Forma-1 esport

címke rss
Borzasztóan indult, de magyar pontszerzéssel zárult a virtuális F1-es bajnokság első hete

Borzasztóan indult, de magyar pontszerzéssel zárult a virtuális F1-es bajnokság első hete

Nem kezdődött jól a magyar versenyzők számára az F1 Esports Pro Series, hiszen az első két futamon Bereznay Dániel és Sipos Patrik sem szerzett pontot. Utóbbi viszont egy nyolcadik hellyel zárta a hetet.

Visszatér egykori csapatához a legsikeresebb magyar F1-es esportoló

Gphírek2022.07.20, 14:03

Az Alfa Romeo esport-csapata bejelentette, hogy Bereznay Dániel egy év szünet után visszatér hozzájuk. A magyar pilótának egy tapasztalt és egy újonc csapattársa lesz.

Kis híján Alonsóval versenyzett a legújabb magyar F1-es esportoló

Gphírek2022.01.30, 07:11

Sipos Patrik tavaly debütált a Forma-1 hivatalos virtuális bajnokságában, és öt futamából kétszer is pontot szerzett az Alpine színeiben. A 18 esztendős versenyzővel az eddig megtett útról, a felkészülésről, a futamokról, valamint a jövőbeli tervekről beszélgettünk, és szóba került, hogy mennyi igaz abból, hogy nemrég Fernando Alonso irányítása alatt versenyzett.

Verstappen az élről csapta falnak az autót a virtuális Le Mans-i 24 óráson

Gphírek2022.01.16, 15:40

Max Verstappen vezető helyről esett ki a virtuális Le Mans-i 24 órás versenyen. Kiss Norbert és Juan Pablo Montoya pilótaként, Fernando Alonso csapatvezetőként vett részt a viadalon, de a futam egyiküknek sem hozott sikerélményt.

Történelmi pillanat: az F2-be igazolt egy korábbi F1-es esportoló

Gphírek2022.01.13, 11:25

A történelem során először kapott lehetőséget egy korábbi szimulátoros pilóta az idei Forma-2 mezőnyében. Cem Bölükbaşı a Charouz Racing Systemnél fog versenyezni.

A Mercedes az F1 virtuális bajnokságában vágott vissza a Red Bullnak

Gphírek2021.12.16, 23:34

Sipos Patrik pontot szerzett egyetlen futamán az F1 Esports Pro Series utolsó versenyhetén, Bereznay Dániel viszont egyáltalán nem kapott lehetőséget, így pont nélkül zárta a kiírást. A valósághoz hasonlóan itt is szoros volt a bajnoki harc a Mercedes és a Red Bull pilótái között, ezúttal a csillagos istállónál örülhettek.

Magyar pontszerzést hozott a virtuális F1-es bajnokság harmadik fordulója

Gphírek2021.11.26, 02:04

Sipos Patrik révén immáron van magyar pontszerzője az F1 Esports Pro Series idei szezonjának, miután az Alpine újonca remek időmérőt követően a 8. helyen zárt Zandvoortban. Bereznay Dániel viszont ezúttal sem tudott az első tízben végezni.

Baleset miatt még mindig nincs magyar pont a virtuális F1-es bajnokságban

Gphírek2021.10.29, 12:17

A második héten sem szereztek pontot a magyar versenyzők az F1 Esports Pro Seriesben. Bereznay Dániel kettő, míg Sipos Patrik egy futamon kapott lehetőséget, előbbi az utolsó futam rajtja után balesetet szenvedett.

Nem indult jól a magyarok számára az idei virtuális F1-es bajnokság

Gphírek2021.10.15, 08:03

Bereznay Dániel egyetlen pontot sem szerzett az F1 Esports Pro Series első három futamán, ráadásul az egyik versenyt ki is kellett hagynia. Sipos Patrik bemutatkozott a bajnokságban, de az első tízbe ő sem tudott bekerülni.

