forintárfolyam

címke rss

Erősödés után megállt a forint

Gazdaság2012.03.01, 18:29

A forint erősödött kedd reggelre valamennyi külföldi devizával szemben. Az euró 290 forint alá került kora délelőtt, majd e szint körül stabilizálódott az árfolyam.

Hétfőn újra megmentik a görögöket

Gazdaság2012.02.20, 12:20

Hétfőn eldőlhet a görög adósságrendezés és mentőcsomag sorsa, a piacok az egyeztetés előtt bíznak a megoldásban, ez pedig az árfolyamok emelkedésén látszik. A görög mentőcsomagról szóló döntés a forint árfolyamát is kedvezően befolyásolhatja.

Belehúzott a forint, 289-nél az árfolyam

Gazdaság2012.02.15, 17:18

A keddi gyengülés után erősödött a forint szerda reggelre, majd a vártnál kedvezőbb GDP tovább erősítette: az eurót dél körül már a 289 forintos szint körül jegyezték. Elemzők szerint az euró árfolyama a következő napokban is a 290 forintos szint körül alakul majd, feltéve, hogy nem történik valami rendkívüli a nemzetközi porondon. Kedden az okozta a forint gyengülését, hogy veszített erejéből az euró is, elsősorban azért, mert kilenc uniós tagállamot, köztük nyolc euróövezeti országot minősített le a Moody's, illetve rontotta az elsőrendű besorolások kilátását.

210 milliárdot vesztettek a bankok a végtörlesztésen

Gazdaság2012.02.08, 19:16

A végtörlesztés a bankok jövedelmezőségét és tőkemegfelelését is rontotta. A PSZÁF összesítése szerint a már teljesített végtörlesztések piaci árfolyama 1073,7 milliárd forint.

Tartja árfolyamát a forint

Gazdaság2012.02.03, 19:30

Bizakodó nemzetközi hangulatban tartja árfolyamát a forint. Pénteken jelenik meg az euróövezeti szolgáltatási szektor beszerzési menedzser indexe, ami elemzők szerint ugyancsak pozitív folyamatokat jelez majd.

Állja a sarat a forint, 295 forint alatt az euró

Gazdaság2012.01.27, 13:59

A bizakodó piaci hangulatban tartotta az előző napi erős szintet a forint péntek reggelre a nemzetközi devizapiacon. A pozitív hangulat annak köszönhető, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán gyakorlatilag megígérte, hogy legalább 2014 végéig tartja a mostani zérókamat-politikáját. Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint a piacok a görög megállapodásra és az amerikai GDP-adatokra várnak.

Orbán békülékenysége 300 forint közelébe szorította az eurót

Gazdaság2012.01.19, 16:23

Két hete mélypontjára került a forint, egekben voltak a kötvényhozamok és a csődkockázat, azóta viszont mintegy húsz forinttal lett olcsóbb az euró. A fordulatot a kormány engedékenysége okozta, amelyet Orbán Viktor szerdán tett egyértelművé az Európai Parlamentben.

Enyhén erősödött a nap végén a forint

Gazdaság2012.01.12, 22:27

A forint az euróval szemben 310 feletti szinten indította a napot, erősödéssel kezdett reggel, majd gyengült. A dél előtti állampapír-aukción azonban a tervezettnél több kötvényt adott el az Államadósság Kezelő Központ, ami jelentős forinterősödést hozott, egészen 306 forintig ment fel az árfolyam. Késő délutánra a lendület elfogyott és 308 forint körül kereskedtek egy euróval, este az árfolyam valamivel 308 alatt zárt.

312 forint alatt nyugodott meg az euró árfolyama

Gazdaság2012.01.11, 17:43

Szerda délelőtt egy szűk sávban mozgott a forint árfolyama a főbb devizával szemben, miután kedden öt forintot erősödött az euróhoz képest a magyar fizetőeszköz. Az Európai Bizottság magyar gazdaságpolitikával kapcsolatos kritikái után azonban hirtelen ismét gyengülni kezdett a forint. A szélsőséges árfolyammozgások után 312 forint alatt stabilizálódott az euró árfolyama.

Szörnyű a forint - szlovákok a magyar Tescóban

Gazdaság2012.01.10, 10:35

A szlovák-magyar határhoz közeli áruházak parkolójában szinte csak szlovák rendszámú autót láthatunk. Sokan a közelség miatt járnak át, de mindenki tisztában van vele, hogy sok ezer forintot spórolnak most a forint gyengesége miatt. Ám a szlovákiai magyarok nem csak nyertesei, hanem vesztesei is ennek a helyzetnek. Hiszen többen Magyarországon dolgoznak, forintban kapják a fizetésüket, így a szlovákiai életükhöz kénytelenek euróra váltani.

A gyenge forint miatt távoznak Magyarországról a török cégek

Gazdaság2012.01.09, 15:01

Egyre több török cég hagyja el Magyarországot, illetve fontolgatja a távozást a forint leértékelődése miatt. Az Opten adatai szerint jelenleg 752 társaság működik török részvétellel, közülük öt kevéssé közismert cég ért el 2010-ben egymilliárd forint feletti árbevételt.

Ebéd közben is a forint árfolyamát kérdezgette Orbán Viktor

Itthon2012.01.05, 14:32

Nem kell tartani az államcsőd fenyegetésétől - az [origo] információi szerint ezzel nyugtatta a szerdai kormányülés résztvevőit a nemzetgazdasági miniszter. Matolcsy György szerint a helyzet várhatóan nem javul majd a Nemzetközi Valutaalappal tervezett tárgyalások kezdetéig. Az ülésen a miniszteri nyugtatás ellenére a miniszterelnök folyamatosan a forint árfolyama után érdeklődött.

