fogoly

címke rss

Az afgán kormány március végén kezdheti meg a foglyok szabadon engedését

Az afgán kormány március végén megkezdheti a fogságba került tálibok szabadon engedését - írta a radikális iszlamista szervezet szóvivője szerdán.

Szökött fogolyt keres a rendőrség

Itthon2019.03.20, 19:26

A 41 éves Mozsolits Attila Sándor engedély nélkül ment el budapesti tartózkodási helyéről. A férfi bűnügyi felügyelet alatt állt.

Megszökött egy fogoly Budapestről, a rendőrség keresi

Itthon2019.03.09, 10:29

A 43 éves férfi március 8-án, nem sokkal 22 óra előtt engedély nélkül elhagyta budapesti lakását. A nyomozóhatóság körözést adott ki ellene.

A tiéd lettem. A foglyod, láncok nélkül...

She2018.05.25, 16:39

Nem szóltál semmit. Csak némán fogtad a kezem. Nem volt szükség szavakra. Nem kellett világgá kiabálni a szerelmünket. Csend volt és nyugalom.

Ellopták a szökéshez a hírhedt náci autóját

Tudomány2017.12.16, 14:19

Pénteken, 98 éves korában Gdanskban meghalt Kazimierz Piechowski, aki társaival együtt vakmerő módon a táborparancsnok ellopott kocsijával szökött meg az auschwitzi haláltáborból 1942-ben – közölte a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) honlapján. Az 1942 januári wansee-i konferencia után, amelyen döntés született az európai zsidóság fizikai megsemmisítéséről, az Auschwitz-Birkenau táborkomplexum vált a szervezett náci népirtás központjává

Ellenőröket rabolt egy taxis Budapesten

Itthon2017.07.15, 18:17

A négy adóellenőr számlát kért a fuvar után, de a sofőr őket foglyul ejtve továbbhajtott - hangzott el a TV2 hírműsorában, a Tényekben.

Lefejezték a túszokat az iszlamisták

Nagyvilág2017.07.05, 12:15

Két vietnami túszt fejeztek le a Fülöp-szigeteken. A foglyok holttestére Basilan sziget egyik falujában találtak rá. 

Több mint félszáz foglyot engedtek szabadon

Nagyvilág2017.05.02, 21:04

A Hezb-i-Iszlámi nevű lázadócsoport mintegy 55 bebörtönzött tagját engedte szabadon kedden az afgán kormány a tavaly szeptemberben az Asraf Gáni afgán elnök és Gulbuddin Hekmatjar hadúr által aláírt békemegállapodás keretében - jelentették be afgán tisztségviselők.

Obama utolsó hivatali napján négy foglyot szállítottak el Guantánamóról

Nagyvilág2017.01.19, 23:44

Négy guantánamói foglyot szállították el külföldi országokba Obama utolsó hivatali napján. A leköszönő elnök korábban azt ígérte, bezáratja a fogolytábort, de ez a terve kudarcot vallott.

Házi őrizetből szökött meg egy fogoly Budapesten

Itthon2016.04.07, 16:09

Egy Andrássy úti lakásban tartották fogva Jóni Győzőt, de a nyírmadai férfi nem viselte túl jól a bezártságot.

Tucatnyi foglyot telepítenek át a guantánamói börtöntáborból

Nagyvilág2016.03.31, 08:04

Legalább két országba telepítenek át foglyokat a guantánamói börtöntáborból, az első csoportot még a napokban útnak indítják. 

Migránslázadás tört ki október 23-án Nagyfán

Itthon2015.10.27, 12:32

Megelégelték a több hónapja tartó börtönéletet, október 23-án fellázadtak a Nagyfán fogva tartott menekültek.

Tízen erőszakolták meg és teherbe is ejtették a kilencéves kislányt

Archívum2015.04.13, 19:05

Nyolc hónapnyi fogság után szabadon engedett az Iszlám Állam 227 foglyot. Idős emberek és gyerekek is voltak a túszok között. 

