forintárfolyam
címke rss- kapcsolódó címkék:
- forint
- euró
- dollár
- svájci frank
- devizapiac
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Az erős svájci frank már a növekedést is fenyegeti a japán bankóriás szerint
Akár 1 százalékkal is kisebb lehet jövőre a magyar növekedés az erős svájci frank miatt az egyik vezető japán bankház szerint.
280 forint alatt is járt az euró
Röviddel 20 óra előtt az euró 280,05 forint volt a reggeli 282,77 forinttal szemben.Csütörtökön délután fél ötkor 280 forint alatt is járt az euró, amire két hete, és az emlékezetes Kósa-Szijjártó bejelentések előtt volt példa. Ugyanebben az időben egy svájci frank 210 forintba került.
Visszapattant 214-ről a svájci frank
A jó ipari termelési adat reggel nem erősítette a forintot, 12 óra előtt még valamelyest gyengült is, a délutánt viszont 285 alatti árfolyammal kezdte a magyar pénz. A svájci frank árfolyama ismét 214 forint közelébe emelkedett a reggeli 212-ről, majd némileg csökkenni kezdett.
Svájci szövetségeseket kapnak a drága frankot nyögő magyarok
A svájci frank szárnyalása a magyar devizahiteleseken kívül már sok svájci exportcéget is aggaszt. Az [origo]-nak nyilatkozó svájci magyarok szerint bőven vannak hátulütői a frank erősödésének, a határon lakó svájciak egy része már a szomszédos országokba jár vásárolni. Az egyik befolyásos helyi szakszervezet jegybanki beavatkozást sürget, és kiürülhetnek a genfi szállodák is.
Szerdán olcsóbb lett az euró, a svájci frank pedig elvesztette előnyét
Szerdán fokozatosan erősödött a forint, napon belül az euró 2 forinttal lett olcsóbb. A svájci frank a délelőtti erősödés után visszatért oda, ahonnan indult.
Gyengébben kezdett a forint kedden
Kissé gyengült a forint kedd reggel az euróval szemben a bankközi devizapiacon; egy euró 286,70 forintot ért 7 órakor, a vasárnap esti 286,56 forint után.
Erősödött a forint kedden a svájci inflációs bejelentésre
A vártnál alacsonyabb lett Svájcban az inflációs index, az adat közlése után gyengülni kezdett a svájci frank. Egy frankért későn este kevesebb mint 213 forintot kellett fizetni a bankközi devizapiacon. Korán reggel még 215 forinton jegyezték a svájci frankot.
Péntek délutánra elfogyott a forint lendülete
A svájci frank a csütörtöki 218 forint feletti szintekkel szemben pénteken 215 forinton kezdett. Kevéssel dél után 213,50 forint volt a kurzus, fél négykor 212 forint, azaz gyakorlatilag annyi, mint a hét elején, este 10 körül pedig újra több mint 214 forint.
Az euróerősödés megfogta a svájci frankot
Csütörtök hajnalban újra csúcsot döntött a svájci frank, délig azonban kissé mérséklődött az árfolyam, és délután is 218 forint alatt jegyezték a mindenek előtt a devizahitelesek szempontjából fontos frankot. Az euróval kora délután újra 287 forint fölött kereskedtek, röviddel 20 óra előtt az euró 286,92 forint volt .
- címkék:
- svájci frank
- forintárfolyam
- Címkefelhő »
Ingadozott és gyengült a forint
Széles ingadozással gyengült a forint csütörtökön: délután negyed ötkor az eurót 286,73 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a szerda délután négy órai 284,80 forint után.
- címkék:
- forintárfolyam
- gyengülés
- ingadozás
- Címkefelhő »
Matolcsy bejelentései után erősödött a forint
Szerda estére erősödni tudott a forint a kora reggeli árfolyamához képest. Ebben feltehetően segítette az is, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a délutáni kormányszóvivői tájékoztatón konkrétumokat ismertetett a kabinet gazdasági programjáról.
Külföldön dől el a magyar svájcifrank-hitelesek sorsa
Rossz a nemzetközi befektetői hangulat, nem magyar események miatt esik a forint - ebben egyetértenek az [origo]-nak nyilatkozó elemzők. A frankárfolyam töretlenül emelkedik, akár 220 forintos kurzusra is lehet példa a héten, de az év végére visszatérhet 200 forint környékére az árfolyam.
Továbbra is csúcson a svájci frank, este 217 forintnál volt az árfolyam
Kedden külső tényezők miatt gyengült a forint, a svájci frank a nemzetközi piacon pedig tovább erősödött. Az árfolyammozgások eredményeként a svájci frank árfolyama a soha nem látott 217 szint fölé emelkedett.
