főigazgató

címke rss
Meghalt a világ legnagyobb tudományos projektjének vezetője

Meghalt a világ legnagyobb tudományos projektjének vezetője

Elhunyt Bernard Bigot francia tudós, a világ első kísérleti fúziós erőműve, az ITER (International Thermonuclear Experimental Reactor) megépítésére irányuló nemzetközi projekt főigazgatója.

Meghalt Svébis Mihály

Itthon2022.04.28, 18:03

A Bács-Kiskun megyei Oktatókórház intézményvezetője, címzetes egyetemi docens, Kecskemét, Újhartyán és Dunapataj díszpolgára, tiszteletbeli székely, a Magyar Kórházszövetség egykori elnökhelyettese, sebész főorvos méltósággal viselt súlyos betegségben meghalt. Munkatársai a kórház közösségi oldalán osztották meg a gyászhírt Dr. Svébis Mihályról, aki 68 éves volt.

Both Miklós lett a Hagyományok Háza főigazgatója

Kultúra2021.11.02, 14:41

Both Miklós zeneszerző, előadóművész, néprajzkutató veszi át november 19-től a Hagyományok Háza vezetését; az új főigazgató kinevezése öt évre szól - jelentette be az intézmény keddi állománygyűlésén Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár.

Az OGYÉI főigazgatója beoltatná magát a kínai vakcinával

Itthon2021.01.29, 20:35

Beoltatná magát a kínai vakcinával az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet főigazgatója. Szentiványi Mihály az orosz oltóanyagról is beszélt a Hír TV műsorában.

Pozitív lett a Szent János Kórház igazgatójának koronavírustesztje

Life.hu2020.10.21, 12:32

Pozitív lett az Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő főigazgatójának, Dr. Takács Péternek a koronavírustesztje. A hírről  a kórház közösségi oldalán számoltak be. 

Elhunyt a súlyos koronavírus-fertőzéssel kezelt kórházi főigazgató, dr. Adorján Gusztáv

Life.hu2020.10.21, 14:05

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház bejelentette, elhunyt az intézmény főigazgatója, dr. Adorján Gusztáv.

Koronavírusos a Szent János Kórház főigazgatója

Itthon2020.10.21, 08:55

Pozitív lett az Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő főigazgatójának koronavírustesztje - írja a Blikk.

Szijjártó Péter: Amina Mohamedet és Liam Foxot támogatjuk a WTO főigazgatói posztjára

Itthon2020.09.20, 17:48

Amina Mohamed korábbi kenyai külügyminisztert és Liam Foxot, a britek volt kereskedelmi miniszterét támogatjuk a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) főigazgatói posztjára - közölte a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap közösségi oldalán.

A WHO-főigazgatója figyelmeztet: a legrosszabb még hátravan

Life.hu2020.04.20, 20:16

Az új koronavírus járványában a legrosszabb még hátravan - figyelmeztetett hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója Genfben.

A betegbiztonság érdekében volt főigazgató-váltás a Margit Kórházban

Itthon2020.01.25, 17:40

A közlemény szerint a szabályszerű működés és a biztonságos betegellátás terén lényeges hiányosságokat tárt fel a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vizsgálata a Szent Margit Kórházban.

Újra női főigazgató vezetheti a CERN-t

Tudomány2019.11.07, 14:49

Újabb öt évre Fabiola Gianotti olasz fizikust bízták meg a világ legnagyobb részecskekutatója, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) vezetésével. Gianotti a tudományos intézet első női főigazgatójaként 2016-tól töltötte be a tisztséget.

Felmentették a nyíregyházi kórház volt főigazgatóját

Itthon2018.01.30, 11:27

Nem jogerős ítéletével felmentette a hűtlen kezelés vádja alól a Nyíregyházi Törvényszék a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház korábbi vezérigazgatóját.

Az európai élvonalba kerülhet a Magyar Állami Operaház

Kultúra2017.11.26, 11:52

A legnagyobb feladat minőségi fejlődésbe fordítani mindazt, amit infrastruktúrában és mennyiségben már elértünk. Ezt jelölte meg a következő évek egyik fontos céljának Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, aki 2018 februárjától újabb öt évig vezetheti az intézményt.

Új vezetőt kaphatnak év végére a mentők

Itthon2016.09.13, 09:34

Pályázatot írt ki az Országos Mentőszolgálat főigazgatói posztjára az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Váratlanul ért a menesztésem

Gazdaság2015.12.01, 09:58

Nehéznek, ugyanakkor eredményesnek tartja az Országos Egészségbiztosítási Pénztár élén töltött öt évét Sélleiné Márki Mária. A főigazgatónak hétfőn szűnt meg a megbízatása.

