forintárfolyam
címke rss- kapcsolódó címkék:
- forint
- euró
- dollár
- svájci frank
- devizapiac
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ismét 220 forintnál jár a svájci frank
Éles fordulatokat véve mozgott a forint a csütörtöki kereskedés első óráiban. Elemzők szerint elsősorban az amerikai gazdaság teljesítménye és a lengyel kamatemelési várakozás nem engedi gyengülni a forintot, az árfolyam azonban rövid távon nem ennek megfelelően alakul, így mutathatott be több mint egyforintos drágulást hirtelen az euró, a dollár és a svájci frank. Estére jelentősen erősödött a svájci frank, az árfolyam ismét 220 forint fölé került.
Esett a svájci frank, belehúzott a dollár
A kedden folyamatosan erősödő forint szerdán irányt váltott, ennek eredményeként a külföldi kulcsdevizák 1-2 forinttal erősödtek. A svájci frank át is lépte a 220 forintos szintet, később azonban gyengült az alpesi deviza, a jegyzés 217 forintig csökkent. A dollár erősödött.
Új lendülettel erősödött a forint este
A forint hétfő délután kezdődött erősödése folytatódott kedd napközben is, délutánig a svájci frank több mint négy forinttal lett olcsóbb - egyes elemzők szerint az úgynevezett "január-hatásnak" is köszönhetően. Délután a dollár indult erősödésnek, ami egy időre a forint erősödését is megállította, estére azonban tovább lendült a forint, és 276 forint alá került az euró.
Veszített erejéből a svájci frank, javított a dollár
Az előző év utolsó napjához viszonyítva az összes kulcsdevizával szemben veszített értékéből a forint hétfő délelőtt. Délutánra némileg összeszedte magát a forintárfolyam, az euró 278, a svájci frank 223 forint alá került, a dollár pedig a 210 forintos árfolyamszint közelítése után késő délutánra 207,5 közelébe került.
Gátszakadást vagy megváltást is hozhat 2011-ben a forint
Az euró 10 forinttal lett drágább, a devizahitelesek számára kulcsfontosságú svájci frank pedig jóval nagyobb mértékben, 40 forinttal drágult 2010-ben. Jövőre a svájci deviza szereplése és a magyar kormány által februárra ígért reformok határozhatják meg a forint frankkal szembeni erejét, ami azt jelenti, hogy az árfolyam akkor is elszállhat, ha a kormány a befektetők kedvének megfelelő gazdaságpolitikát követ.
Kínlódik a forint, rekordokat döntött a svájci frank
Gyengült a forint csütörtökön a svájci frankkal szemben, a frank csúcsdöntése a forinttal szemben egyelőre még várat magára, de elemzők szerint a folyamatnak nem látni a végét, egy frank így akár 230 forintba is kerülhet hamarosan. A svájci pénz az euróval, a dollárral és a fonttal szemben is rekordot döntött.
Rekordközelben a svájci frank, lejtőn a dollár
Az előző esti szintjén kezdte a szerdai napot a forint, elemzők szerint ha az euró folytatja vesszőfutását, akkor akár a 230 forintos szintet is meghaladhatja a svájci frank árfolyama. A frank délután egy makroadat megjelenése után erősödött az euróval szemben, később azonban az euró is javított a helyzetén. A dollár este gyengülni kezdett.
Tovább szenved a forint, 224 forint felett a svájci frank
Kedden korán reggel két forintot erősödött a forint a dollárral szemben, a másik két kulcsdevizával szemben pedig tartotta a hétfő esti szintet. Kora délelőtt azonban a dollárral és a svájci frankkal szemben is gyengülni kezdtett a hazai deviza. A svájci frank délután átlépte a 224 forintos szintet is.
- címkék:
- forint
- euró
- svájci frank
- forintárfolyam
- Címkefelhő »
Nem tért magához a forint, 279 forintnál az euró
Csütörtökön a Fitch leminősítésének híre után zuhant a forint mindhárom kulcsdevizával szemben, a bankközi devizapiacon pénteken délelőtt 277-279 forint körül kereskedtek a forinttal.
- címkék:
- árfolyam
- forintárfolyam
- Címkefelhő »
Zuhant a leminősítés után a forint, gyengült a svájci frank
Délelőtt egy rövid erősödés majd visszapattanás volt a forintpiacon, majd a Fitch leminősítésének hírére kora délután hirtelen zuhant a forint mindhárom kulcsdevizával szemben. A svájci frank mind a dollárral, mind pedig az euróval nszemben jelentősen veszített az értékéből. A pénteki árfolyamkat ide kattintva nézheti meg.