Rogán: Őszre lesz kész a devizahiteleseken segítő csomag
Őszre lesz kész az a csomag, amely megsegíti a bajba jutott devizahiteleseket - mondta az [origo]-nak Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke.
FT: A kormány a bizalom helyreállításával segítheti a devizahiteleseket
A Financial Times szerzője szerint a nemzetközi befektetők bizalmának helyreállításával tehet a legtöbbet a Fidesz-kormány a svájci frank erősödése miatt szenvedő devizahitelesekért.
MNB: A svájci frank erősödése nem befolyásolja a jegybank politikáját
A forint jelentős gyengülése a svájci frankhoz képest nem fogja befolyásolni a Magyar Nemzeti Bank monetáris döntéseit - közölte Király Júlia alelnök.
Öt forinttal drágult és csúcstámadás előtt a svájci frank
Hétfőn reggel a régiós devizákkal egyetemben erősödött a forint, de a svájci frank remeklése miatt a devizahitelesek szempontjából kiemelkedően fontos frankárfolyam 214 forint fölé ment. A svájci pénz 2009 márciusában volt a csúcson, a forint megroppanásakor valamivel 216 forint fölött jegyezték a frankot. Este tízkor 214 forintot kértek egy frankért, és 285,6 forintot egy euróért a bankközi devizapiacon.
Lélektani szintet tört át a svájci frank az euróval szemben
Pénteken is gyengüléssel kezdett a forint, délelőtt 11 órakor már 286 forintnál járt az euró, később viszont gyengült a közös deviza. A svájci frank azonban erősödött az euróval szemben a nemzetközi piacon, így a frank nem került lejjebb, árfolyama 211 forint körül volt késő délután.
Éves csúcson a svájci frank
Gyengül a forint a csütörtöki devizakereskedésben, ami első sorban a svájci frankkal szemben látványos. Az érintett devizahitelesek számára rossz hír, hogy tovább is mehet még a frank, pedig már így is több mint egy éve nem látott magasságban van. Az euróval szemben késő este 283 alatt a forint árfolyama, ami a hazai deviza enyhe erősödését jelzi késő délután óta. Este tíz körül 208,27 forintot kérnek egy svájci frankért. Délután a forint/svájci frank árfolyam közelebb volt a 209-es szinthez.
Bank of America: Az Orbán-kormánynak még ki kell még állnia a hitelesség próbáját
Az eddigi gazdaságpolitika folytatása a kulcstényezője a forinteszközök jövőbeni teljesítményének, hangsúlyozták londoni felzárkózó piaci elemzők. Úgy látják, a Fidesz-kormány erőteljes stabilizációs program mellett fogja elkötelezni magát, ám a forint árfolyamkilengései a következő időszakban szélesedhetnek "a politikai zaj" miatt, és az eddigi kommunikációs hibák miatt is bizonyítani kell még a hitelességét az új kormánynak.
A forint estére ledolgozta délutáni hátrányát
Szerdán este az euró 1 forinttal volt drágább, mint egy nappal korábban, de a délutáni szintekhez képest erősödött.
Gyengült az euró, gyengült a forint
Egy euróért valamivel több mint 279 forintot kértek kedden este fél tíz körül a bankközi devizapiacon. Eközben az euró kedden történelmi mélypontot ért el a svájci frankkal szemben 1,3590 frank árfolyamon.
Tovább szárnyal a svájci frank a devizahitelesek bánatára
A svájci frank kedden is folytatta az erősödést, az izmosodás a napokban vált igazán intenzívvé, miután a svájci jegybank megváltoztatta árfolyampolitikáját. A forint ezzel párhuzamosan azonban nem erősödik az euróval szemben, ezért a devizahitellel rendelkező háztartásoknak többletkiadásokkal kell számolniuk.
Hatástalan maradt a kamatdöntés a forintra
A nemzetközi devizapiacon már 276 forint alatt is megfordult az euró, de a reggeli gyengülés után végül 278 fölött fejezte be a hazai pénz a hétfői kereskedést. A kamatdöntés borítékolható volt, ezért nem mozgatta meg a piacokat.
- címkék:
- forint
- deviza
- forintárfolyam
- Címkefelhő »
Stabilizálódott a forint péntek este
Pénteken este nyolc előtt 279,53 forintot kellett adni egy euróért, a hetet 280,97 forintos árfolyamon kezdte a magyar fizetőeszköz.
Gyengült a forint csütörtök délután
Csütürtök este ismét 280 forint körül mozgott az euró árfolyama. A közös deviza jól szerepelt a nap folyamán a dollárral szemben, az euróövezet pénzügyi stabilitásával szembeni kételyek enyhülése nyomán.
