Forma-1-es hír

címke rss

Vettel győzelemként ünnepelte zseniális utolsó körös előzését - videó

Gphírek2022.10.24, 16:07

Sebastian Vettel az USA Nagydíj utolsó körében, fantasztikus manőverrel előzte meg Kevin Magnussent, majd diadalittasan üvöltött bele a rádióba. A négyszeres világbajnoknak hiányozni fognak ezek a pillanatok a visszavonulása után.

Hamilton: Még mindig itt vagyok, és a csúcsra tudom vinni az autót

Gphírek2022.10.24, 13:13

Lewis Hamilton úgy véli, Max Verstappen elsősorban az egyenesekben volt gyorsabb nála az USA Nagydíj végén, és azt is elárulta, miért volt nehéz védekeznie. A hétszeres világbajnok kijelentette, hogy még mindig képes csúcsra járatni az autót.

Sainz odaszúrt az őt kiütő Russellnek: Ilyen hibát nem követnek el az élen

Gphírek2022.10.24, 11:01

Carlos Sainzot bosszantja, hogy lényegében ismét az első körben ért véget számára a verseny az USA Nagydíjon, és odaszúrt az őt megforgató George Russellnek. A brit pilóta elnézést kért ellenfelétől, és elárulta, rosszul mérte fel, hogy mire készül a Ferrari versenyzője.

Hihetetlen, megbüntették a hősiesen versenyző Alonsót, pontot sem szerzett

Gphírek2022.10.24, 12:23

Súlyos, 30 másodperces büntetést kapott Fernando Alonso, miután a Haas óvását követően a sportfelügyelők úgy ítélték meg, hogy autója nem volt elég biztonságos. A másik érintett, Sergio Pérez megtarthatta negyedik helyét.

Ismét életet menthetett a glória Alonsóék ijesztő baleseténél - videó

Gphírek2022.10.24, 07:56

Lance Strollt három rajthellyel megbüntették a következő futamra, miután ütközött Fernando Alonsóval, és a sportfelügyelők őt találták felelősnek a balesetért, amely sokkal rosszabbul is végződhetett volna. A fantasztikus felzárkózást bemutató spanyol pilóta eredményét megóvta egy másik csapat. Frissítés: megbüntették, Alonso elveszítette a pontjait.

Verstappen: Nem nézett ki jól...

Gphírek2022.10.23, 23:37

A Red Bullt alapító Dietrich Mateschitz emlékének ajánlja az austini sikert. Leclerc kicsit csalódott, hogy nem jutott magasabbra a dobogó harmadik fokánál.

Felöklelték a Ferrari meglepetésemberét

Gphírek2022.10.23, 21:37

Már a rajtnál kiesett a pole pozíciót kiharcoló Carlos Sainz Austinban, akit előbb megelőzött Max Verstappen, majd eltalálta az autóját George Russell. Utóbbi 5 másodperces büntetést kapott, de ez nem vigasztalja a spanyolt, akinek a kiforgás után fel kellett adnia a versenyt, mert kilyukadt a hűtőrendszere.

Óriási csatában dőlt el a győzelem sorsa az Amerikai Nagydíjon

Gphírek2022.10.23, 23:10

Verstappennek a problémák, a Red Bull döbbenetes hibája és Hamilton sem jelentettek leküzdhetetlen akadályt, a vártnál nehezebben állította be a győzelmi rekordot Austinban. A Mercedes és Leclerc is nagy csatára késztette.

Az utolsó pillanatban is változott az Amerikai Nagydíj rajtrácsa

Gphírek2022.10.23, 19:24

Egy Ferrari és egy Red Bull az első sorból indul, de az egymással a vb-pontverseny második helyéért harcoló csapattársaik jóval hátrébbról vágnak neki az 56 körös versenynek. Rajtuk kívül további négy pilótát büntettek meg erőforráselemek cseréjéért, így elsősorban az Aston Martin pilótái előtt adódik komoly esély egy jó szereplés elérésére. A két Mercedes a második sorból rajtolva akár a győzelemért is harcban lehet, de Sergio Pérez és Charles Leclerc dobogós céljai sem reménytelenek.

Schumacher keményen beszólt a Haas csapatfőnökének

Gphírek2022.10.23, 17:36

Ralf Schumacher unokaöccsét is megvédve úgy gondolja, hogy Günther Steiner túl sok kritikát fogalmaz meg mindkét pilótájával szemben, elsősorban a médián keresztül.

Daniel Ricciardót és a mercedeseket ezúttal személyesen viccelte meg az F1 parodistája - videók

Gphírek2022.10.23, 23:29

A Forma–1-es pillanatok kifigurázásában jeleskedő Conor Moore a helyszínen nézte meg az austini versenyhétvégét, így a paddockban találkozhatott azokkal a pilótákkal és csapatfőnökökkel is, akiket már sokszor utánzott.