Erősebb lett a svájci frank, 221 fölé került a kurzus
A hét elején - az euróval és a svájci frankkal szemben is - jelentősen gyengülő forint szerda reggel a keddi árfolyamszintek közelében kezdte a napot. Késő délelőtt mindhárom kulcsdevizával szemben erősödni kezdett a magyar pénz, majd délután újra lejtőre került, így a svájci frank 221 forint fölé ment.
Gyengült az euró, 220 forintnál a svájci frank
A hétfői zuhanást követően kedden sem javított tartósan a forint. Bár 276 forint körül is járt az euró, délután újabb gyengülés következett. A biztonságos befektetést keresők miatt a svájci frank eközben tovább erősödött, és 220 forinthoz ért az árfolyama. Az euró három hete nem volt ilyen gyenge a dollárral szemben.
- címkék:
- forintárfolyam
- devizaárfolyam
- Címkefelhő »
"Nem vagyunk lustábbak, mint a csehek" - interjú Varga Mihállyal
A romok eltakarításával lassan végez a kormány, jövőre indulhat az építkezés - mondta az [origo]-nak adott interjújában Varga Mihály miniszterelnökségi államtitkár, aki olyan új nyugdíjrendszert ígér, amelyben bárki bármikor lekérdezheti, mennyi járandóságra számíthat időskorában. Varga szerint a csehek példája azt mutatja, hogy Magyarországon is létre lehet hozni egymillió új munkahelyet, azt pedig nem tartja tudatos szereposztásnak, hogy többször is ő csillapította le a piacokat Kósa Lajos nyilatkozatai után.
Beindult a forint, 4 forinttal lejjebb a dollár
A pénteki záróárakhoz képest kicsit gyengébben kezdte a hetet a forint, az euró 278 fölé került. A Bloomberg szerint a forint azért erősödik, mert a múlt héten elmaradt a kínai kamatemelés.
Kevés frankhitelesnek jelenthet megoldást Matolcsy felvetése
Az erős svájci frank miatt nehéz helyzetben lévő lakáshiteladósoknak kedvező lenne, ha át tudnák váltani kölcsönük devizanemét frankról euróra, amint azt a gazdasági miniszter is megemlítette kedden. A mostani hitelezési gyakorlat alapján azonban nem valószínű, hogy sokan tudnának élni a lehetőséggel.
Leminősítették Írországot, gyengült az euró
A Fitch Ratings csütörtökön három fokozattal lerontotta Írország osztályzatát. A lépés után az euró veszített értékéből.
Tovább erősödött a forint estére
A forint estére erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben délutánhoz és reggelhez képest a nemzetközi devizapiacon.
Estére javított a leminősítés után gyengülő forint
Kora reggel még erősödött, a Moody's leminősítésének hírére azonban gyengülni kezdett a forint az összes kulcsdevizához képest. Este azonban javított helyzetén a magyar fizetőeszköz.
"Senkit sem sikerült meggyőzni" - spórolás kell a bóvli kategória elkerüléséhez
A Moody's hitelminősítő hétfőn a kedvezőtlen költségvetési kilátások miatt két osztályzattal lerontotta a magyar adósbesorolást, ezzel már csak egy kategória választja el Magyarországot a befektetésre nem ajánlott, bóvli ketagóriától. Elemzők szerint a lépés azt jelzi, hogy a kormány nem tudta meggyőzni a piacot, és a további leminősítés elkerüléséhez nem átmeneti, hanem tartós kiadáscsökkentésre lenne szükség. A Moody's bejelentése után gyengülni kezdett a forint.
Megtört a forint lendülete, 212 forint körül a svájci frank
Reggel jó erőben kezdett, napközben azonban enyhén gyengült a forint. Délután kevéssel három óra előtt 278,10 forintot kellett fizetni egy euróért a devizapiacon. Elemzők szerint, ha kedvező foglalkoztatási adatok érkeznek a tengerentúlról, javíthat a forint.
Nyolc forinttal lett olcsób a svájci frank kedd óta
Mindhárom kulcsdevizával szemben erősödni kezdett csütörtök délelőtt a forint. Az euró árfolyama estére megközelítette a 277 forintos szintet, a svájci frank pedig mintegy nyolc forinttal lett olcsóbb a keddi 219 forinto csúcsa óta.