Két óra alatt 5 forinttal gyengült a dollár
Késő délelőtt emelkedőre került a forint, miután a nemzetközi piacokon az euró erősödött a dollárral szemben. A magyar devizának segített az is, hogy a csütörtöki kötvényaukciókon nagy volt a kereslet a magyar papírokra.
- címkék:
- forint
- euró
- dollár
- árfolyam
- forintárfolyam
- Címkefelhő »
Erősödésbe fordult a forint délutánra
Alacsony forgalomban mozog a forint árfolyama szerdán. A 278 körüli árfolyamok után 281 fölé szaladt az árfolyam, de négy óra utánra már visszafordult a kurzus.
- címkék:
- forint
- euró
- deviza
- forintárfolyam
- Címkefelhő »
Picit erősödött a forint, 200 alá került a svájci frank
A javuló nemzetközi hangulatnak köszönhetően picit erősödött kedden a forint, ennek eredményeként a svájci frank 200 forint alá került.
Stagnálva nyitott a forint
Hétfő reggel a forint 280,97/euró volt vételi oldalon, szinte változatlan a pénteki késői 281,00/euróhoz képest.
- címkék:
- deviza
- forintárfolyam
- Címkefelhő »
Magyarország Európa élvonalához tartozik egy francia nagybank szerint
Magyarország Európa élvonalához tartozik a költségvetési teljesítmény szempontjából, és ez a tény is hozzájárult ahhoz, hogy a korábbi napok kormányzati nyilatkozatai után megrendült piacok az elmúlt héten már "gyógyulófélben" voltak - vélik a BNP Paribas elemzői.
Lejtőre tette a forintot egy rossz amerikai makroadat
Pénteken kora délután 280 forint fölött jegyezték az eurót a bankközi devizapiacon, ami mintegy 2 forinttal magasabb a reggeli szintnél. A magyar pénz esését egy rossz amerikai makrogazdasági adat okozta.
A magyar államháztartási egyenleggel példálóznak londoni elemzők
A korábbi előrejelzésben szereplő 255 forint helyett 270 forintos euróárfolyamot várnak 12 hónapos távlatban londoni szakértők, akik friss elemzéseikben kiemelték, hogy Magyarország - szinte egyedüliként a világon - tavaly jelentős többletet ért el a kamatkiadások nélkül számolt államháztartási mérlegében.
Több mint négy forinttal lett olcsóbb az euró
Csütörtökön erősödött a forint, napon belül több mint 4 forinttal csökkent az euró jegyzése. A forinterősödés a javuló nemzetközi hangulattal magyarázható. Az optimizmusban főszerepet játszott, hogy az Európai Központi Bank elnöke kiállt az euró mellett, és a korábbinál kedvezőbb előrejelzés jelent meg az eurózóna gazdaságáról.
- címkék:
- forint
- deviza
- árfolyam
- forintárfolyam
- Címkefelhő »
Lendületesen kezdett a forint, 282 alatt az euró
Szerda reggel lendületes erősödéssel kezdett a forint, devizakereskedők szerint a kedden ismertetett gazdasági akcióterv miatt tovább erősödhet a magyar pénz az euróval szemben.
- címkék:
- forint
- euró
- deviza
- árfolyam
- forintárfolyam
- Címkefelhő »
Erősödött a forint estére
Az euró jegyzése szerda este 280 forint alá süllyedt a devizapiacon. A jelek szerint az elmúlt hét hektikus piaci mozgásai után visszatért a forint a többi térségbeli deviza pályájára.
A jó idő és a forint pörgeti a Balatont
A jó idő és a forint pörgeti a Balatont, a katasztrofális előszezon után néhány nap alatt 180 fokos fordulatot vett a balatoni idegenforgalom: a nívós szállodáktól a panziókon át a fizetővendéglátásig szinte óráról órára javul a foglaltság - írta a Napi Gazdaság.
Kicsit erősödött a forint, kivárnak a befektetők
Az előző héten elszenvedett veszteségek mérséklése várható kedden, a térségi devizák körében, a forint már erősödött is valamelyest. Mai sorsa azonban a kormány által bejelentendő gazdasági akciótervtől függ.
Orbán beszéde közben erősödött, utána gyengült a forint
Orbán Viktor miniszterelnök parlamenti beszéde közben jelentősen erősödött a forint. A piaci hangulat később megváltozott, fél ötkor már majdnem ugyanott volt az árfolyam, ahol a beszéd kezdetekor.
