foglalkoztatás

címke rss

Nőtt a foglalkoztatottság, a munkanélküliség pedig mérséklődött februárban

Gazdaság2022.03.25, 11:34

Éves viszonylatban tovább javuló foglalkoztatási adatokról és mérséklődő munkanélküliségről jelentett az elmúlt hónapra a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Rekordszinten a női foglalkoztatás Magyarországon

Gazdaság2022.03.08, 13:23

Tavaly 2 millió 118 ezer aktív korú nő állt alkalmazásban, ami minden eddiginél magasabb, 68,2 százalékos foglalkoztatási rátát jelent. A teljes munkaidőben foglalkoztatott nők átlagos bruttó bére közel 402 ezer forint volt, ami továbbra is 16,2 százalékkal marad el a férfiakétól – derül ki a Trenkwalder munkaerőpiaci szolgáltató társaságnak a nemzetközi nőnap alkalmából kiadott elemzéséből.

Felépült a hazai cégek többsége a járvány miatti válságból, de nehéz munkaerőt találniuk

Gazdaság2022.03.01, 20:07

A „Randstad HR Trends Survey 2022" riportja szerint a hazai cégek jelentős hányada részben vagy teljesen felépült a pandémia okozta válságból. Ennek következtében a döntően közép- és nagyvállalatoknál dolgozó, megkérdezett hazai szakemberek optimisták cégük idei üzleti teljesítményével kapcsolatban, 61 százalékuk számít az értékesítési volumen növekedésére, és a felmérésben részt vevő cégek 89 százalékánál tervezik bővíteni a dolgozói létszámot. A megfelelő munkaerő megtalálása azonban egyre nagyobb kihívás, a válaszadók 79 százaléka a jelöltek irreális fizetési elvárásairól számolt be a megfelelő iparági tapasztalat hiánya mellett.

A munkaerőpiac a rugalmas munkavégzés irányába tart

Gazdaság2022.02.28, 10:40

Magyarországon a rugalmas munkavégzés irányába tart a munkaerőpiac - derül ki a Randstad munkaerő-közvetítő MTI-hez eljuttatott felméréséből, melynek eredményei alapján arra is rámutattak, hogy az irreális fizetési elvárások akadályozzák leginkább a munkaerőtoborzást, s az is kiderült, hogy jelentős szakadék van a munkáltatók által tervezett és a munkavállalók által várt béremelés között.

75 ezerrel dolgoztak többen a legutóbbi negyedévben, mint egy évvel korábban

Gazdaság2022.02.25, 09:35

A 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 644 ezer volt 2022 januárjában. A 2021. november - 2022. januári időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 676 ezret tett ki, 75 ezerrel volt több, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A hivatal közlése alapján ugyanakkor ebben a három hónapban tovább csökkent a munkanélküliség Magyarországon. A 2021. november - 2022. januári időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 183 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 3,8 százalék volt. Ebben a három hónapban a 15-74 éves munkanélküliek száma 26 ezer fővel, míg a munkanéllküliségi ...

Itt a NAV listája a feketén foglalkoztatókról

Gazdaság2022.02.11, 11:05

Frissült a Nemzeti Adó- és Vámhivatal feketelistája, amelyen az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók is szerepelnek.

Fontos bejelentést tett a NAV az egyszerűsített foglalkoztatással kapcsolatban

Gazdaság2022.01.17, 14:23

Új szolgáltatással bővült az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás (ONYA), mostantól az egyszerűsített foglalkoztatás (EFO bejelentés) is rögzíthető az oldalon - tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Egyre közelebb a teljes foglalkoztatás

Gazdaság2022.01.05, 12:04

A teljes foglalkoztatottság közelében áll a munkaerőpiac és az extenzív növekedési fázis hamarosan lezárulhat. A további fejlődés útja a magasabb hozzáadott értékű munkahelyek létrehozása lehet, csupán új munkahelyek teremtésével már nehéz lesz a gazdasági teljesítmény fokozása - erre a következtetésre jutottak az MTI-nek nyilatkozó elemzők az Origo által is bemutatott, legfrissebb munkaerőpiaci adatok láttán.

