Font Sándor

címke rss
Véget ér az állami földosztási program

Véget ér az állami földosztási program

Nem folytatódik az állami földek privatizációja: a kormány a terveknek megfelelően lezárja a "Földet a gazdáknak" programot, amelyben egyébként eddig 30 ezren jutottak földterülethez, és 270 milliárd forint bevétele volt az államnak.

Az árvízre és a szocialistákra fogják a népszerűségvesztést a fideszesek

Itthon2012.05.31, 17:14

Nem ütötte szíven az [origo] által megkérdezett fideszes országgyűlési képviselőket a Tárki közvélemény-kutató legújabb jelentése, amely szerint a kormánypártok népszerűsége két évvel a kormányalakítás után az MSZP szintjén áll. A politikusok szinte egyöntetűen azt mondták: a szocialista kormányok öröksége után csoda, hogy Magyarország még nem jutott a görögök sorsára, a kormányt pedig az elmúlt két évben árvizek, aszály és az árfolyam-ingadozás is húzta. 

Nem indul egyéniben Semjén Zsolt 2014-ben

Itthon2012.04.24, 19:35

Csak országos listán indul a 2014-es választásokon Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke - közölte Kerényi János, a Fidesz illetékes pártigazgatója kedden. A KDNP elnökének kalocsai körzetében valószínűleg Font Sándor fideszes képviselő lesz a kormánypárti jelölt.

Betlehemmel támadja a választási törvényt Semjén Zsolt

Itthon2011.12.05, 12:09

Saját pozícióját erősítené a választási törvényhez beadott módosító javaslatával Semjén Zsolt kormányfő-helyettes. Semjén azt szeretné elérni, hogy Kalocsa és Kiskörös összevonásával létrejövő körzetnek előbbi legyen a központja. Kalocsa Semjén felségterülete, Kiskörös azonban Font Sándor fideszes politikusé, aki ráadásul rendre sokkal jobb eredménnyel nyer, mint a miniszterelnök-helyettes.

Csak papíron létező pénzt költ a Fidesz

Gazdaság2011.11.29, 17:15

Hatvanmilliárdos pluszkiadást szavazott meg a jövő évi költségvetésben kedd délután a kormánytöbbség. A kabinet által is támogatott módosítók alapján a jövőben több pénz jut a Zeneakadémiának, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának és a Lakiteleki Népfőiskolának is. A források a legtöbb esetben csak papíron léteznek, de kétséges, hogy valóban be is folynak-e a költségvetésbe.

Újra zárjegyet tenne a kannás borra egy fideszes képviselő

Gazdaság2011.10.28, 10:45

Újra kötelezővé tenné a zárjegy használatát a kannás és a palackos borra is Font Sándor. A fideszes képviselő az adótörvényhez benyújtott módosító indítványában kezdeményezi a zárjegy visszaállítását.

Tovább szorítanák az adóprést a kormánypártok

Gazdaság2011.10.27, 19:47

Durván emelkednének a termékdíjak, 30-ról 35 százalékra nő az eva, ha egyáltalán marad az adónem, a bioetanol jövedéki adója majdnem megduplázódna, jönne a közlekedési adó fideszes és KDNP-s módosító indítványok alapján. Nem sújtaná viszont chipsadó a Túró Rudit és a kakaóitalport, de a lekvárokat és a szörpöket igen.

Az egyszeri uzsorázást is büntetik ezentúl

Itthon2011.10.17, 18:47

Az országgyűlés hétfői döntése értelmében az egyszeri uzsorázás is büntethető lesz ezentúl, de a büntetését elengedhetik annak, aki maga jelenti be azt a hatóságoknak. A parlament elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal tavalyi tevékenységéről szóló beszámolót, Szigetvárnak pedig a Leghősiesebb Város címet adományozta.

A fideszes lazításokat sem támogatják a hamburgeradó kezdeményezői

Gazdaság2011.06.29, 11:57

Csak néhány apróbb módosítást támogatnának a hamburegeradóként elterjedt népegészségügyi termékadóról szóló javaslat előterjesztői. Font Sándor és Kovács József közölte, hogy ragaszkodnak a javaslat a szeptemberi hatályba lépéséhez, és a kakaót is bent tartanák az adóköteles termékek között.

