földönkívüliek

címke rss

Mobillal gyógyíthatjuk a rákot

Techbázis2015.11.09, 12:17

Az emberiség számtalan problémával néz szembe, köztük éhezéssel, globális felmelegedéssel, és olyan nehezen kezelhető betegségekkel, mint a rák. Ezeket a témákat szuperszámítógépek elemzik, virtuális modellekkel próbálnak választ adni a megértésükhöz szükséges kérdésekre. Ezek a gépek azonban nincsenek elegen, mi több, drágák is. Sokkal gazdaságosabb, ha a kutatók a világszerte elérhető okostelefonok erejére bízzák a munkát. Addig a felhasználó csak alszik.

51-es körzet: az elhallgatott titkok bázisa

Tudomány2015.10.28, 09:41

2013. augusztus 17-én a CIA egy szigorú titkosítás alól feloldott dokumentumban hivatalosan is elismerte, hogy létezik az amerikai kormányzat által mindaddig eltagadott, titokzatos 51-es körzet. Az ufóhívők a körzet létét konzekvensen tagadó hatósági nyilatkozatokra a nem zörög a haraszt elve alapján egyenesen úgy tekintettek, mint feltételezéseik egyfajta negatív bizonyítékára.

Pataky Attila: "Egy másik térbe vittek a földönkívüliek"

Archívum2015.10.19, 09:08

Az Edda frontembere kisgyermekkorában látott először ufót, elmondása szerint azóta is mindennapos élmény a velük való találkozás.

Idegen civilizációt sejtenek egy távoli csillagnál

Tudomány2015.10.18, 12:55

"Idegen megaépítményt találtak a tudósok?" – tette fel a kissé szenzációhajhásznak tűnő kérdést egy bejelentéssel kapcsolatban számos internetes és nyomtatott bulvárlap az elmúlt időszakban. Való igaz, az egyik tőlünk távol található csillag különösen viselkedik, ami termékeny táptalajt kínál a higgadtabb és vadabb találgatásoknak egyaránt. Annyi biztos, hogy nagy és szokatlan dolog van a fénylő égitest közelében, az Origónak nyilatkozó szakértők szerint azonban kicsi az esély arra, hogy ez idegen civilizációhoz lenne köthető.

Snowden szerint az idegenek mindent titkosítanak

Techbázis2015.09.21, 16:33

A feltörhetetlen titkosítás miatt nem vesszük földönkívüliek jeleit, mondta Edward Snowden volt amerikai kém, aki lebuktatta az Egyesült Államok megfigyelési programját.

Stephen Hawking földönkívüliekre fog vadászni

Archívum2015.07.21, 08:52

Különleges projektbe vág bele napjaink legismertebb fizikusa: Stephen  Hawking ugyanis bejelentette, hogy egy orosz millárdossal, Jurij Milnerrel újra felélesztik a földönkívüliek utáni intenzív kutatást.

Idegen életformák lehetnek a Csuri-üstökösön

Tudomány2015.07.06, 13:46

A 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökös, azaz a "Csuri" idegen mikrobiális életformáknak adhat otthont - fejtette ki álláspontját két brit asztrobiológus a Királyi Csillagászati Társaság Walesben zajló éves közgyűlésén.

Továbbra sincs magyarázat Szibéria rejtélyére

Archívum2015.06.30, 21:12

Akkorát robbant, mint kétezer hirosimai atombomba. Nem csapódott földbe, nem ütött krátert, mégis a Richter-skála szerinti közel 5-ös erősségű szeizmikus lökéshullámot keltett. Nem hagyott radioaktív nyomokat, de növényi mutációk sarjadtak abban a sávban, amely felett a titokzatos objektum elhaladt. Több mint száz éve kérdőjel a Tunguz-esemény.

Néhány évtizeden belül megtalálhatjuk a Földön kívüli életet

Tudomány2015.05.27, 14:18

A rohamosan gyűlő kutatási eredmények alapján indokolt lehet a NASA optimizmusa, és néhány évtizeden belül valóban felfedezhetjük a Földön kívüli életet. Kereszturi Ákos, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának munkatársa a NASA-bejelentés mögött álló legizgalmasabb részeredményeket tekinti át.

Tíz éven belül igazolható a földönkívüliek létezése

Tudomány2015.04.09, 08:12

A NASA egyik vezető tudósa, Ellen Stofan egy élhető bolygók kutatásáról szóló konferencián beszélt minderről. A magabiztos kijelentés bejárta a világsajtót.