Forma-1 gumik

címke rss
Ez a szabályváltozás komoly veszélyt jelenthetne Max Verstappen fölényére

Ez a szabályváltozás komoly veszélyt jelenthetne Max Verstappen fölényére

Az egykori Forma–1-es pilóta, David Coulthard egy olyan szabálymódosítást javasolt, amivel szerinte élesedne a verseny a világbajnoki címért. A 13-szoros futamgyõztes versenyzõ úgy véli, ismét több gumigyártónak kellene szerepelnie az F1-ben, ez pedig esetleg veszélyeztethetné Max Verstappen dominanciáját.

Egyetlen dolog menthetné meg a Forma-1-et, de az is csak botrányokat okoz

Gphírek2023.08.29, 08:16

A 21. század során Michael Schumacher, Sebastian Vettel és Lewis Hamilton is egyedülállónak számított és dominált hosszú futamokon vagy akár szezonokon keresztül. Ám amit Max Verstappen csinál az elmúlt egy évben, arra talán egyikük sem volt képes. A holland világbajnok fölénye 2023-ban egészen elképesztõ, és ha már pilóta nincsen, aki megállítsa, akkor az idõjárás lehetne az egyetlen ellenfele. Azonban amikor nagy ritkán megérkezik az esõ egy Forma–1-es hétvégén, akkor a várva várt izgalom helyett káoszt és tehetetlenséget látunk, mert az F1 a hihetetlenül fejlett technológiájával csak egy valamire nincsen felkészülve: arra, hogy eesõben ...

Élet- és balesetveszélyes szabályt vezetnek be a Forma-1-ben, a pilóták felháborodtak

Gphírek2023.06.16, 17:33

A Spanyol Nagydíj után a Ferrari és a Mercedes a montmelói pályán használhatta a jövõre bevezetésre kerülõ, melegítõpaplan elõzetes használata nélküli gumikat. A Kanadai Nagydíjat megelõzõ sajtótájékoztatón az érintettek elmondták a tapasztalataikat a leendõ szabályról.

Elõször próbálhatta ki Schumacher a Mercedest - videó, képek

Gphírek2023.06.07, 20:35

A Mercedes tesztpilótája, a csapat Spanyol Nagydíjon elért eredményében nagy szerepet játszó Mick Schumacher 152 kört teljesített szerdán a Pirelli montmelói gumitesztje során.

Roncsderbitõl tartanak a pilóták, ha megvalósul az F1 terve

Gphírek2022.11.02, 08:55

A Forma-1 2024-tõl kezdve betiltaná a gumimelegítõ paplanok használatát, ezért a pilóták nemrég tesztelték, hogy milyen, ha eggyel közelebb kerülnek ehhez az állapothoz. A többség azonban nem volt elégedett, és akad, aki balesetveszélyesnek tartja ezt a szabálymódosítást.

Leclerc 63 kör elõnybe került Verstappennel szemben

Gphírek2022.05.01, 07:45

Megkezdte a jövõre használatos abroncsok tesztelését a mezõny: az elsõ két napon összesen négy csapatnak volt lehetõsége körözni az imolai pályán az új gumikkal. A több, mint 100 kört teljesítõ istállók mellett a Pirellinek is hasznos információkkal szolgált ez a lehetõség, amibõl a szezon folytatásában a Hungaroringen is láthatunk példát.

Új idõmérõs szabályokkal kísérleteznek az F1-ben

Gphírek2022.04.30, 11:08

A Forma-1 csökkenteni akarja az egy hétvégén felhasználható abroncsok számát. Az új rendszert jövõre fogják kipróbálni, egyelõre csak két hétvégén. Ennek folyományaként szigorúbb szabályok lesznek érvényesek az idõmérõre.

Négy csapatnak is a vártnál hosszabb lesz a hétvégéje

Gphírek2022.04.22, 10:19

Jövõ hét közepére idõzítette a Pirelli a 2023-as abroncsok elsõ tesztelését, így a vasárnapi futamot követõen néhány napot még Imolában fog tölteni a Ferrari, az Alpine, az AlphaTauri és az Alfa Romeo. Kiderült az is, hogy a Magyar Nagydíjat követõen is lesz gumitesztelés, akkor a Mercedes is tovább marad majd a Hungaroringen.

Fontos dolgok derültek ki a hátralévõ tavaszi nagydíjakról

Gphírek2022.04.14, 06:47

Kiválasztotta a Pirelli, hogy a következõ négy verseny helyszínére (Imolába, Miamiba, Barcelonába és Monacóba) melyik gumikeverékeket szállítja. A csapatok így elkezdhetik megtervezni az egyes hétvégék gumistratégiáját, ami létfontosságú lehet egy-egy jó eredmény elérésében.