- címkék:
- tőzsde
- forint
- forintárfolyam
- Címkefelhő »
Estére erősödött a forint
Erősödött a forint kedd estére a reggeli euróárfolyamhoz viszonyítva, de gyengült a kedd délutáni szinthez képest a londoni bankközi devizapiacon.
- címkék:
- deviza
- forintárfolyam
- Címkefelhő »
Morgan Stanley: Sebezhető marad a forint, nem lesz kamatcsökkentés
Londoni elemzők szerint Magyarország problémái nem újak, de a politikusok nyilatkozatai összezavarták a befektetőket, a kialakult bizonytalan helyzetben pedig a magyar jegybank nem fog kamatot csökkenteni és drágább lesz az ország finanszírozása.
Közelíti az euró ára a 286 forintot este nyolc után
Hétfőn este 8 órakor 285 fölött járt a forint-euró árfolyam. Az euró reggeli ára még 288 forint volt, de kora délután még a 283-as szintet is megközelítette az árfolyam. Késő délután ismét kissé gyengült a haza deviza, a 284-285-ös sávban mozgott a forint-euró árfolyam.
- címkék:
- euró
- dollár
- forintárfolyam
- Címkefelhő »
Eloltotta a tüzet a Varga-nyilatkozat
A jelek szerint a pánikot kioltották Varga Mihály szombati, a piacok megnyugtatását célzó szavai, a forint ugyanis ha nem is robbanásszerűen, de erősödéssel kezdett hétfő reggel. A devizakereskedők szerint a befektetők a gazdasági program részleteire várnak, és egyelőre a nemzetközi hangulat nem kedvez a magyar pénznek.
A hitelesek és az autósok a forintesés nagy vesztesei
A gyenge forint rossz hír a devizahiteleseknek, akik a csütörtöki és pénteki árfolyamesés miatt az előző havinál akár tizedével is magasabb törlesztőrészlettel számolhatnak, de a benzin, a gáz és az importból származó termékek áremelkedését mindenki megérezheti. Aki tengerparti nyaralásra menne, annak mélyebben kell a zsebébe nyúlnia.
- címkék:
- forintárfolyam
- Orbán-kormány
- Címkefelhő »
Piacokat csitító Orbán-kormányról írnak külföldön
Visszakozott a csőddel riogatástól, és csitítani próbálja a piacokat Magyarország - írta több külföldi lap is Varga Mihály pénzügyminiszter szombati sajtótájékoztatójáról. Varga szombaton azt mondta, hogy az államcsődről tett, a forintgyengülést okozó nyilatkozatok nem voltak szerencsések.
Visszaerősíti a forintot Varga bejelentése piaci elemzők szerint
Az [origo] által megkérdezett piaci elemzők szerint biztos, hogy erősödni fog az elmúlt napokban rendkívül sokat gyengült forint annak eredményeként, hogy Varga Mihály miniszterelnökségi államtitkár szombaton bejelentette, a kormány akciótervet készít, amelynek célja, hogy tartani lehessen a Bajnai-kormány által kijelölt hiánycélt. Abban nincs egyetértés, hogy milyen gyorsan térhet vissza a 275 forint körüli euró árfolyam.
Rendkívüli kormányülés lesz a pénzügyekről, Varga szerint tartani kell a hiánycélt
Rendkívüli ülést kezd a kormány egy olyan akcióterv kidolgozására, amelynek a célja, hogy tartani tudják az eredetileg megszabott költségvetési hiánycélt - derült ki Varga Mihály miniszterelnökségi államtitkár tájékoztatóján, amelyen a "gazdasági tényfeltáró bizottság" részjelentését ismertette. Ez jelentős fordulat a korábbi fideszes nyilatkozatokhoz képest, amelyek eddig azt állították, hogy a Bajnai-kormány által megszabott 3,8 százalékos hiánycél nem tartható. Varga szerint ugyanakkor a jelenlegi nemzetközi helyzetben nincs más lehetőség a kormány előtt.
Szijjártó szavai visszhangoznak a külföldi médiában
A legtöbb külföldi lap a "súlyos helyzet" kifejezést írja le Szijjártó Péter szóvivő pénteken mondott szavaiból, ez terjedt el a nemzetközi médiában a magyarországi gazdasági állapot leírására.
Szijjártó is megszólalt, újra zuhan a forint
Szijjártó Péter kormányfői szóvivő pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy nem túlzás államcsődről beszélni Magyarország esetében, az euró 1 óra alatt 280 forintról 286 forint fölé ugrott.
