fogyasztóvédelem

címke rss

Veszélyes rollereket találtak a fogyasztóvédők

Gazdaság2021.07.05, 09:37

Tavaly mindössze kettő, idén már öt elektromos rolleren nem találtak fogást az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) laboratóriumának munkatársai. Az önegyensúlyozó változatból tesztelt darabok viszont az újabb merítésben is egytől egyig veszélyesnek bizonyultak. A két év alatt megvizsgált tizenkét hoverboard közül tehát még nem akadt olyan, amelyik termékbiztonsági szempontból teljesen rendben lett volna - közölte a minisztérium.

Érdemes együttműködni a kereskedőknek a fogyasztóvédelmi kérdésekben

Gazdaság2021.06.11, 09:40

A vásárlók érdekében bővíti a fogyasztóvédelem eszközrendszerét a piacfelügyeleti törvény júliusban hatályba lépő módosítása. Az ágazati stratégiai céloknak megfelelően a termékek visszahívásában is erősödik a vállalkozások önkéntes intézkedéseinek szerepe. A cégek a kockázatosnak talált árucikkeket a hatóság jelzése nyomán akár meg is semmisíthetik. Az önkéntes intézkedésekkel megspórolják maguknak a hatósági eljárás adminisztrációs és anyagi terheit. Ha határidőben mégsem lépnek, bírságot szabhatnak ki rájuk.

Új helyszínekkel indult el a fogyasztóvédelem vakációs ellenőrzés-sorozata

Gazdaság2021.06.10, 09:29

A hatósági szakemberek hosszú ideje visszatérő vendégnek számítanak a nyári nyitás előtt álló kaland- és aquaparkokban. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) megbízásából ugyanígy minden évben ellenőrzik a szünidei gyermektáborokban működő szórakoztatási célú eszközöket. A családok biztonságos kikapcsolódása érdekében idén először a kültéri kondiparkokban és a mászóösvényeknél is vizsgálták az üzemeltetés körülményeit, a felhasználók megfelelő tájékoztatását - közölte a tárca.

Veszélyes tányérokat, tálakat és bögréket hív vissza egy áruházlánc

Gazdaság2021.05.18, 15:49

Az IKEA visszahívja a HEROISK és TALRIKA tányérokat, tálakat és bögréket törés és égési sérülés veszélye miatt.

Indul a natúr- és biokozmetikai készítmények fogyasztóvédelmi vizsgálata

Gazdaság2021.05.17, 09:49

A mai naptól indul és június végéig tart a natúr- és biokozmetikai termékek fogyasztóvédelmi ellenőrzése. A kormányhivatalok és az Innovációs és Technológiai Minisztérium IT Laborja első körben természetesként, bőrbarátként, zöldként hirdetett arckrémeket vizsgál - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Negyedmilliárd forintnyi jogosulatlanul elvont pénz került vissza a fogyasztókhoz

Gazdaság2021.04.27, 10:33

Az MNB fogyasztóvédelmi felügyeleti intézkedései nyomán 2019 eleje óta a bankok mintegy 246 millió forint jogosulatlanul elvont összeget térítettek vissza a fogyasztóknak. Az MNB fogyasztóvédelmi ellenőrzései és a folyamatos felügyelése során feltárt fogyasztói érdeksérelmek rendezése érdekében számos esetben az eredeti állapotot helyreállító elvárásokat is megfogalmazhat a pénzügyi intézményeknek. E visszatérítési kötelezések, elvárások közvetlenül hozzájárulnak a fogyasztókat ért anyagi érdeksérelem rendezéséhez.

Megjelent az MNB Zöld ajánlása

Gazdaság2021.04.22, 09:47

Megjelent a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Zöld ajánlása, amelyet online sajtótájékoztatón mutatott be a pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős jegybanki alelnök.

Nem minden pamutból van, amit akként hirdetnek

Gazdaság2021.04.14, 10:33

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) idén is vizsgálta, hogy a 100 százalékos pamutként kínált textiltermékek összetétele igazolja-e a címkén, csomagoláson olvasható információt. A negyven különböző ágynemű és hálóruha közül négy részben műszálas volt, további kettő pedig legfeljebb messziről láthatott gyapotot, írja közleményében a minisztérium.

Másfél millió hamis maszkot akartak behozni az országba

Gazdaság2021.04.07, 10:39

A fogyasztóvédelmi hatóság több mint egy éve a vámkezelés során is folyamatosan ellenőrzi a hazai forgalomba szánt védőeszközöket. A dokumentáció hiányosságai vagy a jelölések meg nem felelősége miatt tavaly közel négymillió terméket, zömükben szájmaszkokat fordítottak vissza a küldő országba. A szakemberek 2021 első negyedévében már több mint 1,5 millió kétes minőségű maszk magyar és európai piacra kerülését akadályozták meg - áll az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményében.

Gond van sok tisztítószerrel

Gazdaság2021.03.23, 10:09

Hatvanöt ellenőrzött tisztítószer közül tíznél tártak fel, főként az összetétellel és a jelöléssel kapcsolatos hiányosságokat. A legsötétebb képet az ablaktisztító folyadékok mutatták, a termékek harmadánál találtak problémát. A folttisztítók azonban makulátlannak bizonyultak - áll az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményében.