forintárfolyam

címke rss

Hullámvasutazott a forint - 17. hét

Gazdaság2010.04.30, 18:38

A forint rég nem látott hullámzást mutatott a héten, ami mögött a görög válság és a további leminősítések állnak, pedig a hét elején még a Fidesz választási győzelmének örült a piac. A tőzsde felülteljesített a versenytársakhoz képest, a hét érdekessége az OTP közgyűlése volt, amelyen Csányi Sándor lehetséges felvásárlásokról is szót ejtett - heti piaci összefoglaló.

Szépített a forint

Archívum2010.04.29, 18:26

Korrigálta korábbi veszteségeit a forint a görög-hatás csillapodásával párhuzamosan. Csütörtök délután négy órakor 266,08 forinton jegyezték az eurót a bankközi kereskedelemben a szerda délutáni 269,57 forint után.

A görög megoldás stabilizálhatná a hullámzó forintot

Gazdaság2010.04.29, 08:06

Tegnap nagy utat járt be a forint az euróval szemben: 272 fölött is megfordult, pedig az elmúlt hetekben a 262-t ostromolta. Nap végére visszaerősödött ugyan a forint, de a következő napokban - főleg a görög válság kihívásai miatt - láthatunk még gyenge árfolyamokat.

Tovább gyengülhet a forint

Gazdaság2010.04.28, 19:45

A keddi zuhanás után szerdán rosszul kezdett a forint, ám kora délután enyhült a nyomás, 272 forintról kora délután 270 forint körül mozgott a kurzus. A fordulat ellenére azonban továbbra is negatív a hangulat a piacon, nem kizárt, hogy a következő napokban 274-275 forintig drágul az euró.

Stabilizálta a forintot a választási eredmény

Gazdaság2010.04.27, 14:19

Az euró 263 forint környékén mozgott kedd reggel, tehát nagyjából a tegnapi zárás szintjén. A következő napokban stabil maradhat az árfolyam.

Tovább gyengült a forint Görögország és Portugália leminősítése miatt

Gazdaság2010.04.27, 20:57

Kedden folyamatosan gyengült a magyar deviza az euróval szemben, a forintot a görög válság, a görög államkövények bóvlivá minősítése és Portugália leminősítése tette lejtőre  Az euró árfolyama 6 forinttal emelkedett a reggeli szintekhez képest.

Elemzők szerint léphet az MNB, ha "túlerősödik" a forint

Gazdaság2010.04.26, 19:12

Bár a hétfői trend gyelőre nem utal erre, elképzelhető, hogy a Fidesz kétharmados választási győzelme nyomán nagyon megerősödik a forint. Londoni elemzők szerint ez esetben beavatkozhat a jegybank, a túl erős árfolyam elkerülése érdekében. Londonban egyébként egyértelműen pozitívan értékelik a parlamenti választás eredményét.

Folytatódik a forinterősödés

Gazdaság2010.04.26, 08:16

Hétfőn is folytatódott a forinterősödés a kedvező hangulatnak köszönhetően. Az euró bőven 263 forint alá került.  

Visszavett a forint a reggeli erősödés után

Gazdaság2010.04.26, 19:28

Péntekhez képest erősödött, a hétfő reggeli értékeknél azonban gyengébben állt este a forint. A kereskedők 262 és 265 forint közé várják az eurót a héten.

Nem szállt el a forint, 265 alatt az euró

Gazdaság2010.04.23, 12:00

Péntek reggelre ismét 265 forint fölé emelkedett az euró, és 200 forint fölé a dollár árfolyama, de délre megfordult a trend. A piac nem számít további jelentős gyengülésre. Sőt, a választások utáni időszakban akár a 262-es határt is megközelítheti a jegyzés.