Forma-1 Kínai Nagydíj

címke rss

Verstappen nem haragszik az őt fűre szorító Vettelre

Gphírek2019.04.15, 15:51

A mai Forma-1-ben szinte alig van olyan kemény kerék a kerék elleni csata, amelyben egy pilóta legalább ne jegyezné meg azt, ha a másik miatt le kell hajtania a pályáról, Max Verstappen azonban most panaszkodás helyett sportszerűen elismerte: fordított helyzetben ugyanazt tette volna ő is, amit Sebastian Vettel vele.

Hamilton örül, hogy az idén először jól rajtolt

Gphírek2019.04.15, 14:11

Lewis Hamilton elmondása szerint nem csinált semmi különöset a Kínai Nagydíj rajtjánál, mégis sikerült már ott megelőznie Valtteri Bottast, ami később győzelmet ért neki. A korábban a rajtokkal rendre küszködő ötszörös világbajnok reméli, hogy a tavalyihoz hasonló szezonja lesz ezen a téren.

Kubica: A csapattársamhoz képest is tehetetlenül lassú vagyok

Gphírek2019.04.15, 11:25

A 2019-es szezon egyik sikersztorijának kellett volna lennie a 2011-es horrorsérüléséből talpra álló Robert Kubica F1-es visszatérésének, eddig azonban az év bukdácsolását láthatjuk a lengyeltől, aki tanácstalanul nézi, hogy még újonc csapattársa is tönkreveri a versenyeken.

Vettel kiosztotta a Ferrari csapatutasítását firtató újságírót

Gphírek2019.04.15, 14:58

Sebastian Vettel nem ment el szó nélkül a Ferrari Kínai Nagydíjon alkalmazott csapatutasításáról kérdezősködő újságírók munkamódszerei mellett, és kifejtette, hogy egyáltalán nem tetszik neki, ahogy a legtöbbjük dolgozik. Ezután azért elmondta, hogy az ő szemszögéből hogy festett az eset.

Leclerc elfogadta a magyarázatot, Wolff figyelmeztette a Ferrarit

Gphírek2019.04.14, 17:36

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke saját tapasztalataiból kiindulva meggondolná a Ferrari helyében, hogy mikor alkalmaz csapatutasítást Sebastian Vettel és Charles Leclerc között, eközben utóbbi elfogadta a Scuderia indokait a Kínai Nagydíj alatt hozott döntésről.

A legrosszabb szombati pilótát választották a Kínai GP legjobbjának

Gphírek2019.04.14, 13:24

Az újonc Alexander Albon utolsóként indulva szerzett pontot a jó stratégiának köszönhetően. Elismerte, hogy tegnap a nagy bukás miatt talán ő volt a mezőny leggyengébb tagja.

A Mercedes meglepődött a Ferrari lassúságán az egyenesben

Gphírek2019.04.14, 13:03

Toto Wolff kissé értetlenül konstatálta, hogy az egyenesben verhetetlennek hitt Ferrarik nem izzasztották meg pilótáit a Kínai Nagydíj első köreiben.

Kvjat szendvicsbe került, nem érti a büntetését

Gphírek2019.04.14, 12:07

Beszélni akar a Kínai Nagydíj sportfelügyelőivel, mert az ütközését egy klasszikus versenybalesetnek látta. Az egyik áldozat, illetve Max Verstappen sem tartja vétkesnek a koccanásban.

Ferrari: Leclerc-nek joga van dühösnek lenni a csapatutasítás miatt

Gphírek2019.04.14, 14:12

A Ferrari csapatfőnöke megindokolta, hogy miért állították félre Charles Leclerc-t Sebastian Vettel elől a Kínai Nagydíjon. Leclerc nem akart „butaságokat” nyilatkozni a Ferrari döntéséről.

A Red Bull örül, hogy Vettelnek is keresztbe tett

Gphírek2019.04.14, 11:18

A kiváló stratégiának tulajdonítják, hogy a lassabb tempó ellenére a Ferrari két versenyzője közül az egyiket meg tudták előzni Kínában. Max Verstappen szerint ez volt a legtöbb, amit elérhettek.