Pelenka- és nyakörvviselés, végbélen keresztüli etetés - Ijesztő tények a CIA vallatási módszereiről

Archívum2015.01.06, 17:52

2014. december 9-én az Amerikai Szenátus Hírszerzési Bizottsága egy 6000 oldalas jelentést adott ki a CIA vallatási módszereiről. Íme, a részletek.

Kuba szabadon engedett néhány politikai foglyot

Nagyvilág2015.01.07, 00:24

Kuba már szabadon engedett néhányat az 53 politikai fogolyból, akinek a Havanna és Washington közötti egyezség értelmében vissza kellene nyernie szabadságát, és az Egyesült Államok elvárja, hogy hamarosan mindegyikük elhagyhassa börtönét - mondta kedden újságíróknak Jen Psaki, az amerikai külügyminisztérium szóvivője.

Grúzia három, Szlovákia két guantánamói foglyot fogad be

Nagyvilág2014.11.20, 23:18

Öt foglyot engedtek el a guantánamói haditengerészeti bázison található börtönökből, hármat közülük Grúzia, kettőt pedig Szlovákia fogadott be - jelentették be Miamiban.

Elengedett egy amerikait Észak-Korea

Nagyvilág2014.10.21, 23:05

Közel hat hónap után szabadon engedtek Észak-Koreában egy fogva tartott amerikai állampolgárt - jelentette be kedden a washingtoni külügyminisztérium.

Nyaraló háborús veteránt ejtett foglyul Észak-Korea

Nagyvilág2013.11.23, 11:59

Hetek óta ismeretlen helyen tartják a 85 éves amerikai Merrill Newmant, aki egy szervezett utazás keretében érkezett Észak-Koreába.

Izrael 26 palesztin foglyot enged szabadon

Nagyvilág2013.08.12, 06:29

Összesen 104 fogolyt engednek el, négy részletben.

Izrael 104 palesztin foglyot enged szabadon

Nagyvilág2013.07.28, 23:45

104, rég börtönben lévő palesztin fogoly szabadonbocsátásáról döntött az izraeli kormány. A megbékélést segítenék ezzel.

Meghalt egy fogoly Guantanamón

Nagyvilág2012.09.11, 08:05

Elkülönítve őrizték abban a részlegben, ahova azokat viszik, akik megszegik a fogva tartás szabályait. Nevét és nemzetiségét nem közölték, a halál okát még vizsgálják.

Ragyogó fény néven, Bukarest központjában működött a titkos CIA-börtön

Nagyvilág2011.12.08, 12:30

Az AP hírügynökség értesülései szerint a többi CIA-börtönnel ellentétben nem eldugott vidéki helyen vagy katonai bázison, hanem Bukarest belvárosától néhány percre, jól látható helyen működött az amerikai hírszerzés romániai fogdája. Az AP információi szerint itt tartották fogva többek között a szeptember 11-ei amerikai merényletek értelmi szerzőjét is.

Sokkoló film mutatja be egy 15 éves guantánamói fogoly vallatását

Nagyvilág2011.10.06, 11:41

Filmet készítettek egy 15 éves korában letartóztatott guantánamói fogoly kihallgatásáról. A sokkoló felvételeken Omar Khadr állítólag többször zokogásban tör ki. Khadrt azért tartóztatták le, mert az amerikai katonai ügyészség szerint gránátot dobott egy amerikai katonára, aki a támadásban életét vesztette. 

Szabadon engedték Iránban a kémkedéssel vádolt amerikaiakat

Nagyvilág2011.09.21, 15:57

Szabadon engedte az iráni kormány a kémkedés gyanúja miatt letartóztatott két amerikai férfit. Két éve voltak fogságban, nyolc évre ítélték őket.