Két magyarral indul az F1 idei virtuális bajnoksága

Gphírek2021.09.17, 15:50

Bereznay Dániel mellett Sipos Patrik is ott lesz az idei F1 Esports Pro Series 30 fős mezőnyében, utóbbi az Alpine színeiben fog versenyezni. A csapatok összetétele mellett az idei versenynaptárat is bejelentették.

Legendás csapatnál folytatja pályafutását a magyar F1-es esportoló

Gphírek2021.08.23, 20:35

A McLaren bejelentette, hogy az általuk működtetett esport csapatnál folytatja pályafutását Bereznay Dániel. A magyar pilóta a wokingiak színeiben vesz részt az F1 idei virtuális bajnokságában.

Verstappen úgy érezte magát, mint akit kiütött Tyson Fury

Gphírek2021.07.25, 11:52

Christian Horner elárulta, Max Verstappen már a silverstone-i baleset másnapján igyekezett maga mögött hagyni a történteket, és a jövő hétvégi Magyar Nagydíjra koncentrálni. A holland pilóta az incidens óta először versenyzett, igaz, csak virtuális pályán.

Szimulátorbajnokságot indít a Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség

Gphírek2021.03.03, 14:05

Háromfordulós, hatfutamos szimulátorbajnokságot rendez a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. a Gran Turismo Sporttal. 

Russell zseniális rajttal, 13 helyet javítva nyerte a virtuális F1-es futamot

Gphírek2021.02.14, 20:46

George Russellnek hátulról kellett rajtolnia, de így is megnyerte a virtuális interlagosi F1-es futamot. Mögötte Enzo Fittipaldi fejezte be a versenyt, bebiztosítva a Haasnak a bajnoki címet.

Albon ért célba elsőként, de Russell nyerte a Virtuális Brit Nagydíjat

Gphírek2021.02.07, 22:38

Alexander Albon hiába győzte le a pályán George Russellt, a thai pilóta büntetése miatt a Williams versenyzője nyerte a Virtuális Brit Nagydíjat. Az eseményen ezúttal nem csupán Bereznay Dániel képviselte Magyarországot.

Fittipaldi unokája nyerte a virtuális F1-es nagydíjat, Leclerc öccse dobogós

Gphírek2021.01.31, 23:41

Enzo Fittipaldi nyerte a Virtuális Osztrák Nagydíjat Stoffel Vandoorne és Arthur Leclerc előtt. Bereznay Dániel a 6. helyre kvalifikált, ám az őt váltó sztárfutballista sok pozíciót rontott a futam során.

A Ferrarihoz igazolt a Mercedes esport-bajnoka

Gphírek2021.01.18, 19:35

Az idei szezonban már a Ferrarit erősíti a Mercedesszel korábban két bajnoki címet nyerő Brendon Leigh az F1 esport-bajnokságában.

Visszatér az F1-es esemény, ami izgalmat csempészett a karanténba

Gphírek2021.01.17, 19:06

Január végétől ismét lesznek F1-es Virtuális Nagydíjak, ahol valódi Forma-1-es versenyzők mérik össze tudásukat egyéb területekről ismert hírességekkel, de a profi szimulátorosokat is bevonják. A hivatalos bajnokságban elért helyezésért járó pénzdíjat a csapatok jótékony célra fordítják.

Népszerűtlen F1-es szabály pecsételte meg a magyar esportoló szezonját

Gphírek2021.01.04, 07:05

Bereznay Dániel úgy véli, elsősorban a koronavírus miatti furcsa hangulat és egy szabályváltozás nehezítette meg a dolgát a tavalyi F1-es esport-szezonban, amit az 5. helyen zárt. A magyar pilóta, aki tőlünk tudta meg, hogy övé lett az év előzése, nem tulajdonít nagy jelentőséget a játékpiaccal kapcsolatos fejleményeknek.