A Red Bullnál meglepõdtek, hogy nem volt esélyük a Ferrari és Leclerc ellen

Gphírek2022.04.11, 11:24

Max Verstappen és Christian Horner is elmondta, hogy a gumikezelésük sokkal rosszabb volt a Ferrariénál az Ausztrál Nagydíjon. A Red Bull csapatfõnöke hozzátette, a pénteki versenyszimulációk alapján nem gondolták, hogy ekkora hátrányban lesznek.

Egymásnak ellentmondó véleményen vannak az F1-es pilóták az új gumikról

Gphírek2022.03.01, 14:12

Carlos Sainz és Valtteri Bottas szerint a barcelonai tapasztalatok alapján az idei gumik jobban viselkednek a korábbiaknál. Alexander Albon azonban árnyalta a képet, Lance Stroll pedig egyenesen kijelentette, hogy semmilyen változást nem tapasztalt.

Különleges körülmények várhatnak a csapatokra az egyik tesztnapon

Gphírek2022.02.22, 20:33

A Pirelli kérésére a pénteki tesztnap délutánján fellocsolhatják a pályát, hogy a gyártó és a csapatok megismerjék az új esõgumikat. De csak akkor lesz így, ha addig nem ered el az esõ Barcelonában.

Nincs több taktikázás az idõmérõn, az élcsapatokat segítõ szabály megszûnik

Gphírek2022.02.20, 14:01

Az FIA sportszabályzatából kikerült egy évek óta meglévõ elõírás, miszerint az idõmérõ legjobbjainak meghatározott gumikon kell indulniuk a futamon. Mindez általában a leggyorsabb autóknak biztosított még nagyobb elõnyt.

A gyakorlatban is beigazolódott az F1-es pilóták egyik félelme

Gphírek2022.02.17, 11:03

A Williams bejáratása után mindkét pilóta arról számolt be, hogy az új autóból kevesebbet lehet látni, mint eddig. Ez elsõsorban a városi pályákon okozhat gondot.

Milyen kihívásokat okoz Verstappenéknek az F1 új óriáskereke?

Gphírek2022.02.17, 07:43

Az idei évtõl nagyobb felnikkel és alacsony profilú gumikkal csap össze a mezõny. Az eddigi visszajelzések és sejtések alapján milyen hatást okoz a változás a beállításokban, vezetési sajátosságokban?

Valóban kevesebb kerékcsere jöhet az idei évtõl az F1-ben

Gphírek2022.01.21, 13:52

A Forma-1 gumigyártója betekintés nyújtott a pilóták visszajelzéseibe, amit decemberben, az öszvérautókkal végzett tesztek után állapítottak meg. A kisebb gumikopás kevesebb kerékcserét eredményezhet, de az abroncsok kezelése vélhetõen egyszerûsödik.

Fontos mérföldkõhöz érkezett a 2022-es autók fejlesztése

Gphírek2021.10.19, 13:46

A Pirelli hétfõn bepótolta a szeptemberben elmaradt gumitesztjét az Alpine-nal. Az olasz gumigyártó ezzel teljesítette az elõzetesen tervezett programot, és elkezdheti véglegesíteni a 2022-es abroncsokat.

Fontos F1-es teszt maradt el az Alpine meghibásodása miatt

Gphírek2021.09.17, 13:14

Az elõzetes tervek szerint csütörtökön tesztelték volna utoljára a Pirelli jövõ évi abroncsait, ám az Alpine meghibásodása miatt Danyiil Kvjat egyetlen kört sem tudott megtenni. A Pirelli és az FIA vizsgálja, hogyan lehetne begyûjteni a szükséges adatokat.

A Pirelli szerint lesz néhány pilóta, aki kockáztatni fog a sprintfutamon

Gphírek2021.07.17, 14:26

Mario Isola, a Pirelli sportigazgatója nem tartja kizártnak, hogy valaki megpróbálja lágy abroncsokon teljesíteni a sprintkvalifikációt. Antonio Giovinazzi szerint az elsõ körben kell pozíciót szerezni, utána viszont már nem érdemes kockáztatni.

Bizonytalanná teheti az F1-es erõsorrendet a Pirelli új fejlesztése

Gphírek2021.07.02, 10:40

Lewis Hamilton úgy véli, a Pirelli módosított szerkezetû gumijai nem borítják fel komolyan az erõviszonyokat, de nem zárja ki, hogy néhány autóra nagyobb hatással legyenek, mint a többire. Valtteri Bottas és Max Verstappen nem bocsátkozott jóslatokba, mondván elõbb ki akarják próbálni az új abroncsokat.

