forint

címke rss

300-nál járt a forint

Gazdaság2013.01.28, 14:57

Kicsi erősödéssel kezdte a havas hetet a forint, de délkörül látványos gyengülésbe fordult a piac, az euróval szembeni jegyzések 299 fölé, hajszálnyival 300 közelébe is felugrottak ma. Igazán forró hír nem látott napvilágot, ami alapjaiban befolyásolná a forint árfolyamát. Kora délután picit enyhült a nyomás, visszakúszott 299 alá a kurzus.

300 felett lesz a forint hamarosan

Archívum2013.01.26, 18:11

Tavasszal több fontos bizonytalansági tényező miatt 300 fölé is felugorhat az euró-forint keresztárfolyam, de az év második felében inkább 290 forint körüli euróárfolyamot valósít az Equilor lakossági üzletágának vezetője. Ahogy korábbi elemzésünkben is írtuk, a forint gyengülése tűnik a reálisabb forgatókönyvnek rövid távon, amit az elmúlt napok meg is erősítettek.

Tovább lökik a forintot, egyre közelebb a 300-as határ

Gazdaság2013.01.25, 14:16

A ma reggeli rendkívül gyenge kiskereskedelmi adat után gyengülő pályára állt a forint az euróval szemben. Már 297 körül mozog az euórforint kurzus. A kiskereskedelmi forgalom éves alapon 4,1 százalékot zuhant novemberben Magyarországon, miközben csak 3,2 százalékos visszaesést jósoltak az elemzők. Kora délután tovább folytatta gyengülését a forint az euróval szemben, már csak 1,5 forintra van nagyjából az EURHUF a 300-as lélektani szinttől.

Gyengül a forint, 297 felett az euró

Gazdaság2013.01.25, 14:19

Az euró pénteken hirtelen gyengülni kezdett, és a 298,50 forintos szint fölé került. A forint tavaly év vége óta tartó gyengülő trendje érintetlen, pedig a nemzetközi befektetői hangulat alapvetően támogatja a kockázatosabb eszközöket.

OTP és forint: Kéz a kézben?

Gazdaság2013.01.24, 13:07

Szinte egész 2012-ben egymáshoz tapadt a forint és az OTP árfolyama, együtt sírt, együtt nevetett a két instrumentum a hazai és nemzetközi gazdaságpoltikai események hatására. Decemberben azonban valami eltört az addig felhőtlen viszonyban, és miközben a forint látványos gyengülésnek indult, az OTP nem zavartatta magát, tetszetős kitörést produkált. Gyanús azonban, hogy ez a divergencia hamarosan végetér, és jó eséllyel nem a forint erőteljes erősödésével, hanem az OTP elgyengülésével - véli Králik István, a KBC Securities vezető üzletkötője.

294 forintnál ragadt az euró

Gazdaság2013.01.23, 13:53

Kedden a reggeli 292,5-293 forint közötti árfolyamról 295 közelébe került napközben az euró jegyzése. Délutánra 294 forintra ereszkedett a kurzus, de továbbra is az látszik, hogy a forint igen sérülékeny.

Varga Mihály szerint a 285 forintos euró az ideális

Archívum2013.01.21, 09:16

Varga Mihály szerint nincs igazán előrelépés az IMF-fel a jövőbeli hitelmegállapodásban, az álláspontok nem közeledtek, de ez bármikor megváltozhat. A miniszter 285-ös euró-forint árfolyamot tart ideálisnak, elmondása szerint a költségvetést is erre tervezték.

Kell-e a forint gyengülésétől tartanunk?

Gazdaság2013.01.21, 10:33

Az elektronikus útdíjtender nyertesének visszalépése a tender körüli hosszas huzavona után sok szempontból fontos és szimbolikus esemény. Részben a kieső költségvetési bevételek, részben pedig a rendkívül bizonytalan beruházási környezet miatt a forint gyengülése felé mutat, de több egyéb, hazai és nemzetközi tényező is nyomást gyakorol a forint árfolyamára, és ha a romlik a nemzetközi hangulat, akkor a gyengülést később akár a részvényárak is követhetik - írja Nyári Zsolt elemzésében, amit az alábbiakban változatlan formában közlünk.