Újra 280 forint alatt az euró
Szerdán jó erőben kezdte a kereskedést a forint, és a lendület egészen estig kitartott, így a svájci frank árfolyama több mint hat forinttal került az egy nappal korábbi szint alá. Az euró 280 forint alatt zárta a napot.
"Számolunk a csúcs érintésével" - egy hete drágul a svájci frank
Bő egy hét alatt jelentősen gyengült a forint a külföldi kulcsdevizákkal szemben, amit elemzők az európai országok addósággondjaival és a magyar gazdasággal kapcsolatos bizonytalanságokkal magyaráznak. A közel tíz százalékal dráguló svájci frank számos háztartás karácsonyi büdzséjét érinti érzékenyen, az [origo]-nak nyilatkozó szakértők szerint pedig további forintgyengülés várható.
Magához tért a forint, olcsóbb lett a svájci frank
Tovább gyengült a forint kedd délelőtt, a svájci frankért 219 forintot is elkértek a kereskedők, délután azonban magához tért a magyar pénz.
Elgyengülve zárja a hétfőt a forint
A magyar jegybank váratlan kamatemelése után csak rövid ideig erősödött a forint, később a nemzetközi hangulat miatt veszített értékéből, este 284 forint felett mozgott az euró jegyzése.
Két hónapos mélységben a forint, beszakadt a tőzsde
Pénteken lejtőre került a forint és folytatta csütörtöki mélyrepülését a tőzsde is. Az [origo]-nak nyilatkozó piaci szakértők szerint a gyengülést egyszerre okozzák az utóbbi napok kormányzati bejelentései, azokon belül is elsősorban a nyugdíjrendszert érintő változtatások, illetve a dollár erősödése.
- címkék:
- tőzsde
- euró
- devizapiac
- BÉT
- forintárfolyam
- nyugdíj
- Címkefelhő »
Este picit javított a forint, 280 alá került az euró
Pénteken gyengült a forint, az euró a 280, a svájci frank pedig a 210 forintos szintet is átlépte. Devizakereskedők szerint a magyar pénz értékvesztése azzal magyarázható, hogy a piaci szereplőknek nem tetszenek a magyar nyugdíjtervek.
Az euró gyengélkedése húzta le a forintot
Csütörökön délelőtt jelentősen gyengült a forint, később azonban a 277-es szint körül kezdett ingadozni.
Estére gyengült a forint, a Moody's leminősítésétől tartanak az elemzők
Hullámzó teljesítményt nyújtott szerdán a forint: a délelőtti gyengülést enyhe erősödés váltotta délután, este azonban ismét a negatív irányba ment a magyar deviza. Piaci szakértők szerint a következő napokban a Moody's esetleges leminősítése gyengítheti majd a forintot.
Délután lejtőre került a forint
Hétfőn erősödéssel kezdett a forint, dél után azonban fordult a kocka, így a külföldi kulcsdevizák több forinttal erősödtek.
Kétszáz forintnál táncolt pénteken a svájci frank
A csütörtöki szintekhez képest gyengült az euró és a svájci frank is, utóbbi deviza péntek délután már a 200 forintos szinthez is közelített.
Az OTP felülmúlta a piaci becsléseket
A piaci elemzők várakozásainál 10 százalékkal nagyobb nettó eredményt ért el az OTP Bank a harmadik negyedévben. A társaság gyorsjelentésében közölte, a bankadó nélkül a válság óta az egyik legjobb negyedéves eredményt produkálta, ami részben annak köszönhető, hogy a külföldi leányvállalatok jól szerepeltek.
Három forinttal olcsóbb lett a dollár
Mindhárom kulcsdevizához képest erősödött a forint csütörtök kora délutánra: egy óra után nem sokkal már 275 alá ment az euró forintjegyzése, a 204-es szinteken mozgott a svájci frank, és 201,31 forinton jegyezték a dollárt.
Öt éve nem látott lejtőről jött le a svájci frank
A szerda kora délutáni gyengülés után némileg korrigált a forint, a dollár kora délutáni árfolyama 206 forint volt, késő délutánra azonban 204 forint alá ment a jegyzés. Este tíz előtt nem sokkal 204,34 forintot kértek egy dollárért, és 205,91 forintot egy svájci frankért. A nemzetközi piacon megállt a svájci frank nyolc napja tartó gyengülése a dollárral szemben.
