07.23, 18:33

A 38. Forma–1-es Magyar Nagydíjon az első kanyartól kezdve az élen álló Max Verstappen idei kilencedik, sorozatban hetedik futamgyőzelmét aratta. A holland világbajnok sikerével a Red Bull az F1 történetének első csapata lett, amely egymás után 12 versenyt meg tudott nyerni. Verstappen mögött a Brit Nagydíj után ismét dobogóra álló Lando Norris végzett a McLarennel, míg a harmadik helyen az a Sergio Pérez zárt, akit a hajrában hiába üldözött Lewis Hamilton.

Verstappen verhetetlen, Hamilton nagyot csalódott

Gphírek2023.07.23, 16:52

A 2023-as Forma-1-es szezon 11. futamát rendezték a Hungaroringen, a nagy kérdés pedig még mindig az volt, hogy tud-e más csapat futamot nyerni a Red Bullon kívül. A kérdés hamar eldőlt, hiába indult az élről a Mercedes brit pilótája, Lewis Hamilton. Élő közvetítésünk a vasárnapi futamról.

Elképesztő rekordot döntött a Forma-1-es Magyar Nagydíj hétvégéje

Gphírek2023.07.23, 14:34

Több mint 100 ezer néző előtt rendezik meg 15 órától a 38. Forma-1-es Magyar Nagydíjat a Hungaroringen, ez pedig azt is jelenti, hogy a létesítmény bevételi rekordot ért el az új érában - mondta el Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója vasárnap az MTI-nek.

Magyarországi élményeiről és a Hungaroring fontosságáról beszélt a Forma-1 vezére

Gphírek2023.07.23, 10:28

Stefano Domenicali, a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság elnök-vezérigazgatója szerint Magyarország több okból is fontos a versenysorozat számára, és lényeges, hogy a szombaton bejelentett szerződéshosszabbításnak köszönhetően hosszú távon tudnak számolni a Hungaroringgel.

Lewis Hamilton kiröhögte a korábbi csapattársát

Gphírek2023.07.22, 19:44

A Forma–1-es Magyar Nagydíj időmérő edzésén Lewis Hamilton teljesen váratlanul szerezte meg az első rajtkockát Max Verstappen és Lando Norris előtt. A leintés után a trió ugyan még a pályán röviden értékelte a történteket, ezután egy hosszabb és részletesebb beszámolót is tartottak a pilóták a Hungaroring sajtótermében.

Kiderült, hogyan változik meg a Magyar Nagydíj rajtsorrendje

Gphírek2023.07.22, 19:12

A Forma–1-es Magyar Nagydíj időmérő edzése után két pilótát és egy csapatot is vizsgált a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), szombat estére pedig mindegyik esetben meg is született a döntés.

Hamilton rekedtre üvöltötte magát

Gphírek2023.07.22, 17:56

A 38. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését nem kis meglepetésre Lewis Hamilton nyerte. Az viszont nem volt meglepetés, hogy a kvalifikáció első három helyezettje közül egyedül ő volt maradéktalanul boldog, míg az utolsó pillanatban a pole pozícióból kiszoruló Max Verstappen nem tudta és nem is akarta rejtegetni csalódottságát.

Döbbenet és hatalmas meglepetések a Magyar Nagydíj időmérőjén: óriási verseny lesz holnap

Gphírek2023.07.22, 17:16

A Forma–1-es Magyar Nagydíj különleges szabályokkal megrendezett időmérő edzésének mindhárom szakasza elképesztően szorosan és meglepetésekkel telve alakult. A Q1-ben a tavalyi pole pozíciós George Russell, a Q2-ben a ferraris Carlos Sainz búcsúzott az élpilóták közül, és ugyan az első két etapban egyaránt volt gyorsabb versenyző Max Verstappennél, a Q3-ban úgy tűnt, a holland világbajnok legyőzhetetlennek bizonyul. Ám a hajrában jött Lewis Hamilton, aki 3 ezreddel megelőzte Verstappent, így a brit pilóta 2021 vége óta először, a Hungaroringen pedig összességében kilencedszer indulhat az élről vasárnap.

