Forgács Péter

címke rss
Volt olyan fiatal, végzett színész, akit a pályára sem lehetett volna engedni

Volt olyan fiatal, végzett színész, akit a pályára sem lehetett volna engedni

Modellváltást tervez az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Palkovics László miniszter azt mondta az átalakítással kapcsolatban: az új működési modell célja az egyetem hazai és külföldi elismertségének növelése, a nemzetközi összevetésben is színvonalas, korszerű képzés feltételeinek biztosítása. Az SZFE esetében az átalakítás elvárt eredményeként az ott tanuló és végző fiatalok színházművészeti, televíziós és filmipari esélyei, lehetőségei jelentősen javulnak. A Színművészeti oktatási színvonalát az utóbbi években sokan kritizálták. Ahogy a Magyar Teátrumi Társaság fogalmazott vasárnapi köözleményében: ...

Forgács Péter mesél egy művészszínházi rendező pökhendiségéről és a baloldali miniszter arroganciájáról

Kultúra2019.04.06, 17:54

Aréna címmel mutatták be a Győri Nemzeti Színházban Fenyő Miklós és Egressy Zoltán musicaljét, amely a Hungária együttes azonos című lemezén alapszik. Forgács Péter, a színház direktora a darab kapcsán felidézi a buksit simogató Kádár János világát, beszél róla, hogy miért akarta elhagyni a pályát, ahogy arról is, hogy miért húzatta ki a díjra javasoltak listájáról egy művészszínházi rendező, és – egyebek közt – azt is elmeséli, hogy mely külhoni színházat öltöztették magyar nemzeti színekbe a tiszteletére.

Hóesés 35 fokban

Archívum2017.06.25, 13:23

A Nobel-díjas Boris Paszternak Zsivágó doktor című regényéből 2006-ban musical született.  Az első világháború és az orosz forradalom korában játszódó darabot Közép-Európában elsőként a Győri Nemzeti Színház mutatta be 2016 decemberében, idén június 30-án és július 2-án pedig a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon lesz a zenés mű szabadtéri ősbemutatója. Forgács Péter nemcsak azért érintett az előadásban, mert a Győri Nemzeti Színház igazgatójaként ő tűzte azt műsorra, hanem ő is rendezte a Doktor Zsivágó-t, sőt: szerepel is benne, Viktor Komarovszkijt alakítja. A közelgő margitszigeti vendégjáték előtt telefonon beszélgettünk: az is ...

Még jó is lehet a Filmszemle

Film2012.02.02, 20:13

Az anyagi nehézségek miatt idén szerényebbre tervezett Filmszemle talán mégsem lesz olyan fapados, mint amilyenre számítottunk. Az előző években néha alig tudtunk összekaparni tíz érdekes alkotást, amelyet jó szívvel ajánlunk, most pedig könnyen találtunk tizennégyet is, amelyre feltétlenül beülnénk. A csütörtökön kezdődő 43. Filmszemle programjából válogattuk ki a legérdekesebbeket. (A címek előtti számok azt a sorrendet tükrözik, amilyen vehemenciával tülekedni fogunk a jegyekért.)

Az NDK-s csajokat a Balatonnál szedik fel - előzetes

Archívum2011.08.25, 17:04

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=DvVOijLn6CPWsmjh   Nálunk Forgács Péter foglalkozik a témával, aki Német egység a Balatonnál című kiállításának anyagából készít filmet, ami az egykor nálunk nyaraló kelet- és nyugatnémetek, illetve egy őket megfigyelő Stasi-ügynök visszaemlékezéseire épül. Nagypál Orsi (Paktum, Hidegzuhany) is erről a témáról szeretné forgatni első nagyjátékfilmjét, a Balatoni tengeralattjáró-t, amiben egy tizenegy éves magyar fiú szemszögéből mesélné el a kelet- és nyugatnémetek találkozásait a Balaton-partnál.

Forgács Péter lett a Győri Nemzeti Színház igazgatója

Kultúra2011.05.27, 13:13

Eperjes Károlyra nem szavazott senki, a jelenlegi megbízott igazgató, Forgács Péter lett a direktor. A Magyar Teátrumi Társaság a pályázat inkorrektnek tartott elbírálása miatt az Előadó-művészeti Tanács felfüggesztését kéri.

Magyar vagyok, amerikás

Film2010.02.07, 13:31

A Hunky Blues - Az amerikai álom olyan, mint egy folyton megelevenedő, ódon, gyűrött fényképekkel teli, zenélő-mesélő, padláson porosodó varázsdobozka, amit ha kinyitunk, csupa-csupa csoda tárul elénk. A mozgolódó, megtorpanó, lelassuló, néha néma, néha éneklő, szemcsés, karcos képek azért kergetőznek a vásznon, hogy meséket mondjanak azokról az Amerikába kivándorló magyarokról, akik az ezerkilencszázas évek elején tömegesen hagyták el szülőföldjüket, mert a magyarországi bajoktól már nem volt tovább maradásuk. Forgács Péter a korabeli fényképekkel, ős-mozgóképekkel, interjúkkal és beszámolókkal játszik látszólag szabadon, rakossgatja ...

Top 10: összenőtt szinkronhangok

Tévé2007.10.02, 09:59

Bár a feladat nem volt egyszerű, de megpróbáltuk összegyűjteni azon színművészeinket, akiknek a hangja szinte összeforrt egy-egy fiktív figurával, akiket hetente engedünk be lakásunkba, miközben kedvenc sorozatunkat nézzük. Kezdjük először az urakkal, majd külön cikkben jöjjenek a nők!

Nagyot bakiztak Hillerék a kitüntetéseknél

Itthon2007.08.23, 10:37

Kínos magyarázkodásra kényszerült a kulturális minisztérium, miután kiderült, hogy összekeverték két augusztus 20-i kitüntetett nevét, és Forgács Péter filmrendező helyett az azonos nevet viselő színészt, színházigazgatót hívták meg a díjátadásra. Ő csak a helyszínen szembesült a tévedéssel, és úgy érzi, "belealázták a földbe".

Előző
  • 1
Következő