Este 320 forint alatt jegyezték az eurót

Gazdaság2012.07.31, 18:00

A forint csütörtökön reggel is a szerdán elért, legújabb mélységi rekordja közelében volt: 320 forint felett jegyezték az eurót. Délelőtt újabb rekordra emelkedett az euró, tíz óra előtt a 324 forintos határt is átlépte az árfolyam, majd korrekció következett, visszatért 321 alá. Este hét óra után nem sokkal egy euró 318 forintba került.

Selmeczi Gabriella: A szilveszteri buli után ismét támadnak a brókerek

Archívum2012.01.05, 15:49

A Fidesz szóvivője szerint a kormánynak minden helyzetre van forgatókönyve, de arra készül, hogy eredményre vezetnek a tárgyalások az IMF-fel.

"Halmozottan hátrányos helyzetű lesz a forint" - Ki mit mond a forint új mélyrepüléséről?

Gazdaság2012.01.04, 17:58

Piaci elemzők szerint a nemzetközi bírálatok ellenére elfogadott jegybanktörvény és az IMF-tárgyalások körüli bizonytalanság okozta a forint jelentős szerdai gyengülését. Délután öt óra után nem sokkal egy euró már 321 forintot ért. Az [origo] által megkérdezettek nagy része egyetért az elemzők véleményével, miszerint az IMF-fel folytatott "nem diplomatikus viselkedés" és a nemzetközi szervezetekkel való "normális kapcsolat hiánya" okozza, hogy a magyar fizetőeszköz negatív csúcsot döntött. Elhangzott azonban olyan vélemény is, mely szerint spekulációs támadás áll a forintgyengülés hátterében.

Soha nem volt még ilyen gyenge a forint

Gazdaság2012.01.04, 15:15

319,50 forint fölé szaladt az euró árfolyama, az állampapírpiacon is szabadulnak a magyar értékpapíroktól a befektetők. Piaci elemzők szerint a nemzetközi bírálatok ellenére elfogadott jegybanktörvény és az IMF-tárgyalások körüli bizonytalanság okozta a gyengülést.

Nagyot esett a forint a jegybanktörvény elfogadása után

Gazdaság2011.12.30, 19:20

Reggel 310 forint körül mozgott a forint árfolyam, és a két ünnep között jellemző pangás uralta a piacot. A jegybanktörvény elfogadása után azonban rövid időn belül 315 forintig zuhant a forint euróval szemben mért árfolyama. Délután kicsit erősödött a forint, de így is 313 körül volt az euró árfolyama. A svájci frank reggel óta négy forinttal drágult.

Kicsit erősödött a forint kedden délután

Gazdaság2011.12.27, 16:46

Enyhe erősödésnek indult kedden kora délután a forint az euróval és a svájci frankkal szemben.

A forint árfolyama alig mozdult

Gazdaság2011.12.26, 15:22

Gyakorlatilag stagnált a forint árfolyama hétfő reggel vasárnap késő estéhez képest a bankközi devizapiacon. A délután sem hozott jelentős változást a forint árfolyamában.

"Nincs tragédia, két év normális viselkedés kell" - interjú Zsiday Viktor befektetési szakemberrel

Gazdaság2011.12.29, 09:52

Értelmes, felelős politikával stabilizálható Magyarország helyzete, de abba nem fér bele az, hogy az egyik nap erről szól egy döntés, a másik nap az ellenkezőjéről - mondta az [origo]-nak adott interjúban Zsiday Viktor, a Concorde Alapkezelő befektetési szakembere. Szerinte világszerte azért alakulnak ki rendre válságok, mert az előzőket elfelejtik, és nem félnek tőle. A mostani helyzet egyik megoldása az lehet, ha az államok jobban megadóztatják a gazdagokat.

Nem mozdult a forint árfolyama - 306 környékén az euró

Gazdaság2011.12.23, 16:02

Stagnált péntek reggel a forint árfolyama a legfontosabb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon. Az euró nem mozdult a csütörtök este jegyzett árfolyamhoz képest. A svájci frank alig egy forintot erősödött, a dollárral pedig az előző este mérthez hasonló árfolyamon kereskedtek péntek reggel.

300 forintnál az euró kamatdöntés után

Gazdaság2011.12.20, 16:48

A kamatdöntésre várva alig mozdult a forint délelőtt. Reggel 303 forint alatt kezdett az euró, majd kissé erősödött a forint. A vártnál jobb német makroadat megjelenése után az euró erősödött a dollárral szemben, ez pedig kedvezett a forintnak. Délután két órakor kamatot emelt a jegybank, ami után 300 forint közelébe került az euró.

Erősödött a forint, az euró a lélektani 300-as határ alá süllyedt

Gazdaság2011.12.05, 17:21

A forint fokozatosan erősödött a hétfői kereskedésben a kedvező nemzetközi hangulatnak köszönhetően, kora délután az euró 300 forint alá került.

A sötétben bujkáló spekuláns

Vélemény2011.12.01, 17:51

Titkosszolgálati eszközöket is bevet a kormány, hogy nyomára bukkanjon azoknak, akik megítélése szerint spekulációs támadás alatt tartják a forintot. Gonosz spekulánsok támadják a forintot, vagy egyszerűen olyan befektetők, akik másként gondolkodnak a kormány gazdaságpolitikájáról?

Mit tanulhat Orbán a spekulánsok és Gyurcsány ütközetéből?

Itthon2011.11.30, 14:44

A kormány szerint van hasonlóság a 2008 októberi forintgyengülés és a mostani piaci történések között, amelyek mögött szerintük spekulációs támadások állnak. Orbánék a titkosszolgálatokat küldik az állítólagos támadók után, míg a Gyurcsány-kormány a pénzügyi felügyeletre bízta a kutakodást, amely végül egy német bank londoni egységében találta meg a felelősöket.

A forintot is sokkolná az eurózóna széthullása

Gazdaság2011.11.29, 09:29

Egy esetleges olasz államcsőd az eurózóna szétbomlásához vezetne, ez sokkolná a piacokat, elszállna az euró árfolyama a dollárral és a forinttal szemben is az [origo] által megkérdezett szakértők szerint. Ezután irdatlan összeget kellene az adott országnak az euróról másik devizára való átállásra költeni.

J. P. Morgan: Az IMF-kapcsolattól a piac a nem ortodox módszerek végét várja

Gazdaság2011.11.24, 19:50

Bár valószínűleg maguk az érdekeltek sem tudják még, hogy milyen megállapodást akarnak kötni, a kapcsolatfelvétel a Nemzetközi Valutaalappal fontos gesztus a J. P. Morgan Asset Management globális stratégája szerint.

"Túlzás" forint elleni támadásról beszélni a piaci szakértők szerint

Gazdaság2011.11.24, 13:23

Bár egy sajtóhír szerint a kormány forint elleni koncentrált támadásra fogja a forintgyengülést, piaci szakértők szerint azonban inkább leértékelődési nyomásról van szó. A forintgyengülésben a kedvezőtlen nemzetközi hangulatnak és a kormány forintot negatívan befolyásoló lépéseinek, köztük a végtörlesztésnek is szerepe van. Egy szakértő szerint a végtörlesztés sokkal nagyobb kárt okozott az országnak, mint amennyit a bankoknak el kell szenvedniük miatt.

Bankszövetség: Százmilliárdos veszteséget is lenyelnének a bankok a devizahiteleken

Gazdaság2011.11.22, 16:32

A bankok által kidolgozott, a kormány előtt lévő devizahitelek leépítését célzó csomag a kilencven napon túli késedelemben lévő adósok és a fizetőképes adósok helyzetét is kezeli, valamint a bankadót is érinti - mondta el a Magyar Bankszövetség alelnöke egy keddi konferencián. Gyuris Dániel szerint a bankok hajlandóak a tehervállalásra, ha a jogszabályi környezet legalább két évig kiszámítható. A bankár szerint a forinthitel akkor lehet a devizahitel reális és versenyképes alternatívája, ha a kamattámogatással együtt a kamat nem haladja meg a 10 százalékot.

Kész, de még titkos a bankok devizahiteles-csomagja

Gazdaság2011.11.18, 09:38

A kormánynak még el kell fogadnia a Bankszövetség által kidolgozott, a devizahiteleseknek szánt újabb konstrukciót, így az egyelőre nem nyilvános. A Magyar Nemzet szerint az árfolyamrögzítést módosítják.

Itt a végtörlesztők újabb rémálma, a kamatcsapda

Gazdaság2011.11.17, 10:28

Ha a magyar gazdaság helyzete tartósan rosszabbra fordul, akkor rögzített árfolyamon sem érdemes forinthitelből végtörleszteni, mert az árfolyamcsapdánál is mélyebb kamatcsapda várja az adósokat. Ha kifejezetten jóra fordul a gazdasági környezet, akkor mindegy, ki mit csinál, azonossá válnak a törlesztési feltételek deviza- és forinthiteleknél is. Egy köztes, se jó, se rossz gazdasági helyzetben viszont inkább megéri a forinthitelre váltás.

"A devizahitel kockázatos, de nem hibás termék" - állítja a PSZÁF volt elnöke

Gazdaság2011.11.15, 15:17

A devizahitelek elterjedése elsősorban a forint- és a frankkamatok közötti jelentős különbségnek volt köszönhető - állítja Farkas István volt PSZÁF-elnök friss tanulmányában, amely szerint a 2004 utáni időszakban a felügyelet a vonatkozó törvénynek megfelelően tájékoztatta az ügyfeleket a devizahitelek kockázatairól.

A mezőgazdaság és az export tolja a magyar gazdaságot

Gazdaság2011.11.15, 12:47

A harmadik negyedévben élénkült a magyar gazdaság. A növekedés üteme elmarad az első negyedévben mérttől, a második negyedéves adatot azonban meghaladja.

Soha nem látott mélypontra süllyedt a forint

Gazdaság2011.11.14, 21:48

Hétfőn a világ összes devizája közül a legrosszabbul szerepelt a forint, és estére az euró árfolyama át is lépte a két és fél évvel korábban elért csúcsát. A látványos forintgyengülésnek az is lehet az oka, hogy a befektetők most reagáltak a Fitch hitelminősítő pénteken bejelentett döntésére, mely szerint a leminősítést valószínűsítő negatív kilátással látta el a magyar adósbesorolást.

MNB: Több mint negyedbillió forintért kértek eurót a bankok a végtörlesztéshez

Gazdaság2011.11.14, 11:59

Október végéig a jegybank közel 70 milliárd forintot fizetett ki a bankoknak a végtörlesztési program keretében.

Több mint 500 milliárd forinttal csappant meg a magyar devizatartalék

Gazdaság2011.11.07, 14:08

A közel kétmilliárd eurós csökkenésben főszerepe volt egy devizakötvény törlesztésének.

Visszatért a piacokra az euróválság miatti félelem

Gazdaság2011.11.01, 00:21

Az európai és az amerikai tőzsdeindexek is jelentős csökkenéssel zártak hétfőn, Európában főként a bankrészvények estek nagyot. Az adósságválság miatti félelem nyomán gyengült az euró, így a forint is veszített értékéből.

Nem segít a végtörlesztés a devizaadósokon Surányi szerint

Gazdaság2011.10.30, 11:08

Az olasz Intesa Sanpaolo regionális igazgatója, a CIB Bank elnöke szerint a devizaadósokon nem segít a végtörlesztés, aminek költségét az összes adófizetőnek kell majd állnia. Surányi György szerint a végtörlesztés gyengíti a forint árfolyamát, így nő az az állam adósságterhe, a bankszektor vesztesége miatt nehezebben és drágábban lehet majd hitelhez jutni.