Ezt a büntetést kaphatja a Red Bull, ahol már a gyerekeket is zaklatják

Gphírek2022.10.23, 18:50

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner azt állította, hogy a 2021-es költségkorlát átlépése a csapat alkalmazottainak gyerekeire is hatással van, ugyanis őket is zaklatják emiatt az iskolai játszótereken. Vasárnap az is kiderült, hogy Dietrich Mateschitz halála miatt néhány napra felfüggesztik a tárgyalásokat az FIA és a Red Bull között.

Schumacher sorsa nem a vagyonos új szponzoron múlik

Gphírek2022.10.23, 09:10

A Haas versenyzői felállásába nem szól bele az új főtámogató, Mick Schumachernek így nem kell amiatt aggódnia, hogy egy amerikai pilóta miatt dobják őt.

Sainz felfedte, mik segítették a váratlan pole pozícióhoz

Gphírek2022.10.23, 09:48

Második alkalommal végzett az élen időmérőn a spanyol pilóta, aki többször karnyújtásnyira állt a sikertől, csak a nüanszok nem felé billentették a mérleg nyelvét. Szerinte a sikerben való hit és a kísérletezés is hozzájárult ehhez.

A szalagkorlát fejezte le a tehetséges pilótát a Forma-1-es Amerikai Nagydíjon

Gphírek2022.10.23, 10:35

Elkerülhető katasztrófák és súlyos sérülések is történtek már az egyesült államokbeli versenyeken, ahol bojkottált futamot és egy célba tolt autóval megszerzett világbajnoki címet is láthatott már a közönség. Magyarország és a Schumacher család számára is a legemlékezetesebb helyszínek közé tartozik az USA, ahol számos különböző pályán rengeteg izgalmas és fordulatos versenyre került már sor. Ezekből készítettünk összeállítást.

Hiába a legjobb idei rajthely, Hamilton többet várt az időmérőtől

Gphírek2022.10.23, 01:55

A Mercedes mindkét versenyzője jobb eredményre számított, de a csapatfőnök szerint a futamon még okozhatnak meglepetést a második rajtsorból indulva. A Ferrarinál is számolnak velük.

Verstappen és Leclerc is megható módon emlékezett Mateschitzre

Gphírek2022.10.23, 06:06

Az USA Nagydíj időmérőjén a pole pozíciót megszerző Carlos Sainz a Red Bullt tartja a futam esélyesének, és csapattársához hasonlóan kiemelte a rendkívül erős szelet. Charles Leclerc és Max Verstappen egyaránt megemlékezett a Red Bull néhai alapítójáról, illetve tulajdonosáról, Dietrich Mateschitzről.

Nagy meglepetést okozott a Ferrari az időmérőn

Gphírek2022.10.23, 09:19

Verstappen nem találta a ritmust és hiába vetett be egy trükköt az utolsó kísérleténél, csak 3. lett. Az USA Nagydíjnak Carlos Sainz vághat neki az élről, az időmérőn 2. Charles Leclerc-t büntetés miatt hátrébb sorolják.

Meghalt a Red Bull alapítója

Gphírek2022.10.23, 00:38

Dietrich Mateschitz, a Red Bull márka alapítója 78 éves korában halt meg betegség következtében. Különleges csapata nagy sikereket ért el a Forma-1-ben.

Az FIA változtat a Verstappen vb-címét eredményező szabályon

Gphírek2022.10.22, 22:32

Az FIA bejelentette, hogy felülvizsgálja azt a szabályt, aminek köszönhetően Max Verstappen már Japánban megszerezte a világbajnoki címet. Charles Leclerc úgy véli, bizonyos területeken javulnia kell a sportágnak, mert Szuzukában hatalmas volt a káosz a leintés után.

Verstappen a végén robbantott, Leclerc-t nagy csapás érte az időmérő előtt

Gphírek2022.10.22, 22:04

Bár sokáig szorosnak tűnt, végül Max Verstappen nagy fölénnyel végzett az élen az USA Nagydíj harmadik szabadedzésén. A mögötte záró Charles Leclerc szinte biztosan nem harcolhat a győzelemért, mert hátrasorolják a rajtrácson.

Újabb ülés kelt el az F1-ben, de egy feltételnek teljesülnie kell

Gphírek2022.10.22, 20:32

A Williams csapatfőnöke bejelentette, hogy Logan Sargeantet szánják Alexander Albon jövő évi csapattársának. Az amerikai pilótának azonban meg kell szereznie a szükséges pontszámot a szuperlicenchez.

Újabb sorozatot indítanak a női autóversenyzőknek?

Gphírek2022.10.22, 12:00

Más lenne, mint a bizonytalan jövőjű W Series, az utánpótlást segítené. .

Ezt tudjuk és sejtjük a Red Bull nagy vitát kavaró kihágásáról

Gphírek2022.10.22, 11:35

Könyvelési fronton indult be a legújabb csata a Forma-1-ben, a Red Bullra mérgesek az ellenfelek. Összegyűjtöttük, mit tudunk biztosan és mi az, amiről spekulálnak a költségkeretet túllépő csapat kihágása kapcsán.