Visszatér a Fidesz által megsebzett menedzser

Itthon2012.12.03, 12:38

Orbán Viktor legközvetlenebb bizalmasaként kezdte, de amikor megjósolta a Fidesz bukását, mennie kellett. Hosszú harc után a Fidesz támogatásával bevette és teljesen átalakította a Magyar Rádiót, de újra félreállt, mert az elsöprő győzelemre készülő Fidesznek nem kellett az önjáró rádióelnök. Most újra a Fidesz hívására, Kövér László mellett tér vissza a politika közelébe. Nyers modorát sokan nem szeretik, és szigorú elvei miatt sok a súrlódása a politikusokkal is. Mégis mindenkivel jóban van, és nem először ő a magyar politika legkisebb közös többszöröse. Such György portréja.

Már Ókovács Szilveszter sem kormánybiztos

Itthon2012.08.31, 13:42

Szombattól megbízott főigazgatóként vezeti tovább az Operaházat. A főigazgatót még Réthelyi Miklós akkori nemzeti erőforrás-miniszter nevezte ki tavaly, de Orbán Viktor a kinevezés napján közölte, hogy a miniszternek nem volt felhatalmazása a lépésre.

Büntetési jogköröket kap a házelnök

Itthon2012.03.14, 22:33

Lesz majd háznagy és parlamenti főigazgató, létrejön az országgyűlési őrség.

Göbölös László irányítja az Alkotmányvédelmi Hivatalt

Itthon2011.12.21, 13:33

A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat információfeldolgozó igazgatóságának eddigi vezetője veszi át Balajti László helyét az Alkotmányvédelmi Hivatal élén.

Leváltották az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatóját

Itthon2011.12.16, 20:05

Balajti László altábornagyot december 15-ei hatállyal menesztette a kormányfő. A Belügyminisztérium közleménye szerint Balajti maga kérte felmentését.

Nem korlátozza az Operaház megbízott főigazgatóját a kormány

Kultúra2011.08.04, 18:08

A kormány reagált az Operaház művészeinek szerdai nyílt levelére, amelynek megfogalmazói létszámleépítés miatt aggódnak. Az érintett minisztérium szerint a főigazgató hatásköre nincs korlátozva, a főzeneigazgató viszont nem jogosult arra, hogy felmondjon az Operaház munkatársainak. A minisztérium sajtóirodája szerint várhatóan a következő kormányülésen döntenek a főigazgató személyéről.

A Vas megyei főkapitány lett az ORKF új rendészeti főigazgatója

Itthon2011.07.18, 11:03

Halmosi Zsoltot nevezte ki az Országos Rendőr-főkapitányság rendészeti főigazgatójának Pintér Sándor - derül ki az ORFK honlapjáról. A pozíció azért üresedett meg, mert az előző főigazgatót a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási helyettes államtitkárának nevezte ki Orbán Viktor.

Vizsgálják az Orbánnal dacoló miniszter döntését

Archívum2011.06.01, 21:42

Orbán Viktor kérése ellenére nevezte ki Horváth Ádámot az Operaház élére Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, ezért a Közigazgatási- és Igazságügyi Minisztérium közlése szerint visszavonták a nevezést, és vizsgálják a kinevezés körülményeit. Orbán arra kérte kedden Réthelyit, várjon a kinevezéssel a soron következő kormányülésig.

Vizsgálják az önkormányzatok a segélyezettek körét

Állás 20112009.01.28, 13:53

Az önkormányzatoknak március 31-ig felül kell vizsgálniuk a rendszeres szociális segélyben részesítettek körét, majd április 15-ig közfoglalkoztatási tervet kell készíteniük - mondta Zimmermann József, a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója Veszprémben. Nagy a szórás az ország különböző részei között: a közép- és nyugat-dunántúli, valamint a központi régióban (Budapest és Pest megye) együttvéve nincs annyi segélyezett, mint például Észak-Magyarországon.

Kirúgták a kulturális főváros főnökét

Itthon2008.10.09, 15:25

Felmentette posztjáról a pécsi közgyűlés Mészáros Andrást, a 2010 kulturális főváros-programsorozat (EKF) főigazgatóját. Mészárosnak a pécsi polgármester szerint bizalomvesztés miatt kell távoznia és azért, mert vezetése alatt tovább késtek a beruházások. Mészáros előtt is több vezetőváltás volt az EKF-ben.

Nem sikerült vezetőt találni az OEP élére

Itthon2008.09.19, 20:18

Eredménytelenül zárult az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatói posztjára kiírt pályázat - közölte pénteken az Egészségügyi Minisztérium. A tárca azt azonban nem indokolta meg, hogy mi volt a kudarc oka. Korábban az OEP főigazgató-helyetteseként dolgozó SZDSZ-es politikus, a Szent Imre Kórház főigazgatója jelentette be, hogy pályázott.