Bereznay dobogóval zárta a Forma-1-es esport-bajnokságot

Gphírek2020.12.17, 21:33

Bereznay Dániel három pontszerzéssel és egy dobogóval zárta a 2020-as F1 Esports Pro Seriest. A magyar versenyző 5. lett az összetettben, csapattársa megnyerte az idei kiírást. Az Alfa Romeo a 2. pozíciót szerezte meg az istállók között.

Bereznay két bravúros dobogót szerzett az F1-es esport-bajnokságban

Gphírek2020.11.19, 22:16

Bereznay Dániel SIlverstone-ban és Spa-Francorchamps-ban is dobogós helyezést szerzett, ráadásul mindkétszer az utolsó körben nyert pozíciót. Monzában viszont nem sikerült az időmérő, a futam után pedig matematikai esélyét is elvesztette a bajnoki címre.

Bereznayt megbüntették, így pont nélkül maradt az F1-es esport-futamon

Gphírek2020.11.05, 22:12

Bereznay Dániel a 7. helyet szerezte meg az F1 Esports Pro Series ausztriai futamán, azonban egy utólagos büntetés miatt csak a 12. helyen rangsorolták. A magyar pilóta a bajnokság 5. helyén áll, 86 ponttal lemaradva az összetettet vezető csapattársa mögött.

Nem Bereznayról szólt az F1-es esport-bajnokság ütközéssel záruló fordulója

Gphírek2020.11.04, 23:13

Bereznay Dániel egy 13. és egy 8. helyet szerzett az F1 Esports Pro Series hollandiai, illetve kanadai fordulóján. A magyar versenyző ezzel visszacsúszott a tabella 5. helyére, és öt futam után 71 pontos hátrányban van az élen álló csapattársához képest.

Újabb dobogót szerzett Bereznay Dániel az F1-es esport-bajnokságban

Gphírek2020.10.15, 22:30

Bereznay Dániel a 3. helyen zárt az F1 Esports Pro Series sanghaji futamán. A magyar pilóta vezetett, de a kerékcsere után beszorult riválisa mögé, az utolsó körökben pedig még csapattársa is megelőzte.

Magyar dobogóval indult az F1-es esport-szezon

Gphírek2020.10.14, 22:50

Sokáig vezetett, de végül csapattársa mögött a 2. helyen végzett Bereznay Dániel az F1 Esports Pro Series bahreini nyitóversenyén. A vietnámi időmérő viszont rosszul sikerült számára, ami a versenyét is megpecsételte.

Leclerc-éket legyőzte, az igazi kihívás most jön Bereznay Dániel esportolónak

Gphírek2020.10.13, 22:33

A tavaszi és kora nyári F1-es futamok halasztásával, illetve törlésével előtérbe került a virtuális versenyzés, Bereznay Dániel pedig többek között Charles Leclerc ellen nyert futamot. Ez inkább élmény volt számára, a valódi kihívás most következik, ahol olyan mezőnyben kell bizonyítania, ahol csupán 1-2 tizedmásodperces különbségek vannak.

Alonso az utolsó helyről nyert virtuális futamot, de a bajnokságot elbukta

Gphírek2020.06.28, 16:41

Hiába nyerte meg Fernando Alonso az All Star Series le mans-i fordulójának első versenyét az utolsó helyről, a második futamról kiesett, és az összetettben Juan Pablo Montoya győzött. Romain Grosjean indul a virtuális Race of Champions-tornán. Heti esport-összefoglaló.

Button visszavágott Alonsónak a virtuális indianapolisi futamon

Gphírek2020.06.21, 18:17

Jenson Button nyerte az All Star Series indianapolisi fordulójának második versenyét, az elsőn pedig ütközött Fernando Alonsóval. Charles Leclerc szerint ugyan vezetéstechnikailag nem, de mentálisan nagyon is segített neki az esport-sorozat. George Russell azt emelte ki, hogy győzelmeinek köszönhetően sokkal több figyelmet kapott, mint bármelyik F1-es futama után. Heti esport-összefoglaló.