Éhségsztrájkkal fenyegetőzik a hágai börtönben ülő Mladic

Nagyvilág2011.06.06, 15:34

Szerb lapok szerint éhségsztrájkolni készül a háborús bűnökkel vádolt volt szerbiai hadseregparancsnok a hágai börtönben. Ratko Mladic azt állítja, hogy nem kap megfelelő orvosi ellátást. A srebrenicai mészárlással is gyanúsított Mladic egyébként egyben megkapta 2005-ben befagyasztott nyugdíját, a 49 ezer eurós összeget fia kezeli.

Izrael 230 palesztin foglyot enged szabadon

Nagyvilág2008.12.07, 11:07

Kétszázharminc foglyot szabadon enged a jövő héten Izrael Mahmúd Abbász palesztin elnök iránti jószándékának jeléül. Egy Gázába induló segélyhajót viszont feltartóztattak eközben a zsidó állam katonái.

Kegyelmet kaptak az izraeli katonákért kért foglyok

Nagyvilág2008.07.16, 01:29

Kegyelmet adott Simon Peresz izraeli államfő öt libanoni fogolynak, köztük a több ember haláláért felelős Kantarnak. Az öt libanoni fogolyért cserébe a Hezbollah visszaad két izraeli katonát.

Videón könyörög a guantánamói fogoly

Nagyvilág2008.07.15, 17:27

Egy Guantánamón őrzött 16 éves fogoly kihallgatásáról szóló felvételt tettek közzé kedden. Ez az első alkalom, hogy ilyen felvétel kerül nyilvánosságra.

Amerika nyakán maradnak a guantánamói foglyok

Nagyvilág2008.05.21, 11:53

Sem vádat emelni nem tud ellenük, sem hazaküldeni nem tud körülbelül 70-80 guantánamói foglyot az USA. A Pentagon szabadon sem meri engedni őket, mert attól tart, újra terroristák lesznek. Robert Gates védelmi miniszter szerint megakadtak.

Megszökött fogvatartóitól egy 19 éves lány

Itthon2008.01.22, 18:49

Megszökött egy Kaposváron fogva tartott 19 éves, Ausztriában konzummunkát végző miskolci lány. A gyanú szerint elrablói el akarták adni foglyukat.

Izrael elengedne 250 Fatah-párti palesztin foglyot

Nagyvilág2007.06.25, 20:43

Ehud Olmert izraeli kormányfő bejelentette hétfőn 250 palesztin fogoly szabadon bocsátásának szándékát az egyiptomi Sarm-es-Sejkben rendezett négyoldalú - egyiptomi-izraeli-palesztin-jordániai - csúcstalálkozón.

Fegyencek éhségsztrájkolnak Romániában

Nagyvilág2006.12.10, 21:17

Több mint hatezer fogoly éhségsztrájkolt, illetve tiltakozott más módon vasárnap 24 romániai börtönben amnesztiát és jobb fogva tartási körülményeket követelve.

Politikai foglyot engedtek szabadon Kubában

Nagyvilág2006.12.06, 20:15

Szabadon engedték szerdán Kubában a huszonöt évi börtönre ítélt Héctor Palacios emberi jogi aktivistát - közölték ellenzéki források.

Pakisztáni foglyokat engedett el az USA

Nagyvilág2006.10.16, 20:48

Szabadon engedtek nyolc pakisztáni foglyot az Egyesült Államok afganisztáni és Kuba szigetén működő katonai börtöneiből, és már haza is érkeztek - jelentették be hétfőn Iszlámábádban.

Foglyokat engedne el Izrael az elrabolt katonáért

Nagyvilág2006.07.10, 17:40

Izrael hajlandó lenne néhány palesztin foglyot elengedni, hogy visszakapja az elrabolt izraeli katonát - jelentette be az izraeli belügyminiszter.

Szaúdiakat engedtek el Guantánamóról

Nagyvilág2006.06.24, 19:14

Összesen 14 szaúdi származású foglyot engedtek el szombaton Guantánamóról. A táborban még 450 fogoly van, közülük 120-nak van esélye, hogy a közeljövőben szabadon engedjék, vagy kiadják.