Többen dolgoztak novemberben, mint egy évvel korábban

Gazdaság2022.01.05, 10:56

Tavaly novemberben a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 677 ezer volt, 10 ezerrel kevesebb az előző havinál, de 45 ezerrel több az egy évvel korábbinál. A szeptember-novemberi három hónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 687 ezret tett ki, 70 ezerrel többet, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A magyar munkaerőpiacon kedvező tendenciák mutatkoznak, a munkaerőpiac stabil helyzete állandónak tekinthető, ezek mögött kormányzati támogatások, intézkedések sora húzódik - hangsúlyozta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium ((ITM) ...

Hatvan százalékkal csökkent az álláskeresők száma a Gyurcsány-Bajnai-kormány óta

Gazdaság2021.12.28, 09:41

A járványhelyzetben is nőtt a foglalkoztatottak, és csökkent az álláskeresők száma Magyarországon - ismerteti az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

Az év elején rekordközeli számban terveznek létszámbővítést a hazai cégek

Gazdaság2021.12.15, 11:18

2022 első negyedévében a hazai munkáltatók 34 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 17 százalékuk tervez. Ehhez hasonló optimizmusra a piaci szereplők körében utoljára 2018 harmadik negyedévében volt példa – derül ki a ManpowerGroup közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.

Állandósul a távmunka rugalmas átmeneti szabályozása

Gazdaság2021.12.14, 16:48

Törvényi szintre emelte az Országgyűlés a veszélyhelyzet idejére hozott kormányrendeleti intézkedéseket a többi között a távmunkával kapcsolatban is - hívta fel a figyelmet Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. A rugalmas szabályozás egyike azoknak az intézkedéseknek, amelyek hozzájárultak a munkahelyek védelméhez és új munkahelyek teremtéséhez a járvány ellenére is - fogalmazott az államtitkár az ITM közleményében.

György László: Ma többen dolgoznak, mint a rendszerváltoztatás óta bármikor

Gazdaság2021.12.13, 13:38

Meg kell őrizni az eddigi eredményeket, és tovább kell építkezni: ma többen dolgoznak Magyarországon, mint a rendszerváltoztatás óta bármikor, valamint a bérek vásárlóereje tíz év alatt több mint hatvan százalékot emelkedett - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a Magyar Nemzetnek.

Tovább nőtt a foglalkoztatottság

Gazdaság2021.11.29, 11:30

Októberben a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 688 ezer volt, 86 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A fő mutatóként használt háromhavi mozgóátlag szerint augusztus-októberben a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 677 ezer volt, 53 ezerrel több az egy évvel korábbinál - közölte hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Lezajlott a munkaidőkerettel kapcsolatos rendkívüli célvizsgálat

Gazdaság2021.11.25, 10:22

Több mint 750 ellenőrzött vállalkozásból mindössze egynél talált az október közepén indult rendkívüli munkaügyi célvizsgálat tárgykörébe tartozó szabálytalanságot a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság - jelentette be Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hozzátette, a munkaidőkeretet leggyakrabban alkalmazó gépipari és feldolgozóipari ágazatokban olyan erős a munkaerő-kereslet, hogy a vállalkozások inkább nem kockáztatják szakképzett dolgozóik elvesztését jogsértő trükközéssel.

Bodó Sándor: A magyar gazdaság jobb teljesítménye adja a béremelés alapját

Gazdaság2021.11.16, 12:07

A magyar gazdaság jobb teljesítménye adja a jövő évi minimálbér és bérminimum emelésének alapját - hangsúlyozta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelő államtitkára az M1 aktuális csatornán.

Egymillióval többen dolgoznak, mint 2010-ben

Gazdaság2021.10.21, 13:59

Egymillióval többen dolgoznak, mint 2010-ben, amikor ez a kormány átvette az ország vezetését - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a Teqball Kft. logisztikai és gyártóközpontjának avató ünnepségén, Biatorbágyon.

Többen dolgoztak augusztusban, mint egy évvel korábban

Gazdaság2021.09.28, 12:53

Augusztusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 678 ezer volt, ami 24 ezerrel több az egy évvel korábbinál - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden kiadott jelentéséből.