Russell az esportolók magasságában, az F1-esek pórul jártak Le Mans-ban

Gphírek2020.06.14, 20:15

George Russell zsinórban 4. győzelmét aratta a Virtuális Kanadai Nagydíjon. Az utolsó F1-es esport-futamon csupán négy pilóta vett részt a jelenlegi mezőnyből, mivel néhány versenyzőnek a Le Mans-i 24 órás versenyen volt jelenése. A viadalon Charles Leclerc-t és Max Verstappent technikai hibák hátráltatták, míg Fernando Alonsóval egy rosszkor kiszabott büntetés babrált ki.

Leclerc betlizett, Alonso célba vette a virtuális Triple Crownt

Gphírek2020.06.07, 21:18

Folytatódott a virtuális autóversenyek dömpingje a hétvégén. Fernando Alonso monacói győzelmével ráhajtott a virtuális Triple Crownra is, a Forma-1-esek hivatalos futamán Charles Leclerc pedig várakozáson alul teljesített, ami összetettbeli vezető helyébe került.

Alonso ismét duplázott, Button pedig bajnokságot nyert szimulátoron

Gphírek2020.05.31, 18:29

Fernando Alonso a múlt heti indianapolisi forduló után Silverstone-ban is mindkét futamot megnyerte az All Star Series elnevezésű esport-versenyen. A bajnokságban egy másik F1-es világbajnok, Jenson Button végzett az élen. A profi szimulátorosok versenyén egy magyar pilóta 2. helyen ért célba. Charles Leclerc ezúttal virtuális ralikrosszban szerepelt, és bár futamot nyert, nem jutott túl a selejtezőn. Szombaton nyilvánosságra hozták a virtuális Le Mans-i 24 órás verseny nevezési listáját, ahol számos jelenlegi és egykori F1-es pilóta, valamint egy magyar versenyző is megtalálható. Heti esport-összefoglaló.

A szimulátorversenyen csaló pilóta azzal védekezik: csak viccelni akart

Gphírek2020.05.26, 19:57

Daniel Abt elismerte hibáját, ugyanakkor leszögezte, semmilyen rossz szándék nem volt benne, amikor egy profi szimulátorost küldött maga helyett a Formula E esport-versenyére, viccnek szánta a trükköt, amit ellenfelei és a versenysorozat szervezői is csalásként értelmeztek. A német Formula E-pilóta megerősítette a feltételezéseket, miszerint az Audi véglegesen megválik tőle.

Az Audi kirúgja a szimulátorversenyen csaló pilótáját

Gphírek2020.05.26, 13:39

Újabb botrány rázta meg a virtuális autóversenyzés világát. Ezúttal a Formula E szolgáltatta az eseményeket, ugyanis kiderült, hogy Daniel Abt, az Audi pilótája helyett egy profi szimulátoros versenyzett és szerzett dobogót a legutóbbi futamon. A gyártó gyakorlatilag kirúgja a sportolót.

Russell simán nyert, mögötte teljes káosz a Virtuális Monacói Nagydíjon

Gphírek2020.05.24, 20:36

George Russell hibátlanul versenyezve, több mint 40 másodperccel nyerte a Virtuális Monacói Nagydíjat. Mögötte azonban zajlottak az események, hiszen több ütközés, megpördülés és egy esős időmérő is tarkította az estét. Fernando Alonso szombaton kettős győzelmet aratott az indianapolisi oválpályán tartott esport-futamon.

Alonso hatalmas borulással debütált a virtuális versenyzés világában

Gphírek2020.05.17, 18:56

Fernando Alonso bemutatkozott az All Star Series nevű esport-versenyen. Bár az időmérő edzés biztatóan alakult a kétszeres F1-es világbajnok számára, végül mindkét futamot idő előtt kellett befejeznie. Lando Norris a múlt heti dobogó után győzött a Supercars sorozatában. David Coulthardot és Nico Rosberget ma este 7 órától lehet látni. Heti esport-összefogaló.