- címkék:
- Kósa Lajos
- forintárfolyam
- Címkefelhő »
Alig pár nap maradt a forint megmentésére
Pénteken délután zuhanni kezdett a forint Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő sajtótájékoztatója után, amin a politikus azt mondta, hogy nem voltak túlzók Kósa Lajos csütörtöki, államcsődről szóló szavai. Az elemzők többsége szerint ha jövő hét elején a Fidesz nem áll elő olyan programmal, ami megnyugtatja a piacokat, akkor nyugodtan készülhetünk a 300 forintos euróra, ami komoly bajba sodorhatja a devizahiteleseket.
Gyurcsány: Orbán attól fél, hogy lelepleződik
Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő szerint abszurd dolog csőddel riogatni, most a legfontosabb dolog, hogy fegyelmezett gazdaságpolitikát folytasson a kormány. Gyurcsány szerint ezt már a Fidesz is érti, és azért beszél vészhelyzetről, hogy elfogadtassa a megszorításokat az emberekkel.
Egyelőre hallgat a kormány a forintgyengülésről
Az [origo] nem tudta pénteken este feltenni a forintgyengülésre és a tőzsde zuhanására vonatkozó kérdéseit a kormány tagjainak, mert a kormányzati kommunikáció felelősei nem árulták el, hol tartja rendkívüli ülését a kabinet. Orbán Viktor miniszterelnök az MTI-nek nyilatkozott, de csak az árvízi védekezésről beszélt, és a tudósításból sem derült ki, hogy hol volt a kormányülés.
Nyugalom az úr a forint piacán
- címkék:
- euró
- dollár
- forintárfolyam
- valuta
- Címkefelhő »
Bloomberg: Világszerte a forint szerepelt a legrosszabbul csütörtökön
A Bloomberg által mért devizák közül a forint teljesített a leggyengébben csütörtökön. A hírügynökségnek nyilatkozó elemzők szerint a forintgyengülésben főszerepet játszott, hogy Kósa Lajos fideszes politikus egy esetleges magyar államcsődről beszélt egy csütörtöki konferencián.
- címkék:
- forint
- forintárfolyam
- Címkefelhő »
Nagyott esett a forint Kósa szavai után
Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke egy konferencián azt mondta: kicsin múlik, hogy nincs államcsőd, s hazánk könnyen Görögország sorsára juthat. Kósa kijelentéseiről néhány órán belül már angolul tudósított több internetes szaklap, s lejtőre került a forint a devizapiacon. Piaci vélemény szerint az árfolyamesést minden bizonnyal Kósa kijelentési válthatták ki. Kósa Lajos megkeresésünkre annyit mondott, hogy csak Debrecennel kapcsolatos kérdésekre válaszol.
- címkék:
- forint
- forintárfolyam
- Címkefelhő »
Estére erősödött a forint
Elsősorban a javuló nemzetközi hangulat miatt szerény mérétkben erősödött a forint a szerdai kereskedés során.
- címkék:
- forint
- euró
- dollár
- deviza
- forintárfolyam
- Címkefelhő »
Ingoványos úton kezdi hetét a forint
Alig valamivel 275 forint alatt kezdi el a heti kereskedést az euró jegyzése. A forint árfolyamát több adat is befolyásolja a térségből, míg az eurózóna bizonytalanságai is megmaradtak. Magyarországon kamatdöntés lesz, aminek a kimenetele szintén kétséges: az elemzők szerint a tartásnak és a csökkentésnek is van valószínűsége.
Estére megerősödött a forint
Alacsony volt a forgalom a pesti tőzsdéhez hasonlóan a forint piacán is, a magyar deviza hétfő estére erősödött valamelyest az euróval szemben. A kereskedők a napokban nem várnak további erősödést.
Megtáncoltatták a forintot az euró-dollár keringőben
Pénteken a 272-es árfolyamot is ostromolta az euró, de a délutáni órákra visszatért az euró 276 forint fölé, és a tőzsde lendülete is kifulladt a zárásra.
Péntek délután 274 forint alatt az euró
A javuló nemzetközi befektetői hangulat miatt tovább erősödött a forint az euróval szemben: péntek délután négy órakor 273,90 forinton jegyezték az eurót a bankközi kereskedelemben a csütörtök délutáni 276,02 forint és a péntek délelőtti 274,23 után.
Menetel a forint, 273-nál az euró
Folyamatosan erősödött a magyar deviza péntek délelőtt, 11 órakor már csak 273,16 forintot ért egy euró. A befektetői hangulat pozitív.
Egy nap alatt 7 forintot esett a dollár
A befektetői hangulat általános javulásának köszönhetően erősödött a forint csütörtökön, miután Kína euró melletti kiállása erősítette az uniós közös devizát. Az euró árfolyama 275 forint alá került, a dollár jegyzése 7 forinttal 222 forintra csökkent egyetlen nap alatt.
