forgatási riport

címke rss

Kelták és rómaiak randalíroznak Nagykovácsiban

Film2010.01.05, 17:27

A Budai-hegység egyik szegletében egy hónapon keresztül fess római katonák és loboncos hajú kelták rohangáltak fel-alá. A részben magyar származású Kevin Macdonald itt forgatta ugyanis The Eagle of the Ninth című, Channing Tatum és Jamie Bell főszereplésével készülő történelmi drámáját. Az [origo] riportere néhány kollégája társaságában ellátogathatott a forgatásra, ahol megtudta, hogy a producer miért a mi erdőnket szemelte ki helyszínnek, megcsodálta, hogyan bánik a lándzsával Channing Tatum, és még a szabadnapos Jamie Bellt is szóra bírta.

Ki mondja rá a szörnyre, hogy szörny?

Film2009.12.17, 22:38

Rengeteg havat, egy udvaron heverő hullát és egy megfejthetetlen szörnyet találtunk Mundruczó Kornél és Petrányi Viktória Frankenstein-terv című filmjének forgatásán. Az alkotók rendszerint nem engednek oda újságírókat filmjeik forgatására, az [origo]-val most mégis kivételt tettek. Így Mundruczó nekünk nyilatkozott először arról, hogy hogyan ábrázolja Frankenstein szörnyét, hogy hogyan dolgozik amatőr szereplőivel, és persze arról a sokrétegű gesztusról is, hogy ő maga játssza a filmben a szörnyet megalkotó rendezőt.

Kevés szöveg, lelakott arcok Dyga Zsombor thrillerében

Film2009.12.12, 19:38

Dyga Zsombor egy sötét, kemény, mégsem teljesen reménytelen thrillert forgat Miskolcon nemzetközi szereplőcsapattal, angolul. Kimentünk az Utolér című film forgatására, és elbeszélgettünk az összevérezett Bartsch Katával, az összesarazott Andrew Heflerrel és az alkotókkal, akik szeretnék, ha a magyar közönségfilm nem jelentene egyet a romantikus blődlivel.

A sárkány meg a nő

Archívum2009.10.20, 00:46

A zöld sárkány gyermekei című filmben a sors két megtört férfit és egy robogón száguldozó, bizalmatlan lányt hoz össze egy raktárépületben. Miklauzic Bence filmjének forgatásán jártunk, és megnéztük, hogyan focizik a kínai raktáros a magyar ingatlanügynökkel a hidegben.

Pokoli hétvége a csapatépítésen

Film2009.08.18, 18:51

Narancssárga egyenruhába bújtatott emberek, csoportos egzecíroztatásnak kitéve. Nem a guantánamói fogolytáborban vagyunk, hanem egy céges csapatépítésen, a Team building című film forgatásán. A Normafán zajló forgatásra ellátogatva személyesen győződtünk meg róla, hogyan próbálják jól fogyasztó és dolgozó robottá gyúrni többek közt Kamarás Ivánt és Nagy Zsoltot is, a rendezőnőt, Almási Rékát pedig kifaggattuk arról, hogy mindez hova vezethet.

Hétköznapi emberek nyíltszíni lemészárlása

Archívum2009.07.25, 14:10

Hogyan válik egy személyes tragédia pillanatok alatt üzletté? Miként tapossa sárba egy beszélgetős tévéshow a vendégei emberi méltóságát, és hogyan élnek vissza a médiában dolgozók a rendelkezésükre álló eszközökkel? Ezeket a kérdéseket feszegeti a Czukor show című tragikomikus hangvételű film, amelynek a forgatásán jártunk.

Csányi Sándor a legteljesebb titokban csajozik

Film2009.07.02, 18:23

A Poligamy című romantikus vígjáték forgatásán ugyan nem hallgathattunk bele a dialógusokba és nem kérdezhettünk a film sztorijáról, viszont elámultunk Péterfy Bori furcsa frizuráján, csodáltuk az elsőfilmes rendező, Orosz Dénes lankadatlan energiáját és ráérősen beszélgettünk a főszerepet játszó Csányi Sándorral. Ő nyilvánvalóan annyira jól érzi magát ezen a forgatáson, hogy az információhiány ellenére hajlamosak vagyunk elhinni: a Poligamy klassz kis film lesz.

Gryllus Dorkát kiűzik a paradicsomból

Archívum2009.06.01, 14:58

Gryllus Dorka a Dallas Pashamende után ismét Pejó Róberttel dolgozik, de egy teljesen más hangulatú filmen: nemzetközi csapattal négyszereplős pszichothrillert forgatnak a Velencei-tavon. A forgatás idilli helyszínén interjúvoltuk meg a főszereplőket és a rendezőt, akik sötétségről, feszült viszonyokról és a paradicsom elveszítéséről meséltek nekünk.

Előző
Következő