Russell nyert az F1 esport-versenyén, Bereznay legyőzte Leclerc-éket

Gphírek2020.05.10, 23:38

George Russell nyerte a Virtuális Spanyol Nagydíjat, miután nagy csatában legyőzte Charles Leclerc-t. A brit pllóta az utolsó pillanatban szerezte meg a győzelmet, miután riválisa is megkapta azt az időbüntetést, amivel ő már rendelkezett. Szombaton Bereznay Dániel olyan mezőnyben nyert futamot, amelynek többek között Leclerc is tagja volt.

Barátságokat szül az F1-es mezőnyben a koronavírus alatti esport

Gphírek2020.05.04, 15:49

George Russell, a Williams Forma-1-es pilótája érdekes dologra mutatott rá: a koronavírus-járvány miatt elszaporodó online versenyek közelebb hozták egymáshoz a mezőny néhány tagját, és új barátságok szövődtek.

Albon óriási csatában vágott vissza Leclerc-nek az F1-es esport-versenyen

Gphírek2020.05.03, 20:45

Alexander Albon hatalmas csatában győzte le Charles Leclerc-t, és megnyerte az Interlagosban rendezett esport-futamot. A monacói pillótát egy büntetés is hátráltatta, aminek következtében még a 2. helyről is lecsúszott.

Botrány a virtuális Indy 500-on, Norrist szándékosan ütötték ki az élről

Gphírek2020.05.03, 14:58

Lando Norris közel volt ahhoz, hogy megnyerje a virtuális Indy 500-at, azonban nem sokkal a vége előtt tönkretették a versenyét, a jelek szerint szándékosan. Nem ez volt az egyetlen ellentmondásos eset a versenyen, többek között Marcus Ericssont is az élről ütötték ki.

Balhés reménység miatt kidobták az esport-versenyről, az F1 kárpótolja

Gphírek2020.04.30, 09:06

Vasárnap egy fiatal szurkoló annak ellenére nem tudott részt venni egy rajongóknak szervezett virtuális versenyen, hogy szinte az utolsó pillanatig ott volt a szerveren. Miután az érintett megosztotta történetét a nyilvánossággal, az F1 tisztázta a helyzetet, és igyekszik kárpótolni őt.

Button és Norris is esport-futamot nyert, ismét magyar siker a WTCR-ben

Gphírek2020.04.26, 19:09

Jenson Button második versenyét nyerte meg a Legends Trophy elnevezésű eseményen. A brit pilóta Charles Leclerc-rel egyetemben egy GT-futamon is elindult, ahol viszont nem volt szerencséje. Ellentétben Lando Norrisszal, aki első virtuális IndyCar-versenyén máris győzni tudott. Ami a magyarokat illeti, a WTCR-ben ismét örülhettünk, emellett pedig elindul egy hazai széria is. Heti esport-összefoglaló.

Norris követné Alonso példáját, ő is részt venne az Indy 500-on

Gphírek2020.04.26, 13:06

Lando Norris kijelentette, ugyan jelenleg Forma-1-es karrierjére koncentrál, pályafutása során valamikor szívesen elindulna az Indy 500-on. Mindezt azok után nyilatkozta, hogy megnyert egy IndyCar által szervezett esport-versenyt.

Leclerc: Az esport-közvetítések megmutatják az igazi énemet

Gphírek2020.04.23, 16:10

Charles Leclerc kijelentette, az esport-versenyek közvetítésével a rajongók láthatják, milyen a valódi személyisége. A monacói pilóta elmondta, elsősorban az otthon lévő rajongóit szeretné szórakoztatni, de a futamok nekik, versenyzőknek is segítenek. Hozzátette, bízik benne, hogy csapattársa idővel csatlakozik hozzájuk.

Leclerc rákapott a szimulátorra, Vettel is követheti őt

Gphírek2020.04.21, 16:35

Vasárnap Charles Leclerc újabb győzelmet ért el az F1 esport-sorozatában, miközben Sebastian Vettel is elkezdett ismerkedni a szimulátorozással. Kimi Räikkönen nem követi a példájukat.