Esni kezdett a forint, 3 forinttal drágult a dollár
Reggel gyengülésnek indult a forint, rövid időre 277 forint fölött is járt az euró, a délelőtt folyamán azonban visszakerült az elmúlt napokban jellemző 276-277 forintos sávjába. Este lejtőre került a magyar pénz, a dollár árfolyama 206 forint fölé ment.
Nem volt hatással a forintra Orbán költségvetési beszéde
Picit gyengült ugyan Orbán Viktor parlamenti beszéde után a forint, de az általunk megkérdezett devizakereskedő szerint nem a kormányfő által elmondottak miatt, a forintot ugyanis inkább az euró/dollár árfolyam mozgatja.
A GDP-adat megállította a forint gyengülését
A harmadik negyedéves GDP adat közzététele után az összes kulcsdevizával szemben erősödött a forint kisebb-nagyobb mértékben. Reggel 209 forint fölött is járt a svájci frank árfolyama, este pedig valamivel 206 forint fölött állt a jegyzés.
Estére is gyenge maradt a forint
Csütörtök hajnalra árnyalatnyit erősödött a forint az euróval szemben, az árfolyam 274 forint körül mozgott 7 óra után. Délelőttől viszont esni kezdett a forint, este hét előtt 276 fölött állt az euró. A forint esését a dollár erősödése és a válságadó meghosszabbítása okozhatja.
Megtörte a forint erejét a dollár megugrása
Hirtelen erősödésbe fogott a dollár a szerda délutáni kereskedében, ami a forintot gyengülő pályára küldte. Az euró 273 forintról hirtelen 274 forintra drágult, a svájci frank 204 forintról 206 forintra, a dollár 198 alatti szintről 200 forint fölé ugrott. Egy szakértő szerint épp az volt a meglepő, hogy ilyen erős volt a forint, ezért a dollár megugrása valójában megtörte a forint meglepő erősödését.
A jól fogyó görög papírok rántották vissza a forintot
A reggeli órákban még gyengélkedett a forint, az euróval szemben 276 fölé is került a kurzus, utána viszont megfordult a trend, délutánra már 274 alá került az árfolyam.
Csak részben dolgozta le reggeli hátrányát a forint
Hétfőn rosszul kezdett a forint és bár a kezdeti esést némileg ledolgozta a hazai pénz, összességében drágábbak lettek délutánra a vezető devizák.
Megindult a svájci frank, 203 forint fölött az árfolyam
Péntek délelőtt az összes kulcsdevizával szemben folyamatosan gyengült a forint, a kora délután közölt, vártnál jobb amerikai foglalkoztatási adat után azonban némileg erősödni tudott a forint. Délután 5 óra körül megint gyengült a magyar pénz, miközben erősödni kezdett a svájci frank, aminek következtében a kurzus 203 forint fölé ment.
Lélektani határt lépett át a svájci frank
Csütörtökön délelőtt tartotta magát a forint a devizapiacon, de délután gyengült a magyar pénz, aminek következtében estére a svájci frank jegyzése újra 200 forint fölé ment - erre több mint egy hete nem volt példa. Az euróval 273 forinton kereskedtek este nyolc után.
Gyengült a forint, 198 forint fölött a svájci frank
Gyengülésbe kezdett szerda délelőtt a forint; délután kevéssel öt óra előtt egy euróért több mint 272 forintot kértek a reggeli 270,50 forint után. A piacok a nap folyamán a Fed kamatdöntésére és a következő gazdaságösztönző csomag részleteire várnak.
Visszapattant 270 forintról az euró
Kedden az euró árfolyama egészen a 270 forintos szintig csökkent, de nem tudta áttörni ezt az értéket, és innen 271 fölé korrigált. Késő este 270,70 forintot kellett adni az euróért.
Több mint 2 forinttal lett olcsóbb a frank
A nemzetközi devizapiacon erősödött a forint a külföldi kulcsdevizákkal szemben, az euró 271 forint alá süllyedt, a svájci frank jegyzése pedig több mint 2 forinttal került lejjebb.
A forint miatt 370 milliárddal csökkent a magyarok devizahitelállománya
A szeptemberi forinterősödésből adódó átértékelődés több mint 370 milliárd forinttal csökkentette a háztartások devizahiteleinek állományát. Az árfolyamváltozással tisztított adatok szerint szeptemberben összességében közel 11 milliárd forinttal csökkent a lakosság hitelállománya.
- címkék:
- forint
- hitel
- devizahitel
- forintárfolyam
- MNB
- Címkefelhő »
Több hónapos mélységben a svájci frank
A forint az euróval és a svájci frankkal szemben erősödött pénteken, ennek köszönhetően a svájci frank árfolyama továbbra is a 200 forintos lélektani határ alatt mozog, amire legutóbb június elején volt példa.
