földhasználat

címke rss

Hatvan év alatt átalakítottuk a Föld területének csaknem egyötödét

Legyen szó az erdők termőfölddé vagy a szavanna legelőkké alakításáról, az emberiség az elmúlt hatvan év során szinte minden afrikai és európai földterületét felhasználta. Újra és újra. Egy most publikált tanulmány szerint ha 1960 óta kiszámoljuk az összes ilyen átmenetet, akkor mindez körülbelül 43 millió négyzetkilométernyi területet tesz ki. Ami négyszer több, mint azt a korábbi becslések sejtették.

Fontos határidő jár le az agráriumban a héten

Gazdaság2019.01.08, 15:18

Az Országgyűlés tavaly decemberben jelentős mértékben módosította a földforgalmi szabályozásról szóló törvényeket. Ezek a változások 2019. január 11-én lépnek hatályba. Közülük a földhasználatra vonatkozó jogosultságokat leginkább érintő változás a felesbérleti és részesművelési szerződések kivezetése. Lassú átmeneti időszak alatt intünk búcsút ezeknek a megállapodásoknak.

Így szabályozták újra a jogszerű földhasználatot

Archívum2015.06.26, 12:18

Az Országgyűlés elfogadta a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosítását. A módosítás célja a jogszerű földhasználat újraszabályozása oly módon, hogy a gazdák még egyszerűbben juthassanak hozzá a támogatásokhoz.

Előző
  • 1
Következő