A jó hangulat miatt maradtunk büntetlenek

Gazdaság2013.01.18, 13:03

Simor András úgy látja, csak a kedvező piaci hangulat segített Magyarországnak, hogy a sorozatos kamatvágások nem okoztak súlyos problémákat a magyar piacokon. Szerinte a lazább monetáris politika kiszolgáltatottá teheti az amúgy is érzékeny forintot.

293 forint körül hullámzik az euró

Gazdaság2013.01.18, 15:14

Péntek reggel 291,5 forint közelében is megfordult az euró jegyzése, délután azonban 293 felett is állt a kurzus. Napközben 292és 293 között ingadozik az árfolyam.

Elgyengült a forint

Archívum2013.01.18, 19:43

Nap végére valamelyest gyengült a forint az euróval szemben, és a devizahitelesek terheit csökkente eheti frankgyengülés sem folytatódott ma.

Belehúzott a forint

Gazdaság2013.01.17, 13:44

Varga Mihály nyilatkozata után erősödésbe kezdett a forint, és kisebb korrekció után is 5 forinttal erősebb az euróval szemben, mint a hét elején.

Varga helyrepofozta Matolcsy forintját

Gazdaság2013.01.18, 08:25

Többször befolyásolta a forint árfolyamát a magyar kormányzati tisztviselők nyilatkozata az elmúlt hetekben. Varga Mihály, IMF-tárgyalásokért felelős miniszter szerdán este azt mondta, hogy tekintettel a lakosság és az állam jelentős devizakitettségére, a forintnak stabilnak kellene maradnia, a 275-285-ös sávban. Varga szavai segítettek abban, hogy a forint 293-as szint alá erősödjön az euróval szemben a hajnali 295-ös árfolyamról. A múlt hét végén 298 forinton is jegyezték az eurót.

Jó lehet Matolcsynak a gyenge forint?

Gazdaság2013.01.18, 17:03

Matolcsy a spekulánsokat, az elemzők Matolcsyt hibáztatják az elmúlt napok forintgyengüléséért. Valóban az a kormány érdeke, hogy gyengébb legyen a forint?

Matolcsy a hibás! - Roubiniék visszavágtak

Gazdaság2013.01.15, 09:36

Matolcsy György múlt heti írása miatt gyengült látványosan csütörtökön és pénteken a forint, nem az RGE keddi, shortolásról szóló kereskedési ajánlása okozta a kilengést - írja az RGE legújabb elemzésében, válaszul a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményére, amely a forint gyengülésének egyedüli okozójaként nevezte meg Roubini cégét.

Tovább szédeleg a forint

Gazdaság2013.01.15, 09:16

Egyre nagyobb ingadozás jellemzi a forint piacát, ami kedvezőtlen a kiszámíthatóság szempontjából. Szerdán jön az IMF, de nem a hitelről tárgyalni.

Márpedig Matolcsy gyengíti a forintot

Gazdaság2013.01.15, 10:53

Az NGM egy elemzőházra fogta a forint gyengülését, az elemzők szerint viszont világos, hogy Matolcsy szavai bizonytalanítják el a piacot.

"Zaftos" sztoriként tálalják külföldön Matolcsyék lépését

Archívum2013.01.14, 13:07

A Nemzetgazdasági Minisztérium mai közleménye szerint a forint elmúlt napokban bemutatott gyenge szereplése mögött az áll, hogy vészjósló Nouriel Roubini a hírlevél olvasóinak a forint shortolását javasolta. Mint ismert, a múlt héten héthónapos mélypontra gyengült a forint az euróval szemben. Az NGM által küldött reakció az utóbbi időszakban a tőzsdei közönség előtt egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Business Insider szerkesztőinek figyelmét is felkeltette, "zaftos" sztoriként tálalva a történteket.

Közel járunk a 300 forintos euróhoz

Gazdaság2013.01.14, 09:58

A külpiacokon a hangulat jó, a forint viszont szenved, és kis híján elértük a 298 forintos eurót. Hét hónapja nem volt ilyen gyenge a forint.