Erősödött a forint csütörtökön
Csütörtök délelőtt ismét 275 forint fölé kúszott az euró árfolyama a devizapiacon, délre azonban erőre kapott a magyar deviza, és a megszerzett előnyből estére is sokat megtartott. Elemzők ugyanakkor a dollár erősödése miatt a forint gyengülését várják.
Gyengült kissé a forint szerdán
Szerda kora délutánra ledolgozta a délelőtt összeszedett hátrányát forint, mindhárom kulcsdevizával a reggeli árfolyam környékén kereskedtek. Este azonban már ismét 275 forint fölött mozgott az euró árfolyama.
Estére kicsit visszakapaszkodott a forint
Kedd reggeltől szinte folyamatosan gyengült a forint délutánig, estére azonban kissé emelkedett a magyar pénz árfolyama. A Raiffeisen elemzői szerint a hétfői kamatdöntés hosszabb távon gyengítheti a forintot.
Nem mozdította a forintot a kamatdöntés
A forint hétfőn délelőtt erősödött a külföldi kulcsdevizákkal szemben, délutánra azonban gyakorlatilag elpárolgott a magyar pénz előnye. A magyar jegybank kamatdöntése nem befolyásolta az árfolyamot.
Estére két forinttal lett olcsóbb a svájci frank
A péntek délelőtti gyengülés után estére enyhén erősödött a forint a devizapiacon az euróval szemben, a svájci frank viszont két forinttal lett olcsóbb.
Erősebb forint, olcsóbb svájci frank
Csütörtökon a forint erősödött a kulcsdevizákkal szemben a kedvező nemzetközi hangulat miatt, az euró este kilenckor 275,25 forintot ért.
Négy forinttal olcsóbb lett a dollár
Szerdán napközben mindhárom kulcsdevizával szemben erősödni tudott a forint, a dollár árfolyama 4 forinttal csökkent. A magyar fizetőeszköz árfolyama kedden háromhetes mélypontra süllyedt az euróval szemben.
Lejtőn a forint, újra itt a 278 forintos euró
Kedden szinte egész nap gyengült a forint, az euró jegyzése kevéssel 275 forint fölötti szintről 278 forintig ment fel délután öt órára, estére picit visszafordult.
Estére picit visszaerősödött a forint
A nemzetközi piacokon eluralkodó pesszimizmus miatt gyengült hétfőn a magyar deviza: este az euró kurzusa 275, a svájci franké 205 forint fölött mozgott.
Oda-vissza rángatták a forintot az amerikai hírek
Az Egyesült Államokban előbb Ben Bernanke jegybankelnök gazdaságélénkítésről szóló bejelentése, majd a vártnál rosszabb fogyasztói hangulatindex kavarta meg az árfolyamokat, amelyet a forint is követett. Elemzők szerint a nyugdíjrendszerrel kapcsolatos bizonytalanságok továbbra is kedvezőtlen hatással lehetnek a forint árfolyamára.
Matolcsy beszéde után lejtőre került a forint
Csütörtökön délután a reggel még jó erőben lévő forint lejtőre került, így az euró jegyzése 275 forint fölé emelkedett, s bár délután korrigált, este 9-kor újra több mint 274 forint volt az árfolyam. Szakértők szerint a forint esését a nyugdíjrendszerrel kapcsolatos bizonytalanságok okozhatták, a magyar pénz a nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatója után kezdett esni.
Simor: Családonként 6 millió forint államadósságot cipelünk
Függetlenül attól, hogy Magyarországnak van-e megállapodása az IMF-fel, csökkenteni kell a költségvetési hiányt és az államadósság mértékét, amely családonként 6 millió forint - mondta szerdán Simor András. A jegybank elnöke hozzátette: a kormánynak kell döntenie arról, hogy mennyit ér meg neki az a gazdaságpolitikai szabadság, amit az IMF-hitel nélkül élvezhet.
Olcsóbbak lettek a kulcsdevizák az Orbán-beszéd után
Orbán Viktor kormányfő szerda délutáni bejelentései alatt nem mozgott jelentősebben a forint árfolyama, estére azonban 272 forint alá került az euró árfolyama, és a dollár, illetve a svájci frank is jóval olcsóbb lett.