Eldőlt a Forma-1-es Magyar Nagydíj jövője

Gphírek2023.07.22, 15:43

Dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár és Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szombaton bejelentette, hogy a Forma–1-es Magyar Nagydíj eddigi, 2027-ig szóló szerződését 2032-ig meghosszabbították. Ezzel hivatalossá vált, hogy még legalább kilenc szezonon át szerepel a versenynaptárban a Hungaroringen rendezett futam. Ennél hosszabb ideig Európában senkinek, és más kontinensekről is csak Bahreinnek (2036-ig) és Ausztráliának (2035-ig) biztosított az F1-es jövője.

Folytatódott a totális káosz a Magyar Nagydíj furcsa időmérője előtt

Gphírek2023.07.22, 13:40

A Forma–1-es Magyar Nagydíj utolsó, harmadik szabadedzését a Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton nyerte a Red Bull két, a rádióban sokat panaszkodó pilótája előtt. A gyakorláson a legszorgosabban köröző Ferrarik a vártnál hátrébb, az Alfa Romeók és az egyik Haas pedig a vártnál előrébb végeztek, de a különleges lebonyolítású kvalifikáció előtt kiszámíthatatlan, hogy ki mennyire tartalékolt a folytatásra.

A 2010-es Magyar Nagydíj győztesét lenyűgözte a Budai Vár - videó

Gphírek2023.07.22, 14:17

Pénteken a szabadedzésekkel elkezdődött az idei Forma-1-es Magyar Nagydíj. A száguldó cirkuszt immár 38. alkalommal látja vendégül a mogyoródi versenypálya. Ennek kapcsán hazánkba érkezett a korábbi futamgyőztes, Mark Webber is, aki a HírTV Radar című műsorának adott interjújában elevenítette fel karrierjét.

Kiderült, ennyibe kerül a sör és a lángos a Magyar Nagydíjon

Gphírek2023.07.22, 09:26

A Forma–1-es Magyar Nagydíj nyitónapján kiderült, milyen árakkal találkozhatnak a Hungaroringre kilátogató szurkolók a helyi büfékben.

Óriási meglepetés, hatalmas összeomlások a Magyar Nagydíj második szabadedzésén

Gphírek2023.07.21, 18:09

A Forma–1-es Magyar Nagydíj változatos időjárásban zajlott második szabadedzését Charles Leclerc nyerte a Ferrarival Lando Norris és Pierre Gasly előtt. Az első gyakorlás élén záró George Russell és Oscar Piastri az utolsó két helyen végzett, de a magukat alig megmutató Red Bullok is a mezőny második felében zártak a Hungaroringen.

Hatalmas balesetek, váratlan nyári zápor, óriási káosz a Hungaroringen

Gphírek2023.07.21, 15:09

A Forma–1-es Magyar Nagydíj első szabadedzésén Sergio Pérez korai balesete és az eső megjelenése miatt 44 percen át senki nem rendelkezett mért idővel, ám Carlos Sainz hajrábeli falnak csapódása ellenére végül mégis a mezőny jelentős része tudott gyakorolni a hétvége folytatására. A száradó pályán befejezett nyitóedzést végül George Russell nyerte meg a Hungaroringen.

Kiderült, milyen időjárás várható a Magyar Nagydíjon

Gphírek2023.07.20, 15:27

Időjárási szempontból zavartalan futamra lehet számítani a hétvégi Forma-1 Magyar Nagydíjon: vasárnap napos, száraz idő várható, a hőmérséklet 30 Celsius-fok körül alakul - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI megkeresésére.

Ideiglenes rendőrtábor működik a Magyar Nagydíj helyszínén

Gphírek2023.07.20, 13:20

Ideiglenes "rendőrtábort" hoztak létre a Hungaroring mellett a hétvégi Forma-1 Magyar Nagydíj idejére, a verseny idején lovas, kutyás, motoros és segway-t használó rendőrrel is találkozhatnak majd a Hungaroringre kilátogatók.

Újabb hatalmas káoszt és elképesztő rekordokat ígér a különleges Magyar Nagydíj

Gphírek2023.07.20, 16:02

A szezon 11. versenyhétvégéjével az idény feléhez ér a Forma–1 mezőnye, és noha ezúttal a Hungaroring nem a nyári szünet előtti utolsó állomást jelenti, így is több szempontból emlékezetes lehet a 38. Magyar Nagydíj. A történelmi időpontban rendezett mogyoródi futamot ezúttal inkább a hőség, mint az eső befolyásolhatja; Max Verstappen és a Red Bull sikersorozata pedig jó eséllyel tovább folytatódhat Daniel Ricciardo visszatérő, egyben a Williams 800. hétvégéjén. Futamelőzetes.