Hamilton számonkérte a Pirellit, Pérez szerint nem történt csalás a gumikkal

Gphírek2021.06.20, 10:45

A Francia Nagydíj hétvégéjén lezajlott egy megbeszélés a Pirelli és a pilóták között, aminek során a gyártó egyértelmûsítette, Lance Stroll és Max Verstappen nem azért kapott defektet Bakuban, mert csapataik csaltak volna. A holland pilóta továbbra sem ért egyet Lewis Hamiltonnal ebben a témában.

Trükközés okozta Verstappen és Stroll súlyos bakui balesetét?

Gphírek2021.06.13, 18:14

Olasz lapértesülések szerint a Pirellinél már nem biztosak abban, hogy törmelék okozta Lance Stroll és Max Verstappen bakui defektjeit. Ha beigazolódik a gyanú, új front nyílhat a csapatok között.

Hamilton folytatná a versenyzést, de még meggondolhatja magát

Gphírek2021.04.29, 18:33

Lewis Hamilton kijelentette, önként vállalkozott arra, hogy részt vesz a Pirelli 2022-es gumitesztjén, mert jövõre is szeretne versenyezni, de hozzátette, még nem hozta meg a végsõ döntését.

Hogyan tudta legyõzni Hamilton az esélyesebb Verstappent?

Gphírek2021.04.01, 14:45

Az elrontott kerékcsere nélkül Valtteri Bottast is megpróbálta volna Max Verstappen elé játszani a Mercedes a múlt vasárnap rendezett Bahreini Nagydíjon. James Allison eloszlatott egy tévhitet is.

A Hungaroringen is tesztelik a 2022-re szánt új F1-es gumikat

Gphírek2021.03.02, 08:46

A Pirelli bejelentette, hogy hol és mikor próbálgatják a 2022-es szezonra szánt, 18 colos új F1-es gumikat. A Magyar Nagydíj után három csapat is a Hungaroringen marad, az egyik viszont egyáltalán nem vesz részt a tesztprogramban.

Alonso után Sainz is balesetet szenvedett?

Gphírek2021.02.26, 18:11

Carlos Sainz nem erõsítette meg, de nem is tagadta, hogy balesetet szenvedett Jerezben a Pirelli 2022-es gumitesztjén. A kerékpáros baleset után gyógyuló Fernando Alonso nem nyilatkozik az Alpine bemutatóján.

Idén sem lesz szabad gumiválasztás a Forma-1-ben

Gphírek2021.02.19, 11:04

A Pirelli bejelentette, hogy milyen keverékû gumikkal látják el a csapatokat az idei F1-es nagydíjak során, valamint megerõsítette, hogy a koronavírus miatt idén sem engedik a szabad gumiválasztást.

Vettel: Remélem, nem látjuk viszont a 2021-es gumikat

Gphírek2020.11.28, 14:21

Lewis Hamiltonhoz hasonlóan Sebastian Vettel is bírálta a 2021-es szezonra szánt Pirelli-gumikat, de a gyártó szerint nem az abroncsokkal, hanem az autók beállításaival volt gond. A Mercedes versenyzõje korábbi nyilatkozatánál is élesebb kritikát fogalmazott meg.

Hamilton nem kímélte a Pirellit a 2021-re szánt gumik miatt

Gphírek2020.11.27, 20:00

Bírálta a Forma-1 hivatalos gumiszállítóját Lewis Hamilton, miután a mezõny többi tagjához hasonlóan Bahreinben kipróbálta a Pirelli 2021-es szezonra szánt abroncsait. A jelenlegi helyzettel sem elégedett, de azt mondta, inkább maradjanak a két évvel ezelõtt kifejlesztett kerekek.

Hamilton gyõzelmét nem csak a gumik veszélyeztetik a Ferrari pályáján

Gphírek2020.09.11, 21:45

A gumikopás nem volt vészes Mugellóban pénteken, de nem szabad félvállról venni, a futamon megint van kilátás változatosabb stratégiákra. Max Verstappen a versenyszimuláción is tartotta a lépést a Mercedesekkel, melyek közül ezúttal eddig Valtteri Bottas gyorsabb az új pályán.

Hamilton: A Red Bull fejlõdött, remélem, szorosabb lesz a versenyzés

Gphírek2020.09.01, 15:17

Lewis Hamilton megérti azokat a rajongókat, akik szerint unalmas a jelenlegi Forma-1, de bízik benne, hogy ez már nem sokáig lesz így. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a mostani helyzet nem az õ, illetve csapata hibája.

Hamilton bírálja a Pirellit, nem tetszik neki a gumispórolós Forma-1

Gphírek2020.08.19, 17:28

Lewis Hamilton nincs kibékülve a Forma-1-ben használt gumikkal, és úgy érzi, már jó ideje nem olyanok az abroncsok, mint amilyeneknek lenniük kellene.

