főkapitány

címke rss

Magyar Hírlap: Gergényi Leisztingerhez igazol

Itthon2007.10.25, 06:54

Az MSZP-közelinek tartott milliárdos, Leisztinger Tamás cégeinek biztonsági főnöke lehet a májusban menesztett budapesti rendőrfőkapitány a Magyar Hírlap szerint. Gergényi Péter és az üzletember állítólag már meg is állapodtak, de a volt főkapitány elhárította a lap érdeklődését.

Legyintett barátnője jutalmára az új főkapitány

Itthon2007.06.04, 14:19

A Fidesz arra kérte hétfőn a miniszterelnököt, hogy ne nevezze ki országos rendőr-főkapitánynak Bencze Józsefet. Az ellenzéki párt ezt azzal indokolta, hogy vasárnap kiderült: Bencze a volt munkahelyén többször megjutalmazta saját barátnőjét. A kormányfő Bencze hétfői kinevezésekor méltatta a rendőrbotrányok miatt leváltott Bene Lászlót.

Előzetesben az emberrablással gyanúsított rendőrök

Itthon2007.05.22, 15:07

Az emberrablással gyanúsított kisvárdai rendőröket kedden előzetes letartóztatásba helyezték. A Szabolcs megyei főkapitány pedig elrendelte a kisvárdai kapitányság átvilágítását.

Ellentámadást indított a sértődött Gergényi

Itthon2006.11.22, 17:26

Egymásnak estek magas rangú rendőri vezetők: a budapesti rendőrfőkapitány, Gergényi Péter elfogultsággal vádolja a Pest megyei főkapitányt, Ignácz Istvánt, amiért az általa vezetett bizottság szerint a budapesti főkapitány hibázott az MTV-székház ostrománál. Gergényi szerint a testület azért jutott erre a megállapításra, mert Ignácz az ő székére pályázik.

Extra jutalom jár a részeg sofőrök elfogásáért

Itthon2005.02.21, 14:58

Mostantól azok a rendőrök, akik részeg vezetőket kapnak el Baranyában, magas pénzjutalmat kapnak. Minden tizedik fogás után legalább 35 ezer forintot ad a főkapitány, hogy ezzel is motiválja az embereit. Sárközi Ferenc tapasztalatai szerint hétköznapokon viszonylag kevesen, de péntek és szombat éjjel nagyon sokan vezetnek, miután ittak vagy drogoztak. Egyre több az olyan női sofőr is, aki részegen vezet.

Kökényesi Antal lesz a borsodi főkapitány

Itthon2004.11.25, 15:10

Kökényesi Antal volt budapesti főkapitány lesz a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság új vezetője. A megyei közgyűlés csütörtökön egyhangúlag támogatta kinevezését.

Nem Gergényit jelölik főkapitánynak

Itthon2004.08.30, 06:57

Nem Gergényi Péter jelenlegi budapesti főkapitányt jelöli országos rendőrfőkapitánynak a belügyminiszter - értesült a Népszabadság. Salgó László lemondása után Medgyessy Péter kijelölt országos rendőrfőkapitánynak Gergényit nevezte meg, a belügyminiszternek azonban nem Gergényi volt az első számú jelöltje.

Egyelőre nem lesz főkapitány Gergényi

Itthon2004.08.25, 10:58

Visszavonták azt a módosító javaslatot, amelynek segítségével az egyetemi diplomával nem rendelkező Gergényi Péter elfoglalhatta volna az országos főkapitányi széket. A posztot így továbbra is a hivatalosan még nem felmentett Salgó László tölti be. A személycsere várhatóan csak a távozó Medgyessy Pétert követő új miniszterelnök hivatalba lépése után kerül újra napirendre - írja a Népszabadság.

Levizsgáztak romológiából a Pest megyei rendőrök

Itthon2004.08.25, 13:38

A Pest megyei rendőrök 10 százaléka elvégezte a romológia képzést, amelynek révén jobban megismerték a romák életét és nyelvét, valamint oldotta az előítéleket is. "Megváltozott azoknak a gondolkodásmódja, akik elvégezték a képzést" - mondta a főkapitány.

Bűnszervezet-gyanú a debreceni vagyonkezelőnél

Itthon2004.05.26, 07:36

Bűnszervezetben való részvétel gyanúja is felmerült a debreceni vagyonkezelő működésével kapcsolatban - áll abban a Népszabadság által ismertetett levélben, amelyet a város volt főkapitánya írt a Hajdú-Bihar megyei helyettes főügyésznek. Sutka Sándor tavaly szeptemberi levelében azt állítja, hogy a rendőrség gyanúja szerint a bűnös tevékenységet maga a debreceni polgármester koordinálta.

Odacsapott az asztalra az új főkapitány

Itthon2003.07.02, 09:13

Szigorú szabályokkal akar rendet teremteni az új budapesti rendőrfőkapitány. Minden játékot letöröltetett a rendőrségi számítógépekről, megtiltotta a magán-internetezést, kötelezővé tette, hogy a rendőrök megszüntessék összeférhetetlen, például kidobói mellékállásaikat. Elrendelte az egyenruhák és a kocsik tisztaságának reggeli ellenőrzését, megtiltotta a rendőrségi autók magánhasználatát. Gergényi Péter azt is bejelentette, hogy szerdától rendőrök irányítják a forgalmat a belvárosi csúcsforgalomban.

Budapesten ápolják a rendőrfőkapitányt

Itthon2003.04.17, 14:16

Budapesten, az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetben kezelik Havasi Zoltán dandártábornokot, Nógrád megyei rendőrfőkapitányt és sofőrjét. A két sérültet még szerda éjjel szállították a fővárosba. A főkapitány szolgálati gépkocsija szerdán Balassagyarmaton frontálisan ütközött egy másik autóval, miután áttért az út szemközti oldalára. A másik kocsi vezetője meghalt.

A Fidesz tiltakozik Salgó távol maradása miatt

Itthon2002.07.08, 17:43

Élesen bírálja hat fideszes képviselő Salgó Lászlót, mivel az országos rendőrfőkapitány nem ment el a csütörtöki demonstrációk feloszlatásának ügyében tartott emberi jogi bizottság előtti meghallgatására. A képviselők szerint nem meglepő, hogy a főkapitány nem mert kiállni a bizottság elé azok után, hogy az általa korábban tagadott fegyverhasználat bizonyítást nyert.

Salgó: Soha nem dolgoztam a III/III-nak

Itthon2002.07.05, 14:30

Salgó László országos rendőrfőkapitány az [origo]-nak határozottan kijelentette, soha nem szerzett adatokat és nem dolgozott a III/III-as csoportfőnökségnek, ugyanakkor elmondta, hogy értékelő tisztként átmehettek a kezén olyan iratok, amelyeket a III/III-as és más szolgálatok szereztek. A Heti Válasz pénteken olyan dokumentumot hozott nyilvánosságra, amelyet a III/III-as csoportfőnökség készített, és az irat alján a jelenlegi főkapitány neve olvasható.

Nem mond le a főkapitány

Itthon2002.06.28, 14:03

Salgó László országos rendőrfőkapitány közölte, sem szakmailag, sem erkölcsileg nincs oka lemondani múltja miatt. Mint mondta, az, hogy hírszerző volt, szerepelt mindazokban a dokumentumokban, melyek a döntéshozó körökben közkézen forogtak. A főkapitány csütörtökön jelentette be, hogy a III/I-es ügyosztálynak dolgozott. Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke emiatt elfogadhatatlannak nevezte személyét a főkapitányi posztra.

Előző
  • 1
Következő