Nagyot nőtt idén nyáron a diákmunka iránti kereslet

Gazdaság2021.09.07, 11:00

Idén júliusban a termelő szektorban a tavalyi nyárhoz képest háromszorosára nőtt a diákmunka iránti kereslet az észak-magyarországi megyékben, míg a déldunántúli településeken több mint kétszeres volt a bővülés. Ezt támasztja alá az évi közel 10.000 diákot foglalkoztató, Mind-Diák Szövetkezet legújabb statisztikája is, amely alapján a növekedési trend országosan is megfigyelhető - a diákok munkaórája többszörösére nőtt a tavalyi nyárhoz képest.

Indul a munkahelyi képzéseket támogató 70 milliárd forintos program

Gazdaság2021.09.01, 12:29

Indul a munkahelyi képzéseket támogató 70 milliárd forintos kormányzati program, első körben 15 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a vállalkozások október 1-jétől - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatón.

Még tovább javultak a munkanélküliségi adatok a foglalkoztatás bővülésével

Gazdaság2021.08.27, 12:08

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve.

Folyamatosan csökken a regisztrált álláskeresők száma

Gazdaság2021.08.26, 09:36

Hónapról hónapra kevesebb a regisztrált álláskereső Magyarországon, számuk a tavaly júniusi mélypont óta már több mint 120 ezerrel csökkent a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca által az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Hetvenezer igénylésnél tart az önfoglalkoztatók kompenzációs támogatása

Gazdaság2021.08.03, 09:34

Hetvenezer igénylésnél tart az önfoglalkoztatók kompenzációs támogatása. A mintegy két hónapja elindított programban 219 ezer forintos egyszeri támogatást kaphatnak az ágazati bértámogatásból munkavállaló híján kimaradt vállalkozások, önfoglalkoztatók - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Soha nem látott ütemben nő az informatikai szakemberek iránti igény

Gazdaság2021.07.29, 11:02

Egy keresett programnyelvhez értő szenior fejlesztő havi bérigénye ma Magyarországon egymillió-háromszázötvenezer forint. Ez tizenöt százalékkal magasabb, mint a koronavírus-járványt megelőző időszakban. A pandémia digitalizációs dominóhatást indított el, melynek következtében soha nem látott ütemben nő az informatikai szakemberek iránti igény.

Júniusban nőtt a foglalkoztatottak száma

Gazdaság2021.07.28, 10:44

Júniusban a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma az előző havihoz képest 85 ezerrel, a tavaly júniusihoz mérve 98 ezerrel nőtt, és elérte a 4 millió 692 ezret - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Tízezer fiatalt juttathat álláshoz a munkahelyteremtő program

Gazdaság2021.07.23, 13:38

Mostanáig több mint 10 ezer 25 év alatti regisztrált álláskereső elhelyezkedéséhez igényeltek segítséget a Vállalkozások munkaerő támogatása programban - közölte Bodó Sándor az MTI-vel.

Három évtizede nem látott magasságon a hazai foglalkoztatás

Gazdaság2021.07.16, 11:35

Magyarország 2021 első negyedévében a legjobb foglalkoztatási adatot produkálta a rendszerváltoztatás óta – hívta fel a figyelmet Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, az Eurostat által összesített mutatók szerinti 77,7 százalékos hazai foglalkoztatási szinttel a tagállami rangsor hatodik helyét foglaljuk el, közel hat százalékponttal múlva felül az uniós átlagot.

Túljutott a válságon a munkaerőpiac

Gazdaság2021.07.06, 18:10

Túljutott a válságon a belföldi munkaerőpiac, a foglalkoztatás elérte a járvány előtti szintet, és még idén további jelentős bővülést érhet el - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.

Már több mint 42 ezren igényelték az önfoglalkoztatók kompenzációs támogatását

Gazdaság2021.07.02, 11:23

Már több mint 42 ezren igényelték az önfoglalkoztatók kompenzációs támogatását - tájékoztatott közleményben Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.

Tovább nőtt a foglalkoztatottak száma

Gazdaság2021.06.29, 09:45

Májusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 55 ezerrel nőtt az egy évvel korábbihoz és 47 ezerrel az előző hónaphoz képest és elérte a 4 millió 607 ezret - közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Európa legjobbja a magyar foglalkoztatási adat

Gazdaság2021.06.09, 14:26

A kormányzati válságkezelés, nemzetközi összevetésben is, kimagasló eredményességét mutatja, hogy az Eurostat legfrissebb adatai szerint Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a foglalkoztatás 2021 első negyedévére – mondta Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hozzátette: a hazai munkahelyeken foglalkoztatottak száma a tavalyi utolsó negyedévhez képest 1,1 százalékkal nőtt, ezzel az EU éllovasai vagyunk.