NGM: Újra támadnak a spekulánsok

Gazdaság2013.01.14, 12:13

Azt a híres pénzügyi elemzőt tartja az egyik fő bűnösnek Matolcsy tárcája, akivel bő fél éve még kedélyesen elbeszélgetett Matolcsy. És persze a spekulánsok tehetnek a forintgyengülésről a tárca szerint, nem a miniszter, aki a forint gyengülésével járó jegybanki eszközök bevetése mellett érvelt az elmúlt hetekben.

Itt a forintgyengítő spekulánsprofesszor - Milyen kedves ember!

Gazdaság2013.01.14, 22:39

Értetlenül állunk a Nemzetgazdasági Minisztérium mai közleménye előtt, miszerint Nouriel Roubini személyesen felelne a forint múlt heti gyengüléséért, amivel héthónapos mélypontra esett az euróval szemben. Pedig Nouriel Roubini a maga bájos szakmai hírneve mellett ismert társasági figura és állítólag elbájoló ember, nem mintha ez sokat számítana, hiszen feltehetőleg nem ő írta az ötletet, ami egyébként pedig nem gyengítette a forintot.

Elszakadt a cérna! - Héthónapos mélyponton a forint

Gazdaság2013.01.29, 08:22

Folytatja tegnapi gyengülését a forint, már 297-ig emelkedett az euró-forint keresztárfolyam. A forintot ezzel több mint féléves mélypontot ütött, és öles léptekkel halad a 300-as lélektani szint felé. A forint gyengülése különösen annak tükrében fájdalmas, hogy a nemzetközi piacokon jó hangulatot és élénkülő kockátvállalási kedvet láttunk reggel, bár mostanra inkább pirosba fordultak az európai részvénypiacok is.

Újra 295 forint fölött az euró

Gazdaság2013.01.11, 19:51

Bő két hete, az előtt pedig több mint fél éve volt olyan gyenge a forint, mint ma, amikor 297 forint felett is járt az euró jegyzése. A piac tart attól, hogy az utóbbi időben gyakran megszólaló Matolcsy György lesz a jegybankelnök, és attól is, hogy a jelenlegi nemzetgazdasági miniszter az elképzeléseit valóra is váltja.

Egyre közelebb a 300 forintos euró

Gazdaság2013.01.11, 20:09

Pénteken 297 forint felett is jegyezték az eurót, amire hét hónapja nem volt példa. A hazai deviza sokkal gyengébben teljesít az elmúlt napokban, mint a régiós fizetőeszközök.

Külföldi hírekbe kapaszkodik a forint

Gazdaság2013.01.10, 08:12

Kedvező nemzetközi befektetői hangulatban a 290-es árfolyam alá erősödött a forint az euróval szemben, és csütörtök reggel is a lélektaninak tekintett határ alatt áll a kurzus. A külföldi hírek erősítik, a hazaiak gyengítik a forintot.

Megcsúszott a forint

Gazdaság2013.01.10, 18:31

Nem volt túl jó napja ma a forintnak. A főbb devizákkal szemben folyamatos gyengülést ért el, az euróval szemben 1 százalékot veszített az értékéből a hazai fizetőeszköz. A forint mai sasszéjában szerepe volt Mario Draghinak, akinek szavai alatt az euró erősödésbe kezdett.

Leszakadóban a forint

Gazdaság2013.01.09, 10:12

Nem tud tartósan a 290-es szint alá kerülni a forint az euróval szemben az idén. A hazai deviza relatíve gyenge árfolyamszint közelében ragadt, amit a magyar kockázatok mellett nemzetközi okok is kiváltottak.

Kitart a pénzpumpa mellett Matolcsy

Gazdaság2013.01.09, 10:18

A világ nagy jegybankjai a pénzbőség biztosításával fékezték a válság tüneteit. Matolcsy György szerint Magyarországnak is be kell vetnie ilyen eszközöket, de ez a forint elértéktelenedésével járhat.

Meglepő jóslat: erősödni fog idén a forint

Gazdaság2013.01.09, 14:12

A Commerzbank stratégája szerint év végére 275-ös szintre erősödhet a forint az euróval szemben főként a befektetők globális kockázatvállalási kedvének növekedése miatt. A szakember úgy véli, a piac már beárazta a további monetáris lazítás hatásait.