Literenként öt forint lesz az üdítőitalok népegészségügyi termékadója

Gazdaság2011.06.25, 12:51

Öt termékcsoportra vonatkozna a hamburegeradóként elterjedt népegészségügyi termékadó a javaslat szerint, amelyet két fideszes képviselő nyújtott be pénteken a parlamentnek. Az üdítőitalok után literenként öt forintot, az ételízesítők után pedig kilogrammonként ötszáz forintot kell majd fizetni, ha elfogadja az országgyűlés. Azok a boltok mentesülnek az adófizetés alól, amelyek ötven kilónál vagy ötven liternél kevesebbet árulnak az adóköteles termékekből.

Font Sándor: Érdemes kihasználni a német dioxin-botrányt

Gazdaság2011.01.21, 10:29

Font Sándor fideszes képviselő szerint ki kellene használni a németországi dioxin-botrányt, hogy a magyar termelők piacot szerezhessenek.

A Fidesz nyáron kérelmezi a földvásárlási tilalom meghosszabbítását

Archívum2010.03.03, 19:29

Kormányra kerülése esetén még a nyár folyamán kérelmezi fogja a Fidesz az EU-nál a külföldiek foldvásárlási moratóriumának meghosszabbítását, de a párt szakpolitikusa szerint érdemes felkészülni az elutasításra.

Az agráriumban látja a kitörést Font

Archívum2009.12.02, 14:00

Az ország fellendítéséhez a kitörési pont az agrárgazdaság lehet a következő években, ennek azonban a hazai föld és a vízkincs megőrzése a feltétele - egyebek mellett erről beszélt Font Sándor szerdán Domonyvölgyben az EU-n belüli, 2014 utáni agrárpolitika magyar álláspontja kialakításáról rendezett konferencián.

Herényiéket a kormánypártok mentették meg

Itthon2004.09.06, 17:54

Nincs joga az Országgyűlés elnökének vizsgálni a frakcióvezető bejelentésének tartalmi vonatkozásait, ha formailag megfelelően adta be - foglalt állást az ügyrendi bizottság az MDF-es pártviszály kapcsán. Ennek alapján el kell fogadnia azt, hogy Herényi Károly frakcióvezetőként kizárt öt MDF-es képviselőt. Így az is eldőlt, hogy nem a kizárt Font Sándor, hanem Herényi a frakcióvezető.

Ülésezik az MDF országos választmánya

Itthon2004.09.05, 14:20

Herényi Károly frakcióvezető és Font Sándor helyzetelemzésével kezdte meg munkáját az MDF országos választmánya vasárnap. A zárt ajtók mögött folyó tanácskozáson a testület megnevezi, hogy kit javasol, illetve kit tekint frakcióvezetőnek.

Leváltották Herényit az MDF-frakció éléről

Itthon2004.09.03, 18:02

Az MDF pénteki, csonka frakcióülésén leváltották Herényi Károlyt, és helyette Font Sándort választották frakcióvezetőnek. Olyan képviselők is szavaztak, akiket Herényi Károly előző nap kizárt a képviselőcsoportból. Herényi lépését jogszerűtlennek tartják a megjelentek, a végső szót a parlament elnökének kell kimondania. Az új frakcióvezető és hívei szerint nem fog szétszakadni az MDF-frakció.

Kizártak az MDF parlamenti frakciójából öt képviselőt

Itthon2004.09.02, 22:13

Kizártak az MDF parlamenti frakciójából öt képviselőt. A párt írásban tudatta Szili Katalin házelnökkel, hogy Balsai István, Font Sándor, Horváth Balázs, Kelemen András és Szászfalvi László nem tagja többet az MDF parlamenti frakciójának. Font Sándor frakcióvezető-helyettes levélben kérte Szili Katalint, hogy az ügyben a helyzet tisztázásáig ne tegyen intézkedéseket, ugyanis a bejelentés mögött nincs frakciódöntés.

Font Sándor lehet az MDF frakcióvezetője

Itthon2004.08.31, 16:34

A Fidesz sugallatára cselekszenek azok, akik le akarják váltani Herényi Károlyt az MDF frakciójának éléről - véli Csapody Miklós, aki úgy tudja, hogy amennyiben többséget kap a bizalmatlansági indítvány, akkor Font Sándort választják frakcióvezetőnek. Az MDF belső ellenzékének számító csoportosulás a pénteki frakcióülésen akarja megvonni a bizalmat a jelenlegi frakcióvezetőtől.