FAO: Egyre többen éheznek világszerte

Nagyvilág2008.09.17, 17:32

Megugrott a rosszul táplált emberek száma. A FAO adatai szerint egy év alatt 75 millióval több, összesen immár 925 millió embernek nem jut elég élelem a világon. A növekedés oka az élelmiszerek drasztikus drágulása. A FAO főigazgatója szerint évi 30 milliárd dollár kellene az élelmiszertermelés megduplázásához.

Baradei nem vállalja tovább a NAÜ vezetését

Nagyvilág2008.09.10, 18:36

Kitölti mandátumát, ám annak lejárta után nem indul újra a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) irányítói posztjáért Mohammed el-Baradei főigazgató.

Gyógyszercégek csapnak le a betegpénz őreire

Itthon2008.08.29, 11:39

Bár sok döntési jogköre nincs, mégis komoly hatalommal jár az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatójának lenni. Az OEP-vezérek olyan tapasztalatok birtokába juthatnak, amelyek később zsíros állásokhoz segíthetik őket a nagyobb gyógyszercégeknél. Az új főigazgatót szeptember 18-ig kell kiválasztani, eddig az OEP főigazgató-helyetteseként dolgozó SZDSZ-es politikus és a Szent Imre Kórház főigazgatója jelentette be, hogy pályázott. A jelölteket vizsgáló kormányhivatal szerint még a pályázók száma sem publikus.

Új vezér a Pipelife-csoport élén

Gazdaság2008.08.06, 10:36

Új elnök-vezérigazgatót választott 2008. július 1-jei hatállyal a világ egyik vezető műanyagcső- és szerelvénygyártó cégcsoportja, a Pipelife Niels Rune Solgaard-Nielsen személyében, aki eddig az észak-európai régió operatív főigazgatója volt.

Félbilliós üzlet az élelmiszerbűnözés

Archívum2008.06.23, 12:51

Évi 500 milliárd dollár haszon származik az élelmiszerbűnözésből a világon - mondta Szeitzné Szabó Mária a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal főigazgatója hétfőn, az élelmiszerbűnözésről rendezett konferencián.

Törvénysértő volt a Vöröskereszt-vezető kirúgása

Itthon2008.05.29, 13:41

Törvénysértőnek találta a Fővárosi Főügyészség a Magyar Vöröskereszt elnökségének azt a határozatát, amellyel március végén felmentette posztjáról a főigazgatót. Az ügyészség eljárási hibát talált, a határozat tartalmát nem vizsgálta.

Jót tett az EU-csatlakozás az agráriumnak

Archívum2008.05.03, 10:48

Kedvező az EU-csatlakozás négy éves agrármérlege Somogyban - mondta az MTI-nek Varga Gábor, a megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal főigazgatója. A szakember kiemelte: az integráció 4 éve alatt közel megduplázódott az agrárgazdaság támogatottsága.

Márciusban nőtt az álláshelyek száma

Archívum2008.04.10, 12:01

Márciusban a bejelentett új álláshelyek száma 39.789 volt, ami februárhoz képest 17 százalékos növekedés, az egy évvel korábbi adatokhoz képest mérsékelt bővülés - mondta Pirisi Károly, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal főigazgatója csütörtökön az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) legfrissebb adatait ismertető sajtótájékoztatón, Budapesten.

Lefelé módosult az idei várható GDP

Archívum2008.03.26, 12:38

Ebben az évben a korábban a várt 3 százalék helyett 2,5 százalékkal, jövőre 3,2 százalékkal nő a bruttó hazai termék (GDP), miközben az éves infláció 2008-ban 6,0 százalékra, jövőre 3,9 százalékra csökken - mondta Belyó Pál, az Ecostat Kormányzati Gazdaság-Társadalom-Stratégiai Kutató Intézet főigazgatója.

Alföldi lesz a Nemzeti Színház főigazgatója

Itthon2007.12.20, 13:21

A Bárka Színház vezetője, Alföldi Róbert színész-rendező nyerte a Nemzeti Színház főigazgatói posztjára kiírt pályázatot. Alföldi 2008 júliusáig együtt dolgozik majd a leköszönő Jordán Tamással.

A János Kórház főigazgatója irányítja a budai kórházakat

Itthon2007.12.03, 20:09

Várhatóan a János Kórház jelenlegi főigazgatója, Kázmér Tibor irányítja majd a január 1-től jogilag is összevontan működő budai kórházakat, a János Kórházat, a Margit Kórházat és a Budai Gyermekkórházat - nyilatkozta Szolnoki Andrea (SZDSZ), a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke.