Meglódult a forint

Gazdaság2013.01.09, 19:23

Látszólag nem indult jól, a nemzetközi jó hangulat miatt viszont mégis jól sikerült a forint mai napja, sikerült 290 alá is visszakapaszkodnia az euróval szemben. Érkezett ma optimista jóslat is a forintra, ennek is örülhetünk.

Esik a forint a rossz adat után

Archívum2013.01.08, 10:55

Az elemzői várakozásoknál lényegesen gyengébb lett a novemberi ipari termelési adat Magyarország, a várt 3,5 százalékos visszaesés helyett éves alapon 6,9 százalékos volt a zsugorodás. A forint negatívan reagált az adatra, már több mint 1,5 forintot gyengült az euróval szemben a hazai fizetőeszköz.

Furcsa évforduló - Lesz-e megint 324 az euró?

Archívum2013.01.07, 18:17

A hétvégén volt egy éve, hogy 324 fölött volt az euró-forint jegyzése. Ahhoz, hogy ne szülessen újabb történelmi csúcs, meg kéne nyugtatni a piacot a jövőbeni jegybank-politikával kapcsolatban. Az árfolyamot Amerika gondjai is komolyan befolyásolhatják.

290 körül zárta a hetet a forint

Gazdaság2013.01.04, 18:09

A csütörtök esti erősödéshez képest kicsit rontott a forint, pénteken reggel az euró 289 forint közelében állt. A délelőtt folyamán felgyorsult ez a trend, az árfolyam a 291 forintot is átlépte. Délután erősödni tudott a kurzus, este 6-kor 290,3-on zárta a napot.

Erőre kapott a forint

Gazdaság2013.01.03, 17:38

Felemásan szerepelt a forint csütörtökön: nyitás után gyengült, majd erősödött, később megint veszített értékéből, hogy aztán újra erősödjön. Dél előtt valamivel 291 felett járt az euró. Délután erősödni kezdett a forint, áttörte a 290-es szintet.

Miért rakoncátlankodik a forint?

Gazdaság2013.01.02, 17:11

A világban jó a hangulat, a cseh és lengyel pénz erősödni tud, de akkor a magyar miért esett szűk három hét alatt tíz forintot az euróval szemben? A jegybank körüli bizonytalanság, a magyar állampapírok év végi tömeges eladása, a kicsi forgalom, a gyenge magyar gazdaság mind szerepet játszhat ebben.

Megállt a lejtőn a forint

Gazdaság2013.01.02, 16:54

Az év utolsó hetében féléves mélypontra süllyedő forint viszonylag gyengén kezdett az idén, az eurót 291 forint felett jegyezték szerda reggel. Az álmos piacon alapvetően jó volt a hangulat az amerikai megállapodásnak köszönhetően, ennek ellenére gyengült a forint. A gyengülés kora déluán megállt, az euró 291-292 forint között mozgott, majd 290 alá erősödött.

Az év utolsó napján is büntetik a forintot

Gazdaság2012.12.31, 15:37

A forint gyengült hétfőn a vezető devizákkal szemben, miután a globális befektetői környezet nem kedvezett a kockázatosabbnak ítélt eszközöknek.

Spórolás 2013: A nyaralás is összejöhet

Life.hu2012.12.29, 21:03

Közeledik az új év kezdete, s vele az újfajta adók is, melyek ismét megterhelik az amúgy is szűkre szabott családi költségvetést. Néhány trükk segítségével azonban még így is ezreket spórolhatsz: megmutatjuk, hogyan!

Magához tért a forint

Gazdaság2013.01.02, 07:18

Kissé gyengült a forint péntekre virradóra a bankközi piacon: az eurót kora reggel 291,67 forinton jegyezték a csütörtök délutáni 291,01 forinttal szemben. A délelőtti órákban viszont enyhén erősödött, dél körül a 291-es szint alá került az euró.

Most meg tépni kezdték a forintot

Gazdaság2012.12.27, 13:40

Míg mi pihentünk, a forint piacán folytatódott az utóbbi napok gyengülési hulláma, fél éve nem látott mélységekbe tolva a kurzust. Az árfolyam mostanra elérte az általunk december közepén jelzett 295 forint/eurós szinteket, vagyis a hazai fizetőeszköz két hét alatt már tíz forintot veszített értékéből. A hirtelen gyengülés hátterében a romló nemzetközi befektetői hangulat mellett magyarspecifikus tényezők is meghúzódnak, hiszen miközben a forint látványosan gyengül, a régiós devizák relatíve stabilak maradtak az év végéhez közeledve. A mai kereskedés stagnálással indult, de a kilengések kezdetben megint inkább a gyengülés irányába mmutattak. ...