A diákmunka is segítheti a cégeket a nyári munkaszervezésben

Gazdaság2021.06.08, 11:00

A nyári időszakban a munkáltatóknak több logisztikára van szüksége ahhoz, hogy minden dolgozó ki tudja venni a jól megérdemelt szabadságát. A jó szervezés mellett viszont a diákok alkalmazása is kedvező alternatíva lehet a nyári munkaerőkiesés pótlására.

A harmadik negyedévben felpörög a létszámbővítés a hazai cégeknél

Gazdaság2021.06.08, 16:29

A következő negyedévben a hazai munkáltatók 12 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést csupán 4 százalékuk tervez. Ennél nagyobb optimizmusra utoljára 2019 első negyedévében volt példa – derül ki a ManpowerGroup közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.

A kormány 3 milliárd forinttal támogatja a diákok nyári foglalkoztatását

Gazdaság2021.06.03, 11:39

2021-ben is munkatapasztalathoz és jövedelemhez juttatja a nappali képzésben tanuló 16-25 éveseket a júniusban induló „Nyári diákmunka" program – jelentette be Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hozzátette, a tárca által biztosított 3 milliárd forintos keretösszeg mintegy 25 ezer fiatal változó időtartamú foglalkoztatásához járulhat hozzá. A program idén június közepétől augusztus végéig tart, a diákok június 15-től regisztrálhatnak az illetékes járási vagy fővárosi kerületi hivatalnál, legkorábban július elsején állhatnak munkába - olvasható a minisztérium sajtóköz ...

Meghaladta a 4,5 milliót a foglalkoztatottak száma áprilisban

Gazdaság2021.05.27, 12:23

Áprilisban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 559 ezer volt, ami az előző év azonos időszakát 36 ezerrel meghaladta, míg az előző hónapnál 57 ezerrel kevesebb volt - közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

80 milliárd forint fölött járnak az ágazati bértámogatási igények

Gazdaság2021.05.05, 13:44

Idén már 30 ezernél több, a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került vállalkozás kapott bértámogatást 176 ezer munkavállalója megtartásához. Az előlegként folyósított májusi bérkompenzáció a napokban érkezik meg a cégekhez. A foglalkoztatási adatok szerint a kormány gazdaságvédelmi intézkedései hathatósan segítik a munkahelyek megőrzését – értékelt Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Márciusban nőtt a foglalkoztatottak száma

Gazdaság2021.04.28, 10:32

Márciusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 616 ezer volt, ami 41 ezerrel több az egy évvel korábbinál, és 66 ezerrel az előző havinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Februárban emelkedett a foglalkoztatottak száma

Gazdaság2021.03.30, 11:10

A szezonális hatásoknak köszönhető, hogy februárban havi összevetésben emelkedett a foglalkoztatottak száma - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a legfrissebb statisztikai adatokra reagálva az M1 aktuális csatornán.

Magyarországra számíthatnak a magyarok, ha baj van

Gazdaság2021.03.22, 13:29

Magyarországra számíthatnak a magyarok, ha baj van. 2020 januárjához képest 2021 januárjában 17 ezer fővel többen dolgoztak belföldi telephelyen, míg a külföldön foglalkoztatottak száma 72 ezer fővel mérséklődött - közölte közösségi oldalán György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

Számíthatnak a kormány segítségére a márciusban két hétre zárva tartó üzletek is

Gazdaság2021.03.10, 10:51

A kormány segítségére azok a szektorok is számíthatnak, ahol az üzleteknek márciusban két hétre zárva kell tartaniuk, így bértámogatást igényelhetnek a munkaadók munkavállalóik számára például a papír-, játék- és ruházati boltokban, iparcikk-kereskedésekben és a fodrászatokban is - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Új eszközt vetnek be a bejelentés nélkül foglalkoztatókkal szemben

Gazdaság2021.04.07, 17:12

A március elsejétől hatályos törvénymódosítás felszámolhatja a jogkövető vállalkozások versenyhátrányát, csökkentheti a munkavállalók kiszolgáltatottságát - hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményében Bodó Sándor, foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. Idén tavasztól a jogsértésen ért munkaadók kötelesek lesznek jogszerűtlenül foglalkoztatott munkavállalóikat visszamenőlegesen legalább egy hónapra bejelenteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál.

