földbérleti pályázat
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Ángyán József
- Nemzeti Földalapkezelő Szervezet
- Nemzeti Földalap
- mezőgazdaság
- földtörvény
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Felülvizsgálják a földbérleteket
65 ezer hektár állami földből már 40 ezret haszonbérletbe adtak. Budai Gyula szerint azoktól, akik nem tartanak haszonállatokat, visszaveszik a birtokot.
Kétharmados törvénybe vésik a magyar földet
Az országos gazdaszövetséggel tárgyalt hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök. A tárgyalás után a miniszterelnöki irodát vezető Lázár János bejelentette: kétharmados törvénybe foglalja a kormány a földdel kapcsolatos szabályokat.
Kiadták ránk a kilövési engedélyt
Visszafoglalták a nagy hírveréssel kisajátított földeket azoktól a Fejér megyei gazdáktól, akik vasárnap nyílt lázadást indítottak a szerintük elmutyizott állami ügyletek ellen. A jussukat követelő gazdák a börtönre készülnek, a falusiak pedig a kisemmizett kisemberek nyomorúságán keseregnek. Bár a kajászói földművesek azt állítják, távol akarják tartani harcukat a politikától, a tiltakozó akciók mögött már feltűnt a Jobbik, az LMP és egy francia parasztvezér is. Helyszíni riport.
Állami föld a politikusok szomszédainak
Kajászón 285 hektárnyi rendkívül jó minőségű szántót szerzett az agrártárca volt államtitkárának a szomszédja - írja a Blikk. A helyiek felháborodtak a pályázati döntésen.
Ángyán belekötött Csányi tehenészetébe
Ángyán József fideszes képviselő elképesztőnek nevezte, hogy Csányi Sándor 3,5 milliárdos tehenészete jelentős közpénz hozzáadásával épülhetett fel. Azt mondta, nagyon el kell gondolkodnia azon, hogy egy esetleges parasztpárt élére állna-e.
Földet foglaltak a kajászói gazdák
Fellázadt a Nemzeti Földalapkezelő döntése ellen Kajászón négy gazda, aki saját felszánott és bevetett egy olyan területet, amelyet hivatalosan más nyert el. A Blikk szerint a kajászói földbérletet egy olyan vállalkozó nyerte el, akinek nincs gazdálkodói tapasztalata, viszont egy befolyásos állami vezető szomszédja.
Orbán: Megvédjük a földet a spekulánsoktól
Orbán Viktor szerint az új földtörvénynek köszönhetően vége a külföldiek termőföldszerzésének és a zsebszerződéseknek. Készül az agrárbank és az öntözési hivatal is.
Fidesz-közeli földekre bukkant Ángyán József
A Baranya, Borsod és Fejér megyei földterületek bérbeadását vizsgálta Ángyán József fideszes képviselő, volt vidékfejlesztési államtitkár. A Népszabadság által ismertetett legújabb jelentése szerint a helyben lakók csak a földek negyedét nyerték el, a legnagyobb területek "Fidesz-közeli érdekeltségekhez" kerültek, több száz hektárt nyert a belügyi államtitkár egyik rokona vagy a Borsod megyei közgyűlés fideszes elnökének volt kampányfőnöke.
Nem engedi a vizsgálóbizottságokat a Fidesz
A parlament kormánypárti többsége elutasította a Jobbik és az MSZP vizsgálóbizottsági kezdeményezéseit hétfőn. A Jobbik Simicska cégbirodalmát, az MSZP pedig az állami földbérletpályázatokat vizsgálta volna. Néhány kormánypárti ugyanakkor támogatta a bizottságok felállítását, például a földpályázati rendszert korábban bíráló Ángyán József megszavazta a földbérletbizottság megalakítását.
A Fideszben Ángyánra kenik a lejtmenetet
Nemcsak Tállai András belügyminisztériumi államtitkár látná szívesen a Fidesz frakcióján kívül a földpályázatokat bíráló Ángyán Józsefet, de az [origo] információi szerint komolyan felvetődött a párt, illetve a képviselőcsoport vezetésében is a volt vidékfejlesztési államtitkár kizárása. Jó megoldást, úgy tudjuk, végül nem találtak arra, hogyan lehetne megszabadulni a politikustól, de Ángyán továbbra is "tüske a köröm alatt", és a párt nagyarányú népszerűség-csökkenését is az ő terhére írják.