Több pénz jut jövőre útfelújításra

Gazdaság2007.11.27, 16:11

A Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) által kezelt Útpénztár 2008-ban 123 milliárd forinttal gazdálkodhat, ami mindössze 0,8 milliárddal több, mint az idei összeg, ám 35 milliárddal elmarad a szükséges és igényelt összegtől - mondta Csepi Lajos, a KKK főigazgatója az I. Magyar Közlekedési Csúcskonferencián kedden Budapesten.

Újabb vezető hagyta ott a pécsi kulturális programot

Itthon2007.11.23, 18:36

Jogköreinek megkurtítása miatt lemondott az Európa Kulturális Fővárosa program pécsi művészeti főigazgatója. Méhes Márton alig egy évet töltött el a kulturális terveket koordináló vezetői poszton, távozásával immár a negyedik vezető hagyja ott idő előtt a 45 milliárd forint összköltségvetésű projektet.

Kincses Gyula lesz az új egészségügyi államtitkár

Itthon2007.09.27, 20:42

Kincses Gyulát, az Egészségügyi Stratégiai Kutató Intézet főigazgatóját jelölték az Egészségügyi Minisztérium államtitkárának az SZDSZ ügyvivői csütörtöki budapesti ülésükön - közölte Horn Gábor ügyvivő.

Elküldték az Iparművészeti Múzeum főigazgatóját

Itthon2007.08.30, 17:57

Visszavonta az Iparművészeti Múzeum főigazgatójának és gazdasági igazgatójának vezetői megbízatását Hiller István oktatási és kulturális miniszter, és az intézmény élére miniszteri biztost nevezett ki. Takács Imre főigazgató azt mondta, értetlenül áll a döntés előtt.

A reform közepén távozik az OEP főigazgatója

Itthon2007.07.27, 06:53

Várhatóan augusztus közepén távozik posztjáról Major Zoltán, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatója - írta pénteken a Népszava.

Gyurcs�ny kinevezte a PSZ�F f�igazgat�j�t

Gazdaság2007.10.30, 16:45

Gyurcs�ny Ferenc minisztereln�k 2007. j�lius 1-jei hat�llyal, hat�vi id�tartamra kinevezte Varga Csab�t a P�nz�gyi Szervezetek �llami Fel�gyelet�nek (PSZ�F) f�igazgat�j�v� - tette k�zz� a fel�gyelet j�lius 19-ei keltez�s� k�zlem�ny�ben, internetes honlapj�n.

Az Ecostat optimistább a PM-nél

Gazdaság2007.06.25, 13:03

A GDP idén 2,6, jövőre 3,2 százalékkal bővül az Ecostat júniusi előrejelzése szerint - ismertette a gazdaságkutató intézet főigazgatója, Belyó Pál, hétfőn sajtótájékoztatón.

Rendszeresen ráfizetünk az ebédünkre

Gazdaság2007.06.14, 17:59

Átlagosan 107 forinttal "csapják be" az embereket a melegételt áruló konyháknál, és a fogyasztók megkárosításának mértéke átlagosan 56 forint alkalmanként - közölte Wittich Tamás, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főigazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

Persányi visszatér az állatkert élére

Itthon2007.05.31, 12:04

Persányi Miklós lett a Fővárosi Állat- és Növénykert megbízott főigazgatója, amíg el nem bírálják a posztra már kiírt pályázatot - erről a kormánypárti képviselők szavazataival döntött csütörtöki rendkívüli ülésén a fővárosi önkormányzat kulturális bizottsága.

Szekeres emelte ki a sorból Szilvásy testvérét

Itthon2007.05.31, 11:51

A három lehetséges jelölt közül Szekeres Imre honvédelmi miniszter döntött arról, hogy a kancelláriaminiszter testvére legyen a júliusban létrejövő fővárosi mamutkórház főigazgatója. Szilvásy Istvánnak nemcsak a mostani, hanem korábban a BM-kórház élére történt kinevezését is kritizálta az ellenzék. Akkor azt mondták, hogy szerintük nincs megfelelő végzettsége. Az új főigazgató közölte: hamarosan megkapja egészségügyi menedzseri diplomáját.

Elhalasztották Persányi kinevezését

Itthon2007.05.24, 16:19

Persányi Miklós volt környezetvédelmi minisztert csak egy hét múlva nevezhetik ki a a Fővárosi Állat- és Növénykert ideiglenes főigazgatójának. A kinevezést azért halasztották el, mert a Fővárosi Közgyűlés kulturális bizottságában vita alakult ki az ülés összehívásának jogszerűségéről.

Vass Lajos vezetheti az Operaházat

Itthon2007.05.21, 12:07

Az eddigi miniszteri biztos főigazgatóként veheti át az Operaház irányítását, jelentette be a kulturális miniszter. Vass Lajos már vezetett színházat, de pályája során több politikai kitérőt is tett: volt már államtitkár és polgármesterjelölt is.