Hamilton szerint a Mercedes közel van az első helyhez Austinban

Gphírek2022.10.22, 10:04

Az USA Nagydíj pénteki napja alapján Lewis Hamilton úgy véli, közel vannak a Red Bullhoz és a Ferrarihoz. A szintén optimista George Russell és Andrew Shovlin mérnökigazgató egyaránt úgy látja, hogy a fejlesztések beváltak.

Jól kezdett a Ferrari, de mindkét pilótát büntetés fenyegeti

Gphírek2022.10.22, 09:58

Charles Leclerc és Carlos Sainz is jól érezte magát az autóban az USA Nagydíj pénteki napján. Ugyanakkor elképzelhető, hogy egyikük sem szállhat harcba a győzelemért, mivel sajtóértesülések szerint mindkettejüket a rajtrács végére sorolhatják.

Tragédia a Haasnál, meghalt az egyik csapattag

Gphírek2022.10.22, 09:49

Betegségben elhunyt szerelőjük, Harvey Cook emléke előtt tisztelegnek az autón az USA Nagydíj hétvégéjén egy matricával. Chris Medland újságíró azt írta, Cook 31 éves korában ezen a héten vesztette el a küzdelmet a rákkal, ami előtt technikusként dolgozott a garázsban, majd a betegsége alatt a gyárba helyezték át.

A Pirelli nehéz helyzetbe hozta Verstappent, aki így is optimista

Gphírek2022.10.22, 08:24

Max Verstappen elárulta, a Pirelli döntése miatt a többiekhez képest is kevesebb releváns adatot tudott gyűjteni a második szabadedzésen, de az első gyakorlás alapján így is optimista. A megbüntetett Sergio Pérez az időmérő jelentőségét emelte ki.

A Ferrari maradt az élen a következő idényt meghatározó edzésen

Gphírek2022.10.22, 01:30

Charles Leclerc zárt az élen az USA Nagydíj második szabadedzésén, de rajta kívül csak Valtteri Bottas és Daniel Ricciardo autózott értékelhető időt, a többiek végig a Pirelli jövő évi prototípus abroncsait tesztelték. Lewis Hamilton feltartotta Fernando Alonsót, majd kis híján eldobta az autót, Max Verstappen kocsija meghibásodott.

Nevetségesnek tartja a Forma-1 szabályrendszerét a McLaren tehetsége

Gphírek2022.10.21, 23:08

Colton Herta sikertelen próbálkozását követően riválisa, Pato O'Ward „viccnek" minősítette, ahogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a szuperlicenc-pontok tekintetében az IndyCart kezeli.

Balesettel és Red Bull-büntetéssel indult az austini F1-es hétvége

Gphírek2022.10.21, 22:04

Carlos Sainz zárta az élen az USA Nagydíj első szabadedzését, Max Verstappent és Lewis Hamiltont megelőzve. Antonio Giovinazzi összetörte az autót a számos újonc részvételével zajló gyakorláson, amelyen kiderült, hogy legalább két versenyzőt megbüntetnek.

Mutatjuk, milyen intézkedéseket hozott az FIA a botrányos hibája után

Gphírek2022.10.21, 18:55

Az irányító testület alapos elemzést végzett a Japán Nagydíj eleji eseményekről a pilóták, a csapatok és a szurkolók felhívásai után, akik aggodalmukat fejezték ki, miután egy munkagép majdnem tragédiát okozott.

A kiváló eredményeket elérő nővére előtt tiszteleg Schumacher az austini hétvégén

Gphírek2022.10.21, 16:41

A megszokottnál is több pilóta döntött egyedi sisakfestés mellett az Amerikai Nagydíjra. A legtöbb fejfedőn amerikai szimbólumokat láthatunk majd, néhányan pedig személyes kötődésű motívumokat rakattak fel. Utóbbiak közé tartozik Mick Schumacher, aki a western lovaglásban remeklő testvére, Gina előtt tiszteleg. Nézze meg a közösségi médiában megosztott képeket a sisakokról!

Alonso elárulta, hogyan lehet Verstappenből minden idők legjobb pilótája

Gphírek2022.10.21, 14:56

A spanyol az immár hozzá hasonlóan kétszeres világbajnok holland magasztalása mellett a Red Bull szabályszegéséről is elmondta a véleményét.

Hamilton cselekvésre szólította fel a Forma-1 vezetését

Gphírek2022.10.21, 12:49

Lewis Hamilton úgy véli, az F1-nek, illetve a Liberty Mediának közbe kellene lépnie, hogy segítsen a csőd szélén álló W Seriesen. A hétszeres világbajnok szerint a növekvő bevételekből könnyen életben tudnák tartani a kizárólag nők számára kiírt sorozatot.

Újabb pilóta állt ki Schumacher mellett

Gphírek2022.10.21, 13:09

Esteban Ocon után Kevin Magnussen, a Forma-1-es Haas istálló dán versenyzője is úgy gondolja, hogy csapattársa, Mick Schumacher megérdemli, hogy a világbajnokság mezőnyében maradjon.