Tizenhét rab halt meg egy börtöntűzben

Nagyvilág2005.10.16, 16:00

Tizenhét rab halt meg abban a tűzben, ami vasárnap ütött ki egy argentin börtönben. A tűzet valószínűleg a foglyok okozták.

Saron további palesztinok szabadon engedését ígéri

Nagyvilág2005.05.24, 20:04

Ariel Saron izraeli kormányfő további négyszáz palesztin fogoly szabadon bocsátását ígérte kedden MahmÚd Abbász palesztin vezető támogatásának a jegyében.

Emberi jogi szervezetek perlik Donald Rumsfeldet

Nagyvilág2005.03.01, 19:35

Pert indított Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter ellen Irakban és Afganisztánban megkínzott nyolc fogoly nevében két amerikai emberi jogi szervezet. A védelmi minisztert szűkebb pátriájában, Illinois államban perelte be kedden az Amerikai Polgári Szabadságjogok Uniója (ACLU) és  a Emberi Jogok Mindenekelőtt (HRF) jogvédő  szervezet.

Szabadon engedik az elrabolt olasz újságírónőt

Nagyvilág2005.02.07, 23:34

Egy iraki csoport hétfőn bejelentette, hogy hamarosan szabadon engedi foglyát, egy Irakban elrabolt olasz újságírónőt.

40 külföldi fegyverest ejtettek foglyul Irakban

Nagyvilág2004.10.05, 11:28

Az iraki Nemzeti Gárda erői negyven külföldi fegyverest ejtettek foglyul Szamarrában azóta, hogy a hét végén visszafoglalták a közép-iraki települést az ellenállóktól - közölte az átmeneti kormány védelmi minisztere hétfőn Bagdadban.

Iszlamista politikai foglyok szabadultak Szudánban

Nagyvilág2004.07.27, 23:47

A szudáni kormány szabadon engedett negyvenkilenc ellenzéki politikai foglyot, közöttük az ellenzék vezetőjének fiát is.

Harry Potter és az azkabani fogoly PC-n is

Techbázis2004.07.01, 16:29

Mint a korábbi Harry Potter-filmekből, az Azkabani fogolyból is készült konzolos, valamint PC-s játék. Az utóbbi lényegesen eltér "tv-s" testvéreitől, és kellően összetett, de nem túl bonyolult szórakozást nyújt a Harry Potterért rajongó gyerekeknek és ifjaknak.

Készül a Harry Potter és az azkabani fogoly játék is

Techbázis2004.06.23, 23:46

Nemcsak a mozilátogatók, hanem a számítógépes játékosok körében is igen nagy népszerűségnek örvend J. K.Rowling ifjú mágusnövendéke, Harry Potter. A fiú kalandjaival már számos programban találkozhattunk, mely sort a Prisoner of Azkaban folytatja, valamikor az idei évben.

Tovább próbálkozhatunk a túszok kiszabadításával

Techbázis2004.05.26, 00:09

Megjelent a második része is annak a Kuma War küldetésnek, melyben az 1980-ban, az iráni Amerikai Nagykövetségen foglyul ejtett 53 túsz kiszabadítására tehetünk kísérletet. Az eredeti akció sajnos kudarcba fulladt, de ha ügyesek vagyunk, átírhatjuk a történelemkönyveket.

Lázadó lakók

Való Világ 32004.04.20, 14:14

Lakóink ma reggel egy kis ideig a mosókonyha foglyai voltak, amíg a Villa átalakult. Szabadulás után volt ámulás-bámulás.  

Újabb összecsapás

Való Világ 32004.04.01, 09:18

A lázadók egy újabb lehetőséget kaptak arra, hogy felszabadítsanak egyet a Mátrix foglyai közül. Indiánt nem érdekelte semmi. Még a végeredmény sem.

Fogolyból ügynök

Való Világ 32004.03.31, 14:49

Konspirációk várhatóak a Villában, ugyanis ma mindenkit fontos levél várt a Riportszobában. A kérdés: lesz-e újabb fogolyból ügynök?

Előző
  • 1
  • 2
Következő