Leclerc legyőzte Albont, és megnyerte a Virtuális Kínai Nagydíjat

Gphírek2020.04.19, 23:27

Charles Leclerc nyerte a Virtuális Kínai Nagydíjat. A monacói pilóta a verseny egy szakaszában nagy csatát vívott Alexander Albonnal, végül azonban magabiztosan győzött. Bereznay Dániel 5. lett a profi esportolók versenyén.

Albon és Button is esport-futamot nyert, magyar siker is született a héten

Gphírek2020.04.12, 19:12

A jelenlegi F1-es mezőnyből Alexander Albon, a korábbi versenyzők közül Jenson Button nyert a hét esportversenyein, melyek a jótékonyságról szóltak. Max Verstappen bejutott a virtuális Porsche Szuperkupa negyvenfős mezőnyébe. Michelisz Norbertéknél mindkét versenyen magyar siker született, a WTCR-világkupa tavalyi győztese pedig saját esport-sorozatot indít. Heti esport-összefoglaló.

Az igazi versenyekre is jó hatással lehet a virtuális F1-es futamok sikere

Gphírek2020.04.11, 12:34

Miközben a legtöbb F1-es pilóta az átlagemberekhez hasonlóan várakozó álláspontra állt be a koronavírus közepette, a fiatal generáció tagjai most is tudják növelni a népszerűségüket.

Győzelmi lobogóval ünnepli Leclerc sikerét a Ferrari

Gphírek2020.04.07, 09:07

Maranellóban is megünnepelték, hogy Charles Leclerc megnyerte élete első F1-es esport-versenyét, amelyen már több jelenlegi ellenfele, és a 2009-es világbajnok Jenson Button is részt vett. Max Verstappen és a Renault viszont nem száll be.

Leclerc rajt-cél győzelmet aratott a virtuális F1-es versenyen

Gphírek2020.04.05, 23:54

Charles Leclerc nyerte az F1 hivatalos virtuális versenyét. A monacói pilóta a pole pozícióból indulva rajt-cél győzelmet aratott a melbourne-i pályán tartott futamon. George Russell a 3. helyen végzett.

Leclerc is elindul az F1 hivatalos esportversenyén

Gphírek2020.04.02, 19:31

Öt jelenlegi F1-es pilóta is részt vesz a Forma-1 vasárnapi hivatalos esportversenyén. Az egyikük Charles Leclerc lesz, aki a jelek szerint öccsével, Arthurral indul egy csapatban.

Verstappen ütközött Norrisszal, Michelisz is virtuális sorozatban indul

Gphírek2020.03.29, 18:51

Max Verstappen az eddigi hatból három futamot is megnyert a Redline által szervezett esport bajnokságban. A második versenyen viszont az első helyért csatázva csúszott ki, amivel Lando Norrist is kiütötte. Szombaton egy kétszeres világbajnok pilóta is rajthoz állt.  A WTCR szintén virtuális bajnokságot indít Michelisz Norbertéknek. Heti esport-összefoglaló.

Bereznay oda-vissza verte az F1-es pilótákat a bahreini esport-versenyen

Gphírek2020.03.22, 22:35

Bereznay Dániel egy első és egy harmadik helyet szerzett a Bahreini Nagydíj helyett megtartott esport-versenyen. A két aktív F1-es pilóta jól szerepelt, hiszen Lando Norris és Nicholas Latifi is mindkét alkalommal pontot szerzett.

Új, virtuális versenysorozatot indított a Forma-1

Gphírek2020.03.20, 13:29

A 2020-as szezon még egy ideig nem fog elindulni, az F1 azonban nem hagyja verseny nélkül a rajongókat, és létrehozott egy virtuális szériát, amelyben a mezőny több tagja is elindulhat.