Vettel: Ostobaság lenne elvenni Verstappen világbajnoki címét

Gphírek2022.10.21, 11:36

Sebastian Vettel szerint nincs értelme elvenni Max Verstappen világbajnoki címét a Red Bull szabálysértése miatt, a négyszeres világbajnok ugyanakkor átláthatóságot követel az FIA-tól. Lewis Hamilton és Carlos Sainz egyaránt kemény büntetést szorgalmaz.

Az FIA kiegyezhet a szabálytalan Red Bull-lal

Gphírek2022.10.21, 09:00

Sajtóértesülések szerint az FIA ajánlatot tett a Red Bullnak a költségplafont érintő szabálysértés ügyében. Ezzel kapcsolatban Max Verstappen kijelentette, hogy az F1-ben mindenki képmutató.

Nem mindennapi látvány: lóháton vonult be a cowboy Ricciardo - videó

Gphírek2022.10.21, 12:50

Daniel Ricciardo a helyi hagyományokat felelevenítve lóháton, zenekísérettel érkezett meg az austini paddockba. Az ausztrál pilóta elárulta, miért nem akart kiscsapathoz igazolni.

Furcsa rekordot állít fel az Alpha Tauri

Gphírek2022.10.20, 16:03

A Motorsport.com a Twitteren tett közzé egy érdekes adatot az Alpha Tauri 2023-as pilótafelállásáról: Cunoda Juki és Nyck de Vries minden idők legalacsonyabb átlagmagasságú párosa lesz 163 centiméterrel. Cunoda 159, de Vries 167 centis, ezzel a Super Aguri csapat 2008-as 165 centis rekordját adják át a múltnak. (Ott szintén egy japán pilóta, Szato Takuma volt az egyik versenyző, Anthony Davidson csapattársaként.) Hozzá kell tenni, hogy a több évtizeddel korábbi pilóták közül sokak testmagasságáról nincs elérhető adat, így a rekordot értsük úgy, hogy a feljegyzések megléte óta ez a legalacsonyabb átlagmagasságú páros.

Forradalmi újítást jelentett be autójával az egyik F1-es csapat

Gphírek2022.10.20, 16:05

A McLaren a reklámok megjelenítésében lesz úttörő, míg a Haas bejelentette, hogy új névadó szponzort talált az orosz vállalattal való szakítás után.

Elutasította a Red Bull érdeklődését Norris

Gphírek2022.10.20, 14:34

Sergio Pérez helyett Lando Norris lehetne most Max Verstappen csapattársa, ha igent mond a hívásra, de a fiatal brit úgy érzi, a McLarennél jobbak a lehetőségei nagy sikereket elérni.

Híres bajnokcsapathoz igazolhat Latifi

Gphírek2022.10.20, 13:11

Nicholas Latifi karrierje az IndyCarban folytatódhat, méghozzá az igencsak erős Chip Ganassi csapatnál.

Kiszivárgott, milyen büntetést javasol az egyik rivális a Red Bullnak

Gphírek2022.10.20, 07:22

A McLaren elnöke, Zak Brown fogalmazta meg a véleményét az FIA és az F1 első emberének a költségvetési keret kapcsán. A szankciók mértékére és a rendszer egészének módosítására is tett javaslatot.

Látványos videón versenyez Hamilton egy vadászrepülővel

Gphírek2022.10.20, 07:12

A Mercedes és az órákat gyártó szponzoruk, az IWC az austini USA Nagydíj előtt forgatott egy reklámfilmet, aminek üzenete elsősorban az, hogy érdemes feszegetni a határokat és elvállalni a kihívásokat. A reklámban Hamilton a 2021-es versenyautójával kezd kisebb gyorsulási versenybe egy vadászrepülővel, majd látszik, hogy utasként is elvitték egy körre a levegőben.

Szabályváltozásokat jelentettek be a Forma-1 következő szezonjára

Gphírek2022.10.20, 07:04

A biztonság növelése érdekében vezetnek be módosításokat az autókra vonatkozó előírásokban, valamint a rajtsorrendet érintő büntetéseknél történik változás.

Verstappen utolérheti Schumacheréket az újabb bajnokavatást ígérő futamon

Gphírek2022.10.20, 07:04

Az USA Nagydíjon a Red Bull alighanem megszerzi a konstruktőri bajnoki címet, ráadásul Max Verstappen fontos rekordot állíthat be. A számos újonc részvételével zajló hétvége több szempontból is nagy kihívást jelenthet a pilótáknak.

De Vries elmondta, mivel vívta ki Helmut Marko elismerését

Gphírek2022.10.19, 16:16

A Red Bull tanácsadója vezérként számít Nyck de Vries-re 2023-ban az Alpha Taurinál, aki elmesélte, milyen volt az első személyes találkozásuk.

A Mercedes már tudja, hogyan rontotta el az autóját

Gphírek2022.10.19, 13:56

A technikai igazgató elmondta, hogy a hiba kijavítása sokáig tart, csak a szezon után sikerülhet. Emiatt hullámzik pályáról pályára a Mercedes teljesítménye.