Beragadt 280 forint alatt az euró
Az európai piac a spanyol bankok miatt gyengélkedik, a forint azonban eddig viszonylag jól tűrte a nyomást. Az eurót szerda reggel 279 forint alatt adták, délután három után a 278-as szint körül mozog az árfolyam.
Spanyol bank miatt esett az euró és a forint
Kedden a spanyol bankválság rémképe miatt esni kezdett az euró a dollárral és a jennel szemben, az euró forintárfolyama 11 óráig csaknem 4 forinttal emelkedett, a magyar pénz a jelentős gyengülés ellenére délután sem korrigált számottevően.
Lendületben a forint pénteken, 280 alatt az euró
Erősödéssel kezdett a forint pénteken, amely mögött az előző napi lengyel jegybanki intervenció és az eurózónából érkező kedvező hírek állhatnak. Az euró 280 alatt tartózkodik péntek délelőtt.
Jó hajrával zárta a hetet a forint
Az ideges nemzetközi piaci hangulat hatására összességében nem zárt jó hetet sem a forint, sem a pesti tőzsde, de a magyar pénz árfolyamának pénteki erősödése kozmetikázta a képet. A BUX szinte végig esett, így 23 200 pontról 21 680-ra süllyedt az index. Ha az eurózóna nem tudja elhitetni a befektetőkkel, hogy képes úrrá lenni az adósságválságon, újabb mínuszokra számíthatunk.
A lengyel jegybank segíthetett a forinton
Nagyokat ugrált a forint a csütörtöki kereskedésben. Napközben 284 forint felett is járt az euró és jelentősen gyengült a zloty is, majd piaci pletykák szerint a lengyel jegybank beavatkozott, ez pedig erősítette a lengyel és a magyar pénzt.
- címkék:
- forint
- euró
- dollár
- deviza
- forintárfolyam
- Címkefelhő »
Erősödik az euró, a forint kifulladt
Csak néhány óráig tudott profitálni a forint szerdán az euró dollárral szembeni erősödéséből, estére ugyanoda emelkedett az euró/forint árfolyam, ahol délelőtt állt. A kereskedők reggel még úgy becsülték, hogy az euró 275 és 279 forint között ingadozhat a nap folyamán, de a 281 feletti szint a jelek szerint nem csak kilengés.
Az euró gyengélkedését figyelik a forintpiacon
Gyengélkedik az euró annak ellenére is, hogy az Európai Központi Bank kötvényvásárlással igyekszik oldani a piaci feszültséget. A forint 278 környékéről indítja a keddi kereskedést.
Kicsit erősödött a forint
A kockázatkerülés enyhülése közepette erősödhettek kissé a térségbeli devizák kedden: az eurót délután négy órakor 276,77 forinton jegyezték a hétfő délutáni 278,05 forint után.
A "deficitbűnösök" miatt gyengülhet a forint és az euró
Hétfőn ismét viszonylag széles sávban mozgott a forint, ami mutatja a piac iránykeresését a múlt héten eufóriát jelentő mentőcsomag bejelentése után. A forint délutánra a 278-as szintre került, de előtt járt 279 fölött és 276,5 alatt is.
A forint miatt marad csúcson a benzinár
Majdnem húsz százalékkal zuhant az olaj ára az utóbbi két hétben, a magyarországi benzinárakat azonban aligha fogja jelentősen lenyomni ez a trend, a forint ugyanis ezalatt jelentősen gyengült a dollárhoz képest. A Mol ezen a héten nem változtat nagykereskedelmi árain.
- címkék:
- olaj
- forintárfolyam
- üzemanyagár
- benzin
- dízel
- OPEC
- Címkefelhő »
Gyengítheti a forintot a Fidesz több terve
A Fidesz eddig nyilvánosságra került elképzelései közül több külön-külön is alkalmas arra, hogy a forint gyengülését idézze elő. A görög válság hatására kialakult helyzetben a kockázatok nem elhanyagolhatók - de egyáltalán nem biztos, hogy a magyar gazdaság érdekét szolgálja az erős forint. A párt jelenlegi legfőbb gazdaságpolitikusa azt mondja, nincs árfolyamcélja, a stabilitást tartja fontosnak.
Alaposan megrángatták a forintot és a tőzsdét
A vasárnap éjjel elfogadott 750 millárd eurós csomag hírére ébredtek a befektetők a héten, s az esemény megbolondította a forint és részvények piacát. A múlt heti zuhanásból visszatértek az árfolyamok, de a csomag részleteit még nemismerő befektetők inkább az eladás mellett döntöttek, így eséssel fejeződött be a hét.