Sebezhető állapotban érheti a leminősítés a forintot

Gazdaság2011.10.28, 19:35

Ha valamelyik hitelminősítő leminősíti Magyarországot, és ezt a jövő hét első két napján jelenti be, az a magyar devizapiac zárva tartása miatt valamelyest megkönnyítene egy esetleges spekulációs támadást, a normálisnál is sebezhetőbbé téve a forintot. Elemzők szerint ugyanakkor a forint elsősorban nem a leminősítési veszély, hanem az ország devizahitel-problémája miatt gyengült az utóbbi napokban.

Százmilliárdba kerülhet a költségvetésnek a gyenge forint

Gazdaság2011.10.28, 15:28

Számít a 268,5 forintnál gyengébb forintárfolyamra is a nemzetgazdasági miniszter, Matolcsy szerint a 2012-es költségvetésben százmilliárd forintos egyenlegromlást hozhat a háromszáz forintos euró.

A cégeknek fájna igazán a Matolcsy által belengetett leminősítés

Gazdaság2011.10.27, 13:55

Az államadósság finanszírozását drágítaná meg hosszú távon, ha a Magyarországot vizsgáló hitelminősítők lerontanák a most érvényes osztályzatot, arról nem beszélve, hogy a Matolcsy György által reálisnak tartott lépés a vállalatoknak jelentene komoly érvágást.

"Megtették az első lépést felfelé" - piaci elemzők az uniós egyezségről

Gazdaság2011.10.27, 10:57

Piaci elemzők szerint az uniós döntéshozóknak az adósságválság kezeléséről született egyezsége megteremti a hatékony megoldás alapjait, azonban a pontos hatások előrejelzéséhez szükség van a részletekre, amelyek a következő hetekben születhetnek meg. Egyikük szerint a megállapodás miatt komolyabb forinterősítést nem lehet várni.

Bank of America: Nagy a kockázata Magyarország bóvlivá minősítésének

Gazdaság2011.10.17, 15:12

Előnyös lett volna, ha a magyar kormány a hitelminősítői felülvizsgálatok előtt újból együttműködést kezd a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) - derül ki a Bank of America Magyarországról szóló elemzéséből.

"A leminősítés a legrosszabb eset, de elképzelhető" - szakértők Magyarország felülvizsgálatáról

Gazdaság2011.10.12, 11:35

Az [origo] által megkérdezett szakemberek többsége szerint alapesetben nem kell számolni a leminősítéssel, de ez is reális forgatókönyv. A forint és a magyar állampapírok szempontjából kedvezőtlen lépést elősegítheti a devizahiteleseknek biztosított kedvezményes végtörlesztés és az európai adósságválság is.

"Brutális kiadáscsökkentés" kell az erősebb forinthoz Marc Faber befektetőguru szerint

Gazdaság2011.10.10, 11:50

A nyugati világban kialakult adósságválságban szinten mindenki szerepet játszott, a bankok is, de nem lehet őket kikiáltani bűnbaknak Marc Faber nemzetközi befektetési szakember szerint. Faber úgy véli, hogy Görögország egy rákos daganat az uniós rendszerben, ezért ki kell operálni, ezt követően megerősödhet az euró és az EU.

Kommunikációs eszköz a végtörlesztés az egyik francia bank elemzője szerint

Gazdaság2011.10.10, 12:40

A Crédit Agricole elemzője szerint ha bebizonyosodik, hogy a végtörlesztés nem sikeres, a kormányzat pedig a 2012-es költségvetéssel megmutatja, hogy elkötelezett a hiánycél tartása mellett, akkor erősödhet a forint.

Törvényjavaslatot nyújtott be Rogán a végtörlesztők körének bővítéséről

Gazdaság2011.10.10, 15:08

A gazdasági bizottság fideszes elnöke kezdeményezte, hogy a különböző árfolyamon, több részletben folyósított devizalapú hiteleket is lehessen kedvezményesen végtörleszteni.

Spekuláció állhat a forintot gyengítő pletykák mögött az ING elemzője szerint

Gazdaság2011.10.07, 17:49

Péntek délelőtt a devizapiacon elterjedt egy pletyka, amely szerint a befektetésre nem ajánlott kategóriába sorolhatják Magyarországot a hitelminősítők. Az [origo]-nak nyilatkozó devizapiaci szakértő szerint nem lenne indokolt egy esetleges leminősítés. A helyzeten azonban nem segít, hogy már szerdán előre magyarázkodott a kormány egy leminősítés miatt.

Az exportcégeknek sem csodafegyver a drága euró

Gazdaság2012.01.05, 09:49

A gyenge forint elviekben segít az exportáló cégeknek, de a valóság azt mutatja, hogy a pozitív és negatív hatások kiegyenlítik egymást. A kis- és középvállalkozások életére pedig inkább negatív hatással van a 300 forint körüli euró, mert kevés köztük a jelentős exportot lebonyolító vállalakozás, a magas árfolyam pedig növeli a költségeiket, és az csökkenti a vevőkört.

Financial Times: Orbán kormányzásának ára a 300 forintos euró

Gazdaság2011.10.06, 13:04

Magyarország: Orbán Viktor ára címmel kommentálja a 300 forintot elérő euróárfolyamot a Financial Times brit üzleti lap felzárkózó piaci blogjának szerzője, Kester Eddy.

Sorban fut bele saját régi pofonjaiba a Fidesz

Itthon2011.10.05, 17:21

Ami néhány éve még a kormány hibája volt, ma már a világgazdasági folyamatok elkerülhetetlen következménye - több kérdésben is így változott meg két-három év alatt a Fidesz vezető politikusainak véleménye. Ellenzékben a párt még élesen bírálta a szocialisták adóemelési terveit, amelyeket most maga is végrehajt, és az akkor is 300 forinton álló euróért is a kormányt tette felelőssé.

292 forint közelében az euró

Gazdaság2011.09.29, 17:01

Csütörtök reggelre veszített a forint az euróval szemben a bankközi devizapiacon, a svájci frankkal és a dollárral szemben viszont még tartja magát. Az árfolyamokat várhatóan befolyásolja majd, hogy csütörtökön tér vissza Görögországba az Európai Unió küldöttsége, és döntenek arról, hogy megkapja-e az ország a mentőcsomagból esedékes hitelrészt.