Távozik a titkosszolgálat főnöke is

Itthon2007.05.21, 17:00

Távozik a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója, Galambos Lajos. Az okokat nem közölték, de az NBH az utóbbi hónapokban több ügy miatt is magyarázkodásra kényszerült. A napokban több más rendvédelmi vezető is távozott.

Távozik a PSZÁF főigazgatója

Gazdaság2007.05.03, 13:21

Marsi Erika, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete hivatalának főigazgatója írásban jelezte a miniszterelnöknek, hogy családi okok miatt 2007. július elsejétől nem tudja ellátni feladatát. Ezt a kormányfő tudomásul vette.

Észak-Korea még mindig termelhet plutóniumot

Nagyvilág2007.03.14, 06:52

Észak-Korea eddig még nem állította le plutónium előállítására is alkalmas reaktorát, legalábbis a dél-koreai hatóságok nem látták ennek jelét. Közben a kommunista országba érkezett Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója, hogy rávegye az északi vezetést, rendezze kapcsolatait a szevezettel.

Baradei márciusban látogat Észak-Koreába

Nagyvilág2007.03.04, 23:42

Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója március 13-án Észak-Koreába utazik, hogy a helyi vezetőkkel megtárgyalja az ország nukleáris programjának felszámolását - jelentették be vasárnap este a nemzetközi szervezet bécsi székhelyén.

Átadták a Polgári Magyarországért Díjat

Itthon2006.12.21, 21:41

A magyar állampolgárok felelőssége, hogy elmennek-e a Fidesz kezdeményezte népszavazásra - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke csütörtökön Budapesten, a Polgári Magyarországért Alapítvány díjátadóján, ahol többek között a Terror Háza Múzeum főigazgatója kapott elismerést.

Meneszthetik az OEP főigazgatóját

Itthon2006.09.27, 07:11

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatójának felmentését kezdeményezi szerdán az egészségügyi miniszter. Az új főigazgató Major Zoltán lehet, aki korábban több bankban dolgozott vezető beosztásban - értesült a Népszabadság.

Kórházigazgató lesz a volt miniszter

Itthon2006.06.15, 15:07

Rácz Jenőt, a volt egészségügyi minisztert választották meg csütörtökön a veszprémi kórház főigazgatójának. A megbízatás öt évre szól.

Elnézést kért az Opera főigazgatója egy újságírótól

Itthon2006.05.25, 16:37

Elnézést kért Hegyi Árpád Jutocsa, az Operaház főigazgatója attól az újságírótól, akitől megvonta a szót egy sajtótájékoztatón. Hegyi szerint az intézmény modernizációja miatti feszült helyzet nehezíti a "pillanatnyi személyes kommunikációt".

Baradei szerint Irán engedne az atomvitában

Nagyvilág2006.05.25, 10:33

Belemenne Irán, hogy ne saját területén dúsítson uránt. Erről Washingtonban számolt be Mohamed el-Baradei. A Nemzetközi Atomügynökség főigazgatója szerint akár még szigorúbb ellenőrzésekbe is beleegyezne az atomprogramja miatt támadott ország.

Jogellenes lehet a szombati operaházi sztrájk

Itthon2006.05.20, 14:05

Jogellenesnek minősítette A nürnbergi mesterdalnokok szombat esti premierje előtt tervezett figyelmeztető sztrájkot a Magyar Állami Operaház főigazgatója.

Sztrájkolnak a bemutató előtt az Operaházban

Itthon2006.05.19, 13:15

Szombat este figyelmeztető sztrájkot tartanak az Operaházban. Az előadás azonban nem marad el. A konfliktus oka, hogy a főigazgató csökkenteni akarja a bemutatók számát.

A főzeneigazgató is az Operaház főnöke ellen fordult

Itthon2006.05.15, 16:18

A Magyar Állami Operaház főzeneigazgatója közleményében azt írja: nem tudja az intézmény vezetését tovább vállalni Hegyi Árpád Jutocsa főigazgatóval.

Fegyelmivel büntetne az Operaház igazgatója

Itthon2006.05.12, 17:46

Hegyi Árpád Jutocsa, az Operaház főigazgatója fegyelmit kezdeményezett Keveházi Gábor balettigazgató ellen. Keveházi annak a tiltakozásnak az élén állt, amit az Opera számos dolgozója indított a főigazgató által felvázolt változtatások ellen. Bozóki András kulturális miniszter szerint a személyes konfliktusok elterelik a figyelmet a lényegről, az Operaház szükséges modernizációjáról.

