foglalkoztatottság

címke rss

Negyedmillió munkahelyet védett meg a Gazdaságvédelmi Akcióterv

Gazdaság2020.05.27, 11:35

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb összesítése alapján 2010 óta a foglalkoztatottak száma több mint 20 százalékkal nőtt Magyarországon. „A koronavírus-járvány hatásai ezen a területen is érezhetőek, így a kormány kiemelt feladataként kezeli a munkahelyek védelmét. Az eddigi adatok alapján a különböző támogatásokkal már közel negyedmillió ember munkahelyét sikerült megőriznünk" – fogalmazott Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Meghaladja az 1300 forintot a fizikai dolgozók átlagos órabére Magyarországon

Gazdaság2020.04.29, 11:16

A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1326 forint volt az első negyedévben, ami 19 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában mért 1115 forintos szintet - derül ki a Trenkwalder és a BDO Magyarország közös közleményéből.

Még nem érezni a járvány hatását a hazai munkaerőpiaci adatokon

Gazdaság2020.03.27, 13:38

A 2019. decembere és 2020. február vége közötti három hónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma az egy évvel korábbinál 0,2 százalékkal kevesebb, 4 millió 490 ezer volt, a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 70 százalékos volt. A 2019. decembere és 2020. február vége közötti háromhónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 164 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,5 százalék volt, a munkanélküliek száma alig változott: az egy évvel korábbihoz képest 4 ezerrel csökkent, az egy hónappal korábbiakkal összevetve ugyanannyival emelkedett. A koronavírus-járvány következtében kialakult gazdasági folyamatok ezt az időszakott ...

Nőttek a bérek, csökkent a munkanélküliség, és indul az azonnali átutalás

Gazdaság2020.03.01, 13:23

A Központi Statisztikai Hivatal a héten több fontos, a magyar gazdaságot érintő jelentést is közzétett, külföldön pedig folyamatosan zuhannak a tőzsdék, távozott a Disney első embere, és úgy tűnik, a koronavírus miatt mindenki aranyat akar venni. A hét gazdasági összefoglalója.

Minden eddiginél többen dolgoznak Magyarországon

Gazdaság2020.01.29, 13:38

Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten tartott sajtótájékoztatót, ahol a legfrissebb foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatokat értékelte.

Tovább csökkent a munkanélküliség, és nőtt a foglalkoztatottak száma

Gazdaság2020.01.29, 10:10

A tavaly október-decemberi három hónapos időszakban, azaz a negyedik negyedévben, a munkanélküliek átlagos létszáma 155 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,3 százalékos volt, a legalacsonyabb tavaly április-június, azaz a második negyedév óta - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A brüsszeli célnál magasabb a magyarok foglalkoztatottsága

Itthon2020.01.12, 13:07

Magyarországon a 20-64 éves korcsoport átlagos foglalkoztatási rátája 75,5 százalék, meghaladja az Európai Unió által 2020-ra kitűzött 75 százalékos célértéket - mondta Csath Magdolna közgazdász az M1 aktuális csatornán vasárnap, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait elemezve.

Élen a V4-ek gazdasága, Magyarországon a legmagasabb a foglalkoztatottság

Gazdaság2019.12.06, 18:39

A V4NA legfrissebb elemzéséből kiderül, hogy mely országok tartoznak az élmezőnybe foglalkoztatottság és munkanélküliség tekintetében. Emellett érdekes trendek is megfigyelhetőek több országban. Míg Magyarországon, Csehországban és Lengyelországban nagyon kedvező a helyzet, addig Olaszországban nőtt az állástalanok száma.

Tovább nőttek a bérek, továbbra is alacsony szinten a hazai munkanélküliség

Gazdaság2019.12.01, 12:29

Továbbra is sorra érkeznek az óriásberuházások Magyarországra. A héten a Schaeffler-csoport jelentette be, hogy 23,5 milliárd forintért új gyárat épít Szombathelyen. Befutottak az első adatok a hálaadás és a Black Friday forgalmáról, és ezekből valószínűsíthető, hogy újabb kiskereskedelmi rekordok dőlnek meg idén. Most már egészen biztos, hogy a Louis Vuitton anyacége felvásárolja a Tiffanyt, az Audi pedig komoly leépítéseket tervez Németországban. A hét gazdasági összefoglalója.

800 ezerrel többen dolgoznak, mint 2010-ben

Gazdaság2019.11.15, 11:13

Tavaly az átlagkeresetek több mint 11 százalékkal bővültek, és idén is további 10 százalék feletti bővülés várható - mondta Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára péntek reggel az M1-nek adott interjújában.