Estére is megőrizte erejét a svájci frank
Kedden este az eurót 274 forinton jegyezték, a svájci frank árfolyama pedig 206 forintra ugrott a reggeli 204 forintos szintről. A frank az euróval és a dollárral szemben is erősödött.
Olcsóbb lett a svájci frank és az euró
Pozitív irányba menetelt hétfőn a forint, az euró és a svájci frank is olcsóbb lett péntekhez képest, a dollár forintárfolyama viszont hétfőn késő este szinte ugyanannyi volt, mint péntek este.
Estére kicsit erősödött a forint
A vártnál sokkal rosszabb amerikai munkaerő-piaci adat hatása késve érintette a forintot. A hír megjelenése után hirtelen egy forinttal lett olcsóbb az euró, később 276 forint fölé került. Estére ismét 275 alá süllyedt az árfolyam.
Megdrágultak a főbb devizák, 274 forint fölött az euró
Kevéssel tíz óra előtt lendületes erősödésbe kezdett a svájci frank, a forinttal szembeni kurzus 203 forintra ugrott, a dollárral szembeni jegyzés pedig rekordot döntött. Az euró délutánra 274 forint fölé ment, estére 274,5 forintra került az árfolyama.
Javított a forint, zuhant a dollár
Szerdán reggel 270 forint alól indult az euró, délután 271 fölé került a jegyzés, kora este azonban utóbbi szint alá került. A nemzetközi piacon a dollár nyolc hónapos mélypontra süllyedt az euróval szemben.
Május óta nem volt ilyen erős a forint
Kedden reggel szerény mértékben ugyan, de még gyengült a forint, estére azonban a korán reggel még 274 forinton jegyzett euró 269,7 forint lett. Május óta nem látott erőben van a forint.
Estére picit gyengült a forint, de 270 felé veheti az irányt az euró
Estére egy picit gyengült a forint, bár hétfőn kora délután már 272 forint közelében járt az euró. Az egyik bank elemzése szerint a következő napokban, hetekben körvonalazódó költségvetés jó hatással lehet a forintra, ha a nemzetközi hangulat is kedvező lesz, akkor az euró a 270 forint felé veheti az irányt.
A svájci frank 3, a dollár 4 forinttal lett olcsóbb pénteken
Nagyot lépett pénteken a forint az erősödés irányába: az euró és a svájci frank 3 forinttal, a dollár 4 forinttal lett olcsóbb. Késő délutánra 273 forint közelébe került az euró, 200 alá a dollár, 203,4 forintra a svájci frank. A forint erősödését elsősorban a dollár gyengélkedése fűti, a zöldhasú 2002 óta a leggyengébb negyedévét zárta.
- címkék:
- forint
- forintárfolyam
- Címkefelhő »
Erejét tartva kezdett a forint
Péntek reggelre megtartotta előző napi erejét a forint, nem történt lényegi elmozdulás a devizaárfolyamokban.
Csúcson a lakossági hitelállomány
Rekordmagasságokba emelkedett a lakossági hitelállomány augusztusban - írta a Világgazdaság a Magyar Nemzeti Bank adataira hivatkozva.
Ledolgozta hátrányát a forint
Csütörtökön este az euróval megint 276-276,50 forint környékén kereskedtek, míg reggel még bőven 277 forint fölött volt a jegyzés.
- címkék:
- forint
- euró
- dollár
- deviza
- hitel
- forintárfolyam
- Címkefelhő »
Külföldről kapott lökést a forint, májusi szinteken járt az euró
A forint szerdán dél körül egy, a vártnál kedvezőbb, az eurózónában megjelent makroadatnak köszönhetően ismét erősödött, így az euró 276 forint alatt is megfordult, amire utoljára májusban volt példa. Délutánra ugyanakkor visszatért az árfolyam a 277-es szint környékére, és estére sem mozdult el érdemben.
A forinthiteleseknek is segítséget ígért Orbán
A devizahitelesek mellett a bajba jutott forinthiteleseken is segítene a kormány, de csak azokon, akik lakáskölcsönt vettek fel - mondta Orbán Viktor. Az áruhitelesek, köztük a gépjárműhitelesek, nem számíthatnak segítségre.
Estére 4 forintos mínuszba került a dollár
A forint erősödött a kedden: az euró a reggeli szintekhez képest 1, a dollár pedig 4 forinttal lett olcsóbb. Egy banki elemzés szerint, ha az önkormányzati választások után hiteles költségvetéssel és hiánycsökkentő lépésekkel áll elő a kormány, akkor a magyar deviza tovább erősödhet.