A magyar foglalkoztatáspolitika sikereit a járvány sem tudta lerombolni

Itthon2021.02.20, 09:25

A nemzetközi adatok is alátámasztják a magyar foglalkoztatáspolitika elmúlt tizenegy évben elért sikereit, a több mint nyolcszázezer új munkahely kimagasló eredmény az Európai Unió tagállamai között, amelyet a járvány sem tudott lerombolni - hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek nyilatkozva Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a szombaton megjelent cikk szerint.

Ezeknél az óriásvállalatoknál dolgoztak a legtöbben tavaly - galéria

Gazdaság2021.02.08, 10:00

A Fortune magazin közzétette a globálisan legtöbb munkahelyet fenntartó vállalatok listáját. Bár a koronavírus-járvány szerte a világon kedvezőtlenül érintette az országok munkaerőpiaci-helyzetét, vannak olyan nagyvállalatok, amelyeknél továbbra is rengetegen dolgoztak, sőt, létszámuk még bővült is. A 2020-as adatok alapján készült rangsor a magán és félprivát szektorban összesíti a gigacégeket, amelyek sokszor egy kisebb országnyi embert is foglalkoztathatnak.

A magyar munkavállalók tartós változásokra számítanak a foglalkoztatásban

Gazdaság2021.01.27, 06:35

A koronavírus-járvány hatására tartós változásokra számítanak a foglalkoztatásban a magyar munkavállalók, akik egyre fontosabbnak tartják a munkahelyük biztonságát, amelyért áldozatokra is hajlandóak, ám a többség ennél is előbbre helyezi a bérszínvonal megőrzését - derül ki a Randstad Workmonitor 34 országban, köztük Magyarországon végzett átfogó kutatásából.

Tartósan javultak a foglalkoztatási mutatók 2020 második felében

Gazdaság2020.12.29, 12:52

A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően folyamatosan mérséklődik, 2020 decemberére 290 ezerre csökkent az álláskeresők száma - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az MTI-nek eljuttatott közleményben kedden.

György László: A foglalkoztatás a nyár végére elérte a tavalyi szintet

Gazdaság2020.10.15, 12:50

A kormány arra számít, hogy az ipar a következő hónapokban is képes lesz a tavalyi szintet hozni a koronavírus-járvány ellenére - nyilatkozta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára az M1-nek.

Hét területre koncentrál a kormányzati gazdaságpolitika

Gazdaság2020.10.05, 09:33

Hét területre koncentrál a kormányzati gazdaságpolitika annak érdekében, hogy mérsékelje a koronavírus-járvány negatív hatásait és gyors fejlődési pályára állítsa a gazdaságot - mondta el a Világgazdaságnak Nagy Márton, a miniszterelnök gazdaságpolitikai főtanácsadója.

Már több mint kétezer kismama állhatott újra munkába a bölcsődei támogatásnak köszönhetően

Gazdaság2020.09.10, 10:23

Továbbra is pályázhatnak a legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatásra a kisgyerekes anyák. A program keretében biztosított lehetőséggel az elmúlt egy évben már több mint kétezren éltek. A rendelkezésre álló közel 8 milliárd forintos keret akár 7 ezer kismamát segíthet visszatérni a munkába - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

A kormány intézkedései látszanak a javuló foglalkoztatási adatokon

Gazdaság2020.08.28, 16:59

A május-júliusi foglalkoztatottsági adatokon érezhető a koronavírus-járvány hatása, ugyanakkor a júniusi mélypont után már kevesebb az álláskereső, vagyis a kormány gazdaságvédelmi intézkedései már megmutatkoznak a számokban - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

A vártnál sokkal jobban alakulnak a munkanélküliségi adatok Magyarországon

Gazdaság2020.08.13, 10:52

A vártnál sokkal jobban alakulnak a munkanélküliségi adatok Magyarországon - mondta Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Előző
Következő