A Mercedesek defektjei mellett Verstappen célba érése sem volt biztos

Gphírek2020.08.02, 19:40

A Mercedes két pilótája és Carlos Sainz is defektet kapott a Brit Nagydíj utolsó két köre során, de Lewis Hamilton így is megnyerte a versenyt. Ehhez az kellett, hogy a Red Bull ne kockáztasson. Az érintettek sem biztosak abban, hogy mi lett volna a helyes döntés.

Azonos pályán, de más gumikkal rendezik a két silverstone-i futamot

Gphírek2020.06.12, 17:06

A Pirelli egyben kiadta az idei elsõ nyolc F1-es nagydíjra vonatkozó gumiválasztékot. Nincs nagy változás tavalyhoz képest, de a második silverstone-i futamon lesz egy kis trükközés.

Fontos szabály változhat a Forma-1-ben a koronavírus miatt

Gphírek2020.05.13, 16:51

Megszûnhet a csapatok elõzetes gumiválasztása a Forma-1-ben, mivel a Pirelli kénytelen lesz rohamtempóban felkészülni az idei szezonra. Az elsõ versenyekre van már készletük.

Az idén jobban szenvedhetnek a gumikkal az F1-es csapatok

Gphírek2020.03.09, 12:43

Hiába született az a döntés a Forma-1-es csapatok részérõl, hogy az idei évre maradnak 2019-es gumiknál, nemhogy könnyebbséget nem fog ez jelenteni nekik, hanem még nehezebb dolguk is lesz az abroncsokkal, mint tavaly.

Késõn készültek el a gumik, a csapatok nem akartak alkalmazkodni

Gphírek2020.01.12, 17:32

A Pirelli sportigazgatója megérti, hogy az F1-es csapatok nem kértek az idei évre fejlesztett új gumikból, mivel ahhoz az autóik tervein is változtatni kellett volna. A mezõny fél szemmel már most 2021-et figyeli.

A változatlan gumik még több küszködést hozhatnak az F1-ben

Gphírek2020.01.11, 14:00

Kedvezõ fejlemény a csapatok számára, hogy az idén nem kell kiismerni az F1-es gumik mûködését, de a gyártó sportigazgatója szerint ettõl még nehéz lesz használni a tavalyi specifikációjú abroncsokat.

Egyhangúlag leszavazták az F1-es csapatok a 2020-as gumikat

Gphírek2019.12.10, 17:56

Ritkán látható egységbe kovácsolta a csapatokat a Pirelli a 2020-ra szánt abroncsaikkal: az istállók az abu-dzabi teszt után ellenszavazat nélkül úgy döntöttek, hogy maradjanak inkább a 2019-es gumik.

A Pirelli szerint félrevezetõ az F1 új, gumikopást jelzõ grafikája

Gphírek2019.10.26, 13:00

A Forma-1 gumiszállítójánál egyáltalán nem biztosak a közvetítésben mutatott adatok pontosságában. A Pirelli sportigazgatója szerint a gumikopást rengeteg tényezõ befolyásolja, emiatt szinte lehetetlen meghatározni, hogy az abroncsok milyen állapotban vannak.

A Mercedes szerint nem pontos a gumikopást jelzõ grafika

Gphírek2019.10.17, 11:57

A csapat vezetõ versenymérnöke sem biztos abban, hogy honnan származott az adat, ami alapján megbecsülték a közvetítésben a Mercedes abroncsainak állapotát, mielõtt kihívták Hamiltont a bokszba.

F1-es autón is elkezdték tesztelni a 18 colos kerekeket

Gphírek2019.09.12, 18:52

Monzában F2-es autón már bemutatták az utánpótlás-bajnokságban jövõre megjelenõ 18 colos keréktárcsákat, az F1-ben viszont csak most kezdõdik a tesztelés a 2021-es bevetés elõtt.

Eldõlt, jövõre még kevesebb tesztelés lesz az F1-ben

Gphírek2019.08.30, 11:58

A nyári szünet alatt a csapatok beleegyeztek abba, hogy 2020-ban jelentõsen csökkenjen a tesztnapok száma. Az elõszezonban a jelenlegi nyolc helyett hat nap áll majd rendelkezésre, míg a szezonközi teszteket úgy tûnik, teljes egészében megszüntették.

Nincs legjobb fejlesztõpilóta az F1-ben, de a versenyzõk hasznosabbak

Gphírek2019.08.29, 08:59

Legendák szólnak arról, hogy egyik versenyzõ jobb a másiknál az F1-es fejlesztések terén, ezért megkérdeztük errõl a Pirelli tapasztalatait.