Fontos változás jön a Magyar Nagydíj időmérőjén

Gphírek2023.07.18, 08:31

Fontos változást eszközöltek a hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíj időmérőjének lebonyolításában. Az FIA itt próbál ki egy új részletet, ami a következő szezonra akár általános is lehet.

Így juthat el a Forma-1-es Magyar Nagydíjra

Gphírek2023.07.14, 11:29

A közösségi közlekedés igénybevételét ajánlja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az utazásra a Forma-1 Magyar Nagydíjra, ezt segítik a BKK és a MÁV-Volán-csoport együttműködésében bevezetett Hungaroring-jegyek.

A sosem látott fejetlenség után csak a Magyar Nagydíj jövőjének bebiztosítása hozhat megnyugvást

Gphírek2023.04.04, 16:43

Ha nem is feltétlenül a pilóták, de a versenyirányítás döntései miatt az Ausztrál Nagydíj minden idők egyik legfordulatosabb száraz pályás versenyét hozta. A piros zászlós fázisok kibeszélése mellett többek között Charles Leclerc szenvedése, a Mercedes megtáltosodása és Carlos Sainz büntetése is szóba került a melbourne-i futam kapcsán, de nem mehettünk el szó nélkül a Hungaroring jövőjét érintő keddi sajtótájékoztató mellett sem.

A világ egyik legszebb és legmodernebb pályájává építik át a Hungaroringet

Gphírek2023.04.04, 13:37

Miután csütörtökön este megjelent a Magyar Közlönyben a kormányhatározat, miszerint Magyarország Kormánya 2032-ig támogatja és biztosítja a Forma–1-es Magyar Nagydíj megrendezését, kedden a Hungaroring jövőjéről tartott sajtótájékoztatót dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár és Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Nagy bejelentést tett a Hungaroring a Magyar Nagydíj kapcsán

Gphírek2023.03.29, 16:34

Új lelátót építenek a Hungaroringen, mert már decemberben elkelt minden jegy a 38. Forma-1-es Magyar Nagydíj vasárnapi futamára.

Rekordgyorsasággal fogynak a jegyek a Magyar Nagydíj hétvégéjére

Gphírek2022.12.06, 11:47

Biztosan teltház előtt rendezik majd meg jövő júliusban a 38. Forma-1-es Magyar Nagydíjat a Hungaroringen.

Az óriási érdeklődés miatt ismét plusz lelátókat építenek a Hungaroringen

Gphírek2022.10.12, 18:06

A hatalmas érdeklődés miatt már most alig maradtak jegyek a 2023-as Magyar Nagydíjra. Éppen ezért a Hungaroring vezetősége úgy döntött, hogy ismét extra tribünöket épít a jövő évi hétvégére.

Szokatlan időpontban rendezhetik jövőre a Magyar Nagydíjat

Gphírek2022.09.10, 07:01

Helyet cserélhet a 2023-as F1-es menetrendben a Hungaroring és Spa-Francorchamps – tudta meg a formula.hu.

A szenvedő Ricciardo már alig várta a szünetet

Gphírek2022.08.02, 21:37

Lando Norris a Hungaroringen is a középmezőny legjobbja volt, ausztrál csapattársa azonban az egyforma stratégia ellenére ismét sokkal jobban szenvedett a futamon, végül pedig egy időbüntetésnek is köszönhetően a pontszerzésre sem volt esélye.

Jos Verstappen: A fiam könnyedén rágta át magát a mezőnyön, ahogy mindig is szokta

Gphírek2022.08.02, 16:23

A korábbi F1-es pilóta a Magyar Nagydíjon szerzett futamgyőzelmet követően nem győzte dicsérni a Red Bull és a fia teljesítményét.

Több embert is előállítottak és megbírságoltak a Magyar Nagydíj alatt

Gphírek2022.08.02, 06:32

Közel 1200 személy biztosította a gondtalan lebonyolítást a mogyoródi hétvégén, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pedig közzétette a rendőri biztosítás mérlegét.