Akiknek nem jutott mentőcsomag - mi lesz a bajba került forinthitelesekkel?

Gazdaság2011.09.19, 07:11

Az adósmentő intézkedések kormányzati indoklásában az euróválság, a gyenge forint és az erősen ingadozó devizaárfolyamok állnak az első helyen, pedig nem minden adós az árfolyamok miatt dől be. A munkahelyek elvesztése legalább olyan nagy probléma, és ez ugyanúgy sújtja a forintadósokat is. A rossz hitelek aránya a forinthitelesek körében időnként még magasabb is, mint a devizásoknál, az állami mentőcsomagok többségéből ők mégis ki vannak zárva.

Rövid ideig hathat csak forintot is segítő jegybanki összefogás

Archívum2011.09.15, 18:30

Csütörtökön több forinttal lett olcsóbb az euró, a dollár és a svájci frank hosszabb gyengülés után, miután a világ legnagyobb jegybankjai közös fellépés mellett döntöttek. A pénzpiaci szakértők szerint azonban ez csak rövid távon ható nyugtató, a világgazdaságban az európai adósságválság, Magyarországon a végtörlesztések miatti bizonytalanság továbbra sem tűnt el.

Mostantól az euró miatt izgulhatnak a frankhitelesek

Gazdaság2011.09.08, 12:36

Csak részleges megoldást jelent a magyar devizahiteleseknek az, hogy a svájci jegybank bejelentette, gátat szab a frank erősödésének. Tartós megkönnyebbülést az európai adósságválság megoldása hozhatna, addig viszont az [origo]-nak nyilatkozó elemzők prognózisa szerint legfeljebb arra számíthatnak az adósok, hogy 220-230 forintos frankárfolyamon törleszthetnek. Mostantól már nem csak a frank árát, hanem az euróét is érdemes lesz figyelniük.

A bankok fizethetik a közjegyzőt a devizahitelesek szerződésmódosításánál

Gazdaság2011.08.19, 12:35

Orbán Viktor a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot olyan rendelet kidolgozására kérte fel, amely csökkenti az ügyfelek terheit - írja a Magyar Nemzet.

Miért kapkodnak a magyar állampapírok után a befektetők?

Gazdaság2011.08.17, 11:14

A felkínáltnál sokkal több magyar állampapírt akartak megvásárolni a befektetők a keddi aukción, amelyen jelentősen csökkent a papírok után az állam által fizetendő kamat. A piacon több, háttérbe vonuló nagybefektető is vásárol, ezért elterjedt az a pletyka, hogy akár a kínai állami is veheti a magyar kötvényeket, ahogy erről korábban megállapodást kötött a két ország. Az [origo] által megkérdezett állampapír-kereskedők szerint ez sem kizárható, de a sikernek van sima üzleti magyarázata is.

Árfolyamrögzítés: Tíz- és húszezer forint között legyen a közjegyzői díj

Gazdaság2011.08.11, 12:02

Csütörtökön délután ül tárgyalóasztalhoz a kormány, a bankszövetség és a közjegyezői kamara képviselője, hogy a pénteken induló árfolyamrögzítéshez szükséges szerződésmódosítás közjegyzői díjáról tárgyaljanak.

A külföldi vevőkön keresztül sújtja a gyenge forint a magyar exportcégeket

Gazdaság2011.08.11, 09:27

A gyenge forint elvileg jót tesz a magyar exportcégeknek, a szélsőséges árfolyammozgások azonban növelik kockázataikat és legrosszabb esetben a külföldi vevők fizetőképességét is veszélyeztetheti. A Coface hitelbiztosító adatai szerint a régió országaiból leginkább a szlovák és román cégek hitelbesorolásra romlott az elmúlt években.

"Fájdalmas lesz a válság megoldása" - interjú Zolnai Györggyel, a Budapest Bank vezérigazgatójával

Gazdaság2011.08.11, 16:39

Válság kell ahhoz, hogy a döntéshozók gyorsan reagáljanak egy krízishelyzetre - mondta az [origo]-nak Zolnai György, a Budapest Bank egy hónapja kinevezett vezérigazgatója. A lengyel- és oroszországi bankvezetői múlttal rendelkező bankár szerint az eurózóna válságára megoldást jelenthet a közös kötvénypiac létrehozása. Zolnai úgy véli, hogy bár a kelet-európai országokban máshol is vannak devizahitelesek, Magyarországon jelenti a legnagyobb gondot.

A Raiffeisen szerint az MNB beavatkozott a devizapiacon a forint védelmében

Archívum2011.08.10, 14:08

A magyar jegybank szerdán közölte, nem kommentálja a devizapiaci ügyletekről szóló híreket.

Lesz törlesztési korlát az árfolyamrögzítés után, de még mindig nincs róla rendelet

Gazdaság2011.08.10, 12:47

A kormány szerint időben elkészülnek az árfolyamrögzítésről szóló törvényt kiegészítő rendeletek, köztük az, amelyik maximálja a fix árfolyam lejárta után a törlesztőrészlet mértékét. Ez a megoldás azonban jelentősen meghosszabbíthatja a hitel futamidejét.

Újra csúcson a svájci frank, 273 forint is volt az árfolyam

Gazdaság2011.08.10, 00:55

Az amerikai és európai adósságválság miatti kockázatkerülés eredményeként kedd hajnalban a svájci frank új csúcsot döntött a forinttal szemben, később többször irányt váltva újabb rekordot ért el. A frank különösen széles, tízforintos sávban mozgott. A frankerősödés nem a forinton múlik, a folyamat a nemzetközi mozgásokkal, azon belül az euró gyengülésével magyarázható.