A Pirelli keményítene az F1-es gumikon, hogy növelje az izgalmakat

Gphírek2019.08.26, 10:42

Mario Isola, a Pirelli autósportért felelõs vezetõje szerint egyértelmûen az a közvélekedés a paddockban, hogy a Forma-1 rossz irányba ment el a gumikkal, ezért szerinte a jövõben keményebb keverékeket kell gyártaniuk ahelyett, hogy lágyítani próbálnak az abroncsokon.

Egységes gumiszenzorokra írt ki tendert az FIA

Gphírek2019.08.15, 20:03

Tendert írt ki az FIA, ezúttal szabványos guminyomás- és gumihõmérõ szenzor beszállítására várnak jelentkezõket. Ez lehet az egyik legfontosabb fegyver a trükközõk ellen.

Binotto: Szégyenkezem amiatt, hogy nem hoztuk vissza a 2018-as gumikat

Gphírek2019.07.08, 14:16

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfõnöke nem tudott egykönnyen túllépni azon, hogy az Osztrák Nagydíj elõtt tartott szavazáson nem sikerült elérni, hogy az idei szezon közben hozzák vissza a tavalyi idényben használt, a Ferrarinak jobban fekvõ abroncsokat.

Szavaztak a csapatok, nem hozzák vissza a 2018-as gumikat

Gphírek2019.06.28, 14:09

Hiába igyekezett a Red Bull és a Ferrari is elérni, hogy még az idei szezon közben álljanak vissza a tavalyi gumikra az idei, többek szerint a Mercedesnek kedvezõ abroncsokról, a Osztrák Nagydíj péntekjén errõl megtartott szavazáson nem voksolt elég csapat a változtatásra, úgyhogy minden marad a régiben. Sebastian Vettel egy kicsit kiakadt.

Pirelli: A téli tesztek félrevezették a csapatokat

Gphírek2019.06.18, 09:48

Mario Isola kijelentette, szerinte nem jelentene megoldást a gumikkal küszködõ csapatoknak, ha hirtelen elõvennék a 2018-as abroncsokat. Nem kaptak még hivatalos megkeresést.

A Red Bull nem tud elég támogatót szerezni a gumilobbihoz

Gphírek2019.06.17, 08:53

Helmut Marko arra célozgat, hogy a Pirelli kivételezik a Mercedesszel, de ezt a gumigyártó tagadja. A Red Bull szeretné, ha megváltoztatnák a gumikat, de az álláspontjukat nem támogatják elegen.

A Red Bull tavalyi gumikkal vetne véget a Mercedes sikersorozatának

Gphírek2019.06.09, 11:06

Christian Horner, a Red Bull csapatfõnöke szerint csak a Mercedesnek tett jót az F1-es gumik megváltoztatása a tavalyi szezon óta. Ha rajta múlna, visszakérné a tavalyi abroncsokat.

Csak az egyik élcsapat ad autót az új Pirelli gumik teszteléséhez

Gphírek2019.05.11, 13:41

Megkezdõdött az F1-ben a 2021-es szezontól megjelenõ, 18 colos keréktárcsákra szánt gumik tesztelése, egyelõre F2-es autón. Az utánpótlás-bajnokságban már jövõre váltanak.

Túlzónak tartja a gumik szerepét a Haas csapatfõnöke

Gphírek2019.05.07, 14:54

Günther Steiner szerint a Haas szenved a legjobban az idén a gumikkal, és bár nem a gyártót hibáztatja, szerinte túl nagy az abroncsok szerepe a versenyeken.

Vettel: A korábbiaknál többet kell küszködni a gumikkal

Gphírek2019.05.02, 12:30

A Ferrari pilótája szerint a Mercedeshez viszonyított lemaradásuk elsõdleges oka, hogy az Ezüstnyilakhoz képest az olaszok autója nehezebben boldogul a gumik üzemeltetésével.

Magyarázatot vár a Pirelli a károgó versenyzõktõl

Gphírek2019.03.30, 16:19

Mario Isola kész meghallgatni a gumikra panaszkodó versenyzõket, de részletes információt vár tõlük, hogy javíthassanak az abroncsokon.

Bemutatták az idei F1-es gumik jelöléseit

Gphírek2019.02.06, 08:55

A Pirelli az idén hét helyett öt keveréket bocsát a mezõny rendelkezésére, de ezeket csak háromféle színnel jelölik. Megmutatták, hogyan lehet majd megkülönböztetni a keverékeket.

Leszavazták az idõmérõs gumiszabály eltörlését

Gphírek2018.12.12, 11:14

A csapatok között felmerült, hogy az elsõ 10 helyezettnek se kelljen feltétlenül az idõmérõs gumikkal rajtolni a versenyen, de Mario Isola szerint a javaslat nem nyert támogatást.