A görög híreken föl-alá hullámzik a forint
Bár elemzők még a 270-es árfolyamot sem tartották kizártnak, a forint nem bírta a görög híreket és kemény gyengülésbe fogott. Délután már visszapattant az árfolyam, fél négykor 275,5 forint volt az euró.
Estére visszatért a forint a reggeli szintre
Szűk sávban mozgott a forint csütörtökön. Az euró jegyzése délelőtt 273 forint is járt, után visszatért a 272 alatti szintre, oda, ahonnan reggel elindult.
Éjszaka tartotta magát, reggel erősödött a forint
Erősödött a forint árfolyama az euróval szemben a bankközi piacon, csütörtökön reggel egy euró 271,70 forint volt, míg szerdán délután még 273,35 forinton jegyezték.
A biztonságra vágyó adósoknak lehet jó a Fidesz ötlete
A Fidesz azt állítja, valamilyen módon átválthatóvá teszi a devizában felvett hiteleket. A párt részleteket nem árult el eddig elképzeléséről, de az biztosnak tűnik, hogy a devizahiteleseknek érdemes lesz alaposan mérlegelniük az esetleges váltás előtt. A forinthitel ugyan feltehetően drágább lesz, viszont az adósok megússzák az árfolyamingadozásból adódó kockázatot. Igaz, nem fognak nyerni azon sem, ha erősödik a forint.
Nekilendült a forint a GDP-adat hírére
Lenyugodott a forint az elmúlt napok hullámzása után, a vártnál jobb GDP-adatnak köszönhetően pedig erősödésbe kezdett. Az árfolyam 274 alá erősödött, de nem kizárt a 273 alatti árfolyam sem.
- címkék:
- forint
- forintárfolyam
- Címkefelhő »
Közel 3 forinttal drágult reggel az euró
Kedden kora reggel még stabilizálódni látszott a forint - az eurót 273,59 forinton jegyezték a nemzetközi devizakereskedelemben, a hétfő késő esti 273,25-ös árfolyam után. Később azonban erős gyengülésbe kezdett a hazai fizetőeszköz. Negyed kilenc körül már közel 276 forintot ért egy euró.
Sérülékeny maradt a forint a látványos erősödés után
Gyengült a forint kedden a hétfői jelentős erősödés után. A kedden kora este az euróért 275 forintot kértek, szemben a hétfői 272, illetve a pénteki 280 forinttal. Egy friss elemzés szerint a hétfői látványos forinterősödés ellenére a magyar deviza sérülékeny.
Rendkívüli napon ugrott nagyot a forint
A kereskedés elején hirtelen 6 forinttal lett olcsóbb az euró, később azonban stabilizálódott 273 forint körül. Az erősödés az eurózóna iránt bizalmat teremtő mentőcsomagnak köszönhető.
Matolcsy: Tucatnyi adót törölne el a Fidesz
Megszünteténé a jelenlegi adófajták harmadát-negyedét a hamarosan hivatalba lépő Fidesz-kormány - közölte egy televíziós műsorban Matolcsy György leendő gazdasági miniszter. Azt is mondta, hogy a devizahitelesek ügyében lépni kell, Magyarországon senki sem veszítheti el az otthonát.
Fekete hetet �lt �t a t�zsde �s a forint
A nemzetk�zi piacokon uralkod� pesszimista hangulattal �sszhangban p�ntek d�lut�n �jra el�z�nl�tt�k az elad�k a pesti t�zsd�t, ennek eredm�nyek�nt a BUX�6 sz�zal�kos m�nuszban z�rt. A h�ten a t�zsde r�g nem l�tott m�lyrep�l�st mutatott, az OTP p�ld�ul �rt�k�nek k�zel �t�d�t vesz�tette el. A forint m�r�kor�bban bemutatta a szabades�st: h�t k�zben 284 forint f�l�tt�is megfordult az eur�, els� sorban a g�r�g gondok miatt.
Háromszáz forintos euróval fenyeget a dollárerősödés
Pénteken is folytatódott a forint gyengélkedése, az euró 283 forint fölött kezdte a napot. A magyar pénz értékvesztésében a görög válság, illetve a csütörtöki amerikai tőzsdei zűrzavar is szerepet játszik. Ha a dollár tovább erősödik, akár 300 forintos euró sem kizárt, az elemzők szerint a jegybank egyelőre nem fog beavatkozni a forint védelmében.