A frank új csúcsot ért el 258 forint felett

Gazdaság2011.08.08, 19:31

Nemcsak a svájci frank erősödése, hanem a forint gyengülése is hozzájárult ahhoz, hogy ismét csúcsot döntött az árfolyam. A forint hétfő reggel a dollárral és az euróval szemben is gyengült. Belátható időn belül a forint inkább a külföldi fejlemények hatására mozdul. Ezek közül továbbra is a piaci óvatosság a legjellemzőbb, amelyet a tovább húzódó euróövezeti államadósság-válság indokol.

Egy újabb válságtól rettegve zuhannak a tőzsdék világszerte

Gazdaság2011.08.05, 10:22

A 2008-as válság óta nem látott eladási hullám alakult ki az amerikai tőzsdéken csütörtökön, és magyar idő szerint péntek reggel az ázsiai piacokon is szabadultak a befektetők az értékpapíroktól. Gazdasági hírügynökségek elemzései szerint a zuhanás mögött az áll, hogy a befektetők félnek egy újabb gazdasági visszaeséstől.

Az árfolyamrögzítés kockázatait erősíti a drága frank

Gazdaság2011.08.04, 08:53

A kormány korábban bejelentett árfolyam-rögzítési tervének a negatív oldalát domborítja ki, ha a jelenlegi magas frankárfolyam hosszú távon is megmarad. Egy rögzített árfolyamon havonta 77 ezer forint törlesztésű hitel három év múlva akár 133 ezer havi törlesztéssel is járhat. Ha a kormány valóban korlátozni fogja a törlesztőrészletek nagyságát 2015-től, ahogy ezt tervezi, akkor viszont radikálisan meghosszabbodhat a hitel futamideje.

Dow Jones: Nem éri el hatását a svájci jegybank kamatcsökkentő döntése

Gazdaság2011.08.03, 16:53

A Dow Jones hírügynökség szerint valószínűtlen, hogy a svájci jegybank frankeladásokba kezdene az árfolyam csökkentése érdekében.

Equilor: Piramisjátékhoz hasonlít a frank ámokfutása

Gazdaság2011.08.03, 13:26

Az egyik bórkercég szakértői szerint lufit fújnak a befektetők a svájci frank piacán, az erősödés szerdán ugyan megállt, miután a svájci jegybank kamatot csökkentett, de ez a lépés még nem biztos, hogy tartósan gyengítheti a frankot.

Nagyobb esés után kezd magához térni a pesti tőzsde

Gazdaság2011.08.02, 13:54

A rossz nemzetközi befektetői hangulat miatt keddi nyitás után nagyot esett a pesti tőzsde indexe, de egy órával később már sikerült ledolgoznia a hátrányának egy részét.

Szijjártó: Nincs tervben az árfolyamrögzítés átalakítása

Gazdaság2011.08.02, 15:35

A svájci frank erősödését a miniszterelnök szóvivője szerint az árfolyamrögzítéssel lehet ellensúlyozni. Szijjártó Péter szerint nem igaz az a kritika, amely szerint az aktuális és a rögzített árfolyam különbségéből adódó - 2015-től törlesztendő - hitelt kiszámíthatatlan módon kell majd kifizetni. Az MNB közölte: korábbi tesztjeik alapján 257 forintos árfolyamszintig stabil a magyar bankrendszer

A legtöbb devizahiteles csak októberben törleszthet majd rögzített árfolyamon

Gazdaság2011.08.02, 09:48

Az [origo] által megkeresett bankok szerint az érintett ügyfelek tizede fogja kérni az átmeneti tehercsökkenést jelentős megoldást. Az árfolyamrögzítést szabályozó jogszabály és a papírmunka miatt a legtöbben csak októberben számíthatnak alacsonyabb törlesztőrészletre.

A jegybank kamatdöntése megszilárdította a forint pozícióját

Gazdaság2011.07.27, 20:01

Szerda reggel a keddi késő esti értékekhez képest lényegesen nem változott a forint árfolyama az euróhoz, a dollárhoz és a svájci frankhoz viszonyítva sem. A forint belátható időn belül inkább csak a külföldi fejlemények hatására mozdulhat, mivel a hazai alapkamat pályája az egyöntetű hazai és nemzetközi várakozásoknak megfelelően alakul.

A gyenge dollár erősítette a forintot

Gazdaság2011.07.27, 08:24

A megoldatlan amerikai adósságplafon-probléma miatt gyengülő dollár segítette erősödéshez kedden a térségbeli devizákat. A magyar jegybank piaci várakozásoknak megfelelő kamattartó döntése a forint árfolyamát nem befolyásolta, az eurót este 267,78 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben.

235 forint körül ingadozik a svájci frank

Gazdaság2011.07.15, 21:51

A 235 forintos szint körül jár a svájci frank forintárfolyama a bankközi devizapiacon. Reggel 269 forint körül mozgott az euró, délutánra azonban 271 forinton is jegyezték az európai közös pénzt. A forint egész héten gyengült egy kissé a fő devizákkal szemben, kiszolgáltatva az euróövezeti államadósság-válság okozta nemzetközi piaci bizalmatlanságnak. A forint vesztesége azonban korlátozott maradt, és nagyobb kilengés ezentúl sem várható - írta elemzők véleményét idézve péntek reggel a Dow Jones hírügynökség.

FT: Lengyelország és Magyarország együtt nyögi a svájcifrank-hitelek terhét

Gazdaság2011.07.14, 15:36

Közép-európai országok, köztük Magyarország és Lengyelország hasonló veszélyeknek van kitéve a svájci frank erősödése miatt, és a tartósan magas árfolyamszint beavatkozásra kényszerítheti ezeket az országokat - áll a Financial Times cikkében. Mindkét országban sok a frankhiteles, az elhúzódó euróválság viszont afelé mutat, hogy nem lesz olcsóbb a frank a közeljövőben.