Már 2019 elsõ futamain kiderülhet, mennyit érnek az új F1-es gumik

Gphírek2018.12.11, 16:02

Nyilvánosságra hozta a Pirelli a 2019-es szezon elsõ négy futamára a csapatok rendelkezésére bocsátott keverékeket, három versenyen eltérõ lesz a helyzet 2018-hoz képest.

Hamilton komoly lépésre akarja rávenni a Pirellit

Gphírek2018.10.06, 06:45

Neki sem tetszik, hogy a pilóták általában csak egyszer állnak ki a versenyeken kerékcserére, sokkal puhább abroncsokat akar. Az egyik csapat ügyvezetõje figyelmeztetett rá, hogy a kialakult helyzetért nem a Pirellit kell hibáztatni.

Már F1-es autóval tesztel a Pirelli helyére pályázó Hankook

Gphírek2018.10.01, 13:08

Nem veszi félvállról a felkészülést a Forma-1-re a Hankook, amely a Williamstõl vásárolt modellel már a pályateszteket is elkezdte arra az esetre, ha õt választják a száguldó cirkusz kizárólagos beszállítójává 2020-tól.

Riválisa is van a Pirellinek a Forma-1 új gumitenderén

Gphírek2018.09.02, 08:52

A Pirellin kívül legalább egy másik gyártó is jelentkezett a Forma-1 gumiszállítójának a 2020 és 2023 közötti ciklusra, a hírek szerint a Hankook. A Michelin elmondta, õk miért nem térnek vissza. 

Egyszerûsítik a 2019-es gumik megnevezéseit az F1-ben

Gphírek2018.08.25, 13:56

Jövõre mindössze háromféle megnevezéssel találkozhatnak majd az F1-es szurkolók a gumik terén, de a keverékek sokszínûsége továbbra is megmarad.

Jönnek a tuningfelnik az F1-be, és nagy változásokat hoznak

Gphírek2018.07.22, 01:02

Eldõlni látszik, hogy 2021-tõl jönnek az utcán használtakra hasonlító, 18 collos keréktárcsák az F1-ben és betiltják a gumimelegítõ paplanokat is. Megkérdeztük Mario Isolát, a Pirelli autósportért felelõs vezetõjét a tervekrõl és a csapatok is véleményt nyilvánítottak.

Reagál a Ferrari a Mercedes fejlesztéseire

Gphírek2018.07.04, 17:52

Új alkatrészekkel reagál a Ferrari a Mercedes motor- és karosszériafejlesztéseire, amelyek révén Ausztriában az Ezüstnyilak gyorsabbnak bizonyultak náluk.

Jöhetnek a nagyobb felnik, megváltozhat az autók megjelenése

Gphírek2018.06.04, 13:08

Egy korábban elvetett elképzelés valósulhat meg 2021-tõl, sõt egyesek már 2020-ban is változtatnának. Az F1 is átválthat 18 collos keréktárcsákra.

Kiborította a Pirellit, hogy a Ferrari õket hibáztatta a gondjaikért

Gphírek2018.05.20, 18:08

A Forma-1-es Spanyol Nagydíj egyik fõ beszédtémáját a Pirelli új, vékonyabb futófelületû gumijai jelentették. A cég a barcelonai pálya aszfaltja miatt változtatott az abroncsokon, a Mercedes feltámadását hozó hétvége azonban a Ferrari célzásaitól volt hangos.

Mindenkitõl eltérõ úton jár a Mercedes a Spanyol GP elõtt

Gphírek2018.05.01, 16:50

Senki sem válogatott úgy abroncsokat a soron következõ Spanyol Nagydíjra, ahogy a Mercedes pilótái tették. Tanulságos hétvége jöhet a gumik kiismerése szempontjából.  

Hamilton és Vettel eltérõ utat választott Melbourne-re

Gphírek2018.03.13, 11:19

Szokatlan eltérések figyelhetõk meg az élcsapatok gumiválasztásai között az Ausztrál Nagydíj elõtt. Az edzésekre nagyon más feladatokat tervezhetnek.

Csak jövõre lesz pályázat, de a Pirelli már tárgyalna a folytatásról

Gphírek2018.01.19, 08:22

Már az idén szeretné meghosszabbítani az F1-es gumiszállítói szerzõdését a Pirelli. Az elõzõ tenderen még volt riválisuk, de most egyelõre nem látszik, hogy akad-e másik jelölt.

Jövõre is megdõlhetnek az F1-es körrekordok

Gphírek2017.12.15, 12:35

Szimulációs adatok alapján várhatóan a súlynövekedés és a kedvezõtlenebb aerodinamika ellenére is gyorsulnak majd a 2018-as autók.

Több kiállással lehetnek jövõre izgalmasabbak a futamok

Gphírek2017.12.01, 15:51

A kibõvített gumipalettának köszönhetõen jövõre felbolydulhatnak az F1-es taktikák, és búcsút mondhatunk az egykiállásos versenyeknek. A Red Bullnál is ezt remélik.