Rángatják a forintot

Gazdaság2012.12.27, 18:34

Szerdán féléves mélyponton járt a forint az euróval szemben, csütörtökön azonban erősödött a hazai deviza. A forint nagy volatilitást mutatott az elmúlt napokban.

Megállt az euró 291 forint körül

Gazdaság2012.12.27, 17:10

Hirtelen megugrott az euróárfolyam csütörtök reggel, ismét közel került a 295 forintos szint. A délelőtt folyamán aztán megfordult a trend, fél 12-re 293 forint alá süllyedt az árfolyam, kora délután pedig már a 291-es szintet is átlépte. Késő délutánra enyhültek a kilengések.

Estére megtorpant az elszálló forintárfolyam

Gazdaság2012.12.26, 19:04

Szerda délután már 295 forint felett is jegyezték az eurót, amire június közepe óta nem volt példa. Csak a forint szenved a régiós devizák közül. Az árfolyam zuhanása egészen estig tartott, de este 6-ra szerény erősödésnek indult a magyar fizetőeszköz.

A mélyben ragadt a forint

Gazdaság2012.12.25, 13:12

A holtszezonban féléves mélypontra kerülő forint nem tért magához. A piac fél, hogy recesszióba süllyed Amerika, ezért menekül a kockázatos eszközöktől.

Féléves mélyponton a forint

Gazdaság2012.12.25, 11:52

Több mint fél éve nem volt olyan gyenge a forint, mint hétfőn, egy euró közel 293 forintba kerül.

Újra esik a forint

Gazdaság2012.12.21, 17:39

Nem sok hatással van a forintra a tegnapi meglepő lépés a világ egyik legnagyobb hitelminősítőjétől, a Fitchtől, amelyben nem minősítette le Magyarországot. Akkor minimálisan erősödni tudott a forint, 285 forintra ment le az euró árfolyama, de ma újra a gyengülés az irány.

Erősebb lett a forint

Gazdaság2012.12.20, 17:44

Az csütörtöki kereskedésben jellemzően a 286 forint körül mozgott, az árfolyamot nem befolyásolta a magyar devizakötvény-kibocsátásról szóló bejelentés, a Fitch hitelminősítő magyar besorolást megerősítő lépése azonban támogatást adott a magyar devizának.

A diáktüntetés, a forint és az ősbűn

Vélemény2012.12.19, 10:30

Első pillantásra talán túlzásnak tűnik párhuzamot vonni az elmúlt napok diáktüntetései és a forint gyengülése között, pedig nem az: mindkét esemény annak az ősbűnnek a következménye, amellyel a politikusok igyekeznek szembeállítani a gazdaság és a társadalom érdekeit. Az persze már a sors fintora, hogy az intő jelek egyszerre érkeztek.

Hangulatfüggő a forint

Gazdaság2012.12.20, 11:03

A jó nemzetközi hangulatnak köszönhetően a forint erősödött szerdára, de az euró még így is néhány forinttal magasabban van a hétfői szinteknél. Délután minden fontosabb devizával szemben további enyhe erősödés történt.

Őrült hullámvasúton a forint

Gazdaság2012.12.18, 11:01

Ma reggel tovább folytatta gyengülésést a forint, már 290 fölött jár az EURHUF kurzus. Tegnap több mint 1,5 százalékot gyengült a hazai fizetőeszköz az euró ellenében. Ma a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntő ülést tart, ahol a 6 százalékon álló alapkamat 25 bázispontos csökkenésére számítanak a megkérdezett elemzők. Továbbá az is negatívan hathat a forint árfolyamára, hogy Matolcsy György szerint az új MNB vezetésnek a kormánnyal szorosabbra kell fűznie majd a viszonyát. Délelőtt azonban ugyanolyan meredeken tért vissza a tegnapi szintekre az árfolyam, ahogy a gyengülés megindult.