Megragadhat 230 forint fölött a svájci frank

Gazdaság2011.07.14, 20:41

Vegyesen mozgott csütörtökön a forint a legfontosabb devizákkal szemben a bankközi piacon. Az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, az amerikai dollárhoz képest erősödött a magyar fizetőeszköz. Estére javult a hangulat a piacon, miután az olasz szenátus elfogadta a 79 milliárd eurós megszorító csomagot.

Az euró válsága rángatja a forintot

Gazdaság2011.07.13, 18:22

A svájci frankot 231 forint felett jegyezték szerdán délelőtt a bankközi kereskedelemben, az euróval szemben ugyanakkor meg tudta tartani a 270 forint alatti szintet a magyar deviza. Délben némileg erősödött a forint, ekkor a svájci frank 229 forintba került, egy órával később azonban zuhanni kezdett a forint. Elemzők korábban azt közölték, hogy a pénzpiac megnyugodni látszik annak ellenére, hogy a Moody's bóvli kategóriába sorolta az ír szuverén államadósságot. Az európai adósságválsággal összefüggő esetleges negatív hírekre azonban elemzők szerint bizonyára ugrik majd a piac.

Tehetetlenek vagyunk a svájci frank durva drágulása ellen

Gazdaság2011.07.12, 15:14

Az elmúlt napokban eladási hullám alakult ki a nemzetközi piacokon, ami soha nem látott szintre, 230 forint fölé emelte a svájci frank árfolyamát. A magyar gazdaság állapotának nincs köze a folyamathoz, külföldön dől el a történet, az eurózóna adósságválsága miatt ugyanis az eurótól elforduló befektetők a frankot vásárolják. A devizahiteleseket a piaci folyamatoktól átmenetileg védő árfolyamrögzítés azonban legkorábban ősszel indulhat el. 

Estére visszatért a 230 forintos szintre a svájci frank árfolyama

Gazdaság2011.07.12, 21:46

A rossz nemzetközi befektetői hangulat miatt az euróval és a forinttal szemben hétfőn soha nem látott szintre erősödő svájci frank kedden folytatta az erősödést, reggel kilenc óra után a 232 forintos szint fölé került az árfolyam. Elemzők szerint nem várható jelentős fordulat, a svájci frank megrekedhet 230 forint fölött. Délután gyengülni kezdett a frank, és eljutott a 228 forintos, reggeli szintig, estére azonban ismét visszatért a 230 forintos szintre.

A svájci frank rekordot döntött a forinttal szemben

Gazdaság2011.07.12, 06:43

Vegyesen kezdte a hetet a forint hétfő kora reggel a bankközi devizapiacon. Később azonban az euróhoz, a dollárhoz és a svájci frankhoz képest is gyengült a kedvezőtlen befektetői hangulat miatt, így egy kilengéstől eltekintve délután a frankárfolyam folytatta az erősödés ennek eredményeként új csúcsot ért el az euróval és a forinttal szemben.

Devizahitelek: hiába a csomag, még két hónapig fáj az erős frank

Gazdaság2011.06.28, 16:06

Hiába lép hatályba néhány nap múlva a kormány otthonteremtő csomagjában szereplő árfolyamrögzítés, ez a változás csak szeptembertől mérsékelheti a családok kiadásait. Közben azonban a forint értékvesztése miatt nehezedik a helyzet: egy havi ötvenezer forintos deviza-lakáshitel törlesztőrészlete például két-három ezer forinttal is magasabb lehet júliusban. A szabad felhasználású hiteleknél még nagyobb lehet az emelkedés.  

A tegnapi csúcs után újra rekordot döntött a frank

Gazdaság2011.06.24, 19:54

Újabb történelmi mélypontra gyengült a forint a svájci frankkal szemben péntek délután. Egy frank 227,53 forintba került, ami a csütörtöki jegyzéseknél is magasabb. A piaci szereplők elsősorban az euróövezeti államadósság-válság okozta bizonytalanság és a világgazdaság növekedési kilátásainak romlása miatt vásárolják a biztos, értékálló befektetésnek számító svájci devizát.

Növelte előnyét a forint, 267 alá került az euró

Gazdaság2011.06.21, 19:49

Az éjszaka minimálisan, 10-20 fillérrel gyengülő forint kedden délelőtt erősödött a legfontosabb külföldi devizákkal szemben, az euró jegyzése 1 forinttal került lejjebb reggel óta.

Belehúzott a forint, esett a frank, a dollár és az euró

Gazdaság2011.06.17, 20:11

A görög csődtöl való piaci félelem miatt az euróval szemben csütörtökön csúcsot döntő svájci frank pénteken már gyengült a nemzetközi piacon, a forint pedig valamennyi fontos külföldi devizával szemben előnyre tett szert. A svájci frank estére három forinttal gyengült a délelőtti jegyzésekhez viszonyítva.

Európa rossz híre szúrt ki a magyar frankhitelesekkel

Gazdaság2011.06.16, 18:51

Csütörtökön a tavaly szeptemberi 225 forint feletti csúcs közelébe ért a nemzetközi piacon az euróval szemben csúcsot döntő svájci frank árfolyama. Devizakereskedők szerint nemzetközi folyamatok, elsősorban a görög csődtől és annak hatásaitól való félelem erősíti a frankot. A frank gyengüléséhez az eurózóna adósságproblémáit kellene megszüntetni, de ezt követően is csak lassan gyengülhet a frank.

Rekorddöntésre készül a svájci frank

Gazdaság2011.06.16, 17:07

A svájci gazdaság stabilitásának üzenetét olvasta ki a piac a helyi jegybank kamatdöntése után tett nyilatkozatokból. Mivel az amerikai és európai piacokban a befektetők nem nagyon bíznak, a biztonságosnak tekintett svájci frankot veszik. A frank csütörtökön tovább erősödött, és a forinttal szemben a rekordot jelentő 226 forint feletti szintet közelítette.