Vettel jól szórakozott élete utolsó Magyar Nagydíján

Gphírek2022.08.01, 17:14

Hatalmasat előrelépve pontszerzőként zárt a visszavonulását múlt héten bejelentő négyszeres világbajnok, ráadásul elmondása szerint a kilencedik helytől is egyetlen kanyar választotta el.

Verstappen lélegzetelállító győzelméről és a Ferrari adakozó hangulatáról beszél a világ

Gphírek2022.08.01, 14:20

A nemzetközi sajtó Max Verstappennek, a Red Bull Forma-1-es világbajnoki címvédő holland versenyzőjének futamgyőzelmet érő bravúros teljesítményéről és a Ferrari stratégiai hibáiról ír a vasárnapi Magyar Nagydíj másnapján.

Már kaphatóak a jegyek a Magyar Nagydíjra

Gphírek2022.08.01, 12:05

Van, aki még ki sem ért a Hungaroring területéről, de máris visszatérne. Itt az esély rá, ugyanis a 2022-es mogyoródi futam másnapján, augusztus 1-jén máris elkezdték árusítani a jegyeket a 2023-as versenyhétvégére.

Inkompetens barmok dolgoznak a Ferrarinál, azonnal rúgják ki a csapatfőnököt!

Gphírek2022.08.01, 07:31

Az újabb betlizés után nem fogták vissza magukat a legendás olasz istálló csalódott szurkolói, a nyerő helyzetből a Magyar Nagydíjon is mindössze egy negyedik és egy hatodik helyet szerző pilóták helyett azonban a taktikát megint elrontó csapattagok, stratégák ellen fordult a többség.

Egy utolsó pillanatos változtatás is kellett Verstappen győzelméhez

Gphírek2022.07.31, 20:46

Max Verstappen és Christian Horner is elmondta, hogy eredetileg kemény gumikon szerettek volna rajtolni a Magyar Nagydíjon, és csak a kivezető kör után döntöttek a lágyak mellett. A Red Bull csapatfőnöke szerint Sergio Pérezt a virtuális biztonsági autó fosztotta meg a dobogó esélyétől.

Főnöke szerint a rekordot döntő Hamilton nyerhetett volna

Gphírek2022.07.31, 19:57

Lewis Hamilton csak erősen utalt rá, Toto Wolff, a Mercedes főnöke pedig ki is mondta, hogy a hétszeres világbajnok akár meg is nyerhette volna a Magyar Nagydíjat, ha nincs a szombati DRS-hiba. George Russell szerint az időjárás nem játszott a kezére.

Leclerc nem érti, miért hibázott ekkorát a Ferrari

Gphírek2022.07.31, 19:31

Charles Leclerc nem érti, hogy miért váltottak kemény gumikra a Magyar Nagydíjon, amikor jól érezte magát a közepeseken. Carlos Sainz és Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke hangsúlyozták, hogy az autó tempója a hibáktól függetlenül is lassabb volt, mint amire számítottak.

Verstappen elárulta, mi okozta látványos megforgását

Gphírek2022.07.31, 17:45

Max Verstappen elárulta, a győzelemben nem reménykedett a Magyar Nagydíj előtt, és kifejtette, hogy mi okozta látványos megpördülését. Lewis Hamilton a verseny elején, George Russell a végén küszködött.

Őrület! A 10. helyről induló Verstappen vezet a Magyar Nagydíjon

Gphírek2022.07.31, 16:35

Erős szélben kezdődhet a Magyar Nagydíj, amelyet George Russell kezd meg az élről életében először. A brit pilótát várhatóan támadni fogják a Ferrarik, hátrébbról pedig Lewis Hamilton és a Red Bullok zárkózhatnak fel. Kövesse velünk az eseményeket élőben!

Büntetés miatt változik a Magyar Nagydíj rajtrácsa

Gphírek2022.07.31, 14:00

Bár mindkét Red Bullban motorkomponenseket cseréltek a Magyar Nagydíj előtt, Max Verstappen és Sergio Pérez sem lépte túl a megengedett limitet, így őket nem büntetik meg. Ellentétben Pierre Gaslyval, aki a kipufogót leszámítva minden elemből átlépte a maximumot. Emiatt a rajtrács végéről kellene indulnia, de mivel megszegte a parc fermé-szabályokat, a bokszutcából fog startolni.

Előző
Következő