Harminc képviselő némán ült végig egy évet

Itthon2004.06.22, 12:30

Az elmúlt egy évben Lezsák Sándor MDF-es képviselő szólalt fel a legtöbb alkalommal. A leghosszabb ideig viszont nem ő, hanem a szintén MDF-es Font Sándor beszélt, egy év alatt több mint 11 órát. A kormánytagok közül Veres János, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára volt a legaktívabb. Harminc képviselő viszont egyszer sem szólalt fel az utóbbi egy évben, köztük Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, Horn Gyula volt miniszterelnök és Tölgyessy Péter fideszes képviselő, aki már tavaly sem szólalt fel.

Az MDF hétfőn dönt a negyedik adókulcsról

Itthon2003.10.30, 20:00

Az MDF-frakció hétfőn, "a kormány által támogatott költségvetési sorok ismeretének függvényében" alakítja ki álláspontját az MSZP által a legmagasabb jövedelemkategóriában kezdeményezett negyedik szja-kulcsról - nyilatkozta Font Sándor MDF-es képviselő. Kuncze Gábor az  SZDSZ-elnöke szerint koalíciós feszültséghez vezethet, ha az MSZP az MDF segítségével fogadja el a törvénytervezetet.  

MDF: független bizottság engedélyezhesse az adatmentést

Itthon2003.07.07, 15:23

Az APEH és más kormányzati szerveknél történt adatmásolást vizsgáló bizottság MDF-es elnöke európai országok gyakorlatát vizsgálta. A tapasztalatok alapján Font Sándor kezdeményezi egy kormánytól független bizottság felállítását, amely egyedül dönthetne arról, mely szerv és mikor másolhat le adatokat a biztonsági mentésen kívül.

Megkezdte működését az adatmentést vizsgáló bizottság

Itthon2003.04.08, 16:04

Kedden megkezdte működését az adatmentési ügyeket vizsgáló bizottság, amely MDF-es kezdeményezésre jött létre. A testület elnöke az MDF-es Font Sándor, alelnöke pedig az MSZP-s Wiener György. A Fidesz részéről Demeter Ervin, Hargitai János és Szijjártó Péter, az MSZP részéről Szabó Zoltán és Török Zsolt, az SZDSZ részéről pedig Bőhm András tagja a bizottságnak. A bizottság egy éven belül szeretné befejezni munkáját.

Herényi lehet Balsai utódja az MDF-ben

Itthon2002.11.12, 20:32

Kedd reggel hivatalosan is lemondott farkcióvezetői tisztségéről Balsai István. A frakció ügyeit jelenleg ügyvezetőként Font Sándor intézi. A képviselőcsoport ülését követően kiderült: a vezetés azt szeretné, ha a megüresedett helyre csak egy jelölt lenne. Az  [origo] információ szerint erre a legesélyesebb Herényi Károly lehet. Az új frakcióvezetőt várhatóan vasárnap választja meg a képviselőcsoport.

A magnófelvételen nem a "tanyán" hallható

Itthon2002.07.13, 11:24

Mégiscsak az hangzott el Józsa István szocialista politikus szájából, hogy: anyád - olvasható a Népszabadságban. A lap az Országgyűlés keddi ülésnapjának magnófelvételére hivatkozva teszi egyértelművé, hogy nem a későbbi Józsa-féle verziót értették félre a képviselők, miszerint a szocialista politikus azt mondta volna, hogy "tanyán sem beszélnek így", hanem Font Sándor interpellációja közben, a már említett felszólítás volt hallható.

Idén nem lesz olcsóbb a bor

Archívum2001.09.11, 08:28

Elégedetlenek a gazdák az idei szőlőfelvásárlási árakkal. Az MDF-es Font Sándor hétfőn ugyan sajtótájékoztatón jelentette be, hogy parlamenti felszólalásának köszönhetően kormányzati lépések történnek a termelők érdekében, ám a gazdák úgy vélik: a tervezett intézkedések csupán tűzoltásra jók.

Leszavazták Szabó János válaszát

Itthon2001.09.04, 17:41

Az Országgyűlés kedden leszavazta Szabó János honvédelmi miniszter Font Sándor MDF-es képviselő interpellációjára adott válaszát.

Előző
  • 1
Következő