OTP Bank: Az árfolyamrögzítés csak az augusztus utáni törlesztéseket csökkenti

Gazdaság2011.06.01, 17:08

A kormány ígérete szerint júniusban megszületnek a devizahitelesek megsegítését célzó mentőcsomagról szóló jogszabályok, ezt követően kell a bankoknak beindítaniuk az új rendszert, várhatóan augusztus végétől vagy szeptembertől léphet érvénybe az árfolyamgát - hangzott el az OTP Bank sajtótájékoztatóján.

A svájci frank árfolyama "jóval lejjebb" is mehet - interjú Gyuris Dániellel, az OTP Jelzálogbank vezetőjével

Gazdaság2011.05.31, 18:15

Szükség volt egy komplex csomagra, amely megszünteti a jelzálogpiac fejlődését akadályozó kilakoltatási moratóriumot, és tisztábbá teszi a piaci viszonyokat - mondta az [origo]-nak telefonon adott interjúban Gyuris Dániel, az OTP Jelzálogbank elnök-vezérigazgatója, a Bankszövetség alelnöke a devizahitelesek megsegítését célzó mentőcsomagról. Gyuris szerint a legtöbb elemző csak arról beszél, hogy a svájci frank árfolyama emelkedhet, miközben ennek az ellenkezője is benne van a pakliban. A mentőcsomag a szabad felhasználású hitelekre is vonatkozik, ha a fedezet lakóingatlan.

Mentőcsomag: 180 forinton rögzítik a frankárfolyamot

Gazdaság2011.06.21, 11:28

Az árfolyamrögzítés 2014 végéig lesz érvényes, a kormány ötpontos megállapodást írt alá a Bankszövetséggel.

Matolcsy: Ötpontos megállapodás született a devizahitelesek mentőcsomagjáról

Gazdaság2011.05.30, 13:07

Egy parlamenti bizottsági meghallgatás szünetében a nemzetgazdasági miniszter a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy ötpontos megállapodás született a devizahitelesek megsegítéséről. Matolcsy György hozzátette, hogy a megállapodás annak ellenére jött létre, hogy a 2012 utáni bankadóról nem egyeztek meg.

A svájci frank megint rekordot döntött a nemzetközi piacon

Gazdaság2011.05.27, 19:35

Bár pénteken a befektetőknek menekülési célpontot jelentő svájci frank újabb csúcsot döntött az euróval szemben, a frank a forinttal szemben nem erősödött jelentősen.

Német segítséggel erősödött a forint

Gazdaság2011.05.24, 18:53

A hétfőn még 220 forintot közelítő svájci frank 217 forint alá is süllyedt kedden, míg az eurót a német gazdasági hangulat javulása segítette. A forint kedd délelőtt ennek köszönhetően erősödni tudott.

Újra 220 forint fölé mehet a svájci frank árfolyama

Gazdaság2011.05.24, 13:02

A magyar devizahitelesek szempontjából legfontosabb svájci frank árfolyama az utóbbi napokban jelentősen erősödött a forinttal szemben, és az [origo] által megkérdezett devizakereskdők szerint a rövid távú kilátások sem túl kedvezőek.

Kockázatokkal, de élénkítheti a gazdaságot az devizahitelek árfolyamrögzítése

Gazdaság2011.05.23, 16:16

Várhatóan holnap jelenti be a kormány és a Bankszövetség a devizahitelesek megmentésére létrehozott intézkedéscsomag részleteit. Az eddig megismert részletek hozzájárulhatnak a belső fogyasztás és a vállalati hitelezés élénküléséhez is, amivel a kormány két fontos gazdasági céljához is közelebb kerülne. A hatás azonban csak rövid távú lehet, és számos kockázatot rejt magában.

A svájci frank járt a legrosszabbul a külföldi devizák közül

Gazdaság2011.05.19, 23:49

Csütörtök kora reggel stagnált a forint, később azonban jelentősen erősödött a magyar fizetőeszköz, párhuzamosan azzal, hogy az általánosan javuló nemzetközi befektetői hangulatban az euró is javított. A reggel még 214 forintot érő svájci frank jegyzése fél egyre 211,85 forintra változott.

Egy nap alatt több mint két forinttal gyengült a forint a svájci frankhoz képest

Gazdaság2011.05.03, 21:05

Kedd reggelre alig változott a forint árfolyama, később azonban kis lépésekben, de folyamatosan veszített értékéből a magyar fizetőeszköz, a svájci frankhoz képest több mint két forinttal gyengült hétfő estéhez képest. Az [origo] által megkérdezett elemző szerint nem maradt már több erő a forintban.

A forint alig mozdult a svájci frankhoz képest

Gazdaság2011.05.02, 21:27

Alig változtak az árfolyamok napközben, az múlt év vége óta viszont 5,16 százalékklal csökkent az euró árfolyama forinthoz képest, míg a dolláré 10,09 százalékkal gyengült a forinthoz képest.

Leadta előnyét a forint

Gazdaság2011.04.28, 18:05

Csütörtök délelőtt az euróval szemben kisebb mértékű, a dollár ellenében azonban komolyabb nyereséget tudott elkönyvelni a forint, kora délután azonban irányt váltott, ezzel kompenzálta a korábbi erősödést.

Lélektani szint közelébe gyengült a dollár

Gazdaság2011.04.28, 08:03

A fontosabb küföldi devizák közül a dollár a válság kirobbanásakor mért szintre, a lélektani 180 forintos határ közelébe gyengült. Elemzők szerint a forint pedig képes lesz megtartani mostani, erős pozícióját.

Gyengült és 206 forint alá került a svájci frank

Gazdaság2011.04.26, 19:43

Jól kezdte a hosszú hétvége utáni hetet a forint, kedd reggel kissé erősödni tudott az euróhoz, kora délután pedig a svájci frankhoz képest is. Előbbivel szemben 264 forintig erősödött a forint, majd kissé gyengült, a frankkal pedig 206 forint alá került. Elemzők szerint jók a forint kilátásai.