Vettel az élen tartotta a Ferrarit, Kubica gyorsult az utolsó teszten

Gphírek2017.11.29, 17:58

A gumitesztelés második napján tényleg véget ért az idei F1-es szezon. Sebastian Vettel az élen zárt, nagy elõnnyel verte Valtteri Bottast és Max Verstappent.

Räikkönen vezetett, Kubica visszatért, Alonso autót tört a teszten

Gphírek2017.11.28, 21:19

A teljes mezõny kipróbálhatta a jövõ évi abroncsokat, de a legnagyobb figyelem ezúttal is Robert Kubica visszatérését övezte az utolsó elõtti tesztnapon.

Új gumitípusok jelennek meg jövõre az F1-ben

Gphírek2017.11.23, 15:11

A Pirelli új abroncsokat vet be jövõre az F1-ben, a kínálat a lágyabb és a keményebb keverékek irányába is bõvül.

A Mercedes óvatosabban választott gumit a Ferrarinál

Gphírek2017.11.14, 11:41

Miközben a Pirelli jövõre a nyolcadik különbözõ gumikeverék bevetését tervezi, kiderült, hogy az idén a keményet senki sem használta versenyen. Ez a szezonzárón is így marad.

Mega-, extrém- vagy hiperlágy legyen az új F1-es gumi?

Gphírek2017.11.13, 13:43

A Pirelli szavazásra bocsátja, hogy milyen jelzõvel illessék a kínálatba jövõre berekülõ új gumitípust, amelynek az oldalfala rózsaszínû lesz.

Nem lesz nagy gumiháború a Brazil Nagydíjon

Gphírek2017.10.31, 17:08

Természetesen ezúttal is a lágyabb keverékek felé tolódtak az F1-es csapatok, a Brazil Nagydíjon a közepes senkinek sem kell, a lágy, és fõleg a szuperlágy annál inkább.

A Mercedes meglepõen agresszív lesz Mexikóban

Gphírek2017.10.17, 12:59

Jóval több ultralágy gumit rendeltek, mint a Ferrari és a Red Bull, holott ez a keverék hagyományosan inkább a riválisaiknak fekszik.

A mellrák elleni küzdelem jegyében rózsaszínek lesznek az F1-es gumik

Gphírek2017.10.17, 09:53

A Pirelli részt vesz a mellrák elleni küzdelemben, az ultralágy gumik oldalfala a megszokott lila helyett ezúttal rózsaszín lesz. A gumigyártó állítólag a Brazil Nagydíj helyszínének felvásárlását is fontolgatja.

A Ferrari és a Mercedes sem kockáztat a gumikkal Austinban

Gphírek2017.10.11, 15:54

Lényegében mindhárom élcsapat egyformán rendelt a keverékekbõl az USA Nagydíjra. A Williams és a McLaren bevállalósabb volt.

A Red Bull másképp taktikázhat Japánban, mint a Ferrari és a Mercedes

Gphírek2017.09.27, 10:37

A Red Bull pilótái egyértelmûen inkább a szuperlágy gumik mellett tették le a voksukat a Japán Nagydíjra, Sebastian Vettel és Lewis Hamilton mozgástere viszont nagyobb lesz a lágy keverékkel.

Hamilton visszafogottan, Alonso merészen rendelt gumikat

Gphírek2017.09.19, 14:11

A Ferrarinál sem spóroltak az ultralágy abroncsokkal a Malajziai Nagydíj elõtt, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas azonban konzervatívabb utat választott.

Hamilton kivételesen tesztelni fog

Gphírek2017.09.06, 16:37

Ezt nem nagyon szereti, tavaly az új gumik programjában sem vett részt, de csütörtökön autóba ül Paul Ricard-ban, így a Forma-1-hez jövõre csatlakozó pályán is gyakorolhat.

Vettel szélsõségesen választott gumit Szingapúrra

Gphírek2017.09.06, 10:31

Hamiltonon és rajta kívül csak egyetlen pilótának lesz két szett lágy gumija az utcai pályán, Vettel készletében azonban az is furcsaság, hogy a szuperlágy keverékbõl mindössze egyetlen garnitúrát kap. Az ultralágyakból mindenki alaposan betárazott.

A Red Bull meglepte magát és a Ferrarit, de hiába

Gphírek2017.09.02, 20:38

Mivel a monzai pálya papíron nem kedvez nekik, és nem számítottak esõre, már elõre bevállalták a motorcseréket, úgyhogy a rajtrács hátsó felébõl kell majd nekivágniuk az Olasz Nagydíjnak, holott a 2-3. helyen zárták az idõmérõt. Az intermediate gumik tapadásától nem voltak elragadtatva.