A Ferrari kísérletezik és megint lépéshátrányba hozza Leclerc-t

Gphírek2022.10.19, 14:19

Egy új, várhatóan megbízhatóbb motort szerelnek be neki kísérleti jelleggel a hétvégi versenyen. Leclerc így már harmadszor fog rajtbüntetést kapni a szezonban.

Leclerc tagad egy felvetést saját hibáinak okáról

Gphírek2022.10.19, 11:06

Úgy érzi, fontos dolgokat is tanult az Imolában és a Franciaországban elkövetett vezetési hibákból. Azt állítja, egyik alkalommal sem erőltette túl a vezetést csapata hibáinak kompenzálása céljából.

Megvédték a sokkos állapotban megbüntetett társukat a pilóták

Gphírek2022.10.19, 08:28

Pierre Gasly az életveszélyes darus jelenet átélése után egy szabályszegés miatt még büntetést is kapott. Több versenyző szerint a francia semmi rosszat sem tett.

Verstappenék egyik kulcsembere okoz súlyos vitát a Red Bull szabálysértéséről?

Gphírek2022.10.19, 08:23

Holland sajtóértesülés szerint Adrian Newey besorolásával nem ért egyet a csapat és az FIA, ezért gondolhatja úgy a szövetség, hogy a tervezőmérnök gázsija beleszámít a költségvetési keretbe, amit az első ítélet szerint túllépett a Red Bull.

Először szurkolt NFL csapatának Hamilton, mióta társtulajdonos lett - képek

Gphírek2022.10.18, 19:20

NFL csapata tulajdonosként pedig első meccsén vett részt Kaliforniában, amikor a Broncos a Los Angeles Chargerst fogadta. A brit a közösségi médiában büszkén számolt be az eseményről.

Forma-1-es autóval érkezett a helyszínre az Aranylabda - videó

Gphírek2022.10.18, 18:36

Hétfő este került megrendezésre az Aranylabda díjátadó gálája, amelynek ezúttal fontos részét képezte egy Forma-1-es autó, hiszen Esteban Ocon volt a felelőse annak, hogy az Aranylabda megérkezzen a helyszínre. 

Verstappen: Nem vagyok robot

Gphírek2022.10.18, 15:39

Max Verstappen azt mondja, nem tudja összehasonlítani a 2022-es F1-es bajnoki címét a 2022-es bajnoki címével - amelyeket teljesen más körülmények között szerzett.

Hamilton: Az élet nem véletlen, úgyhogy ne kezeld úgy

Gphírek2022.10.18, 09:16

Lewis Hamilton rendszeresen oszt meg mély gondolatokat a követőivel a közösségi oldalain. Legutóbb arról tett vallomást, hogy néha egyedül érzi magát, most pedig az élet értelmét és annak nehézségeit taglalta. 

Helmut Marko egy sötét titkot tárt fel a Red Bullnál

Gphírek2022.10.17, 22:01

Helmut Marko szerint egy "egészségtelen kapcsolat" volt az egyik fő oka annak, hogy 2016-ban Carlos Sainz Jr. helyett Max Verstappent léptették elő Toro Rossótól a Red Bullhoz. Az osztrák nyíltan beszélt a csapaton belül zajló rivalizálásról.

Elképesztő videók készültek Verstappen titkos győzelmi bulijáról

Gphírek2022.10.17, 18:20

A hétvégén a holland pilóta a barátaival és egy riválisával is együtt ünnepelte a címvédését Monte-Carlóban.

Hatalmas dicséretet kapott a kirúgott Daniel Ricciardo

Gphírek2022.10.17, 17:06

Jos Verstappen úgy véli, fia legjobb F1-es csapattársa az ausztrál pilóta volt, mert az immár kétszeres világbajnok Max az "időmérős szörnyetegtől" tanult a legtöbbet.

Ultimátumot adtak Schumachernek, miközben a rekorder pilóta a helyére készül

Gphírek2022.10.17, 14:42

Sebastian Vettel távozása ellenére jó esélye van, hogy 2023-ban is lesz német versenyző a Forma-1-ben, ám kérdéses, hogy ki lesz az. Mick Schumacher esélyeiről információkat osztott meg a Haas tulajdonosa, közben pedig Nico Hülkenberg intenzívebb edzéssel készül arra, hogy a csapat őt választja.

Leclerc-t arcon csapta a valóság a drámai végjáték után

Gphírek2022.10.17, 09:48

A Japán Nagydíj utáni büntetése és ezzel Verstappen bebiztosított vb-címe hatalmas pofon volt a monacóinak, ez pedig az arcán is látszódott – így gondolja Christian Klien, a Red Bull korábbi pilótája.

Fiatalokat megszégyenítő formában a 82 éves világbajnok, aki újra F1-es autóba ült - videó

Gphírek2022.10.17, 06:31

A McLaren 2013-ban használt MP4-28-as autójával tehetett meg néhány kört az egyesült államokbeli Laguna Seca-i versenypályán Mario Andretti. Az 1978-as világbajnok elmondása szerint ezzel teljesítette a bakancslistája utolsó tételét is.