Estére is erőben maradt a forint
Hétfőn este hét órakor 277,30 forintba került az euró, de kora délután 276 körül mozgott az árfolyam, ami háromhavi csúcsot jelent. Elemzők szerint a jegyzés a továbbiakban is a lélektanilag fontos 280 forintos szint alatt maradhat.
- címkék:
- forint
- euró
- svájci frank
- forintárfolyam
- Címkefelhő »
Rákaptak Magyarország ízére a befektetők
Megaberuházásokat hoz Magyarországra az Opel és az Audi, erősödött a forint, miközben a Fed újraindíthatja a pénzpumpát, Európa perifériáján lévő országokból pedig rossz hírek jöttek - heti gazdasági összefoglaló Móró Tamástól, a Concorde elemzési vezetőjétől.
Szász Károly: El kell kerülni, hogy hitelesek azt higgyék, az állam fizetni fog helyettük
Szükség van az állami segítségre a jelzáloghitelesek esetében, ám a terhekből az adósoknak is ki kell venniük a részüket - mondta Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke a Népszava szombati számában megjelent interjúban.
Tíz forinttal lett olcsóbb a dollár a héten
A forint valamennyi külföldi kulcsdevizával szemben erősödött pénteken elsősorban a kedvező nemzetközi befektetői hangulat miatt. A dollár a pénteki kereskedésben 4, hétfőhöz képest pedig 10 forinttal lett olcsóbb.
- címkék:
- forint
- deviza
- forintárfolyam
- Címkefelhő »
Estére is maradt a gyengébb forint
Csütörtökön erős szinten kezdett a forint, késő délelőtt azonban negatív irányba indult: ennek eredményeként az euró 280 forint fölé került, a frank és a dollár pedig 2 forinttal drágult. Devizapiaci szakértők úgy vélik, az előző napokban végbement forinterősödés miatt a csütörtöki korrekció nem meglepetés, és szerintük az 1-3 forintos elmozdulásnak nem szabad nagy jelentőséget tulajdonítani.
Erősödött a forint, zuhant a dollár
Szerdán folytatódott a forinterősödés, ami elsősorban a dollár nemzetközi piacokon végbement gyengülésével magyarázható. Az egyik bank szakértői szerint 276 forint felé veheti az irányt az euró.
Aranydr�gul�st �s 282 forintos eur�t v�rnak a profi befektet�k
Egy friss, az �llampap�r-, r�szv�ny- �s forintpiac mozg�s�t nagyban befoly�sol� int�zm�nyi befektet�k k�r�ben v�gzett felm�r�s szerint az �v h�tral�v� r�sz�ben cs�kkenhet a magyar kamat, az eur� �rfolyama �tlagosan 282 forint felett marad, az arany�r pedig tov�bb emelkedhet.
Beszakadt a dollár az amerikai jegybank szavaira
Jól kezdte a keddi kereskedést a forint, de a délutáni erősödés után estére kicsit gyengült a magyar deviza, amikor egy euró 280,44 forintba került. A legnagyobb mozgást a dollár mutatta a forinttal szemben, az árfolyam a nap végén csaknem 4 forinttal volt lejjebb a hajnalinál. A forint erősödése hétfőn kezdődött.
A magyar devizahitelek veszélyeire figyelmeztet az osztrák főbankár
A devizában felvett jelzághitelek komoly veszélyt jelentenek Magyarországon, a háztartások ugyanis svájci frankban adósodtak el, most pedig szenvednek a gyenge forinttól - mondta az osztrák jegybank első embere.
Újra 280 forintos árfolyamnál járt az euró
Fokozatosan erősödött a forint az euróval szemben hétfőn, délután negyed hat körül már a 280 forintos szint közelében járt a közös pénz. A dollár és a svájci frank ugyan kisebb mértékben, de szintén olcsóbb lett.
Erőre kapott a svájci frank, megugrott az árfolyam
Pénteken hajnalban folytatódott a svájci frank esése a nemzetközi piacokon, kevéssel dél előtt a 211-es szintet is átlépte a jegyzés. Később a frank újra erősödni kezdett, az árfolyam pedig két forintot ugrott két óra alatt.
Forintokkal lett olcsóbb a svájci frank
Ellentétes irányba indultak el a főbb devizaárfolyamok csütörtökön. A devizahiteleseknek jó hírt jelentett, hogy a svájci jegybank nem emelt kamatot, illetve alacsonyabb inflációs pályával számol, mint eddig, mert ezek hatására gyengülni kezdett a frank. Az euró délután drágulni kezdett, de estére újra 283 forint alá került.