Bereznay Dani leiskolázta az F1-es pilótákat a virtuális Melbourne-ben

Gphírek2020.03.15, 23:56

Lando Norris, Stoffel Vandoorne és Bereznay Dániel részvételével vasárnap késő délután is rendeztek egy online autóversenyt az elmaradt F1-es Ausztrál Nagydíj pótlására. Az első helyet az Alfa Romeo magyar esportolója szerezte meg, aki ezután nagy dicséretet kapott a McLaren pilótájától.

Az esportolók jól elpáholták Verstappent és a többi igazi versenyzőt

Gphírek2020.03.15, 16:16

Egy videojátékos, Jernej Simoncic győzelmét hozta az első olyan esport-verseny, amelyet a Forma-1-es Ausztrál Nagydíj törlése után, több valódi autóversenyző, köztük Max Verstappen részvételével rendeztek. A Red Bull holland versenyzője jó tempót mutatott, de nem tudott beleszólni a dobogós helyezések sorsába.

Verstappen és Norris esport-versenyekkel pótolja az Ausztrál GP-t

Gphírek2020.03.14, 18:54

Az F1 két fiatal tehetsége, Max Verstappen és Lando Norris is részt vesz egy-egy vasárnapi esport-versenyen, amelyeket online is lehet majd követni. A McLaren-pilóta ellenfelei között ott lesz Bereznay Dániel, az Alfa Romeo esport-versenyzője is.

Álom marad egyelőre a női versenyzők indulása az F1-ben

Gphírek2020.01.31, 18:35

Az idén a fenntarthatóság, két évvel ezelőtt viszont a nők helyzete volt a legfőbb társadalmi relevanciájú téma a Forma-1-ben. Noha a grid girlöket betiltották, nem látni, hogy kiegyenlítődnének a szerepek, a női versenyzők áttörése pedig még az esportban sincs a láthatáron.

Räikkönen meglátta a kamerámat, és egy ideig hozzám sem szólt

Gphírek2020.01.11, 11:57

Bereznay Dániel 2019-ben is részt vett az F1 esport Pro Series bajnokságban, és a korábbi 2. hely után a 3. lett. A szezon vége nem csak arra adott lehetőséget, hogy kivesézzük a történteket: szóba került a csapatváltás, az esportos fegyverkezési verseny, valamint Kimi Räikkönen is.

Győzelmével megvan az összetett 3. hely az esportos Bereznay Dánielnek

Gphírek2019.12.05, 09:53

Bereznay Dániel az összetett 3. helyén zárta az F1 esports-bajnokságot. A magyar versenyző az utolsó futamon aratott győzelemmel jött fel a dobogóra.

Két győzelmével Bereznay Dániel újra az F1 esport élmezőnyében küzdhet

Gphírek2019.11.07, 17:05

Az Alfa Romeo színeiben is megszerezte első győzelmeit Bereznay Dániel, az F1 esports-bajnokság magyar tagja. A 19 esztendős versenyző a küzdelmes kezdés után újra az élmezőnyt ostromolja.

Tudna-e F1-es autót vezetni egy esport-versenyző?

Gphírek2019.10.05, 13:27

Követői kérdéseire válaszolt Bereznay Dániel esport-versenyző az Olasz Nagydíj helyszíne, Monza felé haladva.

Hatalmas csata után szerzett dobogót Bereznay Dániel esport-versenyző

Gphírek2019.10.03, 20:39

Bereznay Dániel az este harmadik futamán dobogón végzett, ráadásul mindezt egy látványos csatában sikerült elérnie. Az Alfa Romeo esport-versenyzője hat verseny után a 7. helyen áll a bajnokságban.

Gasly: A virtuális versenyzés szinte izgalmasabb, mint az F1

Gphírek2019.09.14, 11:14

A tiszta és izgalmas versenyzést, valamint a pilóták okos taktikázását méltatta Pierre Gasly, a Toro Rosso pilótája az F1-es esports-bajnokság nyitófordulója után. A francia pilóta szerint ez a világ már-már izgalmasabb, mint a valóság.