Óriási születésnapi bulit csaptak Leclerc-nek, hatalmas tortát kapott

Gphírek2022.10.16, 18:28

Charles Leclerc a mai napon ünnepli 25. születésnapját, és ez alkalomból óriási bulit rendeztek neki Monacóban. A Ferrari versenyzőjét Max Verstappen menedzsere is méltatta.

A Mercedes mérnöke egyszerre boldog és szomorú tehetségük távozása miatt

Gphírek2022.10.16, 14:55

Mike Elliott a Mercedes technikai igazgatója szerint nagy veszteség a náluk tesztpilótai szerepet betöltő Nyck de Vries távozása, ugyanakkor örül, hogy a holland pilóta lehetőséget kap. George Russell szintén megérdemeltnek tartja a 27 éves versenyző F1-es ülését, és biztos benne, hogy kiválóan fog teljesíteni.

A McLaren vezérének fájt, hogy ki kellett rúgnia az alulteljesítő Ricciardót

Gphírek2022.10.16, 13:36

Zak Brown elárulta, nagyon csalódott volt, hogy Daniel Ricciardo nem hozta a várt eredményeket, és ki kellett őt rúgni, mert egyébként nagyon kedveli az ausztrál pilótát. A McLaren Racing vezérigazgatója leszögezte, nem volt semmiféle átverés az elküldésével kapcsolatban.

Már az elsőt is sokan kritizálják, de Szaúd-Arábia még egy futamot akar

Gphírek2022.10.16, 11:23

Szaúd-Arábia sportminisztere kijelentette, hogy az ország szívesen rendezne két futamot azt követően, hogy az új pálya elkészül. Mindezt azok után tette, hogy az idei futam törlése is szóba került.

Max Verstappen sokkoló bejelentése a visszavonulásáról

Gphírek2022.10.16, 23:45

Max Verstappen valószínűnek tartja, hogy ha a jövőben is egyre több futam lesz a Forma-1-ben, akkor mostani szerződése lejárta után befejezi F1-es pályafutását. A holland pilótát nem érdeklik a rekordok, amit édesapja is megerősített.

Drámai vallomás az F1-ből: Három olyan balesetet is túléltem, amit nem lett volna szabad - videók

Gphírek2022.10.15, 17:39

Martin Brundle feltárta a múlt és a jelen Forma–1-es autói között a biztonsági különbségeket. Emellett elárulta, hogy szerencsésnek tartja magát, amiért életben maradt, miután egy évtizednél is többet versenyzett a világ egyik legveszélyesebb sportágában.

Sebtapasz vagy Verstappen kihívója lesz a Red Bull friss fogásából?

Gphírek2022.10.18, 18:24

Lényegében újoncként rögtön a jövő évi mezőny idősebbik felébe fog tartozni Nyck de Vries, aki úgy került a Red Bull utánpótlás-csapatához, hogy korábban a McLaren pártfogoltja és a Mercedes tartalékpilótája volt. Lesz egy nagy előnye a Max Verstappen oldalán megégett fiatalokhoz képest.

Sokkolóan magasabb fizetést fog kapni az ősi rivális mellé igazoló pilóta

Gphírek2022.10.15, 14:45

A Japán Nagydíj alatt hivatalossá vált, hogy Pierre Gasly távozik az Alpha Tauritól és 2+1 évre Fernando Alonso helyére érkezik az Alpine-hoz. Sajtóhírek szerint az átigazolással anyagilag is sokkal jobban jár a francia pilóta, ami segíthetett neki a döntés meghozatalában is.

Sosem találná ki, mi szeretett volna lenni a Red Bull sikerfőnöke gyermekkorában!

Gphírek2022.10.15, 12:50

Christian Horner régen nem arról álmodott, hogy a 21. század egyik legeredményesebb Forma-1-es csapatfőnöke válik majd belőle, de az autósport a szüleinek köszönhetően már gyermekkora óta közel áll a szívéhez.

Érthetetlen döntést hozott a McLaren, felháborodtak a szurkolók

Gphírek2022.10.15, 09:52

A soron következő Amerikai Nagydíjra már öt csapat is bejelentette, hogy tesztpilótát ültet be az egyik autóba az első szabadedzésen. A McLaren már azt is eldöntötte, hogy a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon ki kap lehetőséget, a döntést azonban sokan nem veszik jó néven.

A halálból visszatérve került a Forma-1-be a brit versenyző

Gphírek2022.10.15, 08:07

A lélegeztetőgépre került Alex Albon betegsége kapcsán felfedte megrázó múltját a korábbi Renault-pilóta, Jolyon Palmer. Az azóta szakértőként dolgozó exversenyző elárulta, hogy tinédzserkorában egy baleset után elveszítette az egyik veséjét, és az orvosok nem voltak biztosak abban, hogy kikerül a kórházból.