- címkék:
- euró
- dollár
- forintárfolyam
- Címkefelhő »
Görög válság: van miért aggódniuk a magyaroknak
A görög válság közvetlenül ugyan csak visszafogott hatással van a magyar gazdaságra, de az áttételes következmények jelentősek lehetnek. A forint árfolyamán keresztül számos nehézséget okozhat a krízis: megugró devizahitel törlesztések, benzinár-emelkedés, magasabb infláció, egy kiterjedt európai válság esetén pedig a munkanélküliség további emelkedése miatt is aggódhatnak a magyar háztartások. A görög tengerpartra készülőknek érdemes lehet készpénzt is magával vinni a bankkártya mellett.
A görög parlament zöld jelzést adott a megszorító csomagnak
Megszavazta a 110 milliárd eurós hitelcsomaghoz szükséges megszorító intézkedéseket csütörtök délután a görög parlament.
Estére lejtőre került a forint, 200 fölé ment a svájci frank
Széles sávban mozgott a forint a csütörtöki kereskedésben. A reggeli gyengülés után erősödött, kora este azonban megint a negatív irányba indult a magyar deviza, így az euró 282, a dollár 224, a svájci frank pedig 200 forint fölé került.
- címkék:
- euró
- dollár
- forintárfolyam
- Címkefelhő »
Idei mélypontjára gyengült a forint
Az euróövezet pénzügyi stabilitásával szemben mélyülő bizalmi válság és az ezzel párhuzamosan gyengülő euró tovább rontotta a forintot szerdán. Az euró árfolyam egy időre megközelítette a 280-as szintet is.
A mediterrán válság réme lökte mélybe a forintot
A görög ragály kiterjedésétől tartó befektetők viszik a tőkét a régióból, ezért zuhannak az árfolyamok. Az euró 277 forint fölött jár, a következő nyugvópont 280 forint környékén lehet. A tegnapi sokk is megismétlődhet még, amennyiben a görög válság valóban átalakul mediterrán válsággá.
Kedden hat forinttal drágult az euró, 190 felett a svájci frank
Kedden is lejtőre került a forint, az euró árfolyama kora este már 276 forint fölött volt, azaz hat forinttal drágult az európai deviza, ami a nemzetközi piacon a dollárral szemben viszont gyengült a görög válság miatt.
A görög parlament a forint irányáról is dönt
A görög parlament elkezdi megvitatni az újabb megszorításokat, amelyek elengedhetetlen feltételét adják a nemzetközi mentőcsomagnak. Az eseményektől függően alakulhat az euró és ezáltal a forint sorsa.
Gyengélkedett az euró, esett a forint
Gyengült a forint hétfőn a bankközi devizapiacon: fél hatkor az eurót 269, 88 forinton jegyezték, a délelőtti 267,39 forint és a péntek délutáni 267,25 forint után. Délután az euró is gyengélkedett, 1,32 dollár alá csúszott hétfőn, részben a vártnál erősebb áprilisi amerikai feldolgozóipari adatra, illetve azokra a félelmekre, hogy Görögország esetleg nem lesz képes végrehajtani azokat a megszorító intézkedéseket, amelyeket a kormány vállalt a rendkívüli támogatásért cserébe.
Még mindig a görögök kezében van a forint sorsa
Hétfőn reggel stabilizálódott a múlt héten gyengélkedő forint, de a görög válság a vasárnapi megállapodás ellenére is komoly bizonytalansági tényező.
Az euró gyengült a dollárral szemben
Az euró gyengült a dollárhoz képest hétfőn kora reggel, mert a piaci befektetők a hétvégén elfogadott mentőcsomag ellenére még nem biztosak abban, hogy megoldódik a görög válság.
Jelentősen csökkent a forinthitelek kamata márciusban
Márciusban folytatódott a forinthitelek térnyerése, ami elsősorban a csökkenő kamatszintnek köszönhető - derül ki a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb jelentéséből.
Elefánt hátán vív Orbán a WSJ karikatúráján
Blogbejegyzésben foglalkozik a forintárfolyam további alakulása mögötti tényezőkkel a Wall Street Journal online verziója, amely egy karikatúrát is közöl Orbán és Simor konfliktusáról. A szerző szerint az új kormánynak nincs ellenére a magyar pénz gyengülése, amelyet a jegybank elnöke elleni támadás is fokozhat.
Hullámvasutazott a forint - 17. hét
A forint rég nem látott hullámzást mutatott a héten, ami mögött a görög válság és a további leminősítések állnak, pedig a hét elején még a Fidesz választási győzelmének örült a piac. A tőzsde felülteljesített a versenytársakhoz képest, a hét érdekessége az OTP közgyűlése volt, amelyen Csányi Sándor lehetséges felvásárlásokról is szót ejtett - heti piaci összefoglaló.