Visszatérhet a furcsa gumivibráció Monzában

Gphírek2017.08.31, 10:26

A Pirelli menedzsere szerint a lassú kanyarokból kigyorsító autókon tapasztalt szokatlan jelenség a hétvégi Olasz Nagydíjon is megfigyelhetõ lesz, bár valószínûleg kevésbé látványosan, mint Spában.

Hamilton óvatosabb a többieknél a monzai gumikkal

Gphírek2017.08.22, 14:28

A csapatok a lehetõ legkevesebbet rendelték a közepes és a lágy keverékbõl, a szuperlágyból viszont betáraztak az Olasz Nagydíjra.

Így juthatott elõnyhöz Vettel a tavalyi gumitesztekkel

Gphírek2017.08.15, 12:17

A Ferrari ügyesebben használta ki, hogy részt vett a Pirelli programjában, mint a Mercedes és a Red Bull, de ennél többrõl lehet szó.

A Mercedes óvatosan választott gumikat Spára

Gphírek2017.08.03, 15:16

Mármint óvatosabban, mint a Ferrari. A legmerészebb a Red Bull volt, amely a gyors kanyarokkal teli pályán is majdnem mindent az ultralágy gumikra tett fel.

Vettel és Räikkönen nem fél, hogy megismétlõdik a rémálom

Gphírek2017.07.27, 20:16

A Ferrari mindkét versenyzõje arra számít, hogy a Hungaroring feküdni fog nekik, és egyikük sem tart újabb defektektõl a Silverstone-ban történtek után.

Nem a Ferrari okozta Räikkönen defektjét

Gphírek2017.07.26, 20:45

A Pirelli saját magát és a Ferrarit is felmentette Kimi Räikkönen silverstone-i defektjével kapcsolatban. A szokásos, már jól ismert eredményre jutottak.

Beletört a Pirelli bicskája Vettel kerekébe

Gphírek2017.07.23, 10:14

Arra rájöttek, hogy mitõl rongyolódott le Sebastian Vettel bal elsõ kereke a Brit Nagydíj végén, azt viszont továbbra is csak találgatják, hogy mi idézte elõ a meghibásodást.

Így választottak a csapatok gumit a Magyar Nagydíjra

Gphírek2017.07.19, 11:58

A közepes, de még a lágy keverék sem igazán hozta lázba õket, gyakorlatilag csak a szuperlágyból rendeltek nagyobb mennyiséget.

Vettel defektjétõl Hamilton is megrémült

Gphírek2017.07.17, 11:43

Sétatempóban tette meg az utolsó köröket, nehogy úgy járjon, mint a Ferrarik. A Pirelli alapos vizsgálatra készül a defektek miatt.

Vettel: Nincs felelõs a gumidefektek miatt

Gphírek2017.07.16, 18:01

Fiaskóba torkollt a Ferrari számára a Brit Nagydíj, mert Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel is defektet kapott a táv végén, ráadásul a német pilóta elõnye is minimálisra olvadt a pontversenyben.

A Brit GP-n eltérõ taktikát követhet a Ferrari és a Mercedes

Gphírek2017.07.04, 23:45

A gumiválasztások közötti eltérések szinte mindig eltûnnek a verseny rajtjáig, a Brit Nagydíjon azonban elképzelhetõ, hogy az éllovasok a versenyen is más ritmusban cserélnek majd kereket.

A Ferrari és a Mercedes máshogy választott gumit Spielbergre

Gphírek2017.06.28, 10:13

Érdekes módon a maranellóiak kérték kevesebb ultralágy szettet az Osztrák Nagydíj hétvégéjére, pedig általában az szokott kedvezni nekik.

A Pirelli: A gumik túl kemények, de...

Gphírek2017.06.24, 14:50

Az olasz gyártó nem tagadja, hogy túl kemény keverékeket vitt Bakuba, de amikor négy hónappal ezelõtt kiválasztották ezeket, még nem ismerték pontosan az új autók leszorítóerejét.

Pirelli: Mindenki szeretne úgy szenvedni, mint Hamilton

Gphírek2017.06.16, 12:21

Paul Hembery szerint a Mercedesnek önállóan kell megoldani a gondjait a gumikezeléssel, és kijelentette, Sebastian Vettel nem szerzett praktikus információt a tavalyi gumiteszteken.

Vettel és Hamilton csatája egyforma gumikkal folytatódik

Gphírek2017.06.13, 18:55

Mindketten ugyanolyan összetételû készletbõl gazdálkodhatnak a jövõ hétvégi Azeri Nagydíjon, Kimi Räikkönen és Valtteri Bottas is egyformán rendelt belõlük.

Elõzõ
Következõ