forgatókönyvíró
címke rss- legfrissebb
- legrégebbi
Meghalt Audrey Wells amerikai forgatókönyvíró, rendező
Ötvennyolc évesen meghalt Audrey Wells amerikai forgatókönyvíró, rendező és producer. Ügynökségének hétvégi közleménye szerint csütörtökön halt meg, a rákkal folytatott ötéves küzdelem után.
Elhunyt Audrey Wells amerikai forgatókönyvíró, rendező
Ötvennyolc évesen elhunyt Audrey Wells amerikai forgatókönyvíró, rendező és producer. Ügynökségének hétvégi közleménye szerint csütörtökön halt meg, a rákkal folytatott ötéves küzdelem után.
Meghalt Fakan Balázs dramaturg, forgatókönyvíró
A 86 éves dramaturg, forgatókönyvíró halálhírét a Dokufilm Kft. filmrendezője, Kisfaludy András közölte az MTI-vel szombaton. A dramaturg és forgatókönyvíró régóta beteg volt már.
Műfaji forgatókönyv kurzust indít a Filmalap
A Filmalap hiánypótló céllal egyéves műfaji filmes forgatókönyvíró képzést hirdet meg, melyre várja a filmírás iránt érdeklődők, elsősorban pályakezdő forgatókönyvírók jelentkezését, akik szívesen elmélyítenék tudásukat és gyakorlatukat. Az egyéves, délutáni és hétvégi időpontokban szervezett képzés célja, hogy a résztvevők a jelentkezéskor benyújtott treatmentből műfaji forgatókönyvet fejlesszenek tapasztalt írók, dramaturgok és fejlesztők irányításával.
Brutális forgatásról nyilatkozott a Csernobil forgatókönyvírója
A Csernobil című sorozat forgatókönyvírója elárulta, melyik volt az az epizód, amely a leginkább megviselte.
A Csernobil forgatókönyvírója felemelte szavát az ott készült tiszteletlen fotók ellen
Újra népszerű lett a turisták körében Csernobil, de a sorozat rendezője nem örül annak, amilyen fotók készülnek ott mostanában.
- címkék:
- Csernobil
- sorozat
- fotó
- forgatókönyvíró
- Címkefelhő »
Nagy siker a Filmalap műfaji forgatókönyvíró képzése
Hatalmas érdeklődés övezte a Filmalap hiánypótló céllal meghirdetett műfaji filmes forgatókönyvíró képzését. Kilencven, főként pályakezdők filmíró jelentkezett az egyéves fizetős képzésre. Az elméleti órákból, konzultációkból, továbbá neves külföldi és hazai szakemberek mesterkurzusaiból, előadásaiból és workshopjaiból álló 383 órás képzésre végül tíz forgatókönyvíró nyert felvételt. Közülük ketten a Filmalap által biztosított ösztöndíjnak köszönhetőn ingyenesen vehetnek részt a szeptemberben induló képzésen.
- címkék:
- műfaj
- forgatókönyvíró
- Filmalap
- Címkefelhő »
Elhunyt Patricia Louisianna Knop forgatókönyvíró
Patricia Louisianna Knop forgatókönyvíró hosszú betegség után távozott az élők sorából.
- címkék:
- Hollywood
- halál
- forgatókönyvíró
- Címkefelhő »
Elhunyt Patricia Louisianna Knop forgatókönyvíró
78 évesen, hosszú betegség után elhunyt Patricia Louisianna Knop forgatókönyvíró.
- címkék:
- Hollywood
- halál
- erotika
- forgatókönyvíró
- Címkefelhő »
Meghalt Terrance Dicks forgatókönyvíró, producer
84 éves korában elhunyt Terrance Dicks.
- címkék:
- halál
- gyász
- producer
- forgatókönyvíró
- Címkefelhő »