Háromévnyi keresés után talált rá a legcukibb rajongójára az F1-es csapat

Gphírek2022.10.15, 06:30

Az Alfa Romeo egy megható történetet osztott meg a közösségi oldalán egy kisfiúról, aki 2019-ben egy levelet küldött Frédéric Vasseur csapatfőnöknek, amelyben a kedvenc istállója támogatása végett mellékelte az összes megtakarítását, 19 eurót.

A Mercedes az utolsó autófejlesztéseket hozza az Amerikai Nagydíjra

Gphírek2022.10.14, 17:00

A Mercedes az Egyesült Államok Nagydíján Lewis Hamilton és George Russell számára is elhozza az utolsó fejlesztéseket az autóikhoz, míg a fő rivális Red Bull nem tervez több jelentős fejlesztést autóján 2022 hátralévő részében.

Verstappen szűkszavúan nyilatkozott a kizárólag holland pilóta felállásról a Red Bullnál

Gphírek2022.10.14, 14:30

Max Verstappen elhessegette azokat a spekulációkat, amelyek szerint a következő években kizárólag hollandok fognak versenyezni a Red Bullnál, mivel honfitársa, Nyck de Vries 2023-ban a junior alakulathoz, az AlphaTaurihoz csatlakozhat.

2022-ben már nem terveznek nagyobb frissítéseket az RB18-on

Gphírek2022.10.14, 13:17

Miután Max Verstappen megpecsételte az egyéni világbajnoki cím sorsát, a csapat pedig úton van a konstruktőri bajnokság bebiztosítása felé, a Red Bull határozottan a 2023-as évre helyezi át a hangsúlyt.

De la Rosa elárulta, hogy mi a legjobb módja annak, hogy az Aston Martin kezelje Alonsót

Gphírek2022.10.14, 09:43

Pedro de la Rosa, aki 2023-ban csatlakozik az Aston Martinhoz, hogy vezesse a fiatal pilóták programját, elárulta, hogy szerinte hogyan kellene a csapatnak kezelnie a hozzájuk érkező Fernando Alonsót.

Nem épül tovább a zimbabwei versenypálya

Gphírek2022.10.13, 20:50

A zimbabwei legfelsőbb bíróság döntése nyomán felfüggesztették a Forma-1-es versenypálya építését az afrikai ország északnyugati részén, a világhírű Viktória-vízesés közelében.

A Mercedes hibázott, amikor Hamilton feltartotta Russellt

Gphírek2022.10.14, 01:38

Andrew Shovlin elismerte, hogy hallgatniuk kellett volna George Russellre, amikor a két pilótát kihozták a bokszba a Japán Nagydíjon. A Mercedes mérnökigazgatója azt is elárulta, hogy már az autók beállításánál hibát követtek el.

Hamilton: Néha egyedül érzem magam

Gphírek2022.10.13, 15:59

Lewis Hamilton ismét megnyilvánult érzéseiről a közösségi médiában, és követőibe is igyekezett lelket önteni. Korábban a hétszeres világbajnok és Esteban Ocon is beszélt a Japán Nagydíjon vívott csatájukról.

Visszatér a Forma-1-be Räikkönen, Alonso és Hamilton egykori csapattársa

Gphírek2022.10.13, 13:45

Az Aston Martin szerződtette a korábban a Forma-1-ben versenyző Pedro de la Rosát. A spanyol expilóta a csapat nagykövete lesz, és elsősorban a kommunikációért és a marketingért fog felelni.

Verstappen hatalmasat tévedett, a Red Bull legnagyobb örömére

Gphírek2022.10.13, 13:45

Helmut Marko visszautalt Max Verstappen szezon eleji pesszimizmusára, ami a csapat örömére nem vált valósággá. A Red Bull tanácsadója kijelentette, Sergio Pérez összetettbeli második helye jóval fontosabb a címvédő rekordjánál, a holland pilóta pedig már a hosszú távú célokról beszélt.

Súlyos sérülést szenvedett a Schumacher-család egyik tagja - videó

Gphírek2022.10.13, 08:45

Csigolyatörést szenvedett Ralf Schumacher fia, illetve Michael unokaöccse, David. A német pilóta a hétvégén keveredett tömegbalesetbe a DTM-ben, de a sérülésre csak pár nappal később derült fény.

Az óriási érdeklődés miatt ismét plusz lelátókat építenek a Hungaroringen

Gphírek2022.10.12, 18:06

A hatalmas érdeklődés miatt már most alig maradtak jegyek a 2023-as Magyar Nagydíjra. Éppen ezért a Hungaroring vezetősége úgy döntött, hogy ismét extra tribünöket épít a jövő évi hétvégére.

Sebastian Vettel drámai vallomása: Senki sem fog rám emlékezni

Gphírek2022.10.12, 16:11

Sebastian Vettel őszintén beszélt arról, hogy visszavonulása után milyen lehet az emlékezete. A négyszeres világbajnok elárulta, néha már soknak érzi a Forma-1-gyel járó életet.