- címkék:
- deviza
- forintárfolyam
- Címkefelhő »
Megúszták a frankhitelesek, nem emelt a svájci jegybank
Fellélegezhetnek a frankhitelesek: nem emelte meg az alapkamatot a svájci jegybank, sőt az inflációs prognózisa módosításával a későbbi kamatemelés esélyét is csökkentette. A hírre azonnal reagált a frank árfolyama, a svájci pénz percek alatt közel két és fél forinttal lett olcsóbb.
Erőre kapott a forint, olcsóbb lett a svájci frank
A sikeres kincstárjegy-aukció, a vártnál jobb amerikai makroadat miatt kialakult optimizmus eredményeként erősödött a forint kedden délután, így a svájci frank, az euró és a dollár is olcsóbb lett.
Estére visszanyerte erejét a forint
Jól kezdte a hetet a forint, és estére is megőrizte erejét. az eurót kicsivel 283, a svájci frankot 218 forint fölött jegyezték.
Tehetetlenek a jegybankok a frankerősödéssel szemben
Magyarország feltett kézzel nézi a svájci frank forinttal szembeni erősödését: nem csak kormánynak, de az árfolyamokat nagyban befolyásoló jegybanknak sincsenek hatékony eszközei a devizahitelesek tízezreit ellehetetlenító folyamat ellen. Ennél is nagyobb gond, hogy a kérdésben legilletékesebb intézmény, a svájci központi bank (SNB) sem tud már mit tenni saját devizája felértékelődése ellen - pedig nagyon szeretne.
Jól szerepelt a forint, olcsóbbak lettek a külföldi kulcsdevizák
Pénteken erősödéssel kezdett a forint, délután azonban alábbhagyott a lendület, ám az előző napokhoz képest így is több forinttal lettek olcsóbb az euró, a svácji frank és a dollár.
Csányi Sándor: Jó, ha van az IMF-fel megállapodásunk
Az IMF-megállapodás egy piros pont az országnak, a kormány devizahitelesek megmentésére koncentráló kommunikációja miatt csökken a fizetési hajlandóság, a fő gond pedig a gyenge forintárfolyam, amiben nagy szerepe van a Gyurcsány-kormány költségvetési politikájának - mondta Csányi Sándor, az OTP bank első embere.
220-ra korrigált a svájci frank
Csütörtökön kezdetben gyengült a forint, később azonban javult a helyzet, este nyolc után az euró 284, a svájci frank kicsivel 220 forint fölött állt. A forinterősödés elsősorban a nemzetközi hangulat javulásával magyarázható, de szerepet játszott benne a magyar állampapír-aukció sikere is.
Elkapkodt�k a magyar �llampap�rokat a befektet�k
�ri�si �rdekl�d�s mellett zajlott le a cs�t�rt�ki �llampap�r-aukci�, ami a Magyarorsz�gba vetett bizalom javul�s�ra utal. Az aukci� a forintnak is seg�tett.
Szász: A gyenge forint miatt nem kell vészforgatókönyv
Szász Károly, a PSZÁF elnöke szerint nincs szükség vészforgatókönyv készítésére a forint árfolyamának alakulása miatt.
Matolcsy beszéde alatt visszapattant a forint
Szerda délutánra enyhült a forintra nehezedő nyomás, a magyar pénz az euróval és a frankkal szemben is erősödött a délelőtti értékekhez viszonyítva, estére pedig valamivel még lejjebb mentek az árfolyamok. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter jövő évi költségvetésre vonatkozó bejelentése alatt kezdett erősödni a magyar deviza, de ezt az [origo]-nak nyilatkozó devizapiaci elemző szerint részben az okozta, hogy az euró is erősödött a svájci frankkal szemben. Napközben az euró 289, a svájci frank 226 forint fölött is járt.
"A 225 forintos frankkal lapátoljuk kifelé a pénzt az országból"
Bár az elemzők szerint nem lehet konkrétan meghatározni, hogy milyen svájcifrank-árfolyamnál dőlnek be a hitelek, de a 240 forintos szint már komoly problémákat jelenthet. Az is biztos, hogy az árfolyam emelkedésével tovább emelkedhet a nemfizető adósok száma, nem beszélve arról, hogy a magas árfolyam miatt kifizetett többlet nagyon hiányzik a gazdaságból.
- címkék:
- forint
- svájci frank
- forintárfolyam
- Címkefelhő »