Nem indult jól a szezon Bereznay Dániel esport-versenyzőnek

Gphírek2019.09.12, 09:58

Bereznay Dániel versenyképes volt az Alfa Romeo színeiben, de az első három futamon megkeserítették az életét a fékek. Volt csapattársa, a tavalyi bajnok sem ment jól.

Räikkönen kipróbálta a játékot, és nehezebbnek tartja az igazi autónál

Gphírek2019.08.22, 09:20

Már a harmadik kiírás közeledik az F1 hivatalos esport-bajnokságában, de még mindig furcsának hat, hogy videojátékkal is rendeznek F1-es futamokat. Az Alfa Romeo esport-csapatának főnökével, Aarav Aminnal beszélgettünk a virtuális versenyzés hátteréről.

Kiderült, melyik lesz Bereznay Dániel új F1-es esport-csapata

Gphírek2019.07.11, 11:01

Az F1 esport-sorozatának magyar tagja nemrég távozott a Mercedestől, és az idei bajnokság selejtezője előtt bejelentették, hogy melyik alakulat tagjaként folytatja a pályafutását.

A virtuális világban is komoly kihívás a kanadai pálya - videó

Gphírek2019.06.07, 12:20

Centikre vannak a falak, nincsenek nagy bukóterek, annál több viszont a komoly féktáv. Bereznay Dániel, az F1 esport-bajnokságának magyar versenyzője a GPhírek pályabemutató-rovatában szemléltette, hogy mennyire lesz nehéz dolguk a versenyzőknek a hétvégi Kanadai Nagydíjon.

Komoly díjat kapott az F1 első magyar esport-versenyzője

Gphírek2019.06.01, 18:59

Két kategóriában jelölték, hogy aztán mindkettőt megnyerje Bereznay Dániel, az F1 hivatalos esport-bajnokságának első magyar versenyzője a budapesti PlayIT díjátadóján. A Mercedes csapatával a minap szakító sportolót az elismerés csak megerősítette abban, hogy nem felesleges, amit csinál, és motiválja a közelgő szezonra.

Aki szimulátorban megverné Hamiltont

Gphírek2019.02.03, 09:26

Bereznay Dániel révén magyar pilóta is részt vesz a Forma-1 esport-bajnokságában, ráadásul a Mercedesszel megnyerték a csapatversenyt is. Egy kávé mellett körbejártuk vele, hogy mi is az a virtuális autóversenyzés, és lehet-e ezt egyáltalán sportnak nevezni.

Jövőre a virtuális F1-ben is megküzdhet a Ferrari és a Mercedes

Gphírek2018.11.20, 09:42

Véget ért az F1 Esports Pro Series első olyan évada, amelyben valódi csapatok indítottak versenyzőket. Egyedül a Ferrari maradt távol, a sportág vezetői azonban szeretnék, ha jövőre csatlakozna.

Megvan az F1 e-sport bajnokságának első magyar győztese - videó

Gphírek2018.11.01, 11:53

Saját maga és Magyarország első győzelmét aratta Bereznay Dániel, a Mercedes pilótája az F1 Esports Pro Series-ben.

A címvédővel egy csapatban az F1 első magyar esport-pilótája

Gphírek2018.08.07, 19:21

Hivatalossá vált, hogy kilencedikként az F1-es Mercedes istálló is indít csapatot az F1 Esports Series második szezonjában, a brackley-ieknél Bereznay Dániel az egyik pilóta.

Verstappen Budapesten: Majd 40 évesen ráérek lazítani

Gphírek2018.07.27, 10:30

A nyári szünet előtti utolsó hétvégén, a Magyar Nagydíj helyszínén kérdeztük Max Verstappent, hogyan viselte az elmúlt hetek hajtós időszakát, és vállalna-e még több versenyt, akár virtuálisan is.

Magyar versenyző is bekerült az F1 esport legjobbjai közé

Gphírek2018.07.11, 19:57

Bereznay Dániel a Mercedes virtuális autóját vezetheti majd kilenc F1-es esport csapat 16 pilótája között.

Előző
  • 1
Következő