Egykori csapata elgondolkodott az F1-ből távozó Ricciardo leigazolásán

Gphírek2022.10.12, 13:35

Otmar Szafnauer elárulta, hogy Daniel Ricciardo is szóba került, amikor el kellett dönteniük, hogy kit szerződtetnek a távozó Fernando Alonso helyére. Az Alpine csapatfőnöke bízik benne, hogy Esteban Ocon és Pierre Gasly ismét összebarátkoznak.

Elképesztő oka lehet a Red Bull szabályszegésének

Gphírek2022.10.12, 11:03

Sajtóértesülések szerint a Red Bull nem az autó fejlesztésére költött túl sokat, aminek következtében tavaly átlépte a költségvetési korlátot. Az elismert szakértő ennek kapcsán a szabályok szigorítását sürgeti.

Schumacher egykori riválisát is megrémítették a veszélyes jelenetek

Gphírek2022.10.12, 08:46

Mika Häkkinen is megszólalt a Japán Nagydíjon történtek kapcsán, miután egy munkagép bement a pályára, miközben a pilóták még a pályán köröztek, borzasztó látási viszonyok között. A kétszeres világbajnok másokhoz hasonlóan aggasztónak titulálta a történteket, és hatékonyabb biztonsági rendszereket sürget.

A Mercedes szerint Hamilton munkamorálja semmit sem változott

Gphírek2022.10.11, 17:58

Sokan azzal a váddal illetik a hétszeres brit világbajnokot, hogy nem olyan lelkesedéssel versenyzik idén, mint az előző években, amikor a világbajnoki címért harcolhatott. Mike Elliot technikai igazgató szerint azonban Hamilton továbbra is előreviszi a csapatot, és keményen dolgozik a W13-as teljesítményének javításán.

Christian Horner: Max Verstappen címvédése a Japán Nagydíjon “hibás döntésnek köszönhető”

Gphírek2022.10.11, 15:21

Két év kihagyás után óriási botránnyal tért vissza a szuzukai verseny, amelyre még évek múlva is biztosan emlékezni fogunk, és amely beárnyékolja némiképp Verstappen második világbajnoki címét is. 

Senkit sem érdekel, ha életveszélyben versenyeznek az F1-es pilóták?

Gphírek2022.10.11, 11:06

A versenyzők életét is kockáztatják azzal, hogy minden évben a tájfunszezonban rendezik meg a Japán Nagydíjat. Megvizsgáltuk, milyen következményei voltak az októberi versenyeknek a múltban, és milyen oka lehet annak, hogy a szervezők nem akarják áthelyezni a logisztikailag is sokkal megfelelőbb tavaszi időpontra a szuzukai hétvégét.

Kiderült, hogy mennyit profitált az Aston Martin a szabályszegéssel

Gphírek2022.10.11, 09:05

Az FIA a 2021-re vonatkozó elszámolások ellenőrzése során eljárási szabálysértést állapított meg a csapatnál, de vizsgálat eredménye szerint nem lépték túl a 145 millió dolláros költségvetési limitet.

A csapatfőnökök a pontrendszer felülvizsgálását követelik

Gphírek2022.10.11, 08:21

A Japán Nagydíj után óriási zűrzavar alakult ki azzal kapcsolatban, hogy Max Verstappen valóban világbajnok lett-e. A csapatok abban a hitben voltak, hogy a lerövidített versenytáv miatt kevesebb pontot kapnak. Ez azonban téves elméletnek bizonyult.

Alonso kifakadt: Mit műveltek velem egész évben?!

Gphírek2022.10.10, 18:05

A rekordot döntő spanyol pilóta így reagált az Alpine újabb botrányos döntése után, de csapattársa is részesült taktikai baklövésből, hiszen ő sem tudta, hogy vége a versenynek. A kétszeres világbajnok szerint csapata kétszer is nagyot hibázott a futamon, végül így is sikerült a hetedik helyen befejezni a Japán Nagydíjat.

Elvehetik Verstappen világbajnoki címét

Gphírek2022.10.10, 18:12

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) hétfőn közzétette a 2021-es költségekkel kapcsolatos vizsgálatának eredményeit, amelyből kiderül, hogy az Aston Martin és a Red Bull is túllépte a keretet.

Verstappen és a Red Bull a leghalálosabb párost alkotja

Gphírek2022.10.10, 14:47

A nemzetközi sajtó elsősorban a címét megvédő és második világbajnoki trófeáját megnyerő Max Verstappennek, a Red Bull holland versenyzőjének a teljesítményét méltatta a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíj másnapján.

A Mercedes története legnagyobb hibáját követte el

Gphírek2022.10.10, 12:30

George Russell szerint csapata óriási baklövése miatt nem volt esélye Lewis Hamilton előtt végezni. A fiatal brit pilóta az ötödik helyért harcolhatott volna, ehelyett a számára érthetetlen boksztaktika miatt a nyolcadik hellyel kellett megelégednie a Japán Nagydíjon.