Lázadnak a művészek az Operaházban

Itthon2006.05.11, 17:55

Ötvenkét előadást húzna ki a következő évadra tervezett műsorrendből az Operaház főigazgatója, hogy ezzel is csökkentse a hatalmas adóssággal küzdő intézmény kiadásait. A társulat tagjai ezt elfogadhatatlannak tartják, szerintük ezzel a lépéssel az Operaház elveszítheti a legjobb táncosait és énekeseit. Bozóki András kulturális miniszter az [origo]-nak nyilatkozva kiállt a főigazgató tervei mellett.

20 millió embert fenyeget éhínség Afrika szarván

Nagyvilág2006.03.08, 14:44

Több mint 20 millió embert fenyeget az éhínség réme Afrika szarván. Az ENSZ Világélelmezési Programja szerint a legsürgősebben Kenyának van szüksége segítségre - írja a Guardian. A program főigazgatója elsősorban az Arab-öböl országaitól várja, hogy a jelenleginél nagyobb mértékben járuljanak hozzá az éhínség elleni küzdelemhez.

Nem kell az új főigazgató a Pető Intézetnek

Itthon2006.02.02, 07:18

Nem engedik be irodájába a február 1-jével kinevezett új főigazgatót a Pető Intézetben. Az intézet Főiskolai Tanácsa szerint az új vezetőről szóló döntés törvénytelen volt, és megkérdőjelezik szakmai kompetenciáját is - írja a Népszabadság.

Magyar rendőrök a horvát tengerparton

Itthon2006.01.26, 18:58

Magyar rendőrök segítik horvát kollégáik munkáját a horvátországi tengerparton június 15-től - közölte a Belügyminisztérium sajtó- és kommunikációs főigazgatója csütörtökön a magyar és a horvát belügyminiszter megállapodását ismertetve.

Hivatalosan is Netanjahu a Likud elnöke

Nagyvilág2005.12.20, 01:52

Benjamin Netanjahu volt miniszterelnök győzött Izraelben a jobboldali Likud párton belül tartott elnökválasztáson - jelentette be kedd hajnalban Arik Brami, a párt főigazgatója.

Átadták a Nobel-békedíjat

Nagyvilág2005.12.10, 14:56

Átadták Oslóban az idei Nobel-békedíjat. A kitüntetést idén Mohammed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója és a szervezet megosztva kapta. A díjjal negyedmilliárd forintnak megfelelő svéd korona jár.

Leváltották a debreceni Kenézy kórház főigazgatóját

Itthon2005.11.15, 19:40

Visszavonta a debreceni Kenézy Gyula Kórház főigazgatójának vezetői megbízását november 27-i hatállyal Hajdú-Bihar megye közgyűlése - nyilatkozta a keddi zárt testületi ülést követően Juhászné Lévai Katalin, a testület elnöke.Tájékoztatása szerint a bizottság meghallgatta és egyhangúlag tudomásul vette a kórház úgynevezett laborügyét vizsgáló bizottság jelentését.

Visszavonnák a debreceni Kenézy kórház főigazgatójának megbízatását

Itthon2005.11.14, 11:20

A debreceni Kenézy Gyula Kórház főigazgatója vezetői megbízatásának visszavonását javasolja a fenntartó Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlésnek az úgynevezett "laborügyet" vizsgáló bizottság - közölte Rácz Róbert, a bizottság vezetője.

Ismét Mohamed el-Baradei a NAÜ főigazgatója

Nagyvilág2005.06.13, 21:17

Ismét Mohamed el-Baradeit választotta meg hétfőn Bécsben a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzó tanácsa a szervezet főigazgatójának.

Lelőttek egy iraki minisztériumi főigazgatót

Nagyvilág2005.05.08, 10:04

Bagdad déli részén vasárnap reggel lelőtték az iraki szállítási minisztérium főigazgatóját és sofőrjét. A merénylők egy minibuszból tüzeltek.

Lemondatnák Székhelyit "Tokaj hímvesszeje" miatt

Itthon2005.03.23, 08:01

Székhelyi Józsefnek, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójának a lemondását követeli a Fidesz városi szervezete. Székhelyi az SZDSZ küldöttgyűlésén Orbán Viktort "Tokaj hímvesszejének" nevezte, "aki szétcsepegteti nektárját az országban".

Csalásellenes főigazgatót keres az Európai Bizottság

Nagyvilág2005.01.27, 01:59

Nyílt pályázatot írt ki az Európai Bizottság a pénzügyi csalások elleni harccal foglalkozó uniós hivatal (OLAF) főigazgatói posztjának betöltésére - jelentette be szerdán a brüsszeli végrehajtó testület.

Új főigazgató az NHH élén

Techbázis2005.01.14, 13:25

Spakievics Sándor személyében január 1-jétől új főigazgatót neveztek ki a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) élére.

Baradei: Nem működtem együtt Iránnal

Nagyvilág2004.12.05, 01:49

Mohammed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója szombaton határozottan elutasította azokat a feltételezéseket, amelyek szerint Iránnal tárgyalt volna a NAÜ által szeptemberben közzétett jelentés tartalmáról. Amerikai kormányilletékesek azzal vádolják a főigazgatót, hogy iráni kérésre meghamisította jelentését.

Lemondott az OEP főigazgatója

Itthon2004.10.12, 08:18

Lemondott az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója, Matejka Zsuzsa - tudta meg a Népszabadság. A főigazgató hivatalba lépésekor megjelölt fő célok - az irányított betegellátási modell bővítése és a szabályozott gyógyszerpiac kialakítása - nem valósultak meg.

Lemondott a betegcserés kórház igazgatója

Itthon2004.09.08, 16:33

Benyújtotta lemondását a szegedi városi kórház főigazgatója. A kórházban július elején összecseréltek két beteget, és tévesen vittek koponyaműtétre egy idős férfit, aki az operáció után néhány nappal meghalt.

Felcserélte betegei nevét egy szentesi orvos

Itthon2004.08.03, 19:57

Fegyelmi vizsgálatot indított a szentesi kórház egyik orvosa ellen az intézmény főigazgatója kedden, mert az orvos egy kórlapkivonaton felcserélte két azonos vezetéknevű beteg nevét.

Kinevezték a titkosszolgálatok új vezetőit

Itthon2004.07.26, 18:09

Medgyessy Péter miniszterelnök kinevezte a polgári titkosszolgálatok új vezetőit - tájékoztatott a kormányszóvivői iroda. A kormányfő az Információs Hivatal főigazgatójának dr. Zsohár István vezérőrnagyot, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának dr. Galambos Lajos dandártábornokot nevezte ki. Kövér László, a Nemzetbiztonsági Bizottság fideszes elnöke elmondta, hogy az ellenzéki képviselők nemmel szavaztak Zsohár István kinevezéséről, míg Galambos Lajos személyével kapcsolatban tartózkodtak.  

Marsi Erikát nevezték ki a PSZÁF főigazgatójának

Gazdaság2004.05.26, 18:57

Marsi Erikát, a HVB Bank Rt. főosztályvezetőjét nevezte ki Medgyessy Péter miniszterelnök a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) főigazgatójává; az igazgatói kinevezés hat évre szól - jelentette be Gál J. Zoltán, a kabinet szerdai ülését követő tájékoztatón.

Szerdán kiderül, ki lesz a PSZÁF első főigazgatója

Gazdaság2004.05.25, 18:25

A jogszabályoknak megfelelően kedden nevezik a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) főigazgatóját, amit szerdán jelentenek be "valamilyen formában" - derül ki a kormányszóvivői iroda tájékoztatásából.

Álnéven kampányol a HM a zengői lokátor mellett

Itthon2004.04.19, 17:45

Az Indymedia Független Média Központ hírportál munkatársai szerint a Honvédelmi Minisztérium Beszerzési és Beruházási Hivatalának szerveréről töltötték fel oldalukra azokat a leveleket, melyekben a Zengő hegy környékén élők állnak ki a lokátor építése mellett. A Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főigazgatója úgy gondolja, hogy ami történt nem jogellenes, ezért nem is fogják keresni azt, aki feltette a leveleket az Indymedia oldalára.

Iránban vizsgálódna az atomügynökség

Nagyvilág2004.04.06, 03:13

Teheránba érkezett kedden Mohammed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója, aki arra kívánja rávenni az iráni vezetőket: tegyenek tanúbizonyságot a NAÜ-vel folytatandó együttműködésről, igazolandó, hogy országuk nem törekszik atomfegyverek előállítására.

Házon belülről jön az ORTT elnökjelöltje

Itthon2004.03.24, 17:00

Kovács Györgyöt, az ORTT főigazgatóját jelöli a testület elnöki posztjára Mádl Ferenc köztársasági elnök és Medgyessy Péter miniszterelnök. Korábban, amikor Medgyessy vetette fel a nevét, Mádl még nem támogatta a főigazgató jelölését.

Líbia nem képes atombombát gyártani

Nagyvilág2003.12.27, 12:09

Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója szerint Líbia nem áll közel az atombomba gyártásához, ugyanis nem dúsítanak urániumot az arab országban.

Fegyelmi indul a Szent István Kórház főigazgatója ellen

Itthon2003.12.03, 21:49

Fegyelmi eljárást indított a Szent István Kórház főigazgatója ellen a Fővárosi Közgyűlés Egészségügyi Bizottsága - jelentette be a Főpolgármesteri Hivatal Sajtóirodája szerdán. Az eljárás okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

250 millióval csökkenhet a Terror Háza támogatása

Itthon2003.11.05, 17:12

A Terror Háza Múzeum főigazgatója szerint egy kormánypárti javaslat értelmében 250 millióval csökkenhet az intézmény éves támogatása jövőre. Schmidt Mária szerint a kormányzati oldal "következetesen megfojtja" az előző kormány alatt alakult tudományos-kulturális műhelyek tevékenységét anyagi támogatásuk teljes megvonásával.

Megint elmarasztalták a volt főmentőst

Itthon2003.10.31, 14:26

Mégis felelősnek tartják Gőbl Gábort, az Országos Mentőszolgálat korábban leváltott főigazgatóját egy pénteken ismertetett vizsgálat alapján. E szerint több jogszabályt is megsértett a volt főmentős. Kökény Mihály egészségügyi miniszter viszont néhány hete bejelentette, hogy visszaveszi az elődje által kirúgott vezetőt és főigazgató-helyettessé nevezi ki. Kökény akkor azt állította, hogy a volt főmentős személy szerint nem hibáztatható a mentőszolgálatnál feltárt hiányosságok miatt.

A mentősök kiállnak Gőbl főigazgató mellett

Itthon2003.08.31, 17:24

A Magyar Mentő és Mentőtiszti Egyesület közgyűlésének vasárnapi csopaki határozata szerint a továbbiakban is Gőbl Gábor főigazgató személyében látja biztosítottnak az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) jó működését, a mentés és a betegszállítás biztonságát.

Kiáll a mentőszolgálat a menesztett vezetők mellett

Itthon2003.08.14, 07:18

Hibák előfordultak, azonban a bírálatok és vádak jó része félreértésen alapul - az Országos Mentőszolgálat főigazgató-helyettese, dr. Gorove László szerint. A mentőszolgálat főigazgatóját és gazdasági vezetőjét augusztus elején gazdasági, pénzügyi és szakmai hiányosságok miatt menesztette a minisztérium. Egyes mentősök szerint a menesztés hátterében valójában a betegszállítás privatizációja áll - írja a Népszabadság.

Jövő hétre felállhat az MTV vezetése

Itthon2003.07.25, 08:07

Egy alelnöke és 3-4 főigazgatója lesz az MTV-nek, a vezetésről várhatóan jövő héten hoz végleges döntést Ragáts Imre elnök. Az alelnökségre egy volt ÁPV Rt.-s ügyvezető, a főigazgatói posztokra pedig több ismert televíziós is esélyes - írja a Magyar Hírlap.

El Baradei szerint Észak-Korea Iraknál is jobban fenyegeti a világbékét

Nagyvilág2003.03.09, 12:31

Észak-Korea részéről nagyobb veszély leselkedik a világ békéjére, mint iraki részről - véli Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója. A szakember szerint veszélyes, hogy amíg Irakba be engedik a fegyverzetellenőröket, addig Észak-Koreából decemberben kiutasították őket.

Az OEP-nél nem tudnak titkos megfigyelésről

Itthon2003.03.06, 18:30

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatójának nincs birtokában olyan konkrét bizonyíték, amely arra vonatkozna, hogy a szervezetnél titkos adatgyűjtés, megfigyelés történt volna, egyik munkatársa azonban erre utaló bejelentést tett nála.

Észak-Koreáról tanácskozik a NAÜ

Nagyvilág2003.02.03, 19:47

Február 12-re tűzte ki a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) kormányzó tanácsának sürgősségi ülését Észak-Korea atomprogramja ügyében Mohamed el-Baradei, a szervezet főigazgatója.

Schmidt Mária nem kér az új kurátorokból

Itthon2003.01.17, 18:46

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója szerint nincs szükség arra, hogy az intézményt fenntartó közalapítvány kuratóriumát újabb tagokkal "erősítsék meg".

Újabb százmilliót kap a Terror Háza

Itthon2003.01.11, 18:25

A kormány a Terror Háza eddigi 180 milliós támogatását 100 millióval egészíti ki. A múzeum összességében még így is 50 millió forinttal kevesebbet kap mint tavaly.  A most megítélt összeg azonban egyelőre a kulturális minisztériumnál marad, a múzeum csak akkor kap pénzt, ha a kiadásokat igazolja. Schmidt Mária, a Terror Háza múzeum főigazgatója csalódottságának adott hangot a kormány döntése miatt.

Terror Háza: nincs kompromisszum

Itthon2002.12.20, 22:40

A Terror Háza múzeum nem zárhat be, ha januárban nem nyitják ki, kénytelen leszek felszólítani a főigazgatót és az intézményt működtető kuratóriumot, mondjanak le - jelentette ki Görgey Gábor kulturális miniszter Schmidt Máriával, a múzeum főigazgatójával közösen tartott sajtótájékoztatóján, pénteken este.